Budapest – A kormány egy minél hamarabb megindítandó jogi konzultációra kérte fel a devizahitelek ügyében Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettest, közigazgatási és igazságügyi minisztert. Emlékszünk még a szépen hangzó szlogenre: senkit nem hagyunk az út szélén. A bajba jutott devizahiteleseknek üzente ezt Orbán Viktor és kormánya, ám az álomból hamarosan rémálom lett. A szlogen pedig a nép ajkán megváltozott: senkit nem hagyunk az út szélén, mindenkit belelökünk a szakadékba.
Felépült az ócsai lakópark, amely finoman szólva, nem hozta az elvárt eredményt. Értékelhető infrastruktúra nélkül, sivár környezetben, ezzel szemben igen magas bekerülési áron készültek el a lakások. Pontosabban, a töredéke annak, amit eredetileg terveztek.
A devizahitelesek problémáinak megoldása pedig késik. Perek vannak, hol a hitelt felvevők, hol a bankok nyernek. A perek már csak ilyenek, nem vagyunk egyformák, nincs két egyforma ügy, az ügyvédek és a bírák is különbözőek.
Orbánt azonban ez nem érdekli. Megoldást akar, mindenáron. Mindegy mi ez, csak jól lehessen kommunikálni. Gazdasági ésszerűségek, szakmai korrektség nem számít, nincs olyan ár, amely a választások közeledtével ne lenne megfizethető. Csak fel lehessen mutatni valamilyen eredményt.
Orbán Viktor most elküldte emberét a Kúriához, vegye rá őket, hogy hozzanak egységes iránymutatást. Ezt az embert Navracsics Tibornak hívják, foglalkozását tekintve jelenleg miniszter, mellékfoglalkozásként a kormányfő helyettese. Volt valamikor tisztességes foglalkozása is, egyetemen tanított politológusként, de mostanra politikussá züllött, nem egyszer kínos és méltatlan helyzetekben kell mutatkoznia.
Orbán Viktor pénteken jelentette be, hogy elküldi Navracsicsot a Kúriához, hogy mint fogalmazta, „szorgalmazza, hogy a Kúria hozzon jogegységi döntést a devizahitelek ügyében.”
“Mi sürgetjük a jogegységi döntést”, mondta a miniszterelnök. Ez az útravaló Navracsics küldetéséhez, mert a kabinet azt szeretné, ha a Kúrián a szokásos ügymenettől és időrendtől eltérően – a magyar emberek érdeke szerinti időben – születne döntés – mondta Orbán Viktor.
Ha Orbán Viktor a magyar emberekre hivatkozik, akkor érdemes a szokottnál is jobban figyelni. Olyan dolgok történnek ugyanis ilyenkor, amelyek nem igazán jók a magyar embereknek. Néhány magyar embernek biztosan jó, Orbán Viktornak például és baráti körének, a Fidesz holdudvarának is lehet előnyös, de a legtöbb magyar embernek semmi haszna nem származik az ilyen bejelentéseket követő intézkedésekből.
Ha Navracsics nem boldogul a Kúriával, akkor Orbán megígérte, hogy személyesen tárgyal velük. Ez akár fenyegetésként is értelmezhető. Orbán zakójának zsebében nyilván ott lesz az előre elkészített határozat arról, hogy mi a Kúria álláspontja.
Mint a Tanú című filmben, ahol tévedésből nem a vallomást, hanem az ítéletet adják a vádlott kezébe.









Hozzászólásaimban gyakran írok az emberi arcokról.
Egy bizonyos kor után elárulják viselőjének egyéniségét .
Eme arc viselője : MAGYARORSZÁG JELENLEGI MINISZTERELNÖKE !
Lemaradt : ő is kancsal !
/Nem vagyok rosszindulatú /
Majd megszokják ezt az eljárási rendet, hogy Orbán közli közvetítő útján az óhaját!
Elvégre, és utóvégre a NER arra való, hogy az ő szempontjából prezentálja a nemzet összefogását.
Lesz itt rend! Szájerné Handó Tünde meg tudomásul veszi, mint akaratának mindenben megegyezőt.
Erre lett kitalálva a NER. Jobb ha most tudomásul veszi, hogy a NER Orbán akarata, és köteles mindenki alávetni magát ennek az akaratnak.Így működik ez. A kifutófiút meg elküldik az üzenettel,aki nyomatékosítsa az üzenetben elvártakat.
Az meg megy, és viszi az óhajt.
Ilyen az egyszemélyi vezetés. Kifutófiúkat alkalmaz. Mikor kit.
Az ellenzéktől meg egy hangot sem hallani, hogy nem tetszésüket fejezték volna ki.
Jól van ez így? Vagy már hallásuk sincs az ilyen finomságokra, hogy Orbán megüzeni mit akar?
Bravó!
.
.
Ha a Kúria is beadja a derekát, akkor már nincs más hátra, mint hogy egy néhány NATO repülőgép földig rombolja az őrült összes rezidenciáját…
Jól célzó drónokat is elfogadunk.
.
.
.
Heveske !
Minden diktátor magáról mintázza az ő követőit. Hát persze, hogy kancsalok az Orbánfanok is: Schmidt Mária, Matolcsi György stb…
.
Kishantos ellenáll!
http://www.hir24.hu/belfold/2013/11/08/kitort-a-balhe-kishantoson-video/
Nem kancsal, hanem hazug tekintet, enyhén zavaros, de kellően óvatos. Biztos nagyon fáradt már szegény, hisz mindent neki kell megoldania a végén. Az árvízben is hogy elfáradhatott, hogy kiköszörülje a hóhelyzet csorbáját.
Nem is tudjuk mi , egyszerű földi halandók elképzelni, micsoda szellemi kapacitás kell ahhoz a gigantikus projekthez, amit vállalt. S közben még esküvőre is van ideje – mellesleg az sem tudott mutyi-botrány nélkül “megvalósulni” . Mindennek az ütőerén rajta tartani a kezét, hát ez emberfeletti ! Érthető, ha fáradt és a túlzott koncentrációban ” tündérországról”
álmodik ébren is. Mi meg a “sárkányok földjén” csúszunk- mászunk álmunkban is. Hallgassátok meg Koncz Zsuzsa legújabb lemezét annyiszor, ahányszor csak elkeseredtek.
Vannak következményei a kishantosi esetnek.
Vajon lesz erejük továbbra is az ott élőknek vagy egyedül maradnak és elbuknak?
http://nepszava.hu/cikk/1002637-menesztettek-a-foldalapkezelo-vezetojet
-
Azer vannak ám történések csak sajnos nem értesülnek róla az emberek!
Pl.: feljelentették Orbánt, majd Poltot, szóval azer vannak akik próbálkoznak, csak nincs visszhangja – a szokásos fideszes mentalitás – amiről nem beszélnek, az nincs!
http://gepnarancs.hu/2013/11/konyvegetes-hunniaban/
még ha csak kancsal lenne!
a szétcsuszott lelküek hatalmát nyögjük.
és nincs kétségem, a határon tuliak revansot vesznek 2004-ért:
jól beszavazzák fölénk bosszuból ezt a mangalicát … sajnos ettől tartok!
Az arcon degeneratív elváltozások láthatóak.
.
Nagyon megkérek minden olvasót, ha akad valakinek olyan jóminőségű, szórt de erős megvilágításban készült Orbán arcképe amin szemből és profilból is látható és amelyet jó minőségben ki lehet zoomolni legyen szíves tegye fel, hozza az AN re vagy adja meg a linket.
Fontos, hogy a szemgolyók, ajkak, és fül vagy fülek tisztán láthatóak és zoomolhatóak legyenek. Színhűség csak plusz. Éles kontúrt adó vakuval készült kép nemigen használható.
.
Előre is köszönöm.
Tisztelthölgyeimésuraim ! 2013 nov.9 – 11:11
Kiegészítésül = kocsismáté = üvegszemű !
A pláne az , hogy nem üvegből van a szeme ! ! !
Lombrosonak mégis igaza van. Orbán a bizonyíték.
Ego: van itt nėhány fotó:
Ego:
http://www.independent.co.uk/incoming/article8538180.ece/BINARY/original/viktor-orban-afpgt.jpg
http://www.telegraph.co.uk/news/worldnews/europe/hungary/10373959/Viktor-Orban-interview-Patriotism-is-a-good-thing.html
http://www.parameter.sk/sites/default/files/photos/promoted/orban-viktor_0.jpg
http://www.blikk.hu/data/cikk/2/7/99/19/cikk_2079919/2_o_orban_viktor-2-MTI-N_blikk_allo.jpg
http://www.origo.hu/i/1205/20120514-orban-viktor-miniszterelnok-a-fidesz4.jpg
http://s1.lemde.fr/image/2013/04/12/534×267/3159095_3_8f7d_viktor-orban-premier-ministre-hongrois-en_b06c8cae289bc6e6eafbaa9666192d28.jpg
http://cdn1.mon.hu/2013/10/ORBAN_2700125b-600×400.jpg
http://tablet.mno.hu/data/cikk/1/19/43/32/cikk_1194332/orban9.jpg
http://static.168ora.hu/db/04/36/855120-hungarian-pm-orban-imperator-reuters-szabo-bernadett-d00014436e2f4e9bf1360.jpg
http://eurologus.444.hu/assets/sites/10/2013/07/orban-EP_2-760×506.jpg
http://www.independent.co.uk/incoming/article8538180.ece/BINARY/original/viktor-orban-afpgt.jpg
http://www.telegraph.co.uk/news/worldnews/europe/hungary/10373959/Viktor-Orban-interview-Patriotism-is-a-good-thing.html
http://www.parameter.sk/sites/default/files/photos/promoted/orban-viktor_0.jpg
http://eurologus.444.hu/assets/sites/10/2013/07/orban-EP_2-760×506.jpg
http://www.blikk.hu/data/cikk/2/7/99/19/cikk_2079919/2_o_orban_viktor-2-MTI-N_blikk_allo.jpg
http://static.168ora.hu/db/04/36/855120-hungarian-pm-orban-imperator-reuters-szabo-bernadett-d00014436e2f4e9bf1360.jpg
http://tablet.mno.hu/data/cikk/1/19/43/32/cikk_1194332/orban9.jpg
http://www.europarl.europa.eu/resources/library/images/20110120PHT12111/20110120PHT12111_original.jpg?epbox%5Breference%5D=20110110STO11395
@Neked5gigabájt
Köszi szépen a linkeket, van köztük egy ami talán használható ha nem is teljes mértékben de legalább az írisz alsó felét elég tisztán látni és egy keveset lehet zoomolni.
Egyébként Eagle vagyok :-) .
.
Keresek én is képeket folyton, eddig nem voltam szerencsés. Olyat keresek amin az íriszt a szemgolyókat tisztán látni nyitott szemmel néz és legalább 1O cm átmérőjűre ki tudom zoomolni az íriszt élesen.
.
Köszi mégegyszer.
T. kommentelők!
A szem a lélek tükre. Több szó a képláttán felesleges.
http://www.youtube.com/watch?v=M9n98SXNGl8
Fahrenheit 451
http://www.hirhatar.hu/hir/orban-meguszta-nem-lesz-ugyeszsegi-vizsgalat
Eagle szíves figyelmébe: :-)
http://nepszava.hu/cikk/1002642-viktor-fordito
Na igen. Nekem is az jutott legelőször eszembe, hogy ez a kép is életveszélyes.
Remélem, kiskorúak nem látogatják az oldalt…
Az azért tényleg nem akármi, hogy ‘Odaküldöm Navracsicsot, de ha nem fogadtok szót neki, akkor magam megyek (és lesz nemulass!)’
Majd ő megmondja, mit kell ítélni. Nem ám csak úgy össze-vissza! Mindenféle szempontokat figyelgetve. Demokrácia van! Minden ügy egyforma! Sőt, még bíróság se kéne. Közlönyben megírjuk a verdiktet. Sokkal olcsóbb és gyorsabb is. Magyarország itt is jobban teljesít.
Jogász létére fingja sincs a jogról és csatolt részeiről. Beszélek itt hülyeségeket! Hogyne lenne. Csak átkozottul nem érdekli. Hisz aszongya: Az állam (nemzet, vezér, atyaisten) én vagyok!
HÚÚÚÚÚÚÚÚ! De beszartunk!!
“Csak fel lehessen mutatni valamilyen eredményt.”
Mindig fel lehet mutatni valamilyen eredményt. Például hamisat, kitaláltat, amit teljes hangerővel harsog a papagájkommandó.
De ha mégsem lehet, akkor most majd rá lehet fogni a Kúriára.
“Mindig figyel valaki, aki kancsal…”
Bocs, nem tudom hova írjam.
http://gepnarancs.hu/2013/11/konyvegetes-hunniaban/
Kisvárosban lakom.
Nincs hanghordozó / ?!/ bolt .
Kérem, aki tudja – közölje – hol lehet megkapni Koncz Zsuzsa legújabb albumát :
Tündérország ?!
Előre is köszönöm !
Heveske, itt megveheted Koncz Zsuzsa Tündérország című cd-jét:
(Moderátor: a megadott link elérhetetlen, helyette:)
http://www.rockdiszkont.hu/index.php?term_id=10834¢er=uj_termek
Most épp akciósan.
Ha van ott, ahol laksz, átvételi pont, akkor személyesen is átveheted. Ha nincs, akkor – sajnos – az utánvét költsége is terheli a megrendelést.
Neveletlen ! 2013 nov.9 – 20:15
Sikerült !
Köszönöm !
heveske
A Hungaroton oldalán online letölthető ,olcsóbban mint a CD. De ha ismerős jár olyan helyen, meg kell hozatni vele.
Ez a sohanemvolt jogász asszongya: a MI(sic) szakmánkban ezt “jogegységi döntésnek” hívják. Te csuti olábú. Olyan nincs !!! A Kúria JOGEGYSÉGI HATÁROZATOT, nem döntést hoz. Még ezt sem tudod.
€&”@!?.:-((((((
Az igazságszolgáltatás befolyásolása nem bűncselekmény? Már annyit elkövetett , de ez bizonyítható !!
napalmot a fideSS-re
_
meg az összes hívére
” Navracsics Tibornak hívják, foglalkozását tekintve jelenleg miniszter, mellékfoglalkozásként a kormányfő helyettese. Volt valamikor tisztességes foglalkozása is,…..”
Lehet, hogy a foglalkozása tisztességes volt, de ő maga soha! Egy gerinctelen bábú, az előző 4 évben egymagában üldögélt az ülésteremben Orbán felcsúti tahó parancsára, míg a frakciója a büfében iszogatott. Ez az ember csak egyet tehet(ne), amit gróf Teleki Pál 1941-ben……….Nem sajnálnám……
Eagle: kutatok tovább :)
És elnézést a nick tévesztésért !
http://www.haaretz.com/polopoly_fs/1.482203.1354580350!/image/452192022.jpg_gen/derivatives/landscape_640/452192022.jpg
http://gdb.rferl.org/6BAB689C-25B9-47EC-BC1E-72BD93826E95_mw1024_n_s.jpg
http://www1.pictures.zimbio.com/gi/Victor+Orban+Hungarian+Prime+Minister+Orban+126o–RR6wJl.jpg
http://www.dw.de/image/0,,16676112_303,00.jpg
http://static.guim.co.uk/sys-images/Guardian/Pix/pictures/2013/4/26/1366992376675/Hungarys-prime-minister-V-008.jpg
http://www.haaretz.com/jewish-world/jewish-world-news/hungarian-journalist-to-return-state-honor-denies-anti-semitism-1.511168
http://i.huffpost.com/gen/762863/thumbs/r-VIKTOR-ORBAN-UNFRIENDS-IMF-large570.jpg
Neked5gigabájt,
Bár a képeket tévesen címezted nekem, megnéztem őket.
Ma éjszaka nem fogok jól aludni. A képétől is, a hangjától is viszolygok.
Nincs esetleg képed valami kedvesebb állatról? Patkány is megteszi.