Ronai and Ronai
AMERIKAI

Házkutatás az adócsalás leleplezőjénél 2013. december 20. péntek 0:31 Forrás: AN, MTI

  • Hozzászólások(65)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Házkutatás az adócsalás leleplezőjénél

Budapest – Házkutatást tartottak a rendőrök Horváth András, korábbi adóhivatali dolgozónál, elvitték számítógépének merevlemezét, számos iratot és a zöld dossziét. Orbán Viktor és Pintér Sándor rendőrsége nem változtat a jól bevált gyakorlaton: nem a bűnt üldözi, hanem azokat, akik a bűnre felhívják a hatóságok figyelmét. Félnek az igazságtól, ezért félemlítenek meg mindenkit, akit lehet.

Horváth András az Origónak elmondta, hogy a rendőrök közlése szerint személyes adattal való visszaéléssel gyanúsítják. Mint elmondta: a rendőrök csütörtök reggel fél 8-kor jelentek meg a lakásán és házkutatást tartottak.

Horváth András, a NAV volt munkatársa november elején tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy nagyobb hazai cégek és multik évente több mint ezermilliárd forint értékben csalnak adót, amihez kormányzati körök támogatásával az adóhatóság is asszisztál.

Horváth András az elmondta: a házkutatás során szembesült azzal, hogy három bűncselekmény ügyében nyomoznak ellene: az Egyenes beszédben korábban tett kijelentései, valamint az információkat tartalmazó zöld dossziéja miatt személyes adattal való visszaélés, rágalmazás és hivatali visszaélés miatt.

A műsorban hangsúlyozta: a kormányzat részéről bárki elkérhette volna a zöld dossziét, ő odaadta volna. Célja, hogy a dossziéban szereplő cégekkel szemben folytassák le a vizsgálatot. Elmondta: a dossziéban több cég is nevesítve van, köztük egy “kulcspozícióban lévő” is.

A NAV volt dolgozója kitért arra, hogy az adóhatóságnál “leállítanak ügyeket”, s nem vizsgálják azokat a cégeket, ahol “számlagyárak működnek”. Horváth András szerint a zöld dosszié tartalma súlyos politikai és parlamenti kérdés is.

Azt is elmondta, hogy kollégája – emlékei szerint 2011 őszén – telefonon beszélt neki arról: telefonon “leszóltak”, hogy állítsanak le egy vizsgálatot. Horváth András azt mondta: sejtése van arról, hogy ki lehetett. Elmondása szerint az illető nincs a cégben, Magyarországon oligarchának nevezett emberről van szó. Hozzátette: itt nincs bal- és jobboldal, mivel ők minden kormányzat alatt megtalálják embereiket.

Horváth András elmondta: tanulmányait, elemzéseit, valamint Rogán Antalnak, a Fidesz frakcióvezetőjének és Lázár Jánosnak, a Miniszterelnökséget vezető államtitkárnak eljuttatott leveleit is azon a számítógépen írta, amelynek merevlemezét elvitték a rendőrök.

A korábbi adóhivatali dolgozó november elején tartott sajtótájékoztatóján beszélt arról, hogy nagyobb hazai cégek és multik évente több mint ezermilliárd forint értékben csalnak adót, és ehhez kormányzati körök támogatásával az adóhatóság is asszisztál.

Horváth András azt mondta, nem érte váratlanul a házkutatás, és inkább erőt adott neki a folytatáshoz. Szerinte nem az volt a fő cél, hogy őt félemlítsék meg, hanem azokat, akik még a hivatalban ki tudnak állni az ügy mellett, továbbá azokat, akik a közigazgatásban vagy az adóhivatalban tárnának fel korrupciós ügyet. Kérte kollégáit, hogy álljanak ki mellette, fogjanak össze, és akkor ki fog derülni ez az óriási korrupció, amelyről – mint mondta – “súlyos bizonyítékai” vannak.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.9/5 (38 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +56 ( 56 szavazatból)
Házkutatás az adócsalás leleplezőjénél, 4.9 out of 5 based on 38 ratings

Címkék:, , ,

  • Hozzászólások(65)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

65 Reader’s Comments

  1. Mar nem csodalkozom : UNDORODOM !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +27 (27 szavazatból)
  2. nemzeti szagú lócitrom

    Első körben a futballhuligános-fideSSnyik-pártszékházvédő rohamosztagokat mégse ugrasztgatták rá Horváthra
    De lehet legközelebb a TEK látogatja meg
    orsósnak mindegy is, lényeg a terror

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +30 (32 szavazatból)
  3. Csacsicska Tamás

    Horváth András kérjen politikai menedékjogot az USA-tól. Fontos, hogy elinduljon az eljárás, mert az bizonyos mértékű államközi védelmet jelent a számára. Nem lehet kétséges, hogy bármelyik amerikai bevándorlási bíró kedvezően fogja elbírálni az ügyét!

    Kertész Ákos után ez lenne a második olyan eset, amikor egy Uniós állampolgár menedékjogot kér egy Európán kívüli államtól: tehát deklarálja, hogy az Unió képtelen megvédeni az állampolgárát saját tagállamától. Ez – bármilyen hihetetlenül hangzik – nagy szégyen az Uniónak és alighanem be fog lépni az ügybe. Orbán nagyon kellemetlen helyzetbe kerül, ha egyszerre állítja őt a szőnyeg szélére az USA és az Unió. Mindkét ország eléggé ki van akadva rá, alighanem csak az alkalomra várnak.

    Horváth Andrásnak pedig személyes biztonságát szolgálná nemcsak a hazai, hanem a nemzetközi nyilvánosság is.

    A szükséges affidavit-ot szívesen megküldöm neki az nepszava.com postáján keresztül.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +48 (52 szavazatból)
  4. Oriasi HIBA a Fidesz Rezsimtol hogy AVO-s modszerekkel a NAV milliardos adocsalasat leleplezo ex adoellenorszakembert aki tisztessegesen feltarta es a nyilvanossag ele vitte ezt az elkepeszto gazdasagi buncselekemenyt amit az orban Kormany megrendelesere Fideszkozeli Ceghalozatoknak falazott a NAV sulyos milliardokat kilopva a nemzetgazdasagbol

    az USA-ban sokszoros eletfogytiglani bortonbuntetest kapanan az elkovetok egesen Orbanig bezarolag
    itt az van hogy a sajat Kormanya a Kezeben levo NAV adohivatallal RABOLJA KI LOPJA meg a magyar adofizetoket es a nemzetgazdasagot!!!

    a hianyt ami igy kiesik a gazdasagbol tovabbi irgalmatlan adoemelesekkel es a magyar nepet a vegso nyomorba taszito kieheztetto terhekkel potolja a FideszCeg Maffia meg HIZIIK a lopott sok 1000MilliardFt-tol mi sok 100Millio$!!

    Orbannak es a Fidesznek 1 szerencseje van ma nem sajnos az 1956-os Magyarsaggal all szemben kulonben mar reg az Andrasy uti lampavasoszlopokon himbalozna fejjel lefele az osszes a magyar nepet tudatosan tonkretevo megnyomorito es hazugsaggal lealazo maffia bandajaval egyutt!
    2014-ben Magyarorszagnak MEGKELL TISZTULNI A FIDESZ BUNTANYATOL
    OROKRE!!

    Hajra dicso magyarok csillagosk katonak vegvari vitezek s daliak!

    Buktassuk meg Orban embertelen Diktaturajat es elnyomasat!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +36 (40 szavazatból)
  5. Várható volt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +17 (21 szavazatból)
  6. Egy – Ha valakinek adatai és információi vannak egy bűntényről, azt ha lehet ne az érintett bűnszövetkezetnek adja át, hanem vagy egy pártatlan nemzetközi nyomozóirodának, vagy a nemzetközi vagy az Európai bíróságnak. Ekkora jóhiszeműséget nem lehet épp bőrrel megúszni.

    Kettő – “Orbán Viktor és Pintér Sándor rendőrsége nem változtat a jól bevált gyakorlaton: ”
    .
    Meddig marad Pintér és rendőrsége Orbán magántulajdona? Én személy szerint Pintérből bármit kinézek. Meddig tudja Orbán, ez a gyorsan degenerálódó pojáca – Fidesz tulajdonos, kezében tartani a szálakat és uralni ezt a hideg, szenvtelen még Orbánon is túltevő bármire képes érzéketlen bandogot.
    .
    Szerintem Pintér ha akarja egy nap alatt kivonhatja Orbánt a forgalomból. Mindene megvan hozzá, csak az elhatározásán múlik kit likvidál amikor csak kedve tartja. Ha az érdeke úgy kívánja szerintem Pintér órák alatt leszedi Orbánt a színpadról. Nincs hadserege, nem is kell neki, de megvannak azok a kapcsolatai és az a néhány embere ami bőven elég ehhez, sőt így könnyebb is.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +22 (24 szavazatból)
  7. A botrány kirobbanásakor arra gondoltam, hogy ugyan mikor viszik be a palit?
    Nem kellett sokat várni.
    Nem látom, hogy az ellenzék egyöntetűen kiállna mellette, hogy akkorára fokozzák a botrányt, hogy ez a maffia meghátráljon a nyilvánosság erejétől!
    .
    Ez a dilettáns adóellenőr szakember meg mire várt?
    Erre?
    Nehogy Ő is úgy járjon mint a Nógrádi testvérek akik az olajos ügyekről tudtak sokat!
    Én nem is vagyok meglepve…Itt már minden aljasság a hétköznapok szintjére süllyedt.
    Aláírás, pecsét, és vihetnek bármikor bárkit.Ha nincs bizonyíték, majd gyártanak, ahogy a megrendelő kívánja.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +26 (30 szavazatból)
  8. Oriási változás. Régen az ÁVO-s autó éjjel ment a delikvensért,
    most kora reggel.
    Gratulálok Horváth Andrásnak karakán tettéért!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +23 (25 szavazatból)
  9. “Elmondta: a dossziéban több cég is nevesítve van, köztük egy “kulcspozícióban lévő” is.”
    Egy pillanatra sem csodalkoznek el, ha itt konkretan Simicska Lajosrol lenne szo!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +21 (21 szavazatból)
  10. http://www.noltv.hu/video/5221.html
    -
    Nincs valami nagy tömeg a NAV-s melletti tüntetésen, igaz már megint nem kértek a tüntetők a pártokból – és az ünnepek előtti hajsza is távol tartotta az embereket!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (11 szavazatból)
  11. http://nol.hu/kulfold/az_evezred_korrupcios_ugye_torokorszagban
    -
    A 3xbóvlis Ankarában járt…
    -
    A török ügyészség teszi a dolgát, mint a cseheknél is történt!
    -
    Nálunk csak szügyészség van és azok is inkább a feljelentővel foglalkoznak és nem a feljelentés tárgyával!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  12. Ha nincsenek másolatok, vagy elrejtett eredeti máshol, akkor vége az ügynek. Ha van, akkor sürgősen gondoskodni kell az ember védelméről.
    (Egyéb esetekben ez is csak szájkarate marad.)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +18 (18 szavazatból)
  13. http://nepszava.hu/picture/6451/normal/25/00025786.jpeg
    -
    Jó kérdés!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  14. http://nepszava.hu/cikk/1006117-a-karacsony-csodaja
    -
    Na erre várhatunk!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  15. I. Orbanisztán első ténykedése volt anno, hogy Juszt László tényfeltáró tévés személyiség lakásán házkutatást tartottak és elvitték az iratait és a számítógépét.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +17 (17 szavazatból)
  16. Aki Valaki !
    .
    Horváth András nyilatkozatában célzást tett arra, hogy a dokumentációt biztonságba helyezte…
    .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (15 szavazatból)
  17. CBA

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (11 szavazatból)
  18. KORDON BLUED
    2013. december 20. péntek
    09:10
    Nagggggyyyyonn jjjóóó!!!!!!!!!!!!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  19. http://www.atv.hu/videok/video-20131219-horvath-andras

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  20. Budapest utcái üresek. Ugyan már, félelem?
    Kit érdekel?
    A nyugdíjasokat? Hahaha! A gyerekeseket?Hihihi. A gyerekcsinálókat? He? Na azok elmentek.
    Az üres és koszos utcákon a szél , szarszagot és hányadék bűzét keveri.
    Budapest 2013 december 20 Kellemes karácsoyi ünnepeket kíván a TEK ! KUSS!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (14 szavazatból)
  21. Az UD Zrt – MDF ügy után erre lehetett számítani. Azóta a visszaélések nyilvánosságra hozói az “igazságszolgáltatás” üldözöttejei. A FIDESZ-igazságé, elkendőzik a hozzájuk kötődők bűneit, megfélemlítik és megvádolják a tisztességes embereket. A nyomozati munkát felügyelő ügyészség Polt Péter, Josip Tot és Kaya Ibrahim megjelenése óta takargatja és védelmezi a FIDESZ-körüli bűnelkövetétőket. Ha nem így lenne, akkor Horváth András szinrelésének másnapján a NAV számítógépeit és iratait foglalták volna le, egy ott tartott házkutatás során. Magyar Bálint jól látja, hogy ez az egész egy maffiaállam.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +18 (18 szavazatból)
  22. Ahol a jó a gonosz. És a gonosz a jó.
    Ahol az igaz a hazug. És a hazug az igaz.
    Ahol a becsületes a tolvaj. És a tolvaj a becsületes.
    Ahol a szeretet helyett a gyűlöletet éltetik.
    Ahol a hit helyett az erőszakos vallást terjesztik.
    Ahol a béke helyett a háborút éljenzik.
    Ahol a szeretet helyett a gyűlöletet éltetik,
    Ahol a hit helyett az erőszakos vallást terjesztik,
    Ahol a szegények helyett a gazdagokat védik.
    Ott nem JÉZUS uralkodik.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +18 (18 szavazatból)
  23. András!!!!!!!!!
    Ne járjon autóval és a közvetlen családja sem.
    Privátban szeretnék instrukciókat adni a saját példámon keresztül. Amennyiben ez lehetséges.
    Vigyázzanak magukra. Nem a hivatalból eljárni kénytelen rendőrökkel lesz “problémája”.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (16 szavazatból)
  24. Szerencséje van (eddig). Akár le is lőhették volna (pl. menekülés közben).

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (15 szavazatból)
  25. Több száz milliárdos csalásról szól a történet.
    Az eseményekből látszik, hogy a cég a fideszmaffia tagja.
    Külföldi élelmiszer kereskedelmi cég ilyet nem engedhet meg magának, ugyanis ellehetetlenül az EU-ban.
    Itt csak a “békemenetes” élelmiszerlánc jöhet szóba.
    .
    .
    Gépkocsival tényleg vigyázni kell, mert előfordulhat előre nem láthatő fékhiba, futóműből kihulló rögzítő csavar, folyó benzin ami meggyullad………..
    A maffia tényleg maffiát jelent, pénzért találnak embert, aki mindenre képes.
    .
    A rendőrségre meg ne számítson. Várhatóan “véletlenül” megsemmisülnek a bizonyítékok. ……….
    CBA
    PS

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +17 (17 szavazatból)
  26. Remélem nem gondolja senki, hogy egy jó beosztásban dolgozó alkalmazott mindenféle biztosíték nélkül odadobja magát ezeknek. Ennyire nem lehet hülye. Mondjuk én egyből külföldre vittem volna az ügyet. De szerintem ez még érdekesen fog alakulni.
    .
    Ja, és Hernádi urat kiadták már??

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +23 (23 szavazatból)
  27. Ez várható volt, már kb. kettő hete megmondtam, hogy ez a hatalom el lehetetleníti ennek a családnak az életét örökre. Már jó, ha mint politikai üldözött, menedékjogot kér Horváth úr valahol Új-Zéland környékén, mert ez a REZSIM előtt nem lesz megállása. A bizonyítékokat Horváth úr buta módon nem helyezte ügyvédi letétbe, most Ő húzza a rövidebbet. Annak idején a Végvári a DUNA GATE ügy kapcsán is így járt. Mocsok módon ennek a hatalomnak kénytelen volt minden ember behódolni, MERT ÉLNI AKAR, CSALÁDJÁT EL KÍVÁNJA TARTANI. Hogy is mondta a DIKTÁTOR? EGYSZER KELL NYERNÜNK, DE AKKOR “”"”"NAGYOT”"”" most itt tartunk

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (13 szavazatból)
  28. Elvárnám, hogy az ellenzéki pártok egységesen,és hangosan védelméről biztosítanák Horváth Andrást segítséget kérve akár nemzetközi szervezetektől is.
    Ha ezek az ÁFA csalások valósak amit Horváth állít,akkor erről tudomása kell,hogy legyen a volt munka társainak is,Mivel ők nem olyan bátrak,találjanak módot,hogyan tudnak segíteni,és ha még egy két kollégája nyíltan is megerősítené Horváth állítását az kínos lenne az Orbán kormányra nézve mivel erről már korábban kapott bejelentést.
    Nem tudom pontosan megítélni , hogy Horváth úr állítása igaz vagy sem de úgy veszem észre a nyomozás nem úgy működik ahogy elvárható lenne.ez pedig
    gyanús.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (13 szavazatból)
  29. Hát ez az eset, amikor már nem békésen kéne tüntetni! Most már az ordítást is kevésnek tartom. Törni, zúzni! Ennek van itt az ideje.
    Egy politikus fedné fel már végre a maffia módszerét! A módszer az egyenkénti csoportok térdrekényszerítése. Így a többi – érdektelen – csak hülyén nézi, hogy mi történik, és nem jön rá, hogy holnapután ő következik. Kurva jó módszer.
    A Horvát András védelméről már az ellenzéki pártoknak kéne gondoskodni! Ha lenne összefogás! (A rosseb a pofájukat!)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +21 (21 szavazatból)
  30. Latyapatya
    Mélyen egyetértek!+++++++++++++++++++

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (10 szavazatból)
  31. Nocsak Latya,
    Hát egyetértünk? DDD

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  32. Balogh de nem balga

    Nos, ritkán jósolok, de kevés hibaszázalékkal. Most mondom, hogy az ellenzéki pártok nem fognak “törni,zúzni” szerencsétlen jóember érdekében. Úgy hogy Latyapatya Neked kell majd bemutatni mi is a törés, zúzás. Sorsa azonos Gyurcsányéval, elindul a karaktergyilkosság és sározás, az ellenzék meg bőszen kussol, maximum megjegyzést talál tenni valahol. Ennek több oka is lehet, vagy tényleg gyávák és megalkuvók, vagy a Gyurcsánynak van igaza, ott is bűzlik valami, ahol nem gondoljuk. Ezért nem kivánatos Ő sem a mai napig, mert olyanok mint a dögevő hiénák, nekik elék a kicsi leeső maradék is.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (16 szavazatból)
  33. “Valami rosszban sántikálsz. -
    Nem rossz az, mondta Findlay.
    Ha most kinyílna ez a zár -
    Csak nyilna, mondta Findlay.
    Nem alhatnék el újra már. -
    Nem bizony, mondta Findlay.
    Ha benn volnál, szobámban, itt -
    Bár volnék, mondta Findlay.
    Itt rostokolnál hajnalig. -
    Hát hogyne, mondta Findlay.
    Ha itt maradsz ma éjszaka -
    Maradok, mondta Findlay.
    Vigyázz, hogy épen juss haza! -
    Vigyázok, mondta Findlay.
    S bármi essék is idebenn -
    Hadd essék, mondta Findlay.
    Mindhalálig titok legyen! -
    Titok lesz, mondta Findlay”
    *
    TITOK LESZ? MONDTA FINDLAY.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  34. És közben ne feledkezzünk meg arról sem, hogy Magyarország jobban teljesít! Végre megjelentek az Államadósság Kezelő Központ Zrt. honlapján a november végi adatok. Miután valami csoda folytán 3 hónapon keresztül valóban csökkent az államadósság, most egyetlen hónap alatt sikerült 535 milliárd Ft-tal növelni az adósságot. Csupán 24,9 milliárddal marad el a július 31-i csúcstól, azaz adósság terén újabb rekordokra számíthatunk.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  35. http://hvg.hu/gazdasag/20131219_Horvath_Andras_a_zold_dossziebol_nincs_ma
    -
    Kár, mondta a holló….

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  36. Szerintem az a kellemesebb variáció, hogyha Kertész Ákos és Dániel Péter példáját követve külföldre mehet.
    A rosszabb variációt inkább nem írom le.
    .
    A maffia veszélyes ellenfél, főleg ha állami kézben van.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (13 szavazatból)
  37. Ja! Amúgy meg kint az utcán kéne tüntetnünk! Nem ám tessék-lássék módon, hanem rendesen.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  38. Szenzor, nincs állami kézben a maffia. Az állam (a vezetői) maga a maffia.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  39. nincs másolat?

    Orbanisztánba?

    Meglepősik a házkutatáson..

    Darwin fogja a fejét…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  40. Tegyük élhetővé !

    NEMZETKÖZÖSSÉGI , EU SZINTEN most FELJELJELENTEM A TEK-et !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
    .
    Mert nem látják el az adófizetők milliárdokból pénzelt feladatukat.Mert együttműködnek egy 1944-es vérvonalú fidesz-kdnp-jobbik Horty Magyarországgal. (TEK is háborús bűnös vonalon mozog? Nemzetközi téren járatos ügyvédek , nem lehet őket beperelni ?????)
    .
    NEM VÉDIK MEG az alkotmány követő Navos Horváthot a zaklatástól, az egypárt rendszer túlkapásaitól?
    Nem hárítják el a terrort ? Az egypárti állami , kommunikációs terrort ? Azokat terrorizálja az állam , akik az ország érdekében hibákat , törvénytelenségeket lepleznek le ?
    TEK szóvivő merjen nagy lenni, álljon az adófizető polgárok/emberek elé mondják ki : Lopott KÖZpénzen működünk drágán egy gyáva PÖCSt védünk , törvénytelenül, nagyon sok pénzzért. Nekünk megéri, a népnek meg oszt jó napot . Terror pedig marad, amig nem tetszenek forradalmat csinálni.
    Nyasgem !
    (Forradalom esetén persze áttálunk a néphez, mert magyarok vagyunk. bankszámlaszámunk :XXXXXXXXX)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  41. Nincs mese, mindenkit eljárás alá vonnak, aki a noteszban szerepel??? Nem kis botrány ígérkezik akkor!
    http://hvg.hu/itthon/20131220_Elvittek_a_rendorok_Horvath_Andras_notesz

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  42. Van másolat. Horváth nem hülye. Azt hiszem, most ő alszik nyugodtabban.
    *
    Nem tudjátok, hogy mit kell tenni?
    Az baj.
    Van nektek egy Gyurcsány Ferencetek. Kérdezzétek! DDDD

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (7 szavazatból)
  43. Csak ennyi kérdése van Orbánnak. Menet közben meg majd érvénytelenítik, mert eltűnnek a bizonyítékok! Ezért húzták az időt.
    http://hvg.hu/gazdasag/20131220_Orban

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  44. Segítek a NAV-nak vagy az illetékeseknek, hogy SZ.SZ.B. megye központjában 5 ezer négyzetméteren virágzik a feketekereskedelem, ahol nincs nyugta adás, számla adás, nem működik pénztárgép, és két lépésként kínálják a “MINŐSÉGI” PRILUKI cigarettát. Itt minimum 25 milliárd ÁFÁT csalnak el. Már csak 975 milliárd ÁFÁT kell megkeresni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  45. Orbán nyilatkozat Brüsszel:
    Akkor tehet lépéseket az államigazgatás,ha elmondja– ,(hogy ki követett el mit és mikor.??–Viktor olyan érzésem van,hogy nagyon ostobának nézel engem,ez nem
    szép dolog,de tőled már megszoktam.mivel igaz beszédre már képtelen vagy.
    Légy olyan szíve lapozzál bele Zöld dossziénak nevezet iratokba, légy bátor,titokba tedd,már biztosan ott hever az asztalodon.
    Mindenre pontos választ kaphatsz,Különben meg már egyszer jelezték ,hogy nagyban lopják a korpát. — Lézer jani Jogász Tóni meg a többiek már jelentették.–

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  46. Azért az érdekes és tanulságos, ahogyan az ellenzék semmit se csinált Horváth András védelmében, sőt az MSZP még a vizsgálóbizottság felállítását se támogatta, helyette mindenféle idióta kifogásokkal (Jobbikkal semmit se, stb.) húzták az időt. Ez tovább erősíti a Fidesz és az MSZP közeli gazdasági érdekeltségek együttműködésének gyanúját. A két párt valószínűleg kiegyezett egymással; az MSZP csakis arra koncentrál, hogy jövőre is ők legyenek a legnagyobb “ellenzéki” párt. Ezért nincs és nem is lesz összefogás a választásokon a Fidesz ellenében. Az MSZP ugyanis már összefogott. A Fidesszel.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  47. zoltán138

    Tökéletes az érvelésed,csak úgy lehet ,más magyarázat nincs.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  48. Csacsicska Tamás 2013. december 20. péntek 01:23
    “Horváth András kérjen politikai menedékjogot az USA-tól.”
    .
    Ha Horváth András bizonytalan lenne, hogy menedékjogot kérjen-e, segít a döntésben, ha soron kívül el- vagy újraolvassa Sütő András Csillag a máglyán c. drámáját. A konklúzió levonására maga is képes lesz. Utána nem lesznek kétségei, hogy mit tegyen.
    .
    Addig is: ügyvédje tanácsa és jelenléte nélkül ne szólaljon meg, és nélküle ne menjen semmilyen hivatalos helyre, akárhova invitálják.
    Azt csak remélni lehet, hogy a birtokában tartott anyagokat á lakásán kívül még a világ öt másik pontján letétbe és biztonságba helyezte.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  49. “Még idén összehívná az MSZP a parlamentet a NAV-botrány miatt
    2013. december 20., péntek
    .
    “Rákosi Mátyás időszakát meghazudtoló” módon törtek rá Horváth Andrásra az MSZP szerint. Szanyi Tibor azt javasolja: hívják össze a parlamentet hétfőn vagy a két ünnep között.
    Az MSZP a parlament összehívását követeli hétfőre vagy a két ünnep közötti időszakra – jelentette be Szanyi Tibor, a szocialista párt elnökségi tagja pénteken sajtótájékoztatón. Követelésüket az áfacsalási ügy fejleményeivel indokolta.
    .
    Szanyi Tibor azt mondta: azzal, hogy csütörtökön házkutatást tartottak a rendőrök Horváth András korábbi adóhivatali dolgozónál, a “fideszes maffiakormány” megmutatta az igazi arcát.” (…)
    http://hvg.hu/itthon/20131220_A_parlament_osszehivasat_koveteli_az_MSZP

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  50. proaktiv
    Köhög a bolha.
    Szanyi iparkodik úgy tenni, mintha egy ilyen döntésben tényezők lennének!Majd pont azt fogja megszívlelni a fidesz banda,hogy Szanyi rendkívüli ülést akar.
    Jót nevetnek rajta. Mert tényleg nevetséges!
    Miért nem állítottak oda vagy 10 ezer emberrel a támogatásukról biztosítani Horváthot?
    Az nyomósabb érv lett volna…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek

Civil Kurázsi díj Horváth Andrásnak 2013. december 22. vasárnap

A Fidesz, az adócsalók pártja 2013. december 3. kedd | AN

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos