Ronai and Ronai
AMERIKAI

Súlyosbítanák a molesztáló jobbikos büntetését 2013. január 4. péntek 18:35 Forrás: AN

  • Hozzászólások(7)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Súlyosbítanák a molesztáló jobbikos büntetését

Szeged – A Szegedi Városi Ügyészség a szegedi közgyűlés jogi, ügyrendi és közbiztonsági bizottságának jobbikos elnöke ügyében hozott elsőfokú ítélet súlyosbításáért fellebbezett – közölte a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője csütörtökön.

Szanka Ferenc elmondta: az ügyészség hosszabb szabadságvesztést és annak hosszabb próbaidőre való felfüggesztését kérte.

Emlékeztetőül: Keresztúri Farkas Csabát első fokon négy hónap, egy évre felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtotta a Szegedi Városi Bíróság december 21-én. A bíróság társtettesként, nyilvános rendezvényen, folytatólagosan elkövetett garázdaság bűntettében mondta ki bűnösnek a politikust, aki fellebbezett, majd az ítélethirdetés után újságíróknak azt mondta: képviselői mandátumáról nem mond le, de bizottsági elnöki posztjáról azóta távozott.

Az eset tavaly november 25-én, a Szegedi Tudományegyetemen történt, ahol jogászbált tartottak. A képviselő ittasan közeledett egy testvérpár húgához, „udvarolni” próbált neki, majd bement utána a női mosdóba, ahonnan a biztonsági őrök tessékelték ki. Az első tettlegesség ezután történt a lány egyik bátyja és a képviselő között, az összetűzést a politikus kezdeményezte.

Hajnali három óra körül a képviselő – aki Kádár Gábor bíró megfogalmazása szerint elfogadhatatlanul viselkedett – ismét megpróbált beszélgetésbe elegyedni a lánnyal. Amikor annak másik bátyja ezt szóvá tette, a politikus meglökte a férfit, majd dulakodni kezdtek. Az inzultus az épület előtt is folytatódott, a tettlegesség kezdeményezője ott is a jobbikos képviselő volt.

Keresztúri Farkas Csaba először tagadta a bűncselekmény elkövetését, a bíróságon azonban már elismerte bűnösségét. Azt mondta, hogy nem emlékszik a történtekre, de bocsánatot kért az érintettektől.

Ádám Sándor, a politikus védője a vádlott előzetes mentesítését kérte a büntetett előélethez fűződő joghátrányok alól. A bíró szerint azonban erre a vádlottat a szándékos bűncselekmény elkövetése és az, hogy időközben egy szabálysértési ügyben újabb eljárás indult ellene a Szegedi Városi Bíróságon, nem teszi érdemessé.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 5.0/5 (2 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +6 ( 6 szavazatból)
Súlyosbítanák a molesztáló jobbikos büntetését, 5.0 out of 5 based on 2 ratings

Címkék:

  • Hozzászólások(7)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

7 Reader’s Comments

  1. Tudom, hogy két egyforma ügy nincs és a pontos részletek is számítanak, de például Damu Roland 4.5 éves börtönbüntetését tölti szintén nők szembeni erőszakért, aminek elkövetését egyébként a színész a mai napig tagadja…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (11 szavazatból)
  2. Lehet, hogy nem büntetés, hanem kitüntetés lesz a dolog vége! A kihalófélben lévő magyarság érdekében, a nemzethalál elkerüléséért áldozta volna fel magát ez a vitéz jobbikos legény, hogy életet adó nektárját cseppenthesse eme megtermékenyítésre váró leány bibéjébe. De a hőstettet megakadályozták az idegenszívűek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (12 szavazatból)
  3. Farkas helyett egy farkatlant fognak az elnöki posztra rakni, azzal nem lesz ilyen gond….

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  4. Ez egy “honatya”. Különleges minőség.( Milyen lehet az, aki ezzé tette?)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (11 szavazatból)
  5. Az állatfajok c.fejezetben újat kell nyitni.Nemzetünk “büszkesége” ő,mert faj magyarként követte el a tettét.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (10 szavazatból)
  6. “Öt év fegyház” ezalatt az idő alatt módja lenne elgondolkodni, a kulturált udvarlás, technikáját megtanulni. Az ilyen embert a hatalom közelébe sem szabad engedni, mivel a hölgyre is rá akarta erőltetni magát. Mit lehet egy ilyen ÁLATTÓL várni?.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  7. Én azt nem értem hogy egy ilyen fazontól hogy a fenében nem vonják meg azonnal a mandátumát. Érthetetlen.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek
KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos