Ronai and Ronai
AMERIKAI

Kioktatta az RTL Klub az álszent parlamentet 2013. december 20. péntek 0:43 Forrás: AN

  • Hozzászólások(142)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Kioktatta az RTL Klub az álszent parlamentet

Budapest – Nem sok jó mondható el az RTL Klubról, kereskedelmi csatorna, sajátos igényszinttel. Van két jó dobásuk, az egyik Házon kívül című műsor, jó későre tették, mert zseniális, és az RTL II-n ők adják a legjobb magyarországi híradót. Nagyjából ennyi, a többi néma csend.

Most viszont olyat tettek, ami előtt le a kalappal. A történet röviden: a parlament meghívta az X Faktor sztárjait, hogy énekeljenek a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat rendezvényén, hogy énekeljenek a gyerekeknek. El is fogadták a meghívást, mentek volna örömmel, de kiderült, hogy az egyik X faktoros versenyzőből, Krasznai Tündéből nem kérnek a hatalom fura urai.

Krasznai Tünde egy nagyon jó hangú énekes, aki a műsor elején bevallotta, hogy korábban pornózással kereste a kenyerét. Mindez évekkel ezelőtt történt, azóta felhagyott ezzel a foglalkozással, helyette énekel, nem is rosszul. Egyéni, másokéval össze nem téveszthető hangja van, nem csoda, hogy a harmadik legjobb lett a több tucatnyi énekest felvonuló vetélkedőn.

Mindez nem érdekli a szervezőket, akik úgy döntöttek, hogy a jó erkölcs nevében nem kérnek Tündéből. Azt mondták, nem lenne jó, ha egy korábban felnőtt filmekben szereplő személy a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat rendezvényén énekelne.

Mintha a parlamentben csupa makulátlan előéletű, tisztakezű személy ülne. Senki olyan, aki megvert volna egy nőt, a vak komondoros Balogh úr is Kövér László szellemének árnyékában gagyog, s ragyog. Senki közülük nem csalta meg a párját soha, az pedig, hogy az egyik fideszes képviselőre néhány évvel ezelőtt éppen akkor nyitott rá a felesége, amikor hites ura a közpénzen bérelt budapesti kégliben épp a titkárnőjének szerzett örömöt (és viszont), nyilván bocsánatos bűnnek számít. (Név és titulus a szerkesztőségben.)

Csupa feddhetetlen ember, megannyi istennek tetsző cselekedettel.

Erre jött az RTL Klub válasza, amely rendesen kiosztotta az álszent farizeusokat.

„Fontosnak tartjuk, hogy mi sem különböztetjük meg a versenyzőket előéletük alapján: nem számít, ki volt ismert korábban, ki mit csinált, csak az a fontos, hogy itt és most hogyan szerepel… A nézők, azaz a magyar állampolgárok Krasznai Tündét – megítélésünk szerint teljes joggal – érdemesnek tartották, hogy ott legyen az X-Faktor döntőjében… Az önök kérése nem csupán a nézők akaratával ellentétes, véleményünk szerint az elfogadhatatlan erkölcsi szempontból is. Ahol az X-Faktor bármely szereplője nem kívánatos, ott az egész X-Faktor, annak összes szereplője is az”.

Igaza van az RTL Klubnak, amikor úgy döntött, hogy megóvja versenyzőit a parlament erkölcsi fertőjétől.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 5.0/5 (104 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +153 ( 167 szavazatból)
Kioktatta az RTL Klub az álszent parlamentet, 5.0 out of 5 based on 104 ratings

Címkék:, , , , ,

  • Hozzászólások(142)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

142 Reader’s Comments

  1. A pornó a prostitúció egy fajtája. Felőlem egy prosti vagy volt prosti énekelhet a parlamentben, de elfogadom hogy nem mindenkinek ugyanez a a véleménye. A liberális világnézet abban is különbözik a konzervatív/keresztény világnézettől, hogy képes tolerálni az eltérő véleményeket. A keresztények mindenkit meg- és elítélnek, akik másként gondolkodnak dolgokról, mint ők. Szektába tömörülve gyűlölködve vicsorognak a külvilágra, mások szemében a szálkát is észreveszik, a sajátjukban a gerendát se látják meg. Egyébként a történet vihar a biliben. A szervezők nem látnak szívesen prostit a műsorban, ennyi. Előfordul az ilyesmi és nem csak magyarországon. Ettől még a többi szereplőtől nem kellene elvenni a fellépés lehetőségét.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -32 (44 szavazatból)
  2. Úgy tudom a keresztények megbocsájtják a megtérők bűneit,akkor most milyen párt is az a KDNP -nek nevezett párt.Kövér milyen alapon gondolja,hogy az eddigi tevékenysége folytán feledjük a múltját.
    Aki a szépségversenyt összehasonlítja a parlamenttel annál nagy hiba van.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +23 (29 szavazatból)
  3. pipacs
    2013. december 20. péntek
    15:53
    .
    Én nem tudom, hogy beígérte-e vagy sem de szívesen olvasnék ezeknek a mocskoknak a viselt dolgairól. Szégyen vagy nem, már csak ilyen vagyok!
    Remélem ,hogy ha nem Terry Black, akkor valaki végre előrukkol valami olyannal ami a lakosság többségénél túllépi az inger küszöböt.
    .
    Habár én már abban sem vagyok biztos, hogy ebben az országban van olyan dolog, ami előidézheti azt a bizonyos Kritikus tömeget ….

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +18 (20 szavazatból)
  4. Hat “szegeny” wittner mariskarol mar mindenki megfeledkezeik?
    Pedig milyen szep karriert futott be!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +25 (29 szavazatból)
  5. http://hvg.hu/velemeny.nyuzsog/20131219_Kover_Laszlo_es_a_pornocasting#rss
    -
    A hsz-kből is lehet tájékozódni, nem csak a cikkből – mindegyik nagyon tanulságos.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  6. Az igazsághoz tartozik,hogy az RTL Klub minden hibája ellenére még egy viszonylag nézhető adó ( most a hiradókról és egyéb közéleti műsorokról beszélek, nem a celeb és egyéb -borzalmakról). A Házon kivül jelenleg a legjobb műsor . Boros Krisztina százszor jobb ,mint Olgácska meg a kedves Antónia. A XXI század és a Gazdálkodj okosan is kiváló műsorok. A hiradóik ( az összes) toronymagasan verik az ATV hiradókat .( Az ATV-n egyedül Friderikusz,aki nagyon jó) A nézhetetlen TV 2-ről nem is beszélek . a Mokka és a Napló is borzalmas.Érződik rajtuk az izzadtságszag,ahogy mindenáron”
    meg akarnak felelni.”

    Minden hibája ellenére a Heti Hetes is egy bátor darab ( az is RTL)
    Ha már itt tartunk ,szeretném megdicsérni az M1( hoppá!!!!! )egyik műsorát is. Az Angi jelenti (Galán Angéla), minden egyes darabja kitűnő!! Mindig más
    szakmákat,foglalkozásokat mutat be..

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (6 szavazatból)
  7. OKI
    “Hat “szegeny” wittner mariskarol mar mindenki megfeledkezeik?
    Pedig milyen szep karriert futott be!”
    -
    Ülni lehet a Parlamentben és halálát is kívánhatja egy embertársának, csak énekelni nem szabad a gyerekeknek, mert még kiderülne, hogy apuka számítógépén a gyerek megnézte az előzményeket és abban a pornóoldal megnyitásával felismerné az énekesnőt!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +20 (20 szavazatból)
  8. -bacca meg,,, szóval ezek gondosan távol tartják magukat a pornótól…?????????

    nem csoda hogy gond van a fejükkel….

    álaszent impotensek….

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (13 szavazatból)
  9. Nemcsak Ferenc pápának nincsenek fenntartásai, de már Jézus maga is megmosta egy prostituált lábát, és Magdalai Mária, azaz Mária Magdolna (“a bűnbánó”) sem volt az a fedhetetlen múltú nő, mégis a jeruzsálemi események során az első perctől a keresztfáig mellette volt…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (16 szavazatból)
  10. Piros !
    .
    Honnan tudnák a gyerekek, hogy az a néni, aki ott a karácsonyfa alatt énekel, az valaha egy pornó sztár volt ?
    .
    És ! Amúgy Szalay Annamáriáról a nagy fideszes mádámról mégis mi a véleményed??? Ja, hogy az nem énekel kerácsonykor ? Az mindjárt más.
    .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (14 szavazatból)
  11. http://hvg.hu/velemeny.nyuzsog/20131219_Kover_Laszlo_es_a_pornocasting#rss

    ……

    “…Ezalatt Rómában a pápa Krasznai Tündéket hív meg a születésnapjára. A konzervatívabb, vallásos vendégek (tanárok, egyházi személyek, szülők) értékrendjébe Ferenc pápa sem fér bele. Ők az ellentétes irányú jellemfejlődésre szavaznak. Amikor a kezdetben ártatlan fiatalok felnőve gruppenben közgépezik haza a pénzt, miközben az egyikük börtönbe zárja a hajléktalanokat, a másik a segélyeket vonja meg, a harmadik a tehetősek jövedelmét emeli, mindennek következtében közel félmillió gyereket kell az éhezéstől megmenteni, de a konzervatívabb, vallásos vendégek (tanárok, egyházi személyek, szülők) értékrendjébe ez simán belefér, csak az nem, ha valaki valamikor kamera előtt dugott.

    O Tannenbaum…”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (16 szavazatból)
  12. Aki ismeri vagy utána néz a pápaság történetének az nem pofázik,hanem mélyenhallgat.A hazai szemforgatók micsoda egy gusztustalan banda.Van olyan nagy köztiszteletben álló éltes személy,aki kéjutazásokra tesz ajánlatot fiatal nőknek.Pesze adventkor fel kell tenni az álszentes álarcot.Tudja valaki, biztosan,hogy milyen kapcsolat volt Jesuah és bübánó Magdolna között?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (8 szavazatból)
  13. balfék
    2013. december 20. péntek
    15:52
    +++++++++++++++++++++++++++++++++
    +++++++++++++++++++++++++++++++++
    +++++++++++++++++++++++++++++++++
    + + + . . .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (5 szavazatból)
  14. Kedves balfék, én elsőre értettem, amit írtál, de hogy meg is magyaráztad, az jókedvre derített. Köszönet.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  15. A jelek szerint Krasznai Tünde legalább két dologhoz jól ért. (Dolgozik a pénzéért, nem élősködik és nem károsít meg senkit!) Ezt ki mondhatja még el magáról?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (12 szavazatból)
  16. Na tessék !
    Most drukkolhatok Terry Black-nek !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  17. “CSAKÉN” Üzenem, hogy amikor wittner mariska vendégeskedett munkásszállásokon az ötvenes években az már rég “elévült”. Nem tudom,hogy a vendégeskedés eredményeként született z.gyerek meg tud e bocsájtani mamájának akit 18 éves korába hozott a világra akit eldobott. Az eredményeket illetően már 17 évesen rendesen űzte az ŐSI mesterséget. Most meg, a törvényhozásba nyomogatja gombot, ki érti ezt?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  18. 56- os halálraitélt, ,harcostársait beárulta azért maradt életben, minden gyereke mástól van ,széna téri utcalány volt ,részt vett lincselésben, ő mond verdiktet egy jó hangú nő felett ,őhoz törvényekek rendes emberek felett ő nyomkodja a gombokat a parlamentbenOrbán Viktor, hová tetted a szemedet????????????

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  19. Mária Magdolna is egy prosti volt, s mégis Jézus magához vette s elfogadta.
    Akkor most mi van??
    Álszenteskedés az egész keresztény fertő……..

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  20. Figyelem, helyenként gyomorforgató szöveg következik, de a téma nem engedi meg, hogy ne írjak ilyeneket, jellegéből adódóan. Kérem admint, ne törölje ezt a kommentet, éppen ezért.
    .
    Keresztény fertő, álszenteskedés, mocskos fitymesz- prostituáltak, stb, krasznai tünde nem jelenhet meg gyerekerendezványen. stb… na várjunk csak, tegyük helyre a dolgokat.
    .
    A fitymesz valóban minden idők egyik legszemetebb, legsöpredékebb tré bandája, mióta magyar állam egyáltalán létezik, ez tény. Akasztófát érdemelnének sokan, még többen pedig életfogytos börtönt, családtagjaikkal, kitartottjaikkal együtt, ez is tény. DE:
    .
    Ez a krasznai tünde egy fenevad. Nem tudom, ki látta pár korábbi “produkcióját” – ha láttátok, úgyis tudjátok, ha nem, akkor fogadjátok el, hogy ez egy elmeháborodott szörny. És nem azért, mert pornómodell volt (a “szinész” szót szándékosan nem használom, ezek ugyanis nem szinészek).
    .
    Hanem mert beteg pornókban szerepelt. Nagyon betegekben. Aki ilyesmit elvállal, az maga is beteg, és nem volna szabad nyilvános szereplőt kreálni belőle. Mert ugye, van az egészséges pornó, amivel igazából nincs semmi gond. Nem kell fogyasztójává válni, sem rajongani érte, de az egészséges pornó teljesen veszélytelen. És van a beteg pornó – a határ elég homályos a kettő között, de azt egyértelműen meg lehet mondnai, melyik egészséges, és melyik már nem.
    .
    Amit ez a vadállat művelt, az beteg volt. Ahol a nőt öregemberek hágják, és szájbavizelik alaposan, vagy ahol kínpadon fekvő nőn verést szimuláló hímállatok tesznek erőszakot, vagy, ahol bilincsekkel, bőrszíjakkal, beszorított szemmel kikötözött nőn csinálják ugyanezt más elmebetegek, az már biztos, hogy beteg pornó. És aki ilyenben bármiféle szerepet vállal, az maga is aberrált, elmebeteg, menthetetlen.
    .
    Saját ismeretségemből (is) tudom, hogy nincs az a pénz, amivel egy egészséges nőt vagy férfit ilyesmire rá lehetne venni. Legyen az filmrögzítés, online, vagy szemtől szembeni produkció. Nincs ilyen, és kész (kb. mintha egy egészséges embert akarna valaki pénzzel rávenni, hogy kóstolja meg saját salakanyagát).
    .
    Krasznai tünde egy szörnyeteg, még ha nem olyan értelemben is, ahogy azt e szó hallatán sokan gondolnák. Vannak az ő baromságainál sokkal rosszabb betegpornók is (ezt már tényleg nem írom le, rosszul lennétek tőle), de ez is megbocsájthatatlan. Aki hónapokon, éveken át ilyen szemetet csinál, az nekem ne ugasson, hogy az csak “eltévelyedés” volt, meg hogy “azt ő már lezárta”, és “új életet kezdett”.
    .
    Miért, egy gyerekverő bunkó ilyen értelemben kezdhet új életet? Egy nőket folyton hülyére verő szarházi mondhatja, hogy az csak pillanatnyi eltévelyedés volt? Egy mocskos náci, egy olyan torockai féle őrült, vagy még nála is rosszabbak mondhatják valaha is, hogy “már felnőttek”, és az csak valami hóbort volt, amit műveltek sok éven át? Egy betegfilm- készítő szadista fenevad mondhatja, hogy ne vacakoljanak már vele, mert “az csak film”, és hogy az nem komoly?
    .
    Egy szájbahugyozós, szadomazo- pornós féelszű mondhatja, hogy jan, ne már, azt már lezárta, és hogy ő már nem is ugyanaz a zembet? Frászt.
    .
    Aki nem lett meggyőzve, az merüljön el egy kicsit a beteg filmek poklában, legyen az bármilyen beteg film (van jó sokféle). És amikor kezdi úgy érezni, hogy olvasás- “film”nézés közben mintha alaposan be volna rúgva, kezd fájni a feje, rémképei vannak, amiktől nem tud többé szabadulni, ÉS kezdi megérteni az egésznek a pszichopatologiai hátterét, akkor majd megérti azt is, miről beszélek most.
    .
    Akit érdekel, küldhetek anyagot, mit nézzen- olvasson el, de erősen figyelmeztetek mindenkit, inkább ne tegye. Saját ismereteimből tudom, hogy nem kell ez – én elkövettem az a hibát, hogy pszichopatologiai érdeklődésből beleástam magam ebbe. Nem kellett volna.
    .
    Krasznai tünde és a hozzáhasonlóak pedig nem valóak a társadalomba, mivel közveszélyesek. Aki nem hiszi, járjon utána.
    .
    És ennek semmi köze ahhoz, hogy történetesen a mocsok, szennylé magyar “parlamentből” lett elhajtva álszent, szadista, alkoholista, prostuituált bűnözők által.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -4 (12 szavazatból)
  21. A keresztények senkit nem ítélnek meg és el, maximum a kereszténység szégyenei, és a keresztény eszme és szó besározói, elhasználói, kiüresítői és lejáratói. A pornó színészi munka becsületes, kemény munka, és a munkájukra valós igény van. Nincs szinte férfi, aki ne szorult volna rá életében valamikor. A pornó film készítés nem bűncselekmény, sőt az adójukkal és járulékaikkal az állam kasszát gyarapítják.Természetesen, mivel kemény munka, ezért nem mindenkinek fekszik, nem mindenki képes vagy alkalmas rá, de nem ettől lesz valaki jó vagy rossz ember.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (7 szavazatból)
  22. ikab:
    .
    “..A pornó színészi munka becsületes, kemény munka, és a munkájukra valós igény van…”
    .
    - A mondat első fele téves, a második fele igaz. Igen, van rá igény, és ezzel önmagában nincs is baj (legfeljebb annyi, mint az alkohol vagy a cigi iránti igény – na jó, nem teljesen megfelelő ez az összehasonlítás, de jobb nem jutott eszembe).
    .
    Ettől függetlenül, elfogadom a dolgot, ahogy írtam. A beteg pornó viszont nem hogy nem becsületes, hanem emberiség ellenes bűncselekmény. És ez az állat krasznai hosszabb időn át, önszántából, beteg anyagokban adta elő magát.
    .
    És olyan meg nincs, hogy “pornószinész”, az egy nagyon rossz, PC szóhasználat. Ezek ugyanis nem szinészek.
    .
    “..Természetesen, mivel kemény munka, ezért nem mindenkinek fekszik, nem mindenki képes vagy alkalmas rá, de nem ettől lesz valaki jó vagy rossz ember…”
    .
    - Látszik, hogy soha nem, foglalkoztál ezzel a témával, pláne, hogy nem ismersz senkit ebből a világból, :))))
    Na nem baj, ez nem bűn. Olvasd el inkább a hosszú kommentem, az sok mindent megmagyaráz.
    .
    E.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -3 (7 szavazatból)
  23. Eldrad
    Millió meg ki tudja mennyi perverzió van körülöttünk, és a törvény nem bünteti.
    Én nem néztem meg, mert nem érdekel,de nehogy álszentségből így fel legyél háborodva!
    Az emberölésért kiszabott büntetést is leüli aki elköveti, és a további élete attól függ hogy tanult e belőle.
    Ez a nő csinált amit csinált, az ő döntése volt,a törvény nem bünteti mégsem.
    Itt valaki írta, hogy kereslet volt rá.Az nem elítélendő?Vagy az fizet érte, és annyi?
    Részemről a sajnálatom nekik,hogy erre kényszerülnek.Beteges.
    Mint annyi minden körülöttünk.
    Ez a műsor egy lehetőség volt neki, hogy változtasson az életén.Kérdés, hogy tud e élni vele.
    Az adottsága meg lenne hozzá,mert tehetséges. ( a hangjára gondoltam)
    Megváltoztatni nem tudjuk,legfeljebb nem veszünk tudomást róla, amíg megtehetjük.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (9 szavazatból)
  24. bruckenbacker kapitány

    zoltan138
    2013. december 20. péntek
    16:07

    véletlenül nyomtam a + jelet.
    Vastagon – az kérem a javítást!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  25. Bumburi:
    .
    - Én aztán nem vagyok álszent, a probléma pedig pontosan az, amit leírtam.
    .
    Teljesen világos, hogy nem láttál még beteg pornót, ismétlem, BETEG pornót, vagy egyéb beteg filmet (amit krasznai művelt, az több alkalommal is beteg pornó volt). Ha láttál volna már ilyet, nem vádolnál engem, “álszentséggel”, mivel tudnád, miről beszélek.
    .
    De mondom, ha érdekel, az email címemről küldök neked olyanokat, hogy a hajad is leég tőle, garantálom. Bár, ettől inkább kíméld meg magad – hidd el, ez jó tanács.
    .
    “…Az adottsága meg lenne hozzá,mert tehetséges. ( a hangjára gondoltam)…”
    .
    - Ezt nem is kifogásoltam, hogy jön ez ide?
    .
    “…Megváltoztatni nem tudjuk,legfeljebb nem veszünk tudomást róla, amíg megtehetjük…”
    .
    - Nem mondod! Akkor egyéb, elborult szadisták, elmebetegek, gyerekmegrontók, betegfilmesek, stb. tetteit sem kell tudomásul venni, ha olyan közszereplő- félévé kreálják őket?
    .
    Ugye, ezt a mondatot nem gondoltad át jól?
    .
    “…Ez a műsor egy lehetőség volt neki, hogy változtasson az életén…”
    .
    - Az élete része marad az a szemét is, amit évekig művelt. És amiatt SOHA nem lenne szabad közszereplőt, vagy valami nyamvadt “celebet” faragni belőle.
    .
    Még egyszer: a hagyományos, egészséges pornóval nincs bajom. A beteg sz..rral viszont igen. Ha nem érted, nézz beteg pornót, és majd rájössz, mi van. De csak óvatosan nézd, mert könnyen az ember agyára mehet. Hidd el, ez egy nagyon veszélyes dolog.
    .
    “…Ez a nő csinált amit csinált, az ő döntése volt,a törvény nem bünteti mégsem…”
    .
    - Nézd, attól még, aki szájbahugyozós- öregember – szadomazo- pornóban ad elő rendszeresen, az egy közveszélyes alak, egy igazi métely. Tök mindegy, mit “hisz” magáról később.
    .
    De a fene egye meg, nézz már meg pár ilyet, ott van a neten, nézd meg, aztán gyere vissza, és beszéljünk újra erről.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -4 (8 szavazatból)
  26. zoltan138
    .
    - Nem az a baj, hogy kurva volt, igazából még csak az sem, hogy pornós volt. Az a baj, amit a “2013. december 20. péntek 21:49″ kommentemben írtam.
    .
    Jaj, meg az is, hogy egy volt vagy jelenlegi kurva, és/ vagy pornós – még ha nem beteg filmekben adta elő magát – akkor se lépjen már fel egy gyerekrendezvényen, vagy ilyesmin.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -3 (9 szavazatból)
  27. Ezt a vitát kissé megnehezíti, hogy közben olyan, definiálatlan és nagyon képlékeny fogalmakat használunk, mint pl. színész, pornó.
    .
    Pornó: van olyan álszent prűd, aki valami vélelmen alapuló megfelelési kényszerből mindent így hív, amin akár csak egy női mell látható. Van, akinél ez mindenféle erotikus, vagy az erotika eszközeivel élő akármi jó vagy rossz produkció közös gyűjtőneve. Van, akinél a pornó a szexuális-erotikus világ elítélendő részét jelenti, és kifejezetten pejoratív bélyegként szerepel, pont erre szolgál. De hogy valaki szerint mi tartozik a dolog elítélendő részébe, és milyen alapon – ez már elég sokféle lehet.
    .
    Színész: hát ez is nagyon képlékeny fogalom, hogy a domináns kultúra színészképének miben mennyire kell megfelelni ahhoz, hogy valakire ezt a szót használhassuk – jöhet valaki azzal, hogy ha egy személy egy mímelt szituáció előadásában közreműködik, avégett, hogy ezt mások mint előadást megtekinthessék, vagy későbbi visszajátszás céljából rögzítsék, akkor az már színész. De ez tényleg túl megengedő álláspontnak tűnik. Lehet olyan beteg pornó, amelynek a szereplői valójában elsősorban a saját beteges késztetéseik kiélésére szállnak be az egészbe, és az, hogy ezt mellesleg még rögzítik is, csak másodlagos, mondhatni, „ürügy”. (És még üzleti célú folyamat.) Rájuk tényleg túlzás lenne a színész fogamat használni. Aki turkál egy darabig némely erotikus oldalakon, az, legalábbis annyira, hogy egyáltalán tudja, miről van szó, tájékozódhat.
    .
    Krasznai Tünde filmjeit nem láttam, és valószínűleg nem is fogom. De magáról az ügyről:
    .
    Értem én, hogy nagyon méltánylandó az RTL Klub azon álláspontja, hogy náluk „nem az számít, hogy korábban mi volt, hanem az, hogy itt mit teljesít.” De valahogy rögtön feljött az, hogy néhány kivételt azért nevesíteni kéne. Én néhány náci dologra gondoltam elsőként. (Gondolatkísérlet: ha egy Auschwitzi szörnyeteg hóhér valahogy itt teremne, és jól énekel, akkor már… ???). De ha itt tényleg olyan beteg jelenetekről van szó, akkor is jogos lehet, hogy az ilyesmit nem lehet csak úgy „lezárni”. Mert, Bumburi: egy személyiség alapvonásaiban adott esetben lehetnek nagyon nagy ferdeségek. És az ilyen típusú rendellenességet nem törli el semmiféle „bűnhődés”, egyszerűen más kategória, mint pl. egy gyilkosság. A nőnek lehetősége lett volna arra, hogy soha semmit ne áruljon el ezekből a vonásaiból, haláláig fojtsa el. Ezt kihagyta. Ettől még énekelhet, stúdióban, play-back felvételen stb., de lehet, hogy azt be kéne látnia, hogy a teljes múltjával ő már nem egy előtérbe való figura. Az megint más kérdés, hogy Kövér és a jelenlegi parlament (nagy része) adott szemszögből semmivel sem különb…, részükről tehát ez a kritika is egy görénység.
    .
    (Énekeljen a nő stúdiófelvételeken, és ne lehessen tudni, hogy kicsoda-micsoda.)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -3 (5 szavazatból)
  28. Marcus:
    .
    “… ha itt tényleg olyan beteg jelenetekről van szó…”
    .
    - Olyanokról. Aki nem hiszi, nézze meg.
    .
    “…Az megint más kérdés, hogy Kövér és a jelenlegi parlament (nagy része) adott szemszögből semmivel sem különb…, részükről tehát ez a kritika is egy görénység…”
    .
    - Az lehet, de egy szörnyűség mosdatására semmi nem lehet érv, az meg főleg nem, hogy “nehogymá’ az egyik szörnyeteget egy másik szörnyeteg kritizálja”.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (5 szavazatból)
  29. “…A nőnek lehetősége lett volna arra, hogy soha semmit ne áruljon el ezekből a vonásaiból, haláláig fojtsa el…”
    .
    - Még inkább arra lett volna lehetősége, hogy elmebeteg mocsokhoz nem adja a nevét, magát meg pláne nem. De adta, önszántából, hosszabb ideig: és ez rendkívül beteg emberre vall.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (5 szavazatból)
  30. Eldrad
    .
    Ehhez a „…nézze meg”-hez: kockázatos.
    .
    Egyszer megkerestem egy kínai kutyahús-étterem tevékenységét bemutató youtube-felvételt. A végére szabályosan rosszul éreztem magam, egyszerűen nehéz volt kiheverni, hogy emberek ilyet csinálhatnak. Sokáig nyomasztott, és nagy megkönnyebbülés, hogy az idő már azért elkezdte koptatni a dolog lenyomatát. Az „élmény” szót ide nem használhatom. Szóval én tudom, miről lehet szó, mutatóba már láttam pornóból is ilyet, és nagy pénzért se lehetne rávenni, hogy még egyszer vállaljak olyan hosszú ideig nyomasztó borzalmas emléknyomokat, főleg nemiséghez is fűződőket, mint amilyen az a kutyahúsos dolog volt. Emlegetni is rossz.
    .
    Nem mintha az erotikus világ technikai megjelenítésével bármi bajom volna. Van abban embernek való, amelyben igenis átjön a dolog …mennyei….oldala, vazze, akkor kötném föl magam, ha nem jönne át… de Krasznai Tünde ezek szerint nem ilyet csinált. Amúgy meg sajnálom is őt, vétlen abban, hogy a génjei (cOLOMBUS ugyan kijavítana-e) mire hajlamosítják.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  31. “…Ehhez a „…nézze meg”-hez: kockázatos…”
    .
    - Az biztos. Ezért figyelmeztetek mindenkit, aki “nem hisz” nekem itt; küldök én anyagot, de ezt jobb inkább nem látni. És most nem csak a betegpornóról van szó (másfajta, iszonyúan beteg filmek is vannak, sokkal rosszabbak is), mert a krasznai- féle szutyvadék még ebben a kategóriában is langyos víz. De attól még beteg.
    .
    “…de Krasznai Tünde ezek szerint nem ilyet csinált…”
    .
    - Nem csak ilyet. De beteg “filmekben” többször is benne volt, és kész. Beteg állat ő maga is, meg az is, aki ilyeneket készít, terjeszt, és persze “kedvtelésből” néz.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (4 szavazatból)
  32. @Eldrad , Amit írsz abban igazad van de több én szemszögből is szeretem megvizsgálni a dolgot. Politikai, társadalmi, jogi és etikai szempontból.
    .
    Az hogy valaki pornózik e vagy milyen minőségű pornót állít elő, hogy kezdhet e valaki új életet és hol, hogy volt e büntetve, büntetett előéletű vagy akármilyen pornót állított elő nem sértette a törvényt, hogy ezek után milyen tehetségkutató műsorokon indul alapíthat e együttest és rengeteg kérdés van amit én személy szerint mérlegelnék.
    .
    Számomra ugyancsak fontos, hogy törvényes úton jár e el Krasznai az X-factor és az RTL vagy padig csak hatalmi egyszemélyes beszólások döntenek, ezek ugyancsak fontos kérdések.
    .
    Azt hiszem itt a vita ezen a fonalon nagyon lesarkított.
    .
    Ugyancsak ha végignézzük sok popsztár megjelenését és egész életében nyilvánosan közszemlére tett erkölcsét, kezdve a nehéz drogozástól a szexuális eltévelyedésektől és a minősíthetetlen nyilvános megjelenéstől, a testi torzulásokig, hát mint mondjak, hol találsz normálisat?
    .
    Nézd a világsztár Michael Jackson, eltorzított, pedofil gyerek zaklató, Gaga, Madonna, Sher, A szuperdrogos Bowie, Huston, a szex őrült Jagger, mind a lehető legrosszabb példa a gyerekeknek nyilvánosan. Ehhez képest a lezárult pornó múlt semmi. Feltéve, ha tud normálisan viselkedni.
    .
    Azt kell nézni most mit csinál a színpadon és az árthat e a gyerekeknek. Ellentétben a félmeztelen Beyonce Gaga stb. akik éjjel nappal láthatók és a neten bárhol bárkinek hozzáférhetők.
    .
    Nem védem Krasznait, nem is támadom a többieket csak szeretném tárgyilagosabban megítélni, politikai, társadalmi, etikai, és szórakoztató ipar szemszögéből.
    .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  33. Sokan eléggé befeszültek erre az ügyre. Mint korábban írtam, csak egy cseppet kellene gondolkodni, és szelektálni. Bár a parlamentben részben valóban álszent, és hazug emberek ülnek, de azért ez nem ugyanaz az eset, mint a földlopások, vagy a trafikmutyi ügye. Bár nem annyira, mint Eldrad, de én is egy kicsit keményebb leszek az itt Krasznaival szemben kiállókkal szemben. Ha itt mind egytől egyig annyira nyitottak, és megengedőek a t. kommentelő társak, akkor ne a Parlamentbe protezsálják, hanem hívják meg magukhoz Tündét a szenteste szűk családi körben tartott meghitt ünnepségre, és engedjék, hogy okulandó példaként meséljen a gyermekeiknek az élményeiről. Ugye ez azért nem menne?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -3 (7 szavazatból)
  34. Eldrad, és Marcus Aurelius
    Lehetne ezen vitatkozni, pro,és kontra.Hogy mi a beteges,azt mindenki maga dönti el.Nekem pl a pornó maga is az, így összességében. Nem vagyok kíváncsi rá,egyikre sem.
    De! Annak ellenére hogy itt fel vagytok háborodva,járatosak vagytok a témában,velem ellentétben,és így nyilván nem egyenlő felekként vitázunk.
    Válogattok,és nyilván azt nézitek, ami elfogadható számotokra. A többi beteges.
    Mások is válogatnak a témában, nekik meg más tetszik.
    Nyilván beteges az is aki egyáltalán részt vesz ilyenben. Sehol nem látom, hogy a forgalmazót,vagy más közreadót kritizálnátok.
    Valahogy sántít az érvelés.
    .
    Néha elgondolkodom, hogy miért csinálnak emberek másnak nem tetsző, vagy undorító dolgokat.(nem pornóról van szó)Bőven van a TV csatornákon ehhez látnivaló. A kukacevés nem beteges? Undorító, de csinálják! Pénzért!!!
    .
    Feltételezem (nem tudom) hogy nem a beteges hajlama, hanem az élethelyzete visz bele valakit abba, hogy pénzért gusztustalan dolgokat megtegyen. De van közönsége, és ez azt bizonyítja, hogy nem csak az a beteges aki csinálja, hanem az is aki nézi.
    Eldrad
    Ami az ajánlatodat illeti, hogy küldesz azért hogy meggyőzz, kösz,de nem élek vele.Távol tartom magam nekem nem tetsző dolgoktól.
    .
    Commandante tett itt javaslatot, hogy aki védi ezt a nőt,hívja meg vacsorára.
    Most őszintén! Ismerjük bárki féltett titkát akit beengedünk a házunkba, vagy a lakásunkba?
    Vagy megkérdezzük,hogy ugye nem készült rólad semmi kompromittáló felvétel? mert akkor nem engedlek be.
    .
    Mindezzel amit leírtam nem Krasznai Tündét védem,csak próbálok normálisan gondolkodni ebben a hülye világban. meg egyébként is írtam már. Ki a franc vagyok én, hogy elítélhessek bárkit???

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (8 szavazatból)
  35. Á, de jó, milyen eszmecsere van itt. OK.
    .
    Eagle:
    .
    “…Ugyancsak ha végignézzük sok popsztár megjelenését és egész életében nyilvánosan közszemlére tett erkölcsét, kezdve a nehéz drogozástól a szexuális eltévelyedésektől és a minősíthetetlen nyilvános megjelenéstől, a testi torzulásokig, hát mint mondjak, hol találsz normálisat?…”
    .
    - Nem mind teszi közszemlére a magánéletét, és nem mind aberrált állat. Nézd csak, pár jó példa,kizárólag a popvilágból:
    .
    Ace of Base, Me and My, Masterboy, Abba, Nadia Ali, Shita, Shiri Maimon, Aqua, Alpha Centauri (és lényegében az egész egykori német- skandináv europop társaság), stb.
    .
    Szóval, a többség szerintem teljesen normális, csak egy pár agyamputált félállat miatt van rossz híre mindnek. Tudjátok: a negatív hír mindig sokszorta hangosabb, mint a pozitív. Nem beszélve arról, ha valakinek egyáltalán semmiféle botránya, aberrációja nincs. Az a szennymédia szempontjából nem létező személy, legyen bármilyen híres, keresett. Kb. olyan ez az egész, mintha az álló tiszta vízbe belevágnál egy mázsa trágyát, és mondanád, lám, hogy dörög, rotyog, zavar, bűzlik az egész.
    .
    Ne már.
    .
    Az meg, hogy ilyen lédi kaka- féle prehumánokat odaengednek társadalmi rendezvényekre, hát, komám, az katasztrófa, valóban. De nem ezt kellene követni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -2 (4 szavazatból)
  36. commandante:
    .
    “…Ha itt mind egytől egyig annyira nyitottak, és megengedőek a t. kommentelő társak, akkor ne a Parlamentbe protezsálják, hanem hívják meg magukhoz Tündét a szenteste szűk családi körben tartott meghitt ünnepségre, és engedjék, hogy okulandó példaként meséljen a gyermekeiknek az élményeiről….”
    .
    - Az nem jó, mert akkor könnyezve elmondaná, hogy jaj, de megbánta, és hogy pillanatnyi botlás volt, meg hogy pénz kellett. És aki nem gondol arra, amiket ln írtam itt, az be is veszi ezt a retket kanyar nélkül. És jól megsajnálnák, sőt, még példakép is lenne.
    .
    Egy fenevadat pedig nem kell sajnálni, sem meghallgatni.
    .
    Én ezt a javaslatot inkább úgy módosítom, hogy aki ennyire megengedő ezzel a nőstényördöggel, meg ennyire “megérti”, az
    .
    1, Nézessen a gyerekeivel krasznai- féle beteg videókat. Van elég. És tegye tönkre a gyerekeit ezzel egy életre – aztán magyarázkodjon.
    .
    2, Véletlen se vegye figyelembe, hogy ha valakinek nagyon kell a pénz, és csak a szexiparban tud gyorsan sok pénzhez jutni, nem feltétlenül kell elmebeteg mocsokba belesétálnia, és ott is maradnia.
    .
    Aki hajlandó erre a fajta tevékenységre a gyors pénzgyűjtés érdekében, ÉS ne ferdehajlamú, ÉS mindezt kellő odafigyeléssel, körültekintéssel intézi, megteheti az egészséges szex- vagy pornóiparban is. Tudom, ismerek több csajt is, aki pontosan így tett. Van, aki belebukott, de a többsége jól elvan. Vagy elvolt, mert már összejött a pénz, és kiment külföldre “rendes” munkára, vagy befektette valamibe.
    .
    Nem kell belemenni semmi disznóságba, és vigyázni kell a strigókkal, plusz nem kell meghülyülni a több pénz ígéretétől, és akkor nem lesz bajuk. Még az amatőr pornóiparban sem.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -2 (2 szavazatból)
  37. Bumburi:
    .
    - Azt jól teszed, hogy inkább távol tartod magad a beteg “filmek” poklától. Bár én is így tettem volna, de hajtott a – KIZÁRÓLAG – pszoichopatologiai érdeklődés. Kis híján magam is belehülyültem. Mondom, a krasznai- féle mocsok langyos víz ahhoz képest, amik vannak még, de attól még ótvar szemét, ahogy krasznai is az.
    .
    “…Feltételezem (nem tudom) hogy nem a beteges hajlama, hanem az élethelyzete visz bele valakit abba, hogy pénzért gusztustalan dolgokat megtegyen…”
    .
    - Téves, ezt már leírtam korábban, miért téves, legalábbis a szexiparrral kapcsolatban.
    .
    “..Ki a franc vagyok én, hogy elítélhessek bárkit?..” – mármint, hogy te.
    .
    - Hogy ki vagy, hogy ezt megtehesd?
    .
    Remélhetőleg egy egészséges, csak nem kellő ismeretekkel rendelkező arc (pornó- és szexipar- témában legalábbis, és hát most erről van szó), akinek azért megvan a józan ítélőképessége, hogy el tudja dönteni, mi az ami még egészséges, és mi, ami már nem. Legyen szó bármiről.
    .
    Nézd, egy egészséges, normális szexjelenet az OK. Nem mondom, hogy ezt mutatni kellene filmeken folyton, de hát ez ilyen.
    .
    Amikor viszont valakit szájbahugyoz egy vénember, miután meghágta, vagy szadista jelenetek közepette hágja egy állatember a qrvát, az már nem egészséges, így érthető?
    .
    Szarós- állatos- gyerekerőszakolós- hullagyalázós, kaszabolós- stb. betegpornó, na, AZ SEM egészséges, érted?
    .
    (krasznai ilyeneket nem csinált, csak példaként mondom, pedig még ezeknél is vannak rosszabbak, de erről ne akarjatok tudni, jó?)
    .
    És ilyen esetekben nincs helye sem a megértésnek, sem a mérlegelésnek, sem a “társadalmi vitának”. Ezeknek kötélen lenne a helye, vagy elzárva a társadalomtól.
    .
    “.. Sehol nem látom, hogy a forgalmazót,vagy más közreadót kritizálnátok.
    Valahogy sántít az érvelés….”
    .
    1, Krasznai viselt dolgainak saját egyéni szempontjából semmi köze a forgalmazókhoz, meg a sok beteg állathoz, a ki ilyeneket néz. Miért sántít akkor az érvelés?
    .
    2, Azt hittem, elolvasva a beírásaim, elég világos, hogy szerintem mindenki dögöljön meg, aki ebben részt vesz, bármilyen formában. Eképp a terjesztők, készítők és persze a célközönség is.
    .
    Utolsó megjegyzés:
    .
    - Van egy kitűnő film, pont ilyesmi témákat feszeget. Lehet, láttátok is, ez egy horror- krimi, Nicolas Cage az egyik főszereplő benne. A film: 8 milliméter.
    .
    http://port.hu/pls/fi/films.film_page?i_film_id=5183
    .
    Tessék megnézni, a kételkedőknek nagyon ajánlott. nem túl brutális, és nem is beteg film, bár a jelenség, amit bemutat, iszonyú beteg.
    .
    Ez a házi feladat hétvégére.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  38. Eldrad
    Bár nem nekem címezted, de tudom hogy nekem szólt.
    Nem megengedő vagyok ezzel a “nőstény ördöggel”,csupán a kereslet,kínálat viszonylatával foglalkoztam.
    Ragozhatnánk tovább is, de fölösleges!
    Aki csinálja azt elítéled, aki készíti, forgalmazza, és nézi, azt felmented.
    Mint ahogy Te vagy megengedő a pornó többi válfajával is.
    Azt írod undorító. Biztosan az. De ez a vélemény nyilvánítás is az, mert többet feccöltünk bele, mint amit megérdemel a “nőstény ördög”.
    És én tényleg képmutatásnak tartom ezt a fajta kritikát,és részrehajlónak.
    Legyen ez az én bajom.
    .
    Vitathatatlanul van rálátásod a dolgokra, hiszen vannak “tisztességes” pornós ismerőseid is.
    És ugye nem gondoltad komolyan ezt a gyerek témát?
    Vagy Te megmutatod a gyerekednek a “tisztességes” pornóst,elmagyarázva a különbségeket?
    Valahogy sehogy sem jön ki jó eredmény….

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  39. Eldrad
    Keresztbe írtunk.
    Én befejeztem ezt a témát.
    Az ajánlatod sem nézem meg, mert már nagyon régen nem nézhetek olyan filmeket ami a vérnyomásom megemeli. Első az egészség.
    Nem is tudom itt is minek irkálok, mert már ez is ártalmassá kezd válni.
    Maradjunk annyiban, amivel én kezdtem “védeni” ezt a “nőstény ördögöt”, a hangja, és énektudása remek.
    Ráadásul nőből vagyok, és lehet hogy ezért gondolkodok másképpen.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  40. bumburi:
    .
    - Igen, keresztbe írtunk, mert pár dolog, ami nem volt neked világos, és szóvá tetted velem kapcsolatban, az előző kommentemben tisztázva lett.
    .
    “..amivel én kezdtem “védeni” ezt a “nőstény ördögöt”, a hangja, és énektudása remek…”
    .
    - Harmadjára írom le, hogy 1, ezt nem vontam kétségbe, 2, ennek semmi köze ahhoz, amiről itt beszélünk, 3, attól még, mert valakinek van előnyös tulajdonsága, lehet egy szörnyeteg.
    .
    Marcus kommentelőtársunk pl. auswitzi hóhérral példázódott korábban, természetesen sarkítva a dolgot, de jól bemutatva a dolog abszurditását.
    .
    Tisztességes szexipari ismerősök; félreértettél, nem tartom egyiket sem tisztességesnek, csak azt mondtam, hogy ők az egészséges szexipar részei.
    .
    “..Vagy Te megmutatod a gyerekednek a “tisztességes” pornóst,elmagyarázva a különbségeket?..”
    .
    - Magamtól nem, de ha kell, elmagyarázom a különbséget. A lehető leg óvatosabban, de kellő elrettentő erővel. Más dologgal kjapcsolatban már kellett magyarázni a “jó és a rossz” közti különbséget – megértették.
    .
    A Nicolas Cage filmet (8 mm) pedig továbbra is ajánlom, a műfaj egyik remekműve, és nagyon sok mindent megmagyaráz.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  41. Kedves commandante (és mindenki)
    2013. december 21. szombat 04:43
    Elnézésedet kérem, de karácsony este téged sem hívnálak meg.
    Az a szűk családé. De máskor ha gondolod……
    És ez az egész történet szerintem nagyon nem a gyerekekről szól, hanem rólunk felnőttekről.
    Álszentségünkről, megbocsátó képességünkről, tűrőképességünkről és egyéb kedves tulajdonságainkról.
    Ha lenne kis gyerekem és télapót hívnék hozzá nem kérdezném ki a múltjáról, mint ahogy ha szerelőt hívok az az egy érdekel, hogy amiért elhívtam ahhoz értsen.
    .

    A csajban volt annyi tisztesség vagy előrelátás, talán inkább az utóbbi, hogy elmondta előre azt, amit a ráérő bulvár sajtó később úgyis kinyomozott volna.
    Ha ezt nem teszi arról menne a vita hogy ilyen múlttal kiállt a nyilvánosság elé.
    Nem nyúlta le mások vagyonát, nem döntött be egy gazdaságot, nem fasizálódott stb. És azok akik ez utóbbiakat mind megtették, elítélték múltbeli tevékenysége miatt, és nem engedték énekelni mert….
    És mi arról vitatkoznánk, hogy kinek van igaza? Az a tömör véleményem, hogyha a parlamenti képviselőink, pártunk és kormányunk tagjai a pornóiparban tevékenykednének és a politizálást hagyták volna másra, sokkal jobb lenne mindannyiunknak.
    És tőlem az lehetne a legkeményebb pornó is. (hiszen így is azt teszik, csak rossz helyen, mert nekik szabad)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  42. Szenzor:.
    .
    “..A csajban volt annyi tisztesség vagy előrelátás, talán inkább az utóbbi…”
    .
    - Utóbbi. Az ilyenekben nincs tisztesség, ezek elmebeteg fenevadak. Megmondtam, hol és hogyan nézhetsz utána, mit kell megnézned. Vagy inkább ne, de akkor meg fogadd el, amit írok erről.
    .
    Remélem, elolvastad, amiket ehhez írtam.
    .
    “…hogyha a parlamenti képviselőink, pártunk és kormányunk tagjai a pornóiparban tevékenykednének és a politizálást hagyták volna másra, sokkal jobb lenne mindannyiunknak…”
    .
    - Pfff, apám, ilyet viccből se… ezek tönkretennék még azt is, aztán hova lenne a sok tisztességes qrva, meg Kovi, és társai? :))))))

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -2 (4 szavazatból)
  43. És még ez, ez is ismétlés: attól még, hogy ezt a gonosztevő krasznait egy másik gonosztevő banda (a mai magyar szutyokparlament) hajtotta el, semmivel sem lesz kisebb a bűne.
    .
    Aki nem hiszi, járjon utána.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  44. Kedves Eldrad!
    Végig olvastam az összes hozzászólást.
    Nem kívánlak meggyőzni csak leírtam a saját véleményemet.
    És nem vicceltem vagyok ennyire bátor.
    .
    Van egy régi dakota mondás, mely így hangzik: Amíg lószar van, veréb is lesz.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  45. Eldrad!

    Bocs, ketten vagyunk egy gépnél egy szomszéddal.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  46. Csipcsirip:
    .
    - Ez egy borzalmas, romboló téma, de ebből is lehet tanulni, kellő odafigyeléssel. Mi is ezt tesszük most itt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  47. Bumburi

    Én kiváncsiságból ( Aczél EndreGalamus cikke után) belenéztem egy ilyen Krasznai féle izébe. Hát mit mondjak,fél percig birtam, abszólúte nem az én izlésem(kicsit se). Namármost: Rogánt 10 mp-ig se birom nézni,mint ahogy a szutyok főnökét se. Akkor már inkább a Krasznai, persze most túlzok , inkább az se. De Krasznait nem kötelező nézni ,ki is kapcsolhatom azonnal, arról nem is beszélve,hogy semmi hatással nincs az életemre, mig Rogánékat hiába kapcsolom ki ,akkor is mindent tönkretesznek körülöttem.
    Tehát: Félreértés ne essék NAGYON NEM tetszik amit ez a csaj csinált ,hiszen normális vagyok, de az a szitoközön ,amit itt olvastam ,az legalább olyan gusztustalan. Tényleg kiváncsi lennék Ferenc pápa mit szólna ehhez? Szerintem meghallgatná , és meg is tapsolná, hiszen ahogy mondta” Ki vagyok én ,hogy bárkit is megitélhessek.?” Ezt javasolom annak is ,akinek inge….. Bár Krasznai Tünde lenne a legnagyobb bajunk…. Bármelyik rohadék ott a tisztelt???? házban EZERSZER bűnösebb. Minden téren utálom a szemforgatást, ilyen filmeket eddig se néztem és ezután sem fogok. De ez a (szerencsétlen) csaj eljutott onnan ide. Le a kalappal előtte, és az vesse rá az első követ…… Ha már választanom kéne ( hála istennek nem kell),azért inkább Krasznaival fognék kezet mint Wittnerrel.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)
  48. @Eldrad
    .
    Valóban jó kis morális vita kerekedett amiben a hszednek nem kis része van. Nem mintha baj lenne, alapvetően egyet is értek veled sok mindenben, habár számomra ennek a cikknek és a történteknek a fő mondanivalója, hogy igen is szembe lehet szállnia a Fidesz galerivel és lehet nekik nemet mondani, ami igen fontos, ha követőkre talál főleg a választás előtt.
    .
    Ezzel együtt elismerem az erkölcsi oldal megvitatása is igen fontos, csal el ne tűnjön kézen közön a lényeg. Nemet mondani az egyszemélyi önkényes döntéseknek és felülről jövő despotikus, diktatórikus beavatkozásoknak.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  49. vikmeki
    Én nem tudom ki vagy, de vártam hogy hozzászólj, és tudtam hogy ezt fogod írni!
    Én direkt nem kevertem bele a politikát, pedig végig itt motoszkált bennem,de úgy gondoltam, hogy a prostitúciónak a politikai változatát nem hozom ide. Kösz hogy megtetted.
    Ami a “nőstény ördögöt” illeti,majd elválik tanult e az előéletéből.A többit meg olvashattad.
    Tényleg abnormálisnak tartom, hogy egy jól kivehető körből egy személyt elítélnek (mert csinálja) a többit,készítőket, forgalmazókat, ezt igénylőket meg felmentik.
    Mint ahogy minden területen a kereslet,kínálat határozza meg a piacot.
    És nekem még most sincs igényem arra hogy lássam, mert nem érdekel.
    Ebből olyan kérdést csinálni, hogy karácsonykor meghívni, hát enyhén szólva bugyuta.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (4 szavazatból)
  50. vkimeki:
    .
    “…De ez a (szerencsétlen) csaj eljutott onnan ide. Le a kalappal előtte, és az vesse rá az első követ…”
    .
    1, Miért szerencsétlen? Senki nem kényszerítette, hogy beteg filmekben adja elő.
    .
    2, Mitől le a kalappal? Hogy próbálja menteni a menthetetlent? Komolyan nem értem, szerintem te végig se olvastad a hosszabb, kifejtős hozzászólásokat.
    .
    bumburi:
    .
    “..Tényleg abnormálisnak tartom, hogy egy jól kivehető körből egy személyt elítélnek (mert csinálja) a többit,készítőket, forgalmazókat, ezt igénylőket meg felmentik…”
    .
    - Ok, akkor másképp próbálkozok. Kérném, ki, mikor mentegette a készítőket, forgalmazókat? Melyik hsz- ben? Én speciál azt írtam, hogy dögöljön meg mind, meg hogy a betegfilm ipar egy emberiség ellenes bűntett.
    .
    “…Ami a “nőstény ördögöt” illeti,majd elválik tanult e az előéletéből..”
    .
    - Baromi nagy a félreértés. Itt nem az a tét, hogy egy elmeháborodott, beteg állat “tanul- e” ebből, mert nem tanul, hiszen önszántából csinálta hosszabb ideig. Itt az a tét, hogy az ilyet ki kell vetni, mint egy rákos daganatot. És nem csak ezt, hanem mindenkit, aki ebben a disznóságban benne van.
    .
    Újra: aki szájbahugyozós, szadomazo pornóban vesz részt önszántából, hosszabb ideig, és/ vagy aki ilyet terít, néz kedvtelésből, annak mind elzárva volna a helye, mivel veszélyesek a társadalomra.
    .
    “…Mint ahogy minden területen a kereslet,kínálat határozza meg a piacot….”
    .
    - Ez igaz, és erről is beszélek, hogy ezeket is ki kellene vetni, le kellene csukni. Meg az összes többi beteg (nem pornó) film készítőit, terítőit, résztvevőit is.
    .
    És most kérném -újra, hol és ki írt olyat, hogy a terjesztőket, stb. nem ítéljük el?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek

Lászlónak tisztelegj! 2013. december 5. csütörtök

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos