Budapest – Sokan hajlamosak azt gondolni, hogy az eszelős tekintetű Kövér László ízig, vérig puritán ember, a köz javaihoz soha nem nyúló, tisztességes állampolgár. Pedig mindennek az ellenkezője igaz: a számos fóbiától gyötört házelnök két állami autót is használhat. Miután a Fidesz országgyűlési képviselője is egyben, ebből a pozíciójából is húz némi apanázst..
Egy tavaly év végén megváltoztatott törvény szerint jár idén januártól Kövér Lászlónak a duplájára emelt, 626 130 forint benzinpénz. Annak ellenére jár ez a házelnöknek, hogy két állami autót is használhat, egyet a hivatalos útjaira, egyet magáncélokra. Az autókat a Készenléti Rendőrség biztosítja, a rendőrség nem árulta el a Híradónak, hogy mennyiért.
Kövér László havonta 1 739 250 forintot keres azzal, hogy házelnökként megtartotta a képviselői mandátumát is. Ebből az összegből számolják ki a választókerületi pótlékát, ami azért jár, hogy tudja tartani a kapcsolatot a Zala megyei választóival, akik segítségével megválasztották, ez havonta 626 130 forint.
Az RTL Híradó kiszámolta, hogy ebből a pénzből – egy átlagos fogyasztású autóval – a Zalaegerszeg-Budapest közötti 240 km-es útvonalat havonta 36-szort tehetné meg oda-vissza. „Persze, ha nem az állami autót használná, hanem saját maga tankolna” – teszik hozzá.
Kövér László házelnöki teendőire hivatkozva nem nyilatkozott a műsornak és a frakció sem válaszolt a kérdésekre. Az Országgyűlés Sajtószolgálatának tájékoztatása szerint 144 millió forintot fizettek ki választókerületi pótlékra csak augusztusban a 386 képviselőnek, akik közül van, aki autóval, motorral vagy biciklivel közlekedik.
Kedves szavazok azt kapjatok amit erdemeltek.