Ronai and Ronai
AMERIKAI

Bartus László: Alakul a 100 napos program 2014. március 24. hétfő 7:05

  • Hozzászólások(83)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Bartus László: Alakul a 100 napos program

Mesterházy Attila, a kormányt soha nem váltó erőtlenség miniszterelnök-jelöltje újabb ígérettel rukkolt elő: beígérte az ingyenes egyetemi oktatást, amelyet nem csupán anyagi okokból nem helyeselnek Magyarországhoz képest szegényebb országok, mint az Egyesült Államok, hanem azért is, mert az ingyenes oktatás a magyar felsőoktatás színvonalára süllyesztené a Harvardot és a Yale egyetemet is.

De Mesterházy Attila, aki életében egy hétnél tovább még nem tartózkodott egy működő demokráciában, ennél is továbbment: a kormányt nem váltók listavezetőjeként azt mondta, hogy „az MSZP programjában az is szerepel, hogy minden egyetemista és főiskolás 3-5 hónapos ösztöndíjjal külföldön tanulhasson nyelvet”. Ez már majdnem olyan jó, mint Horn Gyula ingyen repülőjegye a nyugdíjasoknak.

Végezzünk egy rövid számítást. Kíméletből nem számoljuk össze azt a pénzt, amivel Mesterházy a csőd szélén táncoló magyar költségvetést megterhelné az ingyenes egyetemi és főiskolai oktatás teljes finanszírozásának összegével. Számoljuk csak ki annak összegét, ha minden egyetemista és főiskolás nyelvet tanul 3 hónapig külföldön.

Az Oktatási Hivatal statisztikája szerint a 2011/2012 tanévben összesen 241 ezer 614 hallgató tanult nappali tagozaton. Ennyi diákot tanítana Mesterházy ingyen 3 hónapig külföldön. Indulásnál mindenképpen ez a létszám, később csak az új évfolyamokat kell számolni, feltéve, hogy ha a kormányt nem váltó szocialista kormány minden egyetemistát csak egyszer akar külföldre küldeni, mert ugyebár az egy kitolás. Ha átlagban négyéves tanulmányokat számolunk, akkor is minden évben a teljes létszám egynegyedét külföldre kell küldeni.

A 3-5 hónapos ösztöndíj tandíjjal (mert a fránya külföldi iskolákat nem „a kormányt nem váltó erőtlenség” kormánya vezeti, ezért mindenhol tandíjat kell fizetni), szállással minimum 3 ezer euró. 241 ezer 614 hallgató esetében ez 724 millió 842 ezer euró. A stabilan legalább 300 forintos euró árfolyammal számolva ez 217 milliárd 452 millió 600 ezer forint az első évben. Utána minden évben ennek a negyede. Ebben az összegben nincsenek benne egyéb költségek, amelyek ezzel járnak. Az sem lenne kis feladat, hogy a magyar kormány találjon ennyi nyelviskolát, ahol 241 ezer hallgatót elhelyez.

Összehasonlításként jelezzük, hogy amikor az MSZP hírhedt száznapos programja után a Medgyessy-kormány bejelentette a Bokros-csomag utáni legnagyobb megszorító csomagot, akkor arra hivatkoztak, hogy ha nem hoznak megszorító intézkedéseket, akkor egy 550 milliárd forintos lyuk keletkezik a költségvetésen. Ha a számításaink nem csalnak, akkor ezzel a 3-5 hónapos külföldi ösztöndíjjal Mesterházy ennek a költségvetési lyuknak a felét vágná ki az államháztartásból már az első évben, és nem ez az egyetlen ígérete.

Emlékeztetőül hadd mondjuk el, hogy a Medgyessy-kormány 100 napos programja, az úgynevezett „jóléti rendszerváltás” indította el Magyarországot a lejtőn, ekkor veszítette el Magyarország a versenyképességét, ment kevés híján csődbe, és került sokak megélhetése veszélybe. A Fidesz csont nélkül szavazta meg a csomagot, és ezzel két legyet ütött egy csapásra: nem veszített a népszerűségéből, és meglökhették a szocialistákat a totális bukás felé.

Amit most Mesterházy bejelentett, ugyanaz a lépés, amelyből kinőtt a Fidesz kétharmada. Nem véletlen, hogy ekkora orbitális baromságra nem is reagálnak. Ha valamilyen véletlen folytán a kormányt nem váltó erőtlenség mégis nyerné a választást, Mesterházyn elég behajtani ezeket az ígéreteket, és hamarosan jöhet az újabb őszödi beszéd a hazugságokról, az elkerülhetetlen megszorító csomag, és a Fidesz vagy a Jobbik három harmados győzelme.

Mondhatnánk, hogy Mesterházy szövegeit nem kell komolyan venni, mert annyi esélyük sincs győzni, mint egy csigának az epsomi derbin. De mégsem így van. Mesterházy ezeket a képtelen ígéreteit nem az Ifjú Szocialisták nyári táborában vezette elő, hanem Magyarország demokratikus ellenzéke nevében, tiszteletre méltó hölgyek és urak miniszterelnök-jelöltjeként. Ha nincs esélye nyerni, ilyeneket akkor sem beszélhet.

Az igazi veszély pedig az, hogy ha még tesz néhány ehhez hasonló ígéretet, a „vizitdíj népszavazás” népe képes lesz rá szavazni, függetlenül attól, mit gondol róla. Az pedig katasztrófa lenne, ha ezt a programot végre kellene hajtani. Felér egy hazaárulással, amelyet ugyan Mesterházy a többi mellé akaszthat, de ennek súlyosabb következményei is lennének: Magyarország gazdasági és politikai összeomlása.

A helyzetet súlyosbítja, hogy Mesterházy egy olyan választási szövetség miniszterelnök-jelöltjeként kezdte az újabb 100 napos program ígérgetéseit, amelynek tagja az őszödi beszédet elmondó Gyurcsány, az országot az ígéret Matyiktól egyszer már megmentő Bokros Lajos, vagy a szocialisták esztelen ígérgetéseit mindig elvető Bauer Tamás. Kiegészítve Bajnai Gordonnal, aki szintén végigcsinált már egy konszolidációt a hasonló jó ötletek miatt. Ijesztő a hallgatásuk.

Nem lehet tudni, hogy a „csak Orbánt leváltani” jelszava milyen demokratikus elvek feladására készteti még az „összefogás” tagjait, de lassan teljesen arcukat veszítik, és olyasmihez adják a nevüket, amely a tisztességüket és demokratikus elkötelezettségüket, szakmai hitelüket kérdőjelezi meg. Kivel egyeztette vajon Mesterházy ezt az őrültséget? Hogyan jelentheti ezt be a „következő” kormány nevében az ingyenes egyetemi oktatással együtt?

Ebben az esetben ráadásul kimutatható a száznapos program, az őszödi beszéd, a 2006-os sajnálatos események és a Fidesz kétharmados győzelmét követő „rendszerváltás” közötti összefüggés. Ezek a demagóg hazugságok egy fasiszta rendszer kialakulásához vezettek. Az MSZP ebből semmit nem tanult, semmit nem értett meg. Mesterházy nem tudja, mit beszél, közveszélyes minden szava. A nyilasok uralmát készíti elő, ha nincs akkora szerencsénk, hogy maradnak inkább a fasiszták.

Ez az „összefogás” nevű állatság, amelyet a magyar balliberális értelmiség és média színe-virága szorgalmazott, idáig juttatta az országot, hogy a maradék épeszű ember sem nyithatja ki a száját, nehogy a nagy „összefogást” megsértse. Egy hazugság újabb hazugságot szül. Akik beléptek a rendszert legitimáló választási hazugságba, és vele az “összefogás” hazugságba, egy hazugságörvénybe kerültek, amelyből nem lehet kikerülni. Ezért a fasiszta diktatúrának egy esztelen ígérgetős szélhámosság az alternatívája, amely a puha fasiszta diktatúránál is ijesztőbb rémuralommal fenyeget. Mert az ilyen hazug ígérgetések után nagy megszorítások és gazdasági csőd következik, amely aztán a szélsőjobboldalt juttatja hatalomra.

Ennyi eszük nincs, és még mindig fontosabb ennek a képtelen csapdának a fenntartása, nehogy egymást kritizálják, nehogy valaki „kibeszéljen” a nagy „összefogásból”, és ma már egy épeszű hangot hallani nem lehet. Gyurcsánynak kár volt elmondani az őszödi beszédet és felgyújtatnia az egész országot, ha egy ekkora állatságra nem szólal meg, és nem mondja azt, hogy nem lesz ingyenes egyetemi oktatás, és nem kap minden főiskolás és egyetemista külföldi nyelvi ösztöndíjat évente 217 milliárd forintért, de a negyedéért sem. Vagy ha Orbán leváltása a cél, akkor megint hazudhatunk reggel, délben és este?

Micsoda vakság, hogy a „szabaduljunk meg bármi áron Orbántól” hisztérikus légkörében senki nem gondolkodik, hogy mi vezetett ide. Olyan ígéretekkel akarják Orbánt leváltani, amelyek megágyaztak Orbán diktatúrájának. Nem lehet „bármi áron” és „bárhogyan” megszabadulni Orbántól, hanem csak következetes, jogállami, tisztességes eszközökkel, de még az illegitim választásokon való részvétel sem az. Belzebub által nem lehet kiűzni az ördögöt. Az egyetlen alkotmányos és jogállami megoldás a rendszer egész bojkottja, a választások bojkottja, és az alkotmányos rend visszaállításának követelése.

Szeretnék emlékeztetni arra, hogy az ország intelligensebb fele megint egy olyan társaság kezébe tette le a sorsát, amelyről az Origo egy korábbi összeállítása ijesztő képet fest. Amikor a 100 napos program után László Csaba akkori pénzügyminiszter az MSZP frakciójában elmondta, hogy kiegészítő csomag szükséges, kiigazításra van szükség, mert nincs fedezet, akkor arra ennek a pártnak a frakciója így reagált: „A konfliktus tovább élezte az amúgy is feszült viszonyt a pénzügyminiszter és az MSZP között. László Csaba elment ugyan a frakcióhoz, hogy meggyőzze a képviselőket a program szükségességéről, de nem sokra ment az érveivel. “Nem volt tere a szakmai érvelésnek. Elmondtad, hogy baj van a költségvetéssel, mire felállt egy képviselő, és elkezdett arról beszélni, hogy baszd meg, ezt nem tudom elmondani a választóknak” – mondja egy korábbi PM-es, aki Lászlót többször is elkísérte ezekre az ülésekre. Több képviselő emlegetett olyanokat is, hogy “nem ezt ígértük a választásokon”, illetve feltették a kérdést, “de hát mit mond majd a nép?” – mondják az akkori frakcióülések résztvevői, akik szerint az egyik hangadó akkor is a szókimondásáról híres Karsai József volt. Egyikük emlékei szerint ő egyszer a pulpitust verve kiabálta a pénzügyminiszternek, hogy “Csabikám, így nem lehet politizálni”.

Ne feledjük el, hogy ennek a sötét társaságnak mondta el Gyurcsány az őszödi beszédet, a következményeit ismerjük. A Fidesz kétharmados győzelme után egy ideig úgy tűnt, hogy lesznek civil mozgalmak, amelyek elsöprik ezt a semmihez nem értő, az őskorból itt maradt társaságot. De ez a párt nem újult meg, az új generációnak csak az életkora más, és visszajöttek, mintha mi sem történt volna. A civil mozgalmak nem voltak elég erősek, hogy bojkottálják a rendszert, ezek pedig árulóként beálltak a választásokra készülődni, és magukkal rántottak mindenkit a rendszer legitimációjába.

Jönnek az újabb hazug ígéretekkel, mintha az osztogatás csak a jó szándékon múlna, mintha a költségvetésnek nem lenne kiadás és bevétel oldala. Fogalmuk sincs egy állam működéséről, a kapitalizmusról, a demokráciáról. És ma már az sincs, aki egy szót emelne ez ellen, mert akik tehetnék, egy táborba vannak összekötve velük egy törvénytelen választási törvény által. Tragédia. Nem Orbán a tragédia, hanem ez a tragédia. Mert fasiszták mindenhol vannak, de az, hogy demokraták ne legyenek velük szemben, csak szociáldemagógok, akik elfogadják a fasiszta alaptörvényt, és csak annyiban mások, hogy többet akarnak osztogatni, az egy tragédia.

Menthetetlen ez az ország. Sötét lyuk Európa közepén. Fertőző góc, potenciális katasztrófaövezet.

*

Teljesen mindegy, hogy a puccsisták illegitim kormánya hogyan értelmezi azok távolmaradását, akik bojkottálják  a rendszert. A kollaboránsokra szavazók szintén kollaboránsok lesznek, és elveszítik minden erkölcsi alapjukat, belső tartásukat, hogy a rendszer illegitim jellegéről, a alkotmányos rend törvénytelen megváltoztatásáról beszéljenek. Aki ebben a szavazásban részt vesz, elárulja az utolsó törvényes Alkotmányt, legitimál egy államcsínyt és egy fasiszta rendszert. Tisztességes ember ebben nem vesz részt. Nem megy el a puccsisták illegitim választási helységébe sem, nem regisztrál, nem megy be a szavazófülkébe, nem húz át semmit, nem írja rá, hogy bojkott, hanem egyszerűen nem vesz tudomást erről a törvénytelen médiaeseményről. Ezt a törvénytelen rendszert a hazug és törvénytelen alaptörvényével együtt nemlétezőnek tekinti, átnéz rajta, bojkottálja. Nem számít, hogy Orbán mekkora választási győzelmet hirdet ki, nem számít, hogy mit hazudnak, mit gondolnak. Csak egy számít, hogy semmibe vegyük őket, és őrizzük meg a tisztességünket jobb időkre.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.2/5 (30 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +41 ( 63 szavazatból)
Bartus László: Alakul a 100 napos program, 4.2 out of 5 based on 30 ratings

  • Hozzászólások(83)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

83 Reader’s Comments

  1. Lelombozó az az eseménysor, amit az ellenzék produkál.Elkeserítő, hogy választásra készülnek,és a részvételre kapacitálnak mindenkit.
    Az meg egyenesen felháborító,, hogy azokat, akik nem mennek el rájuk szavazni, azokat előre a fideszhez sorolják, mert nem akarják a kormányváltást!
    Mondják ők,és írják is minden ellenzéki felületen.
    .
    Hát én kikérem magamnak!
    Nem kérek a hazugságból, nem kérek a nyomásgyakorlásból, és nem kérek olyan kormányváltó ellenzékből sem, akinek ez a rendszer már úgy jó ahogy van, és ezen nem kívánnak változtatni!
    .
    Hogy Mesterházynak az ígérgetései már verik a biztosítékot, és senki nem állítja le az összefogók közül, az őket minősíti.A hallgatásukkal erősítik meg az emberekben kialakult véleményt, hogy ezek “ugyanazok”.
    A hallgatásukkal cáfolnak meg minden eddig elhangzott mondatukat,és ezért ne másokat hibáztassanak, mert egy 8 osztályt végzett akárki is tudja, hogy a nincsből nem lehet osztogatni.
    .
    Az az ellenzék,amelyik nem harcol rendszerváltásért,és csak kormányt akar váltani, az elvesztette azt a jogát, hogy bárkit minősíthessen nem szavazása okán!
    Jusson eszükbe, hogy a nem szavazók nem akarnak csöbörből vödörbe esni.
    Márpedig ők csak ezt az alternatívát kínálják!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +24 (50 szavazatból)
  2. Kimaradt.
    Lehet nyomni a mínuszokat, mert újabban a látens kormányváltó erők itt is megjelentek.Nyomják is bőszen a JELET.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (39 szavazatból)
  3. Nem kívánok azzal hencegni, hogy én a kezdetektől fogva bojkott párti voltam. Mert, hogy ez, egyszerűen nem igaz. A kezdetben – úgy másfél-két éve – itt, a vélemények között írtam is, hogy nehéz a bojkottálnom a választásokat, mert az olyan érzetet kelt bennem, hogy nem teszek semmit a diktatúra ellen, s csak tétlenül nézem, hogy az folytatódik, ha én nem ellene szavazok.
    .
    Később változott a véleményem. Bartus és a kommentelők rámutattak, hogyha szavazok, kollaborálok a rendszerrel. Ekkor láttam be intellektuálisan is, hogy más formát kell adnom nézetemnek, és ekkor gondoltam azt, hogy megyek szavazni, de a szavazólapokra a bojkott szót ráírom nagybetűkkel.
    .
    Végül is nem sok időbe telt, hogy belássam, hogy bizony ez sem helyes. Ahogy az egyik kommentelő rámutatott, hogy akkor, amikor a szavazatszedő bizottság előtt aláírom a szavazólapok átvételét, abban a pillanatban együttműködtem – az eleve elcsalt választási rendszerben – ezzel a klerikál-fasiszta diktatúrával.
    .
    Miután a múlt év közepén teljesen a meggyőződésemmé vált, hogy az a helyes magatartás, hogy a szavazóhelyiségnek még a környékére sem megyek, azóta tisztábbnak érzem magam. Valahogyan letisztult és megvilágosodott előttem szinte minden. Már nem csak intellektuálisan, hanem érzelmileg is átjárt a bojkott tartalmának helyessége, erkölcsileg erősebbnek, tisztábbnak, bátrabbnak és nyugodtabbnak, összegezve: sokkal jobban érzem magam, mint korábban.
    .
    Köszönöm mindnyájatoknak, akik részesei voltatok ennek a nagyon-nagyon jó érzésnek a kialakulásában.
    .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +25 (37 szavazatból)
  4. Leírtam már többször, most ismét leírom: 2010-ben Mesterházy, az MSZP akkor is miniszterelnök-jelöltje, valamint a hatalmat MSZP-SZDSZ hátországgal a választások előtt gyakorló Bajnai és kormánya semmit sem tett a győzelemért, de még a FIDESZ 2/3-os hatalmának megakadályozásáért sem. Ezek után én nem várok ezektől az emberektől semmit. Bojkottot és választási győzelmet sem. Ők valóban ismét a jobboldal – FIDESZ-Jobbik – győzelme érdekében küldik a szavazófülkékbe híveiket.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (17 szavazatból)
  5. A mindkét oldali ígérgetés bizonyítja, hogy mindkét oldal birkának tekinti a választót.
    Az elmúlt minimum négy év azt bizonyítja, hogy joggal.
    Különbség csak abban van, hogy melyik fél mivel masszírozza a birkaakgyakat.
    A Fidesz könnyen emészthető, “négy láb jó, két láb rossz” színvonalú szlogenjei bőven elegendőek a lakosság egyik része számára, amely agyilag eleve nem vevő semmilyen érvre, rációra, gondolkodásra. A vakhit boldogító világában élnek, ahol a vezérnek mindig igaza van és a másik fél legyőzendő ellenség.
    A lakosság másik fele annyiban különbözik ettől, hogy a “baloldal” álláspontját fogadja el, szintén kritikus gondolkodás nélkül. Aki az álláspontjuk ellen érvel (tehát nem fröcsög, hanem érvel), azt ők is ellenségnek tekintik.
    Józan vitára, érvek ütköztetésére, végigvitatására sem eszköz, sem lehetőség, sem igény nincs. Aki több embernek tud jobban hazudni, az nyer.
    Így választunk mi 2014-ben.
    Is.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (20 szavazatból)
  6. Bartus László írásával alapvetően egyetértek, de a külföldi nyelvtanfolyamok anyagi részét azért nem egyszerűsíteném ennyire le kizárólag a kiadási oldal bemutatására. Nyilván ez egy választási ígéret, és ha megvalósulna, akkor még bőven finomítanának a részleteken. De ha azt is számoljuk, hogy az egyébként esély nélküli, de tételezzük fel mégiscsak megalakuló új kormány tud megtakarítani is. Megteheti azt, hogy átszervezi az eszetlenül felduzzasztott állami hivatalokat, csökkenti a fidesz határon túli helytartóinak, és fiókszervezeteinek évente küldött sok milliárdos apanázsát, beszünteti a stadionépítéseket, lemond a hagymázos olimpia, és más költséges világversenyek rendezésének rémálmáról, átcsoportosítja a költségvetési pénzek elosztását, megszünteti a fidesz által mindenféle újonnan létrehozott intézetre elszórt milliárdokat, leállítja a kifizetőhelyként működő alapítványokat, és a kamu “civil” szervezetek támogatását. Szóval sok – sok pénzt lehet találni csak a költségvetési sorok között. És persze nem utolsó sorban nyilvánvalóan számolnak a többkulcsos adórendszer bevezetésével, amely azonnal több ezer milliárddal növelheti az államkassza bevételeit.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (22 szavazatból)
  7. Bumburi
    Tudom, hogy elkötelezett demokrata vagy. Tudod, a bojkottot hirdetők sajnos nem vonulnak az utcára hirdetni a bojkottot, a puccsista kormány távozását követelve, a bűnösök megbüntetését.
    .
    A múltkori 168 órában van a kormányváltóknak egy nyilatkozata, ahol deklarálják a puccs meglétét, a demokrácia megszűntét a fékek egyensúlyok lebontását. Sajnos, ez nagyon kevesekhez jut el.
    .
    Úgy érzem, alulról jövő kezdeményezés kéne. Meg kéne jelenni a bojkottot követelőknek az Operánál……. talán.
    .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (13 szavazatból)
  8. Csodálom, hogy Bartus úrnak van még lelkiereje, hogy újabb és újabb elemzésekkel világítsa meg a rendszer visszásságait. Nem mondom, hogy falrahányt borsó minden szava – oldster nagyon jól leírta azt, amin kb. én is keresztülmegyek.
    2010-ben nem mentem el szavazni, mert nem volt olyan oldal, amelyikre jó szívvel adhattam volna a voksomat. Amikor néhány hónap és több előre látható esemény bekövetkezte után főnököm fejemhez vágta: “én is ezekre szavaztam a távolmaradásommal”, nem mondhatnám, hogy jól éreztem magam. Nem a főnököm miatt, hanem amiatt: hátha igaza van? Most viszont egyre inkább úgy vélem: akkor is helyesen cselekedtem. Köszönöm, hogy ezek a cikkek erre rávilágítottak.
    Viszont továbbra sem tudom elképzelni: mi történik ezután? Milyen mély a szakadék, amely felé hazánk száguld? Mit tehetünk ellene – ha egyáltalán lehet valamit?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (18 szavazatból)
  9. Gilice
    Az ötlet nem volna rossz, de ha figyelembe vesszük a szavazásra buzdító ellenzéki elkötelezettséget, akkor biztos összetűzés lenne a vége.
    Nincsenek kétségeim ugyanis afelől, hogy az összefogó hívek, ugyanolyan vakhitűek, mint a kormány hívei,és ellenségként kezelnék a demokrácia mellett kiállókat.Valljuk be, nagyon kevesen vagyunk. Még.
    .
    Amit a 168 órában megjelent nyilatkozat már valami.
    Csak elfelejtették kibontani az igazságnak azt a szeletét, hogy amennyiben a választó átveszi a szavazólapját, és aláírásával igazolja is azt, automatikusan elismeri a NER-ből származtatott agymenését a fidesznek.
    Namármost ha először elismeri,azután mit fog csinálni?
    Azt is deklarálta, (már a nevével is) az ellenzék, hogy kormányváltásban gondolkozik! Nem rendszerváltásban!
    Vagy először aláír a csaló szavazásnak,amivel kormányt akar váltani, majd (ha nyer esetleg) megdönti saját magát, mert egy diktatórikus rendszerbe csöppent a szavazata által?
    .
    Felmerül a kérdés, hogy tudja az ellenzék,hogy mit akar? Hiszen olyan önellentmondásban vannak, hogy az már a kabaré műfaját súrolja!
    .
    Mindettől függetlenül,itt ezeken az oldalakon is tapasztalható a demokrácia sokféleképpen való értelmezése,mivel sokak szerint belefér a demokráciába ez a KIS félremagyarázás.
    Azt meg feltételezni sem merem, hogy az ellenzék nem érti milyen baklövést akar elkövetni. Vagy csak úgy tesz!
    Vagy mindenkit a saját színvonalára akar silányítani.Mert a demokráciát így megcsúfolni silányság. Szerintem.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (14 szavazatból)
  10. Gilice
    “A múltkori 168 órában van a kormányváltóknak egy nyilatkozata, ahol deklarálják a puccs meglétét, a demokrácia megszűntét a fékek egyensúlyok lebontását. Sajnos, ez nagyon kevesekhez jut el”
    Én nem olvastam az írást. De ha ez így van, akkor nem csak ostobák, de hazaárulók is! Az olyan ember aki úgy fog felesküdni a diktatúra alaptörvényére, ezzel a rezsiharc folytatására meg minden baromságra, hogy pontosan tisztában van annak antidemokratikus voltával, az a hitványok között is a leghitványabb!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (17 szavazatból)
  11. Nem vitatva Medgyessy “100 napos erdemeit”, azert jegyezzuk itt meg, hogy a lejton mar az orban es a fidesz elso uralma alatti, ketszeri fedezet nelkuli minimalber emelessel es az esz nelkul felvett, szinten a fidesz altal elinditott tamogatott lakashitelezessel elindult az orszag.

    @Barnamedve:
    Az orbani rendszerek kozos jellemzoje, hogy ellenallas hianyaban a mindenbol meg tobbet elve alapjan mukodnek. A valasztas megnyerese utan tehat minden, amit eddig tettek, fel fog erosodni es egyre nyiltabban jonnek majd elo a valodi termeszetukre utalo, arrol arulkodo jelek, intezkedesek, torvenyek. Szamukra ennek hattere az az elszallt onbizalom lesz, mely a friss belso legitimaciojukbol taplalkozik. Tehat lesz meg tobb ajtatoskodo klerikalizmus, meg tobb antiszemitizmus es rasszizmus, meg tobb egypartrendszer, meg tobb fegyveres milicia. Utobbiak nemcsak a fidesznel, hanem termeszetesen a jobbiknal es a tobbi, ma meg torpemeretu fasiszta-naci alakulatnal. Ezek allamilag megszervezve elvezethetnek a csendorseg ujjaszervezesehez, talan mas nev alaltt, de ugyanazzal a feladattal.
    Ami viszonylag a legkevesbe mehet, a jelenlegi uton, az a lopas. Az orszag ugyanis kicsi, az elerheto forrasok meglehetosen vegesek es oligarchaink mar most is igen kozel vannak Csak Mate koranak ujrateremtesehez. A novekvo kulfoldi elszigetelodes oda vezethet, hogy elapadnak a kulso penzforrasok, belso pedig, a nulla teljesitmenyu gazdasagbol nem keletkezik. Amikor ez a pont bekoszont, jon a tenyleges allmacsod. A kerdes, hogy abban a pillanatban hol tart majd a neplelek evolucioja. kedvezo esetben ui. lehet egy valoszinuleg veres zavargassorozat, nagyjabol Ukrajna mintajara, de abbol kijohetunk, EU-s gazdasagi segitseggel egy tiszta (tisztabb) rendszerrel. A kedvezotlen forgatokonyvvel a gazdasagi osszeomlast a jobbik es rokonlelku csirapartok uralma koveti, effektiv allamilag szervezett terrorral es ertelemszeruen joval tobb aldozattal. Annak a szelsosegnek a nyilt megmutatkozasa mar valoszinuleg eleg lesz a neplelek katarzisahoz, ami a fejlodes alapfeltetele, de nyilvanvalo, hogy igy meg melyebbrol kell majd ujrakezdeni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (11 szavazatból)
  12. Két minuszolás között arra kérem az igen tisztelt Minuszolókat, hogy irják már meg nekünk buta bojkottálóknak, ugyan mit tesz Kormányváltó-összefogásuk, ha netalántán egész véletlenül vagy valami csoda folytán, mégis elvesziti a 2014-es választásokat?
    Ez esetben mit terveznek április 7.-e utántól tenni, erre milyen forgatókönyvük van?
    Köszönöm!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (17 szavazatból)
  13. Rendben van. Nemlétezőnek tekintem és átnézek a törvénytelen rendszeren. És? A jobb idők maguktól nem jönnek el. Hosszú az út március 15-től a kiegyezésig. Én speciel már nem érem meg.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (16 szavazatból)
  14. Kedves Deathstick,
    köszönöm a magyarázatot. Az államcsőd fenyegetően hangzik, mit is takar pontosan? Ugyanazt a forgatókönyvet, ahogy a pengős világnak is vége lett annak idején? Semmit nem fog érni a bankban lévő megtakarítás? max. ha valutában van? Mi a helyzet ilyenkor a hitelekkel (mondjuk egy pár milliós lakáshitellel)?
    Mi történik abban az esetben, ha közben az EU-ból és/vagy NATO-ból is kipenderítenek bennünket? (Nyilván ezesetben nem számíthatunk arra, hogy a helyzetből EU-s segítséggel jönnénk ki.)
    Végezetül még egy kézenfekvő kérdés: milyen időbeli lefutása lehet ennek? A “választás” után hónapok, vagy évek lehetnek hátra?
    Tudom (pontosabban gondolom), hogy nem vagy jós…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  15. @Barnamedve:
    Álamcsőd esetén valóban arra lehet számítani, mint a pengő összeomlásakor, csak a folyamatok általában még gyorsabbak és durvábbak. Ami biztos, hogy az összes bankban levő pénz elvész, a megtakarítások értéke egyik óráról a másikra lesz nulla, sem fizetést, sem nyugdíjat, sem semmilyen lényegi ellátást (lásd pl. eü) az állam nem tud biztosítani. A munkanélküliség az egekbe szökik, az áruhiány napok alatt katasztrófálissá válik. Mivel az ország azonnal elveszíti fizetőképességét, a külkereskedelem is azonnal leáll. Az országban beruházó külföldiek még veszteséget is bevállalva azonnal bezárnak mindent és elmennek. Lényegében ez történt Argentínával is, ha jól emlékszem, 2x az elmúlt 20 évben, de feltétlenül 1998-2002 között. Ha átnézed a híradásokat, képet kapsz, mivel is jár egy ilyen.
    Az EU-ból és a NATO-ból éppen az orosz veszély miatt nem fognak de facto kidobni minket, de a pénzcsapokat simán elzárhatják és ehhez bármilyen piszlicsáré adminisztratív indok elegendő. Ilyenre ráadásul már volt is példa tavaly, amikor az év első felében, 8 hónapjában semmilyen pénz nem érkezett az uniós alapokból mo-ra.
    Ami az időbeli lefutást illeti, annak 2 tényező szab határt. Az egyik a már említett forrásszűkösség/-kimerülés, a másik az, hogy nincs az ország területén a rezsimmel egyező ideológiát valló, számottevő külföldi megszálló haderő. Emiatt az összeomlás is gyorsabb, bármelyik forgatókönyvvel számolunk is. orbán bandájának és a csatolt fasiszta-náci bandáknak biztosan nem lesz 40 eves uralma, de még 20 sem. Ha a kedvező forgatókönyvvel számolunk, a tisztulás már 2018 tájékán elindulhat, ha a kedvezőtlennel, akkor egy ciklussal később. Ez persze csak az én meglátásom/megérzésem.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (11 szavazatból)
  16. Kedves Mester Olga, engem is érdekelne Telekis kérdésére a válasz, mert itt eddig csak azt hallottam az összefogás híveitől, hogy el kell menni szavazni. Vagy az a válasz a kérdésre, amit ha jól emlékszem Gyurcsány mondott nemrégiben, hogy majd akkor 2018-ban, de akkor aztán netuddmeghogy?
    Mert ez engem annyira megnyugtatott, hogy rohanok szavazni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (6 szavazatból)
  17. Lujza és Jenő kabaréjelenete, egyben kórkép Magyarországról – és ehhez tudni kell, hogy Lujza újságot olvas és érdeklődik az ország dolgai iránt.
    Vajon milyen tájékozottak azok, akik nem olvasnak és nem is érdekli őket semmi?!
    -
    http://www.youtube.com/watch?v=Yac6-fRRt1o

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  18. Kedves Deathstick,
    nem túl biztató a felvázolt kép. Pár nyitott kérdés azért még maradt bennem.
    Egyrészt: mi lesz Schengennel? Tudunk-e majd szabadon mozogni a csőd után, ha a felvázolt kép alapján továbbra is az EU tagjai maradunk?
    Mi a helyzet a hitelekkel, azok is nullázódnak ilyenkor?
    Mi történik a valutában tárolt megtakarításokkal (ha bankbetétben van)? Zárolják?
    Végül a kérdés, amire sejtem a választ (vélhetően nemleges): tudunk-e BÁRMIT tenni az ellen, hogy ez a forgatókönyv valóra váljék?
    Válaszaidat köszönöm.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  19. Kedves kommentelő társaim!

    Megint jön egy “új(abb)” választás. Kavarognak bennem ismét a gondolatok.
    Most idézem Gyurcsány F-t aki vagy véletlenül-vagy tudatosan állandóan rendszerváltozásról beszél! Holott ha belegondolunk ég és föld a különbség a rendszerváltozás és a rendszerváltás között! Magyarázni nem akarom a különbséget,de érdemes belegondolni.25 éve minden egyes párt tullicitálja egymást az igérgetésben! 25 éve történik a kapitalizmus(legvadabb) kezdeti szakasza az un. “eredeti tőkefelhalmozás”. de MEDDIG? 25 éve sacc/kb. a magyar emberek(politikusok) kb. 2500 milliárd forintot vittek külföldre(saját vagyonként),ami HOLT tőke! Mikor, és főleg KI lesz az NAGY magyar politikus aki azt mondja(kötelezi) hogy ezt a magyarok érdekében fektessék be? Na akkor fogom elhinni,hogy a magyar nemzet szolgálója!

    Elnézést,ha valakiben a szentimentalizmus érzését keltettem.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  20. @Barnamedve:
    Minden pénz, ami bankban van, elvész. Ez vonatkozik a valutákra is. A hitel már bonyolultabb ügy, de az akut szakaszban az less a legkisebb gond, összevetve mondjuk az élelmiszerhiánnyal és a törvényszerűen mindent méregdrágán árusító feketepiaccal. Mivel a bankok adatbázisa nem vész el, legvalószínűbbnek azt tartom, hogy a stabilizáció után tovább próbálják behajtani őket, természetesen igyekezve a felfordulás alatt elszenvedett veszteségeiket is visszanyerni.
    Amit tenni lehet: igyekezni kell a pénzt legalább a környékbeli országok bankjaiban elhelyezni, persze átváltva valamilyen stabil valutára. E szempontból, stabilitása miatt Ausztria a legjobb választás, mivel az etnikai felhangok miatt, ha nagyobb zavargások lesznek, a szlovák és roman intézeteket is leminősíthetik, a tőke onnan is menekülhet, tehát bajba kerülhetnek ők is – persze, ez erősen relatív. Az egyénileg legjobb változás, ha egyenesen külföldre megy dolgozni az ember, már ha megteheti.
    Ami Schengent illeti, ha “csak” csőd lesz és nem nagy vérengzés, akkor a mozgás még szabad lesz, persze ez attól is függ, hogy a rezsim lehúzza-e újra a vasfüggönyt. Az persze megtörténhet, hogy a nyugati országok adminisztratív gátakat emelnek pl. ottani munkavállalás ellen, mivel nemigen akaróznak majd tízezerszámra kiármaló gazdasági menekültet pátyolgatni.
    A forgatókönyvek lényegi elhárításának kegyelmi ideje lejárt és a hivatalosok ebben csúfosan elbuktak (lásd álellenzék). Innentől a néplélek evolúciójának tömeghatásai válnak uralkodóvá. Ennek lrtelemszerűen nagy a tehetetlenségi nyomatéka, így ha pl. valami csodával határos módon a jelenlegi ún. ellenzéki politikusok megtáltosodva manifeszt ellenállókká válnának, akkor sem térítenék ki érdemben a folyamatokat, legfeljebb kikristályosodási ponttá válnának ilyen tettek egy jövőbeni lázadáshoz. Egyéni menekülési időablak, pl. a fentebb leírt módokon még biztosan nyitva lesz 6-12 hónapig (becslés).Ha ez nem lehetséges, akkor marad a történelemből már jól ismert kibekkelés, tehát legalább a családon belül az emberség megőrzése és a rezsim valóságának propagálása. Itt most mindent a leggyengébb láncszemek fejlődési dinamikája irányít, hívők jeligével. Persze, szervezkedni, szamizdatolni, aktívabban ellenállni is lehet, ennek a már történelemből ismert kockázataival együtt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (8 szavazatból)
  21. Hasonló cipőben járok, mint oldster.
    Csak én arra gondoltam, hogy azért kell elmenni és érvénytelen szavazatot leadni, hogy az arányok elgondolkodtatóak legyenek. Sarkítva: ha csak a kétmillió Fidesz-hívő megy el szavazni, akkor 100%-kal nyernek (plusz érv: aki nem szavazott, az nyilván mindennel elégedett, elfogadja a többiek választását). De ha nyolcmillióan mennek el, már csak 25%-kal nyernek, ami eléggé legitimációs deficitnek tűnik.
    Persze: csalhatnak, csalni fognak. Na de azt így is megtehetik! Ha ebből indulunk ki, akkor az sem lehetetlen, hogy nagyobb részvételi arányt és/vagy nagyobb arányú győzelmet produkálnak.
     
    Amit Bartus László és nyomában többek is írnak, teljesen logikus, érthető, igaz. Engem meggyőzött. Az elvek számomra is fontosak, mindig is azok voltak. Tehát távol maradok ettől a színjátéktól. Elégedett leszek magammal, átjár annak a boldogító tudata, hogy helyesen cselekedtem, ezután is tükörbe tudok nézni (nem mintha oly nagy élmény lenne), tiszta marad a lelkiismeretem. És ez kétségtelenül nem kevés. De lesz egy csöppnyi üröm ebbéli örömömben. Nevezetesen az, hogy ez rajtam kívül senkinek nem jelent semmit! Mi lesz ettől jobb? Mi változik? Dühít a kérdés: csak ennyit tehetek?!
     
    Azt már csak halkan jegyzem meg: ennek az általam elítélt és immár bojkottált rendszernek a juttatásait (már amíg lesznek) azért majd elfogadjam? Az nem lesz kollaboráció? Büszkén vállon veregetem magamat, de igénybe veszem a tb ellátásokat, támogatásokat…ja! és persze fizetem a kevesebb rezsit.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  22. Kedves Deathstick,
    köszönöm a rám fordított idődet.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  23. Szirmai
    1.68 óra 2014. március 20, 13. oldal
    .
    “A kormányváltó szövetség vezetőinek közleménye
    .
    …….
    Fülkeforradalmáról kiderült, hogy ellenforradalom volt, amelyet a magyar alkotmányosság és a magyar jogállam ellen vívott: Magyarország ma nemcsak nevében nem köztársaság, hanem működésében sem – a jog itt már nem a polgárt védi a hatalom túlkapásaival szemben, hanem a hatalmat a polgároktól.
    .
    Orbán …. egyetlen célja az volt, hogy teljhatalmat szerezhessen, amelynek nem szab már korlátot se jogállami fék, de ellensúly, se a szabad világ írott vagy íratlan szabályai…
    .
    MSZP-Együtt-DK-PM-MLP

    .
    Igaz, nincs benne hogy a választási nem lesz szabad és csalás mentes, de ezt kéne kommunikálniuk mindenhol, és a PUCCS és a BŰNÖS REZSIM és a DIKTÁTOR ORBÁN kifejezéseket kéne alkalmazniuk. Természetesen azt is, hogy ez a választás NÉPSZAVAZÁS AZ ALKOTMÁNY HELYREÁLLÍTÁSÁRA.
    .
    Remélem, megjön az eszük.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  24. Kuksi
    ” (plusz érv: aki nem szavazott, az nyilván mindennel elégedett, elfogadja a többiek választását). De ha nyolcmillióan mennek el, már csak 25%-kal nyernek, ami eléggé legitimációs deficitnek tűnik.”
    .
    8 000 000 szavazat esetén simán nyer az ellenzék, Te.:)
    .
    Itt a teljes kitalált “rendszer” a “tákolmánytól” a médiatörvényekig nem biztosítják a szabad és csalásmentes választást.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  25. Azért nem szentírás a neoliberális gazdaságfilozófia dogmatikus alkalmazása sem; pláne a FideSS-KDNP/Jobbikhoz hasonlóan nyomorult, reakciós szegénység-kriminalizáló, osztály-soviniszta kispolgárság által piedesztálra emelt Bokros, Bauer, Bajnai stb. féle mágyár változata. Még akkor is, ha ezek a valóban primitív “száznapos” program féle balf@szságok tényleg katasztrofálisak. De mindegy erről hosszasan lehetne eszmét cserélni. Amúgy ha az egész választási komédia egy rohadt nagy néphülyítő kamu, akkor úgyis mindegy milyen baromságokat hordnak össze. Nem baj éljen a szegényeket még jobban kiszipolyozó, a gazdasági növekedést a fogyasztás visszafogásával lefojtó egykulcsos adó ( ezt ha jól emlékszem néhány éve ezek a Bauer meg Fodor féle eszdéeszes seggek követelték a leghangosabban… ) a világrekorder ÁFÁ-val s más adókkal; a “devizahitelezéssel” és a szintén rekorder reálkamatokkal vállalkozás barát szuper bankrendszer; és persze alázatosan tisztelt nemzeti oligarcháink “szabadversenyes”, neoliberális kapitalizmusa amelynek urai egy világháborús pusztítással felérő rablóprivatizáción szedték meg magukat. Szóval nyilván az fogja Magyarorsz.-ot a szarba süllyeszteni ( már rég a szarba süllyedt ) ha több étel jut a többszázezer alultáplált gyereknek vagy több pénzt raknak az oktatásba. Nyilván Magyarország Európa egyik legcsóróbb országa ( 25 év harmadik világbeli jellegű gengsztertevékenység következtében ), de azért még nincs fekete-Afrika szintjén. Biztosan Róna Péter is egy rohadt kókler vagy szociálfasiszta mert nem a reakciós fasiszta vagy csak simán jobboldali ( MSZP/SZDSZ és reinkarnációi ) primitív magyar burzsoázia hazugságait szajkózza.

    http://www.youtube.com/watch?v=M7mv1_0grrw

    Amúgy az EU ( lényegében az újra nagyhatalmi pozíciót ízlelgető Berlin, amely nagyjából úgy viselkedik Kelet-Közép Európával mint az USA Mexikóval/Latin-Amerikával ) meg az ájemef – nemcsak Róna hanem olyanok mint Josheph Stiglitz által is bírált – kiskátéja sem feltétlen szentírás. A mediterrán országokban lendületesen is képződnek a munkahelyek atyai intelmeiknek köszönhetően. Már rég vissza kellett volna vonulniuk az euró ( valójában német márka ) zónából, akár külön valutauniót is létrehozva. Ja persze ők csak primitív munkamegvetők a felsőbbrendű árja germán-angolszász uraságokhoz képest. ( érdekes mód a görög dolgozók heti átlagban többet melóznak, mint a németek ). http://www.youtube.com/watch?v=OaObv14amlc

    Az ilyen álszent Bokros, Bauer, Bajnai stb. félék mellett már inkább vörös szélsőbalos leszek még ha az eneszéjnek meg a sztéjtdipartmentnek ( meg a FideSS-Jobbik rezsimnek ! ) esetleg nem is tetszik, meg esetleg demokratikusan kimoderálnak. he he he…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -2 (10 szavazatból)
  26. A Róna Péter – Bauer Tamás vita linkje újabb nekifutásra:

    http://www.youtube.com/watch?v=m7Mv1_0grrw

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  27. telekis
    A kérdésed remélem (tudom!) csak költői. Tudjuk, hogy a választás után a parlamentbe kerülők esküt tesznek. A NER-re!
    Innentől meg nincs miről beszélni.
    Mondjanak bármit a szavazásra buzdítók,ez a választási cirkusz csak arra jó, hogy a gyáva ellenzéki erők a saját mulasztásukat, és felelősségüket a demokrácia megvédésében az emberek nyakába varrják.
    Mert nem volt annyi politikai előrelátásuk,hogy mit veszélyeztettek akkor,amikor a saját dolgaikkal voltak elfoglalva.Hagyták kibontakozni, és megerősödni az orbáni diktatúrát.
    Szégyen.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (9 szavazatból)
  28. Kedves B. Laci,
    Te ugyan jól tudod, hogy én is ugyanezt az álláspontot képviselem, ezerszer levezettem, következetesen megindokoltam, de úgy gondolom, hogy fontos, hogy mások is tudják-lássák, hogy nem egymagad vagy ezzel a felfogással, hanem szellemi társak vesznek körül. Sokan ugyan így sem vagyunk, sajnos, de lassan már az apostolaidnak tekinthetjük magunkat :-)
    .
    Egy másik posztban a minap leírtam, hogyha túl leszünk ezen a választási cirkuszon (erről jut eszembe, Orbán nyíltan még a bohócot is megjelenítette a plakátjain, mégsem esett le a gyenge képességű ellenzéknek, hogy Orbán cirkuszában tartják a választást), akkor már tőlem együttérzésre ne számítson senki, ki fogom röhögni őket.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  29. Abba most nem szeretnék bele menni, hogy mennyire van igaza Bartus úrnak, de.: ma magyarországon nincs más aki képes lenne kormányt váltani. Pár hónappal ezelőtt elképzelhetetlennek tartottam, hogy Mesterházi úr legyen a miniszterelnök. Ma már ezt is elfogadom, csak legyen már változás és az ne a náci jobbik legyen… és legyen újra demokrácia…. én már csak ennyit szeretnék, ami tudom, hogy több mint Markos-Nádas Józsi bácsijának az óhaja, de pisilni még merek…
    kovácsúr

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (8 szavazatból)
  30. Tisztelt Bartus Úr! Tudjuk ,hogy bojkottálni kellene a választást de onnan más beszélni, mint ide haza a valóságba lenni. Ha nem megyünk el szavazni akkor is az Orbán talpnyalói ott lesznek és akkor újra 2/3-da lesz amitől Isten óvjon bennünket.Azt is tudjuk ,hogy a Mesterházy úrnem egy jó választás de őt idővel le lehet váltani de ezt a szemét Orbánt nem lehet, Úgy hogy kívánjon nekünk egy kis töredék sikert a választáshoz és ne mindég a földbe döngöljön bennünket! Tisztelettel ! Zsóka mama,.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (11 szavazatból)
  31. Kuksi (2014. március 24. hétfő 15:01)
    .
    “Mi lesz ettől jobb?”
    .
    Te leszel jobb!
    Jobb ember leszel, mert egy kiélezett – számtalan ellentmondással terhelt – politikai helyzetben helyesen cselekedtél.
    .
    A bojkottált rendszer semmilyen juttatást nem ad ingyen.
    Mindenért keményen fizetni kell, neked, nekem, mindnyájunknak. (Mert, az ingyen levest is megfizeti valaki.)
    .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (7 szavazatból)
  32. kovácsúr,
    “Ma már ezt is elfogadom, csak legyen már változás és az ne a náci jobbik legyen”
    Vagyis engedett a zsarolásnak.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  33. Közben Matolcsy csőstül dönti a devizát a haláltusáját vívó forintra, de szemmel láthatóna nem tudja megfékezni a hanyatlást. Most ezekben a percekben már ismét 313 HUF/EUR az árfolyam, már csak 2 azaz KETTŐ FORINT választja el a forintot a mélybezuhanástól. Épp tegnap írtam le egy másik posztban, hogy nekem az a véleményem, hogy bármennyire is igyekszik Matolcsy az MNB devizatartalékainak a felemésztésével legalább április 6-ig fenntartani a látszatot, nem fog neki sikerülni, el fog szakadni a cérna még a választás előtt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  34. @Barnamedve:

    No problem!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  35. Most szólok, talán még időben van: a választás után Kovács úr és Zsóka néni sirámai sem fognak meghatni. Ha elmennek választani, bután cselekszenek, és csak magukra vessenek. Nem fogok sajnálni senkit, mert minden egyes ember, akármilyen okból is vesz részt ezen a klerikál-fasisztoid rendszerlegalizáló választáson, az saját magának köszönheti majd az amúgy nyilvánvaló következményeket.
    Kovács úr! Magának hiába haltak meg az aradi vértanúk? Azok az emberek levetették a fejükről még a kámzsát is, hogy belenézhessenek a kivégzőik szemébe. Nagy Imre behódolt talán Kádárnak és az oroszoknak? Nem, hanem emelt fővel vonult a bitó alá. Maga meg itt nyüszít, hogy “jajjmileszhaorbán” és bután, megszégyenülten, megalázottan elkullog a választási helyiségbe, hogy aláírásával szentesíthesse a NER-t. Magyarország bátor hőseinek semmi értelme nem volt vállalniuk a halált ilyen gyáva emberekért mint maga és Zsóka néni, meg a többi hasonló buta, zsarolható, gyenge lélek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)
  36. Deathstick
    Érdemes lenne kigyűjteni, hogy kik voltak azok, akik 2002-ben felvették a fidesz által akkor megszavazott 30 millió forint összegű államilag támogatott lakáshitelt… (súgok: volt köztük egy Áder nevű is)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  37. oldster
    “Köszönöm mindnyájatoknak, akik részesei voltatok ennek a nagyon-nagyon jó érzésnek a kialakulásában”
    .
    Váljék egészségedre!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  38. Öreg Titán
    És a többi név?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (6 szavazatból)
  39. Plangár Andrásné@
    “Ha nem megyünk el szavazni akkor is az Orbán talpnyalói ott lesznek és akkor újra 2/3-da lesz amitől Isten óvjon bennünket.” – mondja Ön.
    Ha elmennek szavazni, akkor is. Csak megalázzák magukat. Csak igent mondanak a szavazásukkal a rendszerre.
    Négy éven át megvolt a lehetőségünk, hogy minden nemzetközi fórumon meghirdessük a bojkottot. Nem tettük. Nem tettünk semmit. Sunyítottunk. Megpróbáltunk alkalmazkodni. Túlélni.
    Mostanra eljátszottuk minden lehetőségünket. Egyet tehetünk: otthon maradunk.
    Mindegy, hogy a távolmaradásunkról mit mondanak utólag Orbánék. A lelkiismeretünk egy hajszállal tisztább lesz. Legalább nem álltunk be Orbán bohócának Orbán cirkuszába.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (11 szavazatból)
  40. Akkor mégis miért választanak? Normálisak ezek?
    http://hvg.hu/itthon/20140324_Gyurcsany_Kormanyzati_uthenger_dongoli_le
    Most már úton, útfélen hangoztatják a választások szabálytalanságát, mégis biztatják a híveiket?
    Tisztességes dolog ez?
    Meg lehet válaszolni kedves szavazó pártiak!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (12 szavazatból)
  41. oldberg
    Itt az eredménye az össznépi hülyítésnek. A rendes embereknek is kétségei támadnak, és minden viszolygásuk ellenére kényszert éreznek a szavazásra, remélve a változást.
    És ezek az emberek fogják magukat megutálni, amikor rájönnek, hogy megint becsapták őket!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (8 szavazatból)
  42. Nem tartozik a temahoz de nem tudom hova irjam be mert fontosnak tartom , hogy elovassak akik szavazni akarnak (Talam Bartos ur is olvasa).
    Ma probaltam a kitoltott Magyarszagrol kapott szavazolapot visszakuldeni de nem igazan sikerult a dolog, Ez ert .felhivnam mindenkinek a figyelmet , hogy sem az US-ban sem Canadaban a postaladaba bedobott valasztasi boritekokat nem tovabitja Magyarorszagra egyik Posta sem, hiaba van rairva, hogy nem kell ra belyeg. (igaz az is Franciaul meg Magyarul)Meg szerencse, hogy nem raktam ki a hazam elotti sajat ladamba hanem bementem a postahivatalba ahol a kovetkezott mondtak:A belyegnelkuli leveleket ha nincs rajta a felado cime akkor rogton a szemetbe kuldik a szortirozasnal, ha van akkor visszakezbesitik a feladonak. Csak a megfeleloen felbelyegzett boritekok fognak eljutni a Budapesti valasztasi irodaba.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  43. Kedves Beaver. a magyaroknak /nekünk/ még a szélhámosság sem működik még a csaláshoz is hülyék / vagyunk/
    de nem is – hiszen ez mégiscsak önjelölt uralkodóosztályunk hivatalainak trehánysága
    a működést a kollaboráció tartja fenn
    az elítélt megvárja a késő hóhért

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  44. Kuksi!
    Nem tudom hány éves vagy, de ha aktiv korú, akkor nem csak igénybe veszed az állam szolgáltatásait, hanem befizető is vagy. Ha pedig nyugdijas vagy, akkor pedig korábbi befizetéseid alapján járnak neked az állam szolgáltatásai.
    Mivel ez olyan kétoldalú szerződés, amit legkevésbé te tudsz megszegni, ezért ne legyen lelkiismeret furdalásod amiért elvárod azt is az államtól, hogy szabad és européer állampolgára lehess, mert amúgy erre is van az EU-tagságunkból eredő érvényes szerződés.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  45. EZ A MAGYAR ELIT ! IGEN! EZ !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  46. Beaver! Ez nagyon fontos info amit közölt, ezért sürgősen közzé kellene tenni minél több portálon, favebook oldalakon is.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  47. EAGLE okosan látja hogy agymosottak manipuláltak vagyunk egészen kis korunktól
    milyen lenne erre a sok gonosz őrültségre MINDENKI vállat vonna nyugodtan NEM-et mondana és hazamenne vagy sétálni és a kollaborációra csak nevetne HOGY KÉPZELED MI ÉRTELME LENNE ? mondanánk
    úgy programoznak minket hogy készségesen közreműködjünk a saját kivégzésünkön

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  48. hogy hogy nem kell rá bélyeg ? az amer. v. kanadai posta majd ingyen ? esetleg az eu – n belül igen

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  49. Kedves Gilice!
    Én a bojkottról beszéltem! Mint írtam, sarkítottan. Tehát ha a “maradék ” hatmillió érvénytelen szavazatot adna le. Akkor pedig, ugye, nem nyer az ellenzék.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  50. @telekis
    53 – még nem nyugdíjas és már nem aktív…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos