Budapest – Orbán Viktor úgy látja jobbnak, ha nem mondja el, mit gondol arról, hogy a FIFA elrendelte: zárt kapuk mögött rendezzék meg márciusban a magyar-román világbajnoki selejtezőmeccset.
Ezt mondta Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke azzal kapcsolatban, hogy a Jobbik nemzeti egységet és a miniszterelnök fellépését indítványozta az ügyben.
Havasi Bertalan hozzátette: Orbán Viktor a FIFA hétfői zürichi gáláján még nem értesült a döntésről, hiszen az kedden született, és ő a Magyar Labdarúgó Szövetségtől aznap kapott tájékoztatást a témában.
Vona Gábor szerdai sajtótájékoztatóján azt mondta: “itt az ideje, hogy Orbán Viktor is beszálljon a ringbe”. Vona Gábor arra kérte a labdarúgást kedvelő kormányfőt, hogy politikai és sportkapcsolatait felhasználva igyekezzen megváltoztatni a FIFA döntését.
Orbán Viktor futball iránti rajongása változatlanul magas hőfokon izzik. Bár Magyarországon is lett volna néhány elintéznivaló ügy – a diákok például hétfőn tárgyalásra várták az ELTE fórumára – ő azonban inkább Zürichbe utazott, az Aranylabda-átadási gálára.
Véletlenül Gerard Depardieu is arra járt. A 64 éves francia színész épp a napokban Putyintól személyesen vette át orosz útlevelét. Régi szép időkre emlékeztet az eset, Majakovszkij: Vers a szovjet útlevélről című sokáig verse is felidéződik az emlékezetben.
Hogy miről beszélgetett a magyar miniszterelnök, és a francia színész, arról nem adtak ki hivatalos jelentést, így arról sem tudni, vajon Depardieu az orosz útlevél megszerzése után kért-e magyar állampolgárságot Orbán Viktortól.









Orbán csak a pozitív dolgokról szeret beszélni, pedig ha igazán szeretné, és nem csak hasznot akarna húzni a labdarugásból, akkor élharcosa lenne a lelátókon való rendcsinálásnak is. Persze kínos lenne neki megszólalni azért is ebben az ügyben, mert kettősbeszédeiben Ő is rendszeres zsidózik, igaz burkoltan, de a lelátón nyíltok nyílt rasszistái számára jól érthetően.
Gerard Depardieu a zuhany alatt volt?tiszta víz az inge felső része.Elég gusztustalan kép!
Orbán Viktor úgy látja jobbnak, ha nem mondja el…
.
Óvatosabb, mint Bayer Zsolt és társai…
De attól még ugyanaz!
.
Szal tudja Orbán úr, el kell tudni fogadni mások álláspontját és ahhoz kapcsolódó döntését, pláne ha bennünk van a hiba.
kivülálló
2013. január 10. csütörtök
07:03
Gerard Depardieu a zuhany alatt volt?tiszta víz az inge felső része.Elég gusztustalan kép!
.
Ennyire kínos a Viktátorral készített közös fotó…
Platinié is egy bohóc-mosoly…
*
Depardieu “szegény”, nem tudja mit cselekszik. Hetek óta az ő hülyeségeivel van tele a sajtó.
*
Őrültek a fedélzeten !
*
Ez az UEFÁS pasas se komplett, ha szóba áll ezzel a degenerált maffia főnökkel.
*
Platini vonzódik a maffiózokhoz. Az előző eu, bajnokságot is az ukrán maffia vette meg a FIFa-tól.
Persze , hogy nem mondja el a sunyi tetu a FIFANAL nem jartatja a hazug pofajat , itthon bezzeg mindent megenged maganak ez az elvvtelen csalo! FIFANAL JATSSZA A JO FIUT SOSE LEHET TUDNI MIKOR KELL EGY NAGY NYELVCSAPAS , MEGISCSAK FOOTBALL CLUBOKAT TULAJDONOLO KERESZTAPA,MASODALLASBAN MINISZTERELNOK MINDENKI NAGY BANATARA. Orban valakitol megiscsak fel , a FIFATOL EZEK SZERINT BIZTOS! Most pedig ki kell alakitani hangos velemeny nyilvanitasokkal , nyilvanosan elegedetlenseget a nepnek ! Onantol najd tolunk is el jezdhet felni , a fel ideges , ha ideges nem alszik , ha nem alszik meg tobbet fog hibazni bar ennel tobb hibat nem tudok elkepzelni de sose lehet tudni! Don Vittorio Cheez Lopez megbukott , a lenyeg viszont megvolt biztos, elelvezett a Galan a fotozkodastol a sztarokkal mert azt imadja a parasztja! Kozben a diakok meg vartak getfon ot is meg a csicskasait az nem erdekes! Lenyeg mar megint a foci meg a sztarok , nem a focival van baj ORBAN BUTA UNINTELIGENS FELELOSSEG NELKULI SZEMELYISEGEVEL. Ja meg a tolvaj enjevel!
Inkább el sem mondja mit gondol…
Így van aranyapám! Hallgass csak!
A cselekedeteid rólad beszélnek!
Marha!!!
Keztartasa ami kivetelesen nem a zsebben vagyok nyakig most valtozott, mint a ministrans fiu szenteles elott az oltarnal! EN szo szerint rohogok a keztartasain meg a viselkedesein annyira nem tud viselkedni es annyira nem tudja alcazni ! Nem valo felelos pozicioba ! Egyszeruen olyan mint tehenen a nadrag , nagyon de nagyon nem oda valo! Szerintem ugy erezte magat mintha almodna szedelgo fejjel kereste az alkalmat , hogy barkivel fotozhassa magat ! VAJNA ANDY IS EZERT FONTOS SZALLITOTTA A HIU OMELTOSAGANAK A SZTAROKAT JOL KIHASZNALVA ORBAN EGYUGYUSEGET! Kapott is 15 eves casino koncessziot monopoly nevu jatekba Viktortol a felcsuti paraszttol.
Magyarország miniszterelnöke, ő az országimázs – mert minket képviselhet.
Szánalmas egy dolog, ránk nézve, akik soha nem ezt a lovat akartuk.
A véleményét nem mondja ki, hisz úgyis a tetteit kell figyelni….ezt ő mondta!
Szerencsétlen……azt hiszi ettől ő valaki lett…. és már a terminátorral is állt már így……. óriási nem?!
Gerard Depardieu jó színész, de az alkohol megtette hatását, ami látszik is rajta. Szóval elitta az eszét!
Semmi különös nem történt, felvette az orosz állampolgárságot, ott Szibériában akar érvényesülni, nem pedig Franciaországban. Életstílusa is közelebb áll új hazájához, mint a cicilizált Franciaországban.
Mit nem adnánk mi, ha ugyan ez szesztestvérével is megtörténne!
Tragikus, hogy egy ilyen nyomorult, zavart lelkű, lelkiismeretlen, sötétben bujkáló,primitív, mindere kapható gazembert egy ország miniszterelnökének mondanak és az ország fele ezt elhiszi és támogatja, alárendelődik és kiszolgálja. Szolgalelkű, buta népség. Egy ilyen paraszttal még szót váltani is kínos.
Igen, tragikus, hogy a környezetében lévő tapsi-hapsik mindezt látva, engedik, hogy a hazánkat a földig amortizálja, hol az igazi hazaszeretet az ilyenekben?
Mit rákentek a századok, lemossuk a gyalázatot – kezdhetjük újra!
Először a magyarkodásunkat kell abbahagyni, mert nem vezet sehová, ha nem oszt sallereket, hanem normális diplomataként képviselik az országot, nem bánt minket senki!
Amikor hadat üzentünk az USA-nak, ott egymásra néztek és azt kérdezték:
EZ MOST KOMOLY? Ne akarjunk többnek látszani, mint amik vagyunk!
csaken:
Mar megint hadat üzentek..
Nem mondja, de mi úgyis tudjuk. Sőt azt is tudjuk, hogy amit mondana, abból világos, hogy nem is érti a helyzetet.
A régi világban ha valaki karriertakart csinálni, akkor kifigyelte, hogy a Nagy Embernek milyen tipusú a vadászpuskája vagy a horgászbotja, és ő is azzal közelített. Már csak be kellett keríteni egy kakastöke pörkölttel, esetleg egy vastag ultipartival.
Az igazi életművész azonban a futbalhoz közelített. A futbal népszerűségénél fogva mindent vitt.
Ez a mi minielnökünk is a futbaltól akar(t) megdicsőülni – miközben tönkretette a “lelkes” garázdákkal. Ki a fene megy ki olyan meccsre, ahol biztosan törnek-zúznak?
A focival nem fog menni semmire, hiába költi rá a pénzünket. Marad a nemzeti turul. Remélem ezzel sem.
Még nem üzent hadat, de majd kihúzza valaki a gyufát, oszt megkaphatja a hadüzenetet a zseninktől, mer’ a sallerek ideje lecsengett, abból nem értettek….
“Attól, hogy a világ nem ért meg, még nem vagy zseni!” , kár hogy nem ezt mantrázzák a 3xbóvlisnak.
Depardieu!
Ezt az embert régről és helyből unszimpatikusnak találtam. Egyetlen filmjét sem tudom végignézni. Most megértettem, hogy miért. Nem akar adózni a hazájában.
Az ilyen embert tartom igazi hazaárulónak.
Tetszik, ha minagyunk ilyenekkel fotóztatja magát.
Nem mond semmit, inkább a tettek mezejére lép és sunyítva szervez valami gennyes aljas dolgot.
.
De egyben boldog is mert új ellenséget talált aki ellen harcolhat és így megkísérelheti népszerűvé tenni magát ahogyan megszoktuk tőle. Most gondolkodik mi legyen.
.
Bár ki tudja, ha mindenbe beleüti az orrát egyszer ráfázhat. Vicces lenne látni, hogy az EU elleni nagybani piszkosságait az EU még mindig lenyeli és tétlenül nézi, míg pont abba bukna bele és hozná a fejére a viharfellegeket, ha a sportban kezdene kekeckedni és pont a FIFA val. Talán ő is érzi a kockázatot és befogja pofáját, inkább alattomban kieszel majd valamit.
Janka!
*
Nem óriási . – Hanem törpe.
*
Obelix beleizzadt abba, hogy meggyőzze a felcsúti focifenomént, igazoljon át a Putyin csapatba. Bárcsak sikerülne neki.
Merőben másként értem én a “nem mondja el (ki)” szöveget, mint ti. Szerintem azt akarta érzékeltetni, hogy a véleménye ‘nem tűrne nyomdafestéket’ és bizonyára (sport)diplomáciai bonyodalmakat okozna, ha kendőzetlenül nyilvánosságra hozná. Ebben a dumában én látom azt a selma kikacsintást, kimosolygást, amit oly gyakran alkalmaz, ha híveivel tudatni akarja: ugyanazt gondoljuk-”k..edves mamájaa FIFÁnak” -, de ÉN ezt nem mondhatom ki, ugye értitek?!
Hogy a Depardieu kért-e letelepedési engedélyt az Orbántól az hidegen hagy. Ha kérne és esetleg meg is kapná, legalább lenne felvevőpiaca a magyar boroknak (lásd: Sárazsadány)! Engem az hozna lázba, ha a Viktor kérne állampolgárságot és letelepedési engedélyt a Putyintól! Pezgőt bontanék!
.
De genere*Orbán , most néhány órára félretette “félázsiai” kutyabőrét és a fotó tanúsága szerint, mégis az éppen aktuális nyugati érdekei szerint “a d j a . a . j a n i t”.
No persze nem fizika, irodalom, de nem is filozófia professzorokkal fényképezkedik…
.
.
* [de genere = ősi család sarja]
Na nem kell őt félteni. Fogja ő keverni ott is a sz..art. Látszik az UEFA elnök mosolyán, hogy mennyire naiv még ezekhez képest.
Úgy gondolom, vagyunk néhányan, aki jobbnak látjuk, ha nem mondjuk el részletesen, hogy mit gondolunk a Kedves Vezetőről, nyomdafesték és fiatalkorúak védelmének figyelembevétele miatt.
T. KORDON BLUED!
Én a degenere kifejezést a Kedves Vezető esetében elsőre másként értelmeztem.Biztosan külön kell írni és ezt jelenti az ő esetében is ahogyan a blogban írod? Persze csak játszom a félreértést, de jól esett.
1. “de genere XXX” = “XXX nembéli”, vagyis XXX nemzetségből, családból származó, vagy “XXX-béli születésű”, ami majdnem ugyanaz, mivel az egyébként csak keresztnéven ismert személyek azonosságát származásuk alapján pontosították, majd ez idővel a család minden tagjára átszármazott. Az emberek többsége ma a Szaffi c.nagysikerű rajzfilmből ismerheti: “Jónás de genere Botschinka”.
.
2. A hivatalos (MLSz és kormányzati) megnyilvánulások, de még spotriporteriek is azt mutatják, hogy a nyilatkozók vagy nem ismerik fel az eset súlyosságát (“lehetne-e képviselni az ítélettel szemben a magyar érdekeket), vagy egyenesen egyetértenek az elítélt cselekedettel (nem idézet, de kb. olyan értelemben nyilatkoznak, hogy mindig a zsidókat védik ilyen vehemenciával, és nyomják Krahácsot).
Szerintem egyértelmű, hogy az ítélet Magyarország érdekében (is) született, nem ellene. Elsősorban a magyarok érdeke, hogy ettől a téveszmétől és szörnyű követkeményeitől megszabaduljanak. Aki az ítélet enyhítését vagy visszavonását kívánná elérni, az a fasisztákat védi, nem az országot.
.
Írtam már máshol:
a/ Láthatóan fáj az ítélet. Ez azt mutatja, hogy érdemes volt meghozni. Azért van, hogy fájjon, és legközelebb vegyék figyelembe ezt a lehetőséget a döntéshozók.
b/ Azok a megnyilatkozások, melyek a felelősséget hárítják és az ítéletet akár megalapozatlannak, akár túlzónak tartják, sőt, megint a magyarellenes, plána zsidó összeesküvésre utalnak, csak további bizonyítékkal szolgálnak arra, hogy az ítélet indokolt volt.
Orbán hallgatása olyan, mint a tenger. Elöször nyugodt, alig vannak hullámok, minden csöndes, még a madarak se csiripelnek. Feszülten vár mindenki, ez nem jó jel. Ez idö alatt a tenger eröt gyüjt, mert mégsem hagyja magát, hogy gyenge, vihar kerekedik, egyre magasabbak lesznek a hullámok és végül elönt bennünket az özönvíz.
Én a csütörtöki sajtótájékoztatómon azt mondom..: ITT AZ IDEJE, HOGY orbán viktor KISZÁLLJON A RINGBŐL. ma csak ennyi.
“Orbánnak van véleménye, de megtartja magának”
Nagyon jól teszi. Senki nem kíváncsi rá, a véleményére sem. Húzza el a szennyest minél előbb minél messzebbre. Meg se álljon Azerbaltánig!
Hiu PAVA! Inkab hiu paraszt! NAJA AZ !
Ha azt mondja valaki, hogy van véleményem, de megtartom magamnak nekem azt jelenti, hogy olyan a véleménye, ami nem kerülhet nyilvánosságra, mert olyan durva vagy olyan trágár.
Úgy látszik, ov gyerekszobája mindig zárva volt. De lehet, hogy a szóvivőé is.
Ezt a szöveg szűk körben elengedhető, de nem való a nyilvánossággal közölni.
Meg kéne már tanítani ezeket a tuskókat viselkedni!
Amíg még itt élősködhetnek rajtunk, ne járassanak le minket is örökké.
Ebben az esetben többről van szó szerintem.
Orbán azt akarja láttatni nyájával, hogy ha ő most kimondaná a véleményét, ami tökéletesen megegyezik a “tisztességes magyar EMBER” -ek véleményével, azaz, hogy legszívesebben elküldené a k…. anyucijukba az egész FIFA-t úgy, ahogy vannak, mert mit képzelnek a szemét összeesküvők, akkor csak újabb frontot nyitna, de felelős államférfiként most nem teheti, mert a zsidóösszeesküvés olyan mértékű, és a magyar foci még nincsen annyira erős, mint az ország, foci területén még nem vállalható fel a szabadságharc.
Na de majd, amikor megépül az összes stadion, ugye, akkor majd más lesz a trend…
Kocsis Mátéval mondatja ki, amit ő nem mondhat, mert kiírná magát a foci nagy barátja klubból.
Most megint mindent az MSZP-re tolnak, Bayer beszólásának következményeként “jót” szocizhatnak, hogy gyilkosokat pártolnak pedig, ha jól emlékszem, az azeri baltást nem a szocik adták ki, amely tettükkel majdnem egy térségi összecsapást is produkáltak!
Micsoda memória – ezek tényleg azt hiszik, hogy mindenki olyan hülye amnéziás, mint a hugyenottás létharmatjuk?!
3xbóvlis fülkeforradalmár nélkül nem történhet semmi, tudjuk, akik nem szenvedünk amnéziában, hogy az előző kormányzásuk idején még a rákos betegek gyógyszerét is ez a mindenhez értő írta alá, úgy mint most, hogy melyik orvos, tanár dolgozhat tovább.
Szánalmas, hogy ilyen alakok vezetnek félre egy országot, de Széchenyi már nagyon régen megmondta, ez a népnek a hibája is.
“Orbánnak van véleménye, de megtartja magának”
.
Tavaly augusztus 15.-étől számítva, mintegy fél évig senkinek nem volt megszólalása az ügyben.
A FIFA volt az első!
Érdekes, a fellebbezésünk (időben) már jobban sikeredett.
Igy most már, .assza meg a véleményét a miniszterelnök!
Talán utólag még hálásak lehetünk, hogy Orbán és hűséges szargyártó papagája magába tartja az egyébként létező véleményét, vagy épp ez a félelmetes benne!?
Eddig némák voltak, a meccsen a szurkolók vétkesek és a jó öreg Babits szerint “Vétkesek közt cinkos aki néma!” Na ez a félelmetes!
Csoportkép Európa vezető adócsalóiról. Nemsokára a középső is menedékjogot fog kérni Putyintól…….
Hallom a Hír-tévében, a FIFA statuálni akar és a magyarok ellen van. Ha Így lenne, még az se volna csoda Gyöngyösi és Bayer fröcsögéseit hallva. Különben sem büntetésről van szó, hanem a bocskorosozás, oláhozás, bozgorozás, újabb cigányozás megelőzéséről.
Mi is a fontosabb ?????!!!!!!!! Ez többet mond mindennél !!!!
“Két meghívást is kapott hétfői eseményekre Orbán Viktor miniszterelnök: a Hallgatói Hálózat egy egyetemi fórumra hívta, a FIFA pedig Zürichbe, az Aranylabda-átadásra. Orbán a focigálát választotta, a HaHa meghívására nem válaszolt.”
Kósa Érden beszélt a választás átalakításáról: a Fidesz az első fordulóban nyerni szokott, ezért nem kell a második forduló. Csak úgy demokratikusan.
Hoffmann Rózsa sikernek, az iskolaigazgatók kaotikusnak nevezik az államosítás folyamatát.
Matolcsyt katasztrofálisnak nevezik pénzügyi szakemberek, Tündérország gazdasági szagértője megadta a Ft gyengítéséhez a zöld utat.
Martonyi Jánost Ázsiában megfertőzte a hanta-vírus, amit egerek és patkányok terjesztenek.
Orbán Cipruson: pénzügyileg rendbe tettük a dolgokat.
Még egy-két ilyen rendbetétel (siker-halmozások) és a Blahától az Erzsébet híd budai oldaláig lesz a sor ételosztásnál.
Tündérország vezetői – ÉN IS AKAROK ABBÓL , AMIT ÖNÖK SZEDNEK!!!!!!!!
Csaken az nem gyogyszer ! Rossz genek!
Nos igen, az együttérzés legcsekélyebb szikrája nincs bennük…..
Orbánnak kifejezetten jól jött a FIFA döntése. Hiszen mégse vitetheti el 2006-os “hőseit” a rendőrökkel. Szerintem ezt el sem merné mondani kedvenceinek. Így azután gondol mindenki, amit akar. Kíváncsi vagyok, mit kezd a terveik szerint a stadion mellett szerveződő banzájjal.
A Gyepargyiő valami belsőmongólia határánál lévő szovjetorosz színházba kapott meghívást , hogy ottan játsszék. Hát kíváncsi vagyok mi sül ebből ki.
A jak-tenyésztők eléggé gyakorlatias emberek , nemtudom hogy fognak viszonyulni a kérdéshez , világhírnév ide , világhírnév oda. :D :D
talalom
Arra én is kíváncsi vagyok, hogy vonatgabi korai nyilatkozatára mit lép a FIFA, mert gondolom tudomásukra jutott, hogy a “ékés szurkolókat” a stadion környékére invitálja.