Ronai and Ronai
AMERIKAI

Para-Kovács Imre: Milyen ügyesek a fiúk! 2013. május 14. kedd 17:11

  • Hozzászólások(56)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Para-Kovács Imre: Milyen ügyesek a fiúk!

Érdeklődve hallgatom, olvasom és nézem az ellenzéki véleményeket, melyek szerint a trafikmutyi a Fidesz őszödi beszéde, Tocsik-ügye és Doberdója egyben, a magyar nép szunnyadó erkölcsi érzéke hamarosan felrobban, az egekbe szökik a felháborodás, és elsöpri ezt a korrupt rendszert.

Esetleg még bocsánatot is kér a nép a demokratikus ellenzéktől, hogy olyan ostoba volt 2010-ben (még kér a nép, bocsánat!).

A problémát ugyanaz okozza, mint akkor, mármint 2010-ben: a magyar országgyűlésben két olyan párt van, amelyik elméletileg számon kérhet bármit, de közülük az egyik nem neonáci, a másik meg a bejutási küszöb alatt ücsörög, és várja a csodát.

Amikor ugyanis feláll az ellenzék egyik jeles képviselője (akár szocialista, akár egykori szocialista), hogy a kormány szemére vesse a rendszerszintű korrupciót, soha nem látott tolvajlást és folyamatos rombolást, amit kormányzás néven elővezetnek, akkor a kormány aktuális bohóca feláll, és közli, hogy ti is loptatok.

A dolog itt válik érdekessé, mert ha őszinte akarna lenni a baloldali képviselő, akkor azt mondaná, hogy igen, mi is loptunk, de sokkal kevesebbet, nem üzemszerűen, sőt!, vannak köztünk olyanok, akik például egyáltalán nem.

Ez nem az az ütős válasz, amire a választók várnak, tehát az ellenzéki képviselő megpróbálja elkenni szart, amivel a dolog le is van zárva. Ha nekiállnának (Fidesz és MSZP és DK), hogy felsorolják az összes mutyit, amiben részt vettek, amit a rendszerváltás óra elkövettek, azzal el is menne a következő ciklus. Jelzem: ezért kellett volna egy kicsivel okosabbnak lenni, amikor már nyilvánvaló volt, hogy a dolgoknak nyoma marad, no de a szocialisták sem arról híresek, hogy előre gondolkodnak.

A helyzet ugyanis az, hogy egy normális világban nem a zsebtolvajok ostorozzák a fegyveres rablókat, hanem a becsületes emberek, valahogy így alakult történelmileg, és ha jobban belegondolunk, logikus is, mert hiába tűnik apró csínynek a zsebtolvajlás, amikor éppen trafikot csinálnak az országházból, az erkölcsi alap ingatag.

A nép természetesen ébred, erkölcsileg robban, egekbe szökik és elsöpör. Nép alatt a független médiából tájékozódó, a Fidesz-közeli lopásokból nem részesülő, önálló gondolatokkal rendelkező, politikával némileg törődő embereket értem. Mind a másfél milliót. Nos, ennyi szavazója van is a demokratikus ellenzéknek…

A választásokat műveletlen és rossz ízlésű tömegek meggyőzésével lehet megnyerni. Ennek az az oka, hogy művelt és jó ízlésű tömegek nincsenek. Sehol a világban, de azért ne kényelmesedjünk el: máshol például léteznek olyan tömegek, melyet érdekeikkel tisztában lévő emberek alkotnak, akiknek hiába hazudnak rezsicsökkentést, átlátnak a szitán.

Nem az a cél tehát (itt a hiba az LMP stratégiájában), hogy öntudatos, művelt és jó ízlésű választókat képezzünk, mivel ez a folyamat évszázadokig tart(ana), hanem hogy az adott képességű és minőségű népet meggyőzzük a helyzet tarthatatlanságáról. Ez sem könnyű, de legalább nem teljesen reménytelen.

Ehelyett természetesen éppen miniszterelnök-jelöltet keres az ellenzék, mintha nem lenne teljesen mindegy. Hamarosan talán megtalálják a megfelelő személyt, akire majd nem szavaznak elegen, mert magukkal voltak elfoglalva, a választók meg nem fognak maguknak kampányolni, hogy meggyőzzék egymást, milyen rafinált genya ez a kormány. Amennyiben viszont mégis a nép veszi kezébe az ügyek intézését, akkor az ellenzék annyi miniszterelnök-jelöltet talál, amennyit akar, el lesznek söpörve, mennek a levesbe, mert egy népfölkelés sem arról híres, hogy az adott készletből választja ki a legkevésbé rossz vezért, hanem teremt magának újat.

Nem mintha ez lenne a legvalószínűbb fejlemény…

Az ellenzéki pártok erre azt mondják, hogy faluról falura járunk, egyesével győzzük meg az embereket! Miről is? Arról, hogy ne az MSZP-re (Együtt 2014-re) szavazzanak, hanem ránk? Teljes idiotizmus, mert addig felesleges a rónákat járni, amíg nem azzal a hírrel mennek a politikusok, hogy mi vagyunk azok, akik leváltjuk Orbánt, hanem azzal: mi vagyunk azok, akik szeretnénk bedarálni azokat, akik szintén le akarják váltani Orbánt, de szerintünk, mi ezt jobban csinálnánk! Szép üzenet.

A választó ugyan hülye, de nem úgy, ahogy azt a politikusok képzelik, elmegy a fórumra, megeszi a pogácsát, aztán hazamegy és elmondja a családjának, hogy ezek barmok. Legyint.

Ha tényleg egyeztetni akarnának a baloldali pártok, akkor napi 24 órában tolnák addig, amíg kész nincs a program, de természetesen teret akarnak nyerni, választókat szerezni egymás rovására, legyűrni a másikat, jobbnál is jobb pozícióba kerülni… és igazuk van: a pozícióknak az ellenzéki térfélen is kiemelt jelentősége van. A nép meg elmegy majd szavazni, és egy jól kivehető férfi nemi szervet rajzol a lapra.

Jelezném: jogosan.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.9/5 (73 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +100 ( 114 szavazatból)
Para-Kovács Imre: Milyen ügyesek a fiúk!, 4.9 out of 5 based on 73 ratings

  • Hozzászólások(56)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

56 Reader’s Comments

  1. Bognár Attila
    A legrosszabb Gyurcsány, a legrosszabb Mesterházi és a legrosszabb Bajnai is csak jobb lehet ettől, aki most kifosztja ezt a népet!
    Aki a rádiós nyilatkozatában azt mondja országnak-világnak, hogy miért jelentene az problémát, hogy ő preferálja a saját támogatóit?!
    Az adófizetők pénzéből az övéit?!
    Ez tényleg azt jelenti, hogy akinek semmije nincs, az nincs – tehát egy tízmilliós ország vezetőjének csak az a kb. 2 millió számít, aki őt támogatja és a kintiek?!
    KÖSZÖNJÜK miniszterelnök úr – mi többiek akkor valóban eláshatjuk magunkat, mert mi nem számítunk?
    Az eszem megáll, komolyan mondom, hogy ilyen lény vezethet egy országot!
    Akinek természetes, hogy a buszos városnézéskor megtetsző Balettintézetet visszaveszi a tulajtól, ha bead a főpolgi egy tv-javaslatot, ő ezt megszavaztatja pillanatok alatt!
    Demokrácia, oh!
    Akinek természetes, hogy preferálta a trafik-pályázatokkal az övéit, de akiket majd tudnak, kárpótolnak, de aki nem pályázott, azon ő sem tud segíteni!
    Ez is felért egy vallomással, hogy tkp. ki a főnök!
    Szóval, csak azt akartam ebből kihozni, hogy a földmutyitól, a közgépes-mutyikon keresztül, a trafikmutyiig – ekkora lenyúlásokat az összes eddigi kormányok nem követtek el, ehhez még sok-sok mindent lehet felsorolni, a 12 ÁG is egy kirívó pl., de nem lenne elég időm rá, hogy felsoroljam tételesen amit fideszék, a vekkeres, 3xbóvlis a a simlicska-kamionos, nem ám Nokiás, elkövettek!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  2. Miért lehet a világ leggátlástalanabb kormánya hatalmon, és miért esélyes a továbbiakban is? Mert engedjük. Mert a világ leggyengébb ellenzéke mellett azt tesz Orbán, amit akar. No és mit akar?

    Orbán Kötcsén, egyértelműen megadta a célfüggvényt. Hatalmat, több cikluson át. Ehhez minden eddigi vezetőt el kell távolítani,bizalmi ember kell az állami intézmények élén éppúgy, mint az igazságszolgáltatásban, és: hatalmas vagyont kell összerakni. A dolog menetrendszerűen halad. A jogi keretek lényegében kialakultak (túlzásba is estek a fiúk, de majd egy picit engednek…). Az államosítással a második privatizációs hullámot készítik elő – mivel az elsőről lemaradtak ( a trafik ügy ennek az előjátéka).Az igazán nagy dobás az lesz majd. Természetesen jogilag minden korrekt lesz majd, az ellenzék csak sápítozni fog, mint tette eddig is. Mindezt az ország gigantikus átalakításának álcázza a Fidesz.

    A választó azt látja, hogy van egy karizmatikus vezető a kormány élén, aki a törvények felett áll. Fegyelmezett és gátlástalan csapata mindent lát és mindent megtorol, ami nem tetszik neki. Hihetetlen anyagi erővel rendelkezik, s mindenkinek az anyagi boldogulása tőle függ.

    Az ellenzék lassan eljátssza minden esélyét. Az MSZP visszaerősödött, de nem újult meg. Mozgósító képessége gyenge. Nem áll ki a Fidesz által megtámadott korábbi vezetői mellett, Jövőképe nincs, az értelmiséget képtelen megszólítani. A többi ellenzéki párttal verseng, ahelyett, hogy a különböző képességeiket, adottságaikat megpróbálná összerakni. Vezető szerepet akar magának, de a többi rovására. Bajnai az egyedüli, aki válságmenedzselésben kiemelkedőt nyújtott , a világválság idején egy év alatt kihozta az országot a recesszióból – de őt szívatja az MSZP. Lehet, hogy valójában csak a képviselői székekért megy a harc az ellenzéki oldalon?

    Az országgal mi lesz uraim? Amiben reménykedhetünk: a mélyülő válság, a kilátástalanság kitermeli azt a csapatot, azt a személyt, amely, illetve aki a zűrzavarból ki tudja vezetni az országot. Ehhez küzdeni kell, leginkább az utcán. Ezt a rendszerváltásnál megspóroltuk: az előző rezsim magától összeomlott( a többi “testvérországgal” együtt), s jöttek a dilettánsok, a szabadrablás. Ebből maradt ki egy tiszta, idealista nézeteket valló társaság. Húsz év alatt benőtt a fejük lágya, követelik a jussukat. Most majd megszerzik.Ha hagyjuk.

    Hagyjuk?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  3. Csak a fidesz!
    Ugyanis jelenleg csak virtuális ellenzékünk van, ezért kizárólag a fideszben bízhatunk. Vagyis a jelentős önsorsrontó képességében.
    Magyarország jobban teljesít!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -2 (2 szavazatból)
  4. Rakusz Lajos
    2013. május 18. szombat
    10:32

    “Bajnai az egyedüli, aki válságmenedzselésben kiemelkedőt nyújtott , a világválság idején egy év alatt kihozta az országot a recesszióból – de őt szívatja az MSZP.”
    Kedves Rakusz Lajos, nem szeretném Bajnai érdemeit lekicsinyíteni, de azért tisztességes lenne, ha nem vonatkoztatnánk el azt a tényt, hogy az a program, amit levezényelt, Gyurcsány programja volt, csupán az MSZP iszonyatos slamában volt ahhoz, hogy ne akadályozza meg a működését!
    Ezt figyelmen kívül hagyni, inkorrekt!
    Mint ahogy inkorrekt az is, amit Bajnai azzal az időszakkal kapcsolatban művel – Gyurcsánnyal szemben – amiben ő is tevékenyen részt vett.
    Kérdem én, ez nem egy részleges meghasonulása önmagával?
    Minden ami ” rossz ” volt, azt Gyurcsány tette, a siker meg a folyamatok révén az övé?
    Politikai szempontból, Bajnai az MSZP védtelensége miatt, nyerő helyzetben volt, de ez nem az ő érdeme, hanem a kialakult helyzet kényszere volt!
    Úgyhogy nem gondolom, hogy a világválság alatti recesszióból Bajnai hozta volna ki az országot, mint ahogy azt sem, hogy Gyurcsány Ferenc. Ez közös munka volt, a staféta bot átadása kapcsán.
    Ha nem ismeri fel a mai ellenzék, hogy a kitermeléshez már nincs idő, ezért azzal az anyaggal kell együtt működni, aki rendelkezésre áll, és az Gyurcsány Ferenc habitusa, akkor bekövezi magát ez a gátlástalan hatalom, és erről majd mi tehetünk.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  5. Gyöngyi Péter

    Gyurcsány Ferenc jelenleg nem aspirál miniszterelnöki jelölésre. Ezért nincs róla szó az írásomban.

    A szakmai megalapozásról:
    Két forrásból táplálkozott a “Reformszövetség” – Oszkó Péter által kidolgozott, s Bajnai által megvalósított – programja. Az egyiket Gyurcsány hívta életre, ez volt “A gazdasági versenyképesség kerekasztal”, vezetője Török Ádám volt. A másikat az MGYOSZ – Futó Péter – kezdeményezte, a munkát Oszkó Péter jegyezte. Gyurcsány az általa kezdeményezett munkát csak az első évben kísérte megfelelő figyelemmel. A végső program csapat munka volt, de leginkább Oszkó Péterhez kapcsolható (szerintem ). Bajnai ezt valósította meg úgy, hogy letörte az akadékoskodó, de koncepciótlan képviselők ellenállását.

    Szerény mértékben én is – kudarcos – részese voltam a munkának. Az innovációpolitikai javaslataim nem épültek be a kormányprogramba, mivel a Bajnai kormány ( a Fidesz kérésére ) nem tervezett és nem is hozott a mandátumán túlnyúló programok indítására döntéseket. A válságmenedzselés féloldalas lett. Nem indultak el azok a távlatos innovációs programok, melyek révén a válságból kilábaló gazdaság versenyképesebb lehetett volna a válság előttinél.A válság utáni megújulás elmaradásának felelősségéből – ha kisebb részben is – osztozni kényszerülünk. Megjegyzem: a “Bizalom,a jó kormányzás gazdaságpolitikája”c. stratégiai anyag most is eltekint az innovációpolitikától,
    mint stratégiai alaptól.

    Ami Gyurcsány Ferenc személyét illeti: neki vissza kellett volna vonulnia legkésőbb 2007-ben, Ahogyan De Gaulle a nehéz időszakban Pompidout-t “tartalékállományba” helyezte, hogy később teljes értékű államférfiként álljon a nemzet rendelkezésére – az MSZP-nek is ezt kellett volna tennie. Még nem késő, de ezt a DK-nak kellene most kezdeményeznie. “Fletó” a legnagyobb formátumú politikus, akit ki kellene menteni a Fidesz mocskolódásainak áradatából.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)

Írja meg véleményét!

 
KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos