Budapest – A Szabad Művészek nyomatékosan arra kérik Fabényi Júliát, a Ludwig Múzeum igazgató posztjának várományosát, hogy „versenytársához” hasonlóan, tegye nyilvánossá pályázatát. Ez nem csupán természetes gesztus lenne, de a tisztánlátást is segítené, és egyértelmű helyzetet teremtene.
Tekintettel arra, hogy Magyarországon az önkényes jogalkotók által létrehozott jogi szabályozás az utóbbi években egyre inkább a döntéshozói folyamatok nyilvánosságának kiszorítására irányul, és a Ludwig Múzeum igazgatói pályázatának lebonyolítása is ennek jegyében zajlik, a Szabad Művészek a következő nyomatékos kéréssel fordul Fabényi Júliához:
Az elmúlt napokban nyilvánosságra került a Ludwig Múzeum vezetői pályázatával kapcsolatos bíráló bizottsági javaslat, mely a főigazgatói pozícióra Fabényi Júlia művészettörténészt javasolta. Ismereteink szerint két érvényes pályázat érkezett be a minisztériumba, ezért joggal lenne elvárható, hogy mind a két pályázatot – még a miniszteri kinevezés előtt – tegyék nyilvánossá, megismerhetővé.
Ezt Bencsik Barnabás megtette – annak ellenére, hogy a pályázati anyagokat a minisztériumnak kellene a pályázati folyamat során elérhetővé tennie – az exindex.hu oldalán.
Ezért nyomatékosan kérjük Fabényi Júliát is, hogy haladéktalanul tegye nyilvánossá a pályázatát, ezzel is megtisztelve mind leendő munkatársait, mind pedig a szakmai közvéleményt! Ez olyan természetes gesztus lenne, amely segítené a tisztánlátást, és egyértelmű helyzetet teremtene.
Egy ilyen pályázat megmérettetés, ahol programok és koncepciók versenyeznek egymással, a szakmának, a közvéleménynek, az intézmény munkatársainak joguk van megismerni ezeket!
Szabad Művészek
A mai Magyarországon teljesen mindegy, hogy egy pályázat nyilvánosságra kerül vagy sem. A hatalom a neki politikailag kedves, a hozzá és ideulógiájához hű embert fog kinevezni. Azt, hogy Fabényi Júlia ennek a kritériumnak megfelelel-e ennek a kritériumnak, azt nem tudom.
Megjegyzem, Magyarországon az 1980-as évek közepén szüntették meg a kinevezéseknél a politikai alkalmasság követelményét. Most újra az azt megelőző időhöz tértek vissza, sőt annak is ahhoz az időszakához, amikor a politikai lojalitás volt a kiválasztás elsődleges szempontja.
Tapasztalhatjuk, hogy 3 éve minden területen a politikai lojalitás nyeri el a “méltó” ” jutalmat. Így volt z a színházaknál, és így volt ez a Fekete Györgynél is.
A társadalom, és gazdaság minden szintjén!
Egyáltalán nem meglepő a művészek felszólítása!Az más kérdés, hogy nem érnek el vele semmit!
Fabényi Júlia meg viselje ennek ódiumát, akár tehetséges, akár nem. Aki korpa közé keveredik…Önérzet kérdése.
Sajnos e pillanatban nem tudják még nyilvánossá tenni a Fabényi-féle pályázatot, mert a megbízók most írják.
Mennyire kell vigyázni!
LEGKÖZELEBB AZ ALAPTÖRVÉNYBE LESZ FOGLALVA, HOGY A NYERTES
- BÜNTETÉS TERHE MELLETT – NEM MUTATHATJA MEG AZ EREDMÉNYT?
(milyen nyertes és milyen eredmény? ezt majd az aktuális miniszteri rendelet
szabja meg idejekorán., mi köze másoknak ki mivel szolgált a jutalomra,
mely egyes helyeken akár 20% is lehet)
A Szabad Művészek hol élnek?
Lehet, hogy az is olyan “tudományos” “minőséget” képvisel, mint a minapi 24 milliós “tanulmány” a négyelemis információival…
Azt meg ki akarná nyilvánossá tenni?
Engem meg megbüntettek, mert a könyvtár dokumentációjából összeollóztam egy kis doktorit, egy nagy doktorit meg 35 millás tanulmányt. Egyikre sem fizetnek, kihez fordulhatok, mert a büntetést az viszont fizetni kell ?????
Netán a “Naív Szabad Művészekről” van szó ???