Egy magyar kisfiú tragikus sorsával kapcsolatban ismét a közbeszéd tárgyává vált a szekták térnyerésének aggályossága, mivel a gyanú szerint a szülők a fényevők „boldogságában” akarták részesíteni gyermeküket.
A boldogságra törekvés egyébként nemcsak az ember sajátja a Földön. A fák, növények „boldogan” növesztik gyönyörű leveleiket, virágaikat, bőséges termésüket, ha elegendő tápanyagot, napfényt, vizet kapnak. A kutya lelkes farkcsóválása mellett szinte mosolyogni is képes az ételt adó gazdi láttán, a macska elégedetten dorombol az eledelt nyújtó kéz simogatására. Az ember kicsit bonyolultabb képlet – bár ez sem biztos, hiszen keveset tudunk még a Föld élővilágának lelki életéről. A magunkét viszont nagyjából megérthető módon, a verbális kommunikációval – mindközönségesen beszéddel, és annak rögzített, áttételes változataival – bőségesen tárgyaljuk.
Amióta, nagyjából a XIX. század közepe óta egyre nagyobb teret nyer az individualizmus – fordítsuk most egyszerűen „énközpontúságnak” – az emberi boldogság keresése kitört a művészlelkek és istenhívők köréből, és mindennapi fogyasztási szokássá vált. Konzumálódott – hogy használjunk minél tudományosabbnak tűnő fogalmakat.
Eszemben sincs, hogy a világi örömöket mindenestől elutasító aszkétákat népszerűsítsem. De sok egészséges lélek számára csömört keltő, ahogyan boldogságot ígér a sok-sok gagyi eszme, tárgy. Az ember felszisszen, amikor szinte már mindenütt, de főképp amerikai család-filmekben hallható, mindennapi tárgyú telefonbeszélgetés végén elhangzik: „szeretlek”. „Hozzál fél kiló kenyeret, meg egy liter tejet estére, szeretlek” – jaj!
A fene tudja, hogy mitől van az, hogy az egyik ember még a feltornyosuló bajok, akadályok láttán is képes a továbblendítő jelet meglátni, a másiknak meg mindenről, mindenkiről van egy rossz szava. Talán a génektől – ahogyan azt Czeizel professzor kutatja –, talán a szocializációtól, esetleg mindkettőtől. Magam ez utóbbi feltételezésre hajlanék, és örök optimistaként úgy hiszem, a kultúrának, nevelésnek is meghatározó szerepe van abban, mitől válik valaki ilyenné vagy olyanná. Leszámítva persze a ma még jórészt nem ismert vegyi, biológiai folyamatok következményeit.
Gyakran tűnődöm azon: vajon a gyermekeink – és persze mi magunk is – kellőképpen tudatában vagyunk-e annak a ténynek, hogy minden valamihez képest létezik: a szép a csúnyához képest szép, az alacsony a magashoz képest az. Hadd éljek én is egy falvédőszöveggel: Nincsen öröm bánat nélkül… Az élet a változatosságával együtt teljes és érdekes, a válságok, kudarcok éppolyan természetesek, mint az ünnepek.
Ehhez képest a közbeszéd – elsősorban a média – mintha kizárólag a végletes érzelmek, érzemények fogságában vergődne. A tökéletes boldogság forrása csakis egy kávémárka lehet, a lélegzetelállító szépséget egyfajta tusfürdőnek köszönhetjük, a siker záloga kizárólag egyfajta autómárka. És nemcsak a reklámokban van így. Egy szokványos híradó nem nélkülözheti (?) a végzetes tragédiák, világra szóló sikerek bemutatását. Sőt, az ún. háttérbeszélgetéseket, ismeretterjesztő műsorokat is ellepik a végletek.
A „kedvenceim” a nagyobb ünnepekre felkészítő összeállítások, ahol aztán a kötelező boldogságélmény eléréséhez feltétlenül szükséges rekvizítumok sulykolása zajlik. Így kerülhet sor a nyúl alakú adventi koszorúkra Húsvétkor, a mikulás-piros léggömbökre Bálint napon. Nehéz a dolguk az „ünnep-felkészítőknek” –, hiszen a hétköznapokon sem hallunk mást, minthogy hogyan lehetnénk boldogok. Nem csoda, hogy a boldogságvárás sokakat kerget tragikus tévutakra.
Én például biztosan sokkal kevésbé lennék szorongó, ha a fenti sorok leírása helyett helyreraknám a tiszta ruhát, enni adnék a kutyának, felmosnám a padlót. Úgyhogy megyek is…
Mi a baj a mondat vegi “szeretlek”-el ? Kicsit “nyálas” a mi kemény magyar macsó önérzetünknek. Sok gyerek nem kap szeretet meg szóban sem. Kutatások igazolják hogy a szavaknak (és a gondolatoknak is ) hatalmas ereje van nem csak a mindennapi fizikai életre, de az egészséges tetsi – lelki feljodesre is.
Volt olyan eset hogy amikor azt mondtam egy baratomnak hogy szeretem elnemult es csak hosszú idő után tudott megszolalni. Azt mondta hogy ilyet meg sohasem mondott neki senki . (Nem vagyok Gay ő is tudta, de egyszerüen a magyar kulturaban nincs elegge hasznalva a szeretlek szó. Angolban az I like you, és az I love you teljesen mast jelent magyarban kicsit összemosódik ezért a szeretet kifejezését leginkabb a szerelmi kapcsolatra tartogatjuk. Persze azt sem mondjuk hogy “tetszel”, mert sokkal jobb fejek (lazábbak, cool-abak) vagyunk ha a “csipem a burád”, “birom az atyad” pótkifejezéseket hasznaljuk.
A boldogságról : A boldogság egy elégedettség érzés, (de nem befejezett, beteljesedett megelegedés), hanem egy olyan állapot amikor az ember elégedett a saját életével, amikor a sikerek és kudarcok (mert még ilyenek is lehetnek) aránya a sikerek felé billen (erőssen). Amikor az ember elégedett a jelnlegi állpotával és JÓ REMÉNYEKKEL néz a jövő felé. Ez az utolsó a legfontosabb része a dolognak. Amiko rmár nincs remény, amikor megálltak a dolgok, amikor nincs előrehaladás akkor valami kezd elhalni. Nem a visszaesésről beszélek hanem arról, amiko rmár nincs miért küzdeni amikor feladjuk vágyainkat amikor beletörödünk, a visszaesés ezután fog bekövetkezni.
Sok kulturában az emberi élet utat általában egy ívvel mutatják be. Van egy kezdeti (születési) pont ahonnan az ember élete elkezd emelkedni , aztán egy tetőpont és aztán a hanyatlás egészen a sírig.
A zsidó emberek életutját egy egyenes szimbolizálja, folytonos emelkedés egészemn addig mig az ember talalkozik a teremtojével.
Ebben a kuturában az idős az értékesebb, több élettapasztalat, emberi kapcsolatok, és a megjárt életut miatt.
A két filozófiai mentalitás között a lényeges különbség hogy a masodik a folyamatos emelkedés miatt potenciálisan magaba hordozza a boldogsághoz szükséges optimizmust, mig a hanyatló görbe ennek az ellenkezőjét.
A magyar nyugdijasok az aktiv munka után egy passziv tulélési módra váltanak ahol a fő cél ( a gyerekek segitesen kívül) a halalra való felkészulés – még a kormányunk is ezt várja el. Lasd nyugdijak -
A fejlettebb orszag nyugdijasaik elete a nyugdijba lépéskor kiteljesedik. Elindulnak utazni, hobbikat es passziokat kezdenek, elkezdik igazabol elvezni a szorgos élet gyümölcseit.
Igen természetesen vannak gazdasági különbségek de a boldogság megtalálása és megélése sokkal inkább mentális állapot mintsem a körülmények véletlen összejátszása. Mindenkinek a szívében vannak vágyak, és amikor az élet ezeknek az Istentől kapott vágyak (nem a társadalom/kultura/Médiák általgerjesztett vágyak) teljesítésével telik az ember egyszerüen lehet boldog.
A virág azért boldog mert teszi a dolgát. Az iparos azért boldog mert jól megy a saját üzlete, tisztességesen dolgozik , élvezi a munkáját, és hasznára van másoknak is (Ja és rendesen befizeti az adot, a rendes kormánynak. Igen MO-n ezzel mindig is volt egy kis bökkenő, de aki nem tud boldog lenni MO-n, kereshet magának jobb helyet is, de mégegyszer, a boldogságot mindenki csak saját maga szerezheti vagy szurhatja el)
Én boldog vagyok! Meg van írva: “boldogok a lelkiszegények” Az én lelkem néha egy kis pántlikafűtől kiszáll belőlem, körülnéz a mindenségben, majd szegény kénytelen hazatérmi. Ettől aztán boldog tudatlanságban szemlélem a körülöttem lévő káoszt. Ha kicsit megpróbálnátok lélekben kívülröl nézni a körülöttetek lévő katyvaszt, Ti is boldogok lennétek. Hehehe!
Kedves Margitka
Most jöttem igazán bajba az un “munkaalapú társadalommal”, hiszen az írás is
munka. Akkor is, ha pillanatnyilag nem annak tűnik. Általad írt zárógondolatok
sem szoktak önmaguktól megoldódni. Egyiket sem lehet lázas semmittevés
közben “hézagpótló fecsegéssel” helyettesíteni. Melynek célja olyan önboldogítás,
mellyel másokat tesznek boldogtalanná. Például az a bizonyos 47ezer HUF.
Amiből még Lipótmezőn sem tudna Pintér megélni. Még kecskével sem.
CommonSense
2013. április 25. csütörtök
00:51
Szép írás.