Ronai and Ronai
AMERIKAI

Itt a húsvét, itt a nyúl, Orbán Viktor önkényúr 2013. március 30. szombat 21:07 Forrás: AN, MTI

  • Hozzászólások(68)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Itt a húsvét, itt a nyúl, Orbán Viktor önkényúr

Budapest – A Fidesz titokban, félelemtől rettegve, egy nappal a valódi évforduló előtt ünnepelte a születésnapját. Már amennyiben ünnepnek lehet  nevezni azt, hogy az uralkodó elit néhány tagja összejött és a nyilvánosság megkerülésével emlékezett a régi szép időkre. Arra, amikor még demokraták voltak. Vagy, annak látszottak.

A 25 születésnapon a Fidesz vezetői és tagjai közül senki sem merészkedett a székház közelébe. Akik ott voltak, azok a Fidesz ellen tüntettek, és az egykori demokratikus értékeket kérték számon a ma 25 éves párton.

A Fidesz-székház előtti utcaszakaszt a Dózsa György útig megtöltő tömegben többen a hajdani népköztársaság címerét viselték, amelyen a Fidesz-felirat volt olvasható. Egy táblán az állt: “Ti vagytok azok ma, akik ellen 89-ben küzdöttetek!”

A Facebookon szerveződő civil demonstráció szervezői bejegyzésükben azt írták, arról a Fideszről akarnak megemlékezni, amely egykor az önkény ellen, a jogállamért küzdött, de mára az önkény pártjává vált, és kizárólagos hatalomra tör. A Mostantól az önkény ellen! Mostantól a jogállamért! mottóval megrendezett tüntetésen emlékeztettek arra, a Fidesz március 30-án ünnepli 25. születésnapját, április 1-jén pedig hatályba lép az alaptörvény negyedik módosítása. “Míg ők saját rendszerüket ünneplik, mi mutassuk meg, hogy ez a rendszer számunkra, magyar állampolgárok számára elfogadhatatlan, és harcolni fogunk ellene!” – írták a Facebookon.

Véleményük szerint az április 1-jén életbe lépő negyedik alkotmánymódosítás megsemmisíti a kommunizmus utáni Magyar Köztársaság összes alkotmánybírósági döntését, és megtiltja a bíróságnak, hogy szót emeljen az alkotmányozó hatalom következő lépései ellen.

“Mi, Magyarország állampolgárai, ezt nem hagyhatjuk. Mostantól tüntetünk és szerveződünk, sztrájkolunk, ha kell. Mindennap fel fogjuk emelni a szavunkat az önkény ellen! Nem nyugszunk, amíg újra jogállamban nem élhetünk. Ez az aktív állampolgári ellenállás első napja. Nem hagyjuk!” – fogalmaztak.

A rendezvényen szót kért Kőszeg Ferenc, a rendszerváltás demokratikus ellenzékének legendás alakja is, aki ugyancsak úgy vélte, nem hiszi, hogy a választás bojkottjával eredményt lehetne elérni, és az inkább a jobboldalnak kedvezne. Azt hangoztatta: Orbán Viktornak mennie kell, és előbb-utóbb menni is fog.

Mint mondta: a Fidesz az elmúlt 25 évben szinte mindenben megváltoztatta az álláspontját; szavainak alátámasztására Orbán Viktor korábbi mondatait idézte. A felszólalók arról is beszéltek, hogy a kormányfő – visszaélve a kétharmados országgyűlési többséggel – diktatúrává változtatja az országot. Mások azt hangsúlyozták, hogy az alkotmányt elvették tőlük, és ezzel együtt a tiltakozás jogos eszközeit is.

A tömeg időnként rigmusokat skandált, az egyik legnépszerűbb ez volt: Itt a húsvét, itt a nyúl, Orbán Viktor önkényúr.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.7/5 (23 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +37 ( 41 szavazatból)
Itt a húsvét, itt a nyúl, Orbán Viktor önkényúr, 4.7 out of 5 based on 23 ratings

Címkék:

  • Hozzászólások(68)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

68 Reader’s Comments

  1. Félnek az OVisék? Nem tudom. A TEK megalakítása, tagjainak szuperfelszerelése, szupermegfizetése mutat valamit. Tart attól a Kedves Vezetőnk, hogy a tömeg egyszer csak nem áll meg a kapuknál, hanem beljebb megy. Nem vagyok annyira naiv, hogy azt higgyem a TEK ebben az esetben ne menne el a végsőkig, akár éles fegyverek bevetéséig is. Erre esküdtek fel az OVisnak, ezért kapnak fizetésként egy kisebb fajta vagyont évente. Ezért a pénzért nyújtaniuk kell valamit és nyugodjon meg mindenki, adott esetben azt fogják nyújtani, amit az OVis megkövetel tőlük. Persze mindez csak teória, mert jelenleg egy alapvető dolog hiányzik = a tömeg!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +30 (34 szavazatból)
  2. Hát ezek hülyék! Orbánék maguk voltak a népidemokráciát letörő fasizmus már ‘89-ben, és azóta is azok!
    A tüntetők, neonácik, máig nem józanodtak ki!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (10 szavazatból)
  3. Minden diktàtornak van magànhadserege, ez azért nem olyan meglepô, làsd munkàsôrség, forradalmi ezred , most meg TEK-nek hívjàk .
    Az viszont elég bíztatóan hangzik – és ha van lendület, a most még hiànyzó tömeg is meglesz – hogy ” mindennap fel fogjuk emelni a szavunkat az önkény ellen “, és hogy ” ez az aktív polgàri ellenàllàs elsô napja “.
    Talàn valami elkezdôdött…….!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +25 (29 szavazatból)
  4. ‘92-ig liberàlis làtszata volt, akàrki akàrmit mond.
    Lehet, hogy nem volt igaz, de mégiscsak így nézett ki .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (11 szavazatból)
  5. Nincs jelentősége a közvélemény kutatási adatoknak, nincs jelentősége egy esetleges 2014-es, csalással megnyert választásnak, nincs jelentősége az ellenzék tökölődésének.
    Aminek jelentősége van: a Fidesz csörgősipkás vezérével és sleppjével, kollaboránsaival egyetemben már végérvényesen és visszavonhatatlanul megbukott! Csak idő kérdése mikor mennek a történelem szemétdombjára, Kádár kommunistái mellé.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +21 (23 szavazatból)
  6. halandor.

    orbán már 89-ben ugyanilyen volt. Nagyon sokan látták ezt ,és figyelmeztettek
    is.Akik ezt akkor (Hősök terei totál kamu ” bátorság”) nem látták ,azok hülyék, de nanyon. minden, hangsúlyozom MINDEN!!!!! látható volt előre.Emlékeztek a 94-es fidesz vereség estélyére ? ( Hokimeccsnézés) és van akinek még akkor sem esett le a tantusz,ahogy a mai napig se. Ez a fórum is tömve van orbántól elaléló fanokkal, akik még csak észre sem veszik ,hogy azok, és azt sem ,hogy lényegében ők a rendszer egyik fenntartói. Legalább annyira sárosak ,mint a békemenetesek, most név szerint tudnám sorolni ,de nem akarom. Akinek nem inge,az ne vegye magára, akinek meg igen az mélyen gondolkozzon el. Teszek rá,hogy bárki megsértődik, elegem van abból ,hogy mindig a normálisnak kell eszkuzálnia magát. Világ balekjai, minuszoljatok! Nagyon jó példa erre a decemberben az egyetemisták lightos házibulijától elájuló fórumozók tömege. Úgy védték tőlem a HÖOK-ot mint anyaoroszlán a kölykét. Na, mi van nagyokosok???Vagy a tanárokat védelmezők! Azok is hogy harcolnak. Nem kéne Gallónéról utcát elnevezni??? Halló!!!!!! Halihó !!!!!! Ébresztő!!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +29 (33 szavazatból)
  7. Barry1
    Nyugi! Ne kapd fel a vizet!Igazad van!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (14 szavazatból)
  8. Sajnos ez még mindig csak tüntetgetés. Jaj de nagyon megijed a rezsim!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (13 szavazatból)
  9. Lesz még Magyar Köztársaság!

    Kőszeg Ferenc szerintem sajnos túl optimista, amikor azt mondja, hogy Orbán úgy áll most, mint Kádár állt 89 tavaszán: a kádári diktatúra 32 és fél éven keresztül puhult és max. a szavazók 10-15%-a támogatta, a fiatalabb, aktívabb élcsapat. a reformkommunisták illetve a sajtó pedig az enyhítést támogatták, egy-egy ellenzéki tüntetésen százezres tömegek voltak, pedig akkor még lehetett tartani a rendőri fellépéstől, most a diktatúra még csak most kezdődik igazán, a szavazni képes, illetve szavazni hajlandó lakosság kb. 40% támogatja a fideSS-t, és sokkal szervezettebbek, mint Kádárék voltak, az ellenzéki sajtó pedig csak a lakosság 6-8 %-ához jut el egyáltalán, az ellenzéki tüntetésre jó, ha pár ezren mennek el.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (15 szavazatból)
  10. Bumburi DE ,igenis felkapom a vizet. Elegem van. Basta.
    Itt volt ez a diák és tanár dolog. Kaptam hideget -meleget ,mert nem voltam hajlandó elájulni az (igenis) semmitől. Ki az a balf…… (ék) , aki ha mástól nem ,de legalább a két dávidkától nem jött meg az esze. Itt kritizáljuk az embereket(joggal) és közben az itt kommentelők jelentős része (sajnos a többsége) sem lát a szemétől. Akkor mit várjunk az “egyszerű” emberektől. Hol vannak a decemberi nagyokosok?? Hol van csak egyetlen q….. önkritika?.
    Meg egyébként is.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (16 szavazatból)
  11. Barry1
    Felhívom a figyelmedet, hogy a legnagyobb okosok napok óta meg sem jelennek.
    Hiába eszed a kefét, az élet már csak ilyen. Az emberek segítenek néha tudtukon kívül is sz..t lapátolni.
    A fa meg az erdő esete. Ismerős, nem?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  12. anonyme

    ++++++++++++++++++++++++++++++++
    pontosan ezt ugatom egész nap.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  13. Lesz még Magyar Köztársaság!

    anonyme, Barry 1: orbán már valóban régesrég megbukott, legkésőbb akkor, amikor 2002-ben kijelentette, hogy a “haza nem lehet ellenzékben”, rá nem sokkal pedig, hogy “a demokrácia csak ruha a nemzet testén”, sőt már valószínűleg akkor megbukott, amikor ‘98-ban hazug módon koalícióra lépett Torgyánnal, sőt már akkor, amikor köztörvényes bűnöket követtek el a ‘90-es évek első felében is (székházbotrány, Kaya Ibrahim, stb.), sőt már akkor, amikor megtervezte, hogy átvonul a jobboldalra ‘91-’92 körül, ettől még lehet, hogy évtizedekig hatalmon lesz, ahogy Lukasenko és Putyin is teszi, illetve Kaddhafi, Chavez és Pinochet is tette…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (15 szavazatból)
  14. bumburi

    Oda jutottunk ,hogy némelyek már (ezen a fórumon!!!!!) a NATÓT megfutamitó amuri partizánokat vizionálnak. ( gondolom bencsik, nemcsák ,eperjes, széles, szaniszló meg hát a pintér-bakondi a nagy duettből) Mi ez itt? Diliház ? Most komolyan. Mindegy ,nálam elszakadt valami. Leirom ,hogy 2X2=4 ,erre jönnek a minuszok. Leirom,hogy a nap keleten kél. Akkor is. Lehet ,hogy el fogok durvulni.
    Felőlem ki is tilthatnak ,nem érdekel. Elegem van ebból a szürrealista kaffkai-orwelli
    operettből.Semmi mást nem akarok ,mint ,hogy mindenki ismerje el,hogy 2X2=4. Követelem.Ennyi

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (14 szavazatból)
  15. Lesz még Magyar Köztársaság!

    Tartok tőle, hogy még sok időnek kell eltelnie és a gazdasági és politikai helyzetnek még tovább romlania ahhoz, hogy az embereknek leessen a tantusz és ráadásul ha végre elzavarják az orbánt és a fideSS-t, akkor ne a vonát és a szarabbikat hozzák ránk, gyermekeinkre és unokáinkra…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (10 szavazatból)
  16. Lesz még magyar…..

    Rövid leszek: Nem lehet……

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  17. Az orkán úr kifejezés erős ebben az esetben, mert munkás szülők paraszt gyerekéről van szó, aki itt a piros – hol a piros játékot űz a piacon, közben lenyúlja a pénzt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (10 szavazatból)
  18. Barry1,
    hogyne, a decemberi diàk-izé, ahogy mondtad, lepkefing volt, egyetértünk, csakúgy, mint ez a legutóbbi tünti ( az alkotmàny nem jàték ), errôl làttam videót, nagyon halvàny volt…….Pontosan ez a bajom, ezért szeretném hinni, hogy az elégedetlen kisebbség egy szép napon elégedetlen többséggé fejlôdik – de ahol 2010-ben 60 % – nyira tette egy felmérés az antiszemitàk és/vagy ilyen-olyan módon rasszistàk szàmàt, nem hiszem, hogy hipp-hopp 30 % kijózanodik egyik napról a màsikra, Jogàszka màr-màr egy extrém példa.
    Én ‘89-ben tényleg nem làttam, ennyire hülye vagyok, és amikor ‘91 tavaszàn leléptem, úgy gondoltam, 2 liberàlis pàrt van Mo-on. Mellesleg alà is írtam mind a Fidesz, mind az Szabad Kezdeményezések Hàlózata alapító körlevelét
    ‘88-ban.
    Biztosan sokan làttàk ezt, Kéri Làszló többek közt figyelmeztetett is a veszélyre, de szerintem ezt sokkal kevesebben làttàk akkor, mint te azt gondolod.
    ‘99-ben fogtam csak fel, nyàron , itthon, volt MDF szavazó baràtaimnàl, akik nagyon el voltak keseredve ( ” halandor, ezek sokkal pofàtlanabbul lopnak, mint a kommunistàk! ” ) arra a kérdésre, hogy örülnek-e a jobboldali kormànynak….Itt és ekkor hallottam elôször az akkor 18 fiú szàjàból azt is, hogy magyarnak nem való a demokràcia.
    Hogyne, kezdtem rosszat sejteni..:))
    Magyarorszàgon nincs olyan, hogy jobbközép, ehhez nekem idô kellett, hogy felfogjam.
    És visszautalok ismételten az elmaradt polgàrosodàsra.
    Meg hàt olvassunk újra Tompàt, Petôfit, Adyt, József Attilàt – nincs új a nap alatt.
    És ha te belàttàl a kulisszàk mögé màr ‘89-ben ilyen vilàgosan, akkor csak gratulàlni tudok, alapítsàl gyorsan pàrtot ( mert egy hiteles pàrt most màr nagyon sürgôsen kellene ), felhívom anyut, hogy ràd szavazzon….:))

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  19. Mindenki fel , csak senki nem tudja pontosan mitol! Orban egy senkihazi paraszt ! Nep neveben tesz mindent erre hivatkozik, ot felhatalmaztak , szerintem felrebeszel es hazudik senki meg a sajat szavazoi sem hatalmaztak fel egy diktatura kiepitesere!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +17 (17 szavazatból)
  20. Lesz még Magyar Köztársaság!

    Kint voltam a tüntetésen és a Terror háza előtt, amikor valaki mellettem azt kiabálta, hogy “ez a Terror háza, az új Fidesz székház, orbán takarodj!”, akkor odamentek hozzá a szervezők és szóltak, hogy ilyet ne kiabáljon, nehogy pártrendezvénynek tűnjön vagy túl erőszakosnak. Szóval amikor a diktatúra elleni tüntetésen a szervezők nem merik még hagyni sem, hogy valaki egyedül azt kiabálja, hogy “orbán takarodj!”, akkor lehet, hogy még hosszú évekig orbán patkány lesz uralmon és utána pedig vona patkány következik, istenem add, hogy ne így legyen!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +21 (21 szavazatból)
  21. “Szeva Vika! 4.0

    Benéztem egy kicsit ismét. Jó vagy Vika!
    K. jó húzás volt ez a rezsócsökkentés! Te találtad ki, vagy besegített valamelyik haver? Mindegy, mert zsenya az ötlet! Gratula!
    Falják a népek! Ezért is ugrottam be, hogy ezt megerősítsem. Bár a közvéleménykotorászók is ezt mondják, de ne higgyél nekik, mert seggnyalósok.
    De ez bejött, tutira! Zabálja Mari néni Szabolcsban, Pista bácsi a városban.
    A legnagyobb, hogy a szocalibcsákok is benyalták! Akkora a zavarodás, hogy beleszédültek!
    Ez volt az igazi húzás! Két legyet egy csapásra így behúzni a csőbe!
    És ezek belegyalogoltak, mint az állat.
    Hiába! Mondtam már, zseni vagy! De ezt te is tudod!
    Pedig én is trükközök a cégemnél, de nehéz ezekkel a parasztokkal.
    Nekem nem jutnak ilyen jó húzások eszembe. Csak olyasmi, hogy az egyik üzemrész nagyon ócskán teljesített, erre fizetéscsökkentést vezettem be, de úgy adtam elő, hogy ez jutalom.
    Képzeld! Elkezdtek kecsölni. Kérdés, meddig? Állandó készenlétben kell lenni, hogy kiagyaljon az ember újabb okosságokat.
    De nem kell ezt neked mondani. Töröd te is az agyadat rendesen.
    További sok sikert! Most megyek. Csá!”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  22. Lesz még Magyar Köztársaság!

    Barry1, bár Neked lenne igazad, de ha nem a magyar társadalom fogja megbuktatni az or(k)bánt, hanem az EU buktatja meg, vagy saját maga direkt csődbe viszi az országot, vagy egyszerűen csődbe megyünk, mert a hitelezők kivonják a pénzüket, vagy mert egy görög, egy ciprusi, vagy egy későbbi spanyol vagy olasz válság illetve csőd magával ránt minket, akkor a magyar társadalom jó (azaz “rossz”) eséllyel vona patkányt fogja orjbán helyére megválasztani, bár ne lenne igazam…(az egyetemisták harmada masszív jobbikos, a facebookon vonának 3x annyi likeolója van, mint orkbánnak és 20x annyi, mint a baloldali poltikusoknak (Gy.F, M.A,, B.G.)….

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  23. Halandor
    Szerintem akkor nem kellett túl sok ész ahhoz,hogy bárki, hangsúlyozom
    BÁRKI rájöjjön arra ,hogy ki ez az alak .
    A mozdulatai , a hangja( brrrrrrrr), a gesztusai , a mimikája, a testtartása, a tekintete teljesen egyértelművé tette( legalább is nekem) ,hogy egy nagyképű ,erőszakos,jellemtelen, hazudozó ripacs. Ugyanis én majd’ leestem a székről ,mikor rettenthetetlen bátorsággal követelte a szovjet csapatok kivonását.
    Hát ez az. Szerintem akkor már az összes ovódás is tudta,hogy ez már régen le van tárgyalva ,sőt a részletes menetrend is Mondtam is ,hogy ” Lesz még bajunk ezzel a kisz titkár fazonnal , hiszen ez ha ilyen pofátlanul hazudik ,akkor egyéb aljasságra is képes.Nagy Imrét is úgy “méltatta” ,hogy orditott róla ,hogy magasról tesz rá. Az az egész szereplése katasztrófális volt, és mégegyszer mondom nem volt egy nagy etwas átlátni rajta.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (11 szavazatból)
  24. Egyszerű miért is volt előző nap és titkos az évforduló, mert a démon Grazban alszik, és nélküle nincs ünnep!

    Térj észre magyar, átvernek naponta többször is, miért nem veszitek észre?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (13 szavazatból)
  25. Egyébkent, ha màr szóba hoztam, a legutóbbi franszia elnökvàlasztàson némi hezitàlàs utàn az elsô körben jobb-középre szavaztam ( itt ugyanis van ilyen), a màsodik körben pedig az àllva maradt 2 jelölt közül viszont a baloldali Hollandra.
    Igazàból balra voksoltam volna egybôl, de se Holland, se Royal, se DSK nem gyôzött meg, Sarközybôl és a jobboldalból egyelôre elég volt ennyi, a kisebbik rossz elvét próbàltam meg követni.
    Làtod, egy zenész ilyen mûkedvelô alapon politizàl.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  26. Halandor .
    Nekem kekeccel van mindig nagy vitám arról,hogy van e M .O. -on jobbközép
    vagy “mérsékelt”jobb.
    Felesleges dolog vitázni oly nagyon, hiszen Márai a Naplójában már megmondta.
    Nem volt soha, nincs és nem is lesz. Slussz -passz. Az a kassai fazon tudott valamit.
    Képzeld el mondjuk Fr. o .-ban a Sárközyék orrba -szájba tüntették volna ki ( államilag) és helyezték volna magas pozicióba a nemzeti fronthoz kapcsolódó és annak eszméit nyiltan valló és hirdető személyeket.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  27. Elég nehéz elképzelni…És màr egy félóràja Amithaba buddhàt próbàlom meg elképzelni….
    Jó éjt, kellemes ünnepeket , sok nyuszitojàst !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  28. Persze hogy sose volt normális jobbközép az országban. A multszázadot kell csak végig nézni. Europa közepén egy feidális berendezkedésü mini állam sértett körbe gyülölködéssel siratta sosem volt nagyságát. A történelmünk is mindig erröl szolt. A vezetö elit, ..elit? soha nem volt képes egységes fellépésre.
    Ez az ország mindig, mindig 2-3 darabban létezett! Az elit mindig is a zsákmányszerzökhöz törleszkedett.
    Kedves Barry! Én 98-ban bevallom, nem láttam ki is Orbán. Nálam a mécses a jobra átnál tört el. 1998-ban, amikor belehazudták az ország képébe hogy Torgyánnal semmiképp, holott minden normális ember elöre tudta hogy dehogy nem, na ott végleg megygülöltem öket.
    Ami azota történt, nekem semmi ujat nem mondott. Az ország egy olyan részéröl jöttem el, ahol még a GIMNÁZIUMI TANÁR is rongyolt haza munka után, hogy le ne maradjon az aktuális Brazil sorozatrol. 2010 februárban már láthato volt az elkerülhetetlen fidesz banda végzetes hatalomra jutása. Mint egy idiota Donkihote, probáltam a környezetemben akadályozni a katasztrofát. A barátaim.. barátaim ? kiröhögtek, a rokonság lehurrogott.
    Csomagoltam. Köszönöm elég. Nem vagyok köteles engedelmes barmok között uj jobbágyként leélni a hátralevö eletem.
    A legszomorubb, hogy annak ellenére , hogy egy spontán de határozott fellépéssel Orbánt elhajthatná a nép, semmi de semmi reményét sem látom most sem.
    Kertész Ákos nyílt levelét sokszor elovastam. Nagyon egyetértek vele. Ennek a népnek Mohács kell. József Attila, Petöfy Sándor, Ady Endre…. és a többi nagyjaink… Hányszor hajtottam képletesen fejet elöttük. Meg sem érdemelte ez a nép öket. Tisztelet a láthatoan kevés kivételnek.
    De éost inkább kivánok neked is a komentelö térsaknak, és az AN fenttartojának
    cikk iroinak kellemes szép Húsvéti Ünnepet !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (10 szavazatból)
  29. Helyesbitek : 89-ben nem tudtam ki is Orbán. 98-ban már mindenki tudhatta.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  30. “…a Fidesz ellen tüntettek, és az egykori demokratikus értékeket kérték számon a ma 25 éves párton..”
    .
    - Ez egy baromi nagy tévedés, mivel a fitymesznek SOHA nem voltak demokratikus értékei. Kezdettől fogva egy autokratikus szemétgyűjtő volt, egy tehetségtelen, retkes semmirekellő által kommandírozva, akit kizárólag extrém gátlástalansága emelt oda, ahol most van. NA, és persze az erre vevő nép hülyesége.
    .
    A fitymesz mindig is egy ultra- korrupt, nagypofájú szarjankók gyülekezete volt. Akik ezt próbálták megváltoztatni, de rájöttek, hogy lehetetlen, el is hagyták (Ungár Klára, Fodor Gábor, stb).
    .
    Szemét, mocsok banda ma, és az is volt mindig.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +19 (21 szavazatból)
  31. “A 25 születésnapon a Fidesz vezetői és tagjai közül senki sem merészkedett a székház közelébe.”
    Talán félnek a sorsuktól? Vagy látták a német gyermekfilmet és nem akarják
    magukat kinevettetni. Láthatóan így lett a fideszből ÖDESZ! Ilyen bátrak most.
    Jellemző egy általuk megsemmisített alkotmányra felesküdött vezető párt
    tagjaira. Vagy talán az volt az ok, hogy nagyhéten nem illik ünnepelni?
    .
    “Házi süteményt” sem kínál a szőke démon.
    Lehet megtiltotta a főnök, hogy leereszkedjenek a pórnéphez.
    Arra ott vannak Szőke Feriék a rendőrökkel.
    .
    Meddig hagyjuk még, hogy rontsák a parlament levegőjét?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  32. ” Mindennap fel fogjuk emelni a szavunkat az önkény ellen! Nem nyugszunk, amíg újra jogállamban nem élhetünk.”
    .
    Így van, meglehet szokni. Reggel felkelek, megiszom a kávém, fogat mosok, iskolába küldöm gyerekem, pofánvágom Orbánt , szót emelek a demokráciáért, megyek dolgozni.
    .
    Befér a napi programba. Csak hozzá kell szokni, megérteni és tudomásul venni, elfogadni, hogy a demokrácia nem más mint népuralom, (dêmos) “nép” és (kratos) “erő” ami nem egyeztethető össze a kivárással és passzivitással.
    Ha tesznek érte akkor biztos bejön.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  33. Ha a kommunisták 72-ben elismerték, hogy az alkotmányozó hatalom a NÉP, (a kommunisták csak gyakorolják helyettük a hatalmat) ha Kövér László 2013-ban elismeri, hogy az alkotmányozó hatalom a nép – csak úgy gondolja, hogy majd a képviselők gyakorolják helyettük a hatalmat – akkor a szerző ne írja, azt, amit az Alaptörvény ír, és amit a politikai elit vall, hogy az alkotmányozó hatalom a képviselők!!!
    Mert az alkotmányozó hatalom a nép, és nem a képviselők….!!!
    Fejezzük már be ezt a hazugságot, amit az ellenzéki pártok is vallanak…….mert ez teszi lehetővé a politikai elit nép feletti diktatúráját!!!
    Aki a diktatúrát fel akarja számolni, annak azt kell elsőnek elismerni és kimondani, hogy az alkotmányozó hatalom a nép, és mivel az Alaptörvény nem az alkotmány előírásai alapján és a nép nélkül készült, ezért közjogilag érvénytelen.
    Amíg ezt nem mondják ki, addig a diktatúrát NEM LEHET felszámolni….:-((

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  34. Amikor viszont kimondják, hogy a diktatúra közjogilag érvénytelen, utána fenntartani nem lehet a diktatúrát.
    Na ezért kellene végre mindenkinek és jó hangosan kimondani.
    Csak hát amíg a hatalomról az ellenzék ugyanúgy gondolkozik, mint a Fidesz, amíg az itteni Fidesz gyűlölők is pont úgy gondolkoznak és azt vallják, amit a Fidesz az Alaptörvénybe beleírt, addig az itteniek is csak hazudják, hogy ők a diktatúrát akarják leváltani. Ők csak kormányt akarnak, váltani, ők csak Orbán diktatúrájában Orbán helyére akarnak ülni, és az ő diktatórikus jogrendszere segítségével gyakorolni a korlátlan hatalmat.
    Amíg az itteniek ki nem mondják, hogy az alkotmányozó hatalom a nép és az Alaptörvény érvénytelen, HITELTELENEK.
    Mert pont úgy gondolkoznak a hatalomról, mint a Fidesz….:-((
    Megismétlem.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  35. Megismétlem.
    Amíg az itteniek ki nem mondják, hogy az alkotmányozó hatalom a nép és az Alaptörvény érvénytelen, addig HITELTELENEK.
    Mert pont úgy gondolkoznak a hatalomról, mint a Fidesz….:-((

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  36. Geri Tibor
    Igazad van!
    Amíg nem egyértelműsítik a helyzetet, itt nem lesz változás! Amíg is-is alapon sasszéznak a szavakkal,addig Orbán nyugodt lehet.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  37. *
    Szomorú egy ünnep, ammán biztos !
    *

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  38. 25 ÉV ÉS RENDSZERVÁLTÁS ???
    *
    *
    Orbán és Kövér már 1987-ben, kígyócsemete korukban kijelentették, hogy
    A JOG NEM MÁS, MINT BÁRMIKOR MEGVÁLTOZTATHATÓ PARANCSOK HALMAZA.
    *
    Orbán nemrég [2013.] kijelentette, hogy Ő
    A KÁDÁR RENDSZERBEN NEM A DIKTATÚRÁT KIFOGÁSOLTA, CSAK AZOK SZEMÉLYÉT, AKIK AZT GYAKOROLTÁK…
    *
    E gondolkodásmód mögött lehetett e őszinte rendszerváltó gondolat és szándék ?!
    *

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  39. Addig, amíg a vélemények zömét az teszi ki, hogy nincs kire szavazni, addig vezetheti az országot a 3xbóvlis, turulban született!
    Még, ha úgy lesz felgyógyszerezve is!
    Egészen addig, ameddig már a gyógyszer sem segít!
    Kezdem úgy látni, hogy ettől rettegnek leginkább a hozzá legközelebb állók.
    Mindent megtesznek, hogy mentsék a menthetetlent, hamisíttatják milliárdokért a közvéleménykutatásokat, bérbirkamenetelőket fogadnak még a határon túlról is a látszatért, de tudják, hogy amint kidől a vezér, nekik annyi!
    Isten, ha valakit el akar pusztítani, először az elméjétől fosztja meg és akkor jöhet a sok nyalókának a nyúlcipő….

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  40. Ezt a rémálmot csak saját belső ellenzéke tudja megbuktatni ami még jelenleg anem elég hatalomvágyó.Nincs saját “Pozsgaija” A megélhetési ellenzék nyámnyila meg túl jól él ,nem akkar problémákat anyakába venni .Nincs is igazi megoldása és megfelelő támogatás ezen dolgokra .Ereje pediglen végkép nincs

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  41. Diktatúra ellen dikta túrával.
    Mindenki nyugodjon meg; Még 25 év és a fidess elmondhatja;
    “50 éves a fidesz” Talán még orbánnak 50. évfordulós emlék éremre is futja!
    És a mocskos csűrhe náciknak, jobbikosoknak lesz még egy hősük, egy
    Magyar CsegeVarájuk … (Che Quevara)
    fujj

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  42. Úgy gondolom, ha a mostani rezsimet le akarjuk váltani őszintén szembe kell nézni a valósággal. Akkor is ha fájdalmas!
    Gyerekkoromban volt nekem egy fém autó, ha megnyomták a vezető fejét elindult, bármilyen akadály volt előtte. Csak ment, berregett amíg a rugó hajtotta. Valahogy így működik az állampárt is. Kiépítették a hátországot, ami ha kell felhúzza a rugót.
    Ez a hátország a médiákból, közvélemény kutatókból, erőszakszervezetekből, az igazságszolgáltatásban, közigazgatásban dolgozókból áll. Természetesen nem mindenkiből akik az említett körökben dolgoznak, de túlnyomó többségükből.Azokból akik pont olyan suttyók mint a Fidesz vezérkara. Irigykednek a nagyvárosi értelmiségre, mert tudják, neveltetésükből, családi hátterükből kifolyólag soha sem tudják elismertetni magukat a művelt világban. És ők vannak többen! Nekik lételemük, egy olyan országvezetés fenntartása amely pont olyan mint ők, félműveltek, ripacsok.Ha nem így lenne, egy szabadpiaci versenyben az örök vesztesek közé tartoznának. Ezért állnak harcban az egész világgal és ezért terjesztik mindenhol hazug propagandájukat a multikról, bankokról, Európáról. Egyszóval a fejlett, életképes rendszerekről.Ezzel befolyás alatt tartva, meghatározva az ország közvéleményét.
    Lételemük egy olyan vezetés fenntartása, amely a protekcionista, központi irányításon keresztül életben tartja őket is.Még akkor is ha tisztában vannak vele, ez a támogatás a demokrácia, a jogállam és az önbecsülés feladásával jár.Őket nem érdekli az ország sorsa, kicsinyes egyéni érdekük minden morális fenntartást figyelmen kívül hagy. A suttyó ezért suttyó.
    Amíg ezt nem ismerjük fel, ezt a világképet nem változtatjuk meg addig felesleges álmodozni arról, hogy újra demokrácia lesz Magyarországon.Továbbra is egy hataloméhes, a világtól elszigetelt, csak az önös érdekeket figyelembe vevő, a moralitást sárba tipró társaság fog uralkodni Magyarországon.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  43. Igazságtalanság lenne megkérdőjelezni a “rendszerváltás” kifejezést. Ugyanis teljesen nyilvánvaló, hogy az ország vagyonának utánpótlását jelentő pénzbeszedés-szétosztás vonatkozásában korábban soha nem tapasztalt rendszert léptettek életbe.
    Ideje lenne tudomásul vennünk, hogy Orbánéknak nem a társadalmi berendezkedés, a termelési folyamatoknak a haladó világban alkalmazott gyakorlatához igazodás volt a céljuk, hanem kizárólag a “kassza” megszerzése. Összes intézkedésük ebben a kasszának a saját kezükben tartásában merül ki. Cseppet sem érdekli őket a GDP, az eladósodottság, a termelés, az ésszerűség, csak az a fontos, hogy ők szedjék be, ami beszedhető, és ők osszák szét.
    Ehhez olyan rendszert kellett felépíteniük, amelyben “választott képviselők” jogosultsága saját fizetésüket meghatározni, és önmagukon dönthetik csak el, hogy alkalmasak-e képviseletre, vagy önmaguktól hajlandók-e lemondani.
    Ez a rendszer tökéletesen működik, “választással” lehetséges uralkodói (törvényen felüli) helyzetbe kerülni. A “választóknak” egyetlen joguk van, amikor felszólítják őket, hogy válasszák meg saját uraikat, akiket szolgálni akarnak, mehetnek voksolni. Szabadon dönthetnek: ha akarnak, voksolnak, ha nem, hát nem. Semmilyen más joguk nincs.
    Ez a rendszer teljesen más elvek és gyakorlatok alapján működik, mint bármelyik megelőző rendszer, tehát ne vitassuk el Orbánéktól a “rendszerváltás” érdemét.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  44. "tisztelhölgyeimésuraim"

    .
    .
    Geri Tibor!
    .
    Tényleg, ez a diktatúra is meg nem is, afféle fából vaskarika, mint egy börtönben megszervezett önkormányzat, olyasféle börtöndemokrácia… , ahol a fogvatartottak gyakorolnak irányítást egymás fölött, ahol rablók és gyilkosok – valamiféle kitalált, vagy ráruházott “tehetség” alapján a legnagyobb bűnelkövetőt bízzák meg a többiek sakkbantartásával… Ezt a rendszert addig lehet gyakorolni amig valamelyik elnyomott be nem sokall és egy fűrészlapot nem nyom a börtönvezér bordái közé.
    De mondhattam volna enyhébb, például katonapedagógiai mintát is, amikor a legnagyobb – a falujából addig ki nem mozdult – prosztókból csináltak többcsillagos tiszteseket, hisz azok megelelő mennyiségű irigységet halmoztak fel magukban a városi ficsúrokkal szemben ahhoz, hogy kellőképp és mind gyakrabban kib@hassanak a náluknál kultúráltabb emberekkel, ahol csak tudtak…
    Az államhatalom részéről Így oldható meg a legolcsóbban az egyénieskedés kiszűrése minden közösségből, ahol tul sok az arra hajlamos személyiség, és valahogy így van ez a mi “senem” diktatúránkkal, csak nincs aki kimondja. Azok sem akiknek az kötelessége… Ez bűnös kötelességszegés, melynek biztos, hogy súlyos következményei lesznek a ki nem mondók kárára is.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  45. "tisztelhölgyeimésuraim"

    .
    .
    K.S. !
    .
    Ne gyalázd Che-t !!!! a forradalmárt!
    Inkább írtad volna azt, hogy egy új Horthy Miklósuk*… Az volt csak a szemét, “ha kellett, a gáton”… Ő érdemli meg a pejoratív emlegetést… A téma különben is magyar… és nem bolíviai !
    .
    * Cattaróban (ma Kotor) többezer tengerészt tizedeltetett meg, mint az Osztrák-Magyar Monarchia flotta főparancsnoka.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  46. tisztelt

    Che Guevarát Boliviában lőtték le, az igaz , de azért argentin volt és főleg Kubában
    tevékenykedett. ( és jó nagy szarházi volt ,nem mellesleg)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (3 szavazatból)
  47. 1998-as választás előtt tetem a következő kijelentést: ezek ha győznek akkor lehet eltűnnek mint az MDF. de nagyon valószínű,hogy úgy kell őket eltakarítani.Arra gondolni sem mertem,hogy ezeket még egyszer megválasszák,de most már egyértelmű számomra,hogy csak az eltakarítás marad.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  48. A széles néptömeg tudatlanságáért a hihetetlenül gyenge ellenzéki vezérek, legfőképpen az MSZp vezetői és az egyházak vezetői a felelősek. Egyre erősebb bennem a gondolat, hogy egyes ellenzéki vezérek lényegében nem akarják megdönteni az orbánizmust, csak saját egyéni érdekeik vezérlik őket. Lényeg, hogy bekerüljenek a parlamentbe és húzhassák a magas fizetést. Ezeknek az ország érdeke nem számít?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  49. Írja már le valaki, hogy mit kellene tennie az ellenzéknek – mert, hogy csak mindent rosszul csinálnak az nem elég indok!
    Az ellenzék mit tegyen azokkal, akik a 300,- Ft-s vizeletdíjért és most a rezsicsökkentésért eladják még a szülőanyjukat is?!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  50. .
    Csakén !
    .
    Legalább – és ez a minimum – annyit, hogy mondják ki a rendszerről, hogy egyszemélyi diktatúra > a többi már jönne magától…
    .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek

Utcán provokálnak a diktatúra szekértolói 2012. január 11. szerda | RR

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos