Ronai and Ronai
AMERIKAI

Újabb doktori botrány a láthatáron 2013. április 3. szerda 7:51 Forrás: AN, OS

  • Hozzászólások(52)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Újabb doktori botrány a láthatáron

Budapest – Schmitt Pál, a Nemzet Plagi Bácsija és Semjén Zsolt, a védett madarak vadászatáért lobbizó politikus plágium-ügye után itt a legújabb doktori-botrány. Igaz, ezúttal a fent említett uraknál jóval kisebb hal került a hálóba, a köz előtt méltán ismeretlen Szatmári Katalin, ám ettől még hazugság a hazugság.

Az LMP arra kéri a vidékfejlesztési minisztert, hogy hozza nyilvánosságra Tolnai Jánosné Szatmári Katalinnak, az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség (OKTVF) főigazgatójának teljes és naprakész szakmai önéletrajzát. Az ellenzéki párt szerint Szatmári Katalin nem szerepel az Országos Doktori Tanács hivatalos jegyzékében.

A főigazgató önéletrajzában egy olyan intézmény van feltüntetve a díszdoktori cím kiadójaként, amelyik nem rendelkezik doktori iskolai akkreditációval.

Az elérhető önéletrajzban a Pro Deo University van feltüntetve díszdoktori oklevél kibocsátójaként. Ám a Pro Deo University jogilag egy 2012-ben bejegyzett alapítvány, mely Magyarországon doktori iskolai akkreditációval nem rendelkezik.

Jó lenne tudni azt is, hogy Szatmári Katalinnak megvan-e a szakirányú felsőfokú végzettsége, a közigazgatási szakmai gyakorlata, a közigazgatási vezetői tapasztalata, a közigazgatási szakvizsgája, a környezetvédelmi, természetvédelmi vagy vízügyi gyakorlata és ismer-e valamilyen idegen nyelvet.

Egy normális országban olyan kritériumoknak kellene megfelelnie egy minisztérium alá tartozó hatóság főigazgatójának, mint például, szakirányú felsőfokú iskolai végzettség.

Szatmári Katalin elérhető önéletrajz alapján 2005-től a Veszprémi Egyetem Környezetvédelmi Mérnöki Kara van feltüntetve a tanulmányok között, de az államvizsgáról és a diploma kiállításáról semmilyen információ nem elérhető.

Vajon mikor, mely egyetem melyik szakán írta és védte meg Tolnainé szakirányú diplomamunkáját? Továbbá milyen szakirányú végzettség tette lehetővé Tolnainé korábbi 2010-es kinevezését az OKTVF jogi főosztályának vezetői székébe.

Ebben a munkakörben legalább 5 éves közigazgatásban szerzett szakmai gyakorlat is elvárható lenne. Az elérhető információk alapján 2005-ig Tolnainé szakmai tapasztalatai két területre szorítkoztak: (1) mezőgazdasági termelőszövetkezetekben dolgozott 1990-ig, majd a (2) vállalkozó szektorban dolgozott ingatlan és logisztikai területen. 2006-2010 között Lőrinci SZDSZ-es önkormányzati képviselője volt, majd 2010-ben lett az OKTVF jogi főosztályának vezetője volt végzettség nélkül.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.9/5 (32 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +42 ( 48 szavazatból)
Újabb doktori botrány a láthatáron, 4.9 out of 5 based on 32 ratings

Címkék:,

  • Hozzászólások(52)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

52 Reader’s Comments

  1. Schmitt2 – “jóvanna, hát ha egy ellel írgya az álatot, na éss! A mi emberünk, oszt jónapot!”
    Orbánia…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +35 (35 szavazatból)
  2. Mi a peobléma? Az elvtársnő jó elvtárs vagy sem? Amennyiben jó elvtárs akkor lehet oszolni nincsen semmiféle látnivaló. :))))

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +46 (46 szavazatból)
  3. haverok buli fanta

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +35 (35 szavazatból)
  4. A cikk világosan mutatja, hogy írója teljesen járatlan a mai magyar közéletben.
    A miheztartás végett:
    “Az ellenzéki párt szerint Szatmári Katalin nem szerepel az Országos Doktori Tanács hivatalos jegyzékében.”
    — Na és? Majd fog. Visszamenőleg.
    “…a Pro Deo University … Magyarországon doktori iskolai akkreditációval nem rendelkezik.”
    — Egy isten nevét viselő intézmény ma Magyarországon kérdés nélküli bizalmat élvez. Majd pont akkreditálni nem szabad neki.
    “Jó lenne tudni azt is, hogy Szatmári Katalinnak megvan-e a szakirányú felsőfokú végzettsége … (blabla)”
    — Nincs meg. De ez nem hiányosság, hanem elvárás és követelmény.
    “…az államvizsgáról és a diploma kiállításáról semmilyen információ nem elérhető”
    — Nyugi, már készül a doktorija.
    Különben is, nem mindennapi tehetség kellett hozzá, hogy egy téesztagból ingatlanügynökké vedlett, majd átmenetileg az SZDSZ-ben kikötött ember jogi végzettség nélkül megszerezze egy jogi főosztály vezetését.
    Ilyen emberek kellenek nekünk.
    Tolnai Jánosné Szatmári Katalin pontosan az kicsiben, mint ez az ország és annak vezetése nagyban. Követendő példa.
    Van még kérdés, nincs, akkor köszönöm a figyelmet.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +92 (92 szavazatból)
  5. Némethné érettségivel, néhányan plagizált doktorival, Illés titkárnője valami madártani képzettséggel ügyködött a vörös-iszapömlés előtti napokban, a törvénykező jogtudorok, akik folyton igazításra/módosításra kényszerülnek – hát ezek vezethetnek egy országot, sokak nagy megelégedésére.
    Pedig ezektől szerintem még a Mari néni és a Pista bácsi is jobban elvezetné ezt az országot és még diplomáciailag sem járatnának le minket!
    Az EU állampolgárainak milliárdjai kontárok kezében, csak abban nagyok, hogyan (köz)gépezzék el!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +38 (38 szavazatból)
  6. Ekkora “szenyt”a Kormánytol!, ami manapság kiderülnek?, hogy birja a Magyar-Nép még mindég elnézni, eltürni! Hát már nincs méltosága az Embereknek a Magyar-földön?!
    Egy normális Ember ezek hallatán elh´@nya magát :-( Ez a Nép tényleg menthetetlen! Azt meglátja a szomszédnak uj kocsija van pl. de hogy vele mit müvel ez a kormány arra süket vak!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +29 (31 szavazatból)
  7. csakén
    2013. április 3. szerda
    08:48
    “sokak nagy megelégedésére”
    a tortenetben nem a megelegedes hanem a kielegites a lenyeg, nem a tomegeke hanem par benfentese!(Clinton efektus) :-)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (15 szavazatból)
  8. Mint annak idején hallhattuk: a szakértelem komcsi trükk. A Fidesz megmondta, hogy ők nem fognak, trükközni, ehhez tartják magukat.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +27 (29 szavazatból)
  9. A diktatúra fenntartásához nem doktori kell, hanem hatalom.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +36 (36 szavazatból)
  10. "tisztelhölgyeimésuraim"

    .
    .

    “valami madártani végzättség” – mint anyósomnak amit mindän räggel a tyúkólban végäz…
    Ja ! Az is fontos…
    .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +22 (22 szavazatból)
  11. Milyen érdekes! Ebben az országban csak úgy röpködnek a levegőben a dr-i címek.Semjén meg lelőtte. Oszt jó napot!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +22 (22 szavazatból)
  12. Lassan egy foci csapat alakul ki a plagizálokbol,aztán benevezhetnek az MB-ra.Hogy nem értenek a focihoz?Mit számit az?A beosztásukkal járó tudnivalokhoz sem értenek,még is ott élvezik a husosfazék áldását.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +18 (18 szavazatból)
  13. Az a sok “doktor” a parlamentnek nevezett pöcegödörben nyilván egytől egyig tisztességes, kemény szaktanulmányokra alapozott doktorit írt a Zegyetemen…
    .
    Mondjuk, ebben sem különböznek az átlag magyar diplomástól, mert aki járt magyar egyetemekre, az tudhatja, hogy működik a diplomagyártás. Pár éve a doktori is lesüllyedt majdnem arra a szintre, így ezen nincs mit csodálkozni.
    .
    Ha meg a Zillető még ráadásul fitymesz- prostituált is (mint ez az újabb sz…rházi, ez a tolnainé, vagy kifene), akkor ez a tény, valamint a kamudolgozat garantálja a több milliós havi fizetéssel járó munkakört.
    .
    Dögöljön meg mind.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +26 (26 szavazatból)
  14. Ez most jutott eszembe. Így már érthető a színvonal, amit nyújtanak az urak (nők) a nagy házban.Alpári az, mint az ember aki azzá teszi.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +18 (18 szavazatból)
  15. Ennek a pártnak már a nevében is benne van hogy lehet más a politika: Akkor meg mit ágálnak minden apró hülyeség miatt. ők a magyarok ellenségei, mert támadgassák a kétharmados ötharmadot! Nem veszik udomásul hogy itt a népfenség érvényesül. A nép szava pedig a kormány szava. Itt igenis más a politika, és hogy mi, azt a kotmány mondja meg. Azt is hogy kinek mi a végzettsége. Itt a tömjén lova is felsőfokú ló, és az a doktor akit az ötharmad annak mond. A nevezett hölgy doktorátusát az istntől kapta. Akinek ez nem tetszik, annak pedig kuss!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (15 szavazatból)
  16. Huszonévvel ezelőtt nem ciciztek volna mindenféle doktori izével.

    Elegendő annyi, hogy a munkásmozgalom régi harcosa, oszt jónapot.

    topi MaCKó

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (15 szavazatból)
  17. Ne vacakoljatok már ilyen csekélységgel!
    Ugyanis a z illető doktori témájának címe:
    .
    LATJATOK FELEIM MIK VOGMUK MI!
    .
    Értékét bizonyíthatná több jeles idézet Mitt Pál PhD dolgozatából,
    sajnos Szatmári Katalin is plagizált, mert nem hivatkozott arra, honnan
    vette a bizonyítékként felhozott – bolgár szerzői – mondatokat.
    Valószínűleg lényegtelen, mert Tumpikához hasonlóan adományoznak
    néki “rangjához illő” papírokat is. (vagy ha nem repülnek! nem emlékeznek
    a vezér kötcsei szózatára, EZUTÁN MI MONDJUK MEG, hogy MIT, hát MINDENT!)
    EZÉRT SZORGOSKODOTT KATALIN ASSZONY E TÉMÁN!
    .
    Igaz, hogy e téma már szerepel a Magyar irodalomban,
    “VALAMILYEN BESZÉD” címen, de ki törődik vele, ha egy nemesasszonyról,
    vagy nemesúrról van szó? Ő ugyanis az első ÚJJ NEMESEK egyik tagja.
    Szanyi találóan jellemezte őket. Mintha mi mutattuk volna.
    .
    ÍGY KERÜLHETETT HOSSZÚ IDŐ UTÁN SZÓBA: “MIK VOGMUK…….”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  18. Viszont lefogadom, hogy az illető hölgy fenekét pontosan le lehet írni a négyerköbpíperhárom képlettel! Az ő kinevezése tehát érthető. Az Aggteleki Nemzeti Park igazgatójának szintén nincs diplomája (a jogszabály még ma is előírja, de majd visszamenőleg megváltoztatják), ráadásul hímnemű. Tehát valakinek a rokona.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +18 (18 szavazatból)
  19. A Fidesz-ezés jelen esetben teljesen értelmezhetetlen, ugyanis – nagyon közeli forrásból tudom, hogy – a hölgy és kis családja 5-6 éve még az SZDSZ-es bűnbandával kokettált. A hatalmát a kormányokon és pártokon átívelő kapcsolataival szerezte meg. Ugyanannyira Fideszes, mint MSZP-s vagy SZDSZ-es. Végre fel kellene mindenkinek ébrednie. Nincs Fidesz vagy MSZP. Pénz van, amin osztozkodnak. A mi pénzünk. Ébresztő!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (12 szavazatból)
  20. Őrjöngő Zsebdiktátor

    Vazze, a cím és a kép láttán azt hittem, hogy semjénről, erről az Univerzum legnyálasabb , leggerinctelenebb seggnyaló véglényéről van valami újabb bizonyíték…
    A nevezett nő kishal, nem éri el az ingerküszöböt A soha nem látott ,hatalmas méretű REEEZSÍÍÍÍ !!!! csökkentés sajnos nullázza ezt a témát….

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (15 szavazatból)
  21. És a Gyurcsány fiúcska diplomájával minden rendben van?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -28 (36 szavazatból)
  22. emigrant
    Látod kedves földim, erről írtam én is.
    A déli hírekben ismertették, hogy aki végzés előtt elhagyja a felsőfokú képzést,
    annak vissza kell fizetni……. Nem is tudom mit. Ugyan “kertünk mellett lakik a
    Katika” nemlévő doktori címének képzési költségei mennyibe kerültek és azt
    ki fizeti vissza?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (13 szavazatból)
  23. Ért hozzá NA :)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  24. Emigrant: azért kellett az előző igazgatót elüldözni, mert annak volt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (15 szavazatból)
  25. kisokos
    Gyurcsány Ferenc pert nyert! Indítson ön másik pert, ha még mindig nem érti!
    Ha a fideszesek nem kezdik ki a közgazdasági diplomáját, akkor az biztosan rendben van!
    Tudniillik, neki két diplomája van.
    A második diplomája alapján hívta meg egy amerikai, Nobel díjas közgazdász társszerzőnek a könyvéhez!
    Önnek úgy nézem tetszik a joghézagdoktor, a vekkeres, a 3xbóvlis, az oszt jó napot pártból!
    Olyan jogtudorok megfelelnek önnek, akik a saját szájízük szerint hozott törvényeiket is nem győzik módosítani – így szegény hazánk ilyen
    “gránit szilárdságú” jogi alapokon nyugszik!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +26 (28 szavazatból)
  26. “A főigazgató önéletrajzában egy olyan intézmény van feltüntetve a díszdoktori cím kiadójaként, amelyik nem rendelkezik doktori iskolai akkreditációval.”
    .
    Szerintem a díszdoktori címnek semmi köze nincs a doktori akkreditációhoz, mivel a díszdoktori csicsás pántlikának a valóban megszerzett doktori címhez egyáltalán nincs köze.
    A díszdoktori “kitüntetés” csupán sallang a bokrétán, nem jár semmiféle plusz tanulással, mivel valamilyen “érdemért” adják, és kapják azok, akik az effajta áldoktorátussal akarnak villogni.
    Díszdoktori elismerés esetén ugyanis a kezdeményező a legtöbb esetben a rangkórságban szenvedő – későbbi – díszdoktori címmel kitüntetett. Ritka a kivétel.
    .
    Példa: Habsburg György díszdoktorija, aki valódi doktorátus megszerzésére nem volt képes, így beérte egy díszdoktorival, aztán a kóbor apácák megtévesztésére a DDr.-ből elhagyták az egyik D-t, s máris úgy vélték sokan, hogy doktori címe van.
    Sajtótéma is volt nemrég, hogy doktor-e Habsburg György? Mivel nem doktorált, így nem doktor, csak díszdoktor (DDr.). A kétféle cím rangja és szellemi értéke messze nem azonos.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (11 szavazatból)
  27. A valódi doktori és áldoktori címek összekeverésének elkerülésére javaslom a Dp jelölést.
    Dp = Díszpinty.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (14 szavazatból)
  28. kisokos
    “És a Gyurcsány fiúcska diplomájával minden rendben van?”
    .
    Rosszindulatból máris levizsgáztál a feltett kérdéseddel. Nem a szellemi kapacitás csúcsa, ahogy és amit ideröffentél.
    Nem olvasod a Magyar Nemzetet? Gyurcsány – tanári diplomája – és Bajnai – libás vádjaik – elleni vesztes perek miatt az MN szinte folyamatosan helyreigazításra van kötelezve. Az arány: egy vád, egy vesztett per, tíz vád, tíz vesztett per – a Magyar Nemzet c. kiadvány fokozott önlejáratására gyúrva.
    .
    Olvasd csak el, több tucatnyit találsz az MN portálon is, mindkét témában. Utána ne felejts el visszajönni és elnézést kérni a rosszindulatú kérdésfeltevésért.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +25 (25 szavazatból)
  29. kisokos:
    .
    “..És a Gyurcsány fiúcska diplomájával minden rendben van?..”
    .
    - És a braziliai mezei nyulak lucernaellátásával minden rendben van?
    .
    Papám, hogy jön ehhez a témához a gyúúccsány doktorija, függetlenül annak mibenlététől? Itt most nem erről szóló cikk van.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +21 (21 szavazatból)
  30. Valaki szóljon már a Varga Miskának, hogy jó lenne két markos legény a szekrényajtók támogatására, mert onnan tényleg kezdenek potyogni a csontvázak. A saját csontvázaik!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (15 szavazatból)
  31. Schmitt Pálnak szerintem egyetemi diplomája sincs, mert beiratkozott, de nem végezte el a közgázt. Az évszámok: 1960-ban érettségizett. Egy évig teherautón kocsirakodó volt (a bírósági ítéletben írják), 1961-től jár a közgázra. 1964-nyarán a bírósági ítéletben is említik, hogy most fejezte be a 3. egyetemi évét. Egy év múlva 1965-ben diplomázott. Minden életrajzában ez szerepel. 4 év után? Volt ilyen 4 éves szak? Én nem tudok róla. Viszont volt 1965-ben Budapesten egy Universiade, ahol érdekes módon az összes élsportoló hirtelen egyetemista, vagy frissen végzett diplomás lett. Így aztán mi produkáltuk a legtöbb arany érmet, ami soha nem fordult máskor elő. Lehet, hogy ekkor ő is diplomát kapott, hogy ezzel igazolja a részvételi jogosultságát, ez talán meggyőzőbb volt mint egy iskolalátogatási igazolás. Nem tudjuk. Ki kellene deríteni. Szakdolgozatát nem látta senki, de azóta nem is jeleskedett közgazdasági területen.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +18 (18 szavazatból)
  32. A
    kisokos-nak!
    2013. április 3. szerda
    12:03

    kisokos = nagy hülye
    …és még ordas nagy tahó is .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (15 szavazatból)
  33. Wintermantel
    2013. április 3. szerda 14:42
    Schmitt Pálnak egy valamije van de az igen vastag. Bőr a pofáján.
    .
    A történtek után, ahelyett, hogy csendben eltűnne a süllyesztőben (és azt is láthatatlanul), még nagyköveti állást vizionál magának.
    Ingyen repülőjegy családlátogatásra.
    Ja és a lakhatás is meg lenne oldva, miután kénytelen volt szíves felszólításra jussáról itthon lemondani. (pedig ami jár, az jár).

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +22 (22 szavazatból)
  34. KISOKOS:
    HÁT nem tájékozol a minden napi hírekről?

    GYurcsány le pipálta már a te kedvenceidet,az-az meg , szégyenítette őket.Több pert is meg nyert a MN-HIR_TV szemben.A libás BAJNAI-rol (ahogy te mondod) nem is beszélve szintén.
    Mielőtt írogatnál nem szégyen ha ,utána nézel a valóságnak,hogy ne nézzenek jobbikosnak!!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +22 (22 szavazatból)
  35. Ugyan már!!!
    Hát nem elég hogy a fideSS tagja!!????
    Az összes mostani fidesz “vezető” ősei kövérrel és orbánnal az élen úgy szereztek vezetői pozíciókat még az előző rendszerben hogy pártvonalon futtatták magukat!!
    Na ezt látták otthon a szülőktől orbánék is.
    Ez most a gyakorlat. Jó párt katona???? Alkalmas!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (14 szavazatból)
  36. Kisokos??? Nagyon-nagyon “kis”!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  37. A “csontvázak” csak előjönnek maguktól is !!!!! Nem kell a szerényben keresgélni.
    Egyszer az életben mindenkinek jár 15 perc hírnév, de neki kevés lesz a magyarázkodáshoz !!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  38. Tolnainé helyett inkább kéne foglalkozni a valódi problémákkal, az LMP gerjesztett ügye nekem elterelés a valódi tennivalóktól…
    .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)
  39. kisokos,

    Alkalmasint Orbán szakdolijával sincs minden rendben. De az ország bajaihoz képest ez a na bumm és akkor mi van tipikus esete.
    BTW bármelyik politikus diplomájára is igaz.
    Tőlem pl. Matolcsy valós csillagos hatost is kaphatott annakidején. Nem attól megyünk tönkre, hanem attól, amit tesz.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (12 szavazatból)
  40. Kisokos: rendben van.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  41. Majd “A tudás számit és nem a papir” /90′ években szlogen volt/ Most ezt is elértük. Még a munkanélküliben is kérik mindig az iskolai végzettségemet minden eggyes regisztráció alkalmával!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  42. Még valami : Köztisztviselői állásra is pályázatot kell kiirni. Egy egyszerü ügyintézői állásra versenyeztetnek is. Mo-gon Törvény van rá.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  43. A cikkből: “Jó lenne tudni azt is, hogy Szatmári Katalinnak megvan-e a szakirányú felsőfokú végzettsége, a közigazgatási szakmai gyakorlata, a közigazgatási vezetői tapasztalata, a közigazgatási szakvizsgája, a környezetvédelmi, természetvédelmi vagy vízügyi gyakorlata és ismer-e valamilyen idegen nyelvet.”
    .
    A válasz egyszerű: mindegyik kérdésre NEM! Naná, hogy nem! Amennyiben meglenne neki, akkor még a végén elkövetné azt a felelőtlenséget, hogy önálló gondolata (ne adj Isten gondolatai) támadna(nának) és esetleg nem értene egyet a Kedves Vezető valamelyik utasításával, ami egyenesen felségsértés lenne. Jobb ezt elkerülni (neki is)! :-((((((((

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  44. Norbert

    Mi már nem beszélünk Varga Miskával.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  45. Ha valakinek nincs papirja az semmit sem jelent. A szakmai tapasztalat sokszor tenylegesen tobbet er a papiroknal legyen az foiskolai vagy egyetemi diploma.
    Ismerek olyan embert, akinek kozepiskolai vegzettsege van de egy banyanak az igazgatoja. Igaz O alul kezdte, es megjarta a rangletrat, de a kepessegei a szakmai hozzaertese, es a ceghez valo husege meghozta a gyumolcset. IGaz tobb mint 30 eve dolgozik ugyanannal a cegnel nem az egyik naprol a masikra ott termett politikai elorelepes hanem kemeny elkotelezett elet all mogotte. Mondhatnek meg sok peldat …. de . Nem az a problema. A problem az hogy MO-n kulturaja van a diplomahamisitasoknak. Egy evtizede elek kulfoldon, shoa sehol sem kertek a dimplomat/degreet, elolvastak az oneltrajzot, meg volt az egy vagy ket interju es annyi. A furfangos magyarok megint mindent mindenkinel jobban tudnak, elfelejtve az osi magyar mondast a santa kutyarol meg a tolvajrol. A plagium = lopas, a hamis vagy nem letezo diploma pedig kozokirat hamisitas vagy csak egyszeruen csalas.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  46. Kisokos es mindenki . GYurcsany diplomajarol !
    Tok mindegy Gyurcsany diplomaja, meg ha plagizalva is lett volna. (de a vizsgalat szerint nem volt) Ha van egy plagizalt diploma az ellenzekben akkor ezentul aplagizalt diplomak mar OKesak ? Ez az a bizonyos tomeg elv, amit annyira utalok MO-ban. Ha egy valaki talal kiskaput akkor mindenkit megszivatnak es ha egyvalakinek hamis a diplomaja akkor a hamis diplomak mar jok ettol kezdve . Nem ! A buntetteket nem tomegkent hanem egyenkent kell kezelni. Gyurcsanyt kivizsgaltak, vizsgaljak ki a tobbi gyanusat is, Nem az osszeset ! Nem kell a diplomakra vadaszni de a gyanusakat/hamisakat ki kell szurni, az elkovetoket megbuntetni . Parttol es felekezettol fuggetlenul ! Tenyleg Pali bacsi mert nincs elitelve okirat hamisitasert ?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  47. Ez a hír engem valahogy nem hozott ki a sodromból.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (1 szavazás)
  48. Nem is olyan érdekes valóban ez az asszonyság a diszpintyőségével!))))
    De az igenis érdekes, hogy a PlagiZsolt megúszhatja és továbbra is lovagolhat, mentében, mint Vitéz Kőbányai Világos.
    Erről már lassan megfeledkeznek, mert annyi trágya kerül elő naponta és a plagizáló, a lenyúlós továbbra is miniszterelnök-helyettesként keverheti a szoárét a határainkon túl és itthon.
    Most legalább ez a botrány ismét felszínre hozza az ájtatosmanó, főamortizáló sarát!
    Nem szabad engedni, hogy egy dr-i címet plagizáló a helyén maradjon!!!!!!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  49. Ezek a plagizáló IZÉK,semmit sem szégyelnek.A Plagi Pali is az elsősoban ül a tömegek élén és a Kalapos huszár is lora ül,hogy jobban lássák.Szoval a szégyenérzet kimult a magyar szotárból.Csak a Jozsibácsik és a Marinénik ismerik még ezt a fogalmat és néhány jóizlésü ember.”Magyarországon Morális válság van”.Ezt nemén mondom,hanem az,aki elinditotta,akkor,amikor Köztársasági Elnökként nem fogott kezet a kitüntetett magyarral.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  50. Új egyetemet iditanak Budapesten FIDESZ néven. Csak a hasonló nevű párt tagjai jelentkezhetnek felvételire. Azonnal akkreditált lesz Minden Tudományok Doktorátusának kiadására. Ami különösen jó hír, hogy a doktorátust két hetes tanfolyamon lehet megszerezni. Tanári karában természetesen Semjén Zsolt is ott lesz és a minden nap kötelező testnevelés tanára Dr. Smittpali lesz.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek
KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos