Ronai and Ronai
AMERIKAI

Megállóban és aluljáróban nevetni tilos 2011. május 18. szerda 22:26 | Tardos János

  • Hozzászólások(43)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Megállóban és aluljáróban nevetni tilos

Budapest – A főváros ismét rendeletet alkot. Míg eszükbe nem jut átnevezni a vérengző kommunista Blaha Lujzáról elnevezett földrajzi egységet a nagy demokrata békeharcos után Bárdossy Imre térré, folyó év június 1-jétől megtiltják az aluljárókban és a buszmegállókban a nevetést.

A főpolgármester szóvivője szerint a közgyűlés azzal a megjegyzéssel szavazta meg – egyhangúlag, egyetlen LMP-s tartózkodás mellet – az új rendeletet, hogy ha az beváltja a hozzá fűzött reményeket, akkor később az egész főváros területére vonatkozólag bevezetik. Arra a kérdésre, hogy várható-e hasonló döntés az országgyűlés részéről nemzeti méretekben is, a szóvivő asszony nem kívánt válaszolni, csupán arra szorítkozott, hogy felhívja az újságírók figyelmét arra, hogy az ötletgazda Tarlós István nem tagja a Fidesznek, s a tudósítóknak azt tanácsolta, hogy a fövárosi vonatkozásokon túlmutató kérdéseikkel forduljanak a parlament megfelelő szerveihez.

Rogán Antal, az V. kerület polgármestere, aki véletlenül tanúja volt a szóvivő asszony és az újságírók párbeszédének, tudósítónknak azt nyilatkozta, hogy a kormány törvényalkotási programjában nem szerepel hasonló tervezet, ám önálló képviselői indítványként természetesen bármelyik fideszes vagy kereszténydemokrata honatya benyújthat ilyen javaslatot, s attól kezdve már csak a kormánypárti frakciókon múlik, hogy megszavazzák-e a azt. Mindenesetre szerinte – megnyutató kétharmados többségük ellenére – ezt a kérdést előreláthatólag nem fogják sarkalatos törvényben szabályozni. Mint újságírói kérdésre hozzátette, arra sem lát sok esélyt, hogy egy ilyen törvény – már ha egyáltalán beterjesztik és megszavazzák – a határon túli magyarlakta vidékekre is vonatkozhatna majd, legfeljebb arról lehet szó, hogy az anyaországba látogató magyarokra és külföldiekre kiterjesztik a hatályát.

A külföldi hírügynökségek nálunk akkreditált tudósítói budapesti beszámolóik élén számoltak be az új fővárosi rendeletről, s némelyik nyugati liberális vagy baloldali lap már kommentárokat is fűzött a hírhez. Más lapok, mint például a nagy példányszámú, konzervatív Kölnischer Beobachter is, üdvözölték a példamutató magyarországi rendeletet, amelyet egy szerkesztőségi cikkben követendő példaként állítottak a kölni városházi vezetés figyelmébe.

A Társaság a Szabadságjogokért nevű ellenzéki szervezet aktivistái jövő keddre nevetős tüntetést hívtak össze egy Attila utcai buszmegállóba, amit a rendőrség azzal a feltételellel vett tudomásul, hogy ott a fel- és leszálló utasokat nem zavarhatják.

A Tarlós István hivatala által tegnap későn este, lapzártánkkal egy időben kiadott nyilatkozat szerint a rendelettel elsősorban a fővárosban egyre inkább elburjánzó politikai viccmesélésnek kívántak gátat szabni. A közlemény előzményként a fővárosi önkormányzathoz a tárgyban beérkezett számos lakossági panaszt említette.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 5.0/5 (21 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +21 ( 23 szavazatból)
Megállóban és aluljáróban nevetni tilos, 5.0 out of 5 based on 21 ratings

Címkék:, , ,

  • Hozzászólások(43)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

43 Reader’s Comments

  1. Neked van még kedved nevetni? Na majd lesz rád gondunk !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (14 szavazatból)
  2. ” Vigyáza , mert röhögök….szólt komor ábrázattal a rendőr ”
    / Erich Kästner : Emil és a detektívek /

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (15 szavazatból)
  3. Ugye ez azért már mégsem igaz?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (12 szavazatból)
  4. Azóta megtárgyalta a parlament a kérdést, s ellenszavazat nélkül beemelték az alkotmányba, hogy Tarlós István nem hozhat ilyen döntést, csak a kórházigazgatók nevetését szabályozhatja. Közterületen és magánterületen egyaránt. Viszont a jó ötletéért cserébe, vehet még 3 db használt autóbuszt, amiknek e havi benzinköltségét is állja a kormány. Lévén már 20-a.
    Az alkotmány 7. cikkelye fogja tárgyalni az új módosítást, miszerint magyar ember nem nevet. Mert a magyar ember erős. És aki erős, annak nincs szüksége kimutatni örömét, tudja azt magáról. Az Index arról is beszámolt, hogy olyannyira megszaporodott a gyanús nevetgélések bejelentése honfiúi és honleányi kötelességérzetből fakadóan, hogy az Alkotmányvédelmi Hivatal (AVH) telefondrótjai elégtek. A tűzoltók nem vonultak ki, mert épp varrótanfolyamon vettek részt, ahol az új egyenruhájuk fekete mellényeire készültek az ordító oroszlánok. Ennek következtében a tűz átterjedt a szomszédos nyugdíjas otthonra és a Szent István Kórház elfekvőjére. Így a kormány, előreláthatólag 5 Ft-al fel tudja emelni jövőre a nyugdíjakat. Ez közel kétszerese a várakozásoknak. Az MSzP szóvívője szerint a Fidesz újabb kampányfogásával állunk szemben. Szíjjártó Péter kormányszóvívő viszont azt a nyilatkozatot tette az egyetlen NAGY MAGYAR TV-nek, hogy erről is Gyurcsány Ferenc tehet.
    Hallották ugyanis a börtönőrök, hogy cellájában újabban titokzatos bölcs mosoly jelenik meg az arcán. Vajon mire gondolhat? Erre a kérdésre még nem tudjuk a választ, de ígérjük hűséges olvasóinknak, hogy Gondolat Rendőrségünk rövid időn belül mindennek utána fog járni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +33 (35 szavazatból)
  5. Hanna! Kézcsók!
    Köszönöm!
    Másik részről már félek, börtönbe akar juttatni!
    Kínomba, a feltörő röhögéstől, talán még a szomszéd felébredt!
    (Csak magának, belül azért nagyon szomorú vagyok!)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  6. Jelenet a sorakozóról , kihallgatás előtt , eltávozás kéréskor :
    ” Az elvtársak töröljék le a törvénytelen vigyort a képükről , dobják a földre és tapossák el. VÉGREHAJTANI ! “

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  7. Aztán mikor megtörtént a komikus eljárás , mindenki groteszkul ugrált bakkancsos lábbal a nemlétező , földön heverő vigyorokon , csak annyit mondott a szolgálatvezető :
    - Na jólvan fiúk tényleg ne röhögjenek mert nemkapkják meg a PK.-tól a pappírjukat…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  8. Kedves Bohém, csak nekem ne legyen szomorú! ;) Mi felénk azt mondják, legyünk mindig jól. Az ellenségeinknek nem adjuk meg azt az örömöt, hogy rosszul legyünk!
    Pá!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (13 szavazatból)
  9. Hanna: Amint Geszti P. énekli ?…hogy ” Ma úgyvagyok hogy jólvagyok “

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)
  10. S milyen messze vinnél? :)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  11. Én nemtudok senkit messzevinni , mert ma már ittam valamennyicskét a wodkovskájából.Laposüveges verzió !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  12. L’hajjim! Vagy hogy mondják Feléd? Gésség!
    Nem is provokálni akartalak, csak mindig egy gondolattal előreszaladok. :)
    Vagy inkább többel. :)
    Na, befejeztem, mert 18-as karikát kapok vagy kimoderál az admin :)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  13. Hanna mint L’agent prvocateur…..még ilyent :D :D

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  14. Azt Te nem tudhatod, mit rejt a lágy külsőm! Ki tudja, ki miért szid itt bárkit?
    Nem sok idő, s a paranoia lesz az egyetlen egészséges reakció.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)
  15. Hanna:
    ” Ha Te engem SZIDOL , akkor én Tégedet VIM “……./ Régi tréfás rigmus/
    ( Fiatalabbak kedvéért : SZIDOL és VIM háztartási tisztító és suroló anyagok voltak az Átkosban )

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  16. A nevetés egészséges – állitólag.
    Ha nem nevethetünk, hamarabb elpatkolunk ?
    De most ezt olvasva “röhögőgörcsöt” kaptam.
    Egyébként egyre többet nevetek – talán kinomban ?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (10 szavazatból)
  17. ” Nevetni kell…enyi az egész.”…………./ Régi sláger kezdősora , kissé átírva /

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  18. Nem néztem ki Tarlósból az ilyen fajta ötleteket.vajon mennyi ötlete van ? Ne nevessetek Budapestiek ? Majd jön a Tarlós kommandó ‘ Én csak othon olvashatom Rejtőt vagy hallgathatom Hofit ‘

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  19. Ez az idióta Tarlós épitgeti az országimázst. Lássák az idetévedt külföldi tusriták,hogy itt mennyi komoly ember van.A közterületfelügyelők pedig
    figyeljék a külföldieket és ha röhögni mernek,lecsapni rájuk ! De egyébként
    nem kellett volna megtiltani,mert a hatalomra került kompánia rendeletei
    miatt nemsokára elmegy az emberek kedve még az otthoni röhögéstől is.
    A következő rendelete valószinüleg az lesz, milyen sebességel lehet a
    közterületen levegőt szedni.Hát igen mondja Ő, mi figyelünk az emberekre
    – megfigyeljük őket !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  20. Tényleg:ez most vicc?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  21. Ugye, ez most csak vicc?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  22. Orbán András Lajos

    Erre a baromságra egy válasz van ,,az okos hülyéskedik, a hülye okoskodik,, a Sarlós Isti az utóbbi kategória!!!!!!!!!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  23. Tardos János cikke az említett rendelet értelmében íródott már. Ritka unalmas. Pedig Tardos többet érdemel.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  24. Az írás szuper, annyit röhögtem rajta, hogy talán letöltendő életfogytot kapok miatta. Hanna miatt meg lehet, higy visszahozzák a halálos ítélet lehetőségét… Sebaj, bölcs nagyapám mondta mindig, hogy nevetve még meghalni is könnyebb.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  25. Van még lejjebb is vagy ez a végállomás?Mi a francot lehet még kitalálni kormányzás helyett mert az nincs.Na csak ezért nem röhögtem magam ekkora baromságon halálra.Ez kell a népnek na akkor megkapta és megkapja naponta.Közben az országunk szép lassan átváltozik a közveszélyes őrültek országává.Néha kapkodom a fejem és nemtudom kint vagyok vagy bent.A hülyeség határtalan mondják de úgy tűnik igazuk van.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  26. Mucus, Manna!
    Én bizony még ki is nézem Tallósból ezt a baromságot… Szerintem a pincébe jár mosolyogni… Az annalesek szerint a dadája még látta mosolyogni, amikor a bölcsiben elé tette a tízórai kakaót meg a vajas kiflit, de azóta megkomolyodott…
    ;-)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  27. Ha ez vicc,akkor hülye vicc,ha nem vicc akkor hülye ötlet…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  28. G:Telekesi:
    “annyit röhögtem rajta, hogy talán letöltendő életfogytot kapok miatta”
    Innen ered a “halálra röhögi magát” kifejezés!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  29. Április 1-je van?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  30. Ez viszont nem vicc: http://atv.hu/belfold/20110519_kiakadtak_a_dolgozok_az_onkormanyzat_a_vecezesi_szokasukra_is_kivancsi

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  31. Én szólmam!
    Már több hasonló intézkedésről hallván/olvasván azt gondoltam: ennél lejjebb már nem lehet menni. De aztán kiderül: nincsen elég fantáziám… Pontosabban a fidesznyik aparatcsikoknak sokkal több van…
    Kíváncsi vagyok, ha X.Y. dolgozó a klotyón ülve, alkotás közbe, ichletet merítendő Szita Károly (D-xxx-ként Krakus Péter) polgármester utasításait olvassa, akkor mit kell a kimutatásba beírjon? ;-)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  32. Gugyerák, csakis a színtiszta igazat! SZAR!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  33. háháháháháháháháháháhááááááá…..na Budapestiek….hajrá,lehet komoran
    tekinteni….:D:D…..ekkora szánalmat:D:D:D

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  34. Az ilyen rendeletek kiotloinek en megvizsgaltatnam az elmeallapotat, mert hogy az egyik kerek nem forog, az tuti!
    Komolyan..mi johet meg? Egyenruha? Egyenhaj? Remelem nem Eszak-Koreat fogjuk masolni, mert akkor kezdek pakolni.
    Egyebirant egy bolond szazat csinal alapon, meg johet par ilyen otlet: pofakat vagni tilos; kopkodni tilos; tovabb is van, mondjam meg??

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  35. Hát ANNYI eszement ötlettel borzolják az emberek idegeit , hogy egy ilyen tréfát is el lehet sütni valóságnak.
    EZ valahol nagyon szomorú !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  36. Kérem szépen, kedves Szerkesztők, kedves KommentTársak, nekem már megint hiányérzetem van, információból kifolyólag. Ugyanis nem tudjuk, hogy a rendelet hogyan definiálja a nevetést. Pl. a száj hány fokos görbületénél, az orca milyen irányú és számú ráncainál, a szem milyen fajta hunyorításánál, a hangkibocsájtás milyen erősségénél, típusánál kezdődik a nevetés?
    .
    És arra sem lelem a választ, hogy miért éppen csak a buszmegállókban és aluljárókban? És csak BKV buszokra vonatkozik? És ha közös a távolsági buszokkal a megálló, akkor melyik az erősebb? A tiltás, vagy az engedés? És a trolibuszokkal mi van?
    .
    Javaslom az ötlet továbbfejlesztését, ne álljunk meg fél úton, ha lúd, legyen duci: nevezett helyeken csak sírni lehessen. A fenntartható fejlődés jegyében a könnyeket csak a fák, bokrok, virágok tövébe, füves területre lehessen hullajtani, ahol ilyen nincs, ott a kihelyezett könnygyűjtő edényekbe. Az ország felvirágoztatásához hozzájárulandó, magyar könnyeket lehetne árulni kis üvegcsékben, nemzeti szalaggal díszítve, mellékelve hozzá a Fideszmagyar Nemzeti Alkotmányt, a NENYI-t, meg ilyesmi magyarosch szuveníreket. Esetleg különleges nemzeti ételízesítőként só helyett.
    És bizonyára özönlenének a turisták a különleges magyar nemzeti síró buszmegállók és aluljárók megtekintésére, megörökítésére. Ebben az ötletben rejlő további lehetőségek végtelenek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  37. Kedves E-vita, halkan súgom meg, hogy aki utoljára ennyit mert kérdezni, mint Te, az már alulról szilárdítja a rendszer alapjait!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  38. A rendelet megszegői komoly procedúrának lesznek alávetve, több napos vizsgálati fogsággal számolhatnak.
    Hitelt érdemlően kell bizonyítaniuk, hogy miért volt kedvük nevetni, egyáltalán, valóban volt-e okuk a nevetésre.
    Mivel egyre kevesebb embernek van indokoltan nevethetnékje, ezért mindenki gyanús, aki vét a nevetési tilalom ellen.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  39. Csatlakozom Geyzához.
    Nekem is el kellett gondolkodnom azon, hogy ez most igaz lehet-e. Hiszen már az én fantáziám is kevés, akárcsak Gugyeráké. Itt már bármi megtörténhet.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  40. Segítség! Mit csináljak? felolvastam a cikket a páromnak, és azóta is nevet!
    Érdekes, eddig meg az volt a baj, hogy nagyon hajlamos volt a lakosság a depresszióra.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  41. -Ha ezek normalisak!-en vagyok hulye!-Valoban!-Es sirni lehet?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  42. e-Vita:
    Szóval szeretnéd bevezetni a szabványos , EU-komfort vigyort ?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  43. Ez már nem nevetés kérdése!

    Ez már “RÖHEJ”

    Röhögni azt szabad! NEM?!

    Nincs véletlenül ezek kösz néhány jól képzett elmegyógyász?

    Bocsánat városatyák, mi van akkor ha “szellenteni” vóna kedvem ezeken a helyeken!?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek

Közlekedési káosz várható Budapesten 2011. május 22. vasárnap

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos