Ronai and Ronai
AMERIKAI

Bartus László: Schmitt ezzel nem úszta meg 2013. május 18. szombat 22:48

  • Hozzászólások(128)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Bartus László: Schmitt ezzel nem úszta meg

Miután Schmitt Pál fellebbezését elutasították, szakdolgozatát plágiumnak minősítették, doktori címétől megfosztották, és ezek után bejelentette, hogy a becsülete “helyre állt”, nem ért véget a történet. A doktori cím megvonása azt a látszatot kelti, mintha Schmitt elnyerte volna “méltó büntetését”, nem érdemes több szót pazarolni rá, felejtsük el.

Schmitt nem hazudtolta meg magát, miután úgy lett köztársasági elnök, ahogyan doktor és előtte olimpiai bajnok, fordítva magyarázza a történteket: a csalást kimondó határozattól szerinte helyreállt a becsülete, majd visszaadta azt a doktori címet, amelytől korábban már megfosztották. Nem kizárt, hogy igényt tart valami magas állami kitüntetésre ezért. Az igazán veszélyes azonban az, hogy közben az ország elfelejti azt, amit köztársasági elnökként tett, és azt is, hogy az mit jelent.

Schmitt Pál ezzel nem úszta meg a köztársasági elnöki szereplését. Nem sétálhat el úgy, mintha mi sem történt volna. Schmitt ügye nem zárult le, csupán a plágium ügye ért véget. Schmitt Pál köztársasági elnökként az alkotmányos rend elleni szervezkedés, valamint az alkotmányos rend megváltoztatása bűncselekmény elkövetésében társtettes. Schmitt Pál köztársasági elnökké való megválasztásának célja az volt, hogy a köztársasági elnök intézményét kikapcsolják az alkotmányos rend megdöntése útjából. Az Alkotmány az alkotmányos rendet védte, az alkotmányos rend megváltoztatása az állam elleni bűncselekmények minősített esete. Az Alkotmány egyebek mellett a köztársasági elnök kontrollját iktatta be, hogy ne lehessen az alkotmányos rendet megváltoztatni. Orbán Viktor ezt a kontrollt kapcsolta ki, amikor a köztársasági elnök székébe olyan embert ültetett, aki működése során több száz alkotmányellenes törvényt aláírt, mialatt egyetlen alkalommal sem élt alkotmányos vétójogával. Működésére az illegitim alaptörvény aláírásával tette fel a koronát, amellyel befejezetté vált az alkotmányos rend megváltoztatása. Államcsínyt tett lehetővé.

Orbán Viktor pártja az Alkotmányban meghatározott parlamenti választásokon szerzett többséget, és négy évre kapott jogot a kormányzásra. Az alkotmányos választási győzelmet azonban “forradalomnak” nyilvánította, és az Alkotmányon kívül eső aktusnak minősítette. Az Alkotmány nem ismer forradalmat. A Nemzeti Együttműködés Nyilatkozata lépett az Alkotmány helyébe. Kétharmados többséggel a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozatának elfogadásával megkerülték az Alkotmányt, és az alkotmányos rend megváltoztatását jelentették be. Ennek legitimitását az a mondat szolgálta, hogy miután a választásokat forradalomnak nyilvánították, megszavazták az alkotmányos rend leváltását: “az Országgyűlés kinyilvánítja, hogy ezt az alkotmányos keretek között megvívott forradalmat elismeri és tiszteletben tartja.” Ez a parlamenti határozat, a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozata, az Orbán-rendszer alapja, nem az Alkotmány. Ez törvénytelen, alkotmányellenes és illegitim, ahogyan a hatalom is az, amely erre épül.

Az Alkotmányban a parlamenti választások célja az országgyűlési képviselők megválasztása. A parlamenti választás funkcióját meghamisították. A Nemzeti Együttműködés Nyilatkozata a választás tartalmát megváltoztatta, amikor kijelentette: “Az Országgyűlés kinyilvánítja, hogy az áprilisi választásokon új társadalmi szerződés született, amellyel a magyarok egy új rendszer, a Nemzeti Együttműködés Rendszerének megalapításáról döntöttek.” A parlamenti választások visszamenőleges átminősítésének nincs alkotmányos alapja. A választásokat nem lehet ezzel a tartalommal felruházni. Annál inkább sem, hogy a választások előtt a választókkal senki nem közölte, hogy a parlamenti választások mást jelentenének, mint ami az Alkotmányban és a választási törvényben áll. A “társadalmi szerződés” tartalma sem a NENYI előtt, sem a NENYI megszavazásakor nem volt ismert. Ilyen dokumentum nem létezett, arról sem népszavazást, sem egyéb szavazást nem tartottak. A parlamenti választáson a nép nem erről szavazott. A győztes párt programja nem tartalmazta, hogy aki rájuk szavaz, az egy új “társadalmi szerződésre” szavaz. Ennek egyébként sem voltak alkotmányos alapjai.

A parlamenti választások nem az alkotmányos rendről, hanem az Országgyűlés összetételéről döntöttek. A pártokra és a jelöltekre adott szavazatokkal a magyarok nem “új rendszer, a Nemzeti Együttműködés Rendszere megalapításáról döntöttek”, hanem képviselőket választottak az Országgyűlésbe, akik az Alkotmány keretei között kötelesek működni. A kétharmados fideszes parlamenti többség hiába nyilvánította egy új rendszer megalapításának a választásokat a NENYI megszavazásával, ennek nincsenek alkotmányos alapjai. Ilyen “forradalmat”, “társadalmi szerződést”, új rendszer megalapításának lehetőségét az Alkotmány nem ismer. Ez ráolvasással sem működik. Ezért a rendszer alapja törvénytelen és illegitim. Az “új rendszer”, a Nemzeti Együttműködés Rendszere bejelentésével az Orbán Viktor által vezetett párt az alkotmányos rend megváltoztatását jelentette be. A NENYI megszavazása erre történő előkészület. Már Sólyom László mulasztást követett el, mert Orbánt és társait abban a pillanatban kellett volna őrizetbe vetetnie. De akkor még reménykedett abban, hogy Orbán még egy ciklus ad neki, és közpénzen megmászhatja a világ összes többi hegyét, ahova az első ciklusában nem jutott el.

Az alkotmányos rend megváltoztatása államellenes bűncselekmény. A Btk. 139. paragrafus (1) bekezdése értelmében, “aki olyan cselekményt követ el, amely közvetlenül arra irányul, hogy a Magyar Köztársaság alkotmányos rendjét erőszakkal vagy ezzel fenyegetve – különösen fegyveres erő igénybevételével – megváltoztassa, bűntettet követ el, és öt évtől tizenöt évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntetendő”. A törvény feltételezte az erőszakot, mert feltételezése szerint a cselekményt az államhatalmon kívül álló személyek követik el, és nem készült olyan esetre, hogy az államhatalom birtokosai azok, akik az alkotmányos rendet megváltoztatják. Mivel az erőszakszervezetek fölötti hatalommal Orbánék rendelkeztek, és nem kelt senki az alkotmányos rend védelmére, nem volt szükség  erőszak alkalmazására. De az erőszak monopóliumával ők rendelkeztek, ezért az erőszakkal való fenyegetés megvalósult. Annál is inkább, mert a NENYI kijelentette: “A magyar nemzet e történelmi tettével arra kötelezte a megalakuló Országgyűlést és a felálló új kormányt, hogy elszántan, megalkuvást nem ismerve és rendíthetetlenül irányítsák azt a munkát, amellyel Magyarország fel fogja építeni a Nemzeti Együttműködés Rendszerét.” Ebben a mondatban benne van a fenyegetés is. Mivel a megtévesztést a társadalom csak később ismerte fel, nem volt szükség erőszak alkalmazására, amelyre minden bizonnyal sor került volna, ha valakik megpróbálják védeni az Alkotmányt.

A Magyar Köztársaság alapja az Alkotmány volt. Az Alkotmány határozta meg az ország politikai, gazdasági és társadami rendszerét. Orbán a választási győzelmét az alkotmányos renden kívülre helyezte, forradalomnak minősítette, “új társadalmi szerződéssé” nyilváníttatta, amely alapján egy új rendszer, a Nemzeti Együttműködés Rendszere megalapításáról döntött. Ezt a nemlétező “társadalmi szerződést” azonban csak a Fideszre szavazók kötötték a választások győztesével, a többi szavazó ezzel ellentétesen szavazott. A nem szavazók véleménye pedig nem ismert. Ez azt jelenti, hogy ha még utólag át lehetne minősíteni a szavazás tartalmát, az új rendszerre akkor is a csak a választásra jogosultak egyharmada szavazott. De a szavazást nem úgy írták ki, hogy ki szavaz egy “új társadalmi szerződésre”, a “Nemzeti Együttműködés Rendszerére” voksol. A szavazáson mindenki annak tudatában vett részt, hogy az alkotmányos rend keretei között országgyűlési képviselőket és parlamenti többséget választ, amelynek kormánya négy évig kormányozhatja az országot. Mindezt az Alkotmányban meghatározott keretek között. Ezért a parlamenti szavazás rendszerváltó szavazássá, forradalommá minősítése csalás, törvénytelen, alkotmányellenes és illegitim. Az sem biztos, hogy egy rendszerváltásra vonatkozó szavazáson ugyanennyien vettek volna részt, és az sem biztos, hogy aki a Fidesz négyéves kormányzására szavazott, az az alkotmányos rend megváltoztatására is szavazott volna. Amikor a Fidesz saját szavazóit a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozatában “a magyarokkal” azonosította, akkor a “magyarok” közül kirekesztette azokat, akik nem rájuk szazvaztak. De akik rájuk szavaztak, azok sem az alkotmányos rend megváltoztatására szavaztak, hanem a Fidesz négyéves alkotmányos kormányzására. Az Alkotmány különben sem tette lehetővé, hogy az alkotmányos rendet szavazás útján meg lehessen változtatni. A hivatkozás is hamis és törvényellenes.

A Nemzeti Együttműködés Rendszere nem azonos a Magyar Köztársaság alkotmányos rendjével. A Nemzeti Együttműködés Rendszere egy ideológiai állam uralmát jelenti, amelyben a hatalmat a “keresztény” és “nemzeti” jelzőket kisajátító csoport tartja a kezében, amelynek uralmát nem korlátozza senki és semmi. Uralmát a királyságra, a történelmi alkotmányra és a szentkoronára, a tekintélyelvűségre vezeti vissza. Vezérelvre épül, minden és mindenki a Vezér akaratától függ. A hatalmi ágak nincsenek szétválasztva, a politikai rendszer csak egy párt uralmát teszi lehetővé. Felszámolta az Alkotmánybíróság jogait, és nem az Alkotmánybíróság, hanem a végrehajtó hatalmat kezében tartó Vezér személye a törvényesség mérőzsinórja. Tartalmilag ez egy újkori klerikál-fasiszta rendszer, amely a két világháború közötti “keresztény-nemzeti” kurzus irredenta és antiszemita ideológiájára épül. Formailag egy szélsőjobboldali és egy klerikál-fasiszta-katolikus párt (a Fidesz és a KDNP) koalíciója. Struktúráját tekintve egy klasszikus bűnszervezet, amely olyan maffia, amely nem az állammal összefonódva, hanem az államot elfoglalva rabolja ki az országot. Ehhez a rablótevékenységhez használ fasiszta és náci ideológiákat és épít egy önkényuralmi rendszert. Ez teljes mértékben ellentéte a Magyar Köztársaság demokratikus Alkotmányának, amelyet megpuccsoltak.

A Nemzeti Együttműködés Nyilatkozata az Orbán-rendszer és “Magyarország” (nem a Magyar Köztársaság) alapokmányaként kijelentette, hogy “új politikai és gazdasági rendszert” hoznak létre. Miután az a hivatkozás, hogy ez “demokratikus népakarat alapján jött létre” hamis, a Nemzeti Együttműködés Rendszerét egy szűk érdekcsoport hozta létre. Amit tettek az puccs, államcsíny, amit az Alkotmány és a büntetőtörvénykönyv tilt. Bűncselekmény. Akik a bűncselekményt elkövették, bűnözők. Az alkotmányos rend törvénytelen megváltoztatása óta bűnszervezet irányítja az országot. A rendszer alapját jelentő Nemzeti Együttműködés Nyilatkozatát Schmitt Pál  még az Országgyűlés elnökeként írta alá (és vélhetően Orbán Viktor fogalmazta).  Az Alkotmányt eltörlő illegitim fideszes alaptörvényt pedig Schmitt Pál  mint köztársasági elnök írta alá. Jogérzékem szerint az alkotmányos rend megváltoztása miatt két ember számíthat életfogytiglani büntetésre: Orbán Viktor és Schmitt Pál, esetleg Kövér László. A következő legmagasabb büntetési tételen osztozik Navracsics, Szájer és Áder. Jó, ha tudja Schmitt: nem a köztársasági elnököket megillető kedvezményeket, hanem a börtön szolgáltatásait fogja élvezni élete végéig.

Ezért nem értek egyet azokkal, akik Schmittet ártalmatlan bohócnak, immorális idiótának, szerencsétlen hülyének, szoknyavadász Plagi bácsinak mutatják, mert ha az Alkotmány a legfőbb törvény, akkor ő Orbán bűntársaként a legsúlyosabb bűncselekményt követte el. Néha olyan látszat keletkezett, mintha Schmitt nem lenne teljesen normális, és nem lenne tisztában tettei súlyával. De amikor a lemondásáról volt szó, nagyon is tudta, hogy nem akarja elveszíteni sem a székét, sem a talmi csillogást, sem a rangot. Kinevezése azt a célt szolgálta, hogy a köztársasági elnök ne álljon az államcsíny útjában, és ezt ő tudta. Előre meg is mondta, hogy az államcsíny motorja lesz. Ez az előre megfontolt szándékot bizonyítja: Orbán és bűnszervezete szándékosan kapcsolta ki a fékek és ellensúlyok rendszerét, köztük a köztársasági elnök személyét. Schmitt pénzért, rangért eladta magát az államcsínyt végrehajtó bűnszervezetnek. Elárulta az Alkotmányt, az esküjét és a hazáját. Aláírta azokat az alkotmányellenes törvényeket, amelyekkel a törvényesség látszatával tudták az alkotmányos rendet megdönteni. A felelősségét nem csökkenti, hogy hülye, és nincs erkölcsi érzéke.

A maffiamódszereket bizonyítja, hogy 2011-ben a köztársasági elnökről szóló törvényt úgy módosították, hogy az életfogytig tartó kedvezmények akkor is járjanak a lemondó “álamfőnek”, ha két évnél kevesebbet tölt hivatalában. Ebből látható, hogy Orbán tudta: Schmitt nem fogja kitölteni a két évet, hanem miután elvégzi a piszkos munkát, eltüntetik és vele a bűncselekmény nyomait is. A következő év elején kirobbantották a plágium-ügyet, Schmittet pedig lapátra tették. Orbán mindenhol zsarolható embereket használ, és így tartja néhány társával kezében az egész rendszert. Igazi gengsztermódszerek ezek. Pitiáner bűnözők, romlott gazemberek, akik a trafikmutyi színvonalán állnak. Magyarország szégyene, hogy ilyen közönséges bűnözők vezetik az országot, és ezt eltűrik. Ezt a szégyent ez az ország nem könnyen mossa le magáról, ami sokat elárul ennek a népnek az intellektuális és erkölcsi színvonaláról.

Orbán Viktor, egykori politikus, köztörvényes bűnözővé vált. A vele szembeni fellépés mindenkinek alkotmányos joga és kötelessége. Mivel az alkotmányos rend megdöntése illegitim, ezért minden törvény, amelyet Orbán ezt követően megalkotott, semmis. Bukása és letartóztatása után valamennyit egyetlen tollvonással lehet és kell megsemmisíteni. Az alkotmányos rend megdöntése után a kormánypárt és az ellenzék fogalma érvénytelen. A magát ellenzéknek nevező politikai oldal szerepzavarban van, amikor a bűnszervezet ellenzékeként működik és a hatalmukat ezzel legitimálja. A maffia egyes intézkedéseit nem kell minősíteni, értékelni, abban semmi meglepő nincs, ha mindent elfoglalnak, kirabolnak, elvesznek, hiszen csak a dolgukat teszik. Az alkotmányos rendből visszamaradt pártok bűnt követnek el, amikor azt a látszatot keltik, hogy a bankrablók, az útszéli fosztogatók politikusok. Nekik egyetlen kötelességük lenne, hogy követeljék az alkotmányos rend visszaállítását, a bűncselekményt elkövetők törvényes felelősségre vonását. Ha a Nemzeti Együttműködés Rendszere illegitim, akkor az általa kiírt választások is azok, és a választások végeredménye is az, függetlenül a győztestől. Választásokra csak azért van szükség, hogy az államcsíny nyomait eltüntessék, és a rendszer törvénytelen megváltoztatását legitimálják.

A magát ellenzéknek nevező politikai oldal és sajtója kerüli a bűnözőkkel való konfrontációt, mert rossz a lelkiismerete. A demokráciát ők nem szüntették meg, de úgy működtették, hogy az sértette a demokratikus normákat. A korrupció, az állami szektor kirablása összeegyeztethetetlen a demokratikus normákkal. A baloldali és liberális sajtó ennek a rendszernek nem a leleplezője, hanem haszonélvezője volt. Ezért sorsa összefonódott a korrumpálódott és hitelét vesztett balliberális pártokkal, akiket ma is szolgai módon követ és kiszolgál. Titkos vágyuk, hogy különösebb megrázkódtatás nélkül bekövetkezhet egy visszarendeződés és minden ott folytatódhat, ahol abbamaradt. Erre semmi esélyük, de a minimális programjuk az, hogy az elmúlt évtizedekért a felelősségre vonás elmarad: ha nem nagyon ugrálnak, és ha nem vonják kétségbe a rendszer legitimitását, akkor meghúzhatják magukat és megélhetnek benne. A baloldali és demokratikus érzelmű emberek egy része ezt nem látja át, ezért becsapják őket az álellenzéki pártok és médiumok. Az ország többi része hiába látja, hogy Orbán és bandája egy maffia, nincs olyan politikai erő, amely mellé állhatna. A hamis, hazug, képmutató és korrupt ellenzéket sem tudja támogatni. Ráadásul az ellenzék legnagyobb pártjának tisztázatlan a viszonya a bűnözőkkel a pártpénztárnokok közötti mutyik és a zsarolhatóság miatt. Ha a megváltónak tekintett Bajnai Gordon pedig annyit nem vesz észre, hogy az alkotmányos rendet törvénytelenül felszámolták, és az bűncselekmény, amely ellen fel kellene lépnie, akkor alkalmatlan arra, hogy Magyarország miniszterelnöke legyen.

Ez az ellenzék Orbánnal együtt tűnik majd el. Közük nem lesz Magyarország demokratikus helyreállításához. Aki rájuk pazarolja a figyelmét, az energiáját, üres pótcselekvést folytat. Ezek az emberek soha nem fogják se leváltani, se megbuktatni a puccsistákat. Beépülnek csendesen az illegitim Orbán-rendszerbe, majd vele együtt tűnnek el. Aki Magyarország jövőjéért tenni akar, az nem számíthat arra, hogy ezek a hivatalos ellenzékiek szembe nézzenek a múltjukkal, a hibáikkal, leszámoljanak azokkal, új lapot nyissanak, a múlt terheitől megszabadulva egyenesen és bátran konfrontáljanak Orbánnal. Kivétel Gyurcsány Ferenc, aki viszont miniszterelnökként bizonyult alkalmatlannak, és öncélúnak tartott magamutogatása, nárcizmusa miatt sokan nem bíznak benne. A többiek nála is rosszabbak, részesei a hamis játszmának, rossz a lelkiismeretük, zsarolhatók, és az érdekük az, hogy ez soha ne lelepleződjön le. Bajnai Gordon pedig most már leplezetlenül miniszterelnök akar lenni, és mindent csak ennek rendel alá.

Ezért megalázza magát és bohócot csinál magából, aki belemegy a színjátékba, ellenzéki összefogást sürget, szavazásra buzdít. Ez nevetséges. Az pedig különösen undorító, hogy ez az ellenzék, amely nem leplezi le és nem mondja ki, hogy az alkotmányos rendet megdöntötték, hanem elhallgatja, hogy illegitim uralom van, a trafikbotránytól és hasonlóktól várja, hogy a fel nem világosított nép majd megutálja ezeket és rájuk szavaz. A fasiszta rendszer a társadalom öntisztulási folyamatának része is, amelynek célja, hogy megtisztítsa a közéletet a korrupt alakoktól. Mivel az ellenzékben, a liberális és a baloldalon, a pártokban és a sajtóban is ez az öntisztulás elmaradt, nincs aki leváltsa az Orbán-rendszert. Ha ez az öntisztulás csak akkor következik be, ha a baloldali pártokból és a baloldali sajtóból kihalnak azok, akik beszennyezték a demokratikus rendszert, akkor Orbán rendszere addig él, amíg ők ki nem halnak. Úgy tűnik, hogy sem a megváltozásukra, sem az önkéntes visszavonulásukra nem számíthatunk.

Amikor majd mindenki számára világos lesz, hogy közönséges bűnözők tobzódtak itt, amikor az elkövetők a bíróság előtt állnak, akkor ez az ellenzék nevetség és megvetés tárgya lesz, a magyar átok része, futó, rossz emlék, súlytalan, ostoba, korrupt figurákkal tarkítva. Ezt kockáztatják és magukat ítélik politikailag megsemmisítésre azok, akik a “megtérésük” nélkül hozzájuk csatlakoznak, akik nem rendőr után kiáltanak, hanem illegitim választásokra készülnek. Ugyanez igaz az ellenzékinek nevezett sajtóra is. Amikor kiderül, hogy azoknak volt igazuk, akiket ők gyávaságuk, rossz lelkiismeretük miatt hülyéztek, akiket szélsőségesnek, túlmozgásosnak neveztek, akikről azt terjesztették, hogy elment az eszük, akkor remélem, hosszú sorokban állnak majd, hogy bocsánatot kérhessenek és önként jelentsék be, visszavonulnak a sajtóból, mert az a tevékenység, amit ők folytattak, nem sajtótevékenység, hanem valami egészen más.

Schmitt Pált várják a fürdőben és a cellájában. Felkészül Orbán Viktor, kíséri Semjén Zsolt, Kövér László, Áder János, Szájer József, Navracsics Tibor, Simicska Lajos, Nyerges Zsolt, Szijjártó Péter, Selmeczi Gabriella és a többiek. Beszélő két hétben egyszer. Kezdődhet az évszázad maffiapere, a bűnszervezetben elkövetett országrablás miatt.

Ne féljenek, megvárjuk. Van időnk.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.8/5 (98 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +157 ( 179 szavazatból)
Bartus László: Schmitt ezzel nem úszta meg, 4.8 out of 5 based on 98 ratings

  • Hozzászólások(128)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

128 Reader’s Comments

  1. Őrjöngő Zsebdiktátor

    smitt palkó a “bölcs és szeretve tisztelt kedves vezető” seggnyalásban holtversenyben első helyezet ért el semjén zsolttal.
    A dobogós helyekért fej-fej mellett tucatnyian lefetyelnek.
    smitt volt orbán személyi használatra kitenyésztett csicskája és kapcarongya, remélem a börtönben is hasonlóan “felelősségteljes” beosztása lesz,
    miután egy pár, mázsán felüli, “kék osztrigás bőrtányérsapkás” bevezeti a helyi “szokásokba”…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +26 (30 szavazatból)
  2. A szélsőjobb visszaélt a “forradalom” szóval, mikor használni merte, miközben semmi köze hozzá, Horthy pl. nyíltan elismerte, hogy “ellenforradalmi”. Sőt, a fülke tkp. ellenforradalom, hiszen horthysta. (‘56 reenactment). Tény. Viszont melyik szóval nem élt még vissza a szélsőjobb?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +19 (25 szavazatból)
  3. 25-tol L`Chaim nekik!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (10 szavazatból)
  4. Kecskeméti Károly

    Ha az AN korábbi dolgozatait nem, ezt kinyomtatni, sokszorosítani kell és eljuttatni minden magyar postaládába itthon és külföldön. Legyen megtalálható az országrontó maffiát továbbra is támogatók otthonában, legalább a gyermekeiktől, az unokáiktól kapják meg a méltó minősítést butaságukért, jellemtelenségükért.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +42 (46 szavazatból)
  5. Úgy legyen, kedves Laci, várja őket az életfogytiglan, az egyetlen hozzájuk méltó, örök lakhelyük a börtöncella. Egy kérdés csak, hogy ez mikor történik meg, mikor lesz nyíltan kimondva Európában is, hogy itt egy ország esett foglyul egy bűnszervezetnek? Meddig etethetők a magyarok a népnyúzó multik, bankok, energiaszektorok meséivel és a csodatévő rezsicsökkentő kiskirályfi dumával. Nem olvastak elég népmesét a magyarok, nem látják a vasorrú ördög ocsmányságát, aki az utolsó bőrt is lenyúzza róluk és utána a csontjukat is kiköpi?
    Ennyire nincs realitásérzékük, ennyire nincs morális érzékük, ennyire nem tanultak semmit a történelemből, ennyire saját maguk eleven megnyúzásával kell megtapasztalniuk a magyaroknak, hogy mi az a gátlástalan, gyilkos szellemiségű, primitív, fasiszta maffia?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +37 (41 szavazatból)
  6. Bartus László minden írásával uj standardot állít, bravó. Ezentúl ennél kevesebbet nem illik állítani hogy mi és hogyan történt

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +42 (46 szavazatból)
  7. Ez egy tökéletes feljelentés.
    Tessék postára adni.
    A címzett egyből Brüsszel legyen, mert itthon csak telik az idő…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +50 (54 szavazatból)
  8. Számomra hihetetlen, hogy egykori spiclik még mindig szerepelnek a közéletben.
    És, ami a legérdekesebb: az “istenadta” még aszisztál hozzá.
    Mármint a nemtörödésével.
    Smitt spicli pál igencsak kapós volt erre a tevékenységre,
    Legalább is erről olvasgattam ezen az interneten.
    Aztán, hogy anno a vekkeres azt találta mondani, hogy ilyenek (mármint a spiclik) ne legyenek tovább a közéletben, utána mégis, sőt köztársasági elnökök legyenek, hát …
    Nem értem.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +30 (34 szavazatból)
  9. Molnár Géza
    Bocs, miért hivod/ hívják ezt az egyént vekkeresnek? Lemaradtam a sztoriról. Köszönöm

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (8 szavazatból)
  10. Szerintem megúszta.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (7 szavazatból)
  11. Attól, hogy plagizált még elkövethetett egyéb bűnöket is és nemcsak mint államelnök, hanem mint magánember. A bűneiért egyenként kell felelni, attól, hogy egy bűnért megbüntették, az nem menti fel a többi alól.
    De hol büntették meg? Nem büntették meg csak visszaadta a lopott diplomáját, a lopott holmit. Ez olyan mintha kirabolna egy bankot, jön a rendőrség, na add vissza a pénzt és mehetsz. ennyivel általában nem szokták megúszni. De ő megúszta.
    .

    Ha valakit bűnelkövetésen érnek általában beviszik a rendőrségre, kihallgatják és utána nyomoznak mi egyebet követett el. Ilyesmi az ő esetében nem történt,visszaadta a lopott holmit és mehetett. Persze börtönt érdemelne már pusztán ezért az egy lopásért is, meg a többi bűnéért amit tett, de hogy fog ezért börtönbe kerülni?
    Ez egy bűnszövetkezetben elkövetett folyamatos és többszöri törvénysértés és bűn tehát az egész társaságnak felelni kell. Mikor fog ezért felelni és kik előtt?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +20 (24 szavazatból)
  12. Kedves B.László !Hát ez nem egy esti mese cikk. Ilyen volumenü cikket illik délelőtt megjelentetni, hogy legyen az embernek ideje megemészteni. rendesen feldolgozni.És ha most rosszul fogok aludni, schmitt pállal álmodva? Mindig elhatározom magamat hogy késő este nem olvasok AN. De nem tudom megállni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +18 (22 szavazatból)
  13. HIstván, 00:55
    A Vekker Viki sztori:
    Ellenzékben összehívta a társaságát, mindenki hozzon vekkert.
    Mármint: ébresztő az akkor regnáló kormánynak, jobb munkára serkellni.
    Lehet, hogy újra aktuális a téma.
    Ha mindenki vekkerrel a kezében tüntetni menne, azt én nagyon is bírnám.
    A vekkeresnek sikerült is hatalomra kerülni.
    .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (22 szavazatból)
  14. A vekker nem az volt. Hanem ultimátumot adtak, hogy mennyi időn belül mondjon le a Gyurcsány-kormány. Ha valaki megnézi az államellenes bűncselekményeknél a “Rombolás”-t, már a 2006-os események is neccesek voltak.

    VN:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +38 (44 szavazatból)
  15. Orbán,és bandája az ország lemoshatatlan szégyenévé tette a kormányzását.
    Hozzá segítette ehhez a meztelencsiga módjára kúszómászó ellenzék,akik inkább hallgattak,mint meginogjon alattuk a képviselői szék.
    Nem utolsósorban mi is hozzá segítettük.A hallgatásunkkal,és a gyávaságunkkal.
    Amit magyarázhatunk részünkről felkészületlenségnek,és tudatlanságnak alkotmányos jogból.
    Így utólag visszagondolva részemről reméltem,hogy a választáskor felkészült politikusok fogják az ország,és a választók érdekeit képviselni,és nem fogják hagyni hogy Orbán és bandája garázdálkodjon.Fel is esküdtek erre.
    Sittpali leigazolásakor már látni lehetett,hogy csak egy eszközként használt KE-re van szükségük.Ugyanúgy mint most Áderre.Áderre a NER-folytonosság végett van szükség, mint ahogy sittpalira a NER legalizálására volt szükségük.
    Undorító!
    Az ellenzék meg báván asszisztál ehhez a puccshoz!
    Mit ellenzék! Az UNIÓ is!
    Az unióban nem győzik hangoztatni az alkotmányos jog védelmét…
    Úgy látszik ott is filmszakadás van,mint a hazai ellenzékben…
    3 éve nem győzzük kapkodni a fejünket,a sok dilettáns politikus végett.
    Mi a nép, mint a hangyabolyban a katonák végezzük a dolgunkat,mintha minden a legnagyobb rendben lenne.Közben a RENDET (alkotmányt) kihúzták alólunk,és mi a nép,hangyányi eszünkkel úgy teszünk,mintha nem vennénk észre.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +22 (28 szavazatból)
  16. “Kivétel Gyurcsány Ferenc, aki viszont miniszterelnökként bizonyult alkalmatlannak, és öncélúnak tartott magamutogatása, nárcizmusa miatt sokan nem bíznak benne.”
    Admin,érdekes ez a gondolat. Ragozzuk.
    1./ Mitől volt öncélú?
    2./ Mitől volt magamutogató?
    3./ Végül, de nem utolsó sorban, mitől volt
    nárcisztikus?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +25 (31 szavazatból)
  17. Már elvagyunk késve, Orbánnak és BANDÁJÁNAK beleértve SCHMITT PALIT is már rég előzetesbe kellene lenniük, vagy már a több évtizedes megérdemelt büntetésük letöltését már meg kellett volna kezdeni. De ami késik az nem múlik.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +20 (24 szavazatból)
  18. “Ha a megváltónak tekintett Bajnai Gordon pedig annyit nem vesz észre, hogy az alkotmányos rendet törvénytelenül felszámolták, és az bűncselekmény, amely ellen fel kellene lépnie, akkor alkalmatlan arra, hogy ”
    Nem Bajnai Gordon, hanem a – 2010-es választásokat megelőző években – a magyar társadalom, ( választásra jogosult polgárok ) és annak vezető- értelmiségi szelleme – sem ismerte fel a veszélyt.
    Nem kell messzire menni, elő kell venni Friderikusz Sándor politikai riport műsorait.
    Ezek a beszélgetések, lenyomatai annak, hogy miért történt minden úgy ahogy történt, ebből kifolyólag, a következményei is beláthatóak voltak.
    A kérdések mögött ott lapult az, ami bekövetkezett, na nem a 2/3- os győzelem, hanem amit a 2/3- os győzelem lehetősége kínál, de tisztelet a kivételnek, amely fehér holló,senki nem mérte fel ennek a súlyát. Friderikusznak, meg mennie kellett.
    Az értelmiségiek, ne merjenek mutogatni a ” birka ” emberekre, ne merjenek, mert ők csináltak birkát önmagukból, az információt ők szolgáltatták.
    Az értelmiségiek lehetetlenítették el és tették el politikailag láb alól Gyurcsányt, azzal, hogy nem ismerték fel azt, amit MOST leírsz !
    Mit tehetett volna Gyurcsány? Hisz nem volt mögötte erő!
    Netán attól volt nárcisztikus, hogy kimondta a kimondhatatlant?
    A kiszivárogtatás ellenére, amely kelthetett volna akár pozitív hatást is,
    ( – volt e olyan aki mellé állt
    – volt e olyan aki ne nézte volna hülyének, gazembernek ( választási manipuláció ) ?
    Ha érett lett volna a társadalom – az ország fejlődését szolgálni hivatott értelmiség – arra, hogy értelmesen gondolkodva leszűrje belőle azokat a következtetéseket, amelyek megakadályozhatták volna, ennek a csürhének a rombolását, akkor nem lett volna egyedül, nagyon egyedül. Nem Gyurcsány volt nárcisztikus, hanem a jelent a múltban elértéktelenített értelmiség.
    Tisztelet a kivételnek, úgy ahogy vannak amblokk!
    A legtragikusabb az, hogy ahhoz meglehetősen tisztességtelenek és gyávák, hogy ezt beismerve mellé állnának, mert akkor nem mondhatnák el magukról, hogy ők az urak a gáton!
    Miről beszélünk?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +44 (50 szavazatból)
  19. Remek cikk! Kész vádirat is lehetne, de sajnos az emberek, velük együtt a nemétező ellenzék mindezeket nem akarja, vagy nem is tudja felfogni.
    Igaza van bumburinak is, az EU sem nagyon töri magát, akik világosan látják a helyzetünket, szólnak, reklamálnak, egyenlőre nem nagy eredménnyel.
    A Néppárt még úgy, ahogy próbálja ezt a kis diktátort védeni, de eljön az idő, amikor nekik is elegük lesz. Az EU nem engedheti meg magának a bomlasztást, a totális megsemmisülést egy idióta ámokfutása miatt.
    Cohn Bendit (alias vörös Dani) – ne felejtsük el – elsőként átlátta ennek az elmeháborodottnak tevékenységét.
    Kár, de Isten malmai lassan őrölnek!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +30 (34 szavazatból)
  20. Gyöngyi Péter
    Csak azt ne hidd,hogy ezért nem reklamált senki!Gyanítom,hogy nem csak én!
    Én,bár közöm nem volt hozzájuk,írtam egy levelet az akkor még Gyurcsány vezette pártba egy Ildikó nevű nőnek.Leírva mindazt a gyalázatot,amit akkor még csak készültek elkövetni,előrevetítve,hogy mi lesz a következménye annak a gyalázatnak,ha megtörténik!
    Megtörtént. Senki nem vont le semmilyen következtetést.Helyette piedesztálra emelték azt a macskajancsi Mesterházyt!
    Amit Friderikuszról írsz,és a műsoráról,az igaz.Akkor még néztem ATV-t.
    Ennek az országnak nem kellenek a normálisan gondolkodók.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +21 (27 szavazatból)
  21. Esetleg az összes Dr. aláírású törvény illegitím?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +23 (27 szavazatból)
  22. bumburi
    2013. május 19. vasárnap
    06:54
    “Csak azt ne hidd,hogy ezért nem reklamált senki!Gyanítom,hogy nem csak én!”
    Én nem hiszem, hogy nem reklamált senki.
    Én azt mondom, hogy a lelkünkben volt az a reklamáció, amely nem képezett erőt.
    Én azt mondom, hogy a szellemiség és a gondolatok síkján, hiába volt Friderikusz felkészült, egyedül volt a Gyurcsányi gondolatok pozitív végig kísérésében.
    Aki csupán és csak a gondolatok síkján megpróbálta értelmezni Gyurcsányt, annak is mennie kellett, mert nem volt mögötte erő!
    Én emlékszem arra a riport sorozatra, amit három egymás után következő nap Gyurcsánnyal készített – azt mondván, legalább hallgassuk meg – és láttam az akkori Egészségügyi Miniszterrel is. Keveseknek ért el a tudatáig, vagy sokaknak – ki tudja – amit mondtak, de egy biztos nem volt mögöttük erő, és ez nem mond annak ellent, hogy Te kinek írtál, felismerve a zajló folyamatok negatív hatásait, mert a felismerés hiányában, te mögötted sem tudott erő képződni!
    Az MSZP volt potentátjai, védik a mundér becsületét!
    Kegyetlen érzés lehet megtapasztalni, hogy amit képviseltek a 2006-os Öszödi beszéd után, az tönkretette az országot és azt, ami – sokukról hiszem – vezérelte őket, hogy politikusok legyenek, elszállt, mert nem vagy rosszul éltek a lehetőségeikkel.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +21 (27 szavazatból)
  23. Nagyon jó, és sajnos igaz!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (16 szavazatból)
  24. Amit Bartus úr leír ebben a cikkében, az maga az isteni igazság. Az alkotmányos rend megváltoztatói kivétel nélkül bűnözők. Jog szerint valamennyi súlyos büntetést érdemelne. Egyetlen egy akadálya van ennek: Bűnpártolásban részesek azok is, akik ennek a főbenjáró bűncselekménynek az elkövetését támogatták. Ez körülbelül annyit jelent, hoga kevés kivétellel az egész magyar “népet” meg kell büntetni. Kivétel a 18 év alatti korosztály, a szellemileg korlátozottak, és néhány hozzánk hasonló “ellenálló” Második nagy gondom az, hogy nem tudom ki emelhetne vádat, és ki itélkezhetne ebben a bűnügyben? Talán a popot péter, meg az ő ügyészei? Vezetőszáron magukat kellene előzetes letartoztatásba vezetniük. Található az országban egyetlen olyan bíró, aki nem vétkes ebben az egetverő gdisznóságban? Azt hiszem, nincs más lehetőségünk, mint belenyugodni abba, hogy az egész magyarság bűnöző. A hőkölés népe nem érdemel kiméletet, de mégsem lehet egy országot börtönnek nyilvánítani, és határaira rácsot helyezni. Elég büntetés ennek a hitványságára olyan büszke nációnak, hogy ebben a halott országban, ilyen hitvány vezetők rabságában nyomorog. Mit lehet itt nekünk elégedetleneknek csinálnunk? Ady azt hiszem szépen megírta:
    “De ha a piszkos, gatyás, bamba
    Társakra s a csordára nézett,
    Eltemette rögtön a nótát:
    Káromkodott vagy fütyörészett.”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +23 (27 szavazatból)
  25. nem csak schmitt és orbán számíthat életfogytiglanra, hanem a háttérembereik is, mint a simicska, földi lacika, lázárék és a többi mocskos oligarcha fattyú,
    mindazok, akik valamilyen formában is haszonélvezői ennek az embertelen és újnyilas rendszernek.
    ha külföldre szökdösnének, utánnuk kell menni, visszahozni, elítélni és megbüntetni őket. a fattyaikkal együtt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +20 (24 szavazatból)
  26. Schmitt Pl doktorija és az által elkövetett egyéb gaz cselekmények önmagukban
    is bűnügyek. Mindet akként kell kezelni. A 2/3 direkt kiválasztott egy mindenre
    kapható – jellemtelen – illetőt, aki zsarolható volt. Ki hiszi azt el, hogy nem ezért
    jelölték a – mindenki felett álló – kimagasló funkcióba? Láthattuk zsarolni sem
    kellett Ő SAJÁT MAGA, ÖNÁLLÓAN képviselte így az országot!
    .
    Az itt felsorolhatok azonban smafuk az egy hitszegő magatartásához:
    ALÁÍRTA ANNAK ELTÖRLÉSÉT, AMIRE FELESKÜDÖTT!
    .
    E L T Ö R Ö L T E AZ ÉRVÉNYBEN LÉVŐ A L K O T M Á N Y T,
    ezzel JÓVÁHAGYTA A FIDESZ SZABADRABLÁSÁT, melyben ő is részt vett!
    .
    Kell még ezek után indokolni, hogy KIK VEZETIK AZ ORSZÁGOT?
    Maguk közül választották e feladatra a legalkalmasabbat!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +25 (29 szavazatból)
  27. Mielőtt az egész népet leváltanánk, ismerjük el, hogy csak Gyurcsány a hibás!
    - Nem vitette el néhány évre, előzetesbe a kordonbontókat.
    - Nem tett rendet az Mszp-ben. (Karsai, Szily, stb.)
    - Nem tette helyre a koalíciós partnert. (Horn, Demszky, stb.)
    - Stb.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (29 szavazatból)
  28. Gyöngyi Péter
    Igazat kell adjak Neked! ++++++++++

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (15 szavazatból)
  29. Lesz még Magyar Köztársaság!

    Mindenkivel szemben a saját mércéjét és a saját eszközeit kell alkalmazni, ezért javaslom, hogy az alkotmányos puccs korrigálásaként és eltörléseként EGY törvényt VISSZAMENŐLEGES hatállyal hozzon majd meg az új országgyűlés: HAZAÁRULÁSÉRT HALÁLBÜNTETÉST!

    Vigye el az ördög orKbánt MOST!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (16 szavazatból)
  30. Kedves Laci! Írásaiddal mindenben egyet értek. Nagyon el vagyok keseredve amiatt, hogy ez az elmebeteg ide tudta süllyeszteni az országot. A kiút az, amit régóta mondasz, de ha fel is ismerik szavaid kapcsán, nem tudják a megvalósítás koreográfiáját összehozni. Mi meg beledöglünk. És ahogy a dolgok jelenleg állnak, nincsenek jó előérzeteim a jövőre nézve. Itt már csak a csoda segíthetne. Ha az “ellenzéknek” egy csepp esze volna, megfogadna Téged fő ideológusának és pontról pontra végrehajtaná tanácsaidat.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (20 szavazatból)
  31. A lefestett kép igaz és elszomorító, tökéletes korrajz tökéletlen világunkról.
    Aki eladja a lelkét, az fizetni fog érte. Egyszer valamikor.
    Aki nem adta el, megkapja a jutalmát. Egyszer valamikor.
    Jó lenne megérni az évszázad maffiaperét, de tartok tőle, hogy csak gyerekeink fogják talán.
    .
    Ha ilyen iramban történik a középkorúak és fiatalok elvándorlása, nem marad itt senki aki kemény ellenzék lenne, lehetne.
    A nagy többség betagozódik. Azok is, akiknek a lelkük mélyén nem tetszik.
    Elrejtik a nemtetsziket.
    Én teljesen kilátástalannak érzem a jelenlegi helyzetet.
    Azt tudjuk, hogy a “megváltáskor” miket kell majd csinálni.
    Amit nem tudunk az a megoldás. Változatlan a véleményem.
    Diktatúrát demokratikus eszközökkel leváltani nem lehet.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +19 (23 szavazatból)
  32. "tisztelhölgyeimésuraim"

    .
    .
    A nagy költők, mindig váteszek is [adalék a cikk címéhez]
    .
    “…CSAK ÚGY DOKTORÚR Ő,
    AHOGYAN ÉN ORVOS.
    .
    BESZÉL MAJD AZ UTÓKOR
    DOKTOR BUBÓRÓL …” . (részlet Romhányi József Dr Bubó c. költeményéből)
    .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (12 szavazatból)
  33. Kedves Bartus Laci! Tudom, hogy könyvet írsz, és nincs rá elég időd. Tájékoztatlak, hogy közben megírtál egy könyvet. Az elmúlt három évben itt közreadott cikkeidet szépen sorbarakod, és megvan a nem is olyan karcsú kötet. Címe: “Az alkotmányos köztársaság felszámolása Magyarországon 2010-13.” Én már elolvastam, gratulálok hozzá, briliáns munka!
    A mostani cikkedből kiemelném azt a mondatot, hogy “Ha a Nemzeti Együttműködés Rendszere illegitim, akkor az általa kiírt választások is azok, és a választások végeredménye is az, függetlenül a győztestől.” A bojkottvitában ez a legfontosabb érv. A fideSS uralma nem szerencsétlenkedő kormányzás, téves gazdaság- és társadalompolitika, hanem bűnügy, bűncselekmények összehangolt sorozata, maffiamódszerekkel elkövetett államcsíny és az államhatalom eszközeit felhasználó maffia-bűncselekmény egyszerre. A történtek felgöngyölítése, a szükséges következtetések levonása és a szankciók kiszabása a helyreállítandó független igazságszolgáltatás feladata. Egy politikai váltással a kérdést nem lehet lezárni, még kevésbé megoldani, hogy többé ne fordulhasson elő. Az igazságszolgáltatás mellőzése a probléma megoldásában valójában önbíráskodás. Ahogy nem ismerhetjük el egy fülkeforradalom legitimitását, nem fogadhatjuk el egy “fülke-ellenforradalomét” sem. A bojkott tehát nem csak praktikus okokból szükségszerű, azaz, hogy egy diktátort nem lehet demokratikus választásokkal leváltani, hanem elvi okokból sem, mert egy diktatúrát sem lehet demokratikus eszközökkel megszüntetni. Az új győztes ugyanis kénytelen lesz a diktatúra intézményeit használni, semmi nem biztosítja, hogy nem csupán kurzus és diktátorváltás történik.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +25 (29 szavazatból)
  34. "tisztelhölgyeimésuraim"

    .
    .
    Kecskeméti
    Károly !
    .
    Ha a legjobb 100 barátodnak SMS-ben felhívod a figyelmét erre az Amerikai Népszava Online(!) cikkére azzal, hogy “add tovább” olcsóbb megoldással mindenkihez eljut a mondanivaló és ráadásul új olvasókra is szert teszel – teszünk.
    .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (18 szavazatból)
  35. Egy elszomorító felhőcske takarja el az egész napot. Európa és az egész világ hallgat arról a nyilvánvaló bűncselekményről, amit Schmitt Pál dr. Schmitt Pálként elkövetett és de jure ismeri el azt a de factó bűntényt..
    Hol az EU elnöke, az EP és az ÁLAMFŐK, aki ezzel a mocsokkal bepiszkolták a kezüket?
    *
    A másik kis apróság, amelyre ugye már utaltam és Bartus L. is megemlíti, hogy egyetlen tollvonással …………………
    Bajnai úr közben nyugodtan beszél hülyeségeket, mert a gyurcsányi demokráciában, (amely ma is fennáll Mo.-on ) nincs számonkérés, megbocsájtás, egymás keblére borulás, puszi, puszi van A nyilas képviselő nokája pénzügyér, a nagy irodalmár Úz Bencét méltatja és bajszos kurucunk hamvvederrel szaladgál.
    Éljen az árvalányhaj, haj, tschikós, gulyás, barackpálinka és Krasznahorka büszke vára. József Attila szobrot a Dunánál a Dunába!
    Bocs, kinint nyalogattam.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (21 szavazatból)
  36. Gyöngyi Péter! Egyetértek veled!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (11 szavazatból)
  37. Ha a kormányon lévő pszichopaták alkotmány ellenes hazaárulását az ellenzék nem veszi észre, akkor lényegében ők az első számú felelősek az orbánizmus cselekedeteiért. Ez az ellenzék egy tehetségtelen, politikai infantilizmussal rendelkező társaság. Megoldást már csak az újonnan alakult pártoktól remélhetünk.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (8 szavazatból)
  38. Kétségtelen tény, hogy már az első pillanattól fogva az alkotmányos rend megdöntése volt orbánék célja. A cikk egyik kulcsmondata összefoglalja valamennyi problémát ezzel kapcsolatban:”Mivel az erőszakszervezetek fölötti hatalommal Orbánék rendelkeztek, és nem kelt senki az alkotmányos rend védelmére, nem volt szükség erőszak alkalmazására. ” Lassan mondom, hogy a hülye fidesz-hívő is megértse: NEM KELT SENKI AZ ALKOTMÁNYOS REND VÉDELMÉRE! Sem Sólyom, sem az mszp, sem az mdf, sem az alkotmánybíróság, sem a legfőbb bíró, sem a szakszervezetek, sem a véleményformáló értelmiség (Lengyel, Kéry, Babarczi, stb.). Kit hagytam ki? Mindenki ünnepelt, hogy az idegbeteg, nárcisztikus Gyurcsányt és pártját porrá verték az ezerharmaddal. Bocsánat, elfelejtettem, hogy köhögött a bolha, amikor kicsit később fodor gábor baráti levelet írt régi cimbijéhez, önmérsékletere kérve. Az nem zavarta, hogy a pártja részese volt az idegbeteg, nárcisztikus Gyurcsány kormányának. Beállt a kórusba, oda is lett az szdsz. Az senkit nem érdekelt, hogy a fidesz mit fog csinálni, tekintettel az előző kormányzása alatt szerzett tapasztalatokra éls az ellenzéki magatartására. A normális, elfogulatlan, demokratikusan gondolkodó emberek már akkor tudták, hogy ebből ez lesz. Ma már azt gondolom, hogy a fent felsorolt tényezők (Sólyom,Lengyel, Kéry, stb…) is tudták, csak nem akarták tudomásul venni, mert azt gondolták, hangoztatták, hogy még ez is jobb, mint az idegbeteg, nárcisztikus Gyurcsány. VALÓBAN? És miért nem akarja senki, hogy fény derüljön az öszödi beszéd kiszivárogtatására? Mert olyan disznóságok derülnének ki, amelyek megmagyaráznák a mai helyzetet és sokmindenkiről kiderülne, hogy sáros ebben az alkotmányos puccsban. Kósáné elhíresült mondatából ma már csak arra ügyelnek, hogy tisztességesnek látszanak. Az már meg sem fordul a politika szereplőinek a fejében, hogy azok is legyenek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +20 (24 szavazatból)
  39. A legnagyobb baj az, hogy az ellenzék is hiteltelen! Hiába mondják Mesterházyék, hogy ők a legnagyobb párt (na ja, Puchhal együtt), hiába igyekszik a jószándékú, tehetséges (balek) Bajnai, hiába tesz akár mit is (a mindenki által leamortizált, karakter gyilkolt) gerinces Gyurcsány, már teljes a bizonytalanság.
    Van egy óriási tábor, akik kivárnak. Abban a jelenlegi hatalom tisztában lehet, hogy őket nem választják, hiába a beígért akár 30%-os rezsicsökkentés. A hazugság nekik nem kerül pénzbe, csalinak talán beválik!
    Az ország ilyen morális, gazdasági csődben nem volt, mint amit ezek teremtettek a 3 év alatt. Itt teljes tabula rasa-t kellene csinálni visszamenőleg 89-től, megnyitni az összes ügynökaktát, feltárni az összes korrupciós ügyeket, az abban résztvevő politikusi köröket és végre elszámoltatni őket pártoktól függetlenül. Ez akár visszamenőleges törvényekkel igen is megoldható lenne ÁLLAMÉRDEK-ből!
    Az a sokezer milliárd, amit elsíboltak, amiből gazdagodtak/nak a familiájukkal együtt, amik off shore cégekben klf. szigeteken, külföldi bankszámlákon kamatoznak, kerüljenek vissza a magyar államkasszába!
    Az érintett politikai maffiózók pedig érdemeljék ki megfelelő büntetésüket egy független (akár EU-t bevonva) bíróság, ügyészség ítéletével. Ezek a politikai maffiózók, bűnözők, soha többé ne vehessenek részt a politikában, sem közéletben! Ez nem csak a fideszre, hanem az Mszp-re, Szdsz-re, Mdf-re, Kisgazdákra, törvényhozóira, ezek totális kiszolgálóira is vonatkozik. Mindazokra, akik ma is haszonélvezői, részt vettek/nek és tevőlegesen közreműködtek/nek egy ország kifosztásában, tönkretételében!
    Nem vagyok jogász, csak próbálok racionálisan gondolkodni. Szerintem, elképzelésem szerint egy normális ország csak így működhet, ha a teljes megtisztuláson átmegy. Akkor viszont az alapoknál kell kezdeni.
    Lehet, hogy ez nem fog menni egyik napról a másikra, de lassan célt ér.
    Nem a boszorkányüldözés a cél, csak egy ország mentése a pokolból.
    Ehhez viszont a fentiek szükségszerűek. Szerintem.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (18 szavazatból)
  40. Senca : Erkölcsi levelek-ben írta:

    ” Az ostobaság sohasem hoz nyugalmat. Félelem van fölötte, félelem van alatta, reszket jobbról, reszket balról”

    Gróf Széchenyi István írta:

    “Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba, vagy komisz emberek ülnek egy bölcs és becsületes nép nyakára, akkor a nép azokat a silány fickókat minél hamarabb a pokol fenekére küldi.
    De, ha egy hitvány kormány huzamosan megmarad a helyén, akkor bizonyos, hogy a nemzetben van a hiba.”

    Ady Endre írta a Nagyváradi Napló 1902. január 31-i számában.

    “Néznek bennünket kultúrnépek. Látják képtelenségünket a haladásra, látják, hogy szamojéd erkölcsökkel terpeszkedünk, okvetetlenkedünk Európa közepén, mint egy kis ittfelejtett középkor, látják, hogy üresek és könnyűk vagyunk, ha nagyot akarunk csinálni zsidót ütünk, ha egy kicsit már józanodni kezdünk rögtön sietünk felkornyintani bizonyos ezeréves múlt kiszínezett dicsőségének édes italából, látják, hogy semmittevők és mihasznák vagyunk, nagy népek sziklavára, a parlament nekünk csak arra jó, hogy lejárassuk. Mi lesz ennek a vége szeretett úri véreim? Mert magam is ősmagyar volnék s nem handlézsidó, mint ahogy ti címeztek mindenkit aki különb mint ti. A vége az lesz, hogy úgy kitessékelnek bennünket innen mintha itt sem lettünk volna.

    Legyünk ez egyszer számítók. Kerekedjünk fel s menjünk vissza Ázsiába. Ott nem hallunk kellemetlenül igazmondó demokratákat. Vadászunk, halászunk, verjük a csöndes hazai kártyajátékot, s elmélkedhetünk ama bizonyos szép ezredéves álomról.

    Menjünk vissza szeretett úri véreim. Megöl bennünket itt a betű, a vasút. meg az a sok zsidó, aki folyton ösztökél, hogy menjünk előre. Fel a sallanggal, fringiával, szentelt olvasókkal, kártyákkal, kulacsokkal, agarakkal, versenylovakkal és ősökkel. Menjünk vissza Ázsiába!.”

    Úgy tűnik, mintha az orbánizmus meg akarná fogadni Ady tanácsát, – egyre jobban közeledünk Ázsiához.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +17 (21 szavazatból)
  41. Elnézést, az első szó helyesen: Seneca

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (6 szavazatból)
  42. Tisztelt Bartus László!

    Elemző írását elolvasva ismét azt kell mondani, hibátlan a logika, a tények alapos feltárása és a következtetések levonása. Minden, amit leírt, igaz, függetlenül attól, hogy ezt néhány száz vagy ezer embernél több nem olvassa illetve, ha olvassa is, nem érti. Ön a jövőnek ír, valószínű, hogy az utókor messzebbről tekintve jobban felfogja a folyamatok lényégét, mint mi, akik benne élünk. Egy valódi „state capture” történt, amit a fidesznek nevezett maffiaszerű szervezet maximum 10 fős vezérkara megtervezett, kivitelezett. Ők nem négy évre terveznek, hanem generációkra. Eszük, pénzük, szolgahaduk, propagandagépezetük és ma már óriási hatalmuk is van hozzá, hogy tartós legyen az állam elfoglalása. Az első három évben a rendszerük totálisan kiépült és mi benne élünk a hétköznapjainkban. Három év után sok politikával nem foglalkozó kisember is érzi, hogy nagy a baj, akár csak a vészkorszakot megelőzően, de főlehajtásba, hallgatásba vagy a szerencsésebbje nyugatra menekül. Nem könnyű tudomásul venni az igazságot, főleg azoknak a jobb világban reménykedő megtévesztetteknek, akik 2010-ben még a szavazatukat is adták ehhez
    De ha már az igazságnál tartunk, ne hagyjuk ki Orbánék teljhatalomra jutását szándékos cselekvéssel vagy országrontó dilettantizmussal előkészítőket sem, akik ma többségben az ellenzéki pártokban ülnek és a mai napig osztják az észt. Hálából ők lehetnek Őfelsége ellenzéke. Mesterházy a Die Weltnek minap adott nyilatkozatában elismerte „világos: csak a mi hibáink ajándékozták meg egyáltalán Orbánt kétharmados többséggel.” Igaza van, bár ő ezt főleg a korrupcióval összefüggésben mondta. Végül is ők tették lehetővé a NER forradalomnak hazudott alkotmánydöntését. Akkor viszont ő és a társai is mehetnének a Bartus úr által felsoroltakkal együtt a börtönbe, mint bűnsegédek. Arról nem is szólva, hogy amennyiben Bartus úr logikája alapján a megdöntött 89-es Alkotmányt tekintjük a mai napig legitimnek, akkor a 2006-os események szintén államellenes puccskísérletnek tekinthetők. Tehát felvethető lenne azok felelőssége is , akik az őszödi beszédet az Mszp-ből tudatosan kiszivárogtatták, megnyitva az utat az alkotmányos rend folyamatos és tudatos gyengítése és a 2010-es évet követő „forradalmi” megdöntése előtt. Igazat adok Önnek Gyurcsány Ferenc bírálatában is. A fentiek ismeretében nem lemondania kellett volna 2008-ban, hanem nyilvánosságra hozni a puccsisták nevét és világgá kürtölni a puccskísérlet tényét. Helyette olyasmiket mondott, hogy „Soha nem fogom a magyar baloldalt bántani.” Az összeesküvők megnevezése helyett lemondott, aztán a nyílt utcán leköpték. Nem szól semmit, letörölte és hazament. Hiteles ellenzék azóta nincs és nem is látszik a láthatáron ilyen, így a NER-rel szembeni fellépés jelenleg esélytelen. Valószínű, hogy az Orbán-rendszer az országon kívülről érkező hatásra fog megbukni, mert lényegéből adódóan az egész világgal keresi a konfliktust.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +22 (26 szavazatból)
  43. “Ne féljenek, megvárjuk. Van időnk.” Hát nincs. Nagy az esély rá, hogy Orbánék 2014-ben is nyernek, ami a rendszerük stabilizálását “eredményezi” Nem érdemes azzal számolni, hogy kihalnak és nyom nélkül etűnnek.Ahogy a szoci rányomta a bélyegét generációk gondolkodására, úgy ez is rá fogja nyomni és felnövekvő generációknak az lesz a természetes, a normális, ahogyan nálunk történnek a dolgok. Itt minden lesz, csak önérzetes, öntudatos, szuverén polgár nem.Az alattvalói attitűd az, amit már most elkezdtek nyomatni.Az alázat, a fennsőőbbség mindenáron való tisztelete, a kételkedés száműzése.Minden úgy jó, ahogy van, ahogy elrendeltetett. Ezek lesznek az új generációk világlátásának sarokpontjai.Ezek nem egy választási ciklus alatt tűnnek el, hanem évtizedekig tartó folyamatos fejlődéssel, amire esély sincs. Ez az új generáció fogja bíróság elé küldeni Orbánékat ? Az elé a bíróság elé, amelynek a leendő bírói ma 30 %-ban jobbikos szimpátiájúak? Ez az elszámoltatás szerintem a scifi műfajába tartozik.Ami sajnos előre vetíti, hogy Magyarország tartósan le fog szakadni nem hgy az európaiságról, de a környező országokhoz képest is. Egy zárvány lesz Európa közepén a dohos ” nemzeti”-keresztény agyrémmel együtt. Vannak a világban ilyen megrekedt országok, amelyek folyamatosan csúsztak le és ott stabilizálódtak. Nyilván az ott élőknek azt nyomatják, az a létező világok legjobbika.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (16 szavazatból)
  44. porszem
    2013. május 19. vasárnap
    08:07

    “- Nem vitette el néhány évre, előzetesbe a kordonbontókat.”
    Mert nem volt mögötte erő.
    A koalíciós pártok ideológiai nézet különbsége, akár gazdasági, akár a politika – filozófiai értékekkel kapcsolatban ( az SZDSZ egyfolytában kommunistázott,) anakronisztikus liberalizmusával, még azt a hirtelen bejött cselekvési kényszert is leállította, amely az egészséges működéshez szükséges volt.
    Gyurcsánynak, csak a kompromisszumokra volt lehetősége.
    Az árnyékhatalom szerepéről, már nem is beszélve!
    Gondolj bele, a Kulcsár ügy videó felvételére!
    ————————–”—————————–
    “Nem tett rendet az Mszp-ben. (Karsai, Szily, stb.)”
    Nem tehetett rendet az, az MSZP-ben, akik ebbéli szándéka miatt hozták nyilvánosságra, a zárt körben elmondott Őszödi beszédet – sunyi alattomos módon – nem gondolva arra, hogy ez mibe kerülhet nekik és legfőképp az országnak!
    Micsoda szellemi nihil uralkodhatott és uralkodik ott?
    —————————–”——————————
    “Nem tette helyre a koalíciós partnert. (Horn, Demszky, stb.)”
    Tudom, hibájának azt rovod fel, hogy nem ismerte fel, nem lehet velük ( MSZP-SZDSZ ) együtt dolgozni, vagy felismerte, és nem volt hozzá ereje, hogy lemondjon.
    Gyurcsány legnagyobb bűne, mégsem ez, hanem az, hogy az egyedüli ember az országban, aki világlátásával, szellemi kvalitásaival, a belőle robbanni készülő energiákkal, kenterbe veri a politikai közéletben megjelenő értelmiségi elitet.
    Horn-t és Demszkyt, nem tehette erőteljesebben a helyére, mert robbant volna a koalíció, így – bár úgy tűnik, önös megfontolásokat választva – maradt, és úgy tűnik az ország érdekeit előtérbe helyezve, beindított egy olyan folyamatot, amely a stabilizálódást helyezte előtérbe úgy, hogy – a saját idejükben – visszafordíthatatlanná tette azt.
    Ezért ítélem el Bajnait, mert ugyanúgy önállóan akarná elvenni a babért, mint Orbán, az őt megelőző ciklusokban beruházott létesítmények mai sikeréért.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (19 szavazatból)
  45. Gyöngyi Péterrel tökéleesen egyet kell érteni. Ideje lenne sok ember részére, ha legalább a politika alapelveivel tisztában lennének. Remélem Bartus László könyve össze fogja foglalni a politika törényszerűségeit. A könyvet annakidején el kell juttatni a középiskolákba és az egyetemek hallgatóinak is.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (11 szavazatból)
  46. Norbert: A legfőbb államérdek éppen az, hogy ne legyen visszamenőleges törvénykezés. A cél nem szentesíti az eszközt, különösen, hogy esetünkben a cél maga a tiszta eszközök és áttekinthető szabályok rendszere, amit jogállamnak nevezünk. A visszamenőleges törvénykezés az önkény és önbíráskodás explicit megnyilvánulása.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (11 szavazatból)
  47. Admin, ez minősíthetetlenül jó, erős írás. Tartsd fenn a “legolvasottabb” rovatban, lehessen rákeresni a jövőben a legegyszerűbb módon. (Bár elmentem, de még nem tudom hogyan fogom hasznosítani.)

    Nna, elkezdődhet valami. Véleménygyűjtés adekvátoktól?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (10 szavazatból)
  48. aristeides
    2013. május 19. vasárnap
    11:36
    Keveset olvastál Bartustól?
    A színvonal mindig kimagasló!!!! :)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (11 szavazatból)
  49. Philip Marlowe
    “itt minden lesz, csak önérzetes, öntudatos, szuverén polgár nem.Az alattvalói attitűd az, amit már most elkezdtek nyomatni.Az alázat, a fennsőőbbség mindenáron való tisztelete, a kételkedés száműzése. Minden úgy jó, ahogy van, ahogy elrendeltetett. Ezek lesznek az új generációk világlátásának sarokpontjai.Ezek nem egy választási ciklus alatt tűnnek el, hanem évtizedekig tartó folyamatos fejlődéssel, amire esély sincs.”
    Egyetértek. Végtelenül álságosnak tartom ezért az Mszp álláspontját, hogy az EU-nak csak a kormánnyal van baja, a magyar emberek nem tehetnek semmiről és ne őket büntessék. Ha a magyarok egyharmadában csak feleannyi önérzet, polgári öntudat és saját sorsáért kiállni való képesség lenne, mint például a mai német táradalomban, amelyik tanult a múltjából, akkor Orbán és a sleppje már régen közmunkásként söprögetne a felcsúti árokparton. Ehhez a rendszerhez kell egy tömeg, amelyik örömmel asszisztál hozzá, amelyik ezt szereti. Az erős államot meg a keresztény fundamentalizmust , mini diktátorral és nemzeti nacionalista szósszal tálalva. Vegyük észre, erre van igény.
    Szívós munkával és jó oktatással is minimum egy nemzedéknyi idő alatt lehetne kitakarítani a fejekben most meglevő tudati szennyezést.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (12 szavazatból)
  50. emigrant, 9:04.
    Nono, ne kapkodjunk:
    “… egy diktátort nem lehet demokratikus választásokkal leváltani…”
    Grósz ne lett volna diktátor, a Kádár-rendszer nem volt diktatúra?
    Vagy csak Antall nem tudta, hogy forradalmi vezető volt?
    Egy komplett magyar értelmiségi állományból egyetlenegy figura ismerte fel elhíresült mondatának valóságát teljes terjedelmében:
    “Tetszettek volna forradalmat csinálni”. Bartus most írta le, hogy ez a zsarnok hogyan és mire használta felismerését.
    Ez pedig nem tehetség (amint azt P. Lendvai “hasznos idiótaként” ma is sujkolja), hanem a rablógyilkos mindenkori szükségszerű lépéselőnye az erkölcs előtt.
    Egyfolytában az jár az agyamban, ki mindenkinek küldeném meg ezt az írást. A sok rendszerváltó idiótának, akik még most is szajkózzák, hogy a mai rendszer “még” nem diktatúra, vagy képtelennél képtelenebb jelzős szerkezettel próbálják mentegetni – saját intellektuális bukásuk, bűnük, népárulásuk tényének elhazudására.
    Szóval azért Debreczeni nem egy buta ember. Mind a 2/3 totalizmusának, mind a bojkott felvetésnek elsősége igazolja. De ez már egy másik történet.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (7 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos