Ronai and Ronai
AMERIKAI

Hoffmann meséi 2013. december 27. péntek 9:33 Forrás: AN, MTI

  • Hozzászólások(27)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Hoffmann meséi

Budapest – Vicces kedvében volt karácsony előtt Hoffmann Rózsa, az év közben lefokozott (elvették tőle a felsőoktatást, túl magas volt neki a szint) köznevelési államtitkár. Emelkedő pedagógusbérekről, elégedett tanárokról beszélt a távirati iroda sajtómunkásának, és még sok más humoros dolgot is megosztott azokkal, akik vevők a kormányzati tájékoztatásnak álcázott hazugságokra.

Az alábbiakban Hoffmann Rózsának az MTI számára adott interjúját közöljük. Vigyázat, csak erős idegzetűeknek! Biztonsági öveket bekapcsolni, olvasás indulj!

Hoffmann Rózsa szerint az eddigi tapasztalatok alapján változtatásokat terveznek a tankönyvellátás és a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ feladatellátási területén. (Magyarra fordítva ez azt jelenti, hogy amit eddig csináltak, az nem vált be – a szerk.)
Hoffmann Rózsa azt mondta, összességében elégedett az elmúlt három és fél évben a köznevelés megújításért végzett munkával. A köznevelési államtitkár úgy látja, hogy a vállalt feladatok oroszlánrészét megkezdték, illetve befejezték, a hiányzó néhány intézkedés kidolgozásához pedig már hozzáfogtak. Hozzátette: néhány éven belül a törvényben és rendeletben rögzített változtatásoktól joggal várható az iskolarendszer teljesítményének javulása. (Ha ettől mégsem javulna az iskolarendszer teljesítménye, akkor majd beleírják az alaptörvénybe, hogy kötelező javulnia – a szerk.)

Kitért arra is, hogy a 2012-ben, a köznevelés átfogó megújítása előtt, 15 éves gyermekeken végzett PISA-felmérés eredményének nyilvánosságra kerülésekor átnézett nemzetközi gyakorlat ismét arról győzte meg, hogy a meghozott magyarországi intézkedések rendszerbe illeszkednek, és együttes hatásuk más országokhoz hasonlóan néhány év múlva bizonyítottan javulást fog hozni. (Ezt valójában úgy kell értelmezni, hogy a PISA-felmérés megmutatta, romlott a magyar gyerekek tudásszintje – a szerk.)

Hoffmann Rózsa a köznevelési rendszer teljes megújítása fontos elemének nevezte a kormány pedagóguspolitikáját. Mint mondta, az új előmeneteli rendszer nemcsak nagyobb anyagi megbecsültséget jelent, hanem igazságosabbá, biztonságosabbá és kiszámíthatóvá is tette a pályát. Tapasztalatai szerint a közvélemény és a pedagógustársadalom túlnyomó többsége pozitívan értékeli az életpályamodell bevezetését. (Értsd: a pedagógusok félnek, mert van mitől félniük, egyes szakszervezeteik tehetetlenek, mások nem is akarnak semmit sem tenni – a szerk.)

Hoffmann Rózsa kifejtette: a béremelés jövőre 150 milliárd forinttal szerepel a költségvetésben, és a minimálbérhez kapcsolódva januárban szintén több ezer forinttal nőnek majd a pedagógusbérek, mivel – az országban egyedülálló módon – a pedagógusok fizetésének értékállóságát törvény garantálja. Hozzátette: az elkövetkező négy évben a pedagógusok további, a jogszabályban meghatározott mértékű béremelést kapnak. Emlékeztetett rá, hogy a hat pedagógus-szakszervezet közül öttel szorosan együttműködnek, számos javaslatukat befogadták különböző jogszabályokba. Novemberben a Klik és a szakma reprezentatív érdekvédelmi szervezete, a Pedagógusok Szakszervezete megkötötte azt a kollektív szerződést, amely mintegy 120 ezer pedagógust érint. (Ez magyar nyelven azt jelenti, hogy öt pedagógus szakszervezet kényszerűségből beállt a sorba, egy még tartja magát – a szerk.)

Hoffmann Rózsa a Nemzeti Pedagóguskarról szólva elmondta, bízik benne, hogy a pedagógustársadalom legtekintélyesebb tagjai kapnak és vállalnak benne tisztséget. Ez hozzásegítheti ahhoz “a tanári céhet”, hogy nőjön a tekintélye a pedagógusszakmának. Jelenleg számos pedagógusszervezet van, de nem tudni, hogy milyen arányban képviselik az adott hivatáskört – jegyezte meg az államtitkár. Hozzátette: a kar élére információi szerint még nincs jelölt, de az előkészítés megfelelő ütemben halad, és április 30-ig de facto is létrejön az új szervezet. A kar a mindenkori köznevelésért felelős miniszter legfőbb támasza lesz, javaslatokat, véleményt, együttműködést és kritikát várnak és elfogadnak tőle. (Magyarul: helytartó lesz, egyfajta komisszár, aki segíti az elfoglalt államtitkár munkáját – a szerk.)

Arról, hogy többet kellene költeni az oktatásra, vagy a lengyel példa alapján csökkentett forrásokkal, a hatékonyság növelésével is lehet eredményeket elérni, úgy vélekedett: azt is nézni kell, hogy a GDP-arányos ráfordításokkal honnan hová jutnak el. Talán nem a legjobb nézőpont azt vizsgálni, hogy más államokban a GDP hány százalékát költik oktatásra. (Vagyis, nem lesz több pénz az oktatásra, sőt, a GDP arányában még a mostaninál is kevesebb lesz – a szerk.)

Az államtitkár szerint Magyarországon az elmúlt évtizedben a köznevelés állandó forráshiánnyal küszködött, emlékeztetett rá, hogy az előző kormány által az iskolafenntartó önkormányzatoknak folyósított normatív támogatás a kiadások felét sem fedezte, ez idézte elő azokat a különbségeket, amelyeket az állami fenntartásba vétel egyenlít ki. Elő kell teremteni a forrásokat a tanfelügyelet, a minősítési rendszer, a szaktanácsadói hálózat megbízható működtetésére is. (Mindennek az elmúlt nyolc év az oka, most keressük a forrásokat, de nem tudjuk, hogy találjuk, valószínűleg sehol – a szerk.)

A tankönyvellátásról elmondta: most már csak olyan szállítási elmaradások vannak, amelyek egy-egy kiadó által le nem gyártott könyvek hiányából adódnak. Ezeket a Könyvtárellátó Nonprofit Kft. (Kello) egyedileg kezeli, és próbál megegyezni az érintett kiadókkal, hogy például digitális formában állítsák elő a hiányzó példányokat, illetve tárgyalnak az iskolákkal is a megoldásról. Hoffmann Rózsa emlékeztetett arra, hogy 12 millió tankönyv rendben, tanévkezdésre megérkezett az intézményekbe, a gyerekek 98 százaléka megkapta a kiadványokat, úgy, hogy nem kellett sorba állni, és az első naptól lehetett tanítani. (Az államtitkár elfelejtette hozzátenni, hogy egyes iskolákban még ma sincs meg minden tankönyv, a szülőknek viszont már a nyáron ki kellett fizetniük a könyvek árát – a szerk.)

Arról, hogy az idei tapasztalatok alapján várhatók-e változtatások, azt mondta: a Kello több mint egy hónapja jelezte, hogy “egyszerűsíteni, ésszerűsíteni” fogja az eljárásokat, a jelenlegi rendszert. Hoffmann Rózsa hangsúlyozta, ő is ezt kezdeményezte, mert a biztonságos tankönyvellátás mindennél fontosabb. (Magyarul: nem kell ennyi tankönyv, egyfajta is elég lenne, köztudott ugyanis, hogy minden gyerek egyforma, vagy ha ma még nem is az, akkor majd azzá tesszük – a szerk.)

Hoffmann Rózsa a köznevelési és felsőoktatási államtitkári pozíció szétválasztásáról azt mondta: januárban is maga kezdeményezte, most még annyira sem bánja: rengeteg a megújulást szolgáló tennivaló, kevésbé tudott volna részt venni a feladatok sokaságában, ha a két államtitkárság együtt maradt volna. (Magyarul: rájöttek, hogy nem ért hozzá, odatették, ahol a feltételezések szerint kevesebb kárt tud okozni. Hoffmann Rózsa azonban kicselezte főnökeit, s bebizonyította, hogy bármilyen poszton képes kártékony lenni – a szerk.)

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.8/5 (27 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +39 ( 47 szavazatból)
Hoffmann meséi, 4.8 out of 5 based on 27 ratings

Címkék:, , , , , ,

  • Hozzászólások(27)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

27 Reader’s Comments

  1. Hoffman Rózsi néninek csináltak egy játszó teret, és most tobzódik.
    Az agyalágyult!
    Nem köznevelés kéne ide, hanem oktatás,méghozzá versenyképes!
    Már ha ennyire futja neki, hogy a pedagógusi pályát “céhnek” nevezi,akkor keresse fel orvosát, és gyógyszerészét!
    Az ész megáll!
    Ezek a dilettáns kiszolgálók teszik tönkre a jövőt.
    Sehol nem hallani a pedagógusok felháborodását!És ők nevelik a jövő nemzedékét!
    Hoffmani szinten…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +32 (38 szavazatból)
  2. Hoffmann egy opportunista törtető.
    Amikor MSZMP volt divatban, ott sertepertélt. Most neofita seprűként nyelveli Orbán ülepit. Abban a pártban, ahol annyi sáros diploma van, hogy egykori MSZMP-s igazgatóként, kvázi benfenntesként zsarolási potenciálja van. Nem a személye a lényeg.
    Sokkal jelentősebb az a vezetés, amelyiknek ő a megfelelő ember. Ez mutatja azt, hogy a jelenlegi kormányzatban a kölcsönös zsarolások, és a globális nyalás felfele a biztos pont. Az a fajta rendszer, amin a végefele, úgy ‘75 után már Kádár is túllépett.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +33 (37 szavazatból)
  3. nemzeti szagú lócitrom

    butafejű rózsika
    ilyenek kellenek a fideSSbe
    ez egy retek
    bújj a tek háta mögé , mint a többi bereccsintett haverod
    hülyerózsi

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +18 (24 szavazatból)
  4. Nagyon találó a cím!
    A mesék gyerekeknek valók. Itt most sok gyerek van, akinek tetszik ez a mese. Még több, akinek nem. A gyerekek nehezen tudják érvényesíteni akaratukat, de egyszer felnőnek és akkor döntési helyzetbe kerül(het)nek.
    Csak merni kell felnőni és vállalni döntéseinket valamint hangot is adni nekik.
    .
    Mi még nagyon nem tartunk ott, de tetszik nem tetszik, el fogunk oda jutni. És akkor mi rúgjuk seggbe ezeket a kártékony mesemondókat vagy gyerekeink az ő gyerekeiket. A művelet fájdalmas lesz mindkét oldalon, de sok hozadéka lesz.
    .

    Meg kell tanulnunk a mesék között különbséget tenni. És meg kell tanulnunk azt a mesét kiválasztani, amelyik nekünk is tetszik.
    Nekem a “Bartus mesék” sokkal többet mondanak mert sokkal értékesebbek. Ha már a meséért fizetni kell, akkor legyen szabadon választható saját ízlés szerint.
    Én már választottam és nem az agymosásra szavaztam.
    .

    (Az én agyamat én mosom, az én gyerekemet én nevelem és én akarom a hazámat hazámnak érezni)
    Ha ezekért tenni kell, akkor tenni kell!!!!!!!!!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +22 (26 szavazatból)
  5. OVika Bábszínháza csupa hasonló figurával van tele.
    Sokba kerül az országnak a Legfőbb Retardált játékterápiája, olcsóbb lenne Grazban kezeltetni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +18 (20 szavazatból)
  6. Rózsival az a baj ,hogy már szenilis és elfelejti azt,hogy korábban mit hazudott .

    Nem mindegy az hófehérke kapja be a farkast vagy a farkas kapja be piroskát….

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +17 (19 szavazatból)
  7. Melyik pártot is képviseli a nagysasszony ?
    Hát annyit is ér,mint a pártja !!!
    Vagy inkább annyit,mint a főnökei ?
    Persze ezt nem könnyű eldönteni,mert olyan EGYFORMÁK.
    Születhettek volna okosnak is,de ők inkább a sokféleséget választották és ilyenre sikeredtek.A legnagyobb baj,hogy a butaság a törtetés és erőszakosság kebelbarátja.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (13 szavazatból)
  8. Magyarország úgy tűnik még egy jó ideig megmarad a félanalfabéták harmadik világbeli intellektuális nívójú elmaradott országának, amilyen mindig is volt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (9 szavazatból)
  9. http://www.hir24.hu/belfold/2013/12/27/letiltott-az-igazgato-egy-diakverset-mert-az-felhaborithatja-a-jobboldali-erzelmu-tanulokat/?further
    -
    Vajon a fiatalember is elmondhatja:
    Én egész népemet fogom nem középiskolás fokon taní-tani!
    Letiltani már letiltották….

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (15 szavazatból)
  10. Csakén !
    *
    Remek, hogy ezt az ifjú szentesi tehetséget fölraktad ide. A körítés is jó volt hozzá. Remélem, hogy hallunk még e fiúról és fiútól… – Talán még az Amerikai Népszava is foglalkozik majd vele. Bár vigyázzunk mert ez veszélyes lenne számára…
    *
    Minden esetre az iskola igazgatőját szívasen nevezném el szentesi hentes-nek.
    *

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (10 szavazatból)
  11. Kedves Rózsa!! szeretném önnel közölni, mint a közoktatás Tésasszonyának,két olyan pedagógus véleményét mely tükrözi az ön áldásos tevékenységét.
    Beszélgetésünk során.egyszer megkérdesztem,milyen az általános morális hangulat viszony,az igazgató és a tanári kar között ??? a válasz egy szó (SZAR)

    A másik tanártól azt kérdeztem ,mi a véleménye Hoffmann Rozsa nyilatkozatairól,
    ami a tv -be vagy sajtóban megjelenik a közoktatással kapcsolatban,–ez a válasz.( az egy hülye p………….sa.
    Több helyen még egymás között sem merik a véleményüket,megvitatni,mert jön a jól bevált,módszer a kirúgás. akinek más a véleménye repül
    Ezek a vélemények nem azt tükrözik amit ön nyilatkozik kedves Rózsa asszony,
    hogy a tanári kar megvan elégedve az oktatás átalakításával, Nem nincs megelégedve.Ön füllent tééésasszony,meg félemlitve vannak,nem megelégedve.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (13 szavazatból)
  12. csakén dec. 27. 13:43

    Ez az ország tényleg a félanalfabéta szélsőjobbos, fasiszta, náci férgeké; akiknek meg közük van a civilizációhoz, már diákként eltapossák.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (11 szavazatból)
  13. A rendszerváltás akkor fejeződik be Magyarországon amikor ez a Fidesz garnitúra végleg eltűnik a süllyesztőbe !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (12 szavazatból)
  14. Köszönet a “fordításért”!

    HR meséjét nem veszi be mindenki.
    Az, hogy a pedagógusok hallgatnak, nem a teszésük jele, hanem a félelmüké.
    Megfélemélített pedagógusok nem tudnak gondolkodó, világra nyitott, kreatív ifjúságot nevelni!
    Remélem, ezt az ámokfutást nem fogják tudni tovább folytatni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (10 szavazatból)
  15. megjelent a Stopon,hogy a klikk utalta a fizetéseket,na ez sem igaz!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  16. Kedves neveletlen ( dec.27. 18:28, )
    már hogyne folytatnák…? Pont az acél, hogy a gondolkodó, világra nyitott, kreatív civilizált emberek ellentétét tenyésszék. Ebben az országban aki komolyan veszi a nevelést, tanulást annak nem a hivatalos magyar közoktatás intézményei a mérvadóak, sőt aki a legfelelősebben akar eljárni az nem ezen az Európa közepén éktelenkedő trágyadombon szocializálja a gyermekét.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  17. Csacsicska Tamás

    Hír24:
    .
    „Nem engedte meg a Horváth Mihály igazgatója, hogy egy tanuló, Purosz Leonidasz elmondja „Homo Ethicus Hungaricus” című slam poetry szövegét, mert a szentesi intézetvezető szerint az nem iskolába illő. Az Átlátszó Oktatás a szerzőtől úgy tudja, a gimnáziumigazgató azt mondta a diáknak, hogy verse pártpolitikai jellegű, marxista, sztálinista és felháboríthatja a jobboldali érzelmű diákokat.”
    .
    Ide jutottunk: „jobboldali érzelmű diákok”.
    .
    Az iskolákban ugye tiltott a pártpolitizálás – persze kivéve, ha a Fidesztől van szó. Gyalázat, hogy már a gyerekeket is állásfoglalásra késztetik – ez a seggfej Orbán egyik legnagyobb, megbocsáthatatlan bűne! A Hoffman Rozál csak egy gerinctelen báb: Orbán és Kövér elveit, utasításait hajtja végre. Amit a Nagyvezír a felcsúti budin kihoz magából, az a követendő! Ha ő egyszer azt hiszi majd, hogy a gyereknevelés legjobb módszere a testi fenyítés, akkor másnaptól a tanárok verni fogják a gyerekeket. Majd a Hoffman kitalálja hozzá az ideológiát.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (11 szavazatból)
  18. Kedves Walla!, egyetértünk. Bár ne így lenne!!!
    HR fájón közölte, hogy a művészeti oktatásra még nem jutott idejük.
    Szerencsére.
    Remélem, nem is jut!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  19. Bemutatják a szovjet borotválkozó automatát. Beszappanozza a mintának használt próbababa arcát, aztán villogó borotvakésekkel villámgyorsan leberetválja. Az egyik újságíró félénken megkérdi: Na de hogy működik ez a gyakorlatban? Hiszen mindenkinek különböző formájú az arca! Mire a feltaláló magabiztosan: Eleinte uram, eleinte!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (13 szavazatból)
  20. No comment
    http://hoffmannrozsa.hu/dr-hoffmann-rozsa
    „Pályámat – egyévi fizikai munka után – pedagógusi álláshiány miatt a Művelődési és Közoktatási Minisztériumban kezdtem 1972-ben előadói, majd főelőadói beosztásban, közben óraadóként tanítottam felsőoktatási intézményekben. 1981-ben sikerült gimnáziumi tanári állást kapnom, ahol igazgatóhelyettes lettem (1981-1986: Kaffka Margit Gimnázium, Bp., igazgató-helyettes). Az iskolavezetés felé fordult az érdeklődésem. Az igazgatói beosztás elnyeréséhez ekkor szükséges volt párttagságot vállalni, ezt a kényszerű kompromisszumot megkötöttem, párttisztséget nem viseltem, 1988-ban kiléptem.
    1987-97. között a Németh László Gimnázium vezetésemmel megalkotta a nyolcosztályos gimnázium pedagógiai programját és tantervét, és 1989-ben megindította az első nyolcosztályos gimnáziumi képzést. A nyolcosztályos gimnázium apropójából iskolaszerkezeti és tantervelméleti munkákat végeztem és publikáltam. Iskolaszervezői tapasztalataimat 1994-ben “Az iskolaigazgató” c. könyvben tettem közzé, amit a “Vezetés pedagógusszemmel” című munkámmal folytattam 2005-ben. A Független Pedagógus Fórum vezetésemmel megalkotta a Pedagógus Szakmai Etikai Kódexet, amelyet a Nemzeti Tankönyvkiadó 1996-ban, majd 2003-ban adott ki. Részt vettem az 1993-as közoktatási törvény előkészítésében, és 1999-ben a törvénymódosítás szakmai előkészítő munkálatait vezettem az Oktatási Minisztériumban.
    1995. óta az újonnan szerveződött Katolikus Egyetemen a tanárképzést szervezem a Tanárképző Intézet vezetőjeként. Ugyanitt 2000-ben pedagógus szakvizsgára felkészítő szakirányú továbbképzést indítottunk vezetésemmel, amelyen tanítok is.
    2006. májusában a Fidesz-KDNP országos listájáról országgyűlési képviselő lettem a Kereszténydemokrata Néppárt frakciójában, egyetemi munkám és beosztásom megtartása mellett. 2009. novemberében a Fidesz Kulturális Tagozatának országos elnökévé választottak.
    A 2010. évi országgyűlési választásokon a Fidesz-KDNP jelöltjeként a Győr-Moson-Sopron megyei területi listán szerzetem mandátumot.”
    Hm…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  21. Losonczy István: Tehát foglaljuk össze ezt a szép szakmai életutat: Rózsikánk bámulnivaló karrierjét ejtőernyősként kezdte, csak később avanzsált igazi pártkurvává.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  22. Akik együtt dolgoztak Rózsika nénivel a minisztériumban anno, egy emberként állítják: a drága Béláné (akkor még úgy hívták) ágyról ágyra, ágytól ágyig építette a karrierjét!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  23. emigrant
    Kamupikőke,

    ezt ne,–,mi mások vagyunk—,köszi

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  24. “”"Nem akarok intellektuális nevelést. A tudás megrontja nekem az ifjúságot”"”a.hitler

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  25. Hú de UTÁLLAK ,te idióta tudod mit csináltál a hülye iskola rendszereddel,mindent csak JÓT NEM !!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  26. pecor: Nem is mondtam rád, hogy pártkurva vagy.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  27. A krumplilevest pedig nevezzük mondjuk egyszerűen krumplilevesnek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek

Mi lesz veled, Magyarország? 2014. április 2. szerda

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos