Budapest, Magyarország – A magyarországi romák tavaly is erőszakos támadásokkal és megkülönböztetéssel szembesültek, és “a félelem légkörében éltek”. Ez áll az Amnesty International által pénteken kiadott idei világjelentés Magyarországgal foglalkozó fejezetének élén.
A világ legnagyobb emberi jogi csoportjának 2011-es jelentése a Magyarországról szóló másfél oldal bevezető összefoglalójában azt írja, hogy nemzetközi emberi jogi megfigyelő testületek aggodalmuknak adtak hangot azokkal a “strukturális hiányosságokkal” kapcsolatban, amelyek a magyar bűnügyi igazságszolgáltatás által a gyűlölet-bűncselekményekre adott válaszintézkedéseket jellemezték.
Az AI a részletes elemző részben visszatér erre a megállapításra, kifejtve: e hiányosságok közé tartozott, hogy “hiányzott a kapacitás” a gyűlölet vezérelte bűncselekmények azonosítására és kivizsgálására, a rendőrök és a vizsgálótisztek nem kaptak szakosított képzést vagy konkrét útmutatásokat, és nem történtek hatékony intézkedések a jelenség természetének és kiterjedtségének feltérképezésére.
Az Amnesty International szerint voltak olyan dokumentált esetek, amelyek megmutatták, hogy a hatóságok gyakran nem ismerték fel egy-egy bűncselekmény rasszista indíttatását.
Magyar nem kormányzati szervezetek ki is fejezték aggodalmukat amiatt, hogy bűncselekményeket rasszista indíttatású gyűlölet-bűncselekmények helyett tendenciaszerűen köztörvényes bűncselekménynek nyilvánítanak. Ennek következtében nincs nyilvánosan hozzáférhető, megbízható statisztika a Magyarországon elkövetett, faji indíttatású bűncselekmények tényleges számáról – áll az Amnesty International pénteken Londonban kiadott világjelentésének magyar fejezetében.
A szervezet utal olyan beszámolókra, amelyek szerint a leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű emberek, valamint zsidók ellen elkövetett egyes bűncselekmények esetében sem vették figyelembe a fajgyűlöletet mint lehetséges indíttatást.
Az AI jelentése megemlíti azt is, hogy a tavalyi választásokon a Jobbik nevű szélsőséges jobboldali párt első ízben került be a magyar parlamentbe. A szervezet felidézi, hogy az októberi önkormányzati választások kampányában a közszolgálati rádió és televízió nem volt hajlandó sugározni a Jobbik politikai hirdetését, amely “az úgynevezett cigánybűnözésre utalt”, és azt állította, hogy kapcsolat van bűn és etnikai hovatartozás között.
A jelentésben szerepel az is, hogy az Országos Választási Bizottság a pártok egyenlőségét kimondó választási alapelv megsértésének minősítette a két közmédium döntését, és azt állapította meg, hogy a politikai hirdetés megfelelt a szólásszabadsággal kapcsolatos előírásoknak.
Beszámolók szerint a betiltott Magyar Gárda tagjai Új Magyar Gárda név alatt folytatták tevékenységüket, jóllehet szeptemberben három vezetőjük ellen vádat emeltek – áll a jelentésben. Az AI felidézi azt is, hogy az ENSZ Emberi Jogi Bizottsága (az ENSZ-közgyűlés 2006 márciusában e bizottság helyett létrehozta az Emberi Jogi Tanácsot – a tud. megj.) kifejezte aggodalmát a romákkal szemben az oktatásban, az egészségügyi ellátásban és a politikai részvételben megnyilvánuló diszkrimináció miatt, és a Legfelső Bíróság első ízben ítélt meg kártérítést romaellenes iskolai szegregáció áldozatainak.
A jelentés szerint a tiltakozások ellenére elfogadott új médiaszabályozást hazai nem kormányzati szervezetek, valamint a sajtó és a nemzetközi közösség is bírálta a törvény lehetséges következményei miatt, beleértve a médiatartalmak korlátozását, az újságíróknak és a szerkesztőknek adott egyértelmű útmutatások hiányát, valamint az új szabályozó testület erőteljes hatásköreit. Ezek mindegyike a véleménykifejtési szabadság méltánytalan korlátozásának kockázatával jár – áll a pénteki Amnesty-jelentésben.











Lassan már nem csak a romák élnek félelemben, hanem mindenki aki nem a fidesz szekerét tolja.
Teszik ezt az Eu jóváhagyásával, mert megérdemlik!
Igen ezen belül a romák kitüntetett helyzetben vannak, mert a kormány jól átgondolt érdekében hagyja randalírozni a szélsőségeseket, mert azt hiszik nem látunk át a kisded játékaikon.
Én meg akkor is rinyálok, ha szembejön egy cigánybanda, és akkor is, ha a nyilasok trappolnak az utcában. Fegyverkezzek?
Inkább szélsőségesek óvjanak a romáktól, mint Pintér tornából felmentett, operett rendőrei.
Szakadjon meg minden politikus, akik miatt ilyen közhangulat alakulhatott ki!
„A kormány nem lépett fel erőteljesen a szélsőségesek ellen”
.Na, most akkor azt kell eldönteni ki is a szélsőséges? Azok a polgárok, akik meghívták a gárdát, javaik megvédésére, vagy azok a cigányok, akik leamortizálták a környéket.
Látom rossz helyre írtam. Eredetileg a „Gyöngyöspatára látogat az amerikai nagykövet” című cikkhez akartam hozzá szólni, de szerintem itt is megállja a helyét.
A gárdistabűnözők igazán eltrappolhatnának innen a szemétdombjukra.
Ideje lenne olyan videjókat is készíteni, ahol a „magyarok” panaszolják el, miért, milyen félelemben élnek a romáktól.
Az Amnesti internacionál, készíthetne ilyen riportokat is…
LENNE RÁ IGÉNY!
Mint lovas nemzet, nagyon átestünk a lú túlsó oldalára!!!
De úgy látszik, A MAGYAROKON kívül az Amnesti internacionál is LOVAS NEMZET.
Balogh Lajos: Miért, a pirézek is “titeket” “bátor, bűntelen “magyarokat” rabolnak ki…(?)
Xenofób, homofób, antiszemita, eredetmítoszokból identitást építő barmok vagytok, Önmagatok meghatározására csak másokkal szemben vagytok képesek!
Ajánlom a “magatokfajtának” (IS) olvasásra:
http://romaonk20.eu/romalap/index.php/csalog-zsolt-mit-csin%C3%81ljunk-a-cig%C3%81nyokkal.html
Kedves Czirok Péter,
érdeklődöm, hogy az Ön által ajánlott linkben szereplő kiváló írás a sok lve elhunyt időseb Csalog Zsolt egykori írása? Ha nem akkor ki a szerző? Hogyan tudnánk kapcsolatba lépni vele? Szeretnenk az írást közölni. Várom szíves válaszát, Bartus László
Kedves Bartus László!
Igen, ez Csalog Zsolt remek írása, ha jól tudom a kilencvenes évek elejéről….
Az átok és a gyilok visszaüt annak gyakorlójára!!!
~
A kilencvenes években egy kolléganőm bevallotta, hogy gyűlöli a cigányokat… Jómagam, reménykedve gondolván, hogy kérdésemre csak pozitív választ fog adni, megkérdeztem tőle: és a cigány gyermekeket is gyűlöli? Ő kerek-perec válaszolt, hogy természetesen azokat is… Na gondoltam, jó talajra hullanak a Horthy érában dúsan termett magvak, melyeket az új jobboldal igen nagy odafigyeléssel ápolgat. Ezek a magvak mára már szárba szökkentek…
~
Most mindez, csupán a fenti képen látható szegény kisgyermekek látványáról jutott az eszembe…
sk.
Kedves Bartus László!
Engedje meg, hogy ajánljak önnek néhány írást a weboldalunkról, nem reklámozási célokkal…
http://romaonk20.eu/romalap/index.php/most-%C3%A9n-ki%C3%A1ltok.html
http://romaonk20.eu/romalap/index.php/a-szellemekkel-suttoga-k.html
http://romaonk20.eu/romalap/index.php/rosa-parks-neme-az-obama-igenek.html
http://romaonk20.eu/romalap/index.php/csak-a-la-k-a-s-isma-t-merengek.html
http://romaonk20.eu/romalap/index.php/a-bantuszta-nok-fa-ldja-n.html