Ronai and Ronai
AMERIKAI

Bajnai Gordon levele Mesterházy Attilának 2013. április 21. vasárnap 22:38

  • Hozzászólások(52)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Bajnai Gordon levele Mesterházy Attilának

Budapest – Bajnai Gordon azt javasolta Mesterházy Attilának,  hogy gyorsítsák fel az egyeztetési tárgyalásokat, hogy október 23-án már egy egységes ellenzék tudjon ünnepelni és erőt demonstrálni.

Az MSZP elnöke szinte azonnal válaszolt, és azt javasolta, hogy már hétfőn kezdjék meg az egyeztetést. Ezzel viszont Bajnaiék nem értettek egyet, szerintük a kapkodás éppúgy káros, mint a tétovázás.

Sokan ebből azt a következtetést vonják le, hogy a demokratikus ellenzék két fő ereje még mindig marakodik, és képtelen megállapodni egymással. Olvassák el Bajnai Gordon itt található levelét, s döntsék el, hogy tényleg így van-e.

Kedves Attila!

Köszönöm a gyors választ. A pénteken általam kezdeményezett összefogás-gyorsító menetrendi javaslat és az általad adott gyors válasz azt jelenti: jelentősen közelebb kerültünk ahhoz, hogy az Orbán-Simicska rezsimet leváltani képes ellenzéki összefogás létrejöjjön.

Örülök, hogy az elmúlt hónapok – sokakat elbizonytalanító- hezitálásai után immáron nem csak abban értünk egyet, hogy szükség van az ellenzéki erők megállapodására, hanem abban is, hogy az a jó, ha nem várjuk meg vele a korábban általad kitűzött decembert, vagy jövő januárt. Egyre közelebb kerülünk tehát ahhoz, hogy jó megállapodást köthessünk, hiszen támogatóink nem kapkodást, hanem erős szövetséget várnak tőlünk, olyat, amely egyaránt képes győzelemre vinni az ellenzék táborát és arra, hogy jó kormányzással fordítsunk az ország szekerén.

Az általad már jövő hétfőre javasolt többoldalú, hivatalos tárgyalásokat azonban előkészítetlennek és a közös céljaink szempontjábol kockázatosnak tartom. A kapkodásnak nem látom értelmét. A támogatóink nem gyorsan kitűzött, hanem sikeres és időben megkötött megállapodást várnak tőlünk. Ehhez mind az Együtt -PM Szövetségnek, mind az MSZP által koordinált szövetségesi csoportnak van még “házi feladata”.

Mint levelemben is említettem, az elkövetkező hetekben az Együtt-PM szövetség a szavazókkal való országos és közvetlen párbeszédben kér mandátumot a jó kormányzás programjához. Abban hiszek, hogy csak egy ilyen erős felhatalmazással rendelkező program lehet az, amivel mi tárgyalóasztalhoz ülhetünk. Általánosabban is igaz, hogy csak egy ilyen széles körű bevonáson alapuló, átlátható programalkotási, szövetségkötési és jelöltállítási folyamat lehet alkalmas arra, hogy a politikából kiábrándult, reményvesztett magyar polgárokat a változás érdekében újra mozgósítsa.
Ugyanakkor azt hiszem, abban is egyetértünk, hogy csak az ellenzék legerősebb szereplőinek, a formálódó szövetségek vezető erőinek megállapodása adhatja meg az együttműködés erejét. Csak egy ilyen fókuszált megállapodás lehet az, ami a választási kampány és a kormányzás nehézségei közepette is kitart, és nem esik szét idő előtt a sok részérdek miatt – ahogy azt több nemzetközi példa is mutatja.

Ezért az előttünk álló hetekben az is tisztázandó, hogy az MSZP az általa hónapok óta épített szövetségesi kör mely szereplőit, milyen formában kívánja bevonni a maga oldaláról a leendő választási illetve kormányzati együttműködésbe. Ez az Együtt-PM és a választók szempontjából is fontos információ a tárgyalások megkezdéséhez.

Az általam pénteken tett javaslatot, a benne foglalt időzítést és egymásra épülő lépéssorozatot alaposan megfontoltam. Azért is tettem most közzé, mert világossá kívántam tenni mind az Együtt-PM , mind az MSZP szavazói számára, hogy az általunk a következő hetekben folytatott építkezés nem az MSZP ellenében, hanem épp ellenkezőleg, a közös cél, az Orbán-Simicska világot meghaladni képes ellenzéki összefogás sikere érdekében történik.
Egyszerűbben fogalmazva: tudom, és értem a felelőségemet ebben a folyamatban, mint ahogy egyébként Nálad is ezt tapasztalom. Tudom, hogy a jó kormányzás előfeltétele a jó összefogás és azt is, hogy az összefogás sikerét az odavezető út is meghatározza.

A tapasztalat azt mondatja velem, hogy a sietség rossz tanácsadó a politikában is. Az általunk javasolt menetrend a realitások figyelembevételével íródott. Javaslom, előbb ki-ki végezze el saját feladatait, szerezzen mandátumot választóitól, szövetségeseitől. Utána pedig haladéktalanul kezdődjenek meg a tárgyalások, hogy őszre készen álljunk. A lényeg, hogy hosszú távon is működő, jó megállapodást kössünk, és időben készen álljunk a Magyarország jövőjét hosszú távra eldöntő választási küzdelemre.

Barátsággal,

Bajnai Gordon

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 3.7/5 (6 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +4 ( 10 szavazatból)
Bajnai Gordon levele Mesterházy Attilának, 3.7 out of 5 based on 6 ratings

Címkék:,

  • Hozzászólások(52)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

52 Reader’s Comments

  1. Traianus
    2013. április 23. kedd
    08:28+++++++++++++++++++++

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  2. TAMAS.KOCSIS@MAILBOX.HU

    NYÍLT LEVÉL MESTERHÁZY ATTILA MSZP ELNÖKNEK ÉS AZ MSZP ELNÖKSÉGNEK ÉS PÁRTNAK. AMIT MESTERHÁZY ATTILA PÁRT ELNÖKNEK VISZONTVÁLASSZAL JÖVŐHÉTEN ÁTADOK, MSZP-S ÁTVÉTELI PECSÉTET KÉREK RÁ, KÖSZÖNÖM.

    AZ MSZP PÁRT 2014-BEN ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐ HELYEKET KAPHAT. 2014-BEN A PARLAMENTBEN MINISZTERI ÉS ÁLLTITKÁRI HELYEKET NEM KAPHAT. AZT BAJNAI GORDON EGYÜTT 2014 PM FOGJA MEGALKOTNI, LÉTRE HOZNI 10 MILLIÓ VÁLASZTÓPOLGÁR ÉRDEKÉBEN. AZ MSZP AZ ELMÚLT 20 ÉVBEN TÖKRE TETTE MAGYARORSZÁGOT MESTERHÁZY ATTILA MSZP ELNÖKSÉG LÉPJEN HÁTRA 2018. ÉVI ORSZÁGGYŰLÉSI VÁLASZTÁSIG ADJANAK LÉLEGZET VÉTELNYII IDŐT A BALOLDALI VÁLASZTÓPOLGÁROKNAK ÉS BAJNAI GORDON EGYÜTT 2014 PÁRTNAK, HOGY EGY ÚJ BALOLDAL JÖHESSEN LÉTRE, AMIBEN AZ MSZP PÁRT ÁLLAMTITKÁRI ÉS MINISZTERI ÉS MINISZTERELNÖKI SZÉKET NEM KAPHAT. AZ EGYÜTT 2014 PM NEM KOMMUNISTA ÉS SZOCIALISTA GONDOLKODÁSRA VAN FELÉPÍTVE. MAGYARORSZÁG ORSZÁGGYŰLÉSI VÁLASZTÁSÁN BAJNAI GORDON LESZ A MINISZTERELNÖK 2014-BEN. ELÉG AZ MSZP PÁRT ÉS ELNÖKSÉGI TAGJAINAK BŰNÖS MÚLTJÁBÓL. VÉLEMÉNYEM SZERINT BAJNAI GORDON EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁSA ARRA ELÉG AZ MSZP PÁRTNAK HOGY 2014-ÉV ORSZÁGGYŰLÉSI VÁLASZTÁSKOR 800 EZER MSZP VÁLASZTÓPOLGÁR ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐT ÉS MAJD BALOLDALI MSZP POLGÁRMESTERT TUDJON MAGÁNAK VÁLASZTANI.

    EZT A LEVELET 2014 MÁJUS VÉGÉIG -ÉN HA KÍVÁNCSI RÁ SAJTÓ, MÉDIA AZ MSZP JÓKAI UTCAI SZÉKHÁZA ELŐTT ÁTADNÁM, MINT VÁLASZTÓPOLGÁR KÖSZÖNÖM.

    KOCSIS TAMÁS

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek

Nem mindenki dől be a rezsikamunak 2014. január 31. péntek

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos