Ronai and Ronai
AMERIKAI

Amerikai mesterhármas fizikai Nobel-díjból 2011. október 4. kedd 13:40 | RR Forrás: AN

  • Hozzászólások(75)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Amerikai mesterhármas fizikai Nobel-díjból

Washington/Stockholm – Az asztrofizika terén remekelt három, a csillagok felrobbanását és a világegyetem tágulását vizsgáló fiatal tudós.

A Svéd Királyi Akadémia bejelentése értelmében megosztva kapta idén a tízmillió svéd koronás pénzjutalommal járó fizikai Nobel-díjat Saul Perlmutter (52), Brian Schmidt (44) és Adam Riess (42).

Perlmutter

A három tudós két, egymástól független munkacsoportban dolgozott a kilencvenes években – Perlmutter az egyikben, Riess és az ausztrál állampolgársággal is rendelkező Schmidt a másikban –, s egymástól függetlenül jutottak hasonló eredményekre, amikor a szupernovák egy bizonyos fajtája, az úgynevezett robbanó csillagok segítségével a világegyetem tágulását vizsgálták.

Schmidt

Azt állapították meg, hogy ötvennél több, tőlünk nagy távolságban lévő szupernova esetében a kibocsátott fény ereje kisebb a vártnál, ami pedig annak a jele, hogy a világegyetem nem pusztán tágul, de a tágulás egyre gyorsabb ütemű. A mintegy évszázados elmélet – és a tudomány eddigi állása – szerint a tágulás a 14 milliárd évvel ezelőtt ismeretlen okból és előzmények után bekövetkezett úgynevezett ősrobbanás következménye.

Riess

Perlmutter a berkeleyi Kalifornia Egyetem Supernova Cosmology Projektjének vezetője. Schmidt az ausztráliai Weston Creekben a High-z Supernova Search Team első embere, a 42 éves Riess pedig a Johns Hopkins Egyetem csillagász professzora.

A fizikai Nobel díjat másodiknak jelentették be. Elsőként hétfőn az orvosi Nobel-díj három nyertesének nevét ismertették. Az amerikai Bruce Beutler és a francia Jules Hoffmann december 10-én, az alapító Alfred Nobel halála évfordulóján vehetik át az elismerést. A kanadai Ralph Steinman a bejelentés előtt elhunyt, az ő esetében még nem született döntés arról, mi lesz a díjjal.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 0.0/5 (0 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +2 ( 2 szavazatból)

Címkék:, , ,

  • Hozzászólások(75)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

75 Reader’s Comments

  1. Marcus Aurelius
    The End, Konyec, Vége!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (1 szavazás)
  2. taxi33 – köszi, de mi a francot csinálnak a fekete lukakban elnyelt anyagok eközben? “Elpárolognak? Hova? Mit csinál közben a gravitáció az “elpárolgó” anyaggal? Ha a galaxisok távol is kerülnek egymástól, azokban ezért elég anyag található. A “kihunyt” csillagnak is van tömege, anyaga. És mi van a többi dimenzióban, dimenzióval (ha jól tudom, most éppen n = 26-nál tartanak).
    Lehet, hogy csak az általunk ismert 3 térbeli és 1 időbeli dimenzióval rendelkező világegyetemnek lesz vége?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  3. taxi33,
    kösz. Nagyszerű vagy így két fuvar között.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  4. cOLOMBUS – de mikor olyan jólesik valami hosszú távú, és a mi rövidke kis élerünket még tuti biztosan nem befolyásoló dolgokról is eszmét cserélni. Amikhez képest a mai napi problémáink 100 év múlva már csak 1 oldal (vagy annyi sem) a tankönyvekben, ezer év múlva, meg még lábjegyzetben sem szerepel talán. Az ilyesmi segít a véges életű diktátorokat is elhelyezni az “esemény horizonton” Az emberiség fejlődése gyorsul. Ma már elképzelhetetlen, hogy ezer évekig álljon fenn egy társadalmi berendezkedés: mint az egyiptomi Ó- és Újbirodalom,

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  5. kekec:
    A többi dimenzió -melyeket a szuperhúr-elmélet tételez fel, és amelyek “fel vannak csavarodva”- szintén vége lesz. Azok nem “más” dimenziók, amik a mi világegyetemünkkel párhuzamos egyéb világegyetemeket határoznak meg, hanem a miénkhez tartoznak, tehát azoknak is végük lesz. (Ha összeroskad a miénk. Ha nem, mint ahogy a kutatások eredményei most mutatják, akkor megmaradnak továbbra is a felcsavarodott állapotukban a mi általunk is érzékelhető 3 térbeli és 1 idődimenzióval együtt. A párhuzamos Világegyetemek elmélete más tészta, az a Multiverzum-modell egyik variánsa. De ennek kifejtése messzire vezetne.

    Minden válasz újabb és újabb kérdésekbe torkollik. Az összes megválaszolására itt nincs se idő sem hely. Ha tényleg érdekel a téma, ajánlom olvasásra pl. Paul Davis Az utolsó három perc című könyvét.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  6. Köszi, mivel érdekel, majd megkeresem. Humán értelmiségiként remélem, hogy nincs benne túl sok képlet! Én a deriváltaknál elvesztettem a fonalat.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  7. Na, van itt már minden… energiatovábbítás, űrrobbantó zsidók, Tesla, ütköző galaxisok 2,5 mrd év mulva, stb…

    Ettől még maga Carl Sagan is lefőne.

    Főleg, ha ma is élne.

    :(

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  8. Kekec: “– de mikor olyan jólesik valami hosszú távú, és a mi rövidke kis élerünket még tuti biztosan nem befolyásoló dolgokról is eszmét cserélni. Amikhez képest a mai napi problémáink”
    -
    Irigyellek. Jó nektek, hogy ilyen kiegyensúlyozottak vagytok. Én már 5 napja ülök és számolok, mint a hülye de képtelen vagyok az egymásnak ellentmondó eredményeket összerakni egy rendszerbe. Pedig lehet. És vannak akik a millió évnyire várható katasztrófa miatt aggódnak. Nekem már 5 napja itt a katasztrófa az asztalomon.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  9. cOLOMBIS – magán-, vagy közösségi jellegű a katasztrófa? Mert ha közösségi: a költségvetést ne is próbált összerakni. Eltolcsy sem tépi magát, szerintem még a szilvesztert sem fogja megélni.Ő talán igen, de a “költségvetésnek nevezett mese, az nemigen! És akkor még nem is számoltak a 300.-Ft-os euróval!
    Magánjellegű problémáidra csak annyit: ne érezd magad egyedül. Millió honfitársad osztozik veled benne! Olvastad Török Mónika gerslis cikkét?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  10. Atayagatya! Már ma van? Akkor hajcsi! Pá-pá!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  11. cOLOMBUS
    Nnocsak nocsak
    Ezek szerint téged se ért meg mindig mindenki elsőre. Még ha egyébként általában éleseszű is.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  12. Marcus
    -
    Az a legnagyobb probléma amikor én magam képtelen vagyok megérteni önmagamat. Ez ám a konfliktus.
    További kisérletekkel mident meg lehet oldani de az rengeteg pénz. Az meg sohasem elég. Azt hiszem eltünök innen és elmerülök a munkában.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  13. Engem az ősrobbanás elmélet is nagyon zavar – bár nemcsak hülyének születtem, de az is maradtam.
    Valaki írja le ide, ha tudja, hogy ha közel 14 milliárd fényévnyi távolságból ide érő fényt látjuk, akkor az az anyag, ami ezt kibocsátotta, hogyan került ilyen messzire ennyi idő alatt?
    Mert ugye az anyag a fény sebességét elérvén kicsit végtelenül megnövekedett tömegűvé válna, vagy nem? Vagy csak a fénysebesség felével repült oda és akkor a végtelen tömeg helyett a végtelen felére nőtt? :) :) :)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  14. Ha nem válaszol senki, hülyén is fogok meghalni. :(

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  15. taxi33
    2011. október 4. kedd
    23:06

    Nagy élvezettel olvastam hozzászólásaidat. Egy időben sokat olvastam az általad leírt elméletekről.

    Ha tényleg taxizol, ezek után csak a te utasod szeretnék lenni…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  16. gets:
    Valójában amit ellentmondásnak látsz -jogosan-, nem az . Nekem is sokáig fejtörést okozott, mígnem egy kozmológiai előadáson ki nem tért rá az előadó. A témával foglalkozó ismeretterjesztő könyvekben érthetetlen módon nem esik szó erről a nyilvánvaló paradoxonról.
    Nem a galaxisok távolodnak adott esetben fénysebességgel -vagy még gyorsabban !-, hanem maga a tér nyúlik, ami köztük van. Ez nem mond ellent a relativitás-elméletnek, mert a távolodó objektumok anyaga nem “megy” sehová, és közben nem növekszik a tömegük a pl.fénysebességhez közeli távolodás során végtelenné. A 14 milliárd fényévnyire látszó galaxisok azért lehetnek ilyen messzeségben, mert az Ősrobbanást követően volt egy felfúvódási szakasz az Univerzum története során -ezt hívják inflációs szakasznak-, amikor a tágulás sebessége hirtelen, ugrásszerűen megnövekedett. Ennek okát egyelőre még nem tudják, feltehetően a sötét energiának és az ő antigravitációs hatásának van hozzá valami köze, valamint a mostani tovább gyorsuló növekedéshez is. A látható világegyetemen kívül -ahonnan még nem is ért ide a fény- is vannak objektumok, de ezekről -mivel a távolodási sebességük, azaz a tér nyúlása már túl van a fénysebességen- már nem is szerezhetünk információt, annak ellenére, hogy a látható világegyetem határa is értelemszerűen fénysebességgel tágul.
    Érdekes -és hátborzongató- abba is belegondolni, hogy amit látunk pl. 8 milliárd fényévre, azt a 8 milliárd évvel ezelőtti állapotában látjuk. Ha nézünk egy kék hiperóriás csillagot, az lehet, hogy a valóságban -most, ebben a pillanatban- már nem is létezik, mert szupernóvaként felrobbant, csak a robbanás fénye még nem ért ide. Ugyanígy ha megfigyelünk egy 13 milliárd fényévnyire látszó galaxist -valójában galaxiskezdeményt-, akkor azt a közvetlenül az Ősrobbanás utáni néhány százmillió éves kezdetleges állapotában látjuk.
    Szerintem elgondolkodtató.
    Ha valakit mélyebben érdekel a téma és vannak még kérdések, amelyek foglalkoztatják, azoknak szívből ajánlom Dávid Gyula előadásait. Megtalálhatók -és letölthetők mp3 és mpeg4-ben- az MCSE honlapján. Közérthetően és laikusoknak is szemléletesen megmagyarázza a Világegyetem titkait.
    Chemist: Köszönöm. Éjjel -amikor általában dolgozom- sajnos nem az az utazóközönség a jellemző, aki az ilyenre fogékonyak lennének… :-)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  17. taxi33
    2011. október 5. szerda
    22:40
    Köszi, előzetesnek elegendő – utánanézek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  18. A kislexikonból:
    [Ősrobbanás], a tudomány mai állása szerint 13-14 milliárd éve az Ősrobbanás hozta létre a Világegyetem terét, anyagát az azt uraló törvényekkel egyetemben. Az Ősrobbanást követő események egyszerűsített kronológiája: a kezdő pillanat után a Világegyetem tágult, hűlt és változtak jellemzői. Az Ősrobbanás után kb. 10-35-10-32 másodperccel egyes kölcsönhatások szétválása nyomán olyan energiafelszabadulás történt, amely a Világegyetem robbanásszerű felfúvódásához (infláció) vezetetett. Ezalatt a Világegyetem térfogata nagyságrendileg 1050-szeresére nőtt, az anyag, antianyag nagy része ekkor keletkezett. Anyagból valamivel több jöhetett létre, mint antianyagból, a kettő szétsugárzódása után visszamaradt többlet alkotja ma az égitesteket. Kb. három perccel az Ősrobbanás után a hőmérséklet 1 milliárd K alá csökkent, és az anyagnak (a láthatatlan tömegtől eltekintve) kb. 80%-a hidrogénné, 20%-a héliummá alakult. Ekkor az egész Világegyetem csillagként működött. Néhány százezer év múlva csökkent le a hőmérséklet annyira, hogy az elektronok az atommagokhoz kötődhettek. Létrejöttek az atomok, a Világegyetem átlátszó lett, a Világegyetemet kitöltő sugárzás hullámhossza a tágulásával párhuzamosan azóta is csökken. Az Ősrobbanás fontos bizonyítéka a 2,7 K-es kozmikus háttérsugárázás, és a Hubble-féle tágulás (Hubble-törvény). A Világegyetem első 1-2 évmilliárdja során jöhettek létre a szuperhalmazok, majd a galaxishalmazok, a galaxisok, és bennük a csillagok. A Világegyetem jövője attól függ, hogy a benne lévő anyag elég-e a tágulás megállításához. Ha sűrűsége a kritikus érték alatti, a tágulás örökké tart. A kritikus sűrűségnél a tágulás lassul, és a végtelenben megáll. A kritikusnál nagyobb sűrűség esetén a tágulás megáll, majd összehúzódás követi, végén az Ősrobbanás ellentétével, a “Nagy Reccsel”. A jelenlegi megfigyelések szerint a Világegyetemben a látható anyag mennyisége messze nem elég a tágulás megállításához, az össztömeg mennyisége a kritikus sűrűséghez közeli értéket ad.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  19. Az ötödik és a nyolcadik sorban a 10 utáni két-két számjegy a kitevőbe kerül, tehát 10 hatványairól van szó de a szövegszerkesztő ezt nem jól jelenítette meg.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  20. Csakhogy Dirac az istentagadó zseni kidolgozott egy elméletet ( Dirac-tér ) amiben igen bonyolult képletek alátámasztásával azt bizonygatja hogy a csillagközi semmi az nem semmi hanem elektromágneses makrocellák végtelen sorozata és ezekben részecskék manifesztálódhatnak ( Isten közreműködése nélkül persze. )
    Ha egy akkora térben mint az Empire State Building egy évben 1 hidrogénmolekula létesül , az bőven elegendő az Univerzum tágulásának az anyagi ellensúlyozására.
    ( NA erre mondták a régi tudósok a negyvenes években : ” Nincs Isten és Dirac az ő prófétája ” )

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  21. Ha nem a zsidók , nem a Gyurcsány , demégcsak nemis az Isten akkó a Zorbán ?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  22. Geyza
    2011. október 6. csütörtök
    00:05
    Olyan vagy, mint Móricka, neki is mindenről “az” jut az eszébe.
    Mellesleg továbbra is zavarban vagyok az ősrobbanást illetően, sőt ezt növelte az a tudat is, hogy a látható világ az össz anyagtartalom max 25 %-a, így azt sem hiszem, hogy a 75 %-nyi sötét anyaggal szemben diktáló helyzetben lenne – csak azért mert számunkra fénylik.
    Geyza, szerinted Dirac keletkező anyagról elmélkedett, vagy energiából alakulóról? Mert ennek a mérlege is érdekes kérdésekhez vezet.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  23. Dirac Istenben gondolkodott , ami a primitív magunkfajtának csak úgy jelenik meg mint vákum.
    De az értő írástudónak , aki jól forgatja a deriváltakat és más elvont matematikai eszközöket , eltudja magyarázni az ősteremtést .
    Ezért mondták rá annó Heisenbergék hogy ő egy próféta. Ráadásul állítólag vadkomcsi is volt még a háború előtt . De akkor még fiatal volt és különbenis akkoriban nagy divat volt Angliában pl. Oxfordban baloldali elhajlónak lenni. Később a hallgatók kinőtték ezeket az eszméket és megbízható tagjai lettek az ” establishment ” .-nek.
    Nem így Dirac ! Bár a hatvanas évekre ő is megszelídült kissé.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  24. “a tér nyúlik” helyett az is mondható, hogy tér keletkezik. (Amit tapasztalunk belőle, az ugyanaz.)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  25. Nekem ezzel a “nyúlással” van egy kis problémám. A tér homohén és nincs benne kiemelt, rendkivüli rész amire más fizikai törvények lennének érvényesek. Vagyis a tér mindenhol ugyanazt mutatja. Ha ez igy igaz, akkor a tér minden pontja ugyanazzal a (gyorsuló) sebességgel tágul. Az a tér is ami milliárdnyi fényévre van tölünk és az is ami a konyhánkban van. Az is ami bennem van.
    Az elöbb ránéztem a reggeli napra és nem vettem észre, hogy távolabb lenne, mint tegnap reggel volt. Aztán tükörbe néztem és nem láttam, hogy nagyobb lennék habár a tükör is megnöhetett.
    Biztos, hogy nincs igazam de azt hiszem ennek megértéséhez nekem több idö kell. Majd olvasgatok, ha nyugdijas leszek. Egyelöre örülök ha értem, és követni tudom azt amivel naponta foglalkozom.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek

XVI. Benedek: Isten robbantott 13,7 milliárd éve 2011. január 8. szombat | reuters

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos