Washington – Az amerikai hadsereg tűzharcban megölte az al-Kaida terrorszervezet vezetőjét, Oszama bin Ladent, a rettegett terrorvezért, a 2001. szeptember 11-i terrortámadások értelmi szerzőjét. A CNN szerint Oszama bin Ladent Pakisztánban, a fővárostól nem mesze gyilkolták meg tűzharcban az amerikai és a pakisztáni titkosszolgálat emberei. Az első híradások szerint a terrorvezér holtteste az amerikai hadsereg birtokában van. Beszédet mondott Barack Obama elnök, aki hivatalosan is bejelentette bin Laden likvidálását, és beszámolt a részletekről.
A Fehér Háznál hatalmas tömeg gyülekezik, és ünnepli a világ leggyűlöltebb emberének halálát. A tömeg kórusban kiabálja, hogy “USA, USA”, és éneklik az amerikai himnuszt. Itt várták Obama elnök hivatalos bejelentését és beszédét. Oszama bin Laden elfogását még Bush elnök rendelte el a 9/11 után. Az elnöki utasítás úgy hangzott, ha nem sikerül élve elfogni, akkor meg kell ölni. Azóta próbálta az amerikai titkosszolgálat és a hadsereg megtalálni, de eredménytelenül. A hírek szerint a pakisztáni titkosszolgálat segített bin Laden nyomára bukkanni.
Az első kommentárok történelmi jelentőségűnek nevezik bin Laden meggyilkolását, aki jelképe és arca, támasza volt a világméretű terrorizmusnak.
Tizenegy év után szolgáltatott az élet igazságot, amely elképzelhetetlen örömöt és boldogságot okozott Amerikában – kommentálta a hírt a CNN. Az emberek New Yorkban is az utcára tódultak és ünnepelnek. Az egész ország Obama beszédét hallgatta, Amerikában kimondhatatlan a boldogság. A hírcsatornák arról beszélnek, hogy ez az egész amerikai nép győzelme, méltatják Bush erőfeszítéseit is, és noha ez Obama érdemeként vonul be a történelembe, ez nemcsak a mostani kormányzat, és nemcsak a demokraták, hanem az egész amerikai nemzet győzelme.
Obama elnök szerint a múlt héten elegendő titkosszolgálati információ gyűlt össze ahhoz, hogy megharározzak bin Laden tartózkodási helyét, és kiadták a parancsot a támadásra, amit az amerikai és a pakisztáni titkosszolgálat, valamint a hadsereg emberei közösen hajtottak végre. A támadásban amerikaiak nem sérültek meg.
Obama szerint az al Kaida folytatja majd a támadásokat, és az Egyesült Államok továbbra is harcban áll a terrorizmussal. Ez a háború nem az iszlám ellen irányul, mondta az elnök, hanem a terroristák ellen. Az amerikaiak nem választották ezt a háborút, de kénytelenek megvédeni magukat.
A titkosszolgálat sikerének nevezte Obama a történteket. Az elnök szólt 9/11 áldozatainak családjaihoz, és megígérte az amerikaiaknak, hogy mindent megtesznek azért, hogy megakadályozzanak egy újabb támadást.












Ez az iszlámnácik által kirobbantott háború legnagyobb mentális veszteséget eredményező csapása rájuk.
***
Innentől is lesz globális iszlamista terror, de a szimbolikus alakjuk immár visszaadta fekete lelkét az ördögnek, és ez így van jól.
Az igazság órája egyszer mindeki számára eljön. Oszama bin Laden úgy halt meg, ahogy meérdemelte. Megnyugvással tölt el, higy ez a véreskezű terrorista tovább nem mérgezheti az emberiség életét. Sajnos sok ideje volt arra, hogy a muzulmánokba elültesse a mások elleni ösztönös gyűlöletet. Remélem, a világ levonta Oszama bin Laden ámokfutásnak tanulságait és csírájában fogja elfolytani, hogy önjelölt új vezérek lépjenek nyomdokaiba.
Oszama nincs többé, terrorizmus viszont lesz. A terrorizmus a társadalom problémáira adott rossz válasz. Semmilyen társadalmi problémát nem lehet erőszakkal megoldani. Sem államok, sem különböző csoportok, sem egyének terrorista akcióival. A terrorista akciók áldozatai ártatlan emberek. Bin Laden elpusztítása jelképes siker. Sajnos valódi eredménye nem lesz. A terrorszervezetek ugyanúgy működnek tovább bin Laden nélkül is. A terrorizmus elleni harcra továbbra is miliárdokat kell költeni. Az a szomorú, hogy bármennyít költünk rá, csak részeredményeket érhetünk el. A terrorizmus társadalmi okainak felszámolása lehetetlen. Minden országban ott vannak a terrorszervezetek. Magyarországon is. Magyarok nyilai, véderő, szebb jövőt, és társaik. Még parlamenti pártok erkölcsi és anyagi támogatását is élvezik. Mivel eztt látom, nem vagyok túl boldog attól, hogy Oszama elpusztult. Nekünk a köztünk élő oszamákat kellene felszámolni.
Elrendelt volt, hogy ez a báb elpusztuljon de a mozgatóit szeretném ravatalon látni!
bin Laden halott, de amíg ez 6-8 évvel ez előtt – aminek komoly esélye volt – megtörténik, az igazi győzelmet jelentett volna a terror felett. Mára a hálózat annyira kiszélesedett, hogy bin Laden-nel csak a jelkép veszett, a gondolkodásmód nem.
Félő, hogy a nyomába lépni akaró ” magányos farkasok” még sok gondot fognak okozni. – Ne legyen igazam!
Első kérdésem: mért mára időzítették?
Obamának nagyon rosszul mehet otthon.
Hannának igaza van! Ez az egész csak színjáték. Az USA sorra öli meg az általa nem kedvelt országok, népek, csoportok vezetőit. Szaddam Husszein, Oszama bin Laden, hamarosan Kadhafi, aztán sorra jönnek a többiek. Előtte azonban háborúzik néhány évet, hogy kipróbálhassa a fegyvereit, megfélemlíthessen és éhínségbe taszíthasson nemzeteket. Szaddam és Kadhafi országainak olaja jól jön, hogy az amerikai polgár olcsóbban autózhasson és olcsóbban ihassa a kóláját és ehesse a hamburgerét.
A világ nagyon egyszerű kérem szépen, csak a felszínt egy picit meg kell kapirgálni.
Nem tudom mikor derül ki, hogy szeptember 11-ért VALÓJÁBAN ki a hibás, de azt hiszem, hogy a felelőst az USA-ban kell keresni. Magas, nagyon magas körökben.
Ja, még annyit: aki elhiszi, hogy a világ legnagyobb hatalma és szövetségesei a legjobb technikával felszerelve évekig nem tudják felderíteni, hogy hol van bin Laden, az nagyon naív. Ladent (vagy hasonmását) azért kellett megölni, mert egy tárgyaláson el tudott volna mondani olyan dolgokat, amelyek kényelmetlenek lettek volna az USA vezetésének. Ezért kell meghalnia Kadhafinak is.
Azért most nem lennék sem Sárközy, sem Berlusconi helyében…
Diogenes
” Ez az egész csak színjáték. Az USA sorra öli meg az általa nem kedvelt országok, népek, csoportok vezetőit. Szaddam Husszein, Oszama bin Laden”
Miféle ország vezetö Bin Laden?? Az egy szörnyeteg akinek e teljesedett a meg érdemelt sorsa!!!!!!!!!!!
Millio halálal sem egyenlitené ki a számlát!!! Hitlerel egy polcon van, meg Sztalin nal. Még a “sajátjai” szempontjábol is meg érdemli a halált,miatta szenvedett anyi ártatlan azon az oldalon is!!!
Már rég pusztulnia kellett volna!!!!!!!!!!!!!!
Diogenes
Ki a felelös közvetlenül?? Meg mondom én neked,az UsA. Még pedig azért mert a hideg háboru után Likvidálni kellett volna Bin Ladent. Sött közvetlenül “az ifj. Georg D.B. és a titkos szolgálatok. Az önteltség, s a sérthetetlenség érzése.
De kit érdekel a” politikai háttere”, engem csak a sok ezer halott ártatlan ember érdekel mindkét oldalon. Pusztuljon minden tömeg gyilkos féreg a föld szinéröl.
Kadhafi szerinted nem érdemli a halált??? Tudod te mennyi Libiai vér tapad a kezéhez?? S a Pan Am merényletröl Lockerbie röl nem is szoltam.
Sly, szerintem Te félreértetted Diogenést.
Most félhet Europa is ,mert nem is tudom hogy hívják mufti atom máglyával fenyegetőzött ha ez meg történik.
Jah és mikor az UsA -t s az amerikai embereket úgy kritizálod “csak azért hogy olcsóbban ihasson colát” gondolj arra mit adtak neked az amerikai emberek!!!
Nélkülük most (ha még élnél,léteznél egyáltalán)most a német lenne a hivatalos nyelv Londonban,Párizsan ,Budapesten s ki tudja még hol.
Hanna
Az lehet. Mert pipa lettem
Jó reggelt kedves.
Jó reggelt!
A mosolyod jobban áll!
Kora reggel mérgelődni, Te vén medve!
Diogenes
2011. május 2. hétfő
06:05
Bár ezt nem nagyon lehet félre érteni.