Ronai and Ronai
AMERIKAI

Az MSZP kivonult az alkotmánykoncepció vitájáról 2011. február 15. kedd 9:26 Forrás: MTI

  • Hozzászólások(10)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Az MSZP kivonult az alkotmánykoncepció vitájáról

Budapest – Az MSZP-frakció tagjai kivonultak az ülésteremből, amikor a parlamentben kedd délelőtt megkezdődött az új alkotmány szabályozási elveiről szóló határozati javaslat tárgyalása.

Az ellenzéki szocialisták már korábban kinyilvánították, hogy ha nem változnak a jelenlegi feltételek, akkor nem vesznek részt az alkotmányozásban.
Tóbiás József, az MSZP frakcióigazgatója az MTI-nek kivonulásuk után elmondta: “a Fidesz ellépett saját alkotmánykoncepciója mellől”, mivel Lázár János, a vezető kormánypárt frakcióvezetője és a KDNP-s Harrach Péter módosító indítványa a napirenden lévő – az alkotmány-előkészítő eseti bizottság által benyújtott – határozati javaslatot nem tekinti tárgyalási alapnak. Így nem tudjuk, miről szól a vita – jelentette ki.
Hozzátette: amíg a kormánypártok nem nyújtják be az új alkotmányra vonatkozó javaslatukat, és nem döntenek a szocialisták által feltételül szabott kritériumokról, nem tudnak részt venni a vitában.
Az MSZP törvényjavaslatban kezdeményezte, hogy az új alkotmány csak akkor léphessen hatályba, ha azt két egymást követő Országgyűlés kétharmados többséggel, változatlan tartalommal elfogadja. A Mesterházy Attila pártelnök, Lamperth Mónika és Bárándy Gergely képviselők által jegyzett indítvány emellett kimondaná, hogy az új alkotmány szabályozási elveit rögzítő határozati javaslat elfogadásához a parlamenti képviselők négyötödének szavazata szükséges.
A három szocialista politikus ismét beterjesztette az új alkotmány társadalmi egyeztetéséről szóló javaslatát is. Ezt az indítványt tavaly októberben már egyszer benyújtotta az MSZP, de akkor nem vették tárgysorozatba. Ez rögzítené, hogy az új alkotmány és az alapelveit meghatározó határozati javaslat tervezetéről jogosultak véleményt nyilvánítani az érdekvédelmi szervezetek, köztestületek országos szervei és érdekegyeztető fórumai, valamint azok a társadalmi szervezetek, amelyek tevékenysége valamely alapvető jog védelmére vagy valamilyen közérdek érvényre juttatására irányul.
Mesterházy Attila vasárnap sajtótájékoztatón közölte, hogy az MSZP csak akkor tér vissza az alkotmányozáshoz, ha a kormánytöbbség elfogadja javaslataikat, illetve ha a folyamatot fél év múlva elölről kezdik.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 5.0/5 (3 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +7 ( 7 szavazatból)
Az MSZP kivonult az alkotmánykoncepció vitájáról, 5.0 out of 5 based on 3 ratings

Címkék:, , , , ,

  • Hozzászólások(10)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

10 Reader’s Comments

  1. Helyes. De a Gyurcsány Ferenc javaslata az alkotmányozás feltételeiről jobb.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (12 szavazatból)
  2. OK, hogy kivonultak, de az MSZP törvényjavaslata szánalmas, nem kellett volna, mert minden körülmények között irreális. Simán tudatosítani kell a közvéleményben, hogy nem asszisztálnak az OVis saját alkotmányához, ez nem az ország alkotmány lesz és “mindhalálig” ennek megváltoztatása a céljuk!
    Kész! Nem kellene mindenféle nevetséges ötletekkel előállniuk!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (11 szavazatból)
  3. Először bizonyítsa be a fidesz, hogy szükség van teljesen új alkotmányra.
    Addig nincs is miről beszélni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (12 szavazatból)
  4. Neroka!
    Én úgy hallottam valahol, hogy Mesterházy az nyilatkozta, hogy a jelenleg ismert tervezet nem az országé, hanem a fityiszé lenne, amihez az MSzP nem asszisztál, lesz pityke ifjú kegyelmes urunk, bölcs vezírünk s nemzet(meg)vezetőnk bocskaiján.
    Rosszul emlékeznék?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (11 szavazatból)
  5. dolgozgatok, háttérzajként a tv hallgatom … időnként felnézek nagyjainkra
    te jó ég … és én még termelem az adóforintokat … ezeknek?
    ****
    “mindenki másképpen csinálja”
    ha ég a ház, akkor arról kell vitatkozni, hogy 12 pontos pirosfehérzöld pántlikás levélben megerősitsük hatalmunkat, vagy minden erőt a tűzoltásra kell összpontositani
    kell a cirkusz a népnek
    addig sem foglalkozik mással
    ugyanez a véleményem Vona mellékéjéről is

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  6. Alkotmány….Idén 300-an fagytak halálra a lakásukban…Jó lett volna néhányszáz alkozmány,amivel begyújthattak volna.Szarkeverés,népbutítás,de én már nem hiszem azt se.amit kérdeznek a Diktátor csicskásai.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  7. Gugyerák! Jól hallottad! Én azt akartam az előbbiekben mondani, hogy elég, ha ezt széles körben tudatosítják és nem kell irreális ötletekkel előállni. (irreális az a javaslatuk pl. hogy 4/5-del kelljen jóváhagyni az új alkotmányt és csak akkor léphessen életbe, ha két egymást követő parlament 2/3-dal jóváhagyja.)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  8. A Vona mellénykéje szerintem megint csak az OVis utasítására történt = hogy ezzen csámcsogjunk, ne azon, hogy a nagyvezér megint semmit mondott, meg a többivel. Ezenkívül meg kicsit felrázta vele a gárdahívőket = nagyon morglódnak már, ha jól hallottam!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  9. Az MSZP a kivonulással a FIDESZ-t másolja. Az alkotmányozuási láz cirkuszi porondjává ülésterem elhagyása azonban nem elég. Érvek ezreit kell felsorakoztatni nap, mint nap a múltba révedező és saját hatalmukat bebetozni akaró alkotmányozók elképzeléseivel szemben. A kivonulás nem válhat megfutamodássá! A demokeratikus erőknek meg kell találniuk a ellenvéleményük kifejtésére és az emberekhez való eljuttaásához szükséges fórumokat, média-felületeket. A hazai közvélemény felrázásával, mozgósításával lehet ugyanis csak elérni azt, hogy ha már alkotmányozni akar a kétharmad, azt csak egy, a jelenleginél demokratikusabb és modernebb alkotmány megalkotásával tehesse meg, tisztelve Magyarország etnikai és szellemi sokszínűségét, erősítve a polgárok gondolati, véleménynyilvánítási és cselekvési szabadságát, valamint a demokratikus intézmények önállóságát.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  10. Orbán András Lajos

    Ez is fegyver ,de nem a legjobb a fityisz ellen, ettől sokkal komolyabb ellenlépéseket kellene tenni………….

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek

Lázár János kiakadt 2011. február 16. szerda

Megkezdődik az alkotmánykoncepció vitája 2011. február 15. kedd | MTI

A katolikus KISZ handabandája 2011. február 15. kedd

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos