Ronai and Ronai
AMERIKAI

XVI. Benedek: Isten robbantott 13,7 milliárd éve 2011. január 8. szombat 3:12 | reuters

  • Hozzászólások(31)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
XVI. Benedek: Isten robbantott 13,7 milliárd éve

Róma- A katolikus egyházfő szerint Isten lehet az olyan összetett tudományos talányok mögött is, mint az  Ősrobbanás.

A pápa csütörtökön bejelentette: a keresztényeknek el kell vetniük az olyan nézeteket, mint például a világegyetem véletlenszerű keletkezése, mert Isten áll azok hátterében is. „Az univerzum nem a véletlenség műve, ahogy sokan el akarják velünk hitetni” – mondta Benedek a csütörtöki Szent Péter bazilikában tartott ünnepi beszédében mintegy 10 ezer ember előtt. A katolikus egyházfő az epifániáról emlékezett meg, amikor a Biblia szerint a napkeleti bölcsek egy csillag vezetésével ráleltek az újszülött Jézusra. A pápa hozzátette, hogy „szemlélve a világegyetemet, arra ösztönöz bennünket, hogy valami nagyon mély dolgot fedezzünk fel: az alkotó bölcsességét, Isten kimeríthetetlen kreativitását.”

A genfi CERN részecskegyorsító laborban a tudósok közben azon dolgoznak, hogy protonok ütköztetésével szimulálják azt, amit ők az ősrobbanáshoz hasonló körülményeknek tartanak. Ezzel arra szeretnének magyarázatot találni, hogy milyen lehetett az általuk elképzelt ősi univerzum, amiből a csillagok, bolygók és a földi – vagy földönkívüli – élet is kialakult.

Vannak olyan ateista vélemények, hogy Isten nem-létezése tudományos alapon is bebizonyítható, de a pápa szerint ezek korlátozott magyarázatok, mert csak „egy bizonyos pontig tudnak eljutni… de nem képesek elmagyarázni a valóság lényegét.” Benedek szerint a tudományos elképzelések az ember eredetéről és az univerzum fejlődéséről nincsenek ellentétben a teológiával, de sok nyitott kérdést hagynak hátra.
A tudomány rehabilitációja

A jelenlegi pápa és elődje, II. János Pál igyekezett szertefoszlatni a katolikus egyház tudományellenességének a vádját. Galileót rehabilitálták, az evolúciót pedig elfogadták, mint tudományos magyarázat: nem látnak ellentmondást, Isten használhatta a természetes folyamatokat is, hogy kialakítsa az emberi fajt. A bibliai teremtéstörténetet sem tartják már „tudományos szövegnek”, az ellen azonban tiltakoznak, ha tagadják Isten létét, vagy a transzcendens szerepét az eredetmagyarázatokban.”

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 0.0/5 (0 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 0 ( 0 szavazatból)

Címkék:, ,

  • Hozzászólások(31)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

31 Reader’s Comments

  1. Csak úgy viccesen: Akkor most Isten a robbantgató ősterrorista?
    Benedek, Benedek, felnyomlak ám Sallai Anomálkánál vallásellenes dumáért!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (9 szavazatból)
  2. valakiknek még mindíg nagyon gyümölcsöző üzlet isten léte, még ha el is lopták tőle a zégő csipkebokrot meg egy sor egyebet, de legalább a nagy bumm-ot meghagyták, attól ijednek meg a kölkek a sötét szobában

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  3. Csak nem azt állítja Pápa,hogy az Isten egy terrorista? No,de ilyet!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  4. Benedek Úr, ez igen érdekes gondolat. Hogy jött Ön erre az ideára?
    Kedves, szerető barátomat kérdeztem, hogy hogy is volt ez, csak annyit
    szólt: Áh és legyintett. Inkább arról mesélt, hogy mi volt 15 milliárd évvel előbb.
    Nagyon érdekes dolgokat mondott. DDD
    De én “majdnem” hiszek Önnek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  5. “Vannak olyan ateista vélemények, hogy Isten nem-létezése tudományos alapon is bebizonyítható” A nem-létezést picivel nehezebb bizonyítani, mint a létezést. Teljes gőzzel előre Benedek Úr a mindent elsöprő, megingathatatlan bizonyítás felé! Ne azt kérje, hogy bizonyítsák a nem-létezést, hanem bizonyítsa a létezést.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  6. A vallásost meg kell hagyni annak szépségében az embereknek. Nem szabad kétségbe vonni a vallás tanításait. Az embereknek szükségük van vallásukra, a szeretet és a tisztelet egymás iránti gyakorlásához.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (6 szavazatból)
  7. Világéletemben haragudtam a papokra, mert az évezredek során kihasználták az emberek hiszékenységét, elesettségét. Mindebből nagy vagyonra tett szert az egyház. Nem véletlenül a Vatikán az egyik leggazdagabb állam! Ez a haragom nem azt jelenti, hogy nem hiszek egy felsőbbrendű (kozmikus) tudat létezésében, persze messze nem úgy, mint ahogy a papság igyekszik beállítani . Szóval nem csípem a papokat, de azért úgy gondolom, hogy a hit mindenki magánügye, joga van annak és abban hinnie amiben akar. Tehát én nem gúnyolódnék a hívőkön, mert joguk van hinni! Ha abban , hogy az Isten “robbantott”, hát akkor abban.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  8. “Mert e világ bölcsessége bolondság az Isten előtt; mert meg van írva: „A saját ravaszságukban fogja meg a bölcseket” (1Korintusz 3:19)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  9. Egyébként a római (moderálva) egyház a leg….bb „keresztény” egyház mind közül. Már a népi folklór része Magyarországon (is) a mohó, perverz, pedofil, (moderálva) pap figurája. Lehet ezt maszatolni, de a történelem legnagyobb intézményesített internacionalista politikai prostituáltja Rómában székel.
    Oszt jó napot!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (6 szavazatból)
  10. És az Isten által robbantott világot ki alkotta?
    Az ősisten?
    És miből alkotta azt az ősisten?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  11. És ki “robbantotta” az Istent?
    Azért legyünk pozitívak, ez már haladás Giordáno Bruno elégetéséhez képest.Mégiscsak jobb, mint Ádám és Éva…de hát akkor mi igaz a Bibliából?
    Én örülök ennek a fejlődésnek.Szerintem ez nagy lépés.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  12. ” de hát akkor mi igaz a Bibliából?”
    Az egy könyv. :)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  13. “… szemlélve a világegyetemet, arra ösztönöz bennünket, hogy valami nagyon mély dolgot fedezzünk fel: az alkotó bölcsességét, Isten kimeríthetetlen kreativitását.”
    A pápa megtért kreacionistának, ami azért elég szánalmas.
    .
    “A bibliai teremtéstörténetet sem tartják már „tudományos szövegnek” …”
    Nem? Ezek szerint a Szentírásból kedvünk szerint szemelgethetünk és azt fogadunk el vagy utasítunk el, amit tetszik? Minek alapján? Hogy amit ír, az ma mennyire ciki, mennyire védhetetlen? Akkor én is szemelgethetek? Meg bárki más? De az egészet nem utasíthatom el, mert ez ellen tiltakoznak?
    Marhaság.
    Őszentsége láthatólag nem forgatta vagy nem értette Richard Dawkins könyveit.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  14. Avi: ” de hát akkor mi igaz a Bibliából?”

    A szex.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  15. Semmi nem indokolja, hogy a “robbantáshoz” kell egy varázsló is. Hinni persze lehet.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  16. gm.

    A Vatikán túl akarja élni a 21-ik századot is. Valljuk be ügyesen laviroznak.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  17. Ego,
    a Bibliából amióta világ a világ, mindig is szemezgettünk.Már a Biblia maga is szemezgetéssel készült. Ebből a szar helyzetből az egyház sehogy sem tud jól kijönni, de nem is akar, mert ez nem zavarja a hívőket. Csak a legképtelenebbeket veszi ki belőle most , mert ha következetes lenne, az egész Bibliát meg kellene kérdőjeleznie.És akkor mi lenne a hívőkkel?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  18. Ja, meg mi lenne az egyházzal…éhen halnának.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  19. Nem fognak.
    Azt (mint ateista) el tudom fogadni, hogy vannak akiknek szükségük van a hitre.
    Rendben. De mi a fenének kell ehhez egyház? Hinni az almafa alatt is lehet.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  20. Amrem: “Az embereknek szükségük van vallásukra, a szeretet és a tisztelet egymás iránti gyakorlásához.”
    Fene tudja. Nekem vallás nélkül is sikerül a szeretet és tisztelet. De ha belegondolok, hogy a vallás vagy Jézus igéjének tüzzel vassal történö terjesztését, a megtéritendök belének kitaposásával terjesztették, akkor nem tudom hogy éppen hova dugták a szeretetet és a tiszteletet.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  21. gm.,
    “Már a Biblia maga is szemezgetéssel készült” — persze, csak eleinte ezt a “kritikai válogatást” szó szerint kellett hinni, hiszen ki merheti megkérdőjelezni az isteni kinyilatkoztatást? (Mózesen kívül, aki a tízparancsolat 1.0 verzióját széttörte, azóta sem tudhatjuk, mi állt benne). Amint a kinyilatkoztatás egy morzsáját szabad nem hinni, ott van vége az egésznek.
    .
    cOLOMBUS,
    Ügyesen lavíroznak — kb. 500 év késleltetéssel :-)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  22. Hogy ez a 16. miket tud! A Nóbeldíj bizottság még nem figyelt fel rá?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  23. Azért, ahogy ezt a képet, a Dávid szobrot, megy a diszkoszvető szobrát elnézem, hát nem voltak a korabeli nők elkényeztetve. :)))

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  24. Gonoszka,
    12 centi plusz 27% ÁFA azért már alsó hangon elmegy… :-)))

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  25. Amrem,
    komolyan gondolod, hogy a szeretet és tisztelet gyakorlásához vallás kell? Na ne….Lehet, hogy vannak, akik a valláson keresztül gyakorolják, de kelleni nem kell hozzá, anélkül ugyanúgy megy.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  26. Pedig csak annyit kellett volna mondania, hogy a Bibliai teremtésmítosz nem emberi léptékre épül, Isten pillanatai eonokig, napjai milliárd évekig tart, és a mítosz is nem valós, emberi ésszel felfogható eseményekről – hanem annak földi aggyal felfogható jelképéről szól, amit (naná) csakis a jól képzett papság és egyház tud a hívőknek elmagyarázni. Egy kis fricska a reformátusok felé: ezért volt esztelenség, hogy köznyelven adták ki a bibliát, amit mindenki aztán a saját, földhözragadt esze után – tehát nem jelképszerűen, hanem szó szerint értelmezett: a bugyuták!
    Mert írva vagyon: Kezdetben vala a sötétség (vagy a semmi, vagy a káosz), és Isten szólt: legyen világosság! És lett is egy nagy bumm. Az azért már elég világos! Világos?
    Ahogyan a szanszkrit szövegekben sem valós tejóceánt köpülő valós kígyót, hanem a tejútrendszer spirális alakját kell érteni – ha valaki hozzáértő a laikusok előtt rejtett értelmet megvilágítja.
    Vagy ahogy Magyar professzor (kettős honfoglalás) elmagyarázta, hogy a Szent László legendát feldolgozó, központilag egyenirányított freskók is egyértelmű csillagászati üzenetet hordoztak. (az odvas fa a Tejút, a fára akasztott íj a nyilas csillagkép, stb)
    A mítoszok olyan, mint a hagyma: több réteg van egymás alatt, és a belső magig csak a beavatottak jutnak el.
    Mint például Káin és Ábel története: a felső, mindenki által látható héj két valós testvér története. A következő, még átlátható héj: a testvér gyűlölködések példája. Mélyebben a nomád állattenyésztésről a földművelésre áttérő letelepedett emberek, akik “ellopták” a korábban az állattenyésztőknek járó Isteni/atyai áldást. És biztosan volt még mélyebben is értelem, amit ma már nem tudunk, mert elveszett.
    Viszont a világegyetem valós korának és nagyságának elfogadása tényleg egy kissé modernebb, mint máglyán elégetni a tagadókat. És utólag is igazolja a zsidókat, amikor az addig szokásos emberléptékű istenek helyett, egyetlen, absztrakt istent kezdtek imádni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  27. Juj Kekec, veled ilyenről is lehet ? Máshol szoktak engem izélgetni, mert Istenkéről, meg a Főnökéről beszélek, hogy micsoda illetlenség az én külön. mindég velem levőt Istenkének hívom, a (tudod, ott fenn az Öreg) másik pedig a Főnök. Van néhány posztom a témában a nolblogon. :)))

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  28. Az nemúgyvót.
    Majd én elmondom hogyvót.
    Egyszer Benedek Pápa őszentsége egy szöget akart beverni a falba , kis képecskének , de az ujjára somott a kalapáccsal, a vakolat meg lejött..
    Ekkor halkan , de erőből igy horkant fel :
    - Ó hogy az Isten robbantsa fel ezt az egészet !
    Már későn vette észre a korában beóvatoskodott gyalog-püspököket.
    Ezért aztán a kínos pillanatban azzal ütötte el a dolgot hogy kifejtette új nézetét erről az eseményről , ami kifelejtődött a Bibliából.
    Merthogy szögbeverés közben gyött neki a megvilágosodás.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  29. Gonoszka – vedd hozzá, hogy alapjában véve ateista vagyok, viszont az emberi kultúra részét képező vallásokról – az én vulgáris ismereti szintemen – szívesen cserélek eszmét. Katolikussal a buddhizmusról, zsidóval az iszlámról, reformátussal a sintóról: a lényeg, hogy ne a saját vallásukról. Egyrészt az személyes sértődésekhez vezet, másrészt sikítófrászt kapok a tautológiától, azaz amikor a saját szentnek tekintett írásukkal akarják alátámasztani a vitatott tételt. Általában személyes sértésnek veszik a bármiféle kételyt. Ezért jobb MÁSOK vallásáról vitatkozni mindenkivel. Viszont nem vagyok fundamentalista, nem akarok senkit ateizmusra téríteni – és tőlem telhetően igyekszem.mások vallásos nézeteit nem sérteni.
    Erre jó példa volt, amikor Kertész ürügyén előadtam a vulgáris szinten mozgó ismereteimet a bűnbakról, és Amichay elküldte az erre vonatkozó TELJES bibliai oldalt. Hidd el, nagyon nehéz volt visszatartani magam, hogy a felmerülő kérdéseket (majd azonos terjedelemben) ne küldjem vissza! Olyanokat pl, “és mit szól mindehhez a Négy ,Mancs és a Tisztiorvosi Szolgálat?”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  30. Gonoszka, majd megnézem ha fel lehet lépni regisztráció nélkül, mert annyira azért nem izgat a téma. Bár néha jól esne nem csak a napi életről eszmét cserélni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  31. Geyza,
    nagyon tanulságos vót.Imádom a humorodat. Ennyi hülyeséget csak Karinthy tudott kitalálni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek

Amerikai mesterhármas fizikai Nobel-díjból 2011. október 4. kedd | RR

Ma van a világvége – Az egyház elragadtatása 2011. május 21. szombat | Galgóczi Gábor

Istenre hivatkozva vonnák meg a nyugdíjat 2011. május 17. kedd | AN

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos