Ronai and Ronai
AMERIKAI

Hol imádkozott húsvétkor Obama? 2011. április 25. hétfő 11:16 | AN Forrás: Christian Science Monitor

  • Hozzászólások(2)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Hol imádkozott húsvétkor Obama?

Washington – Kényes kérdés a vallás, amennyiben az Egyesült Államok elnökéről van szó. Édesapja muzulmán, így az iszlám szabályai szerint ő maga is annak számít. Az egyfajta reformszédert is megtartó Barack Obama most épp baptista templomban járt.

Obama elnök a ragyogó húsvéti reggelen családostul tette tiszteletét a washingtoni Shiloh baptista templomban, ahol nagy ováció és dicsőítő énekek fogadták; ilyen körülmények között bensőséges imádkozásról persze szó sem lehetett.

A Secret Service az eseményt megelőzően azt tanácsolta a helyi lelkipásztornak, dr. Wallace Charles Smithnek, hogy úgy folytassák le az istentiszteletet, ahogyan szokták. A tiszteletes arra kérte a gyülekezetet, hogy az elnöki család látogatására ne hozzanak fényképezőgépeket, és mobiltelefonnal se fotózzanak, elvégre mégiscsak templomban vannak. A lelkész felkérte Obamát, hogy tartson beszédet, az elnök azonban nem élt a lehetőséggel.

Az elnök választása nem véletlenül esett a Shilohra: ezt az egyházat felszabadított rabszolgák alapították majdnem százötven évvel ezelőtt. Régi keresztény templomról van tehát szó, és Obama látogatásával is igyekszik eloszlatni a minden ötödik amerikai által osztott meggyőződést, miszerint igazából ő muzulmán lenne. Ugyanakkor demonstrálnia kell, hogy eltávolodott korábbi ellentmondásos chicagói lelkipásztorától, Jeremiah Wrighttól.

Glenn Beck konzervatív talkshow-provokátor gúnyosan „felszabadítási teológiának” nevezte Obama vallásosságát. „Az emberek nem ismerik fel, miféle kereszténység az övé”, mondta tavaly Beck. Franklin Graham tiszteletes, aki szerint Obama „született muszlim”, megkérdőjelezi az elnök deklarált kereszténységének őszinteségét.

Ennek alapja, hogy az elnöki család nem mondható rendszeres templomlátogatónak. Ők maguk ezt azzal indokolják, hogy a biztonsági intézkedések és a kíséret zavarnák az istentiszteletet. A család – miként George W. Bush és famíliája – nem csatlakozott semmilyen washingtoni egyházkerülethez.

Obama más úton-módon próbálja kifejezni hitét, ami saját bevallása szerint nehéz időkön segítette túl. Állítása szerint reggelente ébredvén az Úrtól kér erőt arra, hogy helyesen tudjon cselekedni az országért és annak népéért. Este, lefekvéskor pedig bűnei bocsánatát kéri, valamint azt, hogy az Úr vigyázzon családjára, az amerikai népre, és tegye meg őt – Obamát – akaratának eszközévé.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 0.0/5 (0 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +1 ( 1 szavazás)

Címkék:, , ,

  • Hozzászólások(2)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

2 Reader’s Comments

  1. Akkor jó sok bűnt kell megbocsájtania az Istennek :D

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  2. Mikor érti meg már végre a nyugat, hogy olyan nincs, hogy valaki csak azért muszlim, mert az apja az????!!!!

    Az a muszlim(Iszlám vallású), aki hisz az Istenben(Allah), és Mohamedben, mint prófétában. Ennek lehet az apja muszlim, kereszten, vagy akármi… nem számít!

    Ez az Iszlám törvénye, ezt így kell elfogadni!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek

Obama marad az Egyesült Államok elnöke 2012. november 7. szerda | AN

BBC-felmérés: a világ Obamára voksolna 2012. október 23. kedd | AN

„Nincs Isten Allahon kívül” 2012. október 16. kedd | Jerome R. Corsi

Obamáék húsz éve házasok 2012. október 7. vasárnap | AN

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos