Ronai and Ronai
AMERIKAI

Az Európai Néppártból is kirúgják a Fideszt 2013. április 13. szombat 15:19 | AN

  • Hozzászólások(70)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Az Európai Néppártból is kirúgják a Fideszt

Budapest – A kolozsvári Új Magyar Szó dubrovniki tudósításában azt a bizalmas értesülést közölte, hogy már az Európai Néppártban is felmerült a diktatúrát építő Fidesz kirúgása. A hírre a szokott módon reagáló Fidesz hisztériájára a Néppárt kiadott egy cáfoló közleményt, amely azt cáfolja, hogy valamilyen hivatalos módon foglalkoztak volna a Fidesz jelenséggel. A cáfolat csak megerősíti, a hír igaz, Orbán és szalonképtelen fasiszta tolvajbandája belátható időn belül macskaként fog repülni saját európai pártcsaládjából is. Egy lépéssel közelebb a vasfüggöny visszaépítéséhez.

A lap szerint rosszul döntött a Fidesz, hogy egyetlen képviselőjét sem küldte el az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti frakciójának Dubrovnikba kihelyezett vezetőségi ülésére, ugyanis a maszol.ro-nak a helyszínen névtelenül nyilatkozó források szerint eldőlt: ha a magyar kormánypárt egy héten belül nem enged az Európai Bizottságnak, névleg Viviane Reding igazságügyi biztosnak az alaptörvény negyedik módosításának kérdésében, akkor kitessékelik az EPP-ből. Erre az örömhírre vár a demokratikus világ már régóta. Az Európai Néppártnak szembe kell néznie a valósággal, és az európai értékeket nyíltan tagadó, fasiszta önkényuralmat építő Orbánt és pártnak nevezett maffiáját ki kell rúgnia az európai értékeket képviselő pártközösségből.

A Magyar Szó informátora szerint Joseph Daul, a néppárti EP-frakció elnöke, Viviane Reding és Antonio López-Istúriz White, az EPP főtitkára a Revelin erődben tartott csütörtök esti vacsoránál tárgyalt informálisan a Fidesz sorsáról. „Nem hiszem, hogy Viviane Reding miatt nem jöttek el, de mindenesetre nagyon rossz döntés volt a részükről, hiszen a színfalak mögött mindenki Magyarországról beszél” – mondta el a maszol.ro-nak az igazságügyi biztos közvetlen környezetébe tartozó eurokrata. Hozzátette: a magyar kormánypárt elszigetelődött, „szövetségesek nélkül maradt” az EPP-ben.

Az erdélyi lap emlékeztet arra, hogy megy a kötélhúzás a budapesti kormány és az Európai Bizottság között a magyar alkotmánymódosításról, Viviane Reding pedig korábban több kérdésben jogsértési eljárást indított Orbánék ellen, sikerrel. A napokban szóváltás is volt az európai sajtóban Reding és Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter között, legutóbb épp csütörtökön, amikor Navracsics az European Voice című brüsszeli lapban bugris módon a magyar ellenzéki pártok retorikájának átvételével vádolta meg az EU igazságügyi biztosát.

A fideszes politikus azt mondta, kételkedik abban, hogy Reding álláspontja megegyezik José Manuel Barroso EB-elnök hozzáállásával. Navracsics cikkére még aznap reagált a Bizottság, Pia Ahrenkilde Hansen, az Európai Bizottság szóvivője az MTI kérdésére leszögezte: Barroso és Reding “teljes egyetértésben van” azzal kapcsolatban, hogy a brüsszeli testület hogyan kezelje a magyarországi helyzetet. Barroso azóta Orbánnak is levelet írt, amelyben leszögezte, hogy eljárásokat indítanak Orbánia ellen.

A Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportjának sajtótitkára pénteken a maszol.ro-nak azt mondta: az EPP-frakció vezetőségének „öt vagy hat” fideszes tagja „más elfoglaltsága miatt” nem vett részt a dubrovniki kihelyezett ülésen. Panyi Miklós hangsúlyozta: távolmaradásuknak semmi köze nincs a Navracsics és Reding közti szóváltáshoz.

A Fidesz távolmaradása inkább azt jelenti, hogy elhidegült a viszony, Orbán is leírta a Néppártot, mint a magyarellenes összeesküvés újabb résztvevőjét, és sértődötten nem ment el senki. Van élet az Európai Néppárton kívül is.

Ugyanakkor az új Magyar Szó beszámol arról, hogy Marian-Jean Marinescu, az EPP parlamenti frakciójának egyik alelnöke szerint távolról sem dőlt még el a Fidesz sorsa, ugyanis “Orbán Viktornak továbbra is nagyon erős pozíciói vannak a Néppártban, első számú támogatója maga az EPP elnöke, Wilfried Martens. Másfelől Orbán már volt az ALDE alelnöke, biztos vagyok benne, hogy a liberálisok tárt karokkal várnák vissza” – mondta el a maszol.ro-nak a román EP-képviselő.

Ez utóbbi mondat azt mutatja, hogy a román képviselő véleménye nem megalapozott. Az szinte kizárt, hogy az európai liberálisok befogadják a fasiszta Orbánt. Az Orbán-rendszer legnagyobb európai kritikusai értelemszerűen a liberálisok és a zöldek. Orbánnak nincs helye Európában, és ez csak Európát dicséri.

A lapban megjelenő hírekre nyilvánvalóan elindult a hisztérikus fideszes felelősségre vonás, mire a Néppárt hivatalos közleményben cáfolta, hogy a Fidesz hivatalosan napirendre került volna, és döntöttek volna a sorsáról. Azzal zárták közleményüket, hogy “az Európai Néppárt alig várja, hogy Strasbourgban, a párt frakcióülésén üdvözölhesse Orbán Viktor miniszterelnököt”.

Ez világos beszéd, nem kétséges: a turulba született idióta ki van rúgva. A formaságok vannak hátra.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.7/5 (52 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +75 ( 89 szavazatból)
Az Európai Néppártból is kirúgják a Fideszt, 4.7 out of 5 based on 52 ratings

Címkék:, , , ,

  • Hozzászólások(70)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

70 Reader’s Comments

  1. Az egyik osztrák napilap, a Kurier nyomtatott kiadása tegnapi számában közel fél oldalon – Orbán véreres szemeire fókuszált fotóval illusztrálva – foglalkozott Barroso Orbánnak írt levelével.
    A cikk címe:
    Orbán Viktor sarokban a brüsszeli út előtt – Barroso ismét eljárással fenyeget

    Az írás lényege:
    Nagyon komolyan aggódik – írja levelében Barroso Orbán Viktornak. Kétségbe vonja, hogy a márciusi alaptörvény-módosítás az uniós joggal, valamint a jogállami elvekkel összeegyeztethető.
    Emiatt (Barroso) pénteken újra figyelmeztette a magyar kományfőt: kormányának muszáj az aggodalmakkal foglalkozni, mégpedig “határozottan és nem kétértelműen”. Magyarország érdekében, de az EU érdekében is.
    .
    Ha az EU aggodalmait nem veszik komolyan, szerződésszegési eljárás következménye fenyeget. Ehhez már készül a komisszió analízise. (…)
    .
    Korlátozott demokrácia
    A módosításokkal a demokratikus jogokat korlátozták, a kormánypárt próbálkozik a saját hatalma megerősítésével. A változtatások következtében sem a sajtószabadság nem adott, sem az MNB, sem a bíróságok függetlensége. Az alkotmánybíróság jogai erősen korlátozottak.
    .
    A kritikák egyre hangosabbak, különösen azóta, hogy a Fidesz a – lazán módosított – változtatásokat átpasszírozta a parlamenten. Az EP liberális, baloldali és szociáldemkratái többszörösen kiálltak a Magyarország elleni keményebb fellépés érdekében.
    .
    Az EP elnöke, Martin Schulz és a jogi biztos, Viviane Reding erősen kritizálta Magyarországot. Reding a pénzügyi finanszírozás leállításával fenyegette Budapestet, ha a változtatásokat nem vonja vissza.
    Az uniós szerződés 7. § alapján Magyarország pénzügyi szankcionálása, de még az uniós tagállamok közüli kizárása is következmény lehet.
    Ezt az Európai Néppárt – aminek a Fidesz is tagja – elutasította.
    .
    Orbán a jövő héten Brüsszelben tartózkodik.. Az EP kedden foglalkozik a vitatott magyar alaptörvény-módosításokkal.
    Forrás: Kurier (2013. április 13.)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +17 (25 szavazatból)
  2. A “véreres szemek oka” keresésre a google az alábbi linken a következő információval szolgál:
    .
    “2. A KANNABISZ SZÁRMAZÉKOK a “lágy” vagy “könnyű” drogok csoportját alkotják. A Cannabis az indiai kender. A marihuána e növény nőnemű alakjának a szárított virága és levele, a hasis a nőnemű virágok gyantája. Erős pszichés függőséget okoznak és nagy a “kemény” drogokra való átállás veszélye!
    .
    A marihuánát cigarettába sodorva vagy pipában, vízipipában szívják. Hatása a belégzés után néhány perccel jelentkezik és 2-5 óra múlva szűnik meg.
    .
    Testi tünetei:
    véreres szemek, kitágult pupillák, könnyezés
    szájszárazság, verejtékezés
    szapora szívműködés, vérnyomáscsökkenés
    szédülés, dülöngélés, remegés
    .
    Pszichés hatásai
    eufória (“feldobottság” érzése), a gátlások megszűnése, beszédesség, nevetési- és mozgáskényszer
    a látás és a hallás finomabbá válik
    éhség- és szomjúságérzés jelentkezik
    nagyobb adagok esetén hallucinációk, pánikreakció alakulhat ki
    romlik a memória, koncentrálóképesség és az egyensúlyérzés
    .
    A hasis hatása a marihuanáéhoz hasonló, de annál jóval erősebb. Ezt a csokoládészerű anyagot dohánnyal elkeverve szívják cigarettában és vízipipában, vagy vízben feloldva megisszák, esetleg elrágják.”

    http://www.hazipatika.com/psziche/fuggosegek/cikkek/drog_nelkul_felnoni__iii/20011207083621

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (10 szavazatból)
  3. Balogh de nem balga

    Mondja már meg valaki, mi az igazság? Máshol, több helyen is azt olvastam, hogy nem rúgják ki. Miért? Mert Ők is csak a pártállamot tudják kritizálni, közben Ők meg ötször elnézőbbek a saját bandájukkal szemben. Saját tapasztalat, ha valaki kíváncsi konkrét példákkal alá lehet támasztani.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  4. A cikk címéhez: “Az Európai Néppártból is kirúghatják a Fideszt”
    *
    Mert azért, az nem úgy van ahogy azt a mucsai kis kondás megálmodta és elképzelte a Néppártokról, hogy az ő jelszavuk is “világ nacionalistái egyesüljetek”. Ez ugyanis így alapvető ellentmondást tartalmaz.
    *
    Nacionalizmus és egyesülés antagonisztikus ellentétpár. Ha kizárják, legalább azt mondhatja, pontosan ezt akartam, mi magyarok úgyis magunkban vagyunk erősek. Hajraaa magyarok !
    *

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (7 szavazatból)
  5. proaktív !
    *
    Beül – befekszik – a páncélozott mikrobuszba, ahol már várja a drága doki a betöltött fecskendővel. Az a kocsi felér egy zárt osztállyal. Bruxellesig elvan vele, (ott meg majd meglátjuk) oszt annyi. Mellesleg ennyi kijár neki, mint történelmi személyiségnek – Hitler is élt vele, ugyebár… a “végén” már remegett a balkeze. Sajnos a mi Führerünknek még nem remeg…
    *

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (9 szavazatból)
  6. Proaktív
    Bárcsak azt szivná. Akkor kicsit lazább lenne, nem ugy viselkedne, mint a viccbeli merges kismalac. Igy viszont mi szívunk

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (5 szavazatból)
  7. Orbánt nem érdekli a kilencmillió kilencszázezer magyar sorsa őt csak a saját gazdagodása érdekli, és kénytelen odahajítani valamit gusztustalan vazallusainak is.
    No, meg ne feledkezzünk meg gazdáiról, az őt futtató nagytőkésekről sem, azok sem a szívjóságukról nevezetesek mára már zsebükben az ország.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (12 szavazatból)
  8. Miért jár a csuti legtöbbször zsebredugott balkézzel? Sztem nem a canabis, hanem a skizofrénia ellenes gyógyszerek okoznak kényszermozgást. Ezt tudja leplezni a zsebredugott balkéz. A szájszárazság miatt viszont gyakran nyalogatja a szája szélét. Ez néha olyan látszetot kelt, mintha a nyelve nem férne el a szájában.Csak a következményekre utalva: Magyarországnak már volt egy skizoid miniszterelnöke. Szállasi Ferencnek hívták! A skizofrénia gyógyszerekkel jól kezelhető, de progresszív betegség. Szélsőséges esetben zártosztály a vége.Eszembe sem jut azt mondani, hogy a csuti skizofrén, de a diktátori hajlam és az össze-vissza beszéd, meg az állitólagos paranoid roham(ok)ról szóló pletykál gyanukeltőek. Igy azután elképzelhető, hogy az ENP jobban szeretné kívül látni a csutit, már csak a lehetséges blamázs elkerülése érdekében is..

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (17 szavazatból)
  9. http://www.hir24.hu/belfold/2013/04/14/visszautasitotta-a-magyar-kituntetest-a-nemet-polgarmester/

    Újabb kiváló PR Orbánéknak, igaz ahogy eddig mindig erről is nyilvánvalóan a hazai judeobolsik tehetnek akik tudatosan dezinformálták most aktuálisan a szegény német polgármestert.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  10. pár perce néztem a hír tv adását Jároka livia szólalt fel hogy nincs antiszemitizmus magyarországon a kommentár így mondotta egyetlen Roma származású Fidesz képviselő??
    a túlzás szerintem ki hagyta a díszromát a farkas florit, a Fő kokerórol meg nem is szólt Orsos I viktor alcsuti primásról .ha Járóka Livia Korrekt csak annyit mond kérem szépen mutassanak már egy országot ahol még van egy roma miniszter elnök !!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (8 szavazatból)
  11. Az a hír otthon,hogy az ATV behódolt…le lehet kapcsolni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  12. http://nol.hu/belfold/charles_gati__orbanek_elhiszik_sajat_propagandajukat

    Charles Gati maga cáfolja a hazai jobbér média blöffjét a budapesti nagyköveti kinevezéséről. Gáti persze sok mindenben téved
    többek között abban, hogy Orbán illetve Kövér 1999-ben örültek a NATO csatlakozásnak, merthogy a két palit kizárólag hatalmi érdekek vezérlik, ha ez liberális színekben működött volna akkor liberális, ha konzervatív akkor konzervatív, ha autoriter félnyilas akkor pedig abban. Nos mivel az utolsóra volt sajnos igény amivel 2010-ben biztosították is hatalmukat hát félnyilas politikát folytatnak. És Gáti abban is téved, hogy Martonyi, de különösen Németh Zsolt nyugat-barátok, atlantisták volnának. Az előbbi azaz Martonyi igaz retorikában mérsékeltnek tűnik, de valójában kritika nélkül Orbán lakája, NATO, EU, demokrácia illetve jogállam- ellenes politikájának diplomáciai eszközökkel történő feltétlen végrehajtója. Németh Zsolt pedig a Fidesz külügyi bumerángja, Magyarország és a szomszédos államok elsősorban Szlovákia, Románia, Szerbia közti kapcsolatok tudatos megmérgezésének egyik főtervezője, és kivitelezője aminek nemcsak az államközi kapcsolatok estek áldozatul, de a külhoni magyarok is (lásd az RMDSZ vagy a Híd-most ügyeket).

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  13. Ha nem teszik ki őket a Néppártból, Orbán Navrasics és az egész sleppjük szemberöhögik az egész EU-t. Ezek csak akkor kussolnának le, ha kizárnák őket a Néppártból, és az EU radikálisan elzárná a pénzcsapot. Így könnyű nekik,más faxával verni a csalánt…de akkor 2 hónap múlva nyakukon volna az államcsőd, amiből nem tudnának kimászni. Ettől a mocsok helyzettől már lehet az is jobb volna :-(

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (9 szavazatból)
  14. Sajnos azt kell mondanom, már várható volt a cikkben szereplő lépés eljövetele! Van még itt olyan aki ezen csodálkozik? Ezek ténylegesen ki akarnak lépni az EU-ból emberek!!!! Budapesten járva a következő matrica fogad az aluljárók lejáratánál: Tagok legyünk, vagy szabadok?! EU NEM!
    Azt hiszem ez mindent elárul…..a lakosság nagy része pedig nem is foglalkozik a témával, de nem csak ezzel, a politikát teljesen negligálja és a mai napig szentül meg van győződve arról, hogy a továbbiakban ugyanúgy élheti tovább az életét mint eddig…..még mindíg nem ébredtek fel, mondván nincs is autokrácia és még mindíg van jogbiztonság meg jogállam……ezért fog elveszni az ország!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  15. http://index.hu/belfold/2013/04/15/beolvas_a_nemet_polgarmester_magyarorszagnak/

    A magyar kitüntetést át nem vevő a Fidesz kormányzatot keményen bíráló német polgármester (is) a “láthatatlan, ismeretlen és kinyomozhatatlan hangoknak hitt”, illetve a balliberális médiában “gondosan felépített támadás zajlik a magyar demokrácia ellen – vélt vagy valós gazdasági érdeksérelmek miatt”. És ebben az a legszebb, hogy a fityiszes/kágyénepés barma népség –mint kivétel nélkül mindent- beveszi a vezetőiknek ezt hülye szövegét is, eszébe sem jut, hogy a külföldnek minden eszköz rendelkezésére áll saját objektív forrásaikra hiteles információkhoz jutnia.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  16. “Nemcsak egy vacsorán, de négyszemközt is tárgyalt a Fidesz helyzetéről Joseph Daul, az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti frakciójának elnöke és Viviane Reding, az Európai Bizottság igazságügyi biztosa – erősítette meg az erdélyi Új Magyar Szó szerint egy neve elhallgatását kérő brüsszeli forrás. Az EPP szóvivője korábban tagadta a lap pénteki értesülését, amely szerint a frakciószövetség ülésén informálisan Orbán Viktorék kizárása is felmerült.
    A Fidesz néppárti jövőjét kétségbe vonó beszélgetést Joseph Daul kezdeményezte, akit a lengyel néppártiaktól kapott hírek aggasztanak – közölte hétfőn az Új Magyar Szó, amely egy Vivane Reding közvetlen munkatársai közé tartozó informátorra hivatkozik.”

    http://hvg.hu/vilag/20130415_Az_EPPfrakcio_fele_nem_ker_a_Fideszbol

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  17. Legalább a Fideszen belül megpuccsolhatnák már ezt a dilettáns, kompromisszumképtelen, harc- és győzellemmániás, balfácán csatárt! A sorsa úgyis ez lesz, de a kármentés végett jobb lenne minél hamarabb!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  18. http://index.hu/belfold/2013/04/15/lehet_majd_hirdetni_az_ep-kampany_idejen/

    ez a Fidesz hozza a formáját, mert ha valóban úgy módosítja az alkotmányt, hogy az Országos Bírói Hivatal elnökének peráthelyezési jogköre csak az Európai Uniót érintő perekre nem terjedhet ki, másrészt a módosítás értelmében a politikai hirdetések korlátozása csak az Európai Parlamenti választás kampányidőszakára nem terjedhet ki abból nagyobb botrány lesz mintha hozzá sem nyúlnának az egész újra alkotmányozott szemetükhöz. Ugyanis kizárt, hogy Strasbourgon, az EU Bizottságon és a velencei bizottságon átmenne, hogy az OBH elnöke szemben a fentiekkel nem EU- s perekben viszont áthelyezési jogkörrel rendelkezne, illetve hazai választási kampányokban a politikai hirdetéséket viszont továbbra is korlátozhatnák. Értem én a célt főleg a második problémakörben azaz Brüsszellel szemben időt húzni legalábbis a hazai parlamenti választásokig, de sokadszor bizonyosodik be: Orbánék Európa valóságos szégyenei.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  19. Érdekes, hogy a grazi dokik még mindig nem teszik meg a kis szivességet….

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek

A DK nem bojkottálja a Fideszt 2014. április 29. kedd | AN

Ismét kétharmada lett a Fidesznek 2014. április 12. szombat

A határon túlról a Fideszre szavaztak 2014. április 11. péntek

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos