Ronai and Ronai
AMERIKAI

Holly Ostrov Ronai a New Yorker Magazinban 2013. április 10. szerda 15:18

  • Hozzászólások(8)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Holly Ostrov Ronai a New Yorker Magazinban

New York – Egyetlen pert sem vesztett még, magyar ügyfelei pedig sok milliós kártérítéseket köszönhetnek neki – így mutatja be a New Yorker Magazin Holly Ostrov Ronai-t, a Ronai & Ronai, LLP ügyvédjét, akit New York legjobb ügyvédnői közé soroltak.

Ő képviselte a kacsahajó balesetben elhunyt két magyar diák hozzátartozóit is, de a tragikus sorsú luxushajó, a Costa Concordia ügyében is részt vett. Nem véletlen, hogy Holly Ostrovot New York legjobb ügyvédnői közé sorolták, amiről az egyik legismertebb amerikai magazin cikkezett.

- Az általunk képviselt családokhoz nagyon közel kerülünk, nem ritka, hogy évtizedekkel az ügy lezárása után is tartjuk még a kapcsolatot velük. Azt hiszem, ez a hozzáállás tesz minket kicsit mássá, mint a szokványos ügyvédeket – mondta Holly, aki hozzátette, nőként kezdetben nehezebb volt érvényesülnie, most azonban már a férfi kollégák is komolyan veszik, mi több, gyakran tartanak is tőle, ha ellenfélként jelenik meg a tárgyalóteremben.

Holly Ostrov Ronai az ismert magyar származású ügyvéd, Peter Ronai felesége és társa. Egy interjúból kiderült, hogy a tárgyalóteremben ismerkedtek meg, mint ellenfelek. Rónai Péternek annyira imponált Holly keménysége és szakértelme, hogy beleszeretett az ellenfelébe.

A Ronai & Ronai, LLP alapítói Holly Ostrov Rónai és a férje, Peter Rónai arra törekednek, hogy változást hozzanak létre a felperesek személyes sérülési ügyeiben.  Már 17 éve kizárólag balesetben megsérült embereket és családjaikat képviselik, és jelentős eredményeket értek el nagy horderejű ügyekben.

2012-ben Ronai & Ronai, LLP egy peren kívüli egyezségben 17 millió dollárt nyert jogellenes halált érintő ügyben,  két magyar diák családjának, akik meghaltak 2010-ben a kacsahajó balesetben a Delaware folyón. “Nagyon szoros a kapcsolatunk a családokkal, akiket képviselünk ezekben az ügyekben, ez jellemzője a cégünknek” – mondja Holly. “Vannak olyan ügyfeleim, akikkel még mindig kapcsolatban vagyok, pedig már egy évtizede befejeződött az ügyük.” Nemrégiben a cég benyújtott egy 6 millió dolláros keresetet légitársaságok ellen annak a férjnek a nevében, akinek a 189 kilós felesége meghalt, mert a légitársaságok megtagadták a tengerentúli hazaszállítását az Egyesült Államokba. Ezen kívül képviselnek egy férfit, akit jogellenesen börtönöztek be kábítószer vádjával – és emiatt elmulasztotta a határidőt, hogy meghosszabbítsa a vízumát és most a deportálás fenyegeti.

“Sok ügyvéd nem vállalná el ezeket az eseteket, mert költségesek és kockázatosak, de mi úgy érezzük, hogy ezek jó ügyek,” mondta Holly. “Miután több mint 17 éve csináljuk ezt, mi nem csak azért vállaljuk el az ügyeket, hogy pénzt keressünk a cégünknek, mi valódi változást akarunk az ügyfeleink számára, és megpróbálni közel hozni őket újra a  teljes élethez, amennyire ez lehetséges.”

Mindkét ügyvéd a felperesek személyi sérüléseire koncentrált egész pályafutásuk alatt, bár Holly megjegyzi, hogy nőként dolgozni ezen a területen némi kihívással jár. „Összességében a  személyes sérülések területét túlnyomórészt férfiak képviselik”- mondja.  ”Ezért nem szokatlan számomra, hogy négy vagy öt férfi védő ügyvéddel legyek szemben. Kezdetben ők alábecsültek engem, de most már tudják, ki vagyok, hogy keményebb vagyok,  mint bármelyik férfi ügyvéd odakinn. ”

Ma, Holly tagja az elit Million Dollar and Multi-Million Dollar Advocates Forums-nak de nem felejtette el honnan jött:  ”Én csak egy lány vagyok Queens-ből, aki elvégezte a jogi egyetemet, és ezt soha nem felejtem el” – mondja. – Ezért az áldozatok nevében dolgozni számomra több, mint csak pénzt csinálni. Ez számomra az, hogy segíteni azokat az embereket, akiknek nincs erejük, vagy pénzük, és szükségük van egy erős hangra.”

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 5.0/5 (34 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +45 ( 51 szavazatból)
Holly Ostrov Ronai a New Yorker Magazinban, 5.0 out of 5 based on 34 ratings

Címkék:, ,

  • Hozzászólások(8)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

8 Reader’s Comments

  1. Tettei alapján ismerte meg a közvélemény Holly Ostrov Ronait. Így lett híressé
    ügyvédként azaz jogászként. Ritka kivételként a New Yorker Magazin is
    foglalkozik munkájával. Olyan ügyekben segíti sikerrel károsult ügyfeleit,
    melyre kevesen vállalkoznának. Akiknek nem volt ilyen kevésbé biztatóan
    kezdődő problámája annak fogalma sincs, mennyit jelent ilyen segítség.
    Köszönet munkásságáért.
    .
    ESZÉBEN SINCS DICSEKEDNI AZZAL, HOGY KINEK MIJE VAN ANNYIT ÉR.
    Példát vehetnének a nálunk hatalmon lévő jogászok tőle.
    .
    Köszönjük a cikkben lévő ismertetőt, mely alapján alkalmunk nyit a teljes
    terjedelmű leírást is megkeresni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  2. Mindig örülök neki,ha azt látom,hogy magyar emberek a világban sikeresek.
    Én erre vagyok büszke,nem a szittya baromságokra.
    Az ilyen cikkek reménnyel töltenek el,hogy jobban is lehet élni,még ha itthon reménytelennek tűnik is a helyzet.
    Jellemző,hogy aki tehetséges és szorgalmas az külföldön sokra viszi.Idehaza meg nem vagyunk képesek egyről a kettőre jutni,azért ez szomorú.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  3. Stofi
    Félreértetted ezt a mondatot:
    “Holly Ostrov Ronai az ismert magyar származású ügyvéd, Peter Ronai felesége és társa.”
    .
    Nem Holly Ostrov Ronai magyar származású, hanem a férje, Rónai Péter, azaz Peter Ronai. Bizonyára a férj is sikeres ügyvéd, de a cikk nem róla, hanem a nejéről szól.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  4. Rónai Úr! Gratulálok.
    Mihez?
    Természetesen a kiváló ízléséhez.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  5. Tetszetős menyecske, ráadásul még okos is.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  6. Csak hogy ne értsétek félre a dolgot. Peter Ronai, Holy Ostrov férje, az Egyesült Államokban született. Ott nevelkedett, ott tanult ezért ameroikai felfogás szerint él és gondolkodik. Szülei voltak magyarok, ezért tanult meg magyarul. Meglehetősen töri a magyart, ennek ellenére büszke magyar származására, és ezért van az, hogy sok magyar embert képvisel az USA-ban feleségével együtt nagypn eredményesen. Úgy gondolom ezért köszönettel tartozunk nekik.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  7. Gratulálok az ügyvéd hölgynek. Igazán megérdemli, hogy célját elérve elismerjék a legjobbak között. Sok szép munkát kívánok neki és jó egészséget és persze egy szép családot. Ha valakit közelebb enged , az fogadja úgy, mint a legszebb ajándékot a természettől!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  8. A szoban forgo ugyvedno nemcsak csinos hanem magasan fejlett emberi etikai erzeke is van es nem mindent a penznek rendel ala hanem az emberi oldalt is fontosnak tartja a jogszeu fejlett igazsagerzetevel!

    sajnos pld magyarorszagon a jogi ugyvedi szakmai szinvonal degeneralodik amortizalodik mert a legtobb ugyved csak a PENZT latja kiszedni fontosnak az ugyfelekebol s nem az emberi tragediakat es oldalt az etikumot tartajak elso rendu szempontnak!
    tovabbi sok sikert az amerikai magyar ugyvednonek!
    Peldat vehetne rola sok mas ugyved!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek

Szárazföldön is gyilkolt a kacsahajó 2015. május 9. szombat | AN

A “magyar Petrocelli”-nek nevezték Peter Ronait 2014. december 21. vasárnap | AN

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos