Döbbenetes, hogy a Fidesz mennyire lenézi a magyarságot és mekkora kisebbrendűségi érzéssel küzd. Már a „Merjünk nagyok lenni” jelszó is meghökkentő volt a pesszimizmusával és a vereségérzéssel, amelyet magából árasztott. Egészséges embernek az jutott eszébe, hogy „miért, hát nem vagyunk nagyok?” Nyilván arról van szó, hogy lelkileg merjünk nagyok lenni, nem az országhatárokat akarjuk a kontinens határaira kitolni. Miért ne lennénk lélekben egészségesek, nagyok?
Akinek biztatnia kell magát erre, annak súlyos lelki problémái vannak. Kisebbrendűségi érzésben szenved, és úgy biztatja magát a nagyságra, mint a sötétben reszkető ember, amikor azt mondogatja magának, hogy „nem félek, nem félek”. A kisebbrendűségi érzéssel küzdő ember fél a külvilágtól, és ő látja ellenségnek az idegeneket. Azért fél tőlük, mert kisebbnek, méltatlanabbnak érzi magát velük szemben.
Akinek kisebbrendűségi érzése van, fenyegetésként éli meg a kívülállókat és a kívülállókkal való kapcsolatot. Egészséges lelkű ember nem fél másoktól, a sokszínűség gyönyörködteti, nem szégyell másoktól tanulni, mert tisztában van saját képességeivel. Neki nem kell biztatni magát, hogy „merjen nagy lenni”, számára az egyenértékűség és az önbizalom természetes.
A nacionalizmus és az idegengyűlölet mögött mindig kisebbrendűségi érzés húzódik meg. A komplexusokkal küzdő csoportosulások bezárkózók, számukra fenyegető a külvilág, ők érzik úgy, hogy mindenki őket fenyegeti, elnyomja. A kollektív paranoia oka a kisebbrendűségi érzés. A Fidesz állandóan erre a kisebbrendűségi érzésre épít, a frusztrációra, amelyben maga is szenved, és amelyet – mint valami kórt – terjeszt.
Borzasztóan lenézi a magyar nemzetet és a magyar népet, amikor az idegenek fenyegetésével riogatja, mert ezzel egy identitászavarban és kisebbrendűségi érzésben szenvedő, lelki sérült képet mutat róla, és saját kisebbrendűségi érzésével fertőzi. Nem mindenki ilyen. Vannak egészséges lelkű, tehetsélges és sikeres magyar emberek is.
De ők március 15-én sem tudtak másról beszélni, csak arról, hogy mindenki Magyarországot fenyegeti, idegenek akarnak diktálni neki. Lázár Brüsszelnek üzente meg, hogy a magyarral nem lehet packázni, „a magyaroknak senki nem diktálhat”. Kövér példásan felmondta a Fidesz demagógia alaptételét: „el kell döntenünk, hogy a magunk urai maradunk, vagy idegen célok eszközeivé válunk”.
Ezekkel a szövegekkel saját lelki betegségüket, kisebbrendűségi érzésüket fejezik ki, és ezzel fertőzik a népet. Magyarország nem kell senkinek. Senkinek nem fáj a foga se a földjére, se a nyomorára, se az adósságára, de még a szenzációs vízére sem, amely ihatatlan. Magyarország belépett egy közösségbe, elfogadta a demokratikus Európa normáit, amelyeket minden retorzió nélkül naponta megsért, és ennek ellenére gyakorlatilag e közösség pénzéből él. Beteg emberek azok, akik ezt a közösséget idegen fenyegetésként mutatják be, amikor ez a közösség jelenti a garanciát arra politikailag és katonailag is, hogy Magyarországot senki ne fenyegethesse.
Az egyetlen komoly fenyegetést az Orbán-kormány hozta Magyarország nyakára, mert Oroszország nem mondott le a terjeszkedésről, és miután adósrabszolgaságba dönti Orbán az országot, könnyen válhatunk orosz gyarmattá. Tipikus, hogy a kisebbrendűségi érzésben és lelki komplexusokban szenvedők „Nem leszünk gyarmat!” felirattal masíroznak a gyarmati sorsba. Ők válnak Nyugatról a Vatikán, Keletről Oroszország gyarmatává, mert a paranoia ostoba döntésekbe kergeti őket.
Szociálpszichológiai kutatások kimutatták, hogy a náci és fasiszta diktátorok valamennyien skizofrén paranoiában szenvedtek, kisebbrendűségi érzéssel küszködtek, és beszédeikben saját betegségüket osztották meg, és azzal fertőzték meg a hallgatóságot. Frusztrációjukat fojtották nacionalizmusba és idegengyűlöletbe, kerestek és találtak valami idegent, aki fenyegette őket. Hitler volt ennek a mintapéldánya, aki el is akarta pusztítani mindazokat, akikkel szemben beteges kisebbrendűségi érzései voltak.
Vezér frusztrált emberekből lesz, akiben a többi frusztrált felismeri a legfrusztráltabbat, aki ezt meg tudja fogalmazni, és az idegengyűlölettel kiutat tud mutatni. Ez fertőző betegség, amely aztán tömegesen szedi az áldozatait. Ezeknek az embereknek kell az álmegváltó.
Ezek a gyengék akarják erősnek mutatni magukat, nekik kell katonai ruhába bújniuk, vagy magánhadsereget tartaniuk. Lehetnek egy népnek kudarcai, be nem gyógyult sebei, amelyek frusztrációt és kisebbrendűségi érzést okoznak. De ezeket gyógyítani kell és lehet, fel kell oldani, fel kell dolgozni, meg kell találni a sikerélményeket, hogyan tudnak a rosszból is előnyt kovácsolni. Kisebbrendűségi érzést lehet csökkenteni tanulással, képzéssel, lehet segítséget nyújtani, hogy ezek elmúljanak.
Egy dolgot nem szabad megengedni: azt, hogy beteg lelkű, kisebbrendűségi érzésben szenvedő, paranoiás emberek hatalomra kerüljenek, és saját lelki betegségüket terjesszék, a látens frusztrációt a tömegekben felszínre hozzák, és a tudatalatti sérelmeket felszabadítsák. Ez életveszélyes egy nemzetre és a környezetre nézve.
A Fidesz támogatásának alapja az a hazug demagógia, hogy Magyarország ellen összefogtak, az idegenek kívül és belül ellene dolgoznak, diktálni akarnak a magyar népnek, idegen célok érdekében akarják felhasználni Magyarországot. De itt van Orbán Viktor, aki ezt nem hagyja, hanem megvédi a magyar érdeket. Közben nem veszik észre, és nem számít, hogy Orbán az, aki kifosztja ezt az országot, úgy diktál, hogy akkor sem diktálnának jobban, ha egy idegen ország megszálló csapatai lennének az országban.
Orbán beteg ember, aki a környezetét is azzá tette. Ezek mind paranoiás emberek, akiket kezelni kellene,, nem pedig rászabadítani az országra. Egy ilyen beteg ember mellett csak azok maradhatnak meg, akik maguk is megfertőződnek, és a Vezér paranoiáját kiszolgálják. A kisebbrendűségi érzés, a félelem és a frusztráció fertőző. És ezek az emberek most már megfertőzték az országot is.
Ez rendkívül veszélyes, mert az egészséges lelkű, önbizalommal rendelkező embereket is megbetegítik. Az ország életerejét és teljesítőképességét rombolják, a társadalom mentális állapotát züllesztik, és az „idegennek” bélyegzett társadalmi csoportokat veszélyeztetik.
A nacionalizmus a kisebbrendű ember kompenzálása. Az a bajuk, hogy nem tudnak azoknak a magyar embereknek a sikereiből sem meríteni, akik sikeresek voltak, mert az ő társaságuk ezeket az embereket „idegennek” tekinti, éppen azért, mert sikeresek voltak. Ezek már fenyegetést jelentenek a számukra, mert szorongást okoznak. Az idegen ebben a kontextusban a sikeres ember. A nemzethez tartozónak csak a hozzájuk hasonló frusztrált és kisebbrendűségi érzéstől szenvedő sikertelen ember számít. Nézze meg valaki a békemenetet, és mutasson ott csak egyetlen egészséges lelkű, sikeres, önbizalommal rendelkező embert, akinek nincsenek komplexusai. A savazó ember vajon micsoda?
Az a baj ezekkel a nacionalistákkal, hogy a nemzeti identitást a kudarchoz és a lelki betegséghez, a kisebbrendűségi érzéshez kapcsolják. Magyar az, aki tehetségtelen, frusztrált és paranoiás, kisebbrendűségi érzésben szenvedő ember. Idegen az, aki sikeres, tehetséges, és aki nem küzd komplexusokkal, hanem elfogadja önmagát, és nincsenek identitásproblémái. Mindegy az, hogy ez a sikeres ember zsidó, sváb vagy kutyabőrrel a vállán lovagolt be a hágón: ha nem frusztrált beteg ember, hanem az egészséges lelkével, a sikereivel és az önbizalmával a komplexusos embereket frusztrálja, akkor idegen.
Normális ember nem ad ki naponta jelszavakat, nem hirdet szabadságharcot, nincs szüksége arra, hogy azt mondogassa magának, hogy „Magyarország jobban teljesít”. Normális ember teszi a dolgát, és élvezi azt, amit csinál. Nem gondol ilyenekre. Nincs szüksége megalomániás építkezésekre a falujában. A kert végébe budit épít, nem stadiont. Ezek az emberek nem tudnak teljesíteni, lebénítja őket a félelem. Minden bokorban ellenséget látnak, veszélyeket vizionálnak. Életveszélyesek, ha hatalmat kapnak a kezükbe.
A tömeglélektan ismeri a lelki fertőzés fogalmát. A lelki betegségeket át lehet adni, terjednek. Ezek szállító közege az érzelem és nem az értelem. Racionális érvek ezen nem segítenek. Az ember a bűnbeesés óta kivetett és magányos a világban, alapérzése a szorongás és a kudarctól való félelem. A tudatalattiban ez a legkisebb közös többszörös, amely a tömeget mozgósítani képes. A pogromok ebben az érzésvilágban gyökereznek, az ember elállatiasodásának ez az útja. A legprimitívebb és legbarbárabb ösztönök felszabadításának ez a helye és módja.
Ezeknek a beteg embereknek nincs programjuk, nincs üzenetük Magyarország számára, csak az, hogy „mi és ők”, „magyarok és idegenek”. A rezsi rizsa lényege nem az a 15 forint, amivel kevesebbet kell fizetni. hanem az, hogy az idegeneknek nem hagytuk. Nem hagytuk a bankoknak sem, az IMF-nek sem, nem hagyjuk az Uniónak sem, Amerikának sem. Mi frusztrált, kisebbrendűségben szenvedő, lelki beteg emberek tartsunk össze, össze kell fognunk a lelkileg egészséges, önbizalommal rendelkező és tehetséges másokkal szemben, akik nem mi vagyunk. Ezek veszélyeztetnek bennünket, mert arra emlékeztetnek, hogy mi tehetségtelenebbek vagyunk, kisebbek vagyunk, kevesebbek vagyunk. Meg kell nekik mutatnunk.
Az első, hogy a versenyt, amelyben ők győzhetnek, és amelyben mi megint alulmaradhatunk, meg kell szüntetnünk. Adminisztratív módon korlátoznunk kell őket, numerus clausus vagy csak egyetemi keretszám segítségével, közmunkásként dolgoztatjuk őket diplomával a saját földjeinken, az iskolákat államosítjuk, hogy ne tudjanak megelőzni minket, a választási törvényt mi írjuk, az alaptörvényt mi írjuk, a futballválogatottat mi állítjuk össze. A színházakat mi vezetjük.
Ezeket a beteg embereket 2010-ben azonnal diagnosztizálni kellett volna. A rendszerükkel együtt azonosítani kellett volna őket. Azonnal radikális intézkedéseket kellett volna tenni, követelni, ki kellett volna mondani, hogy a király nem király, és meztelen. Az ellenzék és a sajtója úgy tett, mintha egy bolond kiszabadulna a bolondokházából, kijelentené, hogy ő Napóleon, és az egész ország ezt elhinné, és úgy viselkedne, mintha tényleg Napóleonnal állna szemben. Örkény abszurd novellája valósággá vált, kiszabadultak az elmebetegek és az egész társadalom bolondokházává lett.
Ez a szélsőjobb. A szélsőjobb a frusztráltak, kisebbrendűségi érzéstől szenvedők vallása. Aki nem olvasott szociálpszichológiai alapműveket, gyávaságától vezérelve ne szóljon ilyen kérdésekbe. Erről a bolondokházáról látszik, hogy ez a szélsőjobb: a butaság diadala, elmebetegek tobzódása. A Fidesz szélsőjobboldali párt, Orbán egy szélsőjobboldali és antiszemita demagóg. Kisebbrendűségi érzésektől szenvedő, skizofrén paranoiás beteg ember. Megfertőzte az egész magyar társadalmat, és sehol nincs egy orvos.
Ez a betegség ön- és közveszélyes. Ezek az emberek elindulnak egy úton, és ha végigmennek rajta, annak csak egyetlen végállomása lehet. Ez emberéletekbe kerülhet. Nem véletlen, hogy vannak zárt osztályok, mert vannak olyanok, akik veszélyesek magukra és a környezetükre. A Fidesz politikusai és hívei is beteg emberek, megfertőzte őket a beteg vezérük. Az idegen veszéllyel való riogatás egy pszichiátriai rendelő várótermére emlékeztet, ahonnan a beteget már pizsamában kísérik szakszerű kezek a kórterembe. Kivéve Magyarországot, ahol megkapjáj az országot.
Magyarországot ezen az elmebetegségen kívül semmi más nem veszélyezteti. Ez az idegen az egészséges világ számára, és a veszély az, hogy ezek diktálnak az ép eszűeknek. A felelősség ilyenkor a külvilágot terheli. A betegnek nincs betegségtudata. De az olyan ellenzék, amely a Napóleonokkal elmegy Waterloo-t játszani, a szabályaik szerint választásokat tartani, vitára hívják ki a beteget, az nem orvosa az országnak, hanem elvesztője.
*
Semmi nincs, amit az Amerikai Népszavában évekkel ezelőtt előre meg nem írtam volna. Nem tudnak mutatni egyetlen olyan „próféciámat” sem, amely ne vált volna valóra. Nem lesz ez másképp a választásokkal sem. Szándékosan nem írok mostanában cikkeket, nem akarom, hogy azt mondják, miattunk szenvedtek megsemmisítő vereséget, mert ellenkampányt folytattunk. Élvezem, hogy nem hallok róluk. Hátradőlve szemlélem ezt a bolondokházát, hogyan teljesül be minden, amit előre megmondtam. És ha figyelembe vesszük, hogy én csak egy átlagos újságíró vagyok, aki mindent látott előre, de a magyar balliberális elit ebből semmit nem vett észre, vagy nem fogadott el, hanem még le is hülyézett, az csak a felelősségük súlyát növeli.
Megvárjuk ezt a csúfos vereséget, még április végéig adunk híreket a következményekről, de utána nem kívánunk élő adásban közvetíteni a bolondokházából. A fotelforradalmárok szórakoztassák és áltassák magukat a kollaboráns szemfényvesztők napi hazugságaival máshol. Magyarország elmebeteg történései immár nem kötik le a figyelmemet, érdektelennek tartok bármit. Senki nincs, akivel érdemes lenne összefogni, akiről egy jó szót lehetne mondani.
Vagy valami tényleges ellenzéki szerepre szánjuk el magunkat, vagy időnket és pénzünket okosabb dolgokra költjük, mint eddig. Ebben az esetben a nyomtatott lap publicisztikái jelennek csak meg a honlapunkon. Érzésünk szerint a normális emberek feladják, hogy ehhez asszisztáljanak. Sokan abbahagyják majd, és ez az ellenzék, de még a tábora is, megérdemli. Itt már nincs miért idegeskedni, nincs kit sajnálni. Ez már eldőlt. Legfeljebb bosszankodni lehet még, hogy ezek “kormányváltó erőknek” nevezik magukat. Még meghalni sem tudnak szépen.
Április után mi bojkottáljuk a rendszert is, és a rendszer szerves részét képező álellenzéket is. Ezeknek a kormányváltására akkor sem szavaznék, ha nem bojkottálnám a választást. Nincs igaza Mihancsik Zsófiának, akit egyébként nagyra becsülök, nincs olyan, hogy gázálarcban szavazunk. Akikhez gázálarc kell, azokra nem szabad szavazni.









Örülök, hogy megsimogattad a buksimat de fontosabb, hogy a pénzcsap elzárásának nincs meg a törvényi háttere az EU-ban. Abban a pillanatban, hogy ezt elkezdenék megteremteni, beindulna a hisztériakeltés aminek olyan következményei is lehetnének amit nagyon megszenvedne az országunk. Orbán semmibevétele?
-Ennél jobban?
-És akkor mi van, sírva kérne bocsánatot?
Sz@rnak sem nézik. Pár hete nyomatékosan hangsúlyozta, hogy ő és a kormányának minden tagja tisztában van azzal, hogy az EU nélkül Magyarország lepadlózna, előre bocsánatot kérve a Márc. 15-re tervezett EU pocskondiázásért. Újra és újra megjelenik, a “ne a szavaimat figyeljék hanem a tetteimet” szövege amivel már az első alkalommal lenullázta magát erkölcsileg. Annyira hülye, hogy azt hiszi valami vircsaftnak tekinti a világ amit tesz, nem pedig aljasságnak de ettől még megél az itthoni támogatásával. Ennek megszűnése hozná el a bukását és ha szándékozol válaszolni kérlek ne fidesz módra a személyemet igyekezz lejáratni. Tanulatlan kisember vagyok, ha tévedek mutass rá és nem fogok habozni elismerni az igazságod. Köszönöm!
Kezdjem a végén? Én is kisember vagyok, de tudom, hogy mi kisemberek végtelen erősek vagyunk. Piramisokat is tudtunk építeni, a szomszéd gyerekének is volt a zsebünkbe egy szem cukor, a kezünkbe egy simogatás. (néha, még a szomszéd asszonynak is jutott. ) DDD
A pénzcsap elzárásának sok módja van. Törvény mindenre van, amire akarják. Ez a törvény természete, mert ha nem ez lenne, IGAZSÁGNAK hívnák.
Vannak olyan eszközök, amivel Orbánt el lehet takarítani. Ennek is meg vannak a szakemberei. Gondolj csak Aljendétől Janukovicsig.
gonoszkának:legyen igazad.
Nyugtalanító példák. Janukovics most szított világválságot. Egy orosz TV- műsorvezető ma arra célozgatott nyilvános adásban, hogy hazája képes lenne az USA-t nukleáris hamuval beborítani Ukrajnát pedig szétszakadás fenyegeti az ő áruló magatartása miatt.
Jól elzavarták, Salvador Allende és nagyon sok honfitársa gyilkosa pedig magas kort ért meg évtizedekig diktatórikusan uralkodva mire nem éppen elzavarták, megengedte a nép, hogy felelősségre vonják a tetteiért.
Csak nehogy így zavarjuk el orbánt és bandáját!
Ha orbán még egy ciklust megél márpedig van esélye, kiteheti a nevét a határokon. Politikailag, tulajdonjogi szempontból és gazdaságilag az ő és vazallusai kezébe kerül az ország. A lakosság látja de kis koncokért saját magukat is kisemmizik.
Ez a nép fogja elűzni orbánt?
Mennyiért hallgatott el az ország legnagyobb szakszervezete?
12 ezerért? … mert a többit felajánlotta Gaskó az árvízkárosultak megsegítésére és még a júdáspénzüket sem kapták meg. Szó nélkül tűrte a legnagyobb szakszervezet a fidesz Júdás szekciójaként, hogy munkavállalói, állampolgári és magánjogi szempontból kirabolja őket és az országot orbán. Megkapták a kis koncot és eddig tartott az eszük és becsületük.. Korábban két gombért felfordították az ország rendjét most pedig, – lehet választani, hogy ennyire hülyék vagy ilyen gerinctelenek, – benyelték még a saját amortizációjukat 12 ezerért. Nézd meg a jelentősen megerősödött jobbikot. Az egyik EU képviselőjük orosz felkérésre monitorozta a Krími népszavazást és dícsérte a teljesen rendben lévő, korrekt módon szervezett, teljesen törvényszerű választást amivel a “szabadságukat harcoltak ki”. Pár éve Gyurcsányt hazaárulózták amiért az ország ellátásának biztonságát egy oroszokkal kötendő gazdasági szerződéssel próbálta javítani. Nemcsak eltűrjük az igát hanem követeljük és jelenleg lázadás legfeljebb akkor törne ki ha nem orbán nyerné a választást.
Azt hiszem nem vagyunk még elég érettek a megmentésre és, hogy nekünk is az EU legyen a mumusunk amiért itt tartunk azt nehezen fogom fel.
Nos, Van -e valaki? aki merne mondani ,hogy kire-mire szavazzak apr.6.-an! Ugyan Angliaban elek, meg a Fidesz elott valtottam, de meg mindig (orokke) magyar vagyok!
Szeretem olvasni Bartust, és a rá érkező válaszokat, bár meg kell mondjam én nem a ti oldalatokon állok.
Rengeteg igazság elhangzik, és a helyzet valóban válságos. Tökéletesen egyetértek abban, hogy a jelenlegi állapotok kialakulása mögött legfőképpen pszichológiai, tömeglélektani okok vannak. Ezt azonban nem lehet leegyszerűsíteni arra, hogy Orbán szociopata elmebeteg. A “játék” többszereplős, amiből Orbán személye magasan kiemelkedik. Senki nem tud felnőni a feladathoz, hogy felvegye a versenyt vele, mert nem egy síkon mozognak. Hogy miért nem? Mert Orbán amellett, hogy tényleg nem százas, egy vagány falusi srác az utca végi focipályáról, aki olyan nyelven beszél, amit mindenki megért. Három, négy panellel dolgozik, az emberek alapvető félelmeire építve, és azt emészthető formában adja elő.
A baloldali politikus meg (most vegyük például Mesterházyt) durván fogalmazva megrendeli az interneten a “Modern európai baloldali politikus lózunggyűjteménye” című könyvet, betanulja a tükör előtt, és kimegy vele a magyar valóságba. Aztán csodálkozik a végeredményen.
A baloldalon valamiért a politikusok egy képzelt fixa ideálnak akarnak megfelelni, és ezt akarják eladni a jóembereknek. Mintha vadkanvadászatra horgászbottal indulnának. Mintha nem is a magyar emberek választanák meg őket, hanem Brüsszelben neveznék ki a miniszterelnököt egy casting után, ahol azt kell bizonyítani, hogy ki tud européerebb lózungokat puffogtatni.
Még az sem veszik észre, hogy miért szólogat be Orbán állandóan Brüsszelnek. Mert egy provokációs játékot játszik. Addig szólogat, míg akár egy huszadrangú politikus onnan visszaszól. Aztán ezt a médiában felerősítik, és úgy állítják be, mintha nem személyesen őt, hanem Magyarországot támadták volna. Ezután pedig következik az ő igazi műfaja, a “megvédés”, amikor az “irtóztató erejű ” -természetesen igaztalan – külső támadás ellen megvédi a hazát, a nemzetet. Miután a szörnyű támadás elül (hiszen nem is volt semmiféle támadás, csak “jóskapista” szólt egyszer vissza) ünnepelteti magát, mint sikeres honvédőt. Nincs ebben semmi nacionalizmus meg fasizmus. Csak rájött, hogy ezzel lehet hülyíteni a népet.
De a baloldalon még ezt sem tudják kezelni, rövid úton nevetségessé tenni, hanem tényleg belemennek abba a játékba, hogy a diliházból kiszabadult, utcán lófráló “napoleont” Napoleonként kezelik. Elkezdik elemezni, hogy miért is jogos a Magyarország elleni hatalmas, mindent elsöprő fellépés, holott ez csak a Fidesz-propaganda kreálmánya. Azt hiszik, attól fogja a magyar megutálni Orbánt, ha bebizonyítják, hogy valóban mindenki támadja Magyarországot. Ezzel pedig pontosan kiszámíthatóan a Fidesz propagandagépezet megbízható részeivé válnak.
Szóval az egész egy vicc.
A baloldal halott, gyakorlatilag nem létezik, egyetlen funkciója a statisztaszerep, a “hasznos idióta” eljátszása a Fidesz propagandagépezetében. Orbán rendszere viszont már középtávon is működésképtelen. Az összeomlás elkerülhetetlen, mert az emberi hülyeségből, félelemből, nagyotmondásból, hazugságokból nem lehet országot, gazdaságot építeni.
De hogy az összeomlás után a baloldal – pláne ez a baloldal – következne… na arra nem vennék mérget.
1) Gonoszka: “mi, kisemberek fogjuk megbuktatni Orbánt!”
Ez akár politikai szlogen is lehetne.
2) Bartus László: “én csak egy átlagos újságíró vagyok, aki mindent látott előre, de a magyar balliberális elit ebből semmit nem vett észre, vagy nem fogadott el, hanem még le is hülyézett [...]“.
Az igazmondó látnokoknak sokszor az a sorsa, hogy magukra maradnak, aminek legfőbb oka talán éppen az, hogy igazmondó látnokoknak képzelik magukat.
“Senki nincs, akivel érdemes lenne összefogni, akiről egy jó szót lehetne mondani.”
De van, kedves Bartus László, százával, ezrével vannak ilyen emberek, és – részemről – közéjük tartozik Ön is.
oldster
2014. március 17. hétfő
16:56
A katolikus egyházat számításba venni igen reális megközelítés ill. variáció, legalábbis az alkalmazott módszereket illetőleg, i.e. rájuk jellemző módszerek amelyekre Orbán egyes megnyilvánulásai utalnak.
Kedves Okeyo, írtam én már némi hasznosat is, alig vették észre.
Teljesen kiszàmíthatatlan, hogy hova szavaznak majd a hezitàlòk. Szerintem- pont azért mert félnek az emberek- a fülkében ( ha lesz egyàltalàn fülke..) meg van rà az esély, hogy az ellenzékre szavaznak. A kérdés csak az, hogy ha veszítene a Viktátor akkor békésen, kulturált módon àtadnà e a hatalmat….hàt ezt nagyon kétlem! És akkor?… elszabadul a pokol.
Hunoriusz,
.
«Ezt azonban nem lehet leegyszerűsíteni arra, hogy Orbán szociopata elmebeteg.»
.
Egy szociopata, vagy barmely mas tipusu pszichopata «jatszmazik». Ezt Eric Berne leirta, nem teszem be alinket, mert altalaban senki nem olvassa.
.
Tény , sokszor az «aldozati» szerepben kéjjeleg Orban. De a pszichopatak minden atmenet nélkül valtanak. Amikor az IMF-et paterolja ki , akkor meg a «tamado» szerepet jatsza, és amikor a rezsit csökkenti akkor a haza védelmezöjeként a «védelmezö» szerepét jatszak. Ezeket képes néha atfedésekkel, attételekkel produkalni. A logikat nem kell benne keresni. Ez egy
öntörvényu mechanizmus.
.
Ezt a fennt emlitett szerzö,Berne egy haromszöggel abrazolta, ahol a harom jatszma szerep a haromszög harom sarkan helyezkedik el.
.
A probléma az, hogy a viszonylag normalis emberek (akik nem pszichopatak ) is szoktak «jatszmazni», bar ez egészségtelen, de még nem feltétlenül pszichopata tempo. Ez azért alakul ki, mert egyszerüen ehhez szokott hozza az illetö vagy a csaladban, vagy Magyarorszag esetében a közélet ebböl all. És ez ilyen szempontbol valoban ragalyos és veszélyes, ahogy azt Bartus Laci is irja.
A kiegyensulyozatlan , identitaszavaros emberek könnyen befolyasolhatoak (de nem a pszichopatak, mint ahogy ezt probaltam vazolni Eagle-nek kisebb, de nem nagyobb sikerrel)
Ez utobbiak a Fidesz -Jobbik szavazok , de sajnos van benne összeomlas parti is és ez utobbi tragédia. Mert ha lenne egy egészséges mag, lenne remény.
“Egy dolgot nem szabad megengedni: azt, hogy beteg lelkű, kisebbrendűségi érzésben szenvedő, paranoiás emberek hatalomra kerüljenek, és saját lelki betegségüket terjesszék, a látens frusztrációt a tömegekben felszínre hozzák, és a tudatalatti sérelmeket felszabadítsák. Ez életveszélyes egy nemzetre és a környezetre nézve.” – írja Bartus úr, de Ő is tudja, hiszen folyamatosan ír erről, hogy a magyar nép megengedte, sőt lelkesen üdvözölte és nagy része ma is támogatja a “beteg lelkű, kisebbrendűségi érzésben szenvedő, paranoiás” ember hatalomra kerülését és hatalmának megtartását. Ez azért van, mert ahogy Bartus úr is leírja, egy beteg lelkületű nemzet emeli a hatalomba tagjai közül a leghangosabbikat. A betegség ami a nemzetet és egész Európát belülről rágja olyan, mint a leggyilkosabb rosszindulatú daganat az emberi testben. Bennünk terjeszkedik, fertőz és pusztít, lassan emésztve fel testünket és nemzetünket.
Jatszmazas : egy öntörvényü korlatolt lét. A szabadsag ellentéte, az egyén elöre behatarolt keretek között jatsza le a kottajat, mint a felhuzos maci.
.
Bizonyos ingerekre kattan be, ilyen az «erös apa» szerep, a «szerencsétlen ember» szerep akinek az allambacsi majd csökkenti a rezsijét… , az önallotlan, magatehetetlen szerep…
.
Orban is hasonlo dilemmakkal küszködik «merjünk nagyok lenni», ezért az atlag magyar valaszto kônnyen tud Orbannal azonosulni.
.
Az önallo, autonom gondolkodo tipus nem honosodott meg Magyarorszagon. Ezt ugy is meg lehet fogalmazni, hogy a «magyar genetikailag alattvalo» , gondolom, hogy ismerös az idézet.
A megélhetési politikusok MSZP társasága elüldözte az egyetlen magyar államférfit, Gyurcsányt, és megszavazta elnöknek Mesterházyt, aki mindkét szerepre alkalmatlan. Egy harmadik alkalmas ember beállítása miniszterelnök jelöltnek, jelentős szavazatokat jelentett volna. Mindezek ellenére kénytelen vagyok hallgatni Churchil tanácsára, – mindíg válaszd a legkisebb rosszat!
@admin:
Attol tartok, a honi alellenzek igy is megtalalja majd a rajta kivul allo okokat es bunosoket akikre majd rafogjak a leszereplest. Szoval szerintem emiatt ne fogja magat vissza, mindannyian orulnenk tovabbi cikkeknek. Raadasul ennek a bagazsnak a velemenye mar most is sulytalan.
2-3 napja a klub radionak nyilatkozott Gyurcsany.ezt mondta:”Tgm-töl az Amerikai népszavan át,nehany liberalis ujsagiroig,felvetik,h bojkottalni kene a valasztast,de(ezen agyalunk mi is,lehet,h ezt kéne valasztani,vivodunk ezen)….de,valoszinu elkell indulni a valasztason, hatha megnyerjük,ha meg nem,akkor levonjuk a következményeket.”
manhattan
hát, ha, ha meg nem …..
No komment.
Eagle
2014. március 18. kedd
02:23
*
Egyre inkább azt hiszem, hogy Rákosi és tanácsadói nem voltak egészen hülyék. Matyi bizonyára forgatta a talmüdot és a bibliát, mielőtt 7 nyelvet tanult és a marxizmus-leninizmussal foglalkozott volna.
Tudta, hogy miért fordul erőteljesen az egyház ellen. Az egyház 2 000 év alatt vliághatalmi tényező és világbirodalom lett.
Az egyház ellen fordulás elengedhetetlen lesz.
Nyomd meg még egyszer a mínuszt, neked, de csak neked admin engedélyezi.
………………………………………………………………………………………….Amen.
Gonoszka
2014. március 18. kedd
13:03
.
“Az egyház ellen fordulás elengedhetetlen lesz.”
.
Gondolod látjuk még, megéljük??
A templomok és a papok elég védtelenek.
Némely papot emberileg sajnálok (?) (Istenem, mindenkinek lehet kedvenc zsidaja,) DDD
De nem sokat.
manhattan.
.
még van idö ezen töprengeni böven …
Bartus László megfogalmazta azt, amit a tudósok se mertek volna? Nagyon fontos ez az írás! Ez van! Halálosan komoly a kórkép! Mi lesz itt? Az oroszok?… A Vatikán?… Ha csupa “tehetségtelen magyar” lesz az országban, “megeszik” őket a hatalmak?… Csak idő kérdése? Ezekkel a halálosan komoly kérdésekkel szemben áll, a másik véglet, az alábbi link. Most sírjunk vagy röhögjünk? Van egy tippem: nevessünk! A franciák szerint akit kinevetnek, az megsemmisül… Észérvekkel itt már nem lehet mit tenni, ahol nem veszik a lapot… Vita? Demokratikus módszerek? Ugyan már!Itt mi mindannyian inkább bosszankodunk! Bojkottban is, ha komolyan veszük, emberek halhatnak meg. Ha kinevetjük, megsemmisülnek, mint horrorban Napfelkeltekor… Ezek egyértelműen negatív érzelmi reakciókat váltanak ki mindenkiből, ilyet vagy olyat; aki nem tud közönnyel viszonyulni hozzájuk… Ki tud? Ha nem elhülyülök az érzelmi fertőzésüktől, akkor a tehetetlen düh vihet egy halálos betegségbe?… Érzelmek? Akkor nevessünk rajtuk, szegényen is, nyomorban is… Talán ez lesz a vesztük. Íme:
http://jovaros.blog.hu/2014/03/18/ovisok_421
Hunoriusz 2014. március 18. kedd 00:52
Mi oldalunk, ő oldaluk? Nincs jelentősége. Egy tisztességes bármilyen oldali és másik oldali távolsága orbántól egyformán fényévnyi miközben egymástól csak egy kézfogásnyi távolságra vannak.
-Hogy kire szavazz?
Itt van a mai magyar (orbáni) valóság. Ha ismerősen hangzik talán segít dönteni.
(A Lúdas Matyiban idézetként jelent meg)
“1.) Az emberek agyát és figyelmét le kell foglalni másod- és harmadrangú problémákkal, figyelmüket el kell vonni a valós és súlyos szociális gondokról. Támaszkodjunk a bulvársajtóra amely hű szolgánk lesz.
2.) A népnek úgy kell tekintenie vezetőire, mint a nemzet megmentőire. Ennek érdekében hamis riasztások és nemlétező fenyegetések tömkelegét kell rájuk zúdítani, amelyek miatt aggódni, később szorongani kezdenek. Ha a szorongás elérte a kritikus szintet, lépj közbe és oldd meg a (máskülönben nemlétező, csak általad gerjesztett) problémákat. Hálásak lesznek, s önmaguk fogják kérni szabadságjogaik csorbítását.
3.) A nemzetnek mindig készen kell állnia arra, hogy valami rosszabb következik. A kemény, megszorító intézkedéseket fokozatosan kell bevezetni, mert így az emberek hozzászoknak a rosszhoz, sőt: örülnek, hogy még mindig nem a legrosszabb következett be.
4.) A nemzetet meg kell győzni, hogy minden rossz, ami aktuálisan történik, az kizárólag azért van, hogy a szebb jövőt biztosítsuk számára. Vagy ha nem a számára, akkor a gyermekei, esetleg unokái számára.
5.) Az embereket le kell szoktatni a gondolkodásról, hogy megértsék az ok-okozati kapcsolatokat. Ennek érdekében egyszerűen kell megfogalmazni az üzeneteket, minimális szókinccsel, rövid mondatokban. A hallgatóság ily módon naiv lesz és hajlamos az információs beetetések elfogadására.
6.) Minden adandó alkalommal az emberek érzelmeire kell hatni, mert az érzelmeket sokkal könnyebb manipulálni, mint a rációt.
7.) Az embereket a lehető legnagyobb tudatlanságban és műveletlenségben kell tartani, mert így nem kérdeznek fölöslegesen. Butítsd le az oktatásügyet, tedd korrupttá és hozd a működésképtelenség küszöbére. Egy ilyen iskolarendszer a közvélemény manipulálásának ideális eszköze.
8.) A népet el kell zárni az objektív, korrekt és teljes tájékozódás/tájékoztatás minden forrásától. Ennek érdekében pénzügyileg támogatni kell azokat a médiumokat, amelyek butítják és félretájékoztatják az embereket, s gazdaságilag el kell lehetetleníteni azokat, amelyek ennek ellenkezőjét próbálják elérni.
9.) Az egyénben fel kell ébreszteni a szégyen- és tehetetlenségérzetet, és választandó alternatívaként ezzel szembe kell állítani az igazodási, csatlakozási kényszert. Az egyéniségeket nélkülöző nyájat mindig könnyebb irányítani, ellenőrizni és befolyásolni.
10.) Mindent meg kell tenni az egyének megismerése érdekében. Titkos nyilvántartásokat kell létrehozni az egyén különféle (ízlésbeli, politikai, ideológiai, viselkedési) preferenciáiról, de ezeket a lépéseket a legnagyobb titokban kell tartani.”
BARTUST KELL OLVASNI ÉS PUNKTUM!
Hunoriusz (2014. március 18. kedd 00:52)
.
Feltételezem, hogy amit írtál az 1. igaz, 2 fontos, 3. jó szándékból fakad. Ezért aztán sem formailag, sem tartalmilag nincs semmi hozzáfűzni valóm.
.
Arra a megjegyzésedre, hogy “… nem a ti oldalatokon állok.” – azt mondanám, hogy itt úgyszólván mindnyájan demokraták vagyunk. Ki-ki a maga szintjén, kezdő, haladó, felső fokon. Kicsit tétován, kicsit bizonytalanul, néha kicsit össze-vissza, kicsit tanulva, kicsit már gyakorolva, de mindnyájan liberális demokraták vagyunk, (de legalább is mélyen hisszük, hogy azok vagyunk, vagy azok akarunk lenni, és bízunk, hogy a legjobb úton haladunk afelé).
.
S mivel, jó szándékot feltételezek véleményedből, nem tartom különösebben jelentősnek, hogy amit a bevezetőben őszintén mondasz, mármint, hogy más oldalon állsz, annak itt komoly jelentősége lenne.
.
kisember (2014. március 18. kedd 17:01)
.
Ez egy nagyon fontos, nagyon okos írás volt.
Nagyon tetszett! ++++++++++
.
Mindaz, amit Bartus László leír, igaz. Azonban a helyzet Magyarországon olyannyira abszurd, hogy még ez sem elegendő magyarázat számomra.
Agnosztikus és ateista létemre arra jutottam, hogy a Sátán jelenlétét kell feltételezni, amiben én eddig nem hittem.
Tegnap végighallgattam egy spanyol katolikus televizió másfél órás műsorát, amelyben exorcista papok, és egy pszichiáter beszélgettek a Sátánról. A másfél órás műsor lényege az volt számomra, hogy a Sátán létezik, lehet vele egyezséget kötni, ezt leginkább tinédzser korúak szokták tenni. Idáig teljesen ráillik a fideszes koleszosokra. A másik tanulság az volt, hogy az eredendő bűn valójában a “soberbia”, amit a görögök hübrisznek neveznek. Az elbizakodottság, hogy valaki maga dönt afelől, hogy mi jó, és mi rossz. Ez is stimmel.
Mélyebben nem mennék bele, mert nem értek hozzá. De még akár igaz is lehet, hogy a Sátán garázdálkodik Magyarországon.
oldster 2014. március 18.
Azt írod: ” azt mondanám, hogy itt úgyszólván mindnyájan demokraták vagyunk.”
Én magamról ezt nem állítanám, így bizonyára kivétel vagyok köztetek.
A folyamatokat látva nem hiszem, hogy a demokrácia mindenhol működőképes, mindenhol üdvözítő. A magyar demokráciát vizsgálva nekem az a megállapításom, hogy a színvonal egyre primitívebb, és nem látom, hogy ez mitől fordulna meg. A demokrácia alapja a “démosz”, a nép, nem a pártok. A “démosz” pedig egy fokozódó – szerintem öngerjesztő – hiszterizálás, egyfajta kollektív elmebaj irányába tart. Mindkét oldal egyformán. Nem csak a jobb.
Ma már tényleg a “fortélyos félelem igazgat”. És ez csak “ígyebb” lesz. Mert a politikában már nincs ötlet, elképzelés, egyáltalán semmi, a másik oldal démonizálásán kívül. Ezt tartja össze az egész rendszert. Értelmes mondanivaló híján az egyes pártokban ez az összetartó malter.
Egyik oldalon rettegés a szörnyű náciktól, és fasisztától, akik titokban már készítik is a téglagyárakat a szegény, jóravaló demokraták, kisebbségek befogadására, likvidálására. A máik oldalon meg rettegés az imperialistáktól, zsidóktól, és azok itthoni titkos kollaboránsitól, akik jönnek, és elviszik a vizet a földet, a kamatot, akik miatt minden rossz történt, mióta a világ világ.
Közben meg se nácik, se fasiszták, se világméretű magyarellenes, titkos cionista összeesküvés, csak egy utat tévesztett nép, aki ezekből a baromság-darabkákból épített fantáziavilágba menekült a kilátástalanság elől.
Nincs már párbeszéd a két oldal között, mindenki magára csukta az ajtót, és ott, egymás között rettegnek a másiktól. Közben ott bent azzal erősítik egymás lelkét: Bár a mi csapatunkat is idióták vezetik, de most össze kell tartanunk, és támogatnunk kell őket, mert a rettenetes ellenség a nyakunkon! Aki csak egy pillanatra is ki meri mondani az igazságot, hogy ott fenn, az én oldalamat is komplett hülyék/szélhámosok vezetik, az minket gyengít, és a szörnyű ellenség kezére játszik…
Aki kételkedik, azt nyomban kilökik az ajtón, és utána gondosan be is zárják a kaput, az meg hiába akarná elmondani, hogy emberek, én voltam kint nincs is ott semmiféle ellenség, az élet szép, gyertek ki ti is… ezt már nem tudja közölni, mert nem engedik többet maguk közzé az “ellenségnek segítő hitetlent”.
Ez zajlik most, mindkét oldalon, kedves felebarátaim. Ez nem fasizmus vagy nácizmus, ez kollektív elmebaj. Talán jóval rosszabb, mint a fasizmus, mert az legalább egy koherens eszmerendszer, ez meg egy nagy büdös lélekromboló semmi.
Mielőtt a túlzott szófosás bűnéébe esnék (mert mégiscsak illetlenség hosszabb reakciót írni, mint maga a cikk), végezetül csak annyit:
Úgy kezdtem fennebb, én nem vagyok demokrata. Jó volna, ha tudnák hinni benne, de már nem megy. Nem látom, hogyan változna meg ez a helyzet a demokráciától, hisz épp a demokrácia légkörében alakult ki. Túl nagy erők érdekeltek a kollektív elmebaj rendszerének a fenntartásában. Az egész kontraszelektált politikai garnitúra – oldalaktól és pártoktól függetlenül – kizárólag ebben a térben életképes. Értelem és valódi mondanivaló híján csak az ellenfél démonizálása az egyetlen esélyük a felszínen maradásra. A “démosz” meg szép lassan elfogadta ezt, és jórészük-jórészünk, már el sem tudja képzelni, hogy létezik ezen a kis belterjes világon kívül is élet, sőt az “élet” valójában ezen a világon túl kezdődik.
Ez a demokraták vs. náci-fasiszták és magyar hazafiak vs. zsidó világ-összeesküvők műsor maga a magyar demokrácia. Ez az egy műsorszám megy. Nincs más. Ennek az egyre fokozódó hisztinek egy kataklizma fog véget vetni, nem demokratikus szavazás. Mint mikor a leállíthatatlanul toporzékoló hülyegyereket nyakon öntik egy pohár vízzel. Hogy ki fogja hozni a “vizespoharat” azt nem tudom. De hogy jönni fog – mert a helyzet maga szüli meg – abban biztos vagyok.
Na ezért nem vagyok demokrata. Mert ahol ez a szörnyűség kialakulhatott, az nem jó rendszer. Persze, hogy van e egyáltalán jó rendszer, arról már Platón is sokat gondolkodott bő 2500 éve. Aztán rájött, hogy nincs. A rendszerek egymást váltják, mert van egyfajta életciklusuk, és azok is megöregednek, elpusztulnak, mint az emberek. A kommunizmus nálunk negyven évet élt, míg végleg elaggott, kiüresedett és kimúlt. A demokrácia épp most döglődik. Kicsit rövid ideig bírta, de már a világrajöttekor is torzszülött volt szegény.
miaszösz@
Ezt írod:
“Az önallo, autonom gondolkodo tipus nem honosodott meg Magyarorszagon. Ezt ugy is meg lehet fogalmazni, hogy a «magyar genetikailag alattvalo» , gondolom, hogy ismerös az idézet.”
..
Az ismerős idézet tudvalevően Kertész Ákostól ered. Ő írta a Makra című nagysikerű regényt is. A főhős, Makra Ferenc egy alkatilag autonóm ember, aki azonban fél az autonómiával együtt járó magánytól. Fél, hogy a magyar társadalom kirekeszti, fél, hogy hülyének, különcnek, csodabogárnak nézik, ezért megpróbál olyan lenni “mint más, mint mindenki, szóval észrevétlen és boldog szürke pont, egy a tömegből”, lehazudja a saját autonóm személyiségét, és ebbe az identitás zavarba belehal.
Mi volt a regény sikerének a titka? Magunkra ismertünk, és azt mondtuk, jól látja a szerző, ez a szüleink bűne, de mi nem akarunk Makrák lenni. És ez egy darabig sikerülni látszott. A rendszerváltásig. Azután, amikor a szabadság már megadta a lehetőséget az autonómiára, belebuktunk.
..
Közbevetőleg, hogy világos legen, miről beszélünk, mi az autonómia.
Három alaptípus létezik: a belülről irányított ember, akit a hagyományok irányítanak, a kívülről irányított ember, akit a kortárscsoport terrorja irányít, és az autonóm ember, aki megpróbál a saját fejével gondolkodni, és kialakítani a saját pozitív normáit, törvényeit. (Ennek a negatív változata a deviáns embertípus aki csak fölrúgja a törvényeket, de nem alkot pozitív normát.)
..
Hosszú elemzést kívánna, hogy mi történt. Az elmúlt negyedszázadban tettünk néhány bátortalan kísérletet; a magyar társadalom megpróbált ablakot nyitni, talán kaput is tárni a világ nyitottabb, levegősebb tájai felé, de végülis sikerült bezárni ajtót, ablakot, és „megőrizni a létezés magyar minőségét”, ahogy az ország fölkent vezetője maga Orbán Viktor volt szíves kifejezni magát (Kötcsén), ami őszerinte azt jelenti, hogy a magyar létezésnek van egy olyan sajátossága, amely minden más nemzettől megkülönbözteti a magyarságot. Ez a bezárkózás, a múltba nézés, a másra mutogatás, az alattvalói magatartás, a másságtól való félelem, a másság kirekesztése.
A másságot az autonóm személyiségek képviselik. A mostani magyar társadalom, ahol a betegek uralkodnak, még annyira sem kedvez az autonóm személyiségek számára, mint az a langyos víz ami a konszolidált Kádár korszak jellemzője volt, amiben a Makra tragédiája lejátszódott.
..
De hogy azért a vita fővonalához is hozzászóljak: ez a közösség itt, az AN körül, Bartus Lászlóval az élen, autonóm személyiségek közössége. Nekünk csakugyan nem az a dolgunk, hogy a napi politika gumicsontjain rágódjunk, de a közös gondolkodást – egyáltalán: a gondolkodást – nem adhatjuk föl.
Sarah, hétfő 15.27,
figyelmetlenségből rossz gombot nyomtam, elnézést.
Orbán nem bukik meg rövid vagy középtávon, Nyakra-főre vesz fel kölcsönt az átlag eus kamat 2-3-szorosáért. Pszichológiailag pedig az sem elhanyagolható, hogy az apja laposra verte, szinte megsemmisítette, ha önállóskodott. Így most mindenkit le kell nyomnia, hogy érezze, ő is van, és nem egy senki. Ismerem ezt a rettenetes túlkompenzáló kényszert sajnos láttam ilyet közelről.
Ha bojkottálná is a bal a választást, a szocdem és lmp nem tenné – indulna 10 párt, nyerne a fidesz és mondanák, hogy quuvára demokratikus ez. Az ebesznél kellett nekik volna szigorúbb felügyeletet kijárni, a normál helyett. Nem a facebookon ríni.
“De még akár igaz is lehet, hogy a Sátán garázdálkodik Magyarországon.”
.
Ez nem csupán lehetséges, hanem konkrétan ez zajlik.
oldberg
+++++++++++++++++++++++++
Orbán feltétlen híveinek 3/4-e a saját kisebb(rendű)ségi komplexusának áldozata, ami gyakorlatilag a magyar lelki sérültek halmazával egyenlő. A maradék 1/4 anyagi hasznot húz a 3/4 rész lelki sérült kisebbrendűségi komplexusából.
.
Az áprilisi választás eredményének tükrében a fentiek a teljes lakosság (+ az új magyar útleveles ht.-k) arányában számszerűen összegezhetőkké válnak. Az önsorsrontó magyarok számáról a fideszre szavazók összesített eredménye felér az első hazai mentális statisztikai felméréssel. (Ha csalnak a szavatszámlálásnál, nagyobb lesz a mentálisan megviselt, reménytelen helyzetben levők száma.)
Hunoriusz
A magyarországi társadalmi kórképet leíró meglátásaival egyetértek. Azzal is, hogy torzszülöttként indult el a demokrácia Magyarországon. A demokrácia általában való megkérdőjelezésével viszont nem értek egyet. Nem demokrata. Akkor mi? Royalista? Monarchista? Anarchista? Vagy önkényuralom-párti? Vagy mi? Ennek a kérdésfelvetésnek azért van értelme, mert a demokrácia értékei leginkább más rendszerekkel való összehasonlításban emelhetők ki.
Magyarországon még mindig nem mindenki hibbant meg, csak nagyon sokan. De bármikor eljöhet a megvilágosodás pillanata a tömegek számára is.
Visszatérve a kezdetekhez: azt a bizonyos törzszülöttet nevén is nevezhetjük, Orbán Viktornak hívják. Azért lett torzszülött, mert Pozsgay Imre és Horváth István, vagyis két echte kommunista frigyéből született. A dadája egy személyi védelemre kiképzett kommandós volt, akinek a feladata az volt, hogy a diákmegmozdulásokon kiemelje Orbánt a tömegből. Így óvták, védték a felcseperedő torzszülöttet. Majd kreáltak neki egy saját pártot is, eljátszva a nép hőse eposzt Nagy Imre temetésén. A vándorbatyuját teremtői egy életreszóló személyes adathalmazzal töltötték meg, amiből a mai napig gazdálkodhat kedvére, bárkit kézben tarthat, megzsarolhat és ellehetetleníthet. stb.
.
Nem tudom, érted-e Hunoriusz, hogy mire akarok kilyukadni. Magyarországon nem láthattad lejáratódni a demokráciát, mert sohasem volt. Ami volt, az mindig is csupán egy annak hazudott valami volt, az emberek, a nép hülyítése. A magam részéről nem zárom ki, hogy talán, ha valóban belekóstolhattak volna a magyarok egyszer egy valóságban működő, nyugati típusú polgári demokráciába, akkor ki is állnának mellette. Így fogalmuk sincs, hogy mi az, sőt, beetették őket, hogy ami korábban volt Mo.-on az az volt, amit megutáltak, nem csoda hát, hogy nehéz őket ismét demokratává tenni. A mai magyar populáció tekintetében én is szkeptikus vagyok, hogy van-e esélye itt belátható távlatban polgári demokráciának. Túl sok előfeltétel hiányzik hozzá. De ettől én még maradok liberális demokrata, amíg nem tud valaki jobbat ajánlani.
patyom kint
“Nyakra-főre vesz fel kölcsönt az átlag eus kamat 2-3-szorosáért.”
.
A legújabb hitel ismét dollár alapú államkölcsön:
“Még a választások előtt tovább növelheti az adósságunkat a kormány
2014. március 18. kedd
(…)
Kell a devizaforrás
Az, hogy ismét kilépünk a nemzetközi piacra, önmagában nem meglepetés, hiszen idén összesen közel 4,5 milliárd eurónyi devizában denominált kötvényünk jár le, melyből eddig csak egy 1 milliárd eurós kötvényt fizettünk vissza még január 29-én. Mindössze talán az időzítés jelenthet váratlan “eseményt”, hiszen a novemberi kibocsátással ellentétben ezúttal alig lehetett a tervezett időpontról bármit is hallani a kormánytagok, netán az adósságkezelő részéről.
Fizetési kötelelezettségek 2014-ben” (…)
http://www.mfor.hu/cikkek/A_valasztasok_elott_johet_az_uj_dollarkotveny_kibocsatasunk.html
.
Korábbi hitelek kiváltása újabb hitelekből minden racionálisan gondolkodónál a csőd jele. Mennyien lehetenek a racionálisan gondolkodó magyarok?
oldberg 21:56
bravó! azt hiszem, e hozzászólásoddal megalkottad eddigi gyöngyszemedet, és egyúttal az AN közönségének, olvasói-hozzászólói közösségének is a lényegét ragadtad meg. igen, sokan leltünk otthonra itt az AN-en, ezért vagyunk itt, amit írtál. a magam részéről több mint tíz éve keresem a szellemi társaimat, főképpen itt a világhálón, és ez az első olyan hely, ahonnan még soha egyetlen hozzászólásomat sem törölték, és javarészt valóban kulturált és értelmes hozzászólások jelennek meg. itt jegyzem meg Hunoriusznak, hogy látod, ilyen a demokrácia, mint amit itt látsz. hozzászóltál, és kivétel nélkül kulturált reagálásokat kaptál. ha ez neked nem tetszik, akkor talán azt szereted, ha jól belédrúgnak? :-)
miaszösz
2014. március 18. kedd
10:00
Én tökéletesen értem amit mondasz, és igazad is van, csak abban nem vagyok biztos, hogy ez feltétlenül alkalmazható Orbánra. Kérlek figyelmesebben olvasd el a hszem. Általában a hatalmi mechanizmusba bekerülni és ilyen pozícióra tenni szert egy szektához, egy csoporthoz kell tartozni, akik befogadják, kiválasztják és alkalmassá teszik a feladatra az ő szempontjaik szerint. Kérdés ehhez milyen eszközöket használnak és milyen módszereket alkalmaznak.
.
Kérlek az első hszem kicsit figyelmesebben olvasd el.
Eddig megfejthetetlen talány volt számomra, hogy bármekkora aljasságot követ el orbán, bármennyit lop, csal, hazudik, nem ábrándulnak ki belőle hívei, még azok se, akiknek a tyúkszemére lépett, akikről lenyúzta a bőrt és nyomorba taszított.
Népszerűsége nem csökken, sőt, abnormális mértékben nő.
Bartus László diagnózisa rádöbbentett az irracionális jelenség okára.
Ha csupán a XX. század történelmére tekintünk vissza, azt kell látnunk, hogy Magyarországon a betegség nem most kezdődött. (Hitler)
Nem Orbán az első, aki tömegek lelkét fertőzi pszichés nyavalyájával,
A betegség kórokozójának számtalan variánsa van, volt és lesz, mint az influenza vírusnak.
A mostani kórokozó a nagyon virulens, agresszív Orbán-vírus, föltámadt a bűzös mocsárból és hülyévé, torzzá rohasztott élő lelkeket.
A diagnózis megvan, de mi lenne a terápia?
A fotelban hátradőlve is lehetne ezen gondolkodni. :))
Nem lehet feladni.
http://www.atv.hu/belfold/20140318-voks-promo-2014-03-18
-
Ángyán József az ATV-ben, ha valaki nem nyitná meg a fenti cikket:
A szakember többek között kijelentette, meg tudná mondani, hogy különböző maffiacsaládok milyen személyi kapcsolatokon keresztül befolyásolják a hatalom működését. A korábbi államtitkár a tartótiszt kifejezést is használta, és azt is kifejtette, elfogadhatatlan, hogy bizonyos szereplők a feudalizmust idéző módszerekkel juthatnak földbirtokokhoz.
-
2010-ben 2,7 milliónyian szavaztak a biankó-csekkre és adták hazánkat egy már régóta nyilvánvalóan gátlástalan, koleszos társaság kezébe!
Ez a szám nagyot változott – csökkent – hiszen aki itt él, tudja mihez kell az új választási törvény és miért kellenek a kinti, megélhetési “testvéreink” szavazatai.
-
Más:
Százmillió forintot csoportosít át a kormány a költségvetési tartalékból a Székelyföldi Labdarúgó Akadémia működésének támogatására. Az erről szóló kormányhatározat a keddi Magyar Közlönyben jelent meg. Az átcsoportosítás azonnali hatályú.
Azt gondolom, hogy az a 2,7 millió nem erre szavazott – vannak még akiknek persze bejön a fideszes “sikeres” út, a kijózanodottak már csendben vannak!
-
1,5 millió honi + pár százezer kinti fogja majd megmondani közel 8 milliónak, hogy itt mi a jó nekünk?!
http://nepszava.hu/cikk/1014200-rogannak-nem-hianyzik-az-elbukott-170-millio
-
“Csaknem 180 millió forintot keresnek a korábban Polgár Galéria néven közismert Váci Kiállítóterem Kft.-n. A vállalkozás azonban időközben egy cégtemetőbe vándorolt, a felszámolási eljárás ott érte utol. Polgárék “Kaya Ibrahimja”azóta természetesen eltűnt, a követelés behajthatatlan. Az aukciós ház szinte zavartalanul működik tovább. A felszámoló semmilyen iratot nem kapott a cégtől.”
-
A hamvakkal futkorászó, a román vámosokon jókat vihogó házelnök szerint ezt a sikeres és jó munkát fogják április 6-tól továbbra is folytatni!
-
Akkor annyi nekünk.
csakén
Ebben az Ángyán féle kijelentésben az a borzasztó, hogy azt mondja meg tudná mondani!
Akkor miért nem mondja?
Ha már elkezdte, miért nem borítja ki azt a bilit?
Túl sokáig volt a fideszben, túl sokat tudhat,és mégsem beszél?
Miért van lakat a száján?
Talán mert tudja, hogy “csehül állunk ügyészileg”?!
-
Itt a bejelentőt hurcolják meg, elég csak a NAV-s Horváth Andrásra gondolni.
Ha továbbra is marad ez a kormány, akkor csak a kinti bíróságokban lehetne bízni, de míg oda kerül egy ügy, ahhoz hazai köröket kell futni, nem mindenkinek van hozzá megfelelő idegrendszere, a családjával pedig mindenki sakkban tartható! Ez van!
Erre volna az ügyészség, hogy a trafikmutyit, földmutyit, játékgépmutyit, takarékszöv.-mutyit vizsgálja, mint normális országokban!
Egyébként a gombnyomogatása miatt nem mentem fel semmi alól Ángyán Józsefet – de a földügyben, legalább ebben az egyben következetes, a többiekről még ezt sem lehet elmondani, mert gerincügyileg a béka alatt van az egész gombnyomogató brigád!
-
Amióta az AB egy év után lépett 3 millió ember 3 ezer milliárdja ügyében – azóta rendesen be vagyunk kerítve.
És ezt a sikeres munkát fogják folytatni.
“A Kúria eltiltotta a kormányt a tájékoztatásnak álcázott pártpropagandától”
-
Magasról, nagy ívben tesznek arra, hogy valaki megmondja mi a szabály!
Itt az a szabály, amit ők maguknak írnak, aztán pedig felülírnak, ahogy kedvük szottyan rá – oszt jó napot!
A gránitba vésett akármi mutatja, hogy inkább egy (át)szabóságot kéne irányítaniuk és nem Magyarországot!
” csak annyit mondanék, hogy abban az országban ahol a miniszterelnök kertje végében egy kis faluban stadion épül és ezért nem húzzák bele a seggébe az egyik gerendát hanem töretlenül támogatják, az az ország túl sok szolgalelkű birkát nevelt ki… ”
-
Az a túl sok birka mára nagyon megcsappant – miért is hallgatnak az emberek, lehet találgatni, de azt azer sejtjük, ez így nem mehet tovább….
Most feltételezzük, hogy a fülkében nyerne az ellenzék.
Ebből csak annyit tudunk meg amit ebből közöl a kormány, lehet, hogy semmit.
Az lesz az eredmény amit a kormány közöl, a szavazástól függetlenül.
oldberg (2014. március 18. kedd 21:56)
.
Amit írtál azt József Attila a következőképpen fogalmazta meg:
.
“Az én vezérem bensőmből vezérel!
Emberek, nem vadak -
elmék vagyunk! Szívünk, míg vágyat érlel,
nem kartoték-adat.
Jöjj el, szabadság! Te szülj nekem rendet,
jó szóval oktasd, játszani is engedd
szép, komoly fiadat!”
.
Idézet a cikkből: “A fotelforradalmárok szórakoztassák és áltassák magukat a kollaboráns szemfényvesztők napi hazugságaival máshol.”
.
Tegnap ott voltam a DK Syma-csarnokban tartott választási nagyrendezvényén, jól látszik, leginkább a 60éves korosztály szimpatizál a párttal, közülük pedig jósokan bálványként imádják és állva tapsolják Gyurcsányt.
Mindegyikükben hatalmas a hit (, mert egyéb más érvük valójában nincs), hogy a mostani választáson való résztvétellel lesz elzavarható az Orbán-diktatúra. Sem a szónokokban és sem a hallgatóságban (a gyűlés hosszabb volt, mint a tv-közvetités) egy esetleges vereség lehetősége fel sem merült/merül. Senkinek eszébe nem jutott és jut, hogy ha megvalósulna is az az ici-pici győzelem amiről Gyurcsány beszél, akkor is hatalomban marad a Fidesz, mert na bumm!, akkor koalicióra lép majd a Jobbikkal, oszt jónapot! (ennek megoldhatóságára is vannak már jelek…).
Ilyen közegben egy esetleges BOJKOTTnak akárcsak a megemlitése is maga lett volna és lenne az “istenkáromlás”, ez a Kormányváltó-csapat eldöntötte már, hogy ezen az úton mindenképpen végigmegy. Fel sem merül, a végeredménytől függetlenül, hogy ezzel valójában legitimálódik a diktatúra mára létrehozott jogi- és intézményi rendszere…
.
Itt az AN-en is hosszú viták folynak arról: miért jobb voksolni, mint bojkottálni.
Itt is túl kevesen vagyunk azok akik értik a BOJKOTTi megoldás értelmét és lényegét, azaz annak az elvnek az elsődlegességét, hogy ideológiájában újhorthy és működásáben maffia-államot előszőr -a rendszertől idegen és azzal összefüggésbe nem hozható módon- meg kell dönteni, és csak utána jöhet minden más.
Nem csupán arról van szó, hogy a diktatúra játékszabályai szerint nem győzhet egy demokratikus törekvés, hanem legfőképp arról, normális és szabad emberek soha és semilyen formában nem állhatnak szóba fasisztoid bűnözőkkel, hanem mindenképpen ettol elhatárolódva valósitják meg saját életüket. Nem az éppen aktuális társadalom teszi demokratává az egyént, kedves Hunoriusz, hanem az ember saját maga vallja ennek értékrendjét és erkölcsét.
Emiatt maradt mára csak a BOJKOTT-megoldása, sajnos erőtlennek bizonyulva…
.
Hunoriusz! A helyzet sokkal rosszabb annál, mint amit vázolt. De ha igaza is lenne Orbán elmeállapotát és annak valóságos értékelését illetően, azt azért érzékelni kell, mi az az “örvény” amibe belekerültünk, ami egyre lejebb húz bennünket. Ráadásul ebbe még simán beleférnek további olyan dolgok, amik ma még rémálmainkban sem fordulnak elő.
.
Igaza van Bartusnak: meneküljön, ki merre lát…