Ronai and Ronai
AMERIKAI

Hajrá Magyarország, hajrá CBA! 2014. március 12. szerda 11:51

  • Hozzászólások(22)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Hajrá Magyarország, hajrá CBA!

Budapest – Ha tehetjük, ne vásároljunk a CBA-ban. Nem azért, mert magyar üzletláncként hirdeti magát, ettől még örömmel mennénk oda. Ám a CBA többnyire drágább, mint más boltok. Az már csak hab a tortán, hogy a cég vezetői azonban nyíltan politizálnak, s nem csupán a Fidesz-kormányt, de a Gój Motorosokat támogatják.

Már ennyi épp elég, de van még más is. Az interneten napok óta terjed egy levél. A CBA egyik dolgozója írta, név nélkül természetesen, ahogyan az egy megfélemlített országban elvárható. Hosszú a levél és sok mindenről szól. Mi több részletben közöljük.

Tehát kezdjük az elején! 2008 nyarán léptem be a híres magyar élelmiszer céghez, ekkor voltam 19 éves. Nagy multi, milliárdos cég, hú, mondom ez biztos karrier és itt nincsen embertelenség, sem olyasmi hogy nem fizetik ki a túlórát. De ez mind a kettő megvolt!

90 ezer forinttal vettek fel. Hát ez eléggé gyér. Azt mondták 3 hónap és felemelik a fizetésemet. Én vártam tisztességgel. A hetedik hónapban azért már odamentem, hogy haló itt dolgozok hét hónapja, de fizetésemelésnek a nyomát sem látom. Na, akkor kaptam ötezer forintot.

Egyébként a pékségben dolgoztam. Első bökkenő az volt, hogy nem annyira vagy bejelentve amennyit kapsz. Hogy lehet ezt megcsinálni egy olyan cégnél, ahol rengetegen dolgoznak? És nem csak ott volt ilyen, ahol én dolgoztam, hanem mindenhol! Minimálbérre voltam bejelentve, pedig már a végén 110 ezer forintot kerestem. A második bökkenő az volt, hogy a pékségekben, sokszor érdekesen variáltak a beosztásokkal. Mikor bementünk reggel, sokszor már teljesen más papírt kell aláírnunk. Sokszor volt az, hogy aláírtam volna, de éppen az volt oda írva, hogy nem dolgozok. Hát igen ez sem szép dolog!

Mesélek egy kicsit a pékségről. 5 év alatt körülbelül ötvenszer használtunk nem lejárt sajtot a stanglira meg az egyéb sajtos ételekre. Minden délután az volt az egyik pék dolga, hogy a penészt levágja a sajtról, amit behozott és a három napos címkét felragassza rá, mintha friss lenne. Utána persze be a hűtőbe. Tudom, most ez egy kicsit meglepő, de mi már annyira hozzászoktunk, hogy ez nem is olyan megrázó a számomra.

Egyétek csak! Amit a pékségbe dolgozunk fel, a fele le volt járva. Nem csak hébe-hóba! Hanem majdnem mindig. Lejárt élesztő, itt több mázsáról beszélek! Lejárt sajt majdnem mindig! Lejárt szotyimag, köménymag, és lejárt túró. De komolyan, sorolhatnám még. De a túróra visszatérve: mindig le van járva.

Nagyon, de nagyon ritka hogy friss túrót teszünk a túrósbatyuba. Ugyanúgy ki kellet szednünk a penészes túró darabokat – főnöki utasításra teszem hozzá. Nagyon sokszor bevizesedett lisztet hoztak hozzánk, hogy használjuk el. Több száz kilogrammról beszélek most. Virslis táskát csak akkor csináltunk, ha volt lejárt virsli. Péklángost is csináltunk. Azt például majdnem mindig én csináltam, mert szószmólős meló és nem szerették. Csakis, ismétlem csakis a lejárt hűtőből hozhattam hozzá alapanyagot! Ha a boltból hoztam volna, akkor levontak volna a hó végi jutalékomból. Lejárt tejföl, lejárt sonka vagy éppen zöldes szalámi, lejárt sajt ugyebár, és csúnya eléggé megrohadt paradicsom, paprika is jutott hozzá.

Péklángost is hetente kétszer vagy háromszor kellet csinálnom, mikor felgyülemlettek a lejárt alapanyagok. Ugyebár mindig sokat berendeltek, és hát nem tudom, de el kellet tüntetni. Most vagy a boltvezető év végi pénzéből vonták le a sok megmaradt dolgot vagy egyszerűen féltek Laci bácsitól. Undorító, ami ott ment. Sokszor bezsákoltunk pár kiflit és a zsemlét, hogy reggelre kicsit megpuhuljon és elvigyék a munkások röptébe nyitáskor. Öt év alatt nagyon kevés olyan péksüteményt csináltam vagy láttam, ami nem tartalmazott semmilyen lejárt dolgot.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 5.0/5 (26 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +37 ( 43 szavazatból)
Hajrá Magyarország, hajrá CBA!, 5.0 out of 5 based on 26 ratings

Címkék:, , ,

  • Hozzászólások(22)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

22 Reader’s Comments

  1. A fékek és ellensúlyok felszámolása/ hiánya a politikában a verseny kiiktatása és helyettesítése a protekcionizmussal a gazdaságban elvezet vezet a Fidesz és a SIMICSKÁS CBAs gazdaság posványba sülyedéséhez . Magyarországnak nem kellene megvárni amíg ezek a posztkommunisták a mocsárba vezetik a polgárokat , el kell zavarni őket oda ahová valók.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +26 (30 szavazatból)
  2. Kedves Olvasótársak!

    A következőket ugyan egyszer már felvetettem ezzel a témával kapcsolatosan (A tv2… írásnál), de ott senki nem írt rá semmit. Hátha most ráharap valaki…

    A cba-s dolgozó levelét olvasgatva egy régi, talán egyik legkedvesebb olvasmányélményem ugrott be, Asimov Alapítványa. Mivel jelenleg nem áll rendelkezésemre elérhető közelségben, az idézetek pontatlanságáért előre is elnézést kérek.
    Azok kedvéért, akik nem ismerik az említett művet, röviden a háttér: a Galaktikus Birodalom bukásához közeledik. Peremvidékén egy tudóscsoport üt tanyát. Látszólagos céljuk az emberiség által felhalmozott tudás átmentése a bukás utáni időkre, hogy ezáltal az emberiségre váró sötét kor időtartama a lehető legrövidebb legyen. A valódi cél viszont az, hogy ebből a kis csoportból alakuljon ki végül az új Galaktikus Birodalom, mely már jóval hatékonyabban, demokratikusabban lesz képes az emberiség irányítására. (Analogia kb. a Római Birodalom bukása és az utána következő évszázadok története.)
    Kezdetben a csapat tagjai a hatalmas túlerővel szemben csak furfanggal tudnak fellépni. Vezetőjük, Salvor Hardin fő mottója: “Az erőszak a gyengék végső menedéke.” Ennek megfelelően is cselekszik. Kijátssza egymással szemben az ellenségeiket, majd a vallás segítségével fölébük kerekedik. Utódai már a vallás szellemében vezetik egyre növekvő birodalmukat, de egy idő után a növekedés szükségszerűen megáll. A vallás arra elegendő, hogy megvédjék magukat, de arra már nem, hogy ellentámadásba menjenek át. Az új fegyver a kereskedelem lesz, mellyel ismét növekedésnek indulnak. Végül a kalmárfejedelmek ragadják magukhoz a hatalmat. (A történet természetesen folytatódik, de itt most elég ennyi.)
    Miért is hoztam fel e történetet? Az jutott eszembe, hogy talán rossz nyomon járunk: a jelenlegi magyarországi rendszer megváltoztatásához nem az ideológiai oldalról kellene közelíteni. Félreértés ne essék: az is nagyon fontos, Bartus László oldala ezt a feladatot (rávilágítani a visszásságokra…etc.) nagyon jól, következetesen ellátja. Viszont valláskárosultakkal szemben ez a taktika nem tűnik célravezetőnek. Márpedig a jelenlegi helyzetet kb. olyannak érzem (mások már jobban megfogalmazták), mint a fanatikus szektatagok vakhitét. BÁRMIT tesz a kedves vezető, a nyáj imádattól ragyogó szemekkel, fenntartások nélkül követi. Az általuk választott úttól eltéríthetetlenek. Sőt, egyre inkább azok lesznek, mert presztízsveszteség nélkül nem tudják még maguknak sem bevallani, hogy rossz úton járnak. Sok esetben tényleg a vallásosságuk az akadály.
    Viszont mi lenne akkor, ha a “polgári engedetlenség” a gazdasági tartópillérek ellen irányulna? Olyan cégek, vállalatok ellen, amelyekről köztudomású a kötődésük. Pl. az említett áruházlánc (ahol elvből sosem vásárolok). De említhetnénk egy rendszerközeli bankot is (elvből nem vezetek ott számlát), …etc., etc. Nem képzelhetjük el, hogy bizonyos idő elteltével a rendszer a saját súlyánál fogva roskadna össze? Ehhez az embereket csak arról kellene meggyőzni, hogy hol NE vásároljanak. Azt, hogy miért, a fentiek elolvasása után bárki megértené – ha van benne kis jóérzés, még könnyen el is fogadná (már csak saját egészsége érdekében is). Ebbe pedig nem kell politikát belekeverni, kicsit sem. “Az atomfegyver jó dolog, de mindkét irányba lehet vele célozni.” – vagyis a jelenlegi vezetés a gazdasági hatalmat szerezte meg magának a politikai hatalommal visszaélve, de ezt ellene is lehetne fordítani. Ehhez kezdetnek pl. elég lenne a fenti cikk URL-jét kellően széles körben terjeszteni. (Erre elsősorban olyanoknak van lehetőségük, akik közösségi mediumok tagjai – magam e feltételnek nem felelek meg. Azért 1-2 E-Mail címre elküldtem én is.)

    Az Alapítvány néhány fontos tanulsága számomra a következő volt:
    1) Adott helyzetben a megoldás mindig a legkisebb ellenállás irányába való elmozdulást jelenti. (Ez viszont nem jelent elvtelenséget: csak felismerni az “idők jeleit” és aszerint, de mindig becsületesen cselekedni.)
    2) Ez az esetek túlnyomó többségében nem feltétlenül jelent erőszakot. Sőt, “amíg az erőszakos cselekényekkel csapkodva a felszínt is alig sértjük meg, addig a seldoni áradat lassan, de feltartóztathatatlanul tör előre.”
    3) Az eleinte szokatlannak, elfogadhatatlannak tűnő megoldás először teret nyer, majd az évek-évtizedek során dogmává merevedik. Később megdöntése nemcsak nehéz, de sokszor reménytelennek is tűnik.
    4) Ennek ellenére mégis az új irány fog győzni, győzelme pedig sokkal látványosabb fejlődést indít útjára – addig, amíg a 3. pont ismét érvénybe nem lép.

    Bocsánat, ha kicsit hosszúra sikeredett.
    Véleményetek?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (23 szavazatból)
  3. Na azzé mondom !
    NAGGYON gyenge duma volt tavaly , vagy tavalyelőtt , amikor itten valami troll azt kezde el magyarázni hogy a TESCO.-ban egereket látott a sajtos pultban.
    Ez azért is nettó hazugság mert ottan állandó forgalom van éjjel nappal . Az egerek meg ugyebár félős állatok , olyan helyre nem mennek ami fényesen ki van világítva és emberek járkálnak folyton.
    Dehát a propaganda…annak a kedvéért minden hülyeséget beöntenek mindenhová , hogy ellelplezzék a fenntebb leírt dolgaikat.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (30 szavazatból)
  4. Idézek anyám kislánykori emlékkönyvéből, hogyaszongya: “Evezz, evezz az élet tengerén, – Míg elébed nem kerül egy péklegény!” Úgy tűnik, hogy ez a jókívánság valahogy bekerült Laci bácsi emlékkönyvébe is… Az egereknek nem a sajtosztályon, hanem a csokoládék között van a helyük, különben hogy készülne a tortadara? Egyébként vannak bátor egerek is, ahogy becsületes politikusok is. Igaz, hogy speciel én még egyikükkel sem találkoztam.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +20 (22 szavazatból)
  5. Hogyan lehet megcsinálni azt, hogy nem annyit kap a
    CBA dolgozó amennyire le van jelentve?
    .
    - 1, /Igazolatlan, jelöletlen árút értékesítenek, így többlet bevétel keletkezik.
    …a,/ A többlet árú mozgatásához, értékesítéséhez többlet munkaerő és idő szükségeltetik / máris adott a táptalaj a fekete túlórákhoz.
    .
    - 2, /A többlet bevétel után nem fizetnek semmilyen adót, járulékot.
    …a,/a bér kifizetések ebben az esetben soha nem lehetnek tisztességesek, törvényben előírtak. / Könyvelők, tulajdonosok … mind-mind csalók.
    .
    .
    Jogállamban ez BTK., ide haza ez trükközés, sumákság, mutyi.
    .
    Felmerül néhány ész szerű kérdés:
    - Honnan az árú?
    -Kié az árú?
    Hús esetén kik:
    - Hogyan termelik meg a vágó állatokat?
    - Milyen pénzekből?
    - Netán állami támogatásból?
    - Talán a Magyar földeken megtermelt takarmánnyal?

    Sok itt a kérdés, kevés a válasz.
    Holott mégis, mindenki tökéletesen tudja, minden kérdésre a választ.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +20 (26 szavazatból)
  6. Ezekhez a Fidesz közeli CBA mutyistákhoz képest Hagyó is meg Simon is csak kezdő kispályás játékosok ha egyáltalán a pályán voltak vagy csak parasztvakítás céljából néha körbe vezetik őket láncon ….

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +29 (35 szavazatból)
  7. Geyza

    2014. március 12. szerda

    12:17

    A saját szememmel láttam fényes nappal (a tescoban végül is ez mindegy) egy egérkét, igaz nem a sajtpultban , hanem az első sorban ahogy bemegyünk a Váci úti-ba, egyből a jobb oldalon. Ott futkosott! :)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (15 szavazatból)
  8. Már elnézést, de
    … íme a “moslékzabálók” manifesztálódása már nem csak átvitt értelemben…Hajrá magyarok! :-) Lelketek rajta! Biztosra vehetitek, a következő az lesz, hogy a moslékért is le kell hajolnotok (hajlonganotok kell) a sárga földig! Már akinek kellőképpen rugalmas a gerince…akinek meg nem, azét villámgyorsan ketté törik…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (18 szavazatból)
  9. Ez Magyarországon majdnem mindenütt így van. Ennek a népnek a vérében van sajnos a csalás-lopás, stb. Jómagam egy INTERSPAR áruházat vezettem a 90-es évek végén, hasonló tapasztalatokkal. Még vezetőként sem tudtam mindent megakadályozni, mert már a központból olyan utasítások jöttek, amelyek tisztességtelenek voltak. Az SPAR-ÍNTERSPAR hálózat ugyanilyen szar, ők a tatabányai Közért Vállalatból alakultak, baromi bunkó vezetőkkel, akik nagy része már nincs ott vagy csak nyugdíjba mentek. A TESCO-ról már ne is beszéljünk…….Aki ezen láncoknál vásárol bármikor kaphat egy ételmérgezést!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (20 szavazatból)
  10. Itt az “original” közlés:
    http://megablog.hu/tobb-hete-romlott-husok-peneszes-turobol-keszult-peksutik-a-cba-ban/

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (9 szavazatból)
  11. Baldauf a telhetetlen csal lop hazudik valoszinu ezert kartyazik a Don Vitoval sok bennuk ahasonlosag! Egyik legnagyobb afa csalok kozben a CBA mocskos draga eleg ellentmondasos nem de? Namarmost en be nem teszem a labam hozzajuk amennyiben igy tennenek a polgartarsaim is BALDAUF MEHETNE A JO K E ANYJABA . Megerdemli ! Kapzsi tetu , neki koszonheto hogy nem lesz dohany a hipermarketekben! Megmagyarazta afelcsuti tahonak igy kell vedeni a magyart ami BALDAUF ELVTARSE MERT AZERT VALLJUK be versenyellenesnek lenni egy piacon erdekes , nem elore mutato ! Van aki veresnyellenes mint CBA -sok meg a felcsuti paraszt es a tobbiek ! Ezert aztan nem is leszunk versenykepesek soha! Fociban is ez van , a gazadsagban is ez van , az allamigazgatasban is ez van , sok maradi rossz ideologiaju ember! Namarmost jobboldali ertelmiseginek mondott ertelmisegiek vajon miert nem hasznajak amilyuk van elvileg ? Nem ertem ki az aki kepes a felcsuti rablovezerre szavazni , ki az aki vedi a vedhetetlent ? Ki az aki nem latja mi megy az orsszagban? Ki az aki bemegy a korhazba es ugy gondolja rendbe lett teve az egeszsegugy? Ki ez a sok komplett idiota?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (15 szavazatból)
  12. “…csakis a lejárt hűtőből hozhattam hozzá alapanyagot! …”
    Nagy állatbarát vagyok, de a rókát utálom.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (9 szavazatból)
  13. Egyszer voltam Pesten a Nagy Lajos király úti CBA-ban. Soha többet.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (11 szavazatból)
  14. Ezt az üzletláncot a legegyszerűbb úgy tönkretenni, hogy nem lépem át a küszöbét. Ha jól emlékszem mintha a Szabó László által annak idején segélyként behozott élelmiszerek is a CBA áruházlánc raktárában landoltak. Szabó László börtönben ül ÁFA csalás miatt, A CBA a fideszt kampányában segítette, majd az Orbán kormány az áruházláncot, több tízmillióval támogatta. Kéz kezet mos.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (10 szavazatból)
  15. Bizony, bizony, nem annyira félősek ám ezek a mai egerek, kedves Geyza.
    Mellesleg a Tesco viselt dolgairól már két könyv is megjelent (Tesco titok) 2007-ben. De én nagyon hasonló sztorikat hallottam “első kézből” pl. a Sparról is… Szóval disznóság az van mindenütt. Hol több, hol kevesebb. Ez alól a CBA sem kivétel. Sőt. Egy apró különbség talán az lehet, hogy a “rohadt multiknál” mindez nem rendszerszinten folyik, hanem a helyi vezetés disznólkodik.
    A CBA-nál viszont emellett bőszen döngetik a mellüket. Ráadásul valóban drágák is. Én már évek óta be sem tettem a lábam hozzájuk.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  16. Na nem azért de ki az hülye aki a drága és egerektől hemzsegő CBA-ban vásárol amikor van a közelben más is? Hát én biztos nem .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  17. Hogy is van ez? A Simon-névre kiállított hamis afrikai útlevelet egy olyan banknál (Magnet) használhatták fel, amely a HBW-ből alakult át, amelyet a Csemege alapított, amelynek tulajdonosi körét ma a CBA-nál, ill. a a Békemenet vezeetőségéban (balaufffffff) találhatjuk. Csupa véletlen.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  18. Eger minden elelmiszer üzletben , peksegben elöfordulhat, kerdes tesznek-e valamit ellene, kilehet irtani. Nyugaton is van szemelyes tapasztalatom van, de tv-ben is vannak müsorok (Achtung Konrrolle) ahol folakoznak ilyen esetekkel.
    CBA-s allapotokra semilyen mentseg nem talalhato, több profitert mindent megtesznek es nem dobunk el semmit. En ugy latom Magyarorszagon sokan, abbol akarnak megelni, hogy a masikat atverik, mindenhol, minden teren.
    Azt kivanon a Fidesz-KDMP, Goj motorosok csak a CBA-ban ilyen elelmiszereket vasaroljanak.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  19. CBA-ba hosszú évek óta nem teszem be a lábam. Lassan a Sparba sem, de akkor hova menjek? Jó, van egy paic, ami heti egy napos, ott majdnem mindent meg tudok venni jó minőségben, de apróbb dolgok mindig kellenek. És nincs minden sarkon Lidl, Aldi vagy Auchan. Pedig úgy néz ki, hogy ezek maradtak. Vagy ezek sem?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  20. Varom az ellenzeket, hogy bekuldjon valakit oda melozni egy kis minkameraval (a kulcstarto ezekhez kepest egy gigasz) es mehet rogyasig mindenhova a video, feljelentes kisereteben. Ha persze ehhez IS toketlenek, akkor nincs mirol beszelnunk.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  21. @Hungarian citizen
    Ez nem vezetne sehová. A főkolomposok szörnyen felháborodnának, kirúgnák a vétkes dolgozókat, az üzletvezetőt, aztán minden maradna a régiben. Arról kellene felvételeket készíteni, hogy a vezérkar hogyan és mire utasítja a helyi vezetőket. Lássuk be, erre azért kicsi az esély. Egy utcáról betévedő munkavállaló esetében pedig biztosan nulla.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  22. Mami: Egy egér nem csinál nyarat. Egy egér bárhova bejuthat. Akkor van baj ha rendszeres. Bár nem akarom védeni a magyar Tescót.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek

A DK nem bojkottálja a Fideszt 2014. április 29. kedd | AN

Ismét kétharmada lett a Fidesznek 2014. április 12. szombat

A határon túlról a Fideszre szavaztak 2014. április 11. péntek

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos