Orbán király izent királyi várából,
Az magyarok régi, ősi városából:
” Elmegyek én oda, az zsidó gyűlésre,
Beszédem majd bizton nem megy feledésbe. “
Eljött ama nagy nap, hintóba beszálla,
Az zsidók gyűlése előtt oszt megálla.
Hajlongtak előtte az zsidók tanácsi,
Egymást megelőzve kezét csókolgatni.
Volt ottan sok zsidó az Taljánországból,
Meg voltak ott sokan az Frank királyságból,
Öszvegyűltek oda még sok-sok országból,
Legfőképpen azért nagy Ámerikából.
Orbán király osztán az gyűlésbe lépe,
Álnok módon szépen vigyorra gyúlt képe.
Szóvirágok szálán zsidót felköszönte,
S eképpen kezde ott bele az beszédbe:
“Kedves jó zsidajim, nagy az veszedelem,
Azt mi kendtek bántja azt el nem szenvedem.
Gyűlik nagy rontásra zsidók ellensége,
Az Gój Szekeresek vészes seregébe.
Az kurucok hada is bőszen felkele,
Az ű uszításik zsidókkal van tele.
Kopaszra nyírt fejjel zsidó vérre vágynak,
Vérfagyasztó szóval az Égbe kiáltnak.
Ám az kendtek java az mi engem éltet,
Nem engedhetem meg ez igen nagy vétket!
Megvédem én mindet, minden zsidó javát,
Pallosom kivonom, azt a rézangyalát! ”
Megnyugodva vonult el az zsidó tömeg,
Lenyugtatá őket az királyi szöveg.
Nem tudák még akkor, ez színek játéka,
Az király szavai merő gyilkos csapda.
Hiszen Orbán király zsidót nem szerete,
Azt ű különösképp igencsak gyűlöle.
Otthon az várában magát elneveté,
Az furfangos zsidót hogyan általveré.
Nem volt az sok zsidó annak tudatába,
Orbán pávatáncnak koronás császára,
Meg aznap estéjén aztat kiötölte,
Hogy zsidók vagyonát el majd hogyan költse.
Mert az ő baráti bizton zsidófalók,
Nem megbecsült személy egy sem, csupán csalók.
Zsidóknak vesztére azonmód nyomultak,
A királlyal együtt hajnalig vigadtak.
Eme história történt Pest-Budában,
Az magyarok hírös, régi szép honában,
Melyet egykoron még sokak megtiszteltek;
Orbán király alatt íly szégyenek estek.
Eme vers íródott az New York városában, az B metrón, Gábor deák által, kit az metrón környülvettek fene sok szerecsenyek, meg muszkaföldi haramiák, és sok spanyolajkúak es úgy szintén.









Zseniális.
És sajnos igaz.
Abszolut igaz!, de már hallottam a Toldy legények ütik már a vasat,készül már a perec és az abroncs Krone! Tutajon érkezik egyenest a várhoz!
Gyurcsánynak itt és most kellene felszólalnia ( nem a ráhelka ügyében )
Közvetítés a kongresszusról, ha valakinek OV-t. van ingerenciája meghallgatni
http://www.kormany.hu/hu/miniszterelnokseg/hirek/elo-kozvetites-a-zsido-vilagkongresszusrol
Gratulálok, ezek szerint nem is olyan rossz az a B metró New Yorkban, ha ilyen klassz ritmusban lehet verselni, bravó Gábor deák!
Szenzor
2013. május 5. vasárnap19:19
Ingerem egyáltalán nem volt, de meghallgattam és most is megdöbbentem, hogyan lehet ennyire szégyentelenül, helyesebben pofátlanul hazudni bele a világba, hihetetlen, de mégis igaz:-((
“Orbán király az WJC kongresszusán”
.
Nem praktikus ´az Orbán a király´ kifejezést akár vicceskedve is – Duna jege stb. – lépten-nyomon hangoztatni, mert egyszer csak arra ébred a honpolgár, hogy az állítólagos közkívánatra hivatkozva Orbán királlyá kiált(at)ja ki magát. Nem kell alapot adni hozzá, mert utána Orbán alattvalója lesz az is, aki sose akar senki alattvalója lenni, pláne nem egy mondvacsinált és önjelölt királyé.
.
Józan ésszel már az is sok, amit a joggal Orbán eddig mûvelt, nem szabad a királykodással ironizálni, hanem a gondolatát is el kell utasítani. A Budai Várból a Nemzeti Galéria kiköltöztetése sem véletlen, mivel az a legbiztonságosabban védhető épület a fővárosban. Orbán már régóta szemet vetett rá, szerintem emiatt sem szabad könnyelmûen újra és újra táptalajt adni a felturbózott vágyálmainak, tudván, hogy a hatalomból soha nem elég.
A királyság protokolláris intézménye sem lenne elég, az ország területe és a Kárpát-medence sem lenne elég. Mottó: ha harc, legyen harc, de az már nem csak fülkeforradalmárokkal, és nem is a fülkében zajlana.
Kinek hiányzik?
zorka
2013. május 5. vasárnap 20:37
Őszinte leszek, én nem hallgattam végig, de amennyit , az is sok volt.
Csak beigazolódott pávatáncos múltja.
Milyen szép is lenne itt az élet, ha az lenne igaz, amit elmondott.
A betiltott gárda, hogy a plafon nem szakad le.
Várom a keddet.
Szenzor
2013. május 5. vasárnap
19:19
Érdekes nekem nem nyitja , 404 vagy már levették?
Eagle
Próbáltam rákeresni, már nem él az az oldal.
Viszont ezt találtam. Nem tudom, végig közvetíti-e .
Nézz bele. Én nem tudtam végig hallgatni, bevallom őszintén.
http://atv.hu/cikk/20130506_orban_viktor_beszede_a_zsido_vilagkongresszuson
Üdv Szenzor
Na sikerült megnéznem. Kis kerülővel, mi lehetett ez? Miért?
.
Orbán teljesen kiesett a szerepéből, végig 120as pulzussal, akadozó lélegzettel, néha megcsukló erőtlen hanggal, idegesen, izgatottan, félelemmel telve beszélt.
Feltételezem nyugtatót vagy valamit bevehetett előtte.
De nem azért mert hazudik, azt megszokta, és nem volt lámpalázas. Valami eltört a pasiban, valami megroppant, érzi a dolgok túlfutnak az erején.
.
Úgy vélem most foci hasonlattal, altatni kezdi az ellenfelet, rövid passzokkal és ahogy egy picit összeszedte magát próbál robbantani. Szerintem a pasiból ha újabb stressz éri kifut az életerő. most szerintem nem szabad kényelmesen belefutni az altató trükkjeibe.
@Szenzor
Igen köszi, közben kinyitottam kerülővel, megdöbbentő a légzése. A távol-keleti orvostudomány szerint minden légzésfajta egy adott betegséget vagy elváltozást felfed, Orbáné nagyon komoly mentális és pszichés problémáról árulkodik. Valószínűleg erős aggodalom, kontroll hiány és szorongás, belső bizonytalanság.
.
A szöveg nagyon aprólékosan átfésült volt az ” erkölcsi kötelességet ” mantraszerűen majdnem tucatszor ismételte, de nem próbált vagy legalábbis nem vitelezett ki tömeghipnózist előidéző testbeszédet, hanghordozást és trükköket, valószínűleg felkészületlennek érezte magát.
Egyébként a teljes felkészületlenség és energiavesztés sugárzott belőle.
No azért arra is gondolni kell, hogy az magyaroknál király csak a Róma felé
hajlongó katolikus lehet. Szent István koronája bármikor alkalmassá tehető.
Így még vitéz Kőbányai után megpályázható a – jelenleg üresen álló – kormányzói hely. Mi választhatná el ettől a 263-OT? Az erre vonatkozó előkészületek egy része már megtörtént (palotaőrség a kormányőrség mellett), más részén meg a leendő várományosok marakodnak. Eddig csupán a leendő sorköteles állományt
írták össze. Mára a Honvédelmi Miniszter közölt, hogy az elavult fegyverzet
helyett újat kell beszerezni. A haza védelmére fel kell készülni, különösen most
a választások előtt és az EU-ból való kirúgást/távozást megelőzően.
A vers ugyan befejeződött, de a történetnek közel sincs még vége.
Eagle
Igen szerintem is egy nagy semmi volt, egy lufi, amely kipukkasztható.
Kérdés hogy akarják-e? Remélem igen.
És természetesen kihallatszott belőle, hogy Európa a hibás.
Nagyon gyengül az előadó képessége. Ez feltételezem a gyógyszerek hatása lehet.
Lehet hogy cserélni kellett gyógyszert, a kényszeres mozgások miatt.
.
Abba helyzetbe lavírozta magát, hogy meg kell felelnie a nyugati “elvárásoknak”, és a jobbiknak egyszerre. És a jobbik keményen támadja. Ez kell a másik oldalról is.
@Szenzor
.
Ez kísérteties, nem valószínű hogy olvastad egyik korábbi hszem de én is pont a buborék szót használtam a Fideszre ill. Orbánra, amely egyetlen tűszúrással kipukkasztható.
Remélem egyre többen jutnak arra a felismerésre amelyre mi is itt jutottunk.
Orbán egy túltöltött akkumulátor, egy túlstimulált múmia. Nem fáradhatatlan egyáltalán, nem szuper munkabíró, egyszerűen stimulálja magát, akár gyógyszerrel, akármivel, de én biztosra veszem a múltban de esetleg a jelenben is a kábítószer fogyasztást.
.
Nagyon jó a meglátásod észrevételed, remélem sikerül nekünk itt addig elemezgetni amíg be tudunk dobni valami észrevételt amivel léphetünk egy nagyot.
Orbán tudja ezt fél is az internet erejétől mint a tűztől ezt mondta a beszédében is.
Eagle
Lehet, hogy olvastam, nagyon sokat végígnézek, ha van időm. Lehet hogy tudat alatt átvettem, nem tudom. Ha igen, akkor köszi, ha nem akkor egyre gondoltunk.
Én ezt a lufi dolgot a mostani beszédére értettem, tipikus esete a beszélek, nem mondok semmit, és közben önfényezem magam, és szúrtam egyet akin akartam .
Különben minden beszéde ilyen volt, csak akkoriban az előadásmódjában volt tűz.
.
Úgy gondolom, mi már itt mindannyian rengeteg ötlettel álltunk elő, szemezgetik is néha , de igazából én nem látok olyan erőt, aki tenni is akarna, a saját széke megvédésén kívül. (senkit)
.
Ha valamit tehetünk, az az, hogy tartjuk a lelket egymásban, vitatkozva, szó-harcok közepette, néha keményebben, mint nekem tetszik, de hát ízlések és pofonok különbözőek.
.
A jobbik, és fidesz párharca el fog jönni, és ott kell észnél lenni, hogy ne tudjanak egyességre jutni, és ha éppen van vezető egyéniségünk, még lépni is lehetne.
Nem tudom mi lesz, de sok jót nem gondolok a közeljövőre.
.
Egyszer már írtam, hogy olyan kíváncsian figyeltem a privatizáció lenyúlásos folyamatát, most meg döbbenten érzékelem a reprivatizációval összekötött második lenyúlás szisztémáját.
Kedves Papirvágókés, az Te általad íródott kommentár néköm igen kedves.
Valóban, bár ide rendelt az Sors vaskeze, szívemben magyar deák maradok.
-S ahogy azt Koncz Zsuzsa énekelte vala: A királyé nem leszek – soha. -
Gratulálok a vershez, és köszönöm.
Ady kuruc kesergői jutottak eszembe róla.
Köszi Girbegurba. Tesóm ösztökélt igazából hogy népszerűsítsem. Ha akad pár ember akinek okoz valami örömszerűséget akkor már megérte.
De végül igazam lett, mert ezt 10 nappal azelőtt írtam hogy beszédet mondott Orbán király, és végül mégis az van hogy megdicsérik hogy ő elítéli a szélsőségeseket. Közben mi tudjuk hogy mit csinál.
Talán a pávatáncot is bele kellett volna szőnöm, na majd azt máskor. :)