Ronai and Ronai
AMERIKAI

A Mazsihisz bojkottja nem zsidó ügy 2014. február 9. vasárnap 15:33 | AN

  • Hozzászólások(44)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
A Mazsihisz bojkottja nem zsidó ügy

Budapest – Erkölcsileg helyes, üdvözlendő és pozitiív döntést hozott a Mazsihisz közgyűlése, amely szerint nem vesznek részt a holokauszt-emlékév kormányzati programjain “egyelőre”. Ez a kiskapu – remélhetőleg – csupán annak szól, ha a kormány megváltoztatná az álláspontját, és nem építené meg a megszállási emlékművet, leállítaná a “Sorsok Háza” projektet és menesztené Szakály Sándort a Veritas Intézet éléről. A bojkott minden szempontból nagy jelentőségű döntés, nemcsak a zsidóság, hanem egész Magyarország szempontjából. Az Orbán-kormány színt vallhat. De nem fog meghátrálni, hiszen a lényegét adná fel.

A Mazsihisz korábbi hezitálása jelzi, nem hozott könnyű döntést a szervezet. Pedig a képlet világos volt, a hezitálás ebből a szempontból érthetetlen, de mindenképpen jelzi, hogy a szervezet nem szívesen fordult szembe a hatalommal, és kereste volna a megegyezés lehetőségét. Elég sokáig vártak, szinte már mindenki elhatárolódott, csak a Mazsihisz nem. Hitközségek, kulturális fesztiválok mondták vissza a kormány támogatását. De bármennyire szeretett volna megegyezni a Mazsihisz, az Orbán-kormány egyszerűen nem adott erre lehetőséget. Nem maradt más választásuk, mint a bojkott.

Az ügynek két szempontból van nagy tanulsága: az egyik, hogy az Orbán-rendszer alapjait érintő kérdésről van szó. A Fidesz illegitim, senki által meg nem szavazott alaptörvényével teljes összhangban áll a német megszállási emlékmű és az egész emlékév antiszemita üzenete. A történtek megvilágították, mit jelent az alaptörvényben az a mondat, hogy Magyarország 1944. március 19-én elveszítette függetlenségét. Ezt eddig is lehetett volna tudni, de vannak sokan, akik szeretik eljátszani a süketet és a vakot, hogy ne kelljen kimondani az igazságot, nehogy valami kellemetlenség vagy hátrány származzék belőle. Ez a mondat ma már világosan azt jelenti, hogy az Orbán-kormány a szélsőjobboldal antiszemita programjára építette a rendszerét a holokausztban való részvétel felelősségének letagadásával, a történelem meghamisításával és a Horthy-rendszer tisztára mosásával. Az alaptörvény “keresztény” alapokra való hivatkozása pedig ugyanazt jelenti, amit a Horthy-rendszerben, hogy nem zsidó. Ehhez kellett volna a zsidó szervezeteknek asszisztálniuk és mindezt legitimálniuk, egy kis pénzért cserébe.

A másik tanulság az, hogy van egy olyan pont, amelyen túl már nem lehet hátrálni. Nemet kell mondani. A Mazsihiszt kiélezett döntés elé állította az Orbán-kormány, nem is maradt más választásuk, mint a bojkott. De a magyar politikai ellenzéket legalább ilyen döntések elé állította már többször az Orbán-rendszer, és még egyetlen alkalommal sem sikerült egy korrekt választ adniuk azokra. Minden alkalommal megtalálták a kiutat, a kerülőt, a kiskaput, hogy ne vigyék kenyértörésre az önkényuralommal a kérdést. A Mazsihisz (és korábban a hitközségek) döntése ebből a szempontból is példaértékű és nagy jelentőségű, mert az identitásukat és a holokauszt áldozatainak megtagadását kérték tőlük, és erre ők már nemet mondtak. Megszületett az első igazi “nem”. Hasonlóképpen nagy jelentősége lesz annak, hogyan válaszol erre Orbán (hiszen itt egy ember akaratáról van szó). Enged vagy nem enged. S mivel ez a döntés a rendszere alapjait érinti, nem fog engedni.

Ebből pedig világos, hogy az Orbán-rendszer “keresztény-nemzeti” elnevezése egy etno-nacionalista fasiszta rendszert takar. Ebben a rendszerben a liberális demokrácia üldözendő “zsidó” találmány, a nemzeti identitás a politikai katolicizmus  ”keresztény” fogalmával azonos, amely a zsidósággal szemben definiálja önmagát. Ebből az ideológiából fasiszta rendszerek jöttek létre. Az “emlékév” kitűzött célja, hogy a rendszer elődjét tisztára mossa, az “apostoli királyság” eszméjét és a nemzettel való azonosságát heroizálja és  megszépítse, a rendszer ideológiai alapját jelentő klerikálfasizmus bűnet is következményeit eltörölje.

Az antiszemitizmus, a fasiszta ideológia, az áldozatok meggyalázása, a történelem meghamisítása nem a zsidóság ügye, hanem egész Magyarországé. Ezt a rendezvénysorozatot, emlékévet mindenkinek bojkottálnia kell, és csatlakoznia kell a mazsihisz és a hitközségek, kulturális intézmények bojkottjához. Végeredményben pedig, mivel az emlékév hazugsága a rendszer fundamentumát érinti, az egész rendszert is bojkottálni kellene. Vajon a politikai ellenzék mikor érti meg, hogy nemcsak a magyarországi zsidóságot, hanem őket is döntés eé állították. Mikor veszik észre, hogy nekik sincs választásuk? Nem hagyott Orbán más lehetőséget, mint a kollaborációt és önfeladást, vagy a bojkottot?

A Mazsihisz bojkottja nem zsidó ügy. Magyar ügy. Az egész ország ügye. És nemcsak abban az értelemben, hogy illendő lenne azonosulni vele és szolidárisnak lenni az áldozatok mellett tisztességgel kiálló zsidósággal. Hanem abban az értelemben is, hogy az egész országot veszélyezteti az az ordas ideológia, amelyre az Orbán-rendszer épül. A zsidósággal ütközött először, mert a zsidókat azért ölték meg 70 évvel ezelőtt, mert nekik tulajdonították a szabadságra, a jogra, a szabad versenyre és az egyenlődégre épülő demokratikus rendszert. Mindazt, ami minden ember, minden nép, így Magyarország számára is az egyetlen lehetőség a szabad és boldog életre.

A másik út ismert. Annak vége az, amire most 70 év után úgy kellene emlékezni, hogy kiderüljön: milyen ideológia vezetett a népirtáshoz. Aki kíváncsi erre, nem kell mást tennie, csak elolvasnia Magyarország orbánista alaptörvényét.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.8/5 (48 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +62 ( 74 szavazatból)
A Mazsihisz bojkottja nem zsidó ügy, 4.8 out of 5 based on 48 ratings

Címkék:, , ,

  • Hozzászólások(44)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

44 Reader’s Comments

  1. ,,A Mazsihisz bojkottja nem zsidó ügy”
    Minden minden demorata es antifasizsta embernek tamogatni kell a zsido szervezeteket a törtenelem hamisitas, antiszemita, fasizsta gondolatok, fasizsta politika, fasiszta szervezetek, megnyilvanulasai ellen.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +28 (50 szavazatból)
  2. A MAZSIHISZ utána ment a közhangulatnak.
    Holott éllovasának kellett volna lennie a tiltakozásnak.
    A véleményem nem változott meg velük kapcsolatban.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (33 szavazatból)
  3. Gróf Apponyi György magyar konzervatív főúr 1935 decemberében írta ezeket a sorokat: „Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +37 (51 szavazatból)
  4. Én még mindig tamáskodok a bojkottal kapcsolatban.
    Orbán és bandája meg fogja találni a módját, hogy engedjen is, meg nem is.
    Aztán a végeredmény ékes példája lesz annak, hogy a diktatúra elsöpör minden negáló hangot, amint rést talál az elhatározáson.
    Akárhogy is lesz, a MAZSIHISZ ha hezitálva is, de kimondta a feltételeit,és várja a választ.
    Mert Orbán majd ezen a héten dönt…
    Én ezt sem értem…
    Mi az hogy Orbán dönt?
    Mi az hogy egy személyben?
    Mi az hogy sorsdöntő dolgokban a kezébe kerül egy ilyen döntés?
    Ha még mindig KÖZTÁRSASÁG van, mint ahogy hazudják, akkor hogy hogy Orbán dönt?
    Meg van itt bolondulva mindenki?
    Orbán nem dönthet egyedül!
    Kérje ki a pártok, és a lakosság véleményét!
    Egyedül dönthet a múlt meg nem történtté silányításáról – gumiszobában!!!
    Nyilváníttassák akkor elmebetegnek! Egy országot nem nyomoríthatnak egy beteg elme alá!
    Hát nincs egy normális gerinces ember sem a fideszben, aki szólni merne ennek a tébolyodottnak?
    Igen! Annak nevezem, mert ép ésszel ilyen múlt gyalázást senki, még politikus sem tehet!
    Még miniszterelnök sem!
    .
    A MAZSIHISZ végre lépett!
    Valaki nagy tudású szólítsa már fel az összefogó ellenzéket, hogy itt az idő! Álljanak a MAZSIHISZ mellé, mert ez már nem zsidó kérdés, és nem a múlt melletti kiállás végett szükségszerű, hanem a jövő végett!
    A magyar jövő végett!
    Ha most nem merik gyávaságból felvállalni ezt a kiállást, nem csak a világ, de mi idehaza is meg fogjuk vetni őket, és nézhetnek akkor maguk körül szét, mert meg fog ritkulni a levegő!
    Mert a következő kormányunknak nem szeretnénk ha gyáva, semmi elv mellett kiállni nem képes kormánya lenne ennek az országnak!
    .
    A fidesz kormány minden határt átlépett amit még a demokrácia képviselt ebben az országban!
    Látható a fenti példából, hogy egy személytől tette függővé az országot a kormányzó párt!
    Tegyenek ellene, vagy törődjenek bele már most, hogy nem fognak nyerni azon az átkozott választáson!
    Demokráciát akarunk, és demokratákat az új kormányba, nem megalkuvó hajlékony gerincű megélhetési politikusokat!
    Itt az idő, és az alkalom a döntésre! Most! Ha elmulasszák, az már történelmi bűn lesz a részükről, amit előbb vagy utóbb, de megtorol a nép!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +28 (50 szavazatból)
  5. Orbán nem fog meghátrálni. A zsidóság pedig beírja magát a történelembe, azzal, hogy az első bátor – szinte önfeláldozó – lépést egyedül ők merték megtenni Orbán aljas ideológiájával szemben. És itt a hangsúly az ideológián van. Ugyanis az ellenzék a mai napig nem volt képes szembesíteni Orbánt azzal, hogy milyen aljas fasiszta ideológiára építette a rendszerét. Inkább gyáván belementek egy választási parádéba, amelynek a játékszabályait Orbán írta.
    Ha az ellenzéknek lenne egy csöpp esze, akkor holnaptól csatlakoznának a zsidók bojkottjához, és a bojkottot kiterjesztenék az egész Orban rendszerrel szembeni teljes politikai bojkottra.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +27 (39 szavazatból)
  6. A KOCKA EL VAN VETVE. MOST FOG ELDŐLNI, HOGY KI KERÜL A MAGYAR TÖRTÉNELEM SZEMÉTDOMBJÁRA, ÉS KI A DICSŐSÉG ÉS BECSÜLET TABLÓJÁRA!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +18 (24 szavazatból)
  7. Öreg Titán
    Sajnos az ellenzék nem nőtt fel a feladatához! Gyanítom, hogy nagy lesz a hallgatás. Mert ők választani akarnak. Ragaszkodnak a csaló választási törvény által megtartott össznépi bohózathoz, aminek a választás nevet adták.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (26 szavazatból)
  8. Nagyon sok ilyen-olyan szervezet és önmagát ellenzékinek minősítő párt van kis hazánkban.
    Valamilyen módon lassan már ideje lenne jelezniük, még az orbáni kinyilatkozás előtt, hogy a MAZSIHISZ és a többi zsidó szervezet mellett foglalnak állást, felvállalva de nem dicsőítve nemzetünk múltját.
    .
    Akkor mégiscsak BOJKOTT!………..Nem úgy, nem ott és nem akkor….
    De mégiscsak valami!
    Hogy is van? ……..Kicsit sárga, kicsit savanyú, de a miénk!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (18 szavazatból)
  9. Az un. ellenzékre igaz amit Kertész Ákos írt.Genetikusan alattvaló! Ezek még az internálótáborban, még a kivégzőosztag előtt is azt motyognák: a helyzet nem annyira súlyos, nem kell túlozni! Ebből fasizmus lesz, sőt már van is.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (23 szavazatból)
  10. Geyza, nem értek egyet veled. A MAZSIHISZ a hagyományokra támaszkodva hozta meg a “Vének Tanácsának” döntését és az mint tudott időt kíván.
    Végül is, helyes döntést hozott. Méltósággal, becsülettel. Szerintem sok jópontot szerzett ezzel a döntésével. És a döntés mindannyiunkért történt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (25 szavazatból)
  11. ” A bojkott minden szempontból nagy jelentőségű döntés, nemcsak a zsidóság, hanem egész Magyarország szempontjából.” Így igaz.
    Most pedig az összefogás pártjain van a sor, a választások bojkottjának a meghírhetésével.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (25 szavazatból)
  12. Végre megtörtént az első lépés a nemzet pusztító, félkegyelmű Viktúr Vezér ellen! Verjétek le a koronát a hazug, sunyi paraszt fejéről!
    .
    NE KUSSOLJATOK TOVÁBB! EGYSÉGBE TÖMÖRÜLVE FOLYTASSÁTOK AZ ELKEZDETT HARCOT!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (25 szavazatból)
  13. A zsidók igazi hazafiként viselkednek abban az országban, amelyik ki akarja őket taszitani a nemzetből. Rajta, lehet kovetni a példát, és Orbán rettenetes rendszere úgy omlik össze, mint egy kártyavár!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +17 (35 szavazatból)
  14. Ide teszem ezt a felháborító tényt:
    http://hvg.hu/velemeny.nyuzsog/20140209_Bencsik_anarchista_tamadassorozat_fenyege?FullComment=true#comments
    A szerencsétlenje!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (11 szavazatból)
  15. Igen, Bumburi, felháborító a volt élpárttag (Bencsik) szövege. De Bencsik, ahogy lapja is, bármennyire szemét is, szócső.
    (Nem véletlen, hogy ov egyik kedvenc lapja.)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (10 szavazatból)
  16. Megjött a minuszoló brigád! Idióták…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (13 szavazatból)
  17. Bencsik keresi az ürügyet. (?) DDD Szerencsétlenje.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (8 szavazatból)
  18. Mesterházy, Gyurcsány, Bajnai, Schiffer!
    .
    Itt a lehetőség, hogy csatlakozzatok egy bátor civil kezdeményezéshez. Hogy ne kiabáljátok, hanem üvöltsétek: nem a néppel van baj (sajna, azzal is – de ez most mellékes szempont), hanem a kormány antiszemita! A kormány – és főként Orbán Viktor – választási célból szít a feszültséget.
    .
    Tessék szembe állítani az egyszerű embereket a nevükben garázdálkodó kormánnyal, kifejezetten Orbán Viktorral. Hogy az utóbbiak szégyent hoznak az országra, azt akarják elérni, hogy külföldön megvessék a magyarokat – holott nem a néppel, hanem csak Orbán Viktorral (és szűkebb garnitúrájával) van baj.
    .
    Ha az MSZP tudott szervezni magának egy 13.000 főből álló „kongresszust” csak azért, hogy a nagyon szürke Mesterházyt fényezze, akkor szervezze meg ugyanezt a 13.000 embert az utcára, hogy nyomatékosítsa a szavát. Még mielőtt Orbán válaszolni tudna – hiszen tudjuk, úgyis hazudni fog! Nehogy már Orbán szavain rugózzon az ország…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (20 szavazatból)
  19. Bizony nagyon magas labda s mondhatni meccslabda az ellenzék ellen !
    Váratlan gólpassz a MAZSIHISZTŐL. Csak be kell rúgni az üres kapuba.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (14 szavazatból)
  20. Nagyszerű, hogy a MAZSIHISZ ezúttal nem csinált s@gget a szájából, tisztességesen kitartott a korábbi nyilatkozata mellett. Gratulálok és köszönöm az érsekújvári meg a frankel hitközségnek, mert szerintem ez nem kis mértékben az ő érdemük.
    .
    Borítékolni lehet, mi lesz a rohadt náci orbaniták reakciója. Nyilván már előre meg volt írva a kommunikációs stratégia mindkét esetre.
    Erre az esetre az, hogy el kell szigetelni a MAZSIHISZ-t, bagatellizálni kell a tisztességes döntésük jelentőségét. Egyrészt az lesz a szöveg, hogy a MAZSIHISZ nem képviseli a magyar zsidóságot, hanem annak csak egy töredékét. Másrészt valami olyasmi, mint Randolph Braham esetében, aki egy szegény szenilis vénember, akit gonosz emberek félrevezettek. A MAZSIHISZ-t is majd jóindulatúan lesajnálják, megveregetik a vállát és azt mondják nekik, nem baj gyerekek, azért mi szeretünk titeket, biztos rossz napotok volt, de mi megbocsátunk, adunk még egy lehetőséget, gondoljátok újra és szóljatok, ha megvan a helyes válasz.
    .
    Mindezt lehet tudni előre. Fel kell rá készülni, nem szabad engedni! Civil szervezetek, ellenzéki pártok, jóérzésű emberek, minél többen és minél hangosabban álljunk most a MAZSIHISZ döntése mögé. Érezzék a ruhadékok a hűvös lehelletünket a nyakukban!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (19 szavazatból)
  21. gret 49,
    csak az a kurva nemzetközi közvélemény!
    Mert szerintem a holnapi sajtó tele lesz z üggyel. Alig hiszem, hogy a világszerte jelentős újságírók még /már nem verik a billentyüket.
    Ugye lehár, ugye Gordon, ugye avi, Kopácsy ?
    Ugye?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (11 szavazatból)
  22. Végre!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (9 szavazatból)
  23. Szerintem a következő folytatás várható:
    (1) Orbán elhalasztja a szoborállítást, azt sejtetve, hogy igazából már nem is akarja
    (2) A Veritas vezetését Szakály helyett átmenetileg másra bízza (ürügy tetszés szerint)
    (3) Ráveri a Mazsihiszra, hogy lám, megváltoztak a körülmények, ti mondtátok, hogy akkor részt vesztek, akkor most gyerünk
    (4) Lemegy a megemlékezés, eltelik 1-2 hónap, és Szakály visszakerül, a szobrot pedig felállítják.
    (5) A zsidó szervezetek mélységes felháborodásuknak adnak hangot.
    (6) Oszt jónapot.
     
    Az egész ügy nem kommunikációs mellényúlás (ha-ha), hanem a rendszer leglényege. A rendszer leglényegét elutasítani csak magának a rendszernek az elutasításával lehet, egyes megnyilvánulási formáinak eliutasításával nem, mert azt bármikor kikerülik, mint gárdás az egyenruhatiltást.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (12 szavazatból)
  24. Ego van egy más folytatás is, nevezetesen: Orbánt csak egy acélfal állítja meg, tehát nem enged. Valahol történik valami provokáció, aztán választás lefújva.
    Na aztán bármi is lehet. Akkor fog megmutatkozni az igazi ellenzék. Az ellenállás egyik formája a partizán módszer, a másik a nyílt konfrontáció felvállalása.
    Akkor a nemzetközi EU-nak is szint kell vallani.
    A Nato hallgatni fog, mert az orosz medve is csak morog, nem többet.
    Orbánt ejtik és a Fidesz úgy jár, mint Mari néni kéménye. Ledől. DDD
    (Az az unokája volt.)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (6 szavazatból)
  25. Nem a MAZSIHISZ bojkottja, hanem a fasiszta rendszer bojkottja!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (5 szavazatból)
  26. Fasiszta kormányok és diktátorok nem hátrálnak meg, ezért válik szükségessé megdönteni azokat erővel. A több ezer éves történelemben, idáig nem voltak diktátorok, akiket szavazással menesztettek. Ugyanakkor sok-sok tucat abba a kategóriába tartozott, mint Hitler és Szálasi! Kitartás a sírig! Néhány pedig megtartotta hatalmát haláláig, mint Stalin. Vajon melyik kategóriába fogják sorolni a magyar polgárok a Stadionos viktort?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (9 szavazatból)
  27. Gonoszka /egy színfolt/

    Zsidóinkat nem tudtuk megvédeni. (Nem is akartuk.)
    *
    “Megölte őket a gyűlölet, őrizze emléküket a szeretet.” (Hol is ez az írás ?)
    *
    És most a holtak kikelnek sírjaikból, porukat hozza a füst, a szél, hogy megvédjék emlékükkel azt a hazát, mely nem védte őket. Jönnek a zsidó asszonyok, gyermekeikkel, jönnek a zsidó öregek, botjaikra támaszkodva és ott állnak hadrendbe a zsidó férfiak, fiatalok, …
    Nem lehetünk gyávák, nem árulhatjuk el ismét őket!
    *
    Smá Jiszroel !
    Shalom.
    *
    Ahogy gondoljátok

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (10 szavazatból)
  28. A sok nyomorult felbérelt troll végigmínuszolta a posztot, aztán aludni tértek. Haj, ha egyszer a kezeim közé kapnék egyet-kettőt közülük, úgy lemínuszolnám őket, hogy a jó édes Fühererük se ismerne rájuk!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (7 szavazatból)
  29. Most fejeztem be a cikkemet errol a temarol. Ha angolul tudo ismeroseidet is szeretned errol informalni, kerlek oszd meg ezt a cikket a Facebook-on vagy emailben. Koszonom.

    http://drmandler.wordpress.com/2014/02/10/why-everyone-should-boycott-official-2014-holocaust-commemorations-in-hungary/

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (6 szavazatból)
  30. A Horthy érában nem védtük meg zsidó honfitársainkat. Most a bojkottal mégis Ők mutatnak példát és nyitnak esélyt arra, hogy tegyünk valamit a közös jövőnk élhetőbbé tételéért. Az áldozatok emléke is megérdemelné, hogy a demokratikus politikai elit végre létrehozza a totális választási győzelem esélyét. Még nem tartunk itt .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  31. Korábban hibáztattam a Mazsihiszt, amiért nem azonnal hozott elutasító döntést, de belátom, hogy az eltelt idő emelte a döntés megalapozottságának a fokát. Aki ellenvéleményt akart kifejteni, vagy ellenvéleményének igazságát bizonyítani, netán híveinek számával nyomást gyakorolni, ennyi idő alatt megtehette. Azt tudjuk, hogy a demokratikus ellenzék pártjai nem antiszemiták, de azt is, hogy a nyílt szembeszállásra nem érzik elég erősnek magukat. Jogos a felvetés: amíg Gandhi (szegényen és életét számtalanszor kockára téve) maga mögött tudhatta az országát, kit tudhat maga mögött Mesterházy Attila? Rossz úton jár, ha abban bízik, hogy Simon Gábort már nem.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  32. kivanka,
    “tudjuk, hogy a demokratikus ellenzék pártjai nem antiszemiták”
    Nem azok?
    Talán nem lennének azok, ha valóban demokratikus ellenzék lennének.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  33. Grét49 !
    .
    Az utolsó két mondatod nem stimmel ! Félreérthető, hisz az érzi a másik hideg lehelletét a nyakában, aki mögé az odaálltak… Ergo, ha te a MAZSIHISZ mögé állsz oda, akkor az fogja a te lehelltedet érezni és nem a fid-SS
    .
    Üdvözlet !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  34. (A fotó alávaló:)
    .
    Bálványimádás állami pompával
    .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  35. Zsidó – nagyszerű nagyapám – egyik legjobb barátja részt vett a fenti világ kongresszuson, anno…hatalmas hasmenés jött rá, amely mindvégig, – amíg csak tartott nem múlott, semmilyen gyógyszeres kezelésre sem.
    A baráti kor a következőket verselte e jeles esemény /értsd: hasmenés kapcsán.
    Nappal fosott…
    Éjjel mosott…
    Az eucharisztikus világ kongresszuson.
    Kívánok hasonló jókat a mai fasisztáknak.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  36. Fel vagyok háborodva a Balog miniszter hasba lyukat beszélő hazugságaitól!
    http://hvg.hu/itthon/20140210_mazsihisz_bojkott_megszolalt_balog_zoltan

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  37. Ostoba gondolat volt abban reménykedni, hogy bárki is csatlakozni fog a MAZSIHISZ bojkottjához.
    http://nepszava.hu/cikk/1010474-dk-a-kormany-nem-melto-a-holokauszt-emlekev-megrendezesere

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  38. Bunburi!
    Itt van még két zsidó szervezet, és reményeim szerint minden napra jut majd legalább egy.

    Alapvetően az történik, mint régen.
    A zsidók magukra maradnak. Meglepő? Ugye nem annyira.

    A MAZSIHISZ megemlékezésére el lehet majd menni .
    Remélem, hogy sokan leszünk!

    http://www.atv.hu/belfold/20140210-ujabb-zsido-szervezet-utasitotta-vissza-a-kormany-millios-tamogatasat

    Hanoar Hatzioni Egyesület
    szombathelyi hitközség

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  39. Bumburi!

    Elnézést az n betüt olvasd m-nek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  40. Szenzor
    Mát meg sem lepődök, a felháborodásom viszont nagy!
    Ezzel nem csak a zsidó közösségeket hagyták magukra, hanem mindannyiunkat!
    Észre sem veszik hogy mindannyiunkat sértenek ezzel a kívülállással!
    Most aztán tényleg megmutatkoznak teljes valójukban, ami nagyon rossz ránk nézve.
    Ami érdekli őket, az a hatalom, semmi más!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  41. Az igazsággal szembenézés, a tettek bevallása főleg a magyar állam, a magyar nép érdeke, a “magyar lélek” alapvetű szükséglete. Nagy megkönnyebbülés lenne a magyar mentalitást terhelő görcsöktől, ha őszintén beszélnének. Aki ezt akadályozza, aki mellébeszél, hazudik, elken, sőt, újra uszít, az a magyar nép és a magyar nemzet ellen követ el súlyos merényletet.
    .
    Hogy mellesleg a magyar zsidók vagy zsidó magyarok elleni merénylet is, az a zsidók ügye, és újabb csalódást jelent azoknak, akik bíztak a magyar államban és a magyar kultúrában. Ez a zsidókra nézve nagy csapás és súlyos fenyegetés, de főleg a nem zsidó magyarok tragédiája, mert a zsidókkal szemben ők észre sem veszik, milyen mélyre süllyedtek, és milyen lelki nyomorba kormányozzák magukat.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  42. Irtam egy cikket errol a temarol angolul. Nagyon orulnek, ha megosztanak es terjesztenek hiszen a bojkott szeleskoru tamogatasa egy moralisan elkerulhetetlen lepes.

    http://drmandler.wordpress.com/2014/02/10/why-everyone-should-boycott-official-2014-holocaust-commemorations-in-hungary/

    Koszonom.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  43. bumburi (2014. február 10. hétfő 17:59)
    Szánalmas ez a Balog és az ő sunyisága. Az egyéb süketeléseit most nem elemezve: holmi párbajt vizionál, ahol “Karsai László vagy más történész nyílt tévévitára hívná ki Szakály Sándort arról, mi történt Magyarországon 1939 és 1945 között.”
    Ez az ember vagy totálisan hülye, vagy mindenki mást totálisan hülyének néz. Vagy mindkettő. Azt képzeli, hogy KÉT történész nyilvános tévévitája döntheti el MOST azt, amit történészek EZREI már rég megírtak? Hogy mi történt 1939 és 1945 között?!
    Hát ez egyszerűen hihetetlen.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  44. http://www.kormany.hu/download/6/7e/21000/A%20MAZSIHISZ%20levele.pdf

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
Kapcsolódó cikkek

A DK nem bojkottálja a Fideszt 2014. április 29. kedd | AN

Harmadszor is kordont bontottak a Szabadság téren 2014. április 10. csütörtök

Lemondott a Mazsihisz ügyvezető igazgatója 2014. április 10. csütörtök

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos