Budapest – Az MLSZ által szervezett közös szurkoláson nagyon kevesen voltak, ám néhány száz méterrel arrébb, a Jobbik által menedzselt, szélsőjobbos zenekarokkal tarkított „fesztiválon” ennél jóval többen mocskolták a románokat és a zsidókat. A rendőrség 13 embert állított elő, kihallgatás után mindegyiküket elengedték. Volt meccs is, zárt kapuk mögött – Magyarország- Románia 2-2.
A rendőrség közlése szerint hét embert garázdaság bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt fogtak el. Két férfit pirotechnikai termékkel kapcsolatos szabálysértés elkövetése, egy-egy embert közbiztonságra különösen veszélyes eszköz birtoklása, garázdaság, jogszerű rendőri intézkedéssel szembeni engedetlenség, illetve személyigazolvánnyal kapcsolatos szabálysértés miatt állítottak elő. Mindannyiukkal szemben megindult az eljárás, de a kihallgatás után az előállítottakat szabadon engedték, senkit nem vettek őrizetbe.
A magyar labdarúgó-válogatott 2-2-es döntetlent játszott Románia csapatával a Puskás Ferenc Stadionban zárt kapuk mögött rendezett világbajnoki selejtezőmérkőzésen péntek este. A szurkolók az Ötvenhatosok terén és a stadion mellett, a Dózsa György úton is kivetítőn követték a mérkőzést. A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) által a budapesti Ötvenhatosok terére szervezett közös meccsnézésre mintegy négyezer ember gyűlt össze, a Dózsa György úton felállított színpadnál pedig az MTI tudósítóinak beszámolója szerint több ezren gyülekeztek. Utóbbi helyszínen a résztvevők közül többen magyar, székely és árpádsávos zászlókkal érkeztek, az eseményt a Jobbik támogatta.
A meccs után összetűzés tört ki a szurkolók és a rendőrök között a Dózsa György úti színpad előtt. A szurkolók közül néhányan sörösüvegekkel dobálták a rendőröket, akik válaszul könnygázt vetettek be. A szurkolók betörték egy rendőrautó hátsó szélvédőjét is, majd a rendőrök sorfallal terelték a metrómegálló felé a tömeget, amelyből több embert kiemeltek. A Syma csarnok előtt is üvegekkel dobálták a rendőröket a szurkolók.
A tömeg este 11 óra után kezdett oszlani.
Mint ismeretes, a drukkerek a nemzetközi szövetség (FIFA) büntetése miatt nem mehettek be a Puskás Ferenc Stadionba. A FIFA az Izrael elleni, augusztusi barátságos mérkőzésen történt rasszista megnyilvánulások miatt sújtotta – pénzbüntetés kiszabása mellett – stadionbezárással az MLSZ-t.









András
” Ami jogos volt, ismerjük el. A románok nem barátaink.”
Én nem ismerek egyetlen román embert sem. Így nem tudom eldönteni, hogy barátom-e. Viszont annál több magyart ismerek, akikről biztosan el tudom dönteni, hogy nem a barátom, rosszat tesz nekem és az országomnak, amiben élek.Mindjárt említeni tudok neked 265 db droidot a Parlamentben+1 főt a Sándor palotában. Ha ezek alapján ítélem meg a magyarokat, Kertész Ákosnak van igaza.
Gondolom neked rengeteg román ismerősöd van.Meséld el milyenek. :)
csatt
2013. március 23. szombat
12:22
“Én ugyan nem értek a focihoz”
Dávid Ibolya sem értett a focihoz, és most ott van a történelem szemét dombján!
Nem értette meg, hogy bizony Magyarországon, egy politikusnak értenie kell a focihoz, mert ha nem őbelé rúgnak, nem a labdába!
Így történt?
A meccs végéig nem volt semmi probléma.Engem az zavar ebben az egészben hogy abból a több ezer emberből néhányan elkezdtek balhézni.Ez nem egy egységes előre kitervelt közös támadás volt hogy na most aztán mindannyian elindulunk és neki megyünk a rendőröknek.Itt is szakszerűlenül járt el a rendőrség az én véleményem szerint ugyanis már az elején mielőtt eldurvulhatott volna ki kellett volna emelni azt a pár embert akik szerintem beépitett provokatőrök voltak és nem egyszerre mindenkit lefújni válogatás nélkül mert bár akik ott voltak tudom sokaknak nem szimpatikusak de ebben az esetben egy láncreakciót indit el ami elfajul.
Öcsi (Puskás) biztosan tiltakozna a stadionra került neve miatt, ha ezt a csőcseléket és az őket mozgató parlamenti csőcseléket látná.
Egy valamire nagyon vigyázni kell.Ezért nem győzöm hangsúlyozni a szakszerű rendőri intézkedést és persze a megfelelő normális rendőri állományt.Az nem ment fel egy rendőrt sem ha már egy megbilincselt földön fekvő embert öten rugdosnak.Ha egy ilyen ember ebbe belehal képzelhetitek hogy a szélsőjobb mire lenne képes lehet hogy legközelebb fegyverekkel mennének tüntetni azzal az indokkal hogy önvédelemből mert meg akarnak ölni a rendőrök.De lehet hogy pont ez a céljuk nekik hogy igy elszabaduljon a pokol.Tehát csak törvényeknek megfelelően szakszerűen.