Ronai and Ronai
AMERIKAI

Bartus László: Mephisto túlkínálat 2014. február 16. vasárnap 0:02

  • Hozzászólások(65)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Bartus László: Mephisto túlkínálat

Heller Ágnes azt mondta az ATV „Tét” című műsorában, hogy akik bírálják a Mazsihisz vezetőinek Orbán Viktorhoz írott levelét, félreértik a Mazsihisz szerepét: azt szeretnék, ha a Mazsihisz döntené meg a kormányt. De a Mazsihisz nem párt, hanem érdekvédelmi szervezet.

Heller Ágnes téved. Schweitzer József nyugalmazott országos főrabbi azt írta a Mazsihisz közgyűlésének az emlékévvel kapcsolatos szavazás előtt, hogy „elfogadhatatlan minden olyan érvelés, amely a hazai zsidóság 20. század első felében bekövetkezett tragédiájáért viselt felelősség dolgában nem fogalmaz egyértelműen. Súlyos döntés meghozatala vár a közgyűlésre, amit úgy kell meghozni, hogy azt a Tóra szellemében egyenes gerinccel vállalhassuk, mártírjaink emléke, hittestvéreink és a zsidó történelem előtt.”

A Mazsihisz hitéleti tevékenységet végző hitközségek önkéntes társuláson alapuló szervezete. Rendelkezik olyan mérőzsinórral, amely felette áll minden egyéb megfontolásnak, a politikai szempontoknak is: ez a Tóra, a vallási törvény, a Szentírás, a Biblia. Erre figyelmeztetett a főrabbi. A közgyűlés ennek a mérőzsinórnak megfelelő határozatot hozott. A Mazsihisz vezetőinek Orbánhoz írt levele pedig elhagyta ezt a mérőzsinórt. Politikai szempontoknak rendelte alá „a zsidóság 20. század első felében bekövetkezett tragédiájáért viselt felelősség” kérdését. Schweitzer főrabbi levele erre mondta azt, hogy „elfogadhatatlan”.

Akik a Mazsihisz vezetőinek Orbánhoz írott levelét kifogásolták, ezért tették. A levél ellenkezik a közgyűlés határozatával, nem fogalmaz a Tóra szellemében. Heller Ágnes meghamisítja a tényeket, amikor politikai szempontokat tulajdonít azoknak, akik az abszolút mércét kérték számon. Politikai szempontokat éppen az Orbán Viktornak írt levél szerzői vettek figyelembe.

Ezt bizonyítja a Népszabadságban megerősített hír, amely szerint a Mazsihisz vezetői „kormányzati ösztökélésre” írtak levelet Orbánnak, hogy elkerüljenek egy „elfogadhatatlan választ”. Schweitzer főrabbi és a kormányzati „ösztökélés” közül az utóbbit választották. Orbán reakciójának figyelembe vétele felülírta a Tórát, a holokauszt tényeit és a mártírok emlékét. Egyes források szerint a szöveg megfogalmazásában a jól ismert Hegedűs Zsuzsa vett részt. Ezt a szöveget védik Heller Ágnes és társai.

A spirituális mércén kívül a Mazsihisz vezetőinek levele sértette a szervezet Alapszabályát is. Ez közjogi értelemben is elfogadhatatlanná teszi a levelüket. A Mazsihisz Alapszabályának 43. §-a kimondja: „A Szövetség legfőbb szerve a Közgyűlés.” A Mazsihisz vezetőinek a Közgyűlés alá rendelve kell működniük. A Közgyűlés határozatait be kell tartaniuk. Nem ők irányítják a Közgyűlést, hanem a Közgyűlés őket. Ez abból is világos, hogy a Közgyűlés választja meg, és hívhatja vissza őket, és nem fordítva. Ha valaki bíróság előtt megtámadná az Orbánnak írt levelüket, akkor azt a bíróságnak meg kellene semmisítenie, mert a szervezet Alapszabálya szerint ilyen levelet nem írhattak volna. Ez a jogállami követelmény, kedves Heller Ágnes.

Annak megállapításához, hogy az Orbánnak írt levél összhangban áll-e a határozattal, nem kell filozófus diploma, bár nekem még az is van. A Közgyűlés határozatának harmadik bekezdése így szól: „A közgyűlés kéri Magyarország Miniszterelnökét, állítsa le a Szabadság térre tervezett Német megszállási emlékmű felállítását…” A határozat közvetlenül megszólítja “Magyarország Miniszterelnökét”, a közgyűlési határozat maga a levél, amelyet a Mazsihisz vezetőinek továbbítaniuk kellett volna. Ehelyett írtak egy másikat, amely meghamisítja a közgyűlés határozatát, amihez nincs joguk. A levelükben nem a tervezett emlékmű leállítását, hanem az emlékműről szóló párbeszédet kérték. Egy párbeszéd mellett az emlékművet még fel lehet állítani, miközben a vezetőség levele már csak a párbeszédhez köti a Mazsihisz bojkottját.

A határozat következő bekezdése is közvetlenül a miniszterelnöknek szól, de a Mazsihisz vezetői a levelükben ezt a határozatot is elrejtették előle: „A közgyűlés kéri Magyarország Miniszterelnökét, állítsa le a józsefvárosi projektet…” Szó nincs arról, hogy nevezzék át, és a holokauszttal való szembenézést jegeljék. Majd a határozat úgy folytatódik, hogy „Közéleti-szakmai megnyilvánulásai miatt a Mazsihisz alkalmatlannak tartja a ”Veritas” élére kinevezett Szakály Sándort az Intézet vezetésére, ezért kéri felmentését”. A Közgyűlés határozata ezt kéri, de a Mazsihisz vezetői nem, az ő levelükben már említést sem tesznek erről. A Közgyűlés döntését felülírják azok a szempontok, hogy ne bántsuk meg Orbán Viktort, aki ragaszkodik a történelemhamisításhoz.

A levél már csak azért sem lehet a határozat érvényesítésének módja, mint ahogyan azt Heisler András elnök magyarázta, mert Orbán Viktor kímélése végett említést sem tesz arról, hogy egyáltalán volt közgyűlés és ott milyen határozat született. Heisler ezt azzal indokolta, hogy „nem hősökké akarunk válni, hanem hatékony érdekérvényesítő szervezetté”. Bánó András még a látszatra sem ügyelt, hogy a tárgyilagos riporter szerepébe helyezze magát, és többször ezért a mondatért lelkesedett. A Mazsihisz választott vezetői azonban nem mérlegelhetnek a Közgyűlés által hozott határozatok tekintetében. Ha nem akarnak hősökké válni, számukra egyetlen megoldás lehetséges: le kell mondaniuk. Másrészt Magyarországon nem kell még hőssé válni annak, aki a miniszterelnöknek ellentmond. Nem végzik ki érte. A Tóra pedig a hit hőseinek példáit mutatja be, Schweitzer főrabbi erre célzott a Közgyűlésnek írt levelében. A Biblia igenis azt várja el a hívő zsidóktól, hogy hősök legyenek, ha az igazságért kell kiállni. Bánó András megdicséri azt a megalkuvó magatartás, amit a Biblia elítél. A Mazsihisz vezetőinek mércéje azonban nem az istentelen pogány világ, hanem a Tóra.

Ami a „hatékony érdekérvényesítést” illeti, a Mazsihisz vezetőinek levele éppen az érdek érvényesítéséről való lemondást jelenti. Ungvári Tamás odáig megy, hogy feltételezi Orbán Viktor jóindulatát ebben a kérdésben. Úgy gondolja, Orbánt félretájékoztatta a környezete, mint Kádár Jánost. Csakhogy Orbán már írt egy levelet a Mazsihisznek. A közgyűlési határozat erre az elfogadhatatlan levélre válasz.

Különös ízt ad Ungvári megnyilvánulásának, hogy ezt az ATV-ben mondja el, amelynek jelentős hirdetési bevételei származnak Orbán kormányától és holdudvarától. Nem ingyen hirdetik az ellenzéknek, hogy “Magyarország jobban teljesít”. Az ATV mögött álló Hit Gyülekezete az Orbán-kormánynak köszönhetően lett elismert egyház, amelynek révén szintén hatalmas pénzekhez jut az Orbán-kormánytól (v. ö. Iványi Gábor egyházával, amely viszont minden feltétel nélkül bojkottot hirdetett az Orbán-kormány történelemhamisító emlékévével szemben, nem is lett elismert egyház). A láncreakció a következőképpen működik: Németh Sándor pénzt kap Orbántól, Ungvári pedig önálló műsort és vele pénzt kap Németh Sándortól. Ezek után tart Ungvári védőbeszédet Orbán mellett az ATV-ben, miközben a pénz, amelyet Németh Sándortól kap, közvetve Orbántól származik. Neki is érdeke, ahogy az összes ATV-ben dolgozó kollégának, hogy Orbán ne bukjon meg, de még csak ne is nehezteljen.

Ungvári megvédi az „Igen Tisztelt Miniszterelnök Úr” megszólítást is, azt a látszatot keltve, mintha ez csak a levél elején szerepelne. Odáig megy, hogy a “Méltóságos” és a “Kegyelmes” megszólítás is a lehetséges alternatívák egyike. Arról hallgat, hogy az „Igen Tisztelt Miniszterelnök Úr” megszólítás a rövid levélben négyszer hangzik el, olyan kontextusban, hogy annak szolgalelkűségét és megalázkodó jelentését egy Ungvári Tamás intelligenciájával bíró embernek lehetetlen nem észrevenni. Heller Ágnes is védelmébe veszi a megszólítást, hogy az nem Orbán személyének, hanem a mindenkori miniszterelnöknek szól. Egy filozófus ne tudná, hogy a közbeszédben és a hivatalos érintkezésben nem használt „Igen Tisztelt” kifejezés ebben a nyelvi környezetben nem a mindenkori miniszterelnöknek kijáró tiszteletet, hanem a konkrét miniszterelnökkel szembeni szolgalelkűséget és hízelkedést fejezi ki?

Hasonló erkölcsi alapon áll a Tét műsora előtti „Egyenes beszéd”, amelynek ezúttal ugyancsak Bánó András volt a műsorvezetője. A műsorvezető mintha vendég lett volna, úgy fejtette ki a csatornatulajdonos álláspontját kérdéseknek álcázva. Az, hogy Charlie Rose-tól ilyet még nem láttam, semmit nem mond el arról, ahogy Bánó András a szakma legelemibb szabályait felrúgva bizonygatta a legképtelenebb állításokat. A műsor Suchman Tamás levelét vette célba, de ehhez nem Suchman Tamást hívták a stúdióba, hanem György Pétert, aki már a műsor elején elmondta, hogy a Mazsihisz ügyeit, így Suchman levelét illetően sem illetékes. Ekkor akár fel is állhatott volna, de még előtte el kellett mondania, amiért behívták.

György Péter szerepe az volt, hogy az „Együttélés Háza” tervét dicsérje. Ezt javasolta a Mazsihisz vezetése a „Sorsok Háza” helyett Orbán Viktornak, ezzel mintegy egérutat biztosítva számára ahhoz, hogy az antiszemita tartalmú Sorsok Háza projektből presztízsveszteség nélkül visszaléphessen. A Mazsihisz vezetőinek szereptévesztését jelzi, hogy gondoskodni akar a történelemhamisítóról, hogy puhára essen. De milyen áron! A javaslatot a Mazsihisz közgyűlési határozata nem tartalmazta. A terv arról szól, hogy ha már nem sikerül a 70. évfordulón szembenézni a holokauszt tényeivel, akkor ezt söpörjük a szőnyeg alá, mintha nem is lenne. A múlt tisztázása helyett kezdjünk el hazudozni 70 évvel a holokauszt után a magyar-zsidó együttélés szépségeiről. Nyissunk új fejezetet, anélkül, hogy a holokauszt tisztázásával ennek bármilyen alapja lenne.

Bánó azon lelkendezett, hogy az „Együttélés Házában” be lehetne mutatni, mit adtak a zsidó származású magyarok Magyarországnak, és fordítva. Arra nem gondolt, mit mondanak arról, hova tűnt Szerb Antal, Radnóti Miklós és mások. Hogyan indokolják, hogy a zsidó származású magyar Nobel-díjasoknak el kellett menekülniük az országból, és ha maradnak, soha nem lettek volna Nobel-díjasok, talán túl sem élik, ahogyan mások nem is élték túl. Az “Együttélés Háza” szellemiségével nyilván nem fér össze, hogy elmondják azt az igazságot, amit már a Terror Házában sem sikerült, a Sorsok Házában is zátonyra futott, az “Együttélés Házában” pedig a napfényes napokról szóló koncepciót eleve sértené. Hazugság hazugságot szül, de semmi nem számít, mert a cél szentesíti az eszközt. A legfőbb cél pedig az, hogy semmiképpen meg ne bántsuk Orbán Viktort, és ezért semmi nem drága, csaknem félmillió ember halála sem.

György Péter kiválasztásának megértéséhez kénytelen vagyok felidézni a történetet, amikor a Tocsik-ügy után az SZDSZ küldöttgyűlésére Hack Péter beszédét készítettük elő a Hit Gyülekezetében. Kétféle beszéd készült. Az egyiket én írtam, a másikat György Péter. A kettő egymással szemben állt, de Hack mindkettőt elmondta volna, attól függően, mit mond Németh Sándor. Az én változatom a koalícióból való kilépést javasolta a pártnak. Az volt az álláspontom, hogy az MSZP-t nem pusztítja el a korrupció, mert az a lényegéhez tartozik, de az SZDSZ-t igen. György Péter beszédterve pedig a koalícióban való bennmaradás mellett érvelt.

Ennek hátterében az állt, hogy György Péter a beszédírás közben mindvégig arról győzködte Hack Pétert, hogy intézze el az SZDSZ által irányított hírközlési minisztériumban, hogy valamilyen számítógépes projektére kapjon néhány milliót . Ha az SZDSZ kilép a koalícióból, akkor lőttek a számítógépes projektnek és a millióknak is. Ez az erkölcsi megfontolás állt György Péter beszédterve mögött. A két beszéd közül Hack végül az enyémet mondta el, de az SZDSZ György Péter szellemében döntött, és azóta meg is szűnt. Ilyen erkölcsi alapon állnak ezek az emberek, és osztogatják az észt, cimkéznek másokat. Ez a magyar csúcsértelmiség morális állapota. Nincs az a jogos felháborodás, amely ehhez az álnoksághoz és romlottsághoz mérhető lenne.

Az ATV által sugallt üzenethez így került az „Egyenes beszédbe” György Péter, akinek semmi köze az egészhez. Az volt a dolga, hogy manipulálja a nézőket: elmondja azt a hazugságot, amit a tulajdonos be akar verni a közvélemény fejébe. Valahol majd kap érte valamit. Németh Sándor akarta a Mazsihisz kollaboráló vezetőit és Orbán Viktort megvédeni. Ehhez gyűjtöttek alkalmas embereket. Suchman Tamást, akinek a leveléről beszéltek, ezért nem hívták be. A példából látszik, hogy ezek az emberek semmit nem változtak. Ugyanez a társaság döntötte be az SZDSZ-t, rombolta le a liberalizmust, ma is ők azok, akik a demokratikus közvéleményt manipulálják és félrevezetik. Aki velük nincs, az nincs, vagy ha van, akkor a „szélsőséges és radikális” bélyeget hordozza. Azt a felháborodást fordítják ellene, amit ők jogosan kiváltanak.

Ez a megbélyegzés igaz most Schweitzer főrabbira és a Tórára is, valamint azokra a hitközségekre, amelyek visszaadták a piszkos pénzt. Azt ugyanis ne feledjük, hogy akik igent mondanak a Mazsihisz vezetőinek levelére, azok nemet mondtak a Mazsihisz közgyűlésének határozatára és Schweitzer főrabbira is. A György Pétert követő „ötös fogat” odáig ment, hogy Köves Slomóhoz mérte a Mazsihiszt, mondván: végre egyetértenek valamiben. Azt hiszem, ez volt a beszélgetés mélypontja. Ez a megjegyzés az „Együttélés Házára” vonatkozott, amely az igazság nélküli hazug „megbékélést” kínálja. Ott tartunk, hogy a Mazsihisznek az Orbán-rendszer hírhedt zsidó kollaboránsa lett a minta. Az öröm forrása az, hogy a Mazsihisz is csatlakozott hozzá. Miközben a műsor végén, amikor megfeledkeztek arról, hogy voltaképpen Orbán és kormánya tetteiről beszélnek, felszakadt belőlük a felháborodás az antiszemita jelenségek kapcsán. Ekkor látszott, hogy a műsor első felében megrendelésre és tudatosan hazudtak.

Mindez abban a televízióban, amely nem csatlakozott a zsidó hitközségek és a zsidó kulturális intézmények bojkottjához. Nem utasította vissza az általuk ugyanott megpályázott 20 millió forintot. A Hit Gyülekezete nem tiltakozott a náci emlékmű, Szakály Sándor és a Sorsok Háza ellen sem. Az ATV és a Hit Gyülekezete leszűkíti az antiszemitizmust a Jobbikra. A Fidesz bűneit is a Jobbik nyakába varrják. Igaz, a Jobbiktól nem kapnak pénzt, Orbántól viszont igen. A filoszemitizmus addig tart, amíg anyagi érdekbe nem ütközik, vagy nem vezet az Orbán Viktorral való konfrontációhoz. Ez az ATV ad nyilvánosságot a liberális értelmiségnek, amely hasonló kompromisszumokat kötött, és nem esik nehezére a tulajdonos érdekeinek kiszolgálása. Mindennél fontosabbnak tartják, hogy Orbánt nehogy sarokba szorítsa valaki. Az ATV jobban korrumpál ezen az oldalon, mint Orbán, mert ez az egyetlen biztos kifizetőhely a demokratikus sajtóban dolgozó kollégák számára. A Fidesz itt nem zárta el a csapokat, és a Hit Gyülekezete tagjainak tizedfizetése a médiapiactól független forrást jelent. Azzal pedig Németh Sándor úgy gazdálkodik, mintha a sajátja lenne. Ezt Amerikában nem tehetné meg, csak Kelet-Európában.

Az eset túlmutat önmagán: jelzi, hogy a mértékadónak nevezett értelmiség nem az igazságot tartja legfontosabbnak, és nem is a jogállamiság talaján áll. Ugyanúgy manipulálnak, mint a másik oldal. Az ATV manipulációs technikái semmivel nem jobbak, mint a HírTV módszerei, talán hangfelvételt még nem hamisítottak. A mértékadónak tekintett liberális értelmiség vezéralakjai olyan megfontolásokat helyeznek a jogszerűség és az igazság elé, amelyeknek semmi közük a tisztességhez és a demokratikus normákhoz.

Ez az értelmiség kitüntetett felelősséggel bír azért, hogy Magyarországon a náci beszéd elszabadult, és ennek következményeként a szélsőjobboldal ennyire megerősödhetett. Kivégezték Magyarországon a liberalizmust, ezzel a gondolkodásmóddal és morállal felszámolták a liberális pártot, felelősök azért, hogy Magyarországon önkényuralmi rendszer jött létre. De a legfőbb szempontnak ma is azt tartják, hogy Orbánnal nem szabad konfrontálni, nem szabad őt sarokba szorítani. Be kell temetni egyoldalúan azokat az árkokat, amelyeket Orbán ásott. Ez az életveszélyes stratégia nem számol azzal, hogy a másik oldal identitása éppen az árokban nyer kifejezést. Az árokban önmagát temeti el, aki Orbánnak enged és kiszolgáltatja magát neki. A többi hazugság.

A Mazsihisz körüli konfliktus ezt mindennél világosabbá tette. A holokauszt olyan határvonal, amelyet nem lépnek át azok sem, akik nem kockáztatják meg, hogy ezzel a mindent eluraló társasággal szembeforduljanak. Ám nekik a holokauszt igazsága sem elég arra, hogy feladják azt a magatartást, amely a politikai ellenzéket is tönkretette. A helyzetértékelésük csődtömeg, de hozzájuk kell mindenkinek igazodni. A falka követi őket.

Konrád György az Indexnek azt mondta egy éve az Orbán-kormányról, hogy az csak egy felületesen érző kormány. „Ha engem megkérdez, hogy mi vagyok, akkor én azt mondom, hogy a dialógus híve vagyok. Az ember próbálja megérteni, mit mond a másik. Enélkül az ország elbutul. Ha az ország riadozik a dialógustól, és ahelyett hogy kérdezne, előítéletekkel próbálja fejbe vágni a másikat, akkor belesüllyed a mély butaságba” − mondta Konrád. Szép is a dialógus elméletileg. De hol vannak itt előítéletek? Hol van itt a másik oldalon dialóguskészség? Talán nem durva az összehasonlítás azokkal, akik letagadják a deportálásokat, hogy a velük való párbeszéd hasonlatos ahhoz a próbálkozáshoz, amelyet a dialógus hívei próbáltak meg a gázkamrák előtt. Ezek nem józan szavak, hanem felelőtlen állítások, és súlyos tévedések. De a “szent tehenekre” ilyet mondani nem lehet. Csakhogy vészhelyzet van, az őszinteség nem pótolható sznobizmussal. Öngyilkos politika a doktriner liberális elméletek ráhúzása a valóságra.

Ezért készek még a történelemhamisítást is elkenni, a holokauszt áldozatainak méltóságát is megsérteni. Párbeszédnek neveznek olyan erkölcstelen árulást, amelyhez a túloldalán még partner sincs. Ezek az emberek önmagukkal folytatnak dialógust. Az önkéntes kapitulációt bölcsességnek nevezik. A gyávaságot felelős érdekérvényesítésnek. Talán helyeseltek volna egy „Igen Tisztelt Führer Úrnak” címzett levelet is.

Aki a zsarnokkal szemben nyíltan felemeli a szavát, az “szélsőséges”, aki a jogot számon kéri, az túl “radikális”, aki abszolút mércéket használ, az egyenesen “elmebeteg”. Miközben a legnagyobb butaságot a magyar csúcsértelmiség terjeszti. De ők, akik a televízió képernyőjén képesek nyilvánvalóan hazudni is, ők érinthetetlenek. Amíg ők uralják a demokratikus közbeszédet, addig az Orbán-rendszer virul, és sodor egyre inkább életveszélybe sokakat.

Ők nem idegesek, megőrzik a nyugalmukat egy olyan helyzetben, amelyben tisztességes ember tehetetlenségében kiabál. A legrosszabb az, hogy már nincs miért kiabálni, és lassan már senki nem fog kiabálni. Jön a sötét konszolidáció. Az Orbán-rendszer miatt már nem kell aggódni, az már készen áll. A “demokratikus” értelmiség miatt sem kell tovább idegeskedni, ők is megtalálták a helyüket. Stílszerűen egy kiváló zsidó férfiút idézünk: „sípoltunk nektek, és nem táncoltatok, siralmas énekeket énekeltünk, és nem sírtatok”. Mondtuk szépen, mondtuk nem szépen, megszaggattuk magunkat, nem szégyelljük, hogy felfosztódtunk értetek, de semmi nem használt. Rossz jel, amikor meglátjátok, hogy lerázzuk a lábunkról a port, és látszik, hogy hidegek és teljesen normálisak vagyunk. Ez a történet úgy folytatódik a Bibliában, hogy „jaj néked”.

Mi már nem kiabálunk. Nézzük egykedvűen ezt a borzalmat, és csendben undorodunk. Érezzük, hogy lassan ez is elmúlik. Elfordítjuk a fejünket, és bemegyünk a magunk nyugodalmába.

Ami ezután jön, az már nem a mi dolgunk.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.6/5 (63 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +84 ( 102 szavazatból)
Bartus László: Mephisto túlkínálat, 4.6 out of 5 based on 63 ratings

  • Hozzászólások(65)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

65 Reader’s Comments

  1. ismét szomorúan megbizonyosodhatunk arról, hogy orbánnak nincs ellenzéke. minden magyarországon élö ember megélhetése, elömenetele orbántól függ. fideszesé és nem fideszesé egyaránt. müködik, söt mi több dübörög a diktatúra. a meghunyászkodás, a behódolás az egyetlen, ami fizet. szörnyü látni, ahogy elvek, a legszentebb értékek leértékelödnek, nem számítanak a túlélés érdekében. versenyben aljasodnak el az emberek, úgy mint pl 1944-ben is. milyen zsidószervezet az és milyen zsidók azok, akik a holocaust történetének meghamisításában segédkeznek orbánnak pénzért? milyen értelmiségiek azok, akik elösegítették a totális diktatúra kiépülését és segédkeznek annak fenntartásában? nincs egyetlen otthon élö magyar, aki orbán büneit számon meri kérni. gyurcsány, konrád, heller, TGM nem beszélve az összes többiröl mind behódoltak orbánnak. gyurcsány legújabb beszédében azzal hitegeti, azokat, akik még hallhagtják, hogy mesterházy milyen jó miniszterelnök lesz. miért mond ilyen nyilvánvaló ostobaságokat? soha nem lesz miniszterelnök. ez kinek nem világos, most, hogy elindult a “választási kampány”?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +29 (35 szavazatból)
  2. Mint Bartus úr minden írása, ez is sokkolóan az Igazat tanítja. Amolyan beavatás. Betekintés a látszatok mögé. Én három-négyéves korom óta érzem, hogy valami nagyon nem jó Magyarországon. Aztán huszonévesen már meg tudtam fogalmazni néhány dolgot a témával kapcsolatban. A rendszerváltozáskor világos volt, hogy elsősorban gondolkodásmód-változásra lenne szükség itt. De olyan vezetőktől és pórázon tartott értelmiségtől mit lehet várni, akik csak az “oroszok” kiszolgálására voltak “programozva”; ehhez készülnek visszatérni? Akkor nem csoda, hogy szinte matematikai pontossággal most “üt vissza” mindez. Elkótyavetyéltek 25 évet és úgy tűnik az “Orbánék” kezdettől fogva ennek kihasználására törekedtek… Mit lehet tenni? Könnyű nekem a duma! Ha lenne legalább néhány arra érdemes, becsületes, tehetséges… Az ilyeneknek minden támogatást meg kéne adni, – külföldről.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +23 (29 szavazatból)
  3. Igazán most jött meg a bátorságom leírni azt, ami nekem is fáj. Közel húsz éve jelennek meg verseim nyomtatásban is. Nincs sok, de van nem egy tűrhető, olyan is, ami kifejezetten kritizálja a magyar viszonyokat. Az interneten alig volt érdeklődés négy év alatt. Tehát én megpróbáltam! Ismerősöket kivéve semmi reakció. Mintha életképtelen lenne itt mindenki. Csak a túlélés számít, mindegy milyen színvonalon? Visszahúzódó vagyok, nem szeretek szerepelni. Ide ha feltennék verset, lehet, hogy gratulálnának, de ez kevés. Kevesen vagyunk. Önök tulajdonképpen mire számítanak, milyen hatásokra a magyarországi “fejekben”?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (19 szavazatból)
  4. A Facebookon egy szavazásra bíztató csoportban próbáltam pár embert távoltartani az orbán-rendszer legitimálásától. Amellett, hogy röviden leírtam, mit gondolok, linkeltem AN-ás és más forrásból származó írásokat.
    Ilyen válaszokat kaptam:
    “A tavolmaradas pont hogy legitimal…. Most nem jog a szavazat, hanem kotelesseg…!”
    Amikor két mondatban látok hét pontot és egy felkiáltójelet, tudom, hogy nem lenne szabad magamba roskadnom az emberi butaság láttán. Mit magyarázzak az ilyennek?
    Aztán elolvastam a fenti cikket.
    “Heller Ágnes filozófus is védelmébe veszi a megszólítást, hogy az nem Orbán személyének, hanem a mindenkori miniszterelnöknek jár.”
    A helyzet az, hogy Heller Ágnes semmivel sem áll közelebb a gondolkodó lényhez, mint a “szavazat most kötelesség” szerzője. Csak tanultabb, és cizelláltabban beszél nála.
    De attól még gondolkodásra képtelen robot.
    Ezek az emberek új gondolatot szülni, vagy átértelmezni a fejükben lévő információt. Amit hallottak, és a fejükben ragadt, azt ismételgetik.
    A hétpontos lány valószínűleg 100-500 gondolatot ismételget életében, Heller Ágnes meg – saccolok – 5000-ret.
    Lehet, hogy többet. Lényegtelen. A lényeg az, hogy nem jut egyről a kettőre.
    Olyan, mint egy gép.
    Tanul, ismétel, de nem teremt és nem ért.
    Aki Orbán Viktor kapcsán azt bírja mondani, hogy az “igen tisztelt” a mindenkori miniszterelnöknek jár, az nem intelligens létforma.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +31 (39 szavazatból)
  5. Kimaradt egy “képtelenek”, remélem, így is érthető volt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (13 szavazatból)
  6. Bele néztem az TV “Tét” c. műsorába, de az első 5 perc után bezártam a linket, mert amiket Heller, Ungvári és Bánó már a bekezdésben képviselt, mélységesen felháborított. Nem hittem a fülemnek, hogy egy Heller és Ungvári ilyen szintre süllyedt. A cikk alapján Ungvári korrupt helyzete világos lett. Az ATV korrupt, kétszínű szerepe is hányingert kelt bennem.
    Köszönöm a cikket, a tiszta és egyenes kiállást !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +30 (30 szavazatból)
  7. “Ungvári Tamás odáig megy, hogy feltételezi Orbán Viktor jóindulatát ebben a kérdésben. Úgy gondolja, Orbánt félretájékoztatta a környezete, mint Kádár Jánost. Csakhogy Orbán már írt egy levelet a Mazsihisznek. A közgyűlési határozat erre az elfogadhatatlan levélre válasz.”

    /
    /
    /
    Onaltatas !
    Akarcsak a holokauszt alatt .
    /
    ” Az nem lehet hogy a nemetek ez a kulturnep ezt tegye”

    “Az nem lehet hogy ofomeltosaga Horthy kormanyzo ur ezt hagyja, o nem olyan”

    “Aaz nem letezik hogy errol tudjon a kormanyzo ur”
    stb
    stb
    stb

    /
    /
    A mai nem lehetek meg azzal egeszulnek ki oszinte hittel elmondva hogy ” az nem lehet hogy itt europa kozepen megegyszer barmilyen formaban megismetlodjon az ami 44 ben ”

    /
    Es erre a valasz ott van a fentebb leirt felvetesek kerdesek valaszaban.

    /
    DE IGEN LEHET !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +25 (25 szavazatból)
  8. ÉS sajnos az ATV a ma a mérce.
    Nem lehet meggyőzni az ATV-fanokat aról hogy Patyomkin.világban tartja őket a firkás lelkész.
    Még azt sem hiszik el hogy egyáltalán ő a tulaj.
    A szép színes és komolykás Híradó beveztő képsoraitól meg egyebektől mákonyos révületbe merülve falják a maszlagot.
    Pedig azokat csak egy szar komputerrel generálják fel.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +21 (21 szavazatból)
  9. @Sarah: nem lehet kibírni válasz nélkül. Már sok éve motoszkál bennem az, hogy “gépek”. Méghozzá számító “gépek”, automatikusan működnek. Akkor elvben kiszámíthatóak? Mindenképp könnyebb így élni, mint emberien. A Heller Ágnes lehet, hogy már fáradt cserélgetni a “progjamjait”, de az is lehet, hogy fél. A hírneve miatt vigyázni kéne vele. Úgy tűnik, “ők” újra és újra próbálkoznak, újra és újra le kell “őket” leplezni. Szerintem is lehetséges a fasizmus, ráadásul iráni mintára. Már várják vagy már itt vannak a kiképzőik. Ezért, ha az összes normális ember elmenekül, akkor is újabb veszélyzóna lehet ez Izraelre?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (12 szavazatból)
  10. @commandante: elnézését kérem, ha erre jár, amiért a nick-nevét használtam! Valójában az Ön megszólítása volt ez a mód a részemról. Önnek szólt az üzenetem.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  11. Valóban elképesztő azt tapasztalni, hogy értelmesnek látszó vezető értelmiségiek, mint akiket Bartus L. is megnevez, még mindig képtelenek egyértelmű és világos értékítéletet alkotni arról a kormányzatról, amely (1) egy vezérelvű, egyszemélyi kontroll alá gyűrt, bizonyíthatóan antidemokratikus, a klérus törekvéseit nyíltan is felvállaló “pártszövetségből” nőtt ki, (2) amely a rosszhiszemű hatalomgyakorlás szinte minden eszközét kimerítette már az ország arculatának az önkényes átszabása, a teljhatalom megragadása, a társadalom gúzsba kötése és a közösségi javak kifosztása érdekében, (3) amely Magyarországot nyíltan ki akarja szakítani az EU-államok közösségéből, és (4) amely nyíltan kollaborál az újnáci politikai erőkkel a Horthy-Magyarország rehabilitációja érdekében, és annak kegyeiért való versengést azzal a célkitűzéssel köti össze, hogy a hazai, a magyar progressziót képviselő, az összes velük szemben álló eszmei-politikai közösséget végérvényesen kiszorítsa a társadalomformálás színtereiről.
    Ez égbe kiáltóan szánalmas és gyalázatos a részükről, hiszen az Orbán-rezsimnek szinte nincs egyetlen olyan ígérete, kinyilatkoztatása, intézkedése, törvénye, ellenérve, magyarázata, tájékoztatása, amely ne azt erősítené meg bennem négy év óta, újból és újból, hogy az Orbáni hatalom az egy ROSSZHISZEMŰ, KORRUPT, KAMARILLA-RENDSZERŰ, ORSZÁGOT, ÖN- ÉS KÖZMEGBECSÜLÉST VESZEJTŐ HATALOM!
    Sőt, ez egy olyan hatalom, amely MÁR JÓVAL A HATALOMRA KERÜLÉS ELŐTT ELJÁTSZOTTA A HITELÉT A JÓZAN ÍTÉLŐ KÉPESSÉGŰ MAGYAR POLGÁROK ELŐTT!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +23 (23 szavazatból)
  12. Lehet, hogy már únják a régi programokat ezek a szerencsétlenek és kifejezetten felüdülés nekik ez a mostani “szép új világ”? Látszik, hogy a többségük nem értett sokat a történelem órákból. Ami pedig az “igen tisztelt” visszatérő talányt illeti, a cikkben felsorolt érven kívül merem állítani: ez egy régies forma, a negyvenes években használták talán utoljára, tehát bekódolt jelzés, ami már majdnem: “nagyságos úr”.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +18 (18 szavazatból)
  13. A f…e egye meg! Minden körülmény adott “ezeknek”. Ráadásul kb.25 éve tudatosan készülhettek/nek; bejönni látszik nekik. Nem mondom, hogy a fasizmust akarták, de a hatalmat, minden eszközzel. Ezért itt tartunk. Elképesztő, hogy az értelmiség is automatikus itt. “Ezek” meg a maguk világát alkotják, “nem középiskolás fokon”! Ha belülről nem megy, kívülról kell bomlasztani “őket”, mert vérlázítóak!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +18 (18 szavazatból)
  14. Akarhogy nezzuk, ha a kormanyt meg akarjak donteni, new a zsido kisebbseget kell az utcara tuszkolni. A magyar ellenzeknek kell kiallni. Remelhetoleg meg jon hozza merszuk elobb-utobb.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (16 szavazatból)
  15. Csalódtunk Heller Ágnesben, pedig az elején úgy tűnt, jelleme kibírja orbán hazug rendszerétől jövő nyomásokat (ld. amikor a filozófusokat kirakatperbe fogták az állítólagos lenyúlt pénzek miatt – ez orbánék egyik gyermeteg módszere ha valakire haragszanak, csak sajnos a gonosz kisfiú – Viktorka – kezében élesre töltött fegyver – az államhatalom – van) és ahogy korábban kiállt a demokratikus normákért úgy a jövőben sem adja föl az igazsághoz való ragaszkodást. Kár érte, pedig nemzetközi szinten is tényező volt, véleményére odafigyeltek. Hova tűnt a tisztánlátása, amikor itt kormánymegdöntési kérdéssé teszi egy szervezet elhatárolódását. Olyan ez mintha tolvajt fognék a lakásomban aztán hagyom elmeni az értékeimmel mondván, hogy nem akarom megölni. De hisz nem ez az egy alternatíva létezik. És való igaz, hogy aki ellentmond orbánnak abból nem lesz vértanú – bár biztos szeretné a fidesz elérni, de sajnos túl közel Európa. Ha kiálltak volna a közgyűlés határozata mellett a Mazsihisz vezetőit orbán mégcsak le sem mondathatta volna, ha pedig megvonják a támogatást a nemzetközi zsidó szervezetek segítettek volna, mivel korábban kifejezték a szolidaritásukat. Ez egyszerűen csak gyávaság volt, vagy túl jóban vannak Lázárral magánemberként?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +17 (17 szavazatból)
  16. Zsebkés totál rosszul látod. Ki beszél itt hatalom megdöntésről. A hatalommegdöntés egy aktív cselekedet. Az hogy bojkottálsz valamit az passzív. Senki sem hajt téged neki a rendőröknek. Egyébként a saját jogaitokról van szó, a múltatokat akarják meghamisítani. Attól nem fog a kormány megdőlni, ha elhatárolódtok a holokauszt megemlékezéstől – sajnos nem. Ha a például magyar állam megkárosít engem valamilyen téren és én beperelem akkor vajon én meg akartam dönteni a rendszert? Semmi köze az egésznek a rendszer megdöntéshez. Itt erkölcsi kérdésről van szó. Az hogy ennek következtében gyengül a legitimitása az a folyamat “mellékterméke”. Vagy ha én munkajogi pert nyernék és az precedens értékű lenne aminek következtében még sok száz hasonlóan megkárosított személy kapná vissza az igazát akkor sem lehet azt mondani, hogy én azok miatt pereltem. Én saját érdekemet védtem akkor is.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  17. Ami a Mazsihiszt illeti: amikor a vezetőségnek az kedvez, akkor előhúzzák az Alapszabályt (például, hogy ki hívhat össze közgyűlést), amikor az Alapszabály terhes, akkor nem veszik azt figyelembe. A Mazsihisz vezetőségének mentalitása és erkölcsi érzéke (?) éppen olyan, mint Orbáné – egymásra találtak. Szép példát mutatnak azoknak a fiataloknak, akik utánuk következnek majd.
    .
    Ami Helleréket illeti: megélhetési értelmiségek. Röviden.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (15 szavazatból)
  18. Bartus László írása egy kiváló látlelet arról, hogy az anyagi érdekektől vezérelt emberek hogyan hajtanak hatalmuk alá kisebb-nagyobb szervezeteket, illetve a Hit Gyülekezete ál-ellenzéki televíziója révén százezreket. az ATV-t nézve naponta lehetünk tanúi annak, hogy a felelőtlenség és a számító kapzsiság hogyan lenullázza a sokak emberi és szakmai tisztességét.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (15 szavazatból)
  19. Olyan ez, mint egy primitíven előadott teleregény.
    Közben nem találom a Suchman levelére adott választ, de jönnek az okos emberektől a maszatoló, sőt, lojalitásból elkövetett hamisítások.
    Ki hiszi el azt, hogy egy Heller Ágnes, vagy egy Ungvári Tamás nem tudja mit beszél, és csak tévedésből fogalmaz rosszul?
    Mert én nem!
    Meg van a koncepció, és alá akarják terelni a bárgyú magyarokat.Mert azért az mégis csak mérvadó amit ők mondanak…(gondolják, és hiszik is) Koncepciózusan meg is válogatták a személyeket ehhez.
    .
    Közben eszembe jut egy kora reggeli adás a Napkeltéből.
    A vendég Hóbagoly, alias Boros(s) Péter.
    Az ántivilágról beszélve dicséri a Horthy kormányzósága idején használt titulusokat, mondván, az egy hagyománytisztelő, azt kifejező,és értékrenddel bíró kor volt. Nosztalgiázva emlegette a rangokat,a csendőr fegyelmezési módszerét,és megelégedéssel állapította meg,hogy akkor rend volt, ami a mostani világunkból hiányzik, mint a tekintélytisztelet is.
    .
    Valahogy nekem párhuzamos ez a mentalitás a mai közéletet meghatározó személyek nyilatkozatával.
    Ugyanis a mostani közéletieknek ha azt mondják hogy üljenek le, azok lefekszenek,megelőzendő a következő felszólítást.
    Ilyen számomra a MAZSIHISZ, Heller, Ungvári, de a kétszínű Bánó is.
    Lassan minden ismert embernél ez a mentalitás nyer teret.
    Miből fakad ez?
    Előre készek kapitulálni a diktatúrának,és ennek érdekében akár a saját nézetüket is meghazudtoló narratívában részt venni?
    Milyen folyamatok zajlanak le a gondolkodó emberben, hogy képesek egy rendszer mellé állni, akár saját eszmerendszerüket is megerőszakolva?
    .
    Azt hiszem valahol itt van a válasz a gyávaságra, meg a kollaborációra, ami a magyarokat visszavetette mindig a történelmük folyamán.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +17 (17 szavazatból)
  20. Sarah
    2014. február 16. vasárnap
    01:45
    “Amikor két mondatban látok hét pontot és egy felkiáltójelet, tudom, hogy nem lenne szabad magamba roskadnom az emberi butaság láttán. Mit magyarázzak az ilyennek?”
    Sarah kedves.
    “A könyvet olvasók aránya az 1987-es évben még 12,8% volt a teljes lakosság körében, ugyanez az arány a 2010-es évben már csak 7,7%.
    http://e-book.postr.hu/megdobbento-magyar-olvasasi-szokasok

    “Európában minden ötödik, nálunk minden harmadik felnőttnek komoly nehézséget jelent az olvasás.

    A tizenöt éves magyar diákoknak csaknem ötöde, 19,7 százaléka nem érte el a hatfokozatú PISA-felmérésen a kettes szintet olvasásból. A nemrégiben közzétett vizsgálatból kiderül, szövegértés terén Magyarország eredménye 2,1 százalékkal romlott a 2009-es felméréshez képest.
    Ráadásul még a lesújtó eredmények is szebb képet festenek a valósnál. A felmérésből ugyanis kimaradtak az iskolarendszerből kieső fiatalok, illetve azok, akik 15 éves korukig nem érték el
    a hetedik osztályt. ”
    http://www.metropol.hu/itthon/cikk/1130042-a-felnotteknek-is-gondot-okoz-a-szovegertes
    Ezek tükrében a helyedben örülnék,hogy egyáltalán olvasnak és írnak.
    Az olvasás többek között fejleszti az empátia képességet,fantáziát,logikai készséget,kommunikációs képességet.Jelenleg sok magyar pógárból pont ez (is) hiányzik.
    “Mit magyarázzak az ilyennek?”
    Ha te nem teszed meg,megteszi helyetted más nagyon szívesen,az ATV vagy a Magyar Nemzet.
    Ha csak egy médiából tájékozódsz ,el is veszíted a tisztánlátásodat, ezért olvassák sokan a MNO-is többek között. Ha megismered mások érveit,ha felismered,hogy hogyan és mivel tudják manipulálni az embereket,az már fél győzelem.Ismerni fogod az ellenszerét is. Szerintem az ATV veszélyesebb ,mint a MNO. és a Magyar Hírlap Bayer Zsótival együtt. Ellenzékinek tekintik,de néha komoly kormánypárti érdekeket véd. “Tájékoztat” de néha féligazságokkal.Néha kiborítja a bilit,de arra rendkívül ügyel,hogy az “anyagból” a másiki oldalra is fröccsenjen és még véletlenül se fedje fel a teljes igazságot. Az ilyen riportokból,beszélgetésekből kellene leszűrni az érdemleges információkat.És itt lép(ne) be a szövegértés,a logikai készség.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +18 (18 szavazatból)
  21. bezanne
    2014. február 16. vasárnap
    00:59
    Abban nincs igazad, hogy elítéled Gyurcsány kijelentését, hogy Mesterházy jó miniszterelnök lesz. Mi a frászt mondhatott egy a választásokra összegründolt koalíció tagjaként? Most tekintsünk el attól, hogy kinek mi a véleménye erről a koaláról.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (12 szavazatból)
  22. Az időkről és időszakokról pedig, atyámfiai, nem szükség, hogy írjak néktek; Mert igen jól tudjátok ti magatok, hogy az Úrnak napja úgy jő el, mint a tolvaj éjjel. Mert amikor ezt mondják: Békesség és biztonság, akkor hirtelen veszedelem jön rájuk, mint a szülési fájdalom a terhes asszonyra; és semmiképpen meg nem menekednek. (1 Thess 5:1-5:3)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  23. “Mi már nem kiabálunk. Nézzük egykedvűen ezt a borzalmat, és csendben undorodunk. Érezzük, hogy lassan ez is elmúlik. Elfordítjuk a fejünket, és bemegyünk a magunk nyugodalmába.

    Ami ezután jön, az már nem a mi dolgunk.”
    Én is ezt érzem.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (12 szavazatból)
  24. bumburi
    ez vicces, a kutyám ugyanezt csinálja, ha előveszem a falatot és mire kimondanám, hogy ül, már fekszik is le, csak minél előbb megkapja a jutalmat, tényleg, bár ő sokkal cukibb, mint Heller.
    Komolyra fordítva, gyönyörűen látszik, milyen tökéletesen működik a NER idomítási módszere, nem kell ide náci fenyegetés, elég volt egy kis “per”, és Heller Ágnes máris lement kutyába.
    Amitől én igazán elborzadtam, az az, amit Bartus arról ír, hogyan manipulálnak politikusokat és pártokat a háttérben pl. egyházaknak nevezett szekták, vagy gazdasági társulások. KÉT beszéd Hacknak, és majd Németh Sándor eldönti, melyiket mondja el??? wtf??!!! Értitek ezt? Egy politikusnak egy pszichopata szektavezér mondja meg, hogy a kormányban koalíciós partner mit gondoljon és mit tegyen. Ezek vannak most ellenzékben, (A DK-ban is, csak szólok)
    És hányan szavaztunk teljes tudatlanságban anno az szdsz-re. Fuj
    Bele sem merek gondolni, mi megy most.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  25. áginagyi. ismerjük ezt a szöveget. erre mondják azt, hogy bullshit.
    a könnyekbe áztatott manipuláció szándéka üvölt a hozzászólásodból.
    egy 2 éves kisgyermekkel szembeni érzelmekkel teli toleranciát akarod kivetíteni aljas, korrupt, a zsidó áldozatok emlékét megalkuvó módon félresöprő felnőtt emberekre, a velük való “párbeszédet” pártolva.
    .
    első kérdés: neked hány hozzátartozód veszett oda Auschwitzban?
    .
    második kérdés: ha egy sem, akkor milyen jogon vitatod el azoktól, akiknek van vesztesége, azt, hogy kiállhassanak a történelmi tények gyalázatos hamisítási szándéka ellen? Willy Brandt sem “párbeszédet” folytatott az áldozatok túlélő hozzátartozóival, hanem LETÉRDELT ELÉJÜK.
    .
    ezek a szemetek ezzel szemben nemhogy ezt nem teszik meg, hanem még csak azt sem, hogy “bocsánatot kérünk”, ehelyett azt mondják, hogy “fejet hajtunk”, “megkövetjük”, stb. főképpen a “megkövetjük” kifejezés a legkétszínűbb, mert tudható, hogy a műveletlen magyar nácik ezt nem fogják érteni, így szavazatvesztéssel sem jár. sőt! a legmarhábbja még arra is képes, hogy úgy értelmezze “elkövetem”, és még meg is ujjongja.
    .
    leírom: Bánó András, Ungvári Tamás, György Péter, Heller Ágnes ez után az ATV-beli szereplésük után szemét emberek. ezek eladták a lelküket. Heller is csak az alkalomra várt, hogy a filozófus-dotációk miatti arcvesztése után lihegjen egy kicsit ő is Orbánnak. undorító.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +20 (22 szavazatból)
  26. “A Mazsihisz nem párt, hanem érdekvédelmi szervezet….” A márciusi ifjak, vagy az egyetemisták 56 -ban, vagy a demokratikus országok diákmozgalmárai 68 -ban talán párttagok voltak? Épp az lenne a politika lényege, hogy valaki/valakik (teljesen mindegy, hogy kik!) megérezzék a közhangulatot és meglovagolják azt. Afelől senkinek ne legyen kétsége, hogy a tömegmozgás megváltoztatja a meglévő pártokat, sőt, annak figyelembevételével néhány öltönyös-nyakkendős úr nagyon szívesen akár új pártot is szervez, de szigorúan csak akkor, amikor a “márciusi ifjak” életüket kockáztatva már bizonyítottak. Na és mi van a szakszervezetek által szervezett véres kimenetelű tüntetésekkel? Azok nem a hatalommal szembeni nyílt konfrontáció jegyében történtek? Azok a szakszervezetek nem érdekvédelemre alakultak? Az érdekvédelem egy szinten nem maga az érdekeket semmibe vevő hatalom megdöntésének a kísérlete? Hol szerezte a diplomáját Heller Ágnes?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  27. Öreg Titán
    +++++++++++++++++

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (9 szavazatból)
  28. szgabi
    Szoktasd le a kutyádat erről a kéretlen viselkedésről.Ő már tudja, amit Te még nem.Hízeleg, ezzel közelebb jut a célhoz,neked meg tetszik.
    Nekem is van két keverék(yorki, + westi),ők is alkalmazták ezt a bevett módot.(aranyosak)
    Azonban hamar megtanulták, ha ÜL!, akkor ÜL!
    Következetesség,szeretet, semmi más nem szükséges.
    Az emberekre azonban ez sem hatna.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)
  29. Avi: Gyurcsány pontosan tudja, hogy Mesterházy nem lesz miniszterelnök, ezért mindegy, hogy mit mond. A dolog úgysem ellenőrizhető. Tévedés tehát kizárva.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  30. Ha egyszer valami csoda folytán sikerül eltakarí ezt a fidesz maffiát, akkor a médiákban azonnal rendet kell tenni. A Magyar Rádiót, MTV-t elég átalakítani, megreformálni, de az ATV, Klubrádió esetében ennél drasztikusabb beavatkozásra lesz szükség, természetesen a disznóságok feltárása, a Mephistok felelősségre vonása, nyilvános erkölcsi megsemmisítése mellett.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  31. Ha mást nem is írtak volna , csak a megszólítás /?!/ van azon a fránya papíron – már ez ÉGBE KIÁLTÓ ellenszenvet kellett volna keltsen /többek között t!/ a jeles filozófusnőben ! ! !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  32. Öreg Titán: ++++++++
    áginagyi. ismerjük ezt a szöveget. erre mondják azt, hogy bullshit.
    a könnyekbe áztatott manipuláció szándéka üvölt a hozzászólásodból.
    egy 2 éves kisgyermekkel szembeni érzelmekkel teli toleranciát akarod kivetíteni aljas, korrupt, a zsidó áldozatok emlékét megalkuvó módon félresöprő felnőtt emberekre, a velük való “párbeszédet” pártolva.

    Ági nagyi: kinek a “tisztasága”,
    kiben okoz kisebbrendűséget?????
    Várom válaszod.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  33. Nem tudom,hogy keresztyénként jogom van-e beleszólni.De úgy érzem szégyenletes ez a levél,amit írtak.Meggyalázzák vele meggyilkolt hozzátatozóik emlékét,ha Orbánnak-bocsánat a kifejezésért-lefekszenek mint egy k….
    Azt a rendszert rehabilitálják vele ami a holokauszthoz vezetett,ha részt vesznek az állami “megemlékezéseken”.Ki akarnak egyezni azzal a kormánnyal amelyik szobrot emeltet Prohászka Ottokárnak a nyilas ideológia a hungarizmus kidolgozójának.Azt kell mondjam ezek az emberek semmit nem tanultak a történelemből ha ezt megteszik,a magyar zsidók a 2.vh előtt is kiegyeztek azzal a rendszerrel sokan még 1944-ben is passzívak voltak,”nem kell félni a drága jóságos kormányzóúr majd megvéd minket”.Aztán tudjuk mennyire védte meg őket Horthy és mi lett az egésznek a vége.Félreértés ne essék nem áldozathibáztatás ez,a magyarok voltak a gyilkosok,a zsidók az áldozatok,voltak olyan bátor zsidó férfiak és nők is mint például Szenes Hanna aki nem volt hajlandó vágóhídra terelt baromként menni a halálba.hanem szembeszállt a gonosszal.De sajnos az ilyenek voltak kevesebben.
    Bár nem vagyok zsidó de szolidaritásból egyszer vettem egy szép kitűzőt,fehér alapon egy kis kék Dávid csillag és büszkén viselem a kabátomon,hogy mindenki lássa.Ha viszont a Mazsihisz behódol Orbánéknak akkor le fogom venni és nem hordom többet:(

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  34. A cikkem most jelent meg a The Budapest TImes honlapjan is. Mar van is ket “szep” hozzaszolas ott. Lesz meg tobb is?

    http://budapesttimes.hu/2014/02/16/why-everyone-should-boycott-official-2014-holocaust-commemorations/

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  35. Radikális !
    *
    Nagyon tévedsz, Orbán előtt a legelső perctől kezdve a hatalom lehetősége lebegett. Akik – mint írod – tiszetlték és becsülték, azok – mit Te is – a saját naiv reményeik rabjai voltak, akik a naivságukkal sokszor nagy kárt okoztak a köznek is…
    *
    Mint azt önmaga is nyilvánosan beismerte, az ő legfontosabb munka és tárgyalási módszere a pávatánc. Egy tipikus machiavellista csirkefogó… Oszt annyi.
    *

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  36. Spisti !
    *
    Azért, ne üljünk már a lóra fordítva.
    Pontosan az ÁLLAMI médiákban kell gyökeres változást végrehajtani.
    Az ATV és a Klubrádió privát médiák, amelyelyek a jog keretein belül úgy politizálnak, ahogy nekik tetszik.
    *

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  37. Spisti !
    Ki küldött ide ?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  38. Egy érdekes jelenséget figyeltem meg itt a komment szakaszban.
    Szinte teljesen hiányoznak a minuszolók.
    Csak nem a szokásos antiszemiták álltak be mos meg pluszolni ?
    Vallami kedeves a szemüknek ebben a cikkben és a kommetáradatban…?
    Na. Most már lehet…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  39. Kedves Avi,

    sem a kampány nem mentség, sem az, hogy Mesterházy úgysem lesz miniszterelnök, ezért nem kell komolyan venni, amit Gyurcsány róla mondott. Mondhatta volna például az igazat is. Amit mondott, azt nem gondolhatja komolyan, feltéve, ha nem vak. Nem lehet olyan emberben megbízni, aki bármilyen megfontolásból nem mondja a meggyőződését és az igazat. BL

    VN:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (8 szavazatból)
  40. Ez nem a Facebook, hogy “Oszd meg és uralkodj !”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  41. KORDON BLUED
    Valamit félreértettél. Én soha nem tiszteltem orbánt és – ezt én teszem hozzá hogy nem is szavaztam rá soha. Legszimpatikusabb akkor volt, amikor ‘90-ben az SZDSZ ifjusági tagozataként farmerben, borostásan bevonultak a parlamentbe. Jól emlékszem a kidolgozatlan, hadaró rekedtes beszédére – totál más volt mint ‘98 után ellenzékiként az utcai rendzavarásaikon való lassú emelt hangú agyongyakorolt hatásvadász, üres szónoklatai. Akkor láttam micsoda destruktivitás lakik ebben az emberben és a pártjában, a beteges függőségét a hatalomtól és pénztől, a gátlástalan igérgetéseit. Azon csodálkozom, hogyan dőlhettek be ennyien neki, hogy nem láttak át a szitán. Tehát nem tudom, ezt honnan vetted, hogy Orbánról azt írtam, tisztelték és becsülték. Még a szó sem szerepel a fenti jrásomban hiába kerestem. HELLER ÁGNESRŐL ezt írtam:
    AZ ELEJÉN ÚGY TŰNT, jelleme kibírja orbán hazug rendszerétől jövő nyomásokat ….és ahogy korábban kiállt a demokratikus normákért úgy a jövőben sem adja föl az igazsághoz való ragaszkodást. Kár érte, pedig nemzetközi szinten is tényező volt, véleményére odafigyeltek. Lehet, hogy ezt értetted félre

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  42. Ezt ismeritek? Heller Ágnes egy korábbi levele.
    Több helyen láttam már:
    http://mno.hu/migr/heller_agnes_levele_a_magyar_szocialista_munkaspart_kozponti_bizottsaganak-175958

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  43. http://www.youtube.com/watch?v=wpkFkIWvJ5Y
    Sok víz lefolyt a Dunán azóta, vagy mégsem.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  44. Lázár János azt ígérte másfél héttel ezelőtt a zsidók meghallgatásán (mert tárgyalás nem folyt), hogy Orbán Viktor ezen a héten fog válaszolni a zsidók felvetéseire. Ma, vasárnap estig nem válaszolt Orbán Viktor semmit. Ez a némaság is a zsidók megalázását célozza, nehogy abba a hitbe ringathassák magukat, hogy velük szemben bármilyen ígéret is betartandó.
    .
    E választalan helyzetben felértékelődik a MAGYAR NEMZET szerdai VEZÉRCIKKE:
    http://mno.hu/vezercikk/az-elszalasztott-lehetoseg-1210480
    mármint abban az értelemben, hogy az nem csupán egy vezércikk volt, hanem Orbán Viktor válasza. E cikk elolvasása után olvadhat le a mosoly igazán a három áruló arcán, akik a múlt vasárnapi MAZSIHISZ közgyűlési határozatot hétfőn megmásítva, engesztelő levelet írtak Orbán Viktornak. Amelyre úgyszintén a Magyar Nemzet szerdai vezércikke tekinthető megalázó válasznak.
    .
    E válasz röviden összefoglalva: dögöltetek volna meg minden, akkor most nem tudnátok meggátolni, hogy úgy emlékezzünk meg az elpusztításotokról, ahogy nekünk tetszik. Ti vagytok a felelősök azért, hogy nem sikerült ilyen békésen, kézenfogva, főhajtással megemlékeznünk.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  45. Sarah
    Göröngyös nagyon az a damaszkuszi út. Nekifut még párszor, és sikerül neki végigmenni rajta, majd megtér az övéi kebelére.
    Viszolygok az ilyen emberektől.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  46. Öreg Titán
    Lengéscsillapítók is lehettek volna, hogy simán gördülhessen a kerék… Orbánnak, és az Ő gyalázatos tervének!
    Ezek normálisak?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  47. Egy többségében primitív, jellemtelen, aljas, műveletlen tahó társadalom csak ilyen értelmiségi ( gazdasági, politikai ) vezető réteget tud magából kitermelni. És valami primitív osztály ( inkább kaszt; osztályok között lehetséges modern társadalmakban az átjárás ) öntudattól vezérelve azt hiszik, hogy ők a világ közepe és lenéznek mindenkit ( pontosabban azt, aki a magyar kasztrendszerben alattuk van, miközben felfelé szépen gazsulálnak – persze csak az általános társadalmi értékrendet követve ) és úgy viselkednek mintha ezen a Magyarorsz.-nak becézett patkányfészken túl nem is terjedne túl a világ.
    Teljesen természetes, hogy 25 év alatt ide jutott ez az ország a legútszélibb szervezett bűnözés rablótőkéjének és a ‘45 előtti fasizmus rehabilitálásának frigyével amelyet ilyen k@rva jól megideologizál ez a pár értelmiséginek nevezett csaló.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  48. Jo, nagyon jo iras.
    .
    Heller Agnest mindenütt latni, hetente többször jön az ATV-be.
    .
    Namost Kant-ot, Kirgegaard-ot és a tôbbieket nehezen tudom elképzelni amint éppen bent ücsörögnek az Atv-ben, a jo melegben, vagy éppen a hvg-nek irnak rendszeresen.
    .
    Talan emiatt van, hogy elszoktak mar a gondolkodastol és amit csinalnak az mar nem gondolkodas, hanem s z e r e p l é s … Bla-bla-bla.
    A magyar értelmiség is a tv-t nézi, ahelyet , hogy olvasna, ami azért egy kicsit nagyobb megeröltetés lenne.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  49. bumburi: nekem akkor kezdett gyanús lenni Heller Ágnes, amikor egy interjúban azt nyilatkozta, hogy ő egész életében mindig ugyanazt mondta és gondolta, hogy amit gondolt, az nem változott évtizedek alatt.
    Ilyet okos és egyenes ember nem mond.
    Aki gondokodik és rendelkezik önreflexióval, az évről évre változik. Világnézetben, viselkedésben, jellemben. Belátja a hibáit és fejlődik.
    Azok nem változnak, akik semmit nem látnak magukból.
    De gyanús, hogy ő nem is ezért mondta.
    Hanem azért, mert az élete során a kelleténél egy kicsit többet alkalmazkodott. És ezt akarta letagadni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)
  50. “Teljesen természetes, hogy 25 év alatt ide jutott ez az ország a legútszélibb szervezett bűnözés rablótőkéjének és a ‘45 előtti fasizmus rehabilitálásának frigyével amelyet ilyen k@rva jól megideologizál ez a pár értelmiséginek nevezett csaló.”
    .
    Tömör összefoglalása a lényegnek. Telitalálat. +++++++++++++++++++++++++

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos