Ronai and Ronai
AMERIKAI

Áder aláírta a saját halálos ítéletét 2013. március 15. péntek 0:02 Forrás: Nolblog

  • Hozzászólások(61)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Áder aláírta a saját halálos ítéletét

Budapest – Lehetett volna államférfi, de csak államfő lett. Államfő lehet akárki – Schmitt Pál is az volt egy ideig.

Miközben a világ, s köztük Magyarország a felszálló fehér füstre figyelt (innen is gratulálunk a Ferenc néven trónra lépő pápának) Áder János köztársasági elnök a nagy tumultust kihasználva a közszolgálati televízióban bejelentette, hogy aláírja a Magyarország végleges jogfosztásáról rendelkező törvényt, az alaptörvény negyedik módosítását.

Azt mondta, nem volt más választása.

Pedig lett volna: például az, hogy nem írja alá.

Nyilván sokat töprengett, mielőtt úgy döntött, hogy aláírja: osztott és szorzott, egyszóval, mérlegelt. Nem szakmailag hezitált, hanem a politikai hozadék szempontjából. Hogy ha csak két rossz közül választhat, van-e olyan opció, amelyből jól lehet kijönni.

Lett volna.

Ha nem írja alá, akkor persze elszabadul a pokol. Villámok csapkodnak, hangos zenebonával leszakad az ég, de Magyarország ezt még kibírta volna. Magyarországnak meg sem kottyan, hogy a miniszterelnök őrjöng és kivetkőzik önmagából. Magyarország megért volna ennyit, ennyi kis zaj a saját jövőjét tekintve még tán Ádernek is hozott volna a konyhára.

Mert neki is tudnia kell, hogy a saját halálos ítélete az, amit majd a kézjegyével ellát. Áder Jánossal ugyanis mostantól bármit megtehet a Fidesz. Semmivel sem különb náluk – már amennyiben eddig az volt.

Innentől kezdve nincs megállás, ha kérnek tőle, teljesítenie kell. Orbán a szemébe röhöghet, megalázhatja, ha úgy tartja a kedve. És ha olyanja van, megveregetheti a vállát, kockacukrot rakhat a szájába – megtehet vele bármit.

Felmoshatja vele a padlót – tartása megszűnt, puha és folt nem marad utána.

Mostantól van miért félnie Áder Jánosnak. Lehet, hogy idáig is rettegett a gazda haragjától, ám most már oka is van arra, hogy féljen. Mostantól ugyanis arra kell figyelnie, hogy ne hibázzon. Oldalra nézni, fölfelé lesni, miközben azt sem tudja, hogy mikor téveszt – még a szabályokat sem közlik vele.

Áder János mostantól halott ember. Integet és átad, felavat és kinevez, mozog még és beszél. Nő a haja és a bajusza, de ennek már nincs jelentősége: a fű kinő utána.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.8/5 (59 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +98 ( 112 szavazatból)
Áder aláírta a saját halálos ítéletét, 4.8 out of 5 based on 59 ratings

Címkék:

  • Hozzászólások(61)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

61 Reader’s Comments

  1. Pedig a nemetek is azert hivtak meg Berlinbe, hogy tegyen valami jot a vilagert, a magyarokert. remenykedtunk benne, de elcsuszott a bananhelyon. Meg egyszer nem fogjak meghivni ot Berlinbe.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +42 (50 szavazatból)
  2. Pedig akárcsak sólyomnak, neki is kínált egy esélyt a sors, hogy ne kerüljön majd a történelem szemétdombjára az övéi közé.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +50 (58 szavazatból)
  3. “..Lehetett volna államférfi..”
    .
    - A fenét.
    .
    Attól, hogy azt a gányolmányt nem írja alá, még nem lenne “államférfi”. Egy félanalfabéta, nagypofájú bunkóból soha nem lesz “államférfi”. Ne vicceljünk már.
    .
    Magyar államférfiak voltak pl. Hunyadiak, Árpád- házi királyok, I. Anjou Lajos, Károly Róbert és Luxemburgi Zsigmond (utóbbi kettő kegyetlensége ellenére is), Kossuth Lajos, Széchenyi István, Göncz Árpád…
    .
    Ezekkel egy lapon említeni ezt a tahót kb. olyan, mint szarnyiszló ferenc “kitüntetése”, amivel – papír szerint – egy lapra került abban a cikkben említettekkel. Sőt, ez az államférfi- dolog még annál is sokkal rosszabb…
    .
    Na mindegy, mert szarnyiszló “kitüntetése”, balogh zavart magyarázkodása, ez a kretén jáder kányos és shit plkág, mint “köztársasági elnökök”, maga orKbán, az immár nyílt, tébolyodott zsidózás már az egyetemeken is –
    .
    Mindez jól mutatja, hova süllyedt Mordor.
    .
    Mert ez már orKbánisztánnak sem nevezhető, ez már Mordor, mert tuti, hogy ott valami durva fekete mágia működik.
    .
    Másképp még az átlagmagyar sem hülyülhet el ennyire – vagy mégis?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +62 (70 szavazatból)
  4. Ez a csicska csak külsőre hasonlít Bronson-ra, belsőleg nem.
    Bronson előkapta volna és nem írta volna alá.
    A fideszesekben van valami jó; nem csalódunk bennük sohasem.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +42 (48 szavazatból)
  5. Csak most látom Orbán milyen pofát vág a képen;
    Mint egy kielégűlt prosti … Hányinger mindkettő!
    Nem is tudom melyik elégiti ki a másékét! pfujj

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +37 (43 szavazatból)
  6. Eldrad
    .
    ++++++++++++++++++++++
    .
    Államférfihoz illő, latolgatást nem tűrő humanista elkötelezettségről tanúskodó gesztust én mostanában egy embertől láttam: Dániel Pétertől, a csókakői totemoszlop-szerűséggel kapcsolatban.
    Ami után szinte törvényszerű, hogy úgy kellett látnia: az ő helye nem itt van.
    .
    Pedig pont ilyenből kéne ide minél több.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +22 (26 szavazatból)
  7. Bajusz o is egy videki tehetsegtelen , szintelen szagtalan nimand!!!! Rettenetes mennyi tehetsegtelen tetu van a magyar politika szinteren!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +36 (40 szavazatból)
  8. Hungarian citizen

    Lathattunk volna egy kis elogerinchurt. Nem lattunk, nincs. Szanalom van, szegyen es komikus igyekves. Meg sok-sok feknyomos alsonadrag. Nem oszt nem szoroz egyikuk sem. Az egesz orszag sulytalan, de az EU is, vigan. Hamarosan szetesik az egesz miskulancia, aztan jon, aminek jonnie kell.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (19 szavazatból)
  9. Eldrad,
    Humorodnál vagy!
    +++++++++++++++++++

    Leo KLein,
    Csak az van, tehetségtelen, abból is tömegével.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (14 szavazatból)
  10. Dr. Eldrad
    Lényegre tapintottál, kár hogy csak egy plusz van.
    Nem is értem, mit vártak sokan egy olyan embertől, aki levezényelte Sólyom megválasztását, úgy, ahogy történt. Az ő szemében a köztársasági elnöki hivatal, hivatás nem jelent semmit. Akkor sem, ha ő maga tölti be. Csak biztos lóvét, meg kérót hosszú távon. Cserébe a gerincért. Erről szól minden.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +38 (42 szavazatból)
  11. Percig se hittem hogy nem ír neki alája

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +21 (25 szavazatból)
  12. Mindig is tudta de nem érdekli. A cél, hogy időt nyerni, túlélni az őrülttel mindenáron ameddig csak lehet és közben összeharácsolni annyi pénzt amiből unokáik is jól fognak élni.
    .
    Megvan a védekezése arra az esetre ha őt tennék felelőssé, bár úgy képzeli úgyis a diktátor egyeduralkodó Orbán viszi el a balhét, hiszen Romániában is csak Ceaușescut végezték ki őrült nejével együtt. Ő hite szerinte jó eséllyel alkut köt és feldobja Orbánt cserébe a szabadságáért, a pénzzel meg amit elrejtett a külföldi bankokban meg jól él majd valahol.
    .
    Orbán megint olvadozik a gyönyörtől, hogy keresztül vitte akaratát, azt hisz olyan emberekkel vette körül magát akik ugyanúgy gondolkoznak mint ő, pedig erről szó sincs. Ők csak ugyanúgy beszélnek, színlelik, lopkodnak a közös tálból és futnak világgá amikor az őrült bukik.
    .
    A Titanic halálos léket kapott, a víz ömlik be, de a pincérek még udvariasan felszolgálnak az első osztályon, a zenészek még játszanak, – mind Orbán sleppje – az asztal mintha már egy kicsit ferde lenne de a személyzet megnyugtatja őket, hogy ez semmi. A szegényekre a harmadosztályon rázárták a vasrácsos ajtókat ott fulladnak meg, hogy legyen elég mentőcsónak. Az úri osztály szivarozik, beszélget, egyes okosabb emberek kisétálnak a fedélzetre és számolják a mentőcsónakokat, vesztegetik a tiszteket, hogy őket tegye be.
    .
    Még aláírnak, még fenntartják a látszatot de a Titanic már süllyed.

    .
    Hamarosan a bezárt szegényebb utasok feszegetni kezdik a rácsot, azokat lelövik, az urak nercbundáikban udvarias kiszolgálás mellett beszállnak a mentőcsónakokba és biztos helyre eveznek .
    .
    Nos akkor kérdem én, ugyan mitől félne Áder amikor aláírja. A hajó így is úgyis süllyed, ő így is úgy is megmenekül, ha meg valamilyen csoda folytán nem süllyedne el akkor örök kedvenc pet lehet az őrült állatkertjében. Mi a veszteni valója, ugyan miért ne írná alá?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +39 (43 szavazatból)
  13. Áder és Sólyom: zsák és a foltja. Fidesz termékek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +22 (26 szavazatból)
  14. “…Áder Jánossal ugyanis mostantól bármit megtehet a Fidesz. Semmivel sem különb náluk – már amennyiben eddig az volt.
    Innentől kezdve nincs megállás, ha kérnek tőle, teljesítenie kell. Orbán a szemébe röhöghet, megalázhatja, ha úgy tartja a kedve.” -írja a blogger, de nagyot téved.
    Téved, mert úgy állítja be Áder-t, mint akimajd csak ezután lesz a FIGDESZ és Orbán által irányítható ember. Ez téves kiindulás, helyhezértékelés. Áder a FIDESZ vezérkar régi motorosa, aki a demokratikus rendet, a parlamentaliztmust első párt-mameliukként akkor kezdte lebontani, amikor a három hetenkéntnek értelmezve a hetenkéntet, parlamenti elnökként jelentősen korlátozta az ellenzéki képviselők kormányt ellenőrző lehetőségeit. Áder részt vett a III. Magyar Köztársaság alkotmányának és jogrendjének megpuccsolását eredményező törvények kidolgozásában és a FIDESZ-hatalom bebetonozását szolgáló választási törvény megalkotásában. Áder a fülkeforradalom központi bizottságának tagja, csak- Varga Mihályhoz hasonlóan – szelidebben és mézes-mázasabban tud beszélni, az Őt is mozgató Nagy Bábjátékosnál, Magyarország jelenlegi Kiskirályánál.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +21 (25 szavazatból)
  15. Egy pillanatig sem volt kétségem az aláírás miatt. Orbán, Kövér, Áder mind egykutya. Az egész Fidesz bagázs ezeknek gazsulál, hátha leesik egy kis konc. A konc nem is olyan kicsi, de ezt a bódult fidesznyikek nem hiszik el. Majd szembesülniük kell vele, amikor egy bukott választás után eltűnnek az országból és itt hagyják a csalódott tábort.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +17 (21 szavazatból)
  16. Hát ez a kép elmond mindent!
    Az egyik jól érzi magát, a másik nem annyira, de egy a zászló, egy a tábor!
    Így van ez jól – a s(z)avazással az a 265 képviselő is felvállalta ezt,
    a III. Magyar Köztársaság, a HAZA demokráciája ellenében…..

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (18 szavazatból)
  17. Remélem, mielőbb eljön az idő, amikor az egész bagázs zacskóragasztással lesz elfoglalva – miközben egymást köpködik szembe, hogy ki volt a hibás.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +22 (26 szavazatból)
  18. Kétszeresen is “halott” ő, mert a népharag Orbánnal együtt fogja majd elsöpörni !
    Hja kérem, hol vannak már azok a régi szép kolis-idők…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (15 szavazatból)
  19. Szerintem Áder most az egyszer nem hazudott amikor azt mondta, “nem volt más választása.”
    Már ha meg akarja tartani a Köztársaság elnöki székét, (már pedig ő megakarja) mert ha nem írja alá, talán kiderül, hogy női ruhában, magas sarkúban pettinggel, Orbán Viki, és Kövér fotóira, vagy szalámit lop a Tescóból, vagy ne adj isten, eredetileg nő volt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (14 szavazatból)
  20. Ami a népharagot illeti elég lanyhának tűnik, a sok populista igéret, a rezsicsökkentés sajnos sok embernél elérte alantas célját.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (12 szavazatból)
  21. Szánalmas és szó össze függéseiben követhetetlen volt az a magyarázat amit mondott,a valóság ettől kurva messze állt csak azt nem merte elmondani ,vagy nem is akarta.Egyet elért de azt tényleg felkerült azok listájára akik amikor tehetek volna egy kicsi dolgot az országért még akkor is a hazudozást választották,ehhez teljes szívvel gratulálunk és ígérjük főleg ma a nemzet ünnepén sose felejtjük el az ilyen árulókat………………………………

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (16 szavazatból)
  22. Báthory Ödönke

    Márpedig igenis lett volna más választása. AMikor beiktatták, akkor azt mondta, hogy ha száz rossz törvényt tesznek elé, akkor százat fog visszaküldeni. Valamelyik mondata hazugság.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (12 szavazatból)
  23. Választási lehetőség mindíg van.
    Neki nem is az élet vagy halál közül kellett választania, csak a
    tisztesség vagy hatalom közül………A hatalmat választotta.
    De legyünk őszinték.
    Mi is választottunk. Hagyjuk ezeket tovább rombolni, vagy nem:
    Hagyjuk, és várjuk, hogy valaki oldja már meg ezt a nekünk nem tetsző
    problémát. Nem vagyunk sokkal különbek! Sajnos.
    Nekünk is a szánk jár, nem a lábunk és kezünk.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (18 szavazatból)
  24. Naiv ak voltak akik abban hittek ,hogy nem irja ala a torvenyt .Az ugy vilagos o is csak Magyarorszag: a fidesz altal kinevezett elnoke, pontosabban Orban altal kinevezett tiszviselo es parancsvegrehajto es semmi mas.Gerinctelen puhany,nepe megalaztatasaban resztvevo alak!!! Az ilyen alakok szonokolnak Marcius 15 -en a hagyomanyrol az unnep orokervenyu uzeneterol?Sajnos o is bebizonyitotta,hogy tarsaival eggyutt a magyar politika selejtjei!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (10 szavazatból)
  25. Aki valaha is a fidesz szekértolója volt, abból soha nem lehet államférfi!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (16 szavazatból)
  26. Hal isten hogy aláírta. Mert meg ugy nézhetett volna ki a rezsim bedőlése utan hogy ő más , de nem. Tartalmilag mar tok mindegy mi van benne, mert ugy is ki lesz dobva a kukába

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (15 szavazatból)
  27. Nekem semmi kétségem sem volt kiválasztásakor, hogy ov hű bábja lesz.
    Csak egy kicsit másmilyenre vették a figurát.
    Janó kint hagyta a ruhatárban a gerincét.
    Ez elvárás volt.
    Különben ugrik a dús apanázs.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (14 szavazatból)
  28. Mist,
    Volt neki?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  29. Meghallgatva kÁder János alkotmány módosítást aláírását indokló érvelését, nem ártana definiálnia az ún: “politikai nemzet” fogalmát !!!
    Mert ha én ebbe véletlenül nem tartoznék bele, akkor most ezentúl velem mi lesz?
    Pláne, ha mondjuk több millióan nem lennénk mondjuk fidesz-szavazók?
    Úgy járunk majd mi is, mint az “utódpárt”, azaz fidesz-demokratikusan betiltanak bennünket?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (9 szavazatból)
  30. telekis

    Nagyon régi, sajnos aktuális vicc
    .

    Belgiumban, a hadseregben kiadja a parancsnok a vezényszót:
    Vallonok jobbra, flamandok balra sorakozz!
    Egy halk hang megkérdezi,
    —És mi belgák hova álljunk??

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (9 szavazatból)
  31. Áder azt hiszi, hogy a 10 millió magyarból mindenki hülye. Ezért a történelem szemétdombjára fog kerülni. A gyávasága sokkal nagyobb, mint az igazság utáni vágya. Talán nehezére esik megismerni az igazságot.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (11 szavazatból)
  32. vitya kifilézte és eltüntette gerincét. ez is csak álamfő!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (11 szavazatból)
  33. Üdvözöllek titeket Orbániában, a Fiatal(ok voltak valamikor de már vének) Despoták uralkodnak a Keresztény Despotákkal együtt. Ne várjatok mást ez nem lesz másképp, itt a nép le van szarva de a lényeg az hogy Orbán elvtárs meg stb jól éljen abból a pénzből amit az országtól lopnak és az országért kapnak.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (11 szavazatból)
  34. nem értem – létezett valaki egyáltalán, aki egészen komolyan hitt abban, hogy Aláíró úr nem ír alá? Hogyan? Ennyire naivak lennénk? Kezdek komolyan kétségbeesni saját hülyeségünk miatt!
    A többi néma csend.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  35. Plagi bá volt a nemzet gojostola, áder a nemzet golyóstolla.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  36. Vajon tisztába vannak ezek felelősségük súlyával!?

    Soha nem az volt az álmom, hogy szeretném látni megfizetni őket a tetteikért, hanem élni egy olyan jóléti békés társadalomba, ahol a polgárság nagy része nem “tudatlanságból”, de nem tudja kik hazájuk aktuális vezetői!!
    De most elégtételként élném meg a számonkérést és bűnhődésüket, még akkor is ha éveket kell várnom valós álmaim beteljesülésére!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  37. Szenzor: azért a viccet ne mondjuk el poéngyilkos módjára! Aki a sorakozónál megszólal, az maga Kohn.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  38. emigrant
    Nem poéngyilkolni volt szándékom!
    Aktualizálni gondoltam. (ezek szerint nem teljes sikerrel)
    Csak a szivárványt, a nem zsidó liberálist (jé, ilyen is van?),
    és a csak hétköznapian normális emberkéket is bevontam.
    .
    Csak mert reményeim szerint sokan vagyunk hétköznapi, tisztességes emberek,
    akik normális körülmények között képesek vagyunk tárgyilagosan megnyilvánulni.
    És akkor már csak a normális körülmények hiányoznak.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  39. Sajnálom, hogy ezt kell mondjam, de ha Áder némi gerinc felmutatásával megtagadja az aláírást, és nem várja meg, míg kivágják, hanem lemond – Orbán némi dühöngés után előszedett volna vmi más marionette-et, és gyorsított eljárásban elnökíti, hogy az aláírja.
    Csak egy-két nappal odázta volna el a véget.
    Persze, megtehette volna ezt a picinységet is, de aki ennyi ideje keveredett már a korpába, attól mit vártak, barátaim?
    Főképp, hogy Victor sherrif töltényövében van még jópár patron ghoul pártkatonákból…
    (Megjegyzés: van vmi Viktorban, amivel saját személyisége lényegét ragasztja rá a környezetére, mintha indukált pszichózist keltene bennük, átformálja őket, kiöli a lelküket, akaratukat. Hatalmas manipulátorok képesek erre: Gitler és Orbán. Ez nem meggyőzés, nem is puszta megfélemlítés, nem korrupció – ez egy akarnok figura lélektani manipulációs képessége… Állítólag a paranoiások nagyon ügyes manipulátorok. A környezetük meg agyhalott.)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (10 szavazatból)
  40. Biztosan neki is vannak titkai amivel a Nagyvezir fogja….es az egesz bagazs ezzel foghato ossze ….mindenkinek van valami egyszer elkovetett cselekedete amit meg az elejetol valaki szepen osszegyujtott es elraktazrozott

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  41. Balogh de nem balga

    Nos, hol vannak azok a Kéri féle naiv jóemberek, akik azt jósolták, hogy majd a Janika megmutatja a Viktornak. Hát igen, megmutatta, hogy Ő is hűséges. Azt nem értem, hogyan mindig az egyszerű emberek megérzései igazolódnak, A nagy tudor politológusok meg sorra tévednek. De hát nekik joguk van tévedni. Csak egy ember nem tévedhet, az a Gyurcsány, jó hogy van Ő nekünk. Legalább van kire rákenni a kakit. A minap láttam ezt a lökött Kérit, megint hirdeti az igét és tele szájjal gyalázza még mindig a Gyurcsányt, úgy látszik nem tud betelni, ez a fő gondja a mai helyzetben. Gondolom más is emlékezik a választások előtt fennen hirdetett véleményére, hogy az országnak a fidesz kétharmados győzelmére van szüksége, majd Ők rendbe teszik a gazdaságot. nem hallottam, hogy a sok elszegényedett embertől bocsánatot kért volna őméltósága, helyette most is jó pénzért ossza az észt. Jobb lenne ha elhúzna oda….., mert szerintem szakmailag mindenféle szempontból levizsgázott. Pontosan ilyen emberek miatt fog újra nyerni a fidesz, mert az egyszerű embereket ilyen személyek módszeresen mindig félrevezetik.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  42. Aláírni könnyű. Pláne ha haverról van szó!
    Parancsot kiadni már nehezebb… Nem a KE a hadsereg főparancsnoka? Nem őt terheli a felelősség, hogy a honvédségi járművek csak később lettek bevetve oda, ahol még a hóeke is elakadt?
    Gondol erre egyáltalán valaki?
    Ha már nincs itthon az ország esze,mert báncsák a magyart, és azt van megvédeni…
    Hiszen ez a kormány mindent megtesz a zemberekért! A KE nem állt most a helyzet magaslatán!
    Az aláíráskor igen. Azt még meg is tudta indokolni…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  43. Szenzor: értem én, hogyne érteném, de csak azért mert ismerem az eredeti viccet. Mint minden zsidó vicc, ez sem csak a zsidókról szól, Annyira gyakran idézzük, hogy elég lenne csak a számát mondani.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  44. És zsidó viccet mondani még nem feltétlenül antiszemitizmus. Ezért nem kell szemérmeskedni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  45. emigrant
    Nem vagyok szemérmes, már kinőttem belőle.
    Ja és 5.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  46. Néztem a beszédét. Figyeltem a szemét, az arcát. Egy kezdő NLP-s terapeuta is levenné róla a félelmet, a konstruálatlanságot. Betanult szöveget olvasott, nem volt szemmozgás, nem volt honnan előhívnia a mondanivalóját. Szigorúan megírt, előre begyakorolt szöveg, mimikátlanság. Csak a bajsza repkedett a jobb arcán, jobb szemöldöke rándult be olykor. Ha valaki szónokol, vagy akár csak beszél, mesél, a szemének mozgásából sok mindent ki lehet következtetni. Az agy melyik részéből hozza elő a mondandóját, emlékeket idéz-e fel, absztrahál vagy egyszerűen egy messze lévő súgógépet használ? Az egész világuk a pszichózisok legmélyebb bugyraiból merül fel, szinte félelmetes mindez.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  47. http://nol.hu/belfold/lazar_szerint_2010-ben_tenyleg_forradalom_volt
    Akkor ezt most vegyük fenyegetésnek?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  48. Én is lesütném a szemem.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  49. Sajnos ez várható volt.Hisz mást nem tehetett előrelejátszott játszmavolt.
    A szegény MAGYARNAK VÉGLEG MEGÁSTÁK A SIRJÁT!
    Reméllem,hogy a következő vállasztákor ha netalán lessz?….
    majd az a sok birka akiket betereltek a nyájukba talánfelébred mikor sok szegény a létminimum alatt él és mig mindig beszélnek a fellendülésről.
    Azislehet,hogy ezek a birkák hisznek a statisztikában s nem látnak az orrukn fogva tvább.Mig nem láttam olyat,hogy bármilyen tüntetés lett volna s annak lettvolna valami jelentősége is hisz csak egycsomó pénzt vertek el azt is a szegény nép javára!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek
KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos