Budapest – Három nappal ezelőtt még azt hittük, hogy mi magyarok már nem szeretjük az Európai Uniót. Moszkvához hasonlítjuk Brüsszelt, és teli torokból ordibáljuk, hogy nem leszünk gyarmat. Azért gondoltuk ezt, mert hittünk a Tárki felmérésnek.
Most már nem hiszünk, mert a Tárki sem hisz korábbi önmagának. A társadalomkutató cég ma ugyanis pontosította korábbi adatait, s ezek szerint nem igaz, hogy a magyarok 39 százaléka úgy gondolja, hogy Magyarországnak nem jó az uniós tagság, és csak 32 százalékuk gondolja azt, hogy előnyös számunkra, hogy az Európai Unió tagjai vagyunk.
Olyannyira nincs trendforduló – augusztus 31-én még ezt írta a Tárki – hogy valójában az Unióról való gondolkodásunk érdemben nem változott a korábbi évekhez képest. Vagyis, a magyarok 32 százaléka szerint az ország számára az EU-tagság inkább jó, 22 százalékuk szerint viszont inkább rossz, míg 39 százalékuk véli úgy, hogy nem értékelhető egyértelműen az uniós tagság Magyarországra kifejtett hatása.
A Tárki közleménye szerint egy kódolási hiba miatt történhetett, hogy a magyar lakosságnak az ország EU-tagságának megítélésével kapcsolatos véleményét ismertető cikkük helytelenül mutatta be a tényeket.
Az adatok nagyon hasonlítanak a 2011-es, azaz a legutóbbi adatfelvétel eredményeihez.









Nincs ebben semmi különös. Szóltak nekik hogy már szeretjük.Mert hogy mani, mani, mani….
Még nem jött meg a 100%-os bátorságuk, hogy az ellenkezőjét állítsák.
“Múlt héten fogadás volt a BM-ben, ja a Belügyminisztériumban. Szóltak, hogy én oda el akarok menni! Nyugodjál meg! Te is mennél, ha megtudnád, hogy akarsz!” Hofi Géza
Haló Tárki elvtárs! Úgy döntöttünk, hogy úgy fogtok dönteni, hogy mégis szereti az ország az Uniót!
Ugye ismerjuk a hires ember mondasat kis hazugsagok, nagyhazugsagok… statisztikak. A Tarki meg egyszeruen elmehet a $#%ba. Amator hiba, vagy inkabb atgondolt felreinformalas.
Kódolási hiba történt, írja a Tárki a közleményében. Lehet, de ez akkor lenne igazán hihető, ha nem az adatok nyilvánosságra kerülése után jöttek volna erre rá. Egyébként pedig a korrigált adatok is azt mutatják, hogy a magyar társadalom tagjainak 22+39 %-a, azaz több, mint fele képtelen reálisan értékelni, hogy mit jelent az EU tagjaként, európai polgárként élni, hogy mennyi előnyt jelent az ország számára az mérhetetlen sok pénz, amelyet az EU tagországainak befizetéseiből Magyarország kap és fordít infrastruktúrájának és környezetének fejlesztésére. A téves kódolás az emberi agyakben történik, amit a fülkeforradalmárok EU ellenes szabadságharca okoz. Ugyanis a helyett, hogy korrekt tájékoztatást adnának a magyar embereknek arról, hogy mi történik az EU-ban, milyen elveket fogadnak el az Európai Parlamentben, folyamatos EU ellenes kampánnyal, “Nem leszünk gyarmat” feliratokat hurcoló békemenet-szervezésekkel hergelik az embereket az EU ellen. Ennek káros hatása tükröződik a mindennapi közbeszédben és a felmérésekben is.
Nem tudom már hol hallottam, de nagy igazság: a hazugság ötször körbeszalad a Földön, mire az igazság kiderül.
Erre van alapozva az egész fideszkommunikáció, és be is jön az egyszerűbb emberek köreiben, akik leginkább annyit tudnak, amennyit a közmédiában hallanak.
A Tárki magyarázkodásában az a vicces, hogy állításuk szerint csak egy számot írtak el véletlenül. Akkor a tárkis bácsi elmagyarázhatná azt, hogy vajon hogyan lehetséges az, hogy még korcsoportokra, lakóhely szerint, és iskolai végzettségre lebontva is közöltek eredményeket alátámasztva az “alapos kutatás” eredményét. Akár honnan nézem, ezeknek a százalékoknak a kitalálásához azért egynél valamivel több számot kellett manipulálniuk. Vagy esetleg a Statisztikai Hivatal központi adatbázisában van valamilyen osztó – szorzó szám, aminek az alkalmazásával egy vélt százalékarányból visszagöngyölítve a “független” közvélemény kutatók mindenre meg tudják adni a tuti arányokat?
Komoly cég ez a Tárki.
Olyan mint a fidesz.
Bármikor képes mindennek az ellenkezőjét is hazudni.
Ki hiszi azt el, hogy csupán elírtak egy számot?
Hát hányan dolgoznak ott? Senki nem vesz észre ilyen apróságokat?
Mit fognak a választásoknál bohóckodni jövőre?
Hülyének néznek minket továbbra is…
Lézeresannyitisér vigye ki a sallerládát, Brüsszelben csak felcsapja a láda tetejét, oszt jó napot!
Mitmerzászlóanyus szerint, mert ami jár, az jár!
Ezek ennyire okosok ám, csak még az EU-s szabályokat kellene megtanulniuk.
-
http://www.168ora.hu/itthon/lazar-kemeny-targyalasokra-szamit-118087.html
Tárkinak elfelejtették megmondani, hogy tartsa vissza az adatokat szeptember 9-ig, akkor tárgyal ugyanis a lézeresdzsoni, aki átment pinceszoáréba, nem bírja már látni a tükörképét ő sem?!
A Tárki tulajdonosa Mosthatolmonlévő baráti köréhez tartozik.
Na, ha ezt meglátják a mélymagyarok:
.
http://www.privatvagyonkezeles.hu/alapblog/37-zentuccio/3655-bye-bye-hungary
.
:)))))
Macskaszem (2013. szeptember 3. kedd 07:22)
“Nem tudom már hol hallottam, de nagy igazság: a hazugság ötször körbeszalad a Földön, mire az igazság kiderül.”
— Én tudom :-)
Itt: Terry Pratchett: The Truth
A lie can run round the world before the truth has got its boots on.