Ronai and Ronai
AMERIKAI

Már Matolcsy bankja is olvasói levelet ír 2013. április 3. szerda 13:37 Forrás: AN

  • Hozzászólások(38)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Már Matolcsy bankja is olvasói levelet ír

Budapest – Aki a kormány, vagy annak valamely intézkedése ellen szól, az Orbánék olvasatában sértett ember. De minimum a haladás ellensége, és hazaáruló. Nagykövetektől már megszoktuk, mert megkövetelte tőlük az haza, hogy olvasói levelekben igyekezzenek védeni a mundér becsületét.

A sajátos magyar unortodoxia a sajtólevelezés területére is betette a lábát: ezúttal a Magyar Nemzeti Bank alelnöke osztja az észt olvasói levélnek álcázva az okosságot.

Az MNB alelnöke olvasói levélben igyekszik helyreigazítani Kopits György napokban megjelent véleményét, miszerint a nemzetközi pénzpiacoknak és az uniónak lépéseket kell tennie Magyarország ellen. A Költségvetési Tanács korábbi elnöke külön is kifogásolta a jegybank működését.

Nos, Balog Ádám, a jegybank egyik alelnöke most azt közli, hogy Kopits György állításával szemben a bank a törvényeknek megfelelően és átláthatóan működik. Annyi történt csupán, hogy az eddigi, egyszemélyes vezetési modellt egy szélesebb alapokra épülő rendszerrel váltották fel. Az átalakítás az alkalmazottak kevesebb, mint 4 százalékát érintette, vagyis alapvetően most ugyanazok dolgoznak a Nemzeti Banknál, mint előzőleg. Balog úgy látja, az intézmény tekintélye és szakmaisága elleni fenyegetést nem a személycserék, hanem a Kopits-féle megalapozatlan bírálatok jelentik.

Ez az alelnöki levél lényege. Nagy összeggel fogadnánk rá, hogy a piacot nem sikerült megnyugtatniuk, de bizonyára nem is volt a cél. Hanem az, hogy Orbánék hazabeszéljenek, azaz, idehaza mutassák meg a saját közönségüknek, hogy ők mindig megvédik a magyar embereket. Aki ezt elhiszi és beveszi ezt a maszlagot, megérdemli, ha hülyének nézik.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 5.0/5 (16 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +34 ( 34 szavazatból)
Már Matolcsy bankja is olvasói levelet ír, 5.0 out of 5 based on 16 ratings

Címkék:

  • Hozzászólások(38)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

38 Reader’s Comments

  1. Esetleg ha Balog Ádám egy kis animált gyermekfilmben magyarázná el a dolgot…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +33 (33 szavazatból)
  2. Kopits-féle megalapozatlan bírálat? Cáfolják meg tettekkel! Nem pofázni kéne, meg olvasói leveleket fogalmazni! Ilyen agyi kapacitással hányan írták meg ezt a levelet???
    Ha Matolcsy MNB elnökként is olyan briliáns lesz, mint pénzügyminiszterként, akkor hadosztálynyi levélírót vegyenek fel, mert bőven el lesznek látva munícióval.Aztán óránként bombázhatják majd a nagyérdeműt az olvasói levelekkel.Talán az még megy nekik.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +24 (24 szavazatból)
  3. A múltkor a koleszos fiúkkal rémàlmodtam és felnégyelt hullahegyekkel – mindazok, akik nem értettek velük egyet – és a végén Äder megkérdezte ” ugye , milyen jót fociztunk? ” – ekkor riadtam fel .
    A dolog egyetlen pozitívuma, hogy legalàbb Matolcsy nem volt köztük……:)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (15 szavazatból)
  4. halandor,
    Te legalább felébredhettél belőle…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (13 szavazatból)
  5. Most olyan átlátható a bank működése, hogy soha máskor. Aha! Azért kell mindenkinek kussban lenni és titkot tartani, a még megmaradtakat elszigetelni.
    Marha!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (16 szavazatból)
  6. Hát azt nem ígérte, hogy hogy levelet nem irat, csak azt hogy nem szólal meg.
    (Legalább a levélen piros pötty volt a pecsét?)
    .
    Ja és 96% megfélemlítve!
    Már azt is tudjuk, miért kellett az alelnököket lecserélni. Nem voltak hajlandók olvasói leveleket firkálgatni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (16 szavazatból)
  7. “Esetleg ha Balog Ádám egy kis animált gyermekfilmben magyarázná el a dolgot…”
    És úgy kezdődne, hogy “Vörös bársony süvegem. / Most élem gyöngyéletem.” ?
    (“…Balog Ádám a nevem, sej! / Ha legény vagy jer velem! // Kis pej lovam a Murza / Lajta vizét megússza. / Bécs várát ha nyargalja, sej!, Császár azt megsiratja.”)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (11 szavazatból)
  8. Amikor Simor volt a Bank Elnök, akkor nem tudták, hogy 2012-ben 2.1% volt az államháztartási hiány, most hogy Matolcsy lett az elnök, rögtön kiderült, milyen jól gazdálkodtak.
    Nem tudom, de nekem ez a Maffia, kettős könyvelésére emlékeztet, nehogy a végén kiderüljön, nekem van igazam, csak azért 2.1%, hogy a túlzott deficit hiány alól felmentsenek minket, közben meg lehet hogy 4.00% körül mozog.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +18 (18 szavazatból)
  9. Állítólag kerényi ismét valami újat akar alkotni,ezért már gőzerővel dolgoznak az új ,Magyarvédelmi bábszínház felállításán. Úgy mondják,hogy a következő békamenet alkalmával , szabadtéren fog debütálni a nagy alkotás, utána pedig az Új színházba költöznek,és pártunkat,kormányunkat érintő bírálatokra, azonnal reagálnak,bábjáték formájában. Sőt, selmeczit már ki is nevezték főbábművésznek,amit ő, örömmel elvállalt. Tébolyodott kerényi javaslatára,céllövölde is lesz a Kossuth téren,ahol hurkapálcikákra rögzített ,hazai ellenzéki, és külföldi politikusok fotóira lehet majd légfegyverrel lövöldözni. Gyurcsányért lehet majd a legértékesebb ajándékot kapni:egy belépőt az új Fradi pálya megnyitó ünnepségére. Azt is tudni vélik többen, hogy bayer zsoca lesz a légpuskatöltögető.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  10. Külföldön jártamban többször megtapasztaltam, hogy engem is hülyének néznek. egyszerűen abból az okból, hogy magyar is vagyok, és elmondom hogy hazajövök. Legutóbb egyik hiolland barátom meg is kérdezte, hogy tudok itt élni? Nem véletlenül, mert elég jól beszél magyarul, és gyakran jár üzleti ügyekben Magyarországon. Ismeri az utca hangulatát, és Amszterdamban finoman megjegyezte mikor késve tértem ki egy biciklis elől, hogy ez nem Budapest. Aki nem tudná, ott a kerékpárosok a járdán (is) közlekednek és békésen megférnek egymás közt a gyalogosokkal. Itt meg sokszor a gyalogosok is eltapossák egymást. Hallja az igen gyakran elhangzó büdös zsidó, meg koszos cigány megjegyzéseket is. Nem hülye és észreveszi amikor a taxis néhány euróval átveri, de mivel fínommodorú úriember, soha sem teszi szóvá, csak nekem meséli el. Ahogy én, úgy ő is látja a különbséget a gyönyörű Hollandia és a lepusztult Magyarország között. Mondja is, hogy ez már a Balkán, kár ide a pénzt pazarolni. A magyarokról pedig az a véleménye, hogy ottragadtak a tizenkilencedik században. (szellemileg)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +23 (23 szavazatból)
  11. 2,1%?
    Amikor Matolcsy utasításba adta, hogy a kormánynak tetsző számokat hozzanak nyilvánosságra???Hát persze hogy akkor 2,1%!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (15 szavazatból)
  12. A görögök is ferditettek, ami a hianyt illeti…A statisztikakkal csaltak, az EU eljarast inditott.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (10 szavazatból)
  13. http://www.tradingeconomics.com/hungary/government-budget

    Itt 2,4 %-ot ir az Eurostat… hmm, naszoval, ki hisz matolcsynak? Én nem értek hozza, de gyanus ez nagyon.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  14. Vajon bármikor is felmerülhet-e majd annak lehetősége, hogy amikor Eltolcsy úrnak (úgymint az elődjével is megtörtént…) lejár MNB-elnöki megbizatása, valaha is EBRD-alelnök (vagy valami hasonló…) lehessen?
    Gondolhat-e erre bárki is Európában?…
    .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  15. Sokan szeretnének a saját nevükön, maguk által írt un olvasói levelekre válaszolni.
    Matolcsyék másolják a régi Magyar Posta Távbeszélő Szolgálata által
    szervezett “egyszemélyes panaszirodát”. A 8-10 éves panaszokra
    felvettek egy dörzsölt nyugdíjast “ügyintézőnek”. Feladata abból állt,
    hogy néhány fajta panaszra előre megírt válaszfajta közül kiválasztotta
    az általa megfelelőt és borítékolva postázta a panaszos címére.
    Matolcsiék “új kezdeményezése” talán a nemzeti konzultáció fejlett formája.
    A címek és panaszok ismertek. Egyébként is ki néz utána, hogy
    él-e Bivalybürgözdön Kis István? Akinek néhány keresetlen szóval meg
    kell magyarázni – a mi pénzünkön – amit senki sem kérdezett.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  16. Matolcsy szervezkedik, behívatott egy csomó bank górét, esett is a forint.
    http://www.vg.hu/penzugy/devizapiac/rendkivuli-ulest-tart-az-mnb-beszakadt-a-forint-400872

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  17. Ez a kusza szemű páva tényleg nem tudja eldönteni, hogy okos és hülyéskedik vagy hülye és okoskodik !!! Amikor beiktatták már akkor sem tudta megjegyezni amit előre mondott neki egy női hang, hogy mit kell tennie. 150 kg ólom volt a derekán különben elszállt volna magától.
    Ahogy Hofi mondaná : nagyon erős érv az abortusz mellett !!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (13 szavazatból)
  18. Igen, Ego, ez igaz, és nem is teljesen lényegtelen…..

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  19. Mit csodálkoztok? Ők az olvasói levelek szintjéig jutottak, komolyabb szakmai érveket tartalmazó elemzésekig, magyarázatokig nem jutnak el, mert nincsenek érveik, sem felkészültségük hozzá! A fülkeforradalmároknak ennyi is elég, szerintük. “…na most jól megaszonta nekik!….”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  20. Balog Adi a kis kocsog semmihez nem erto Matolcsy felnyaloja ! Senkihazi kis BUSY!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  21. bumburi
    “Amikor Matolcsy utasításba adta, hogy a kormánynak tetsző számokat hozzanak nyilvánosságra??? Hát persze hogy akkor 2,1%!”
    .
    Kérdés: mit szól ehhez a kreált adathoz Simor András (és londoni kollégái), aki az MNB volt elnökeként nagyonis tisztában van a 2012-es valós számadatokkal.
    Nem véletlen, hogy első körben a magyar kormánymegbízott tiltakozott Simor EBRD-s alelnöki kinevezése ellen, mert kiderülhet a 2,1%.-ra kozmetikázott turpisság valótlansága.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  22. Mostmár tuti hogy fertőző eltolcsi, ez is elkapta a V1 vírust :)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  23. proaktív
    Egyértelmű,hogy mi lesz. Cumi. Megint bumerángot gyártottak maguknak.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  24. “hulyenek nezzek”. Tovabmennek : hulyenek nevezzek !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  25. Hova írt be ez a vakhitű szakértelemtől mentes pártkatonája a fasiszta diktatúrának? Ha már beírt, miért jelentetik meg? Nem kell minen értelmetlen, hazug olvasói levelet berakni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  26. “Matolcsy mer nagyot álmodni – “itt kő kövön nem marad”
    .
    Matolcsy György információink szerint felkarolta azt az ötletet, hogy a hazai kis- és középvállalatok számára teljes forrásoldali kamattámogatás mellett kellene beruházási hitelt biztosítani a bankokon keresztül. A jelek szerint ugyanakkor nem kamattámogatásról van szó, hanem Matolcsy “ingyen hitellel” akarja elárasztani a hazai vállalkozói szektort az MNB szabaddá tehető forrásainak felhasználásával.”
    Tovább:
    http://www.napi.hu/magyar_gazdasag/matolcsy_mer_nagyot_almodni_itt_ko_kovon_nem_marad.549797.html

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  27. ATV : 11 órakkor élőben közvetítjük Matolcsy György sajtótájékoztatóját, amelyet a monetáris tanács rendkívüli ülése után tart.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  28. Piros pöttyös ülepű fog nyilatkozni – nekem már csak így ugrik be!
    Ahogyan a vekkerest is látom, amint megszületik a turulból és a valóságos pávatánccal, meztelenül, pávatollal az ülepében…..kár, hogy ezekből még nem született rajzfilm!
    Micsoda tanmese kerekedhetne!
    Ezektől tényleg nincs jobb, maradjanak még, lécci, lécci, kiken is röhögnének odakint?!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  29. Jelzem, már mondja a marhaságait. Ezúttal az orbitális elkúrást nem nemzeti, hanem növekedési hitelprogramnak hívják!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  30. Kezdődik:
    .
    “Matolcsy bejelentette: hozzányúlnak a devizatartalékhoz.
    Az MNB növekedést és hitelezést segítő intézkedésekről döntött. Ezzel segítenék a kormány gazdaságpolitikáját. A vállalkozásoknak maximum 2 százalékos kamatú hitelt kínálnának. A forrás a jegybank devizatartaléka, ami 1000 milliárddal csökken. ”
    http://atv.hu/penztarca/20130404_matolcsy_gyorgy_bejelentese_a_magyar_nemzeti_bankban
    ..
    Először az elsőhöz, aztán jöhet a többi.
    Előre a sötétség felé!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  31. Bohém
    2013. április 4. csütörtök
    11:51
    Kezdődik:
    “Matolcsy bejelentette: hozzányúlnak a devizatartalékhoz.
    Az MNB növekedést és hitelezést segítő intézkedésekről döntött. Ezzel segítenék a kormány gazdaságpolitikáját. A vállalkozásoknak maximum 2 százalékos kamatú hitelt kínálnának. A forrás a jegybank devizatartaléka, ami 1000 milliárddal csökken. ”
    .
    Simicska max:2%-os kamatra korlátlan hitelt kap?
    Mi lesz, ha azt sem adja majd vissza???????????
    .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  32. Bohém:
    .
    - Pont ezt akartam belinkelni én is.
    .
    Ez egy gazdasági Armageddon lesz orKbánisztánnak. De nem baj, majd megmondják, hogy a Zidegenek összeesküdtek a Zemberek ellen, ezért lett sokkal sz…rabb minden – pedig ők megpróbálták.
    .
    Marha állat ez mind. Dögöljenek meg.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  33. telekis
    A felmerülő veszteségeket az MNB állja.Olvastam.
    A forgatókönyv már akkor meg volt írva, amikor Simor még a helyén ült.
    Szabad rablás. Mert hogy ebből növekedés nem lesz, csak papíron, az biztos.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  34. A ft megsinylette a sajtótájékoztatót…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  35. Rétvári Bence elárulta magát, mit kívánnak tenni az emberekkel (08:30-nál)
    ..
    http://atv.hu/videotar/20130404_feher_konyv_a_jogalkalmazas_megkonnyiteseert

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  36. Gyurcsány és Bajnai a felvett IMF hitelt betették a bankba.
    3xbóvlisék pedig már amióta csak hatalomra kerültek arról beszéltek, hogy felesleges ennyi pénzt tartalékolni.
    Úgy néz ki, hogy a mnyp-i vagyon eltapsikolása után jön a tartalék felélése és aztán a lerabolt országot majd megint valaki kihúzhatja a trutyiból és akkor köpködhetik azokat majd az emberek!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  37. Kedves csakén!
    “jön a tartalék felélése és aztán a lerabolt országot majd megint valaki kihúzhatja a trutyiból és akkor köpködhetik azokat majd az emberek!”
    Pontosan, szóról-szóra igaz amit írtál!
    Hiába is akarnánk változtatni, – játszunk el a gondolattal hogy sikerül – de ezt a mérhetetlen hiányt amit a Fidesz művel , hogyan fogja kezelni az ujdonsült kormány?
    Totál káosz az egész!
    Bekövetkezett az, amit már lehetett feltételezni, hogy hozzányúlnak a devizatartalékhoz , de egyelőre még csak 3 milliárd €Urohoz , a többi pedig szépen lassan de terítékre kerül!
    Most kellene elzavarni a fenébe ezeket , míg nagyobb bajt nem csinálnak!
    De mint tudjuk, ennek egy százalék esélye sincs!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  38. hamond
    Köszi! Remélem sokan megnézik!
    Ez annyira szuper!))))
    Most az egyszer igazat mondott – Antónia jót nevetett az elszóláson!
    Vajon Freud mivel magyarázná?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek
KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos