Hága – Hollandiában ötszáz sértett kap kártérítést, akik ellen katolikus egyháztagok követtek el szexuális jellegű visszaéléseket- és mindezt egy egyház által felkért bizottság ítélte meg.
Az áldozatok egyenként 5000 és 100 000 euró közti kártérítést kaphatnak, ami a 2000 sértett csupán negyedét érinti. Ráadásul az egyház ebből, az összesen 5 millió euróra rúgó költségből csak egyetlen milliót áll, a többi ugyanis hozzá közeli szerezetek vállalták magukra.
Martin de Witte, az áldozatokat képviselő ügyvéd elégedetlen, ami jogosnak tűnik, ha olyan más országokkal hasonlítjuk össze ezt az esetet, ahol szintén nagy vihart kavart a katolikus egyház tagjainak- főleg kiskorúakkal szemben elkövetett- szexuális zaklatásai.
Az Egyesült Államokban például egymilliárd dollárt kellett kiköhögnie a katolikus egyháznak, amiért ingatlanjaik egy részétől is kénytelenek voltak megválni. Írországban pedig az államnak is be kellett szállni, hogy az áldozatok megkaphassák az összesen félmilliárd eurós kompenzációjukat a pedofil esetek után.
AZ áldozatok ügyvédje azt is sérelmezte, hogy az ügy elbírálását nem egy független szervezet végezte, hanem az egyház által felkért bizottság, így utalva arra, hogy esetleg kicsit spóroltak az egyháznak és szervezeteinek.









Hány pedofil pap ül a világ böertöneibenb? Tudja valaki?
Én levágnám a tökeiket felszentelés előtt!
Meg utólag a felszenteltekét is!
:evil:
Istenem, a Holland nép mindig takarékos volt.
Sokra is vitték! :-)
Ha Hollandiában 2000 feltárt papi zaklatást ismernek el,akkor a lakossági arányok alapján mennyinek “illene” lenni Magyarországon ?
Szerintem nálunk a péterfilléreket inkább az eltussolás szent ügyére fordítják az egyházak,ugye Semlyén úr ???