Budapest – Akár külön helyesbítés-rovatot is indíthatna az Orbán-közeli napilap. Az elmúlt években ugyanis közel félezer helyreigazítást voltak kénytelenek közölni. Ha a volt miniszterelnök pert nyer ellenük, újabb helyesbítéssel bővülhet a nem túl dicsőséges sor.
Gyurcsány Ferenc ugyanis közölte: a lapban csütörtökön jelent meg kimutatás a szocialista párt néhány tagjáról, és a cikk személyes adatokat tartalmazott. A volt miniszterelnök, a Demokratikus Koalíció Platform vezetője Szegeden, a Baloldali páholy elnevezésű rendezvény előtt azt mondta: a napilap nem rendelkezhetne ilyen adatokkal, ez politikai bűncselekmény.
A Magyar Nemzet birtokába került részletes tagnyilvántartásból az derül ki, hogy az ötezer főt sem éri el a Gyurcsány-féle Demokratikus Koalíció tagjainak száma. Az újság részletesen ismerteti, hogy melyik megyében mennyi tagja van a platformnak. Gyurcsány Ferenc közölte: úgy látja, hogy a magyar jobboldal változatos eszközökkel és rendületlenül támadja a szocialistákat. Vadásznak rájuk és kémkednek ellenük. “Ami eszköz van a kezünkben, használni fogjuk, hogy megüzenjük: nem olyan országban akarunk élni, ahol ezt megcsinálhatják.”
A magyar Watergate ügy.
Remélem Orbán lemond úgy, mint Nixon elnök.
*
Megjegyzem, ezért nem regisztráltattam magam interneten.
Felháborító, Fideszre jellemző mocsok!
Ferenc!
Tanulság!
FIGYELJETEK ODA!
BIZTONSÁGOSABB PÁNCÉLT, A KULCSOKAT MEG MEGNÉZNI, KIKNEK ADJÁTOK KEZÉBE!!!!
Valahogy nem vagyok meglepve…
Én regisztráltattam magamat. Ha meg az adataim a MN kezébe, netán egészen Kubatov elvtárs kezébe került. hát ott egye fene. Tehetnek nekem egy szívességét… ha megengedem. De érdes nyelvűek kerüljenek!
Bocs, nem egyeztettem az egyes és többesszámot, tehát:
“Ha meg az adataim a MN kezébe, netán egészen Kubatov elvtárs kezébe kerültEK, hát ott…”
Demokratikus gondokodású országban ezért már az uccán lennének a zemberek ! Nem kicsit !
Volr az a jó kis Rolls Frakció-szám, a Kőműves rock and roll: “Tégla, tégla, hétköznapi tégla…”
Bocsi, de mi az, hogy “az ötezer főt sem éri el”??
Ez magyarul annyit tesz, hogy ott van valahol ötezer felé. Namármost Magyarországon – legyünk megengedőek – 4000 ember egy politikai szervezetben igencsak nagy szám, tekintetbe véve a pártok taglétszámát.
Kubatov megjelenése óta nem létezik többet SZEMÉLYES adat. Sem semmilyen privát szféra. Semmi. Ugyan az,mint az előző ciklusukban….az emberek sandán néznek még a családtagjaikra is, mert mit lehet tudni. Megszünt a szabad eszmecsere, a baráti beszélgetések., mert ki tudja milyen következménnyel jár. Az átkosban nem volt ilyen bizonytalansági érzésem. És ezt NAGYON UTÁLOM!!!!
Szépújvilág. ( Régi fantasztikus politikai rémregény címe )
http://kataklizma.info/2010/03/11/szep-uj-vilag-es-1984-avagy-a-huxley-versus-g-orwell
A Magyar Nemzet megírhatná,hány tagja van a Névtelen Nulla Kereszténydemokrata Pártnak,egyébként sem a párttagok száma a döntő,én nem vagyok az de támogatom a baloldalt,Gyurcsány Ferencet
Kubatov ,már Pécsett listázott , most egyel több ,vagy kevesebb kit érdekel , Kubatov és haverjai ,élükön az orvosi esettel ,tehetnek egy szivességet !
Megjegyzem, hogy AN a napokban tudosított arról, hogy a Népszava online-ról törölték Gréczi Zsolt cikkét, az ATV honlapján viszont most nem lejátszható Kálmán Olga tegnap este Gyurcsán Ferenccel folytatott beszélgetése.
Azt pedig botrányosnak tartom, hogy párttagok listája bűntetlenül ellopható.
Ismét leírom, hogy mindezek a cselekmények és hírek kizárólag arra jók, hogy a média ne arról beszéljen, hogy mit is akar Gyurcsány Ferenc és platformja tenni a magyar demokráci védelmében. Ezek szerint jobb és baloldalon is sokaknak érdeke, hogy eltereljék a figyelmet a lényegről és megakadályozzák a demokratikus erők összefogását.
ha az én adataim is nyilvánosságra kerültek akkor feljelentem én is a m.n.-et! mint magánember. a jogaim megsértéséért 20 millára. és a ( majd ) 5000 civil is tegye ezt. tönkretesszük vele a lapot. HURRÁ!
Remélem, hogy ez a gyalázatos adatlopás a Fidesz “Watergate” ügyévé válik!
Megmondták, hogy listájuk van. Minden “komcsiról” tudnak… ebben a helyzetben büszke lehet az akit lekomcsiznak. Ilyenkor jó érzés ellenzékinek lenni.
Nem vagyok 100 %-os baloldali, talán 90 , Gyurcsányt viszont 100 % ig támogatom
Mint örökös pártonkívüli mondom, hogy erre a tagságomra mégis büszke vagyok.
A Magyar Köztársaság állampolgára maradok akkor is, ha alaptörvényben vennék el jogom, mert én a valós többség tagja vagyok, s remélem az is maradok.
EdCarping
Az ATV-t már régen megvették.
(((((
EdCarping
2011. május 13. péntek
05:10
Lejátszható az interjú. Egyébként ott is megszaporodtak a Gyurcsány Ferenc ellenes hangok. Pl.: Havas Henrik műsora.