Ronai and Ronai
AMERIKAI

Nem egyeztetnek az új választási rendszerről 2011. augusztus 10. szerda 15:38 | AN Forrás: MTI

  • Hozzászólások(24)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Nem egyeztetnek az új választási rendszerről

Budapest – A Fidesz elutasította az MSZP javaslatát, hogy a választási rendszerről tartsanak előzetesen egyeztetéseket és társadalmi vitát. A Fidesz szerint ezt a vitát a Parlamentben kell lefolytatni, ami azt jelenti, hogy a kétharmad túlsúlyával kívánnak tárgyalni az új választási rendszerről, és azt szokás szerint erőből megszavazni, mint “az emberek akaratát”. Az MSZP legfőbb javaslata az, hogy a szavazatok arányát tükrözze a mandátumok aránya, ne beszélhessen senki az ország kétharmadának felhatalmazásáról, amikor csak a szavazók 53 százaléka voksolt rájuk.

A Fidesz szerint a szocialisták által követelt, a választási rendszerről szóló egyeztetést ősszel az Országgyűlésben kell lefolytatni, ahol a választók által a Parlamentbe küldött pártok képviselői vitatkozhatnak majd a törvényjavaslatról. Az MSZP szerdán arra szólította fel a kormányt és a Fideszt: érdemi egyeztetés után társadalmi konszenzusra alapozza a parlamenti választási rendszer megváltoztatását.

A Fidesz közleményében azt írta: álságosnak tartják, hogy “az MSZP mindig csak éppen az aktuális politikai érdekei szerint értelmez egy-egy jogszabályt”. Azzal kapcsolatban, hogy az ellenzéki párt azt tekinti a legfontosabbnak, hogy a mandátumok aránya szorosan igazodjon a leadott szavazatok arányához, a kormánypárt megjegyezte: a szocialisták megfeledkeznek arról, hogy például az 1994-es országgyűlési választások alkalmával úgy szereztek abszolút többséget a parlamentben, hogy az első fordulóban csak a voksok 31 százalékát szerezték meg.

Igaz, hogy a kétharmados parlamenti többséget az MSZP nem nevezte forradalomnak, nem írta át az alkotmányt a saját ideológiája szerint, nem hozott saját magát bebetonozó törvényeket, hanem a parlamenti kisebbségnek a választási eredményeken felüli jogokat biztosított.

Mesterházy Attila: Orbán szakítsa meg szabadságát!

A miniszterelnök azonnal szakítsa meg szabadságát és hívjon össze kormányülést a kialakuló gazdasági válsághelyzet miatt – szorgalmazta szerdai sajtótájékoztatóján Mesterházy Attila, az MSZP elnöke.

Az ellenzéki pártelnök felszólította Orbán Viktort arra is, hogy kössön új megállapodást a Magyar Bankszövetséggel és folytasson további egyeztetéseket az adósok és az önkormányzatok érdek-képviseleti szerveivel.
Mesterházy Attila hozzátette: a bankadó bevételeit válságkezelésre, illetve egy válságalap létrehozására kell fordítani.

A most kialakuló nemzetközi pénzügyi válság kiemelten sújtja Magyarországot, ezért a kormánynak válságforgatókönyvvel kell felkészülnie a várható gazdasági nehézségekre – mondta az ellenzéki politikus.

Mesterházy Attila hozzátette: a forint rosszabbul teljesít, mint a környező országok devizái, az ország kockázati felára pedig két és fél éves csúcson van.

A szocialista politikus nonszensznek nevezte, hogy a jelenlegi helyzetért a korábbi kormányokat felelősségre lehetne vonni. Mesterházy Attila emlékeztetett rá, hogy amíg a Bajnai-kormány utolsó hónapjaiban 180-185 forint volt a svájci frank, addig legutóbb már a 274 forintos szintet is elérte.

Az ellenzéki pártelnök szerint nem a korábbi, hanem a jelenlegi kormány felelőssége, hogy miként kezeli ezt a helyzetet. Mesterházy Attila felszólította a kormányt, hogy ne az emberek kárára kezelje a válságot.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 5.0/5 (2 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +5 ( 5 szavazatból)
Nem egyeztetnek az új választási rendszerről, 5.0 out of 5 based on 2 ratings

Címkék:, , ,

  • Hozzászólások(24)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

24 Reader’s Comments

  1. Az előzőtörvények előkészítésénél sem egyeztettek – porhintéssel, levelezéssel, parasztvakítással helyettesítették – mi történt, hogy változtassanak ezen a gyakorlaton??????????
    0000000000000000000000000000000000000000 ez mind történt!
    .
    Mesterházy Attila visszafogott, kulturált javaslata pihekönnyű – szellő repíti tova.

    Hogy is van a “tétova teve …” verse :) :(

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  2. Romhányi József: A teve fohásza.

    Monoton
    üget a süppedô homokon
    a sivatag lova,
    a tétova teve
    tova.
    Hátán rezegve
    mozog a
    rozoga
    kúp
    alakú púp.
    A helyzete nem szerencsés.
    Apró szemcsés
    homokkal telve
    a füle, a nyelve.
    Sóvár szemekkel kutat
    kutat.
    Még öt-hat nap
    kullog baktat.
    Az itató tava távol,
    s oly rettentô messze még az oázis.
    Erre utal az alábbi fohász is:

    – Tevék ura!
    Te tevél tevévé engem eleve,
    Teveled nem ér fel tevefej tétova veleje.
    Te terved veté a tevevedelô tavat tavaly távol,
    de tévednél, vélvén,
    vén híved neved feledve
    elvetemedve
    vádol.
    Nem! Vidd te tevelelkem hovatovább tova,
    mivel levet – vert vederbe
    feltekerve – nem vedelve
    lett betelve
    a te tevéd szenvedelme.
    Te nevedbe
    legyen eme
    neveletlen tevetetem
    eltemetve!
    :D :(

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  3. Valahogy nyomatékosítani kéne ezt a pihekönnyű sóhajt, amit Mesterházy eleresztett.
    Nincsenek fiatalok, akik követelnék a parlament előtt, alátámasztva ezzel a pártelnök szavát?
    Könyörgöm! Ha akciózik, akkor készítsék már elő tisztességesen, hogy hadd szóljon?
    Csak a kételyt erősíti bennem ez a se nem hal, se nem hús kiállás… Mivé lett az MSZP???
    Felszólítja Orbán Viktort! És???
    Orbán a kormányával ugyanolyan mint Mesterházy a pártjával.Nem tudnak egyiken sem mit kezdeni a kialakult helyzettel!
    Nesze neked Magyarország! Ezt érdemled!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  4. Nem is értem. Hol van itt válság? A csuti, senkiházi államtitkára megmondta a frankót -amit leírtak neki- hogy itt minden rendben van. Az ország jobb állapotban van, mint egy évvel ezelőtt. Az, hogy a deviza hitelesek százezrei jutnak csődbe napokon belül, hogy gyermekek-, idősek tízezrei éheznek, hogy munkanélküliek tízezrei kétségbeesetten keresnek munkát, hogy kenyeret tudjanak adni családjuknak az nem érdekli ezt a moslék kormányt, élen a nagyvezírrel. Ő nyaral és értékel. A nálunk gazdagabb országok vezetői válság kormányüléseket tartanak, a mi “fényes tekintetünk” meg nyaral. Hát tudja mit. Ott ro…..jon meg ahol van.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  5. Nemértem miért nem mondanak már le az ellenzéki képviselők.
    MIT AKARNAK MÉG ??!

    Miért akarnak díszletként sorfalat állni ( ülni ) ehhez a színjátékhoz ?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  6. Az utolsó mondatot azért írtam, hogy tudjanak egy jóízűt nevetni a fityisz vezérkarban.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  7. Mesterházy felszólítása elszállt, mint az a bizonyos málnaillatú lepkefing! Ha már az Alkotmány utca ( aminek névadójára már úgyis xartak) tessék kizavarni a szimpatizánsokat, ifjúsági szervezeteket tüntetni! Vagy mondok jobbat! Gyerünk fel a politikairetróra, és kék cédulákat lobogtatva aug 20-án az alkotmány ünnepén tessék tüntetni nagyszabásúan! A Finesz már élt 2/3-ad ával, hiszen a sajtó és vallási szabadságot már felszámolta. Már csak a választási, és választhatósági szabadság van hátra?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  8. Kit lep meg, hogy a Kettőtharmados Nemzeti Akarat most sem akar egyeztetni. Hiszen az új – rendkívül demokratikusnak igérkező törvény – valójában a negyven évre bebetonozás egyik eszközének szánatik.
    Mélyen egyetértek a kép aláírásával, a pufajkásnak gyalázott Horn Gyula született demokrata a mély- és turbómagyar Orbán doktorhoz valamint tanult barátaihoz képest.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  9. És ha egyeztetnek, akkor mi van? Ti még abban az illúzióban vagytok, hogy itt bárminek bármilyen színjátéknak van jelentősége? Hol tanultatok ti történelmet és társadalomtudományt? Ti azt hiszitek, hogy Orbán visszafordulhat? Ne haragudjatok, Jézus a Hegyen állva úgy kezdte beszédét:
    Boldogok a ……
    Mert övék a Mennyek Országa.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  10. Gonoszka
    Nem hiszek semmit. Nincsenek illúzióim. Olajfák hegye nélkül sincsenek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  11. A nyaraló Orbán most is bizonyítja, hogy piszokul nem érdekli az ország sorsa! Az MSZP meg ne kérjen, könyörögjön, hanem üvöltsön, szervezzen tüntetéseket… Egyáltalán, tegye magát észrevehetővé, elfogadhatóvá.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  12. Orbán nagyon ragaszkodik a székéhez! Egyefene! Nagyvonalú leszek, vigye!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  13. Nyaral ez a SenkiháziKedvesVezető? amikor az embereknek nem tellik kenyérre sem? amikor gyerekek tizezrei éheznek?Amikor nincs munkahelye az embereknek Ő meg 400 ezerrel visz haza több fizetést? Azonnal jöjjön haza, a fizetését pedig ajánlja fel,ahogy az előző két miniszterelnök is tette.A gyerekei pedig legfeljebb játszanak a kertbe! Oszt jónapot!Lubickolás a luxusban

    A Nemzeti Átverés Kormányának mélyen becsült tagjai, és a Fideszes pártkatonákkal feltöltött minisztériumok tisztviselői a nyarat hűsítő habok közt tölthetik. Az átlag számára szinte felidézhetetlen luxusban, közpénzen.
    Méghozzá több mint 600 millió forint állami támogatásból.

    De mialatt ők lubickolnak, 1,5 millió család a devizaadósságban fuldoklik, legalább ennyi dolgozó hónapról-hónapra 2-3 ezer forinttal kevesebb fizetésből evickél mint korábban, 3 millió ember az elúszott magánnyugdíj-pénztári megtakarítását siratja, több mint 2 millió nyugdíjas a gyógyszerkassza meglékelése miatt aggódik, 3,7 millió ember pedig a létminimum alá merülve próbál életben maradni.
    S nemhogy nyaralásról, még szabadságról sem mer álmodni. Mert ahhoz először munkahelyre lenne szüksége.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (12 szavazatból)
  14. Persze, hogy elutasította. Azt hitte valaki, hogy rábólint? Egyeztettek már bármiről is? Még párton belül sem. Majd pont az ellenzékkel fognak.
    Továbbra is él a “minél rosszabb, annál jobb” elve. Ezért nyaral nyugodtan a miniszterelnök. Ha majd minden második ember él a létminimum alatt (ez a devizahitelesek és a külföldre menekülők miatt hamar bekövetkezhet), akkor nagyon halk lesz az ellenzék, mert többségének minden ideje és ereje arra megy el majd, hogy naponta legalább egyszer jóllakjon. A sírva tallózók nem harciasak.
    Könnyen és olcsón kezelhetők.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  15. bumburi
    “Mivé lett az MSZP???” Ez ugye csak költői kérdés.

    Erre a pártra semmi szükség. Erőtlen, lejáratódott, kiégett, hitelét vesztett. Új, nyugat-európai szocdem pártot kell, de mielöbb életre hívni, míg nem késő. Ha már nem késő egyáltalán….

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  16. Teveled nem ér fel tevefej tétova veleje.

    Kedves Teve! Nézd el nekem,
    e megegyezés véletlen.
    Kedves Vezér feje ilyen féle, de nem a veleje
    Egy cseppet kevesebb!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  17. Gyozo
    Természetesen. Mint volt kormányzó pártot kérdeztem.
    Egyetértek az új párt alapításával, csak sehol sem látom kibontakozni még a csíráját sem!Tiszta bénaság ami itt van…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  18. Se egyeztetés, se érdemi ellenzék, se ellenállás, se munka, se pénz, se bizalom, se hit.
    Helyette van szegénység, fásultság, gyengeség, adósság, kilátástalanság, közmunka.

    A Jobbik és szövetségesei szervezkednek! Nekik van vezetőjük!

    A demokrácia igenlői miért nem szervezkednek? Nekik miért nincs vezetőjük?

    Álljon ki az a bátor magyar ember, aki úgy érzi képes tömegeket maga mellé állítva szembe menni a fasiszta gépezettel!
    Van ilyen ember?!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  19. Gyerekek, gyerekek !
    “Az emberek hálóval jönnek, hogy krumplit halásszanak ki a folyóból, s az őrök visszakergetik őket; zörgő kocsikon jönnek a kiborított narancsért, de már le van locsolva petróleummal.”
    Érik a gyümölcs gyerekek, nemsokára lobban az a gyufa!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  20. Kedves Barátaim! Sokan teszik fel a kérdést itt, és más fórumokon: miért nem tesznek végre valamit a demokrácia hívei a rohamléptekkel kiépülő fasiszta rezsim ellen? Nos, a válasz szerintem egyszerű: az Orbán-rezsim öt pilléren nyugszik. A haszonélvezők, a rajongók, az üveggyönggyel megvásároltak, a közönyösek és a rettegők alkotják a rendszer bázisát. És sajnos, együttesen ők vannak többségben…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  21. Mesterhazynak inkabb arra kellett volna felszolitania az elmehaborodottat, hogy ne jöjjön vissza.Mindenkinek jobb lenne. Mesterhazy csak nem gondolja komolyan, hogy orban vaamit is megold. Ha ö el kezdi a helyzetet kezelni, akkor az csak sokkal rosszabb lesz.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  22. miaszösz! Gratula! Ez pont így van ahogy írod. Dehogy jöjjön vissza inkább menjen csak el jó messzire, mondjuk Pápua-Újgineába, ott ha mákunk van még meg is eszik. Vagy nem, mert megfeküdné a gyomrukat.
    Ami meg ezt a boldogtalan, árvaszéki ülnök Mesterházyt illeti, mi a frászt óbégat? Már rég végre kellett volna hajtani egy fincsi kis puccsot, addig még mindenki ejtőzködik.Na. Ennyit erről.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  23. Katka! Minden szavad a gondolataim megjelenitese!
    Nagyon jol irtad! /16:47/

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  24. Vajon a mi kis oregunk /fent a kepen/ hogy lehet szegeny? /en kedveltem/

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek

Adózzanak, akik szavazati jogot akarnak 2011. október 22. szombat | AN

Gyurcsány egy gombostűt sem visz magával 2011. október 20. csütörtök

Meddig siratjuk még Trianont? 2011. október 15. szombat | AN

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos