Ronai and Ronai
AMERIKAI

Vásárnap marad-e a vasárnap? 2011. március 30. szerda 16:59 Forrás: MTI

  • Hozzászólások(35)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Vásárnap marad-e a vasárnap?

Budapest – Április végére, május elejére alakulhat ki a kormány végleges elképzelése a szabad vasárnapról – közölték Szatmáry Kristófnak, a Nemzetgazdasági Minisztérium belgazdasági államtitkárának titkárságán. Sajtóértesülések szerint még folynak a háttérszámítások és a tárgyalások.

Harrach Péter,  a KDNP frakcióvezetője elmondta: a nyári szünet előtt a parlament elé kerülhet a heti pihenőnapról szóló törvényjavaslatuk. A kormánnyal jelenleg folyó tárgyalások alapján az látszik körvonalazódni, hogy egyelőre csak a kereskedelem területén lép életbe a jogszabály, a termelés és a szolgáltatás területén csak később módosulnak a rendelkezések.

Harrach Péter szavaiból kiderül, hogy bármely kereskedelmi egység évi 12 alkalommal nyitva tarthatna vasárnap is. Ugyanakkor a családi vállalkozások, a 280 négyzetméternél kisebb boltoknál nem lenne korlátozás a hétvégén.

Harrach Péter vitatja a munkahelyek megszüntetésének veszélyét, mert a frakció szerint eddig is “túlfoglalkoztatták” a dolgozókat.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 0.0/5 (0 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: -2 ( 2 szavazatból)

Címkék:, , ,

  • Hozzászólások(35)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

35 Reader’s Comments

  1. Harrach Péter ez aj ájtatos manó a dajcstompika kijelentéseivel foglalkozna inkább!
    Azt hiszik ha vasárnap zárórát csinálnak az üzletházaknál,egyidejűleg be is tudják terelni a zembereket a templomokba??? Miféle beavatkozás már ez megint a mindennapjainkba? Közük nincs hozzá! Hagyják már a családokat élni a maguk kis életét!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +21 (21 szavazatból)
  2. Egyre erősebb az indulat ami bennem gerjed, és egyre inkább kívánkoznának ki belőlem nyomdafestéket nem tűrő szavak!
    Ezek az elmebeteg emberek azt hiszik, hogy erőszakkal a fiatalokat be tudják terelni a templomba? Hát biztos nem.
    Én mint nem fiatal, és aki eddig sem járt templomban, majd szombaton zsúfolódok az üzletekben és naponta szídom annak a felmenőit, aki ezt kitalálta.
    Arra is kíváncsi vagyok, hogy azok a dolgozók, akik a multikban vagy a plázákban dolgoznak, és esetleg pont a hétvégét vállalják némi plusz bérért, most miből fogják eltartani a családjukat? Majd mennek a templom elé alamizsnáért!
    Megjegyzem, hogy csak akkor lenne ez igazságos, ha vasárnap minden zárva lenne, a kórházak is és a tömegközlekedés sem járna, meg a rendőrök, tűzoltók is a megérdemelt vasárnapi sziesztájukat tölthetnék a reggeli mise után.
    Szóval, ez úgy baromság, ahogy van!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +20 (20 szavazatból)
  3. Szerintem vasárnap a templomoknak is zárva kellene tartaniuk, a politikusokat viszont vasárnapra be kellene zárni.
    Így végre tényleg lenne egy kis nyugalmunk a hétvégén.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +23 (23 szavazatból)
  4. Vessenek meg erte, de meg 2 eve telen, en bizony a Tesko kozepen levo remek jatszohazba vittem az unokaimat, meg annak aran is, hogy blokk ellenebe lehetett beadni a gyereket jatszani.
    Amikor mar minden muzeumot lattunk es mar unalmas otthon igenis jo kimozdulni stb. de penze sincs az embernek mindig menni valahova, vasarolni pedig mindig kell, pl. elelmiszert.
    A lenyeg pedig az, hogy lehet a politikusnak van ideje, de altalaban annak akinek munkahelye van az dolgozik reggeltol estig nincs ideje vasarolni hetkoznap, ezert marad a szombat es a vasarnap a takaritas es egyebek mellett
    Persze a multik erdekei sem masodlagosak, hiszen ott vasarolunk, de ha bezarnak, /pl.emiatt/ a kisboltok sem szerzik be majd az arujukat olcsson …es hol????

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (10 szavazatból)
  5. …..olcson….

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  6. Orbán András Lajos

    A kisboltokban NEM VASÁRNAP, A VASÁRNAP?????????????Eszement suttogó rém!!!!!!!!!!!!!!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  7. Nehogy má megint a giliszta mondja meg, mikor pecázzunk….Ezt az álszent megközelítését a problémának nem igazán bírja a gyomrom. Én pl. egész héten dolgozom, és mivel csak egy autónk van, csak vasárnap tudjuk megoldani a heti nagybevásárlást. Már pedig két helyen kell dolgoznom, ha tetszik, ha nem. A kormány kifizeti nekem a szombati melóm díját? Mert akkor tőlem zárhatják a boltokat vasárnap. De ne várják, hogy templomba is menjek. Azt azér még se….

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +18 (18 szavazatból)
  8. 1.számú véleményem : Eddig a kisboltokban kapható kenyér-árak feléért-háromnegyedéért lehetett a TESCO ban kenyeret vásárolni.( Mindig frissen, mert nonstop készítík helyben.Namármost, ha mindig le kell állni a sütéssel, kérdés hogy tudják e tartani ezt az ár-nívót ?

    2.sz. véleményem : Azért mert Harrach úr hozzászokott egy méltányos és úri jómódhoz és erkölcsi tartáshoz, még távolról sem biztos hogy a lakótelepeken élő tízezrek is ebbe a jólétbe fognak emelkedni CSAK AZÁLTAL , hogy Harrach úr életvitelének egyes külsőségeit megpróbálják rájukerőltetni !
    / A rendszeres vasárnapi mise-látogatás még nem feltétlenül vonja maga után az anyagi jólétet……/ szerénységem mai mondása /…)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (13 szavazatból)
  9. Már bocsánat, de mi az hogy nem fognak munkahelyek megszűnni? Baromi egyszerű a képlet: heti 168 órát nyitva tartó multi áruház 144 órát lesz nyitva, vagy ha úgy jobban tetszik 7 munkanap helyett 6-ot lesz nyitva, azaz a dolgozók 1/7-ére nem lesz szükség. Jelenleg minden dolgozónak heti 40 órát kell dolgoznia, úgyhogy még az is megoldás, hogy marad minden dolgozó, de részmunkaidősök lesznek.
    Nesze neked Magyarország évi 100.000 plusz munkahely!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (14 szavazatból)
  10. Harrach úr bízzuk már az emberekre, hogy mikor akarnak vásárolni. Ha vasárnap nincs vásárló, akkor úgyis bezár az áruház. Ilyen egyszerű a piacgazdálkodás. Ne próbáljuk befolyásolni törvényekkel a vásárlási szokásokat. Arról nem is beszélve, hogy ha vasárnap zárva tart a bevásárló központ, több eladónak kevesebb lesz a bére, így kevesebb lesz az állam bevétele az adókból.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (11 szavazatból)
  11. Én az 1970-es években láttam egy filmet, a cime: Vissza a jövőbe. (akkor tini voltam, most az unokái jövőjéért komolyan aggodó nagymama)
    Na ez a filmcím mára egy kicsit modosul, mert most erősen vissza a múltba. Még azt is megérhetjük -ha esetleg belekukkantanak a régi történelemkönyvbe-, hogy évszázadok elteltével újra kötelezővé lesz a vasárnapi mise, és a családból csak egy fő maradhat otthon a tűz(ház)őrző. Egyszer már bejött, igaz akkor 10 falura jutott egy templom. Sajnos ugyanez a előretolatás van az iskolák ügyében is. Az egyháziakat 100%-ban támogatja az állam, az önkormányzatit pedig (ha jól tudom) 60%-ban, a többit meg az önkormányzatok gazdálkodják ki. Muszályból ezért akar az önk-ok legtöbbje “megszabadulni “az iskoláktól. Győz az egyház (és a nevelése) itt is. Csuhások térdre imához. Ki mondta emlékezik még rá valaki? Én igen. Az a valaki 1989-ben másképp indult, de mára attól nagyon távolra került. Részvétem és sajnálom azokat akik bár boldogulni akarnának, igyekezetük is megvan hozzá, mégse jutnak egyről kettőre.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (16 szavazatból)
  12. nem akar átmenni rajta egy kamion és utána kétszer visszatolatni…ostoba buzgómócsing senkiházi…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  13. Undorító társaság, milyen alapon szólnak bele ilyen mélységig az emberek életébe? Nagyon elegem van már az álszent papokból, a se nem keresztény, se nem demokrata, se nem nép-párt idióta képviselőiből, hasonlóképpen a se nem fiatal, se nem demokrata szövetségből.Amióta ezek hatalmon vannak egyre több baromságot akarnak velünk megetetni. Egyetlen épeszű ember nincs azon az oldalon? Azt hiszik, hogy áruház helyett misére mennek az emberek? És miért csak a nagy áruházakat érinti ez a negatív megkülönböztetés?
    Nem baj, csinálják még a feszültséget, hátha hamarabb ébrednek az emberek és pokolba küldik életük megnyomorítóit.Hány munkanélkülit akarnak még munkahely teremtés helyett?
    Törődhetne ez az eszement inkább az egészségügy siralmas állapotával, ha már tényleg ott lebzsel a húsos fazék környékén, és találhatna megoldást arra, hogy pl . egy kardiológiai szakrendelés előjegyzésére ne heteket kellene várni ( nem a vizsgálatra!) ! Ezzel lehet hogy többet tehetnének, mint a templomokba való beterelés kisérletével.Ez most csak egy példa, de lehetne sorolni még…..

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (10 szavazatból)
  14. Ok
    rendben
    De akkor vasárnap legyenek zárva a templomok is!
    Mert mégis milyen már hogy a szegény papoknak vasárnap is dolgozni kell!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (10 szavazatból)
  15. Sajnos van egy rémképem arról, hogy igenis befogják kényszeríteni az embereket a templomba, ahol hallgatniuk kell a fidesz által diktált prédikációt!
    A kényszerítést már megtapasztaltuk a magánnyugdíj üggyel kapcsolatban. Sikerült:((

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  16. egyetertek Zsoka !
    Olyan most Magyarorszag mint Iran volt az ajatollah (igy kisbetuvel) elott. Tiszta tebolyda.
    Ket lehetoseg van : Forradalom vagy emigracio !
    Megjegyzes: forradalmat nem lehet tavvezerelve csinalni. Itt magyarorszagon kell uj vezeto. Sajnos nincs ilyen ember egyenlore. Nem ne is gondoljatok Gyurcsanyra, vele csak a Victort lehet ilyesztgetni, de tenyleg valami kaliberes ferfi kellene. Valaki olyan aki nem tartozik egyik parthoz sem, nincs bemocskolva a korrupcioval a neve, es hisz a demokraciaban. Esetleg olyan valaki aki mar elt kulfoldon demokraciaban, beszel egy ket nyelvet, is 150 felett vanb az IQ -ja. (Remelem nem az antikrisztust irtam le)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (8 szavazatból)
  17. Zsóka.
    Igen, tudom kire gondolsz. Az illető azt is mondta, hogy az unión kívül is van élet. Volt olyan kijelentése is, hogy ellenzék nélkül is működik a Parlament. A 2002. választások után azt is mondta én már kivagyok fizetve. Most, hogy megnyerték a választás jó, hogy azt nem mondja „az állam én vagyok”. Innét egyenes út vezet Grázba. Ha ez az illető Pinokkió lenne, már egy rőf hosszú orral járna.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  18. Zsóka,
    a másik “nagy” fegyvertényükről, a ‘Cápalátogatás’-ról se feledkezz meg (Magyar Narancs 1992). És ha még egy kicsit turkálsz a neten, fel tudsz eleveníteni több ellentmondó kinyilatkoztatást is, amiből rögtön kiderül, hogy a Kedves Vezetőnek pártot se kell váltani ahhoz, hogy “holnapra megforgassa az egész…” köpönyeget.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  19. Látszat mögé néző

    Nem szoktam bunkó lenni, de most kiengedem az első reakciómat: nemes egyszerűséggel menjenek a francba! !!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  20. Látszat mögé néző

    Common, ne hidd te, hogy Gyurcsány nem karizmatikus… Tegnap Szegeden volt, és NAGYON sokan voltak a rendezvényen…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  21. Ha templomok is csak évi 12 alkalommal lennének nyitva vasárnap akkor mennyivel csökkenne a perselypénz?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  22. Tudós ember lévén nem hiszek semmi féle természetfölöttiben, akár hogyan is nevezik!
    Semmi előítéletem nincs a vallások iránt, de ez az állásfoglalásom kezd vallás ellenességgé fajulni. Ennek oka pedig az az egyre agresszív egyházi nyomulás, ami a politikai vezetést kezdi eluralni a diktatórikus törekvések mellett.
    Néhány ostoba politikus jóvotából ismét lesznek kárvallottai a fidesz politikának: azok, akiket elbocsátanak, mert feleslegessé válnak a csökkent nyitvatartások miatt.

    Éljen Kontár Kormányunk és bölcs führere!
    (De ne a mi nyakunkon!).

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  23. Megyünk vissza, oszt még visszább. Én azt várom, hogy hétfön megszüntetik a kereskedelmi tv-k adását. (Aki emlékszik rá, hogy hétfőn nem volt tv műsor az sejti miről beszélek) Így talán majd nézni fogjuk a királyi tv-ket is, meg azt a sok szennnnnny katollikus hányást, ami ott van.
    Mindenki higgyen abban amiben akar, de engem hagyjanak békén vele.
    Kell nekünk a pap, kinevel a gyermekeinkből még vagy 1000000 witnert (vagy, hogy a fenébe írják annak trágyának a nevét?) aztán egységes sötétség lesz az országban. Akkor maradhat OV, mert vakok között félszemű a király. Bár neki a fél szemén is hályog van.
    Ui. Geyzát üdvözlöm.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  24. Ez a kormány egyáltalán nem törődik az emberek érdekeivel! Ebből is látszik, hogy a preambulum is egy nagy baromság! Nem minden hívő jár vasárnaponkánt templomba (én sem). Aki nem hívő, az nem is lesz az! Templomba kényszeríteni senkit nem lehet, főleg vásárlás helyett.
    Hajrá! Vissza a múltba!
    Sebaj! Majd még több munkanélküli lesz!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  25. Emlékszem rá, nagyon köpködtünk a Szakszervezetre, mikor elintézték nekünk, hétvégén nem dolgozhattunk.
    Nagyon kellett volna a pénz, de otthon kellett maradni, lógattuk a lábunkat, vártuk a hétfőt.
    Tudom, kirándulni és templomba járni ingyen is lehet, de mi másképp gondoltuk volna a szabadidőnk eltöltését.
    Ha vasárnap nincs nyitva mondjuk a TESCO, akkor az ottani dolgozó kevesebbet keres, én pedig újra köpködni fogok, mert nem hagynak a héten egyik nap se kényelmesen bevásárolni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  26. http://www.vszm.info/ervek.html

    1) A nemzetgazdaság bevételeit 5-6%-al csökkenti (sokan külföldre járnának vasárnaponként, most már nem csak tankolni, de vásárolni is, mert az ország fele a határokhoz közel lakik).
    2) Közel 3,5 millió rendszeres vasárnapi vásárló életritmusát borítja fel a döntés.
    3) 150.000 olyan család életét teszi tönkre, amelynél számít az önkéntes vasárnapi munkavállalás, hiszen csökkenne jövedelmük, ha betiltanák a vasárnapi nyitvatartást.
    4) Közel 38.000 kereskedelmi dolgozó munkahelyét veszélyezteti: azonnal megszűnne a munkahelye az átcsoportosítások miatt, ha megszűnne a vasárnapi vásárlási lehetőség.
    5) Közel 2000 kisvállalkozás kerülne csődhelyzetbe azok közül, amelyeknek a 7 napi nyitvatartás hozta meg a minimális, nyereséges eredményt, főként a plázákban és a bevásárlóközpontokban működő kis üzleteknél.
    6) Természetesen mindennek felmenne az ára az országban, hiszen a pláza- és áruházberuházások kb. 15%-kal drágulnának, tehát a termékek árára magasabb bekerülési költség rakódna.
    7) A vasárnapi bezárások miatt várhatón új épületeket kellene építeni, de kisebb hatékonysággal működnének a 6 napos vásárlói tömeg kiszolgálásával.
    8) A folyamatos üzemben dolgozó százezreknek esélye sem lenne olcsón és hatékonyan bevásárolni a 3 napos munka után, ha vasárnap reggel végeznek a gyárban.
    9) A Magyarországra látogató külföldiektől azt a lehetőséget is elveszik, hogy nálunk költhessék el a pénzüket, ha egy napra leállna az ország. Ezzel szemben magyarok százezrei járnának vasárnaponként külföldre vásárolni családi program keretében.
    10) A betiltást szorgalmazók nemcsak azt nem vették figyelembe, hogy ősi tradíciót számolnának fel, de hogy változott a világ és a vasárnapi vásárlás nem csak lehetőség egyeseknek, hanem valódi családi programmá vált százezrek számára.
    11) Mivel kevesebb magyar termék fogy a hatnapos vásárlási héten, mint a hét naposon, számos magyar gyártó kerülhet nehéz helyzetbe, hiszen átalakulnak a vállalkozói szokások (mezőgazdasági, tej-, hús- és sütőipari cégek, valamint egyéb gyártók számára ez bevételkiesést jelent).
    12) Amennyiben egy-egy plázában vasárnapokon csak néhány vendéglátóipari egység ill. mozi van nyitva, a többi bolt esetében hatalmas bevételek maradnánk el minden gazdasági egységnél. A plázákat üzemeltető cégeknek mégis emelniük kellene a bérleti díjat, mert évekkel később térülne csak meg a beruházásuk. Világos, hogy ez az árakban és szolgáltatásokban is tükröződni fog, hiszen minden vállalkozó vásárlóira hárítja át a bevételkiesést, vagy csődbe megy.
    13) Egyre többen esküsznek a friss, azonnal fogyasztható termékek fogyasztására, vagy kedvelik a bioélelmiszereket (mind a zöldség-gyümölcs, mind a tej-, és húsipar területén komoly probléma lenne, ha a kialakult vásárlói réteget részben vagy egészben elveszítenék).
    14) A politikai törekvések mögött – többek között – kereskedelmi lobbi áll. Arra szolgálna, hogy a vásárlói igényeket és választásokat meghatározva és megválasztva egy meghatározott kereskedelmi multihoz irányítsa, tehát a szabad verseny és szabad választás lehetőségét akadályozza.
    15) Végül, de nem utolsó sorban a vasárnap is nyitva tartó üzletek adják a kereskedelmi forgalom több, mint a 2/3-át. Ezen üzletek logisztikailag is fel vannak készülve a vasárnapi áru fogadásra. Jelentős zavarokat okozna a szállító cégeknél a vasárnapi áruszállítás hiánya, ezzel hétköznap és szombaton nagyobb közlekedési dugókat okoznának a járművek az utakon, de a szállítóknál is előfordulhatnak elbocsátások az átalakulás miatt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  27. Engedjétek meg, hogy hozzátegyek az érvekhez egy személyemet érintőt is:
    Én, mint vallásos zsidó, nem fogok szombaton vásárolni.
    Ezzel a rendelettel a kereskedelemben dolgozó zsidókat szombati munkára akarják kényszeríteni.
    Így ez a rendelet vallásszabadság-ellenes is.
    Mert ebben az országban nem mindenki katolikus…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  28. Egyetértek Hannával. Inkább olyan törvényt kellene alkotni, hogy aki vallásos kereszténynek vallja magát annak ne kelljen dolgoznia vasárnap, aki zsidónak annak szombaton. Nyugaton is errefelé tendálnak. Ott volt a repülőtéri biztonsági szolgálat ügye. Akit meg nem érdekel, attól nem kell elvenni a lehetőséget. Beosztás kérdése az egész. Ha nincsenek nyitva üzletek vasárnap, akkor rengeteg ember elveszíti az állását. Miből és hogyan teremtenek majd új munkahelyeket?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  29. elhúzhatna már nyugdíjba Harrach úr, épp eleget ártott már az országnak…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  30. A minap láttam Herr Harrach felszólalását a Parlamentben, amit az MSZP.-hez intézett.
    Így kezdte :
    ” Most a KÁRTÉKONY párthoz kívánok szólni…”
    ( Azthiszem ehhez nem kell hozzáfűzni semmit )

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  31. Kedves Hanna,
    Nem várhatod, hogy a keresztény-demokraták a Te vallásodra tekintettel legyenek! Az úgy demokratikus, ha mindenki kereszténnyé válik. No de várjunk! Szabad-e lenni reformátusnak, evangélikusnak, unitáriusnak, görög katolikusnak, vagy csak a római katolikus az igazi keresztény? Szégyellem bevallani, de sokat kell még nekem, vallástalannak tanulnom. Talán egyszer felnövök hozzá, hogy befogadjon ez a keresztény ország.
    Viccet félre téve! Becsüllek a hozzászólásodért. Amúgy meg teljesen igazad van.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  32. Kedves Tibor,

    köszönöm szépen.
    A hozzászólásom amúgy szólt az ateistákért, az evangéliumi keresztények többségéért, az adventistákért, akik mind szombatot ünnepelnek, nem vasárnapot.
    Sőt, szólt még a muszlimokért is, akik pedig pénteket ünnepelnek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  33. Legalább mi nem vagyunk kirekesztőek.
    Az biztos, hogy ettől az intézkedéstől nem fog a templomok látogatottsága növekedni, de számtalan embernek rosszabb lesz.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  34. Kedves Hanna, Tibor és Többi hozzászoló!
    Köszönöm. hogy emlékeztettek arra, hogy milyen sokszínű is a ember. Sajnos fentről nézve egyformán szürke mindenki.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  35. Zsóka: Amint a Murphy-mondás tartja:
    ” A hegytetőn tanyázó ember kicsinynek látja az odalent futkározókat.És azok is őt…”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek

Harrach: nincs feszültség, vesszenek a magzatok 2011. február 15. kedd | Sherlock

Már nem annyira üzletbarát Amerika 2011. február 8. kedd

Gazdasági érdek vs. emberi jogok 2011. január 19. szerda | AP

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos