Budapest – A fagyi visszanyal, mert bár az Alkotmányvédelmi Hivatal által közzétett jelentés (amely mint utóbb kiderült, csak egy jelentés a három közül) Gyurcsány Ferencre igyekezett rátolni a kiszivárogtatást, ha lassan is, de kezd kiderülni az igazság. Vagy, legalábbis annak egy minden eddiginél hitelesebb része.
Amit nagy valószínűséggel tudni lehet: a őszödi beszédet a Szily Katalin, Szekeres Imre, Baja Ferenc hármas valamelyike adta ki. Nem a sajtónak, ahogyan azt idáig tudni lehetett, hanem a Fidesznek. Kósa Lajos, Navracsics Tibor és Varga Mihály foglalkozott a kazettákkal, Orbán Viktor az ominózus órákban éppen Brüsszel felé tartott, ezért csak telefonon, a távolról adhatott instrukciókat a fent nevezett uraknak.
Kósáék döntöttek arról is, hogy hét másolatot készítenek, és ezeket, maga Kósa Lajos mondta, félórás időeltolódással egyenként átadják egy-egy sajtóorgánumnak.
Ha így van, és minden jel szerint ez így már nagyon közel áll az igazsághoz, akkor a Fidesz, amely már a botrány kirobbanása előtt jóval korábban tudott az őszödi beszédről, szervezte a későbbi zavargásokat is. Igaz, ezt már egy ideje sejteni lehetett, de mostantól minden eddiginél bizonyosabbá vált.
Egyszer talán a teljes és végleges igazság is kiderül az ügyben. Ami biztos, hogy három jelentés van, és a Fidesz által felügyelt Alkotmányvédelmi Hivatal csak az egyiket hozta nyilvánosságra. Azt a jelentést, egyes részeken azt is kitakarva, amely csupán olyan részeredményeket tartalmaz, amelyek nem terhelőek a Fideszre nézve. Van azonban két másik jelentés is, köztük egy, amely 2009-áben készült és véglegesnek mondható.
Kerék-Bárczy Szabolcs, a Demokratikus Koalíció elnökségi tagja ennek a nyilvánosságra hozatalát követeli a belügyminisztertől. Az őszödi ügy „egy fertőző métely” amelyről ki kell derülnie az igazságnak, ezért a Belügyminisztériumnak vágatlanul és kitakarások nélkül kell nyilvánosságra hoznia a kiszivárogtatásról készült 2009. decemberi jelentést – mondta Kerék-Bárczy. Hozzátette: a kormány rossz szándékkal, tudatosan használja fel pártpolitikai célra a titkosszolgálatokat.
Egyeztetett-e erről a belügyminiszter Orbán Viktorral? A miniszterelnök közvetlen döntése áll a titkosszolgálatok pártpolitikai célokra való felhasználása mögött? – tette fel kérdéseit Kerék-Bárczy Szabolcs. Azt mondta: Kósa Lajos fideszes alelnök vasárnap „beismerő vallomást tett” az ATV-ben, amikor tudatta, már nyilvánosságra kerülése előtt is ismerte a Gyurcsány-beszéd felvételét.
Lebukott a Fidesz, kiderült, hogy nyolc éven keresztül hazudtak Őszöddel kapcsolatban – jelentette ki az ellenzéki politikus.
Kerék-Bárczy Szabolcs kérdést intézett Orbán Viktorhoz, hogy a Fidesz mikor és hogyan jutott a felvétel birtokába, és kitől kapták azt. A politikus arra is kíváncsi, kikkel tanácskoztak arról, hogy mi történjen a felvétellel, azt kiknek juttatták el és milyen szerepe volt a 2006 őszi eseményekben a Fidesz vezetőinek, „szervezőként, koordinátorként, ötletadóként”. Bebizonyosodott, hogy Magyarországnak hazug miniszterelnöke van, akit a saját belügyminisztere buktatott le – jelentette ki a politikus. 2006 őszén a demokratikus államrend megdöntésére irányuló puccskísérlet történt Magyarországon, ehhez képest a nyolc éve nyilvános őszödi beszéd egy „némi közjogi relevanciával bíró pártpolitikai kérdés volt” – felelte arra a kérdésre, hogy miért a kiszivárogtató személye a fontos, nem pedig az, hogy mi szerepel a szövegben.









Kit érdekel ki szivárogtatott! Ha lenne vér az mszp pucájában minden médiában ahol tudja, lejátszatná az öszödi beszédet elejétől végig, naponta többször és áprilisban nyerne! A kiszivárogtatás senki sem érdekel, miért ilyen béna a bal!
Nem értem Gyurcsány Ferit sem, miért a kiszivárogtatásról, és nem a lényegről beszél, ami benne volt!
Tiszta idióták!
Nahát! Rájöttek, hogy puccs kísérlet volt?
Mert eddig mit hittek?
Csak nem azt, hogy spontán felháborodás volt a fidesz részéről a 2006-os őszi eseménysorozat?
Vegyék már maguknak a fáradságot, és gyűjtsék ki az Orbán, és bandája kommunikációját az őszödi beszéd elhangzása után,és az őszi események között!
Tematizálva van minden megnyilvánulásuk, teljesen az őszödi beszédre építve.
Ennyire nem lehetnek dilettánsak!
Ha ezt a témát hagyják elaludni, akkor megérdemelnek minden kudarcot!
A sunyi Pintért is sarokba lehet szorítani,mint ahogy az egész fideszes bandát is!
Kósa buta mint 6 pár rendőrcsizma,és még Ő is szívatja az ellenzéket?
Könyörgöm! Ébredjenek már fel!!!
Pontosan!
Ki a f….t érdekel ki szivárogtatta ki. Ez a lökött atv ma este is – egész este – ezen lovagolt.
Ez a Gyurcsány is volt az atv-ben. A kálmánolgát helyettesítő riporter sok hülye kérdést tett fel, amit Gyurcsány könnyedén megválaszolt.
.
Idáig, ameddig öszödről volt szó, nem hallottam még, hogy valaki feltette volna a kérdést, hogy Gyurcsány miért mondta azt amit mondott.
Miért? Miért? Miért?…
.
Az EURÓ 314Ft. a CHF 254 Ft. Kósa & Szijjártó páros 2010-ben együgyü beszédükkel bedöntötték a forintot. 2010 az EURÓ 265 Ft. a CHF 180 Ff. A devizák árfolyamát az adott KORMÁNY KISZÁMÍTHATÓ GAZDASÁGPOLITIKÁJA árazza be, AMI NINCS. A devizahiteleseknek gondja nem lenne ha a devizák árfolyama a helyén lenne. Isten őrizze meg a magyarokat, még ilyen négy évtől, 2014.04.06-án Orbánt és bandáját el kell zavarni, ha nem akarjuk, hogy az éhező gyerekek, családok számát megduplázzák.
Úgy néz ki, hogy tele a bili és inog a polc, pedig azt a jobban teljesítő Fidesz tartja.
Fáradnak a legények! Remélem, hogy az összes szar afejükre ömlik és talán ettől néhány tízezer embernek kellően büdösek lesznek. De ehez tényleg mostantól hangosan kell üvölteni az Őszöd igazságát, nem sunnyogni, és nem beálni a Fidesz alá, mertakkor az összefogás lesz végűl a fekáliában nyakig.
Szeretném hallani a saját elképzeléseiket, nem pedig folyton a Fidesz által tematizált védekező szövegeket. Azokat nagy ívben le kell tojni!
Nincs másról szó, egyedül Gyurcsány tudja Orbán és bandáját gatyára vetkőztetni, és minden erővel minden együgyü Kósa félék össztüzet zúdítanak Gyurcsányra. Ha emberismerettel rendelkezünk Kósa egy primitív bárdolatlan személy. Csapondó tekintet, nem néz a riporter szemébe, többször ismétli önmagát, zavarát víz kortyolgatással leplezi, még nem hallottam tőle egy jól összeszedett jó beszédet, csak személyeskedést.
Ezt a vasat kell ütni! De nagyon!
http://hvg.hu/itthon/20140224_Gyurcsany_A_Fidesz_keszitette_elo_a_2006
@oldster
Nevezzük nevén a riportert! Simon András (elmondása szerint még a kirúgását is kockáztatva) tette fel egyre indulatosabb kérdéseit!
Igen! jogos a kérdés: Miért mondta el Gyurcsány?
Azért mert aki mondta(ki) az igazságot már gyűlöletkampány folyt ellene,és ? (aki igazat mond,annak betörik a fejét!)
Az Olgát váltó valaki ma nagyon fideszes volt! Szerintem Olgát mellőzik, pedig az utóbbi időben Ő is fideszesként kérdezett! Lhet ez is kevés volt, a hit is vonalas fideszes lett!
Bumburi +++++++++++++++++++++++++++++++++
Már Tusnádfürdőn úgy beszélt ov, hogy ismerte az őszödi beszédet. Erre a kezükben lévő beszédre épült egész kommunikációjuk egészen 2006 szeptember közepéig, amikor aztán a rádióban elkezdtek pár kiragadott részletet leadni a beszédből. Ezután jött a tv-ostrom a b-közepes csürhe randalírozásával, majd után a a Parlament előtti fideszes beszédsorozat, vekkeres tüntetés, stb. Puccsot akart ov végrehajtani, ezért dúlatta fel Budapestet.
Emlékszem olyasmire is, hogy ki akarták nyittatni a Parlament főkapuját a tömeg előtt, de ez nem jött össze.
Anno a Hócipőben jelent egy meg fotó, amelyen ov a b-középben ül. Nem véletlenül, gondolom. Akkor szervezte a bandát, ami aztán egy csomó szemét alakkal együtt szétverte Budapestet.
tfejszes!
Mostanában az egyenes beszédben Bánó A. helyettesíti Kálmán Olgát, és nem Simon András. Valamiért a híradóból előlépett az Andris?!!
Ebben én csak egy dolgot látok szomorúnak. Kicsit hosszan írom:
.
Oké, Gyurcsány lebarmolta a csapatot Öszödön, teljesen jogosan, A beszéd nem arról szólt hogy ő hazudott, hanem arról, hogy az egész párt elmehet a bánatba, mert nem csináltak semmit, és akár hazudtak is, hogy minden rendben. Ez így nem , mehet tovább.
.
Nyilván többen megsértődtek, emlékeim szerint Kiss Péter még nyilatkozott is, hogy volt egy elég szenvedélyes Gyurcsány beszéd.
.
Mivel a fidesz és az mszp egy brancs, persze, hogy tudta a fidesz is a lényeget. Erre próbált rágyúrni. Gyurcsány hibázott, mert a Parlament ülésén is be kellett volna jelentenie az irányváltást és rögtön bizalmi szavazást kérni.
.
Ami döbbenet, hogy Szili és csapat még arra is képes volt, hogy besegítsen a fidesznek. Szili annyira megsértődött, hogy nem lehet köztársasági elnök?
Vagy mi lehetett az a rettenetes dolog, amiatt belecsinál saját fészkébe?
.
Milyen ember az ilyen? Segít a fidesz nyílt puccsát előkészíteni?
Szerintem ezt tobbe kevesbe gondoltuk , Orban nem tud vesziteni inkabb felforgat egy orszagot ! ORBAN EGY BUNOZO ! Bunozo volt az is maradt ! Magyarorszagon egy ilyen embert miniszerelnoknek hivnak , nagyon szomoru es tanulsagos is egyben ! Ma belefutottam egy veresszaju fideszes ORBAN IMADOBA elkepeszto gyulolettel beszelt RAKOSIROL A KOMMUNISTAKROL , ES A GYILKOS BAJNAIROL , amikor visszakerdeztem BAJNAIVAL kapcsolatban fogalma sem volt rola , teljesen agymosott szerencsetlen barany .
Igen s totális szédület van az emberek agyában, szidják az elmult nyolc évet és a mostani négy évet de inkább a piktorhoz hajlanak. Nekik Bokros és s többiek sem jelentenek semmit. Nem poliotizáló, hozzá nem értő teljesen átlagos vagy picit lentebb élő emberek, akik szó szerint sanyarognak. Ahellyett hogy figyelnének, vagy beszélgetnének minden oldalon akár mondják az “okosságot” Termelődik ki az új értelmiségi, Szar lesz nekünk nem kicsit hanem nagyon.
.
.
induló vállakozásomhoz társat keresek!
.
orbán viktort ábrázoló segédeszközt szeretnék gyártani fideszhívő állatok – véletlenül sem lehet őket emberszámba venni! – számára!
a szeretett kedves vezető segítségével a feléje irányuló szeretet érzésének kiteljesedését érhetik az állatok, ráadásul ha többet vesznek – remélem fogyni fog! – akár körkörös elhelyezkedéssel klubszerűen, mintegy orbáni körökként is imádhatják a turultojás tartalmát, ki életre kelt idősebb orbán turul-há-turul győző által, s ez által erősíthetik az együvé tartozás misztikus papp lajcsi sebész által vezényelt élményét.
.
várom minden igaz hazaffy jelnkezésit, így magyarossan!
.
jelszó: búúú, sőt beee!!
.
hiszen barmoknak, s birkáknak szeretnénk segítséget nyújtani a minél nagyobb obánimádatban!
“Ha így van, és minden jel szerint ez így már nagyon közel áll az igazsághoz, akkor a Fidesz, amely már a botrány kirobbanása előtt jóval korábban tudott az őszödi beszédről, szervezte a későbbi zavargásokat is. Igaz, ezt már egy ideje sejteni lehetett, de mostantól minden eddiginél bizonyosabbá vált.”
.
Mar regota nyilvanvalo Orbanek felelossege a 2006os zavargasokkal kapcsolatban, a fennallo demokratikus rend megdontesere tett kiserletben valo resztveteluk/szerepuk.
Azonban kerdes meg az is, hogy a Gyurcsany-kormany mikor tudta meg vagy jott ra arra, hogy a pesti belvaros szetverese es a rend megdontese mogott valojaban a Fidesz ill. annak vezerkara all?
Vajon a baloldali hatalom miert nem szankcionalta Orbanek tetteit?
Igen!!! A felelöség a fideSSt terheli!!!! Itt a bizonyiték! Most találtam!
https://www.facebook.com/gyurcsanyf/photos/a.629536757078790.1073741826.187301974635606/728957450470053/?type=1&theater
Telekis,
“Azonban kerdes meg az is, hogy a Gyurcsany-kormany mikor tudta meg vagy jott ra arra, hogy a pesti belvaros szetverese es a rend megdontese mogott valojaban a Fidesz ill. annak vezerkara all?
Vajon a baloldali hatalom miert nem szankcionalta Orbanek tetteit?”
tudták . / ?
és/vagy talán, mert A Párt éppen kihátrálóban volt Gyurcsány mögül, aki épp azon tűnődött, hogy mért ezt a hatást érte el az öszödi, túlfűtött beszédével…
Ez a szilí egy nagydarab tehéntrágya.
Ilyennel van tele az MSzP
Ettől büdös sokaknak.
Most olvastam a Facebook-on egy bejegyzést Kerék-Bárczi Szabolcstól ? Az ATV-ből hazafelé egy barátjával beszélt telefonon , és egyszer csak olyan vízbugyogásszerű hangot hallott . Ekkor letette és kis idő múlva visszahívta , mire a barátja mondta neki hogy ő pedig a beszélgetésüket hallotta vissza felgyorsítva ! Valószínű hogy lehallgatták -szerinte !!! Hozzá akartam szólni és eközben eltávolították a bejegyzését !!! BRAVÓ PATKÁNYOK !!!!!
Bizonyítani! Bizonyítani!
.Orbán nyáron megkapta a beszédet.
.Felépítették a kommunikációt a zavargásokig.
.Irányították a zavargásokat. (Vannak infok telefonhíváslistákról, kapcsolatokról).
.Puccs megvalósítása a Fidess vezérkar műve.
Navracsics, varga és az okosak farolnának ki, kósa rájuk húzza a vizes lepedőt.
Verni a vasat, bizonyítani! Bizonyítani a jogtalan vagyonosodást: orbán, szíjjártó, polt és a többiek esetében.
Janukovics-orbán.
Polt-kievi főügyér. (Pintér dísztőre is a neten, amit ennek a korrupt főügyér állatnak adott 2013-ban.)
Be kell mutatni a népnek választás előtt.
ATV simon ma este, igazi Untersovszki volt, egy máté megalázta. Már csak röhögtem kínomban.
abszurdisztán.
Talán kb egy ,másfél évvel ezelőtt egy “Balázs” néven hozzászóló ÚR vagy hölgy(?) Erdélyből szólt hozzá itt hasonló témához ! Az ő elmondása alapján is gyanítható hogy nagyon is szervezett volt a “békés gyújtogatás” ! Nem sokkal a történtek után ennek a csürhének a tagjai erdélyi roodshow-n vettek részt és néhány kupica pálinka után megeredt a nyelvük . Miszerint büszkén mesélték hogy fizetséget kaptak a balhéért azt is hogy mennyit és a pénz kitől származott !!
Orbán ügyesen bedobta a gumicsontot a baloldalnak. Elrágódnak Öszödön a választásokig. Lényegi kérdések helyett ezen a krimi-vígjátékon fog rugózni mindenki.
Erről a Kósa gyerekről már költöttem egyszer, október 23-a kapcsán.
Így utólag visszanézve lehetne még csiszolni rajta – Kósán is! – , de ez most nem az az éjszaka:
.
“Idefigyelj, Lajos,
ez néked kicsit magos,
és sok az áthallásod már!”
.
Kósa Lajos
.
Kósa Lajos gyógyszert venne,
mert a régi elgurult;
már eddig is húgyagyú volt,
de most végleg elfajult.
.
Nem elég, hogy a Führere
mindenfélét delirál,
most még ez az idióta
összevissza hadovál.
.
Viktor seggében a fejed!
Nem jó ez így, Lajoska!
Húzzad végre ki belőle,
s emeld büszkén magosba!
.
Attól még szarházi maradsz,
de legalább önálló…
…gondolatod is lehetne,
ha nem is ellenálló.
.
Ötvenhatos forradalom!
Arról kéne beszélni,
nem nemzeti ünnepünkön
a baloldalt ekézni.
.
Levitézlett kommunisták
ülnek ott a fideSS-ben,
meg selejtes párttitkárok…
Szólj bátran, ha tévedtem!
.
Azt mondod, nem baloldali
a köpönyegforgató?
Csak könnyedén cserél elvet,
ha sok pénzre váltható?
.
A népünknek nem érdeke
a fideSS-rémuralom,
kell viszont egy polgárbarát
demokrata hatalom.
.
“Magyar vagyok, nem fideSS-es!”
Tudod, hogy ez mit jelent?
Nem azt, amire te gondolsz,
nem egy nemzetidegent:
.
felelősen gondolkodót,
ki félti az országot,
többek között attól, hogy ti
végleg kifoszthatjátok.
.
Nem vagy te egy Kövér László
– bár nem állsz messze tőle! -,
ő egy ilyen “flúgos futam”;
tanulhatnál belőle,
.
hogyan nem szabad beszélni
felelős vezetőnek,
és még attól sem kell félned,
hogy miatta lelőnek.
.
Egyvalamitől kell félned!
Úgy hívják, hogy magyar nép!
Megelégli országlástok,
s akkor aztán hamar lép.
.
Politikai pályáról
nem kell többet álmodnod;
ellenben a bíróságon
lesz mit magyarázkodnod.
.
Ezerötszáz év fejenként..!
Kinéz minden csibésznek,
ha majd mindannyiótokat
bíró elé idéznek.
.
Az ország meg fellélegzik:
eltűntek a gengszterek!
Nem trógerek kormányoznak,
hanem ismét EMBEREK.
bumburi
“gyűjtsék ki az Orbán, és bandája kommunikációját az őszödi beszéd elhangzása után,és az őszi események között!”
.
Ha valakit érdekel, pár linket én is feltettem a témához BL utóbbi írásánál. Szerintem az AN-en is fent van a lényeg nagy része.
Itt a többi anyag, Wintermantel hozta:
http://nepszava.com/2014/02/magyarorszag/gyurcsany-is-megszolalt-az-oszodi-ugyben/comment-page-2#comment-356815
telekis:
“Vajon a baloldali hatalom miert nem szankcionálta Orbánék tetteit?”
Jó a kérdés! Ezért fontos az elsődlegesen kiszivárogtató személy neve. A két férfi és egy nő csak az anyag szállítója volt. De, ki bízta meg őket? Ebben a “bővített körmondatban” az első betűtől az utolsó írásjelig minden fontos. Az akkori hatalomból, pártból ki paktált le az ellenzék vezetőjével? Egy beépített ember? Nyilván olyan valaki, aki végig bent maradt a kormányban, érdekében és hatalmában állt titkosíttatni az összes anyagot, semmint hogy szankcionálásra felhasználja bárki is valaha.
Valószínűleg, nem véletlenül került ki az ominózus beszéd a zárt ülésről.. Feltehetően volt egy “júdás”, vagy egy beépített ember. Ez látszik logikusnak…
A lényeg az, hogy nem elég állítani, hogy puccs kísérlet volt 2006-ban. Azt teljes körűen bizonyítani kell, mégpedig kőkeményen, hogy az meg is álljon minden hatóság előtt.
Pintér potenciális ellensége Orbánnak. Nem számít a közös üzlet, Pintér egy szenvtelen annihilátor és vagy kivégzi Orbánt vagy ő fog letartóztatási parancsot adni ellene amikor Janukovicshoz hasonlóan Orbán menekül. Nem biztos, hogy megijed Orbán zsarolásától, hogy köpni fog, egyszerűbb neki befogni Orbán száját. Meg tudja tenni.
.
Orbán nem kerülheti el Janukovics sorsát.
.
Orbán most készül ledobálni a legjobb barátait a léghajóból a mélybe, hogy annak a sülyedését megállítsa, de azok sem hülyék, kihátrálnak az áruló mögül.
Orbán áruló volt és most is az egész életében. Elárulja az EU-t, Putyint, Merkelt, Vonát, a pápát, és mindenkit. Odadobja ha kell áldozatnak a saját családját is.
.
Putyin is hamarosan kihátrál Orbán mögül, a terrorista barátai a közel-keletről pedig kifosztják és túszul ejtik. Velük nem szarakodhat mint az EU val. nem lehet egész életében úriembereket találni ellenségnek.
———-
Kedves Lévai Aniko,
Ha a sok aláírásgyűjtés után marad ereje és energiája olvasni, akkor azt tanácsolom, hogy csomagoljon de sebesen és meneküljön a felcsúti rém közeléből. Hiszen ön is tudja már, hogy az. Hiszen ön is tudja, hogy ha Orbánt elsöprik ön is megy vele. Hiszen ön is tudja, hogy Orbán önt is odadobja koncnak menekülés közben. Ön egy kemény, anyagias, önző, hidegfejű asszony, de azért nő, anya, és kiszolgáltatott a felcsúti rémnek.
.
Ön van annyira önző, józan és hidegfejű, hogy fel tudja mérni, amit írtam az bizony igaz. Ki segítette Orbánt hatalomra, ki az aki nélkül ma nem lenne miniszterelnök, hanem örökös bentlakó a vihogóban??? Kit fog odadobni koncnak ha üldözik.??? Bizony, hogy önt!!!!! .
.
Hagyja a pénzt a vagyont, azt úgyis elveszik maguktól. Nem marad semmi. Mentse az életét.
.
Ön tudja jól, érzi a lelke mélyén, hogy ön is felelős, hogy ezt a rémet ráengedte a világra, ön nélkül nem lenne itt. Ezért Orbán ha menekül, önt hátrahagyja és mint a menekülők felborítják maguk mögött az asztalt, széket, úgy fogja önt és persze a többi segítőit Orbán odadobni koncnak, hogy egérutat nyerjen.
.
Kedves Lévai, ne legyenek illúziói, az eddigiek sem váltak valóra.
—
Orbán Viktor, Magyarország illegitim miniszterelnöke,
Mond te tényleg azt hiszed minden lókupec trükköd lecseng ??? Mond te tényleg azt hiszed, hogy a TEK és Pintér megvéd??? Te tényleg azt hiszed, hogy a TEK valaha is visszaadja a fegyvereit??? Te tényleg azt hiszed, hogy a végletekig te dirigálsz nekik és ők mindig arra lőnek akiket te kijelölsz???
http://valasztas2014.hir24.hu/valasztasi-hirek/2014/02/24/orban-az-oszodi-vatesz/?beuszo
.
FIGYELEM! FIGYELEM! FIGYELEM!
.
NE TÉVESSZEN MEG SENKIT, hogy Pintér Sándor nyomán Kósa Lajos most coming out-ot játszik. Ennek most az a célja, hogy azt bizonyítsák, hogy nem igazak a fenti linken olvasható következtetések, hogy a fidesz a 2006 őszi zavargásokat előre kitervelten szervezte és készítette elő, tekintettel arra, hogy a hangfelvétel csak a szeptember 17 előtti napokban jutott el hozzájuk. Ezzel szemben a gondolkodó ember válasza az, hogy attól, hogy a titkosszolgálat által dokumentáltan azokban a napokban egy felvétel eljutott a fideszhez, nem jelenti azt, hogy KORÁBBAN, mondjuk júliusban, ne juthatott volna el egy másik (vagy netán ugyanaz???). Az is simán kitelik Orbántól, hogy a szeptemberi hangfelvétel eljuttatása eleve bizonyítékgyártási céllal történt, hogy ő is csak akkor szerzett tudomást az őszödi beszédről, ami egyébként kizárt, mert ha nem is hangfelvételről, de kollaboránsai szóbeli beszámolóiból pontosan tudhatta már korábban is, hogy mi hangzott ott el. A hozzá korábban eljuttatott hangfelvétel, amely alapján a zavargásokat megtervezte, egyébként lehetett privát felvétel is, azt nem vizsgálta senki, éppen erről kívánja a kiszivárogtatás a gyanút elterelni.
.
Aki 2009-ben titkosította az őszödi beszéd titkosszolgálati anyagát, az FELELŐS ORBÁN 2/3-os hatalomrajuttatásában, FELELŐS az Orbán általi fasiszta puccsért, az Alkotmány megdöntéséért, hiszen a 2010-es választás előtt fontos információt titkoltak el a választópolgárok előtt. Hol van ehhez képest jelentőségében az, amit Gyurcsány titkolt el 2004-2006 között, vagy akár Medgyessy D-206-os múltjának eltitkolása? ÉBRESZTŐ EMBEREK!
A HIÁNYZÓ LÁNCSZEM
Nem EGY hangfelvétel eljuttatás történt, hanem legalább KETTŐ, amelyek közül a második már a fidesz által is előre megtervezett volt és a konspiráció részét képezte, az alapos előkészítésről kívánta elterelni a gyanút, eleve megtévesztő titkosszolgálati anyagokat keletkeztetve.
FONTOS azt felismerni, hogy Orbánnak már 2006 júliusában a birtokában kellett lennie az őszödi beszéd egy felvételének, de minimum egy nagyon pontos beszámolónak. Lehetett az akár egy privát zsebfelvétel is.
A LÉNYEG, hogy Orbán legkésőbb 2006 júliusától tudott a beszéd tartalmáról, és az őszi zavargásokat céltudatosan tervezte meg és készíttette elő a fidesszel.
Iren Bakos. Bőven elegendő informació áll rendelkezésre Orbán haladéktalan letartóztatásához. Ennél sokkal kevesebbért tartanak már ma is embereket 72 órás vizsgálati fogságban, ügyvéd nélkül.
A probléma az,hogy Hawking szerint elmenthető az agy-szoftver és örök életünk lesz, bár csak egy másik bolygón- de ezzel a mai garnitúrával évezredeket töltünk…Tehát, ha 44 évenként lesznek választások – mert bizonyos fizikai és lelki törvények e ciklust javasolják a többezer éveseknek , akkor 2544-ben /mivel mindenkinek több avatárja lehet 3D-s hologramban/ Orr Bán és Víg Tor fog versenyezni a Galaktika Messzi Ásza címért /mindezeket a hócipős xantus-filmes kozmagyuritól hallottam, kirakta az aláírásgyűjtőkhöz plakátra a Moszkválmán téren
… es, hogy 2006. decembereben LEGKESOBB nem indult eljaras es nem voltak kihallgatasok: “Alkotmanyos rend rend megdontesenek kiserlete” es ugyanerre valo felbujtas ugyeben a fidesz es a fradi vezerei kozott, na ez…
.
…A TORTENELMI _BUNE_ AZ MSZP-NEK.
Öreg Titán, mint irod “Aki 2009-ben titkosította az őszödi beszéd titkosszolgálati anyagát, az FELELŐS ORBÁN 2/3-os hatalomrajuttatásában…”. Szivesen megmondom neked ki volt az, mert megmondta Gyurcsany is az ATV-ben: BAJNAI GORDON, mint miniszterelnok rendelte el a titkositast arra valo hivatkozassal, hogy nincs benne a kiszivarogtatok neve. Viszont a vicces, hogy a fidesz 100%-os erintettsege bennevan az osszes verzioban.
.
Es mar augusztus kozepen megvolt a fidesznek a felvetel, nem kevesebb, mint 1 honapig szerveztek az alkotmanyos rend megdontesere tett kiserletet, tovabba mar a zavargasok masnapjan tudni lehetett, hogy a fradi szekus, az a gyilkos kopasz gane meg az a szimpi lazar, az fizette fejenkent az 1000-st a Kossuth teri zavargasokert, es 5000-et a TV felgyujtasaert.
Meg valami. Belso korokben kozismert, hogy pinternek elorehaladott …bel rakja van, allitlag halalos. Lehet, hogy most igy mar a vegen tenyleg ledobja a fedot es nekimegy orbannak? Esetleg orban mar logatja tenyleg kifeje a leghajobol a tobbi kebelhaverjaval egyutt, es pinter nem hajlando felaldozodni? Merthogy nem tud olyan oszodi jelentest kiszivarogtatni, amiben nincs fidesz szal.
.
Nemreg pont Para mondott egy jot, hogy szerinte Csanyi jelzeserteku bankkoltseg emelese tobbet ert igy a valasztasi ev elejen, mint lazar es a fidesz 3 eves mocskolodasa vele szemben :) Igaz ez is.
.
Pinter es Csanyi ritkan gurigaznak szarral, lehet, hogy mar koncoljak ovatosan orbant? Mint a piranhak? Erdekese menet lesz, szo se rola.
.
Esetleg orban Ukrajnara hivatkozva legkozelebb tobb nagy kofferrel megy le a hatarra “seregszemlet tartani”? Eh-eh, es tenyleg azt hiszi, hogy nem kapjuk el? Azt tudjuk, hogy kreten, nade azt gondolja, hogy csaknem az egesz nyugat osszes hirzerzoje nem tudja lassan fejbol, hogy milyen penzet hol tartja sumakban, vagy milyen menekulesi utvonalai lehetnek? Tenyleg ilyen otvar idiota? :)
Öreg Titán
2014. február 25. kedd
06:15
“Iren Bakos. Bőven elegendő informació áll rendelkezésre Orbán haladéktalan letartóztatásához. ”
.
Az en kerdesem az (, mert itt nem az oszodi beszed tartalma es annak kiszigvarogtatasa a kerdes, hiszen ez csupan a rendbontashoz volt urugy…), hogy az altalad is emlitett informaciok mikor jutottak Gyurcsanyek tudomasara? Mert ha mar a zavargasok idejen vagy rogton utana, akkor sajnos azt is hozza kell tegyuk a tortentekhez, hogy az akkor meg hatalomban levo baloldal elmulasztotta Orbanek letartoztatasat, torvenyes elitelesuket es bortonbe zarasukat, igy ok ma mar hatalmon letrehozhattak ezt az ujhorthy-diktaturat.
Ez nem az utolag okos ember esete!
Mindenutt a vilagon es minden tipusu rendszerben, aki a fennallo rend megdonteset akar csak tervezi is, azt a hatalom sulyosan megbunteti. Mert ha nem tenne, akkor elobb-utobb ot buktatjak meg, ugy, mint ahogy az 2010-ben minalunk is tortent…
http://www.nyugat.hu/tartalom/cikk/szaleziak_fidesz_bohoc_kitiltas_kampany
-
Életveszélyes fenyegetést kapott a fiatalember.
Remélem a fideszesek összekészítették csomagjaikat, a menekülőútvonalat már kijelölték – mert ez már nagyon éles, jóra nem számíthatnak az ilyen véresszájúak!
Most a vallást nem is firtatom, mert azzal még rosszabb a helyzet, belefolytak a politikába – ennek következményeit viselniük kell.
A következő kormánynak csak minimális támogatást szabadna adnia, mert amivel támogatja az egyházakat, annyival az állam is segíthet a rászorultakon és akkor nem az egyházak tetszelegnek, mint segítő, közben pedig politizál és főleg megoszt, ezt bűn támogatni!
-
Engem nagyon nem érdekel a kiszivárogtatás, bár jó lenne tisztán látni végre, mint annyi másban is – de most a múltba merengünk vagy foglalkozunk a jövőnkkel?!
Egy kicsit Ukrajna példája kellene, hogy előtérbe kerüljön, ott tudják mit akarnak és, ha aláírják a belépésüket az EU-ba, biztos, hogy az EU szabályait is be fogják tartani!
Nálunk az EU-tól csak a píz kell, mer’ ami jár, az jár, a passzátszelet pedig majd mi fújjuk – ahogy köhög a bolha!!
Gilice
2014. február 25. kedd
00:05
“ATV simon ma este, igazi Untersovszki volt, egy máté megalázta. Már csak röhögtem kínomban.
abszurdisztán.”
.
Valoban feltuno, hogy az ATV mennyire kenyszeredetten es messze lemaradva kullog az esemenyek utan…
Mert a valodi problema: nem a 8 eve tortent oszodi beszed tartalma es annak igazsaga, nem a kiszivarogtatok es a zavargasok, nem is Gyurcsanyek azon mulasztasa, hogy a torvenyes rend ellen tevoket nem zartak racs moge (konkretan Orbant es bandajat…), hanem, hogy MA minden kovetkezmeny nelkul maradhat egy orszaggyulesi kepviselo azon tette, egy EU-s orszagban, allitolag demokraciaban is, hogy EU-s zaszlokat dobaljon ki a Parlament ablakan, majd vigyen le a WC-re.
Ez mutatja jol azt, hogy mit is kell/kellene BOJKOTTalni!
Mert ugye a komcsik azok komcsik maradnak akik voltak a fdss kdnp “elvtársak”
http://www.youtube.com/watch?v=5UxjWISWslg
-
Üzenet a dicsőséges nagyuraknak – ezt a verset feltettem a Jancsó Miklósról szóló cikkhez, de eredetileg üzenetnek szántam a maguktól elszállt 2/3-nak, akik talán már érzik, hogy kicsúsznak a dolgok a kezeikből, mert az öszöd, nem öszöd, a rezsikamu és a mindenkinek lesz munkája – ígéretekkel már nem lehet választást nyerni.
Csalni kell, elvenni a kedvet a szavazástól és kirekeszteni egyeseket (kb. 500 ezret) a szavazásból – na, ennek ellensúlyozására kell ez a vers!
A Fidesz nem nyolc, hanem kb. 18 éve hazudik – mindenben, mindig.
A 2006-os szereplők és szándékaik megítélését illetően perdöntő jelentősége van annak, kik állították össze azt a bizonyos 8 mondatot, amely meghatározta a későbbi eseményeket, a beszéd értelmezésének kereteit, lehetőségeit. Gondolom, előbb-utóbb csak akad valaki, aki ezt megpróbálja kideríteni – vagy legalábbis rákérdez…
http://gepnarancs.hu/2014/02/mit-akart-a-fidesz/
Orbán egész politikai pályáját végigkíséri a különleges, bennfentes, szenzitív információk megszerzése és az így szerzett előny gátlástalan kihasználasa, akár saját vagyoni gyarapodása, akár politikai karrierjének építése terén. Gyakorlatilag ez leírja Orbán személyiségének a lényegét: egy bennfentes információkkal gátlástalanul visszélő ember.
.
Ezzel indult a politikai pályafutása már a kezdet kezdetén, amikor Horváth István komcsi belügyminiszter és veje Stumpf István, Pozsgayval szövetkezve az akkori ellenzéki ifjúság élére segítette Orbánt, majd eljátszatták vele a Nagy Imre temetésen a bátor hős ifjú Petőfi szerepét. Jól sikerült az alakítás, az tény, a hülye magyarok pedig bevették, és jóformán az az egy szereplés az alapja annak, hogy a magyar néplélek mindmáig egykori hősként kezeli, és ezért bármit eltűr tőle.
.
Folytatható a sor Orbán karrierjében, mindenütt különleges információk birtoklásával való visszélésbe ütközünk. Horváth és Pozsgay jól kiképezték erre az érvényesülési módszerre, meg el is látták egy halom olyan szenzitív adattal, amelyből mindmáig gazdálkodhatott, Kövér László kockásfüzetes bűntársával együtt. Ez Orbán “tehetségének” a titka, az információ birtoklásából eredő hatalom. Ezért üti-vágja Orbán a tisztességes gazdasági és politikai verseny világát, mert még életében SOHA SEMMIT NEM ÉRT EL TISZTESSÉGES VERSENYBEN, mert abban ő és a hozzá hasonlók elvéreznének. Ezért olyan a világképe, amilyen, a feudális vagyoni előjogokat kombinálja a XXI. század információ birtoklási előjogaival, erre épít hatalmat, politikát, egyéni gazdagodást. Egyszóval Orbán Viktor pontosan az ellenkezőjét képviseli annak, ami a nyugati polgárságot felemelte: a tisztességes verseny kultúrájának. Orbán nem más, mint egy tőzsdei bennfentes infókkal kufárkodó szar ember, aki a világ nyugati felében pillanatok alatt lelepleznek és a hasonló tevékenységnek soha többé a közelébe sem engednek, sőt, abban a nagyságrendben, amelyben ezt Orbán műveli, hosszú évekre lesittelnek. A nyugati polgári világ ALAPESZMÉNYE a verseny tisztán tartása, amelyet a versenyben leszakadók szociális felkarolása egészít ki. Vonatkozik ez a gazdaság, a politika és még az élet sok más területére. Orbán Viktor aljassága ennek az eszménynek a semmibevételében testesül meg, amelyet a zsidó-liberális gyarmatosítók elleni szabadságharcnak álcáz, gátlástalanul teret nyitva ezzel a hatalma megtartásához elengedhetetlen szélsőjobbnak.
.
Orbán Viktor mindennek az ellenkezője, ami a nyugati polgárság szemében erkölcs és érdem. Ő a Legnagyobb Hazug magyar. Egy Cipolla. Aki nem valóságos érdemek birtokosa, hanem az egész élete csupa konspiráció, az emberek totális hülyének nézése, félrevezetése, hiszékenységük gátlástalan kihasználása. Ebből született a nagy vagyon, amelynek nagy része ma is rejtett, és a politikai hatalom is. Az emberek feletti hatalma is főképpen a róluk tudott szenzitív információkra épül. Sajnos, nem lehet azt mondani, hogy e sok mocsok nagy részét nem éppen a szocialistáktól tanulta el.
Öreg Titán,
folytatni kéne közös opusunkat!
A bevezetőtt már megírtam, de hogy mi is legyen a cselekmény, azon még el vagyok akadva.
Ötlet?
..
IV. Vadászat a Vörös Diktátorra
.
Viktor jól sejtette: ezzel még nincs vége:
Ahmedinedzsád most esküdt ellensége.
Maga ellen hívta azzal ki a sorsot,
hogy a perzsának tört orra alá borsot.
.
Az iráni vezér bizony bosszút forral:
nem fog elkullogni csak úgy, lógó orral!
Viktorunkra máris kimondták a fatvát,
és fogadkoznak, hogy hamarost elkapják!
.
Emberben nincs hiány! Tán ezren is vannak,
s ha kell, puszta kézzel Viktorra rohannak!
Ám a perzsa ravasz: még szövi az ármányt,
miként veszejti el az “Ungurusz Ártány”-t.
.
“Putyin barátja lett? Ezt meg kell fontolni!
Vagy csak pusztán érdek? Át fogom gondolni!
De még az is lehet: eltüntetem Viktort,
s helyette én magam veszek egy reaktort!”
.
Naphosszat tűnődik ez a sötét elme,
hogy áll méltó bosszút nemsoká őkelme.
Végül csak összeáll zseniális terve,
s dörzsöli a kezét: Viktor át lesz verve!
A kozvelemeny elott az oszodi ugybol nem lehet hibaskent kihozni a fideszt, az mediatorteneti bravur lenne. Ezzel kar kampanyolni. Raadasul most az ukran ugy a kozvelemeny elott parhuzamba hozhato 2006-al.
Gyurcsany a megjelent hangfelvetelen kivul mondott meg oszodon nehany igen csak cifrat, ami miatt az mszp vezetesenek felre kellett allitania. A nemzetbiztonsagi erdek felulirta a parterdeket. kb mintha Obama, ha az atomraketak inditasaval szorakozna, akkor egysegesen felreallitanak.
Gyurcsany szorakoztato, de nem epelmeju. Itt az AN nagyon helyesen kinyilvanitotta, hogy uj ellenzek kell Magyarorszagon, le minden regi arccal.
Meg nosztalgiabol sem erdemes ezek mellett korteskedni.
kedves bonhomme.
én a történetnek ezen a pontján visszakanyarodnék Orbán pályájának kezdetére, amikor Orbán Stumpffal, Anikó pedig annak nejével összebarátkozott, és Horváth István belügyminiszter, valamint Pozsgay támogatásával a KISZ helyébe lépő ifjúsági csúcsvezetőt fabrikáltak Orbán Viktorból.
.
Szép kis szín rajzolódna ki abból is, amikor Orbán vezetésével az ifjúság tüntetésre vonul, ahonnan Orbánt a belügy titkos testőre kiemeli és védelembe helyezi, miközben a többieket gumibottal szétverik, majd Orbánt az esemény hősének állítjak be. Itt visszaköszön a 2006-os Astoria, ahonnan Orbán az Erzsébet híd felé egérúton lefalcolt, magára hagyva a harapófogóba szorult tömeget.
.
Ezen a ponton, mondjuk, bevillanhatna egy kép 1983 őszéről, amikor az izsáki állami gazdaság igazgatója dínom-dánom bulit rendezett a Horváth-Stumpf-Pozsgay családi-baráti körnek, ahonnan aztán teherautó szállította a két családnak a grátisz gyümölcsöt és zöldséget a téli verembe, nehogy szűkölködniük kelljen a télen a rózsadombi villáikban.
.
Innen pedig folytatásképp ajánlom figyelmedbe mindazt a gátlástalanságot, ahogy Orbán tört előre, visszaélve a birtokában lévő különleges információkkal, azokat az egyéni gyarapodása és hatalma kiépítésére felhasználva. MDF székház pénzből bánya a papának, Kaya Ibrahim és Josip Tot, Györgyi Kálmán főügyész lemondatása, Polt Péter örökös főügyész tisztségbe iktatása. Féktelen gazdagodás, szőlők Tokajon, (“Tokaj szőlővesszein nektárt csepegtettél”) termőföldek, birtokok, a fél szülőfalu, luxusvilla a Sváb-hegyen, stb.
.
Itt aztán jöhet a 2006-os események megéneklése, Orbán nyáron megszerzi a hangfelvételt, majd kegyetlen bosszú-konspirációval kiterveli a hatalom őszi átvételét. Itt is mindenkit átver gátlástalanul.
.
E retrospektív visszaemlékezéssel kaphatna megvlágítást az, ami a keleti, köztük az iráni kaland után vár rá: az arrafelé élők bizony nem nézik tétlenül, ha valaki átveri őket, arrafelé az ilyet nem felejtik, ha kell évtizedeket is kivárnak a bosszú pillanatáig. Ami arrafelé sohasem elkerülhető. Aki arrafelé úgy lebukik, mint ahogy Orbán a 2006-os konspirációjával nálunk csúfosan lebukott, annak már menekülni sincs értelme, jobban teszi, ha rezignáltan várja sorsa beteljesedését.
A 2×3 patkány, plusz egy büdös görény. Három a kiszivárogtató, három akikhez szivárogtattak, egy repülőgépi telefonos mit fahrer. Gratulálok, szép munka. Csak én kapok tőlük hányingert, az állampolgár. Panaszt teszek az ügyészségen egészségrontásért.
Donald
Szerintem az AN nem korteskedik, ahogyan én magam sem. Nem véletlenül ezzel a mondattal zártam a korábbi hozzászólasomat:
“Sajnos, nem lehet azt mondani, hogy e sok mocsok nagy részét nem éppen a szocialistáktól tanulta el.”
Ettől függetlenül én nem médiatörténeti bravúrnak tartanám a 2006-os orbáni konspiráció nyilvános leleplezését, mert Mo.-on a média nem szabad, bravúrról pedig a szabad világban szokás beszélni. Ha netán megtörténne, az nem bravúr lenne, hanem egyszerűen valakiknek ez vágna az érdekébe. Az fel sem merül bennem, hogy belátható távlatban a magyar médiában csak úgy, magától, elkezd fújni a szabadság szele. Ha pedig szabad média lenne Magyarországon, akkor pedig azért nem lenne bravúr, mert már réges rég leleplezték volna Orbán konspirációit.
˙
˙
Soha nem volt kétséges, hogy a 2006-os államellenes zendülés forrása a Fidesz, konrétabban Orbán Viktor volt.
.
˙
˙
Azért lenne fontos a kiszivárogtatók nevének hivatalos kihirdetése, mert amíg ez nem történik meg, addig e valódi árulók helyett a többi párttagra is a gyanú árnyéka vetül. Miden MSZP tagnak követelni kellene, legalább a párt mentálhygénés állapota érdekében…
˙
Mellesleg ezért volt bűnös cselekedet Mesterházytól az információ fizikai megsemmisítése.
.