Budapest – Már ma is sokan vannak, akik elvből nem vásárolnak a CBA nevű, magát magyar üzletláncként hirdető cég boltjaiban. Nem azért kerülik el a Baldauf László nevével fémjelzett üzleteket, mert a cég magyar, hanem azért, mert annak vezetői nyíltan támogatják a Fideszt, valamint szimpatizálnak a Gój Motorokkal, az áruházlánc terrorizálja a dolgozóit, vezetője pedig szerepel a legnagyobb adósok listáján. Az „egyszerű emberek” ösztönös akciójához most a Demokratikus Koalíció is csatlakozott.
A CBA-nál zajló munkahelyi terror ellen tiltakozott a DK, a cég két tulajdonosa által aláírt, a Békementen való részvételre buzdító levél kapcsán az áruházlánc egyik óbudai üzlete előtt tartott sajtótájékoztatóján.
Amint arról az AN is beszámolt, a CBA belső információs körlevelében megjelent a társaság két résztulajdonosának, Baldauf Lászlónak és Lázár Vilmosnak az a magánjellegű felhívása, amelyben az október 23-ai Békemenetre hívták a dolgozókat.
Varju László most azt mondta, hogy egy jobboldali kötődésű cégvezetés támogathatja a kormányt, de ezt nem tehetik úgy, hogy a kiszolgáltatott helyzetben lévő dolgozókat “lényegében kötelezik” a tüntetésen való részvételre.
Az október 23.-i Békemenet jó alkalom arra, hogy a nemzeti kormány iránt érzett szimpátiánkat is kifejezzük – idézett az írásból a pártigazgató. Hozzátette: meglátásuk szerint ez a megfogalmazás egyidejűleg azt is jelenti, hogy “mindazok, akik nem tartoznak ebbe a kategóriába, azokat tulajdonképpen olyan gazembereknek nevezi ebben a levélben a kormány, akiknek – én azt gondolom – , hogy egy ilyen boltban nem kell vásárolni”.
Varju László egyúttal megkérdezte, hogy kaphat állami támogatást egy olyan “CBA tulajdonos”, aki a legnagyobb adótartozók listáján is szerepel. Ennek kapcsán arra is kíváncsi volt, hogy lehet, hogy olyan adósok, “akik a cégükben lévő ingatlanokat eltüntették, azoknál adóellenőrzésre a továbbiakban nem kerül sor”.
A politikus azzal folytatta, szeretnék ha a CBA vezetése vagy a kormány számot adna arról, hogy az Eximbankon keresztül az elmúlt években hány milliárd forinttal támogatták a céget.
Egyúttal azt is meg akarta tudni, hogy a vállalat tulajdonosai mennyi munkahely-teremtési támogatást kaptak. Mint mondta, egy általa létrehozott Facebook-oldalon a cég dolgozói azt jelzik, hogy nem adják ki a szabadságukat, és nem kapják meg a túlórapénzüket. Ezek a bejegyzések “egyértelműen” azt jelzik, hogy retorziók érték azokat a dolgozókat, akik nem mentek el a rendezvényre – válaszolta egy kérdésre. Szerinte az, hogy az alkalmazottak nem kapják meg a szabadságukat, illetve túlórapénzüket, összefügg azzal, hogy nem vettek részt a Békemeneten.
Azzal folytatta, szeretnék tudni, a NAV vizsgálja-e, hogy a CBA-nál kerültek-e be olyan külföldről vásárolt termékek, amelyek után nem fizették be az áfá-t.









Igen, az apróbb dolgokkal bojkottal kell kezdeni, ha bejön és az emberek ráéreznek a siker ízére elindul a dolog nagyobb léptékben is. Tudom most sokan csóválják a fejüket és kérdezi, hogy ” a magyaroknál?”.
.
Hát gondolom az átlag emberi tulajdonságok azonosak, legfeljebb egy petyhüdt népet nehezebb felrázni de bármi elindulhat egy feszült társadalmi helyzetben és a Fidesz gondoskodik a feszültségről.
Ne a Postán adjuk fel a csekket, ne vigyük a Takszövbe a pénzt, az OTP-t is mellőzük, ne vásárolják meg a cigit a trafikokban, stb., stb.
Ezeken a helyeken is magyar emberek dolgoznak, akiknek még ezért a munkahelyért is tíz körömmel kell kapaszkodni.
A postások kihajtva, a Takszövben dolgozók rettegésben, az OTP-nél szintén, a trafikban dolgozók nem elég, hogy minimálbérért dolgoznak, naponta hallani a trafikrablásokról, fegyvernek látszó tárggyal.
Akármelyik ujjamat harapom meg…..
@csakén
Ez is szempont de lehet munkát is adni. Képzeld el, ha csak minimum egymillió magyar beindul és adathelyesbítési kérelmet nyújt be ajánlott levélben az adóhivatalhoz összehangolatlan egy hét alatt . A hatóság köteles válaszolni, ugye? Mert amíg a válsz ott nincs függőben marad a tisztázatlan adóügye. Vagy az önkormányzathoz, vagy bármilyen fontos hatósághoz. Kötelesek válaszolni mert az ő térfelükön a labda.
.
Ha nem jön egyedi válaszévél nyolc napon belül, akkor a felszólítás, majd beadvány a bíróságra.Le lehet állítani az egész kormánygépezetet egy két hét alatt. Gondolom egy levelet minden magyar meg tud írni, nem csak a hivatal tud packázni, ha a nép elkezd, akár csak egy ember a 10 ből meg lehet változtatnia a világot. Tudom azt mondjátok túl optimista vagyok, de a világot nem a pesszimisták és a kételkedők viszik előre.
.
Emberek, miből áll egy levelet megírni az adóhivatalnak vagy a belügynek vagy a tanácsnak. Mit vesztetek? Nem kell gyűlést tartani összehangolni, vegyétek egy jó heccnek, be kell dobni a postaládába most. egymillió levél bemegy, ha csak egyet kidobnak az hűtlen adatkezelés.
Eagle
Ezt el lehet képzelni – ám, ha ilyen összefogás lenne ebben az országban, nem jutottunk volna el idáig!
Ami itt az AN oldalán megy, hát az sem ad ilyen felvetésre alapot, harmincan negyven felé beszélünk.
Rosszul látnám?! Elkeserít az ami itt megy, már sokszor arra gondolok, rossz helyre tévedtem….
-
Ha a DK éhségsztrájkot folytatott kinevették, ha a DK körbevonta a Parlamentet, alig-alig sikerült.
Ha cöfröf szól, hogy gyerünk zemberek “bánccsák” a gyarmatosítók a mi Vikinket, akkor százezrek mozdulnak – tehát a fentiek alapján semmi okom az optimizmusra!
-
Sokat kell még az itt élőknek szenvedniük, hogy kiboruljon a bili!
És ezt nagy-nagy elkeseredésemben de tapasztalatból mondom.
Azt viszont nem mondom, hogy csináljon már valaki valamit, nem várom, hogy valaki helyettem tegyen olyant, amire én sem vagyok képes!
És ez a felhívás hány emberhez jut el?
Hol vannak a szórólapok?
Itt és most emberek tömegét lehetne mozdítani, akik a névtelenség mellett talán mernének lépni és arrébb menni a következő sarokig, legalább ahol van másik üzlet.
De sokan még csak nem is hallottak erről a felhívásról.
@csakén
Ez mindenünk ami van a széthúzás, ezt egyformán látjuk. Akkor mindenki annak veszi hasznát amije van. Mit lehet kezdeni a széthúzással? Tegyük helyre a dolgokat !
.
Mondok valamit. Minden lehet értékes és szemét is.
A száz éves brandy drága finom ital a pohárban, de csak egy szennyfolt, ha a nyakkendődre cseppen. Ugyanaz a brandy ugyanarról beszélünk.
A tengerparti aranyhomok drága kincs, édes rajta csupasz talppal lépkedni, nem is olcsó odáig eljutni, de bosszantó szemét ha a szél a szemedbe fújja.
.
Mi a magyar széthúzás?? Bosszantó szemét ha egyszerre akarunk lépni de értékes kincs ha a zsarnok maffia kormányzat szemébe fújjuk mint a homokot. Cselekvésképtelenné válnak, bomlik a rend, fogy a pénz, követelőzni kezd a rendőrség.
.
Mi lesz belőle???
P o l g á r i . e n g e d e t l e n s é g. Van valami amire fogékonyabb a magyar mint a széthúzás és engedetlenség????
.
Csak helyre kell tenni a dolgokat és értéket kovácsolunk belőle.
Csak meg kell tanulni használni őket. Nos a Fidesz és Orbán megtanulta, ebből tartja fenn a hatalmát. De nem ez az egyetlen módja, ellenük is fel lehet használni, csak a helyére kell tenni a dolgokat.
.
Bocsáss meg, hogy ennyire naivan optimista vagyok. De nézd a magyart, önző, ostoba, széthúzó, gyűlölködő, engedetlen de mégis van, vagy volt szíve is.
Lehet már nincs de még indulatos. Na ez az ami Orbán ellen fordulhat, a magyarok vak indulatossága és alap engedetlensége, a szolga örök elégedetlen szabotázsa. Minden amit Orbán kihasznált kétélű fegyver, a saját fejét is levághatja vele, ha egyszer rosszul kombinál, vagy egyensúlyoz. Orbánból kötéltáncos lett.
.
Vegyük ki a kézéből amit kihasznált a magyarok sok negatív szerencsétlen tulajdonságát és tegyünk mindent a helyére. Még a széthúzás, dac, engedetlenség és indulatosság is kinccsé válhat. Nem viccelek.
.
Gondolkodjunk!!!
Eagle
Én a szomorú következtetésemet írtam le, szeretnék optimista lenni, de látom, hogy az idő nem nekem dolgozik.
Itt az AN-n olvasottak sem adnak okot a felhőtlen bizalomra.
Az ismeretségi körömben pedig a legtöbben, akik folyamatos műszakban, 12 órát dolgoznak, nem érnek rá a napi politikával foglalkozni, a gyerekeikkel is csak futólag találkoznak!
Betegállományba sem mernek menni, mert tíz másik menne a helyükre!
Gyógyszert kér az orvostól és azt, hogy ne vegye állományba.
Mondják: nagyon rossz a helyzet, egyre nehezebben élnek, kihajtva, mint a rabszolgák, majd jövőre a választáson elzavarják 120 évre a narancsékat, és ennyi!
A csalással, a bojkottal nem gondolnak, ha maradnak narancsék, majd kénytelenek lesznek összefogni, hát ez azer még odébb van.
A CBA-nál ez a gyakorlat. Máshol is.
Emberek 100 ezrei vannak megfélemlítve a munkahelyeken. Dolgoznak látástól vakulásig.Aki még mozogni tud, az megy dolgozni, táppénzre sem mer menni.
Csakén itt előttem szintén ezt írta.
A CBA, a közalkalmazottak,és még sorolhatnám, mind mind ebben a cipőben járnak.
Én nem vásárolok ennél az üzletláncnál.Kérdés, hogy egy felhívás elég ösztönző lesz e a körülmények változatlansága mellett?
Én már semmiben nem tudok hinni.
Sokan vannak így. 23 éve mást sem csinálnak csak a hitet rombolják az emberekben,mert azt tapasztalják, hogy nem hogy jobb lenne, sokkal inkább rosszabbra fordult a helyzetük.
A pártok meg addig szarakodnak, míg az emberek megunják, és maguk vágnak rendet. Amúgy magyarosan, hogy kő kövön ne maradjon. Politikusaink ugyan akkor mit csinálnak?
“A CBA-nál zajló munkahelyi terror ellen tiltakozott a DK,” – köszönöm a DK-nak, hogy legalább következetes, és újabb igazolását adja annak az állításaimat, hogy a “demokratikus ellenzéket” nem zavarják különösebben az illegális nácik. CBA üzletekkel ugyanis nem a “munkahelyi terror” a legnagyobb baj, hanem az, hogy “fasiszta jellegű politikai, katonai vagy katonai színezetű szervezetek” működtetik. Egy valódi baloldali, demokrata, antifasiszta ezért nem vásárol cba boltokban.
.
A dolgozók kizsákmányolása más cégeknél is bevett gyakorlat, ahogyan az egy rendes kapitalizmushoz illik. Aki más üzletláncok boltjaiban nyitott szemmel jár-kel, vagy bármilyen cégnél alkalmazottként dolgozik, az ezt nagyon jól tudja. Hozzájárul még ehhez, hogy a Magyarországon a dolgozói érdekvédelem, a tényleges szakszervezeti mozgalom mélyen a béka alatt van, ha létezik egyáltalán. Súlyosbítja a helyzetet, hogy a tőkések szabad prédái “baloldali”, “demokrata” politikusoktól se várhatnak semmi segítséget, védelmet, mivelhogy ilyenek ténylegesen nem léteznek.
.
Különösen kacajra fakasztó, hogy mindeközben a DK-nak nincs problémája az illegális nácikkal, prominens tagjai békés munkatársi kapcsolatban üddögélnek együtt velük a magyar nemzet legnagyobb színházában, a parlamentben.
Miért is nem akarják a NAV-ot vizsgálni?
Talán túl sok adócsaló fidesz közeli cég kerülne a hatóságok látókörébe.
Azt pedig tudjuk pontosan, hogy amennyiben akár csak egy kisvállalkozó is legyen az, ha hangot ad a kormány iránti elégedetlenségének, azonnal ráküldik a NAV pribékjeit.
Ez egy országosnak indított akció volt, több nagyobb városban is volt flash mob, csak a szervezés hiányosságainak a tanulságait le kell vonni, arról nem is beszélve, hogy a média a legtöbb helyen elzárkózott a közléstől különböző mondva csinált okokra hivatkozva.
Így már csak a facebook maradt szinte az egyetlen terjedelmesebb fórum a bojkott felhívás és az eredmény terjesztésére. Ez a fórum pedig jó, ha a lakosság 10 %-át tudja elérni.
Az ellenzék fogait a médiajelenlét elégtelensége kiverte. A maffia befalta az összes médiumot – az emberek szeme, füle teljesen leszigetelt az ellenzék felé. A személyes kapcsolatokon keresztüli információáramlás hatásfokát a bizalom szétverése, a hangadók hiteltelenítése és a hazugságáradat lerombolta.
Az előbb említettem a NAV-ot.
Micsoda felháborodás lenne itt, ha kiderülne, hogy rendszerváltás óta mennyi fidesz közeli cég szűnt meg a járulékok több 100 milliós elmaradásával!
Halkan jegyzem meg, hogy össznépivé bővült ez a társasjáték azóta.
És a NAV nem vizsgálja…
“Mi lesz belőle???
P o l g á r i . e n g e d e t l e n s é g.”
.
Ezt írtam már tavaly. Csak ezzel lehet valamit elérni.
A 2010-es választás óta nem vásárolok semmit a CBA-nál, pedig az van hozzám a leglözelebb.
Az „ellenzéki” pártok impotenciája valójában az emberek impotenciája. Hány ember sopánkodik, hogy nem tud csinálni semmit, nem mehet tüntetni, mert őt vagy a gyerekét kirúgják az állásából. Rengeteg dolog van, amivel bárki tiltakozhat, a retorzió legkisebb veszélye nélkül.
A szerencsejáték-cég része a maffiának? Nem veszek lottót. Aki eleve sem vesz, az ezt nem tudja meglépni, de a lottózók között pont annyi azok aránya, akik szeretnék leváltani ezeket, mint az egész társadalomban. Valamit kitalálnának a fiúk, áttalicskáznának a kieső bevétel helyére valami EU-s pénzt, államtitokká nyilvánítanák az eladott szelvények számát, de dolguk lenne vele, a nyakukban éreznénk a leheletünket, és egyre többet hibáznának.
A metró-újság része a maffiának? Nem veszem a kezembe. A rikkancsoktól nem fogyna el napestig, mindenki látná. A Helyi téma is? A kezembe se kell venni, ott van a ház lépcsőjén, virít rajta a hirdetés. Ha elkezd zuhanni az ott hirdetők forgalma, lenne közülük, aki kisomfordál a dologból.
Millió lehetőség, egészen odáig, hogy a születések számának nem évi 4%-kal kellene csökkennie, hanem az alkotmány eltörlése után 9 hónap alatt felére. A demokraták részéről a gyermeknemzés és szülés most éppen az impotenciát és az önzést jelenti. (Akinek most kellett, mert különben talán soha, az ne vegye magára.)
elnézést, jav.: a nyakukban éreznék
http://www.168ora.hu/velemeny/cba-baldauf-laszlo-reztabla-bekemenet-120681.html
Ha így haladunk egyszer lesz egy tábla, kép, szobor arról ,hogy o.v hogy kezdte .
És az emberek járnak majd oda. Ki azért hogy virágot vigyen. Ki azért, hogy leköpje.
Könnyen hencegek, hogy én nem vásárolok a cba-ban, de az igazság az, hogy nincs is itt a közelben ahol lakom. Ami pedig van, az egy külföldi múlti. És jó ott vásárolni.
.
Ugye azt már mondanom sem kell, hogy ha lenne is itt cba, akkor sem vásárolnék náluk.
.
Különben is a bögyömbe vannak, hogy ők az az egyedüli multi, akinek nem kellett különadót fizetni, míg az összes többinek kellett.
Nem azt mondom, hogy nem kellett fizetni, csupán azt mondom, hogy nem a költségvetésbe.
.
Hogy mégis kinek kellett fizetni? – ilyen hülye költői kérdést fel sem teszek.
.
Baldaufnak az lesz a következő intézkedése, hogy kiteszi minden bódéjának ajtajára, hogy: “Liberális gazembereket nem szolgálunk ki, főleg nem az izraeli, izraeli-magyar állampolgárságú, és zsidó származású, vallású polgárokat”…??? Olyan bizonytalan vagyok…
Legalább két okból nem érdemes a CBA-ban vásárolni:
1) mert bóvlit árulnak .
2) mert hazug tolvaj Fidesznyikek működtetik .
Egy sajátos problémát vetnék fel a MOL és CBA kapcsán.
Az ugye egy nemzetellenes akció volt, amikor az ÖMV a MOL-t fel akarta vásárolni, de az egy nemzeti ügy, amikor a MOL megszerezte az INA-t és az egy nemzetellenes támadás, hogy a horvátok az INA ügyeibe bele akarnak szólni.
Mi köze ehhez a “nemzeti” CBA-nak?
http://hu.wikipedia.org/wiki/CBA_%28magyar_%C3%BCzletl%C3%A1nc%29
Ebből kiderül, hogy legalább 9 európai országban a CBA nyugati multikkal társulva több ezres bolthálózatot üzemeltet.
Idézek a Baldauf és Lázár Vilmos által küldött körlevélből egy mondatot:
“Csak összefogva tudunk gátat szabni és kategorikusan elutasítani a posztkommunista, liberális gazemberek mesterkedéseit, akik lépten-nyomon elárulják hazánkat, külföldi multiérdekeket szolgálnak ki, mindezt úgy, hogy a magyar emberek boldogulását, fejlődését is beáldozzák”
Mos akkor mi a nagy büdös lószerszám van a külföldi multiérdekekkel?!
Mert Litvániában vagy Bulgáriában a CBA a külföldi multi! Vagy ez akkor most nemzetellenes (mármint nemzeti multijaink elleni) liberálbolsi összeesküvés?
Amőba
Tudjuk, hogy fideszéknél nem arra kell figyelni, hogy mit mondanak, hanem arra amit tesznek!
Akik figyelnek, azok gondolkodnak, azok kérdeznek, majd értetlenül állnak, hogyan lehet, hogy ekkora szemétségek után egyeseknek tök egyformák a mostaniak az előzőekkel?!
Pedig ezektől még az ördög is jobb, de vannak akiknek egyformák és addig, amíg nem jönnek rá, hogy nincs igazuk, addig maradnak a koleszosok a Köz(gép)társaság vezetői.
Most olvastam, hogy Baldauf réztáblát csináltatott magának…majdnem megfulladtam a röhögéstől…remélem ez nem valami “ragadós elhülyülési tünet”…vagy igen?…
Személy szerint az “Ítéletidő” plakát óta bojkottálom a CBA-t, valamint az áraik és az áruik minősége miatt is!
.
Nem tudom elfogadni azt az érvelést, miszerint ha nem vásárolunk ezekben az üzletekben, akkor munkahelyek szűnnek meg, mert a dolgozóknak a 12 órai munka után nincs idejük a napi politikával foglalkozni. Örülnek az ott dolgozók, hogy van munkahelyük, mind1 is, hogy milyen, de van, ez így igaz.
Na, de ez a probléma is!
Mindenkit kellene, hogy érdekeljen a napi politika, hiszen a jogaik és a juttatásaik, életük jövője dől el napi szinten. Nagyon sok embertől hallani, hogy milyen “pofon” éri, ha lebetegedik, vagy nyugdíjba megy. A tudatlanság, tájékozatlanság nopláne nemtörődömség miatt, sokszor nagy árat kell fizetni.
Azt meg nehezen tudom elképzelni, hogy cégen belül jön egy ilyen felhívás, amiről beszélünk és meg merné tenni egy dolgozó is, hogy nem megy el, ha csak nem fekvő beteg.
Nincs szükség fenyegetésre, elég ha a lojális főnök a szemét nyitva tartja.
jogászka ( http://nepszava.com/2013/11/magyarorszag/bojkottot-hirdet-a-dk-a-cba-ellen/comment-page-1#comment-324682 ) “… nem szolgálunk ki, főleg nem az izraeli, izraeli-magyar állampolgárságú…”
.
A szélsőjobbosoknak miért is lenne problémájuk izraeli állampolgárokkal, hiszen Izrael – amint az több esetben Ilan Mor megnyilvánulásaiból is kitűnik – összeborul az illegális nácik hátán álló szélsőjobbos illegitim fidesz-hatalommal. Persze a nácik mindig is keményen hűek voltak a saját (legyen bármilyen mocskos) elveikhez, lehet, hogy ők ezt még pénzért se respektálják. Persze tehetik: a náciknak vannak bőven anyagi támogatóik/forrásaik határon innen és túl.
Ahogy elnézem, a CBA dolgozói körlevelet kaphattak a Baldauftól, hogy az AN-ben megjelenő hozzászólásokat minuszolniuk kell.
Persze jogos a bojkottfelhívás ellenük, de azért ők is szorgalmasan riasszák el a vevőiket. Sem az áraik, sem a termékeik minősége, de még a kiszolgálás szinvonala sem ösztönöz arra, hogy agyetlen felesleges lépést is tegyek bármelyik CBA felé. A trikolór, meg a nemzetieskedés kevés ám.
Őszintén együttérezek azokkak, akiknek nincs választási lehetőségük.
Viszont más tekintetbenmeg van, no ezzel kell élni, mikor eljön az ideje.
Én is bojkottálom már bő négy éve (úgy tűnik, nem sírdogálnak emiatt), pedig kettő is volt a közelemben. Az utca másik oldalán lévő már be is zárt jó egy éve, a városközponti még üzemel, nem tudom, mekkora forgalommal, mert még a környékére sem megyek.
.
Eagle terheléses bénító ötletével kapcsolatban. “A hatóság köteles válaszolni, ugye?” Ma még igen. Na de mennyiből állna ezeknek egy szempillantás alatt megváltoztatni bármilyen jogszabályt? Akár visszamenőlegesen is.
Az a maffiózó kinézetű fekete szemüveges telitalálat! Lefogadom, hogy eddig is a multinacionaliosta Libriben meg az Auchamban vásárolt nem pedig a tökig magyar oligarcha CBAban !
Helyesbítek: multinacionalista Lidliben
Élőknek szoktak réztáblát állítani?
Én is elmegyek a távolabbi üzletbe. A séta nagyon egészséges!
Előszöris, valóban elvből. Az ennyire nagyommagyar ahol egyébként rendre drágább is az áru, ne rajtam hízlaljon nagyrakövérre ellenemlétezőket!
Másrészt meg, mostakkor piacgazdaság, vagy “szocialista gazdaságpolitika”?
Egyébként pedig a Tesco, meg az Interspar közelebb van…
.
.
(moderálva!)
A hatvanas években dolgoztam egy varrodában, a Jász utcában, Budapesten. Ott is meghirdették a kommunista szombatot, a bevétel ment a vietnámiaknak. Én voltam az egyetlen, aki nem ment be. Meg is nézhettem magam, hétfőn olyan gépre raktak, darabbér mellett, hogy 8 óra alatt valami 2Forint 50 fillért kerestem. Másnap már be se mentem, igaz akkor nem volt munkanélküliség. Találtam jobb helyet. De most hová menjenek a megfélemlített emberek??? Bojkott a helyes út, én is ezt teszem, már régóta.
Én is egyszer megkérdeztem – 80-as években -, hogy Lenin elvtárs is azért ment be, hogy a hétfői munkáját szombaton csinálja meg, erre kiléptettek a KISZből, mert már elég öreg vagyok!
Mellesleg a képen én vagyok, ugye milyen jó!
Ér azt mondani, hogy ez egy f.szság? Utoljára a PannonRrádió bolondjaitól hallottam ilyen felhívást, hogy bojkottáljuk azokat a boltokat amelyekre rásütötték, hogy szocialista vagy liberális szavazó a tulajdonos.
Nem tudom hány boltból áll a CBA és hány alkalmazott dogozik az üzletláncnál, de..
átlag magyar polgár meg nem tudja mondani, hogy a közelében lévő CBA üzletnek Baldauf vagy Gipszjakabné a tulajdonosa. Azt feltételezni egy élelmiszer bolt hálózatról, hogy minden tagja FIDESZ-bérenc elég blődség.
Sőt, ha Baldauf valamelyik saját boltjában csökken a forgalom akkor mi történik? Elbocsát két pénztárost, három polcfeltöltőt oszt alacsonyabb forgalommal üzemelteti tovább az üzletet. Sikerül két-három nyomorult alkalmazottal jól kibasni ha a bojkott felhívást elég sok hülye veszi komolyan.
A DK-nak meg kellene nyerni a választásokat oszt megvizsgálni, hogy befizetett-e Badauf, Lázár, Mészáros, stb, minden adóforintot miközben milliárdossá vált vagy sem – nem hülye bojkottokat hirdetni.
A Pannon Rádióban valszeg elég volt ennyi is, mármint a tulajdonosok vélelmezett vagy valós elkötelezettsége, ám itt viszont nyomósabb indokok állnak fenn jelenleg a bojkotthoz. (Ugye a dolgozókhoz intézett felhívás, melyben elég élesen nyilvánítanak véleményt a másik oldalhoz tartozóakról is.)
Ahogy a mukahelyeken tiltott a valas megnyilvanulasa (interjun nem kerdezhetnek a vallasal kapcsoaltos dolgokrol) ugyanugy a politizalas is tilos. Kiveve a szocializmusban es a fidesz eraban. A politikai befolyasolas ugyanolyan buntett min tpl a sexual harassment (sexualis molesztalas), vagy a hitterites. A munkahelyen a dolgozok es a munkaadonak elsodleges celja hogy a ceg minnel jobban mennyen, a dolgozok megkapjak a jarandosagukat (es uram bocsa’ meg jol is erezzek magukat).
Normalis orszagokban a normalis munkahelyeken ez igy megy.
Nem normalis orszagban….
Bojkotalni kel a CBA-t a dohany trafikokat es mindent ami fidesz kozeli. A piacgazdasag az egyetlen amivel ezekre lehet hatni amivel meg lehet buktatni a disznokat. Olyan ez mint a gravitacio, lehet nem figyelembe venni de akkor is hat.
Ne vasaroljatok olyan helyen ahol az illeto Fideszes melymagyar vagy Nemzety.
Ez a Nemzety nekem nagyon bejon. Igazi “nemesi magyaros” es a ty hang kicsit utal a mutyira is. Javaslom szeleskoru hasznalatat, a szerzo CommonSense ajanlasaval.
Itt nem cél az, hogy a cégnek minél jobban menjen, a jelenlegi hatalom gyűlöli a versenyt, a piacgazdaság ellensége. (Lásd non-profit állandó emlegetése.) Persze ez csak akkor áll fenn, ha nem róluk van szó.
Nem kell sajnalni egy cba dolgozot sem, mert rajta csattan az ostor egy bojkott soran. Ha a bojkott eleri a celjat, akkor szepen megerosodik a konkurencia, ami felszivja a feleslegesse lett, de vigan bekemenetelo cba-s dolgozt. Ha az viszont atlag fidesz-szavazo szinten van, akkor ugysem kap munkat, hisz csak kart okoz.
.
Egyebkent sem vasarol senki cba-ban, ha 1 km-es korzetben van mas uzlet, hiszen nemcsak draga es gusztustalan a cba, de ugy csalnak benne a dolgozok is a vevo karara, hogy orom nezni.
CBA beperli a DK-t.
-
http://www.stop.hu/kommentek/index.php?forum_topics_id=480062&database_name=articles&database_id=1195354&forum_forbidden=0&subcategory=belfold&no_results_total=13&lstresults=1
.
.
Csakén és Eagle !
.
Az akciók lefulladását, el-érdektelenedését a vezető – méghozzá a karizmatikus vezető – hiánya idézi elő. Meggyőződésem, hogy lennének ilyen emberek, csakhogy amint felbukkannak a politika színterén a fidSS mesterlövészek célzottlövéssel az ilyet rögtön kilövik… Akik a helyükre lépnének, ezerszer meggondolják, hogy kilövessék e magukat, vagy maradjanak a háttérben. Így aztán egyelőre, szinte egyetlen alkalmas vezetőként marad a már szitává lőtt szegény Gyurcsány Ferenc.
.
Számomra elfogadhatatlan azaz álhumánus hozzáállás, hogy hát “azokon a munkahelyeken is csak emberek dolgoznak”, ezért ne csináljunk semmit, mert akkor meg azok kerülnének veszélybe… (á’lá: csakén)
Az ilyen dilemmákat ugyanis mérlegre kell tenni. Meg lehet fontolni, hogy az akciók esetén, azoknak a rendszereknek – pl. a Posta*, az ilyen olyan kormányhivatal, vagy a CBA-s privát maffia, stb. – a léte, illetve a közérdekre valójában ártalmas működése – hány dolgozó “munkahelyét fenyegetné”,
v i s z o n t . e fidSS politikai hálózat összefüggésében hány ember létét és egzisztenciáját teszi teljesen lehetetlenné és tönkre az egész országban. Azokét is akik például nem dolgoznak, de szeretnének – és nem mint közmunkában foglalkoztatott, inkább közmegalázott pária…
.
* A (magyar) Posta dolgozói – a postások – terjesztik a Téma [ui. a Vitézy-család, ma már strómanok által szerkesztett terméke] című ingyenes fidSS(!) propaganda szennylapot, méghozzá úgy, hogy a körzetükben kötelezően(!) minden egyes postaládába ellenőrzs terhe mellett bedobják.
.
zsazsa 2013. november 21. csütörtök 21:44
Bocs, de bennem valahogy az maradt meg abból a korból, hogy akkor még,
(a 60-as években) a szombat is munkanap volt magyarországon.
Emlékeim szerint a hetvenes években lett minden második szombat szabad, majd pedig ismét sokkal később, mindegyik.
Valószínüleg te is a hetvenes évekre gondoltál.
tisztelt…
“Számomra elfogadhatatlan azaz álhumánus hozzáállás, hogy hát “azokon a munkahelyeken is csak emberek dolgoznak”,
ezért ne csináljunk semmit, mert akkor meg azok kerülnének veszélybe… (á’lá: csakén)”
Félre tetszik érteni – én a tényeket írom és nem álhumánusan, hanem tényszerűen!
Mert amikor az emberek nem mozdulnak – akkor én nem álhumánus vagyok, hanem egy ámuló, hogy pl. magukért a 3 milliónyi manyuposból csak 100 ezer mert megtenni valamit a saját jövőbeli nyugdíjáért!
Attól kezdve megy minden, mint kés a vajban, azer azóta nem várom a csodát!
-
A ne csináljunk semmit, az pont nem az én felfogásom, de látom, hogy mit várhatok el és ébren nem álmodom!
De amit én nem teszek meg, azt viszont nem várom el mástól sem!
-
Csak a legegyszerűbb pl.: mondjuk a dohányosoknak, hogy ne vásároljanak a trafikokban!
Nap, mint nap látom, hogy mennek és vásárolnak, mert nincs lehetőségük másutt, csak a trafikban megvenni!
Nem tudom, hány milliót érint, de biztosan sokat és be fognak menni vásárolni és dolgozni is fognak ott minimálbérért.
És nem miattam, az álhumánus miatt!
Az a baj, hogy ezt a cikket itt max. pár százan olvassák, és tízezrek élnek olyan környéken, ahol a közelben csak CBA üzlet van, akiknek gőzük nincs arról, hogy egy kopasz,dolgozóit kizsákmányoló, feltehetőleg adócsaló, fasiszta tulajdonos gazdagodik a pénzükön. Sőt nem csak egy, mert Baldauf mellett ott vannak még a Lázár testvérek is.
Dimitru, 1
tévedtem, a 6 nap után, tehát vasárnap kellett volna bemenni és ez sajnos a 60-as évek voltak. Ebben az időben, ahogy írod, még szombaton is dolgoztunk. Építettük azt a “jó” szocializmust. Úgy látszik, nem sikerült, ez se.