Verőce – Százhúsz ápolt helyzete vált bizonytalanná azzal, hogy július elsejével bezárja a Magyar Honvédség Egészségügyi Központját, azaz a Verőcei Betegotthont az Orbán-kormány.
Minderről több mint hét hónapja döntöttek, hiszen Hende Csaba honvédelmi miniszter tavaly szeptemberben kiadott egy vonatkozó rendeletet, ám az intézmény dolgozóit és gondozottjait, illetve az idős, sok esetben magatehetetlen emberek hozzátartozóit csak egy március 21-i keltezésű levélben értesítették.
Az intézmény bezárásának oka “szervezeti racionalizálás”, a megszüntetésről szóló parancsot pedig idén március 4-én kapta az intézményt vezető orvos ezredes, Németh Károly. A döntés értelmében “július 1-től az intézményi lehetőségek nem lesznek adottak a betegek befogadására és további ápolására.”
Emiatt már a múlt hónapban felfüggesztették a betegfelvételt, a jelenlegi gondozottak esetében pedig felmondtak minden ápolási szerződést, így a szolgáltatás megszűnésével az érintetteknek maguknak, vagy hozzátartóiknak kell megoldani a “hazatávoztatást”, illetve június elsejével “a további elhelyezést”.
Ez azt jelenti, hogy az érintett betegeknek és időseknek, valamint a családjuknak mindössze 2 hónap alatt kellene találniuk egy megfelelő idősotthont, vagy valamilyen gondozási, ápolási intézményt. Ez azonban ma szinte lehetetlen, hiszen az ilyen jellegű ellátást végző egészségügyi, illetve szociális intézmények rendszerint telt házzal, hosszú várólistával működnek. Ennek ellenére a tájékoztató a további betegelhelyezésről mindössze azt közli: “erről konkrét információkat jelenleg adni nem tudunk.”
Ráadásul – információink szerint – az érintett betegek és idősek mellett az otthon alkalmazottjai – orvosok, ápolók, kiszolgáló személyzet – sem kaptak semmiféle tájékoztatást további sorsukat illetően.









A fülkeforradalom senkit nem hagy az út szélén! A leszakadókat, a gyengéket még onnan is eltávolítja. A nagy forradalmi menetelés tovább folytatódik, s a demokrácia abban nyilvánul meg, hogy az áldozatokat most nem főbelövik, hanem saját magok csendességében, nyomorában pusztulatnak el. A ifjú “demokraták” így számolnak le a szüleik nemzedékével.
“Tavaly szeptemberben azt üzente: mindnyájuknak el kell menni”
Éljen a magyar szabadság, éljen a haza!
.
Tanulság!
Senki ne reménykedjen abban, hogy nyugdíjas koráról gondoskodni fognak…
Egész aktív életén át tartó nyugdíj-járulékait beszedték/beszedik, de ennek vállalt kötelezettségét, hogy rendes/normális nyugdíjas életet biztosítsanak, már nem teljesítik.
Ez a mentalitás érinti a mai nyugdíjasokat, és fogja súlytani a jövőbenieket is.
.
A megoldás: bármiképpen öngondoskodás!
Akkor most mi van Mária országával? Hol vannak a nagyon keresztények, mert nem látom, hogy tiltakoznának!
Ezek fordítva vannak bekötve!Nem csak a gazdaságot vitték át az unortodox világba, hanem már oda tartozónak vélik a szociális érzékenységet is?
Milyen világ lesz itt, ha megvalósul Orbán álma?Kiknek lesz lehetőségük az életre?Az erős, elvtelen, és Orbán imádóknak?
A tehetetlenek, a más beállítottságúak mit csináljanak?Szűnjenek meg létezni?Vándoroljanak ki mint Gerendás Péter szándékozik?
Amire ez a sok gazember nem gondol. Mi lesz, ha megunja a nép,és elzavarja őket?Mi lesz,ha egyenként lesznek elkapva, és amolyan unortodox módon megtapasztaltatják velük a saját intézkedéseik hátulütőjét?
Ezeket nem anya szülte? Nem tanítottak nekik semmit az öreg, és beteg emberek tiszteletéről, és segítéséről?
De mit is gondolok! Amióta 2/3-uk van, elfelejtették hogy szolgák, és a népet, meg a hazát kellene szolgálniuk!
Mivel nem ezt teszik, hazaárulók egytől egyig!
Ahogy a kormány feje, meg a holdudvara, ugyanúgy minden közkatonájuk! A TEK-től kezdve, a legutolsó településig, ahol fennen hirdetik a sokadik kis senkik Orbán dicsőségét.
És persze nem gondolkodnak ezek a véglények. El nem tudják képzelni, hogy ez a helyzet megfordulhat. Amikor szégyen lesz bevallani, hogy beálltak az őrült mögé, és teljesítettek minden gyalázatot, amit kiadtak nekik feladatként..
Jobb ha felkészülnek rá, mert meg fog történni!
Remélem jön majd egy más világ. Olyan, ahol az embert embernek nézik,és nem alázzák nyomorúságában a sárgaföldig.
Ezek a nagy keresztények meg bekerülnek a futottak még kategóriába.Szívem szerint még ott sem említeném meg őket!
Kíváncsi lennék, hogy belépéskor mennyit kellett letenni az asztalra?
Mert ha díjtalan volt a bejutás, akkor csak az időintervallum az, ami nagyon kevés, amely alatt megoldást kell keresni.
Ha alapösszeg letevős volt, akkor az visszajárna az új megoldás kereséshez.
.
Egy valamit megtanultunk . Ebben az országban a most regnáló vezetés alatt egy dolog biztos. Az hogy semmi sem biztos. Amit ma mondanak, holnap visszavonják. Amit ma ígérnek, holnap megcáfolják. Amit ma tesznek, holnap letagadják.
És mindezt szemrebbenés nélkül, az egyház áldása mellett, a misebor bőséges kíséretével.
.
Most hallottam, hogy a felmérések szerint nagyon nagy a kormányt leváltani akarók tábora, csak nincs kire lecserélni őket.
Ellenzéki vezető urak!
Javasolnék egy kerek asztalt, ahonnan csak akkor lehet felállni, ha megegyeztek. Addig kenyér só és víz.
Füst eregetése nem szükséges.
Nem csupán a mai nyugdíjasok vannak gondban, hanem a jövő nyugdíjasai is…
http://hvg.hu/gazdasag/20130403_Nekem_mar_nem_lesz_nyugdijam#rss
Mit ér például ez a rezsicsökkentősdi, ha például az alapvető életfeltételek nem biztosítottak?
Mi lenne, ha végre mindenki az igazi problémát ismerné fel?
És végre ennek megfelelően cselekedne?
.
Tudni kell kedveskéim,hogy ebben a katonai intézményben régi hivatásos katonák voltak,akik a Kádár rendszert szolgálták és igy a mai politikai hatalom nem igen számit a szavazatukra.Igy tehát a pokolra velük!Gondolják ők.
Én elárulom mi a bűnük az ápolási intézmény gondozottainak: Kommunisták! Ezeknek az időseknek a többsége A Magyar Néphadsereg hivatásos állományú tagja volt. Egyszóval kimondva: Ellenségek. Mégpedig olyan ellenségek akik nem léptek be a fideSSbe. Lehet hogy még templomba sem járnak! Sőt esetleg ha a tábori pap meg akarja gyóntatni őket, elzavarják a fenébe. Haláluk közeledtével még az utolsó kenetet sem kérik. Piszkos materialisták! Sőt MSZMP tagok voltak! Ezektől rettegni kell, mert lehet hogy még a fideSSre sem fognak szavazni. Az ilyeneknek nincs kegyelem! Pusztuljanak el minél előbb! Ez az igazi római katolikus (krisztusi és kerestyéndemokrata) lelki mocsok. És el ne felejtsétek imádni a csutit, mert az ő hatalma az Istentől való. Megmondta tömjén meg az ágost (a szent).
Nyúl György
És a mostani MH micsoda?
Tudtommal egy tagja sem esküdött fel a tákolmányra, az eskü szövegét még a régi alkotmány szerint mondták fel. Kivéve természetesen a tákolmány óta felesketettek!
Akkor ez a MH egy körön kívüli képződmény, és csak azért van bevonva a körbe, mert fidesz katona vezeti? Teszem hozzá dilettáns módon, ami meg is látszik.
Mi van ha valamelyik tagjának eszébe jut emlékeztetni erre a társait?
Ezek az utcára hajított betegek, és a kórház személyzete most egy kicsit talán be lesznek rágva, de nem baj. OrKbánék majd “alkotmányba” teszik a 90 százalékos rezsicsökkentést, rikácsolnak valamit a Zegyrejobbanélünkről, meg hogy ez is a Zelmúttnyócév miatt van, aztán a többség ezzel ki is lesz engesztelve, mondván, mégiscsak törődik velünk a Vezér, aki nem tehet semmiről amúgy sem.
.
De van egy kérdésem ezzel a bezárással kapcsolatban. A Honvéd Kórház egy kiterjedt intézmény, több telephellyel, épülettel, egyenként is akkorák, mint egy önálló nagy kórház. Itt vannak:
.
http://www.honvedkorhaz.hu/cikk/335
.
Most akkor csak a verőcei telepet zárják be teljesen, vagy más installációkat is?
.
Mert hogy, a Magyar Honvédség Egészségügyi Központja és a Verőcei betegotthon nem ugyanaz; utóbbi az előbbinek egy “kirendeltsége”.
.
Aki tudja, kérem, írja meg a választ.
bumburi:
.
“…És a mostani MH micsoda?…”
.
- Egy rakás …r. Egy dezorganizált, demoralizált kenyérpusztító banda. Mindez alól összesen kb. három- négy zászlóaljnyi lövész és felderítő katona kivétel, de a többi nem.
Eldrad
És pont onnan mennek el az emberek feltartóztathatatlanul. Mert a HAZÁJUK becsapta őket. Én azt mondanám, hogy a politikusok.
bumburi:
.
“… Én azt mondanám, hogy a politikusok…”
.
- Én meg azt mondom, hogy az egész ország.
.
Megmondtam, sőt, itteni cikkek is kimerítően foglalkoztak a témával; orKbánisztánban a nép nagy része ugyanolyan bűnös, mint a népvezérei. Kik tették maguk fölé ezeket az állatokat? Kik tűrik a mai napig? Melyik a legnépszerűbb párt jelenleg is, melyik bűnbanda nyeri az összes időközi választást 2010 től a mai napig?
Kik tűrik, sőt, kik támogatják ezt az ámokfutást, kik égnek a nem létező nemzeti nagyság lázálmában, kik küldenék ismét kemencébe pl. a zsidókat (mi az a “zsidó”???), ha megtehetnék? Kik gyűlölnek mindent és mindenkit, kik látnak ellenséget mindenkiben, az elborult őrülettől immár süketen- vakon?
.
A Zemberek.
.
Szóval, hagyjuk már ezt az “itt a politikusok a hibásak” szöveget… főleg, hogy orKbánisztánban már nincsenek “politikusok”, legfeljebb egy szervezett bűnözői banda, mely egy egész ország (összedőlőben lévő) erőforrásai felett uralkodhat.
.
Abban viszont igazad van, hogy a “honvédségtől” menekül mindenki, aki nem tartozik a kiváltságosok közé. Vagyis; aki nem nagybelű, kenyérpusztító főtiszt, ezek bratyija, kitartottja (igen!!!), és nem folyamatosan külmisszióban lévő tag.
.
Bővebben a “honvédség” diszfunkcionális mivoltáról:
.
http://hetkoznapihonvedelem.wordpress.com/2010/09/25/kalman-karoly/
Csak azt nem értem, hogy miért vonhatják le a nyögdíjjáradékot, ha az alaptörvényben nem biztosítják a visszafizetését-csak amennyiben az ország erőforrásai engedik-meg a 2/3.
rupcsi:
.
- Tök mindegy, mit vonnak, Mordorban nem lesz nyugdíj 10 év múlva, ha ez így megy tovább. Az “így megy” alatt olyanokat értek, mint;
.
Munkaerő tömeges elvándorlása
.
Belső fogyasztás, így a belföldi kereskedelem visszaesése (ami egyenesen vonja maga után az állami bevételek, valamint a dolgozói jövedelmek csökkenését)
.
Munkaerőpiac súlyos leépülése, új munkahelyek létrejöttének hiánya
.
Munkahelyek tömeges megszűnése (amin ugye, nem segít, hogy kétévente nyílik egy autó összeszerelő üzem, 200 munkahellyel)
.
Állami jövedelmek elherdálása, lenyúlása, hibás, kártékony gazdasági intézkedések sorozata
.
stb.
.
Mindez azt mutatja, hogy nem lesz nyugdíjalap. Hogy mikortól nem lesz, azt nem tudom, de 10 évre tippelek, mert a fentiek kb. akkorra “érnek be”. Vagyis, nem lesz, aki nyugdíjjárulékot fizessen.
.
Akkor pedig nem lesz nyugdíj.
Eldrad
2013. április 4. csütörtök
12:55
+++++++++++
:((((
Ugyan mit számít, hogy kicsodák-micsodák ezek az emberek? A Kádár rendszerben a katonák nem Magyarországot védték? Nem az ő védelmük alatt végezhette el orbán ingyen a jogi egyetemet? Nem érezhette magát biztonságban ha árvíz, vagy bármilyen katasztrófa történtí? Nem orbánapuka, és anyuka szeretett rendszerét védték ezeknek a néhai tiszteknek, parancsnokoknak a vezetésével?
Ők bizony nem Kádárra esküdtek fel, hanem Magyarország, a haza védelmére, aminek maradéktalanul eleget is tettek.
…
Egy ugrás, vissza az időben…
Ha visszaemlékszünk a romániai fordulat idejére, a politikusokon nem múlott volna egy jó kis erdélyi bevonulás, a jobboldal szívesen beleugratta volna az országot egy háborús kalandba. Ellentétben az akkori HM vezetéssel. A honvédelmi miniszter, Kárpáti Ferencnek a román katonai vezetéssel ápolt jó kapcsolatainak, és a két ország katonai vezetőinek a tisztánlátásának köszönhetően nem tudták kiprovokálni a beláthatatlan következményekkel járó fegyveres konfliktust. Pedig lett volna rá igény bőven! De a szerb – horvát háború kitörésekor sem volt idegen a jobboldaltól egy újvidéki bevonulás. Közismert, hogy a szomszéd országban dúló háború zűrzavarát kihasználva dédelgettek néhányan ilyen terveket. Bele sem merek gondolni abba, hogy mi történne akkor, ha mindezek a konfliktusok napjainkban történik.
…
Bár ma is csak annyi bűnük lenne, és annyit rabolnának a jelenlegi politikusok, mint például a rendszerváltás előtt oly sokat ostorozott korábbi honvédelmi miniszter, Czinege Lajos. Rajta lehet jóízűen gúnyolódni, hiszen ő állítólag megengedhetetlen módon helikopterről lövöldözve vadászott szarvasokra, és további bűneként néhány sorállományú katonát rendeltek ki téglát rakodni, az Endrődy Sándor utcában épülő társasházi lakásához. De ma, amikor a regnáló politikusok, a holdudvarukhoz tartozókkal karöltve évente 100, és 100 milliárdokat lopnak a közpénzekből, ugye viccesen hangzik milyen főbenjáró “bűnökkel” ostorozták ezek az egyedek elődeiket. Az a gyanúm, hogy valamelyik fidesz közeli szemet vetett a verőcei intézetre, mert fel sem merült, hogy valamilyen külső forrás bevonásával tovább üzemeltessék azt, ezért most Hendéék elérkezettnek látják arra az időt, hogy egy egyszerű paranccsal kipaterolják az idős embereket az utcára. Kell valakinek a telek, és a hely. Majd hamarosan meglátjuk, hogy a következő években milyen csili – vili wellness szálloda fog a helyén épülni, természetesen sok – sok milliárd vissza nem térítendő állami támogatásból.
Nos, Orbánia az őstörténet és a törzsi lét iránti rajongását nem egyszer bizonyította már – ez is a törzsi lét eklatáns példája: öreg Nanook menjen a jégre! Kivénhedtél, nem tudsz vadászni – pápá!
Ajánlott olvasmány: Sánta Ferenc: Sokan voltunk.
Finoman szólva is döbbenetes:
http://atv.hu/cikk/video-20130403_vadai_agnes
bumburi
2013. április 4. csütörtök
07:28
.
“Akkor most mi van Mária országával? Hol vannak a nagyon keresztények,..”
.
Imát kreálnak az ÚJ Kárpátok Géniuszának, így nincs idejük foglalkozni az elesett, beteg, idős emberekkel.
.
Íme a gyalázatosak imája, erre van eszük, mit mondjak, nagy az Isten állatkertje!
“Erős vár a Mi Istenünk! Talán azt izeni nekünk:
Hogy maradjunk méltók arra, ahogy mellénk állt a bajba…
Az első békemenetünk, megmentette, kit szeretünk:
Mózesünket, Kossuthunkat, a mi Orbán Viktorunkat.
Viktor Drága: Te se feledd: a Jó Isten addig Veled,
Míg az Ő útját követed, művedet tönkre nem teszed,
Hízelgőktől óvod Magad! A Jó Isten Veled marad.
De ha nem hallod meg szavát. elveszted Magad, s a Hazát!
Kétharmados felelősség: ez ígéret, ez reménység,
Addig, amíg Isten velünk. Addig – tényleg – ki ellenünk?
Kérjük hát, hogy el ne hagyjon, Orbán kormány megmaradjon!”
bumburi
.
Bocs, elfelejtettem közölni, hogy a gyülekezet neve:
.
Viktor Szíve Szentegyház
.
Álmodozni sem merek arról, hogy ezeknek a hívőknek egyszer majd megjön az eszük, ha egyáltalán volt!!!
telekis
2013. április 4. csütörtök 08:46
A TB és a nyugdíj nem jár, adható, ha akarják, elvehető, ha úgy akarják…….. és miért ne akarnák?
http://www.youtube.com/watch?v=pGy8dUIpp3w
Hát kedves zorka, megnéztem amit küldtél, és hanyatt repültem tőle !!!
Bevallom már itt is javasoltam, hogy aki teheti az lehetőleg a társadalmon kívüli életre rendezkedjen be.
Most ezek után pedig pláne ezt javaslom…
Csaxolok, hogy ma április 4.-e van!
A Mazsihiszen kivül senkinek sem sejlik, hogy talán illő lenne megemlékezni?
telekis,
remélem,nem ütötted meg Magad ? Meglepődtél, pedig nem is friss hírt linkeltem be, közel egy éve volt az adás.
Azon gondolkodtam, – most, hogy a fiataloknak legalább egy része megpróbált tevőlegesen kiállni a jövőjéért, befolyásolni a döntéshozókat, – akkor az őket mocskoló, lesavazni szándékozó Orbán-hívő nyugdíjasok hogyan reagálnának egy esetleges nagyarányú nyugdíjcsökkentésre, vagy elvonásra?
Akkor is ilyen vehemensen állnának Orbán és a Fidesz mellé?
Comandante. Mi tortent volna ? Egyszeru. Lett volna meg egy vesztes haboru !
Kedves Kommentelő Társaim!
.
Ebben a bezárásra ítélt intézményben, ha jól sejtem, olyan emberek vannak/voltak, akik a hazájukat szolgálták.
.
És a hazájuk ezt most megköszönte nekik. Senki, de tényleg senki ne mondja most azt, hogy nem, dehogy, nem a hazájuk, hanem “csak” a kormány ilyen.
Nem. Olyan a kormány, amilyen a népe.
Igen, a hazájuk, a népük megköszönte ezeknek a beteg embereknek, hogy védték őket.
.
Kedves betegek, hozzátartozók, ott dolgozók!
Köszönöm Önöknek, Nektek, hogy nyugodt életem lehetett Magyarországon. Köszönöm, hogy arra esküdtetek fel, hogy megvédjétek ezt a hazát. Köszönöm. De úgy érzem, ezt felesleges volt megtennetek.
De köszönöm.
Üdvözlettel,
V.
Vespasianus:
.
“…Ebben a bezárásra ítélt intézményben, ha jól sejtem, olyan emberek vannak/voltak, akik a hazájukat szolgálták… És a hazájuk ezt most megköszönte nekik…”
.
- Jól sejted, és igen, a “hazájuk” megköszönte nekik.
.
Ahogy már számtalan más módon is köszönetet mondott az a tetves “haza” az egyenruhásoknak, de főleg az alacsonyabb rendfokozatú katonáknak.
.-
Pl. éhbér fizetésével, túlórapénz gyakori el nem számolásával, árvízvédelem közben óvodásgyerek -fejadagok kiosztásával (amitől 20- 30 kilót fogynak egy hét alatt), támogatások megvonásával, és persze a visszamenőleges törvénymódosításokkal, mely legdurvább része a kedvezményes nyugdíjkorhatár eltörlése volt. És még sorolhatnám…
.
(most képzeljétek már el, micsoda morálja lehet annak a katonának, rendőrnek, tűzoltónak, aki a visszamenőleges törvénymódosítás idején volt 45 éves, 23 év szolgálati viszonya volt, menne nyugdíjba másfél év múlva, és közli vele a “haza”, hogy tegyen rá még vagy 22 évet, akkor majd mehet nyugdíjba)
.
Ilyen szemét egy országra nekem senki ne merje azt mondani, hogy “haza”.
Nos, a Honvédkórházat már Állami Egészségügyi Központnak hívják és a Párt kb. másfél éve bejelentette, hogy ez lesz a kormány kórháza, szóval az új Kútvölgyi. Végülis olcsóbb beleülni a készbe, mint néhány kórházat még felújítani. Van másik történet is. Az Országos Rehabilitációs Intézet Budakeszi úti telepének az amputáltak rehab osztályát is kiürítették. Csodálkoztam is, hogyan teheti be oda a lábát a magunkfajta halandó, amikor olyan körülmények vannak, mint egy utópisztikus filmben – például látogató rész, könyvespolccal, tisztaság mindenütt, kényelmes kórtermek, használható ágyakkal. Arra szolgált, hogy a végtagcsonkoltak megtanulják használni a protézisüket, tudjanak önálló életet élni. Hát ez most megszűnt, és senkinek fogalma sincs arról, hogy mi lesz ezután.
talalom:
.
- Mindez elképzelhető, de az intézmény neve még mindig “honvédkórház” néven fut a weboldalon.
.
Akkor most mi van?
talalom,
a pontos elnevezés:
Magyar Honvédség Egészségügyi Központ Honvédkórház
kórház, szakambulancia, rendelőintézet
Budapest
(volt Központi Honvédkórház, Állami Egészségügyi Központ)