Orbán Viktor nem a Rolling Stones, mégis hasonló dilemmával kellett megbirkóznia, mint minden rendes rockzenekarnak, mégpedig a csápolók vagy hallgatók problémájával, miszerint lehet-e egyszerre játszani azoknak, akik az első sorban eldobott aggyal villáznak a teljes koncert alatt, és azoknak, akik hátul állnak és figyelnek a zenére.
Ha mi egy zseniális zenekar vagyunk, akkor ez fel sem merül, mert csak toljuk, amit tudunk, és mindenki ki tudja mazsolázni belőle a megfelelő ellátmányt, begombázott Lajos magához öleli a basszust, és elvan vele egész este, az audióbölcsészek pedig élvezkedhetnek a tritonuszok és szűkített szeptimek torz fegyelmezettségében. Felveszi a gázsit, lebont, hazamegy.
Ha azonban mi vagyunk Orbán Viktor és népi zenekara, sokkal kisebb a mozgásterünk, mert nyilván szarul játszanánk, ha nem play back-ről menne az egész, de koncert közben azt is folyamatosan figyelnünk kellene, hogy hol állnak a legtöbben, és nekik énekelni a Sárgul már az EU-kukorica szára című slágerünket, plusz lehulló fürdőköpeny.
M. Gitta szerint: „Csodálatos dolog történelmet élni ilyen vezetővel! Bárcsak megélhették volna szüleink, akiktől ellopták az életüket… hiszem, hogy most „odafönt” ők is örülnek! Imádkozom, hogy sokáig építhesse gyermekeim és unokáim jövőjét! Isten Áldja!”
Ez a bejegyzés nem a kivétel Orbán Viktor Facebook-oldalán, hanem a szabály.
Ha azonban azzal vigasztalnánk magunkat, hogy a csápolók eltakarják a vezér szeme elől a valóságot, magunkat csapnánk be: a csápolók a valóság, és hátul alig állnak néhányan, akik ugyan fintorognak, pikírt megjegyzésekkel fűszerezik az ajnárt és az alélt rajongást, azonban a jegybevételt nem ők képezik, ha finoman akarok fogalmazni.
Cs. Lili: „Kedves Miniszterelnökünk! A mai tusványosi beszédét biztosan tanítani fogják. Végre kaptunk egy világosan érthető, értelmezhető magyarázatot arra, hogy a mi felhatalmazásunkból regnáló Kormány mit, miért tesz! Önmagában az összefoglaló egy kiváló szellemi teljesítmény volt, a tartalmával megvilágította a cselekedetek mögött húzódó megfontolásokat és szándékokat, és retorikailag a politikai beszéd műfajának kiemelkedő példáját nyújtotta. Így beszél egy a nemzetéért, a rábízott nyájért, az önmaga becsületéért is felelős államférfi. Úgy tűnik az 50. születésnap jót tett Önnek!”
Nem arról van szó tehát, hogy a hangos hülyék elviszik a show-t, hanem arról, hogy a politikailag aktív magyar társadalom többségét képező hangos és csöndes hülyék végre rátaláltak a megfelelő miniszterelnökre, akihez ragaszkodnak, és aki megvalósítja álmaikat. Figyelem: megvalósítja, és nem azt hazudja, hogy megvalósítja!
Ezek az emberek ugyanis nem gazdasági fellendülést, modern Magyarországot, működő hazát, szabadságot vagy európai gondolkodásmódot szeretnének, nem prosperitásról, fejlődésről vagy működő országról álmodnak, hanem valakiről, aki ezeket értelmezi, elmeséli, fogyaszthatóvá hazudja nekik, amitől úgy érezhetik, hogy részesei annak, ami van, mert ami van, azt úgysem értik, de az élmény megfizethetetlen.
Nem tudom, miért menetelünk, de legalább együtt!
A Békemenet csak extrém példája annak, hogy találomra kiválasztott jelszavak alá miként lehet vonulókat szervezni viszonylag kis ráfordítással, mert ezek az emberek már alig várják, hogy vonulhassanak, hogy reájuk fröccsenjen a történelem szentelt vize, hogy saját elcseszett életük fölé valami mutatós légvárat húzzon a kedves vezető.
Szarul élünk – mondják -, de a kommunisták még szarabbul, és mi valami olyan nagy izét építünk, amit ők sohasem, a lényege pedig az, hogy ööö, a lényegét csak Orbán Viktor érti és talán Matolcsy György, mert ők nagyon okosak.
satra: „Irak sorsára jutunk, nyugat lebombázza az országunkat, nem lehetetlen /…/ Még azt is eltudom képzelni a vörösbanda nyugatról kapja a fegyvereket, láttuk többször Amerikának amelyik kormány tetszett, titkos úton felfegyverzett terrorista szervezeteket vetnek be, az sem lehetetlen, bajnaiék nem csak pénztámogatást kapnak, hanem fegyvereket is.”
Talán nem tűnök túl pesszimistának, ha feltételezem, hogy a fentebb idézett magyar állampolgároknak egy-egy jól célzott John Stuart Mill-idézetnél több kell meggyőződésük cizellálásához, elképzeléseik finomításához, ne adj isten, megváltoztatásához. Magam részéről nem érzek túl nagy kedvet meggyőzésükre, pedig minden bizonnyal rendkívül szórakoztató beszélgetések alakulnának ki, csak valahogy mostanra elszállt belőlem az ifjonti lelkesedés.
Ilyenkor szokott azzal jönni a művelt demokrata, hogy a teljesen hülyékkel nem kell foglalkozni, ők már meggyőzhetetlenek, hanem koncentráljunk a bizonytalanokra és az értelmesebbekre, hátha ott sikerül elérni némi eredményt.
Rossz hírem van.
A bizonytalanok és az értelmesebbek, ha összefognak az elkötelezett demokratákkal, még mindig kisebbséget fognak alkotni ebben az országban, ahol kormányprogram a sötétség terjesztése, megtartása és dicsőítése.
Önerőből ennyire futotta.
Hacsak a nyugat le nem bombázza az országunkat, nem lehetetlen.
Eagle (és többek):
.
Orbán azért szálka Európának, mert – ahogy tette itthon – a széthúzást generálja a kontinensen, miközben Európa szeretne egységesebb lenni. A magyar bajkeverő sajnos muníciót ad azoknak, akik szintén Európa-szkeptikusak, más szavakkal rossz példát mutat, precedenst teremt.
.
Orbán semmilyen tekintetben nem építő személyiség, egy kifejezetten romboló, káoszt generáló, elmebeteg ember. Kövérrel együtt idióta társadalmi elméleteik vannak, de ezen kívül semmit sem adtak még az országnak. És pontosan ugyanezt akarják generálni a kontinensen is. Csakhogy Magyarország egy jelentéktelen kis ország és nem a farok fogja csóválni a kutyust.
.
Európa azért leckézteti Orbánt, hogy a többi kis csahos – többnyire frissen felvett tagállam – nehogy kedvet kapjon a széthúzáshoz.
Tamás Csacsicska
2013. július 29. hétfő
18:30
.
“Orbán semmilyen tekintetben nem építő személyiség, egy kifejezetten romboló, káoszt generáló, elmebeteg ember”
.
Orbánt pszichiáterek kezelik de minden kezelés eredménytelen, mert nem szakemberek kezében van, azaz Orbánt egyértelműen csak kriminálpszichológusok tudják kiértékelni, az átlag elmegyógyász ehhez naiv.
@Eagle 16:26 Lázár János, meg a jászság.:-DDDDDDDDDDDDDD
Amikor két “tökösjász” összeakasztja a szarvát (direkt nem bajuszt mondtam) – Ugyanis Janika még csak emelgette a hódmezővásárhelyi nehéz fiú táskáját, amikor Csányi már építgette a “jász-imázst”. De készülnek már a kemény kunok, meg, hajdúk, meg isten tudja kik, vonulnak a székelyek. De mi lesz velünk, szegény magyarokkal?
Kedves Tamás cs., az első bekezdések pompásak, az utolsóval vitatkoznék. Óriási baj nem csupán nekünk, de az EU-nak is, hogy az utóbbi nem leckézteti igazán. Sokkal korábban, sokkal határozottabban kellett volna lépni és kivágni ezt a rákos gócot. Egyszerre éljük meg az országunk amortizálását és az EU szerkezeti, irányítási, önvédelmi válságát.
Philip Marlowe 2013. július 29. hétfő 22:55
.
Itt van a buggyant agyú nemzeti hős újabb intellektuális öklendezése. Innen vettem én is. Ha elege lesz megtanítja Istent kesztyűbe dudálni olyannyira tökös gyerek. Tőle reszket a fél világ.
—-
” Tartsanak nyugodtan elfogultnak a saját fajtámmal szemben, vállalom! Vállalom, mert hiszem, hogy a jászoknál tökösebb gyerek kevés terem e honban. Olyanok vagyunk mi, akik sokáig hallgatnak, együttműködnek, de ha egyszer begurulnak, akkor azután se Isten, se ember. ”
.
http://stop.hu/velemeny/no-lazar-ezt-jol-megkaptad/1167586/
Eagle
A rezsicsökkentéssel kapcsolatban is nagyon érdekes véleményt fogalmazott meg annyitisér:
neki havi 200 ezer a fűtésszámlája, de az ő jövedelméhez viszonyítva az a havi 20 ezres spórolás sokkal kevesebbet jelent))), mint a kisnyugdíjasnak a havi 1500 havonta. Na – akivel elszaladt a ló, azt engedjék, hogy vigye még egy ideig…
Jópartiboldizsárka édesapja majd nagyot koppan és elhallgat!
Csányi szerint rendkívül ügyesen intézte a trafikügyet, majd ezt is hozzáírjuk a számlájához!
Hát ez az.
Én meg olvasom a cikket oda vissza. Legalább is az újság szerint úgy tűnik, úgy hozza, hogy Lázár mondta. Bárki mondta egyébként is abnormális.
De a ló nagyon megszaladt ahogy mondod.
@Eagle
Valojaban nem hinnem, hogy barmilyen elmebaja lenne es kezelnek. Ez csak a tarsadalom eloitelete az elmebetegsegekkel szemben. Ha nem tetszik valaki vagy a tettei, akkor csak elmebeteg lehet az illeo, ugye? Gyurcsanyt pl. a Fidesz elmebetegezte le, pedig nem az. Hitler vagy Sztalin, Mao sem volt elmebeteg. Ezeknek mind sulyos szemelyisegtorzulasuk volt/van, ami szukseges a politikai karrierhez, egyes tarsadalmi csoportok szamara hatranyos dontesek elviselesehez, a lelkiismeretfurdalas elviselesehez, (annak hianyaval a legegyszerubb ez). Torzul a gondolkodasuk, amit tesznek az csak jo lehet, sajat hibikat nem latjak, vakfoltot kepeznek. A hatalomhoz vezeto ut rogos, a hatalom fuggoseget okoz, monda vala a Gazda. Nehez lejonni rola, ezert sem adjak fel konnyen.
Demokratikus orszagokban, ahol van kontroll es onkontroll, az elso szamu vezeto egy funkcionarius elsosorban, akit sajat parttarsai is visszahivhatnak, pl. Nagy-Britanniaban volt erre pelda, es most is idonkent osszesugnak Cameron hata mogott az euroszkeptikusok.
Legalább negyednyi közöm van a jászokhoz, így bátran kijelenthetem, hogy nem büszkék erre a töketlen hülyére – addig van hatalma, amíg ovi és mi is hagyjuk.
Érik már a trafikpanama! :((((((((((
Szociopata – felette áll mindennek – ettől lett oszt jó napot párt az én szememben az egész narancsbagázs és a fanjaik is!
Már sok-sok beszólása miatt nem tölthetné be a Magyarország miniszterelnöke posztot – ha egy normális ország lennénk!
Megölné az ellenfelét, ne azt figyeljék, hogy mit mond, pávatáncol kint és bent, aki először a gazdagokat akarja jóllakatni és igen, 3 milliónyit az út szélén kell hagyni, ezt viszont nem ő mondja, csak helyette egy lény, de azóta sem kérte ki magának!
Egy miniszterelnök legyen igazi diplomata sok-sok szakértő munkatárssal, nem piros pöttyös ülepű, félázsiai, turulban született kontárokkal körbevéve!
Olyan nagy elvárás lenne ez?!
Es most megadatik nekunk is a Kiralyi Eskuvo, majd jon a Kiralyi Bebi, hogy kerges szivunk meglagyuljon es a valasztofulkeben jo helyre huzzuk be az X-et…. :-)
A múlt hét végén egy újabb módszerrel találkoztam,hogyan hárítják a vérfideszesek a témát, a jelentéktelenebbet is,hogy kerüljék a szembenézést saját hülyeségükkel. Gyárilag rózsadombi,értelmiségi hp. hölgy tagjával beszélgetek,közömbösnek tűnő témáról. Valahogy fölhozom,hogy Márai Sándort sem hordozza ez a rezsim éppen a tenyerén.Gondolom a kijelentés és a “rezsim” akasztotta ki, mert -bölcsész létére- azt mondja, hogy Orbánék adták ki pl. Márait először, ami nettó baromság.Elmondom még, hogy Márai azért lehet kevésbé kedves nekik, mert tett éppen elítélő kijelentéseket a ” keresztényre” és a “nemzetire”.Erre azzal válaszol,hogy nem tud olyan emberekkel beszélni,aki semmi jót ( gondolom Nyírő József)nem tud észrevenni és csak lehúzni tud.A barátság kedvéért nem mondtam neki ezek után semmit.
emberekkel>emberrel
mert tett éppen elítélő > mert tett épen ő
Csak nem jön össze a hejesírás !Most a p kevés.
Újabb öröm az agyhalottaknak, elkel a legidősebb csuti lány!
http://www.blikk.hu/blikk_aktualis/orban-viktor-ferjhez-adja-a-lanyat-2202991
Érdemes a hozzászólásokat is elolvasni!
Ezeknek nem vezető kell.
Hanem főpap.
Nem akarnak tudni. Hinni vágynak.
Sajnos ezt csak orbán tudja.
Csodálatos új Magyar légitársaságunk, a Sólyom Hungarian Airways Kft. székhelye.
2700 Cegléd, Bercsényi utca 45.
902. A cég tevékenysége
9/195.
3030 ‘08 Légi, űrjármű gyártása
Kép róla (érdemes megnézni)
https://maps.google.hu/maps?q=2700+Cegl%C3%A9d,+Bercs%C3%A9nyi+utca+45.&oe=utf-8&client=firefox-a&ie=UTF-8&ei=ueb3Uee9OIKLtAa6pYCwBA&ved=0CAoQ_AUoAg
A végtelenbe és tovább!!!! :)
Remek írás, gratulálok!
“Nem tudom, miért menetelünk, de legalább együtt!”
:O
Imre, ez most 10/10.
Pápay Gábor, ha Stauffenberg jól csinálta volna/szerencséje lett volna, egészen másképp alakult volna a sorsa.
Vakok között félszemű a király !! (és nagy paraszt is)