Budapest - Amikor évekkel ezelőtt először láttam ezt a képet, kitettem a laptopom asztalára. Tologattam, kerülgettem, reméltem, jó lesz majd valamire. Például arra, hogy írjak róla valamikor.
Most lett valamikor, 2013. január elsején. Nincs miért tovább várni, vártam már épp eleget.
Nem kapkodtam el, tudom. De nem gyávaságból vagy lustaságból, hanem mert szépet szerettem volna írni erről a képről. Vagy olyat, ami még sokáig érvényes.
Nem tudom, hol készült a kép, valószínűleg nem lenne nehéz kideríteni. Nem is akarom tudni, ha valaki megmondja, nem fogok rá haragudni, de nem ez a lényeg.
Ez a kép ugyanis nem azokról szól, akik rajta vannak, hanem azokról, akik nézik.
Rólunk szól ez a kép.
Tömeggé összeállt arctalanokat látunk, akik egy emberként, előre nyújtott karjukkal köszöntik a Vezért. Csupán egyetlen társuk, a karba font kézzel álló férfi lóg ki a sorból, ő már tudja, hogy ebben nem szabad részt venni.
Vajon ki ő, s mi lett a sorsa, miután elkészült a fotó? Nem dicsérték meg, annyi biztos. Lehet, hogy bántották, talán meg is ölték.
Nem tudom, mikor volt mindez, a ruhákból látni, hogy nehéz idők járták.
Huszadik század, harmincas évek, Németország.
Szovjetunió negyvenes évek.
Félázsia, bármikor.
Nem lehetett könnyű reggel elköszönni a családtól, egy utolsó puszit adni a gyerekeknek, úgy, hogy közben már tudta: befejezi. Vége lesz mindennek, többé nem úszik az árral, és nem tapsol együtt a többiekkel.
Jó lenne szépet írni erről a képről, de legalább maradandót.
Valamit, amit holnap is ugyanúgy írnék meg, mint ma, 2013. első napján.
Nézem a fotót, sokadszor immár, s egyre inkább világossá válik, hogy a kép, amit már régóta látok, nem most múlik, hanem most történik. Pontosan.









Egy, csak egy legény van….
Mint aki nem hisz a fülének és a szemének, a mellkason karba font kéz a távolságtartást jele.
Nehéz megszólalni….. Szép! Kavarognak az indulatok bennem, néha én is ilyen egyedül érzem magam környezetemben, de nem kezdhetek el üvölteni, hogy nem lehettek ennyire hülyék, mert nem sértegethetek senkit sem, nem gondolhatom azt, hogy csak én látom jól a dolgokat, hogy csak én akarok jót, mert más is biztosan úgy látja magáról, illetve nem gondolhatom, hogy valaki akarattal akar nyomorba dönteni embereket. Olyan borzasztó, hogy annyira mást gondolunk a jóról és a rosszról!
Kedves Hóvirág!
Kedves, mert érzem, hogy jószívű, meleg lelkű. Ugyanakkor százával olvasthattuk az így kezdődő leveleket ” Kedves Sztálin Elvtárs! Biztosan nem tud arról, hogy……” Van-e ezek után joga a kételkedésre?
Igen.
De azért érdemes August Landmasser nevét nevesiteni, hogy legyen elöttünk példa.
1931-ben lépett be a naci partba annak reményében, hogy munkat kapjon, késöbb amikor feleségül vett egy zsido nöt, a partbol kizartak.
Hajogyari munkas volt Hamburgban, a foto 1936-ban a Horst Wessel fedélzetén készült.
Akit érdekel:
http://en.wikipedia.org/wiki/August_Landmesser
A kép nagyon egyértelmű. A karba font kéz a környezet elutasítását nagyon jól kifejezi.
Szeretnék már fidesz nagygyűlésen, demonstráción ilyen embereket látni! Megérjük vajon?
Kedves Peterfix! Azt írtam, hogy kavarognak bennem az indulatok! Igen, hallottam ilyen Kedves Sztálin elvtársos eseteket, de azt is hallottam, hogy a németeknek nem kellett adminisztrációt kialakítani, kedves magyar honfitársaink simán feljelentették szomszédaikat, stb. stb. Amihez máshol hivatal kellett, az nálunk “alanyi jogon” működött. Szerintem kételkedni pedig mindig van jogunk és időnként kötelességünk! Gondolkozni, kételkedni kell! Ez az én véleményem, az öné lehet más! Hisz így kerek a világ! :)
Ahhoz, hogy megérjük, sajnos Orbánnak romhalmazzá kell zülleszteni az országot.
Kedves hóvirág,
Az én környezetemben nem érzem magam egyedül. A legtöbben a jelenlegi kormány bukását várják, sokan sosem támogattág a fideszt. Ezek után azt nem értem hogyan történhet meg mindez. Miért nem kiáltunk már megálljt?
100 ÉVVEL EZ ELŐTT ÜZENTE ADY ENDRE:
*
“…Legkülönb ember, aki bátor
S csak egy különb van, aki bátrabb…”
*
“… S aki mást akar, mint mi most van,
Kényes bőrét gyáván nem óvja: …”
*
Az én környezetemben is le akarják szavazni a fideszt.Kérdés lesz-e még akarat 2014 tavaszán is. vagy addigra a kedves vezérnek annyira sikerül megfélemlítenie vagy megvásárolni annyi embert, amennyi megint elég lesz az ő húszéves szégyenteljes hatalmához?Ha addig csendben kussolunk akkor a jövőnket megpecsételjük de még az unokáinkét is.
Jó a kép, de a SZEM még jobb, amelyik észrevette. Magam először azt kerestem, kire hasonlítható a mai ismert emberek közül a szőke óriás. Gyógyíthatatlan optimistaként úgy gondolom, hogy ma Magyarországon legalább hárman, négyen állnának karbatett kézzel.
Remény adhat az, ha tudjuk, hogy előbb-utóbb mindig az egyekből lesz a sokaság!
…mégis van egy határ, ami után már nem hátrálhatunk!
Ebben segítenek az egyszer már megtörtént szörnyűségek tanulságai.
Történelemtanítást a gyermekeinknek !!!
Igen, a kép hőse August Landmesser hajógyári munkás, egy egészséges ember a fertőzöttek tömegében. További sorsáról részletesebben magyarul:
http://szdnyi.blogspot.hu/2012/06/aki-nem-udvozolte-fuhrert-1936-ban.html
.
.
a kép üzenete számomra világos.
.
SE!
.
számotokra is?
.
elmondom hát a megfejtést.
.
ezek a mocskok, a cöfögő állatok meg akarják védeno a rothadékot, a zorbánt.
el akarják foglalni a Kossuth Teret.
legyen!
.
DE!
.
mi is legyünk ott, s NE tegyük be a lábunkat a csürhe közé, ám ÁLLJUK KÖRBE őket, s fonjuk karba a kezünket!
tartsunk a magasba táblát, rajta e képpel, s a következő aláírással:
.
fideszesek közt az egyetlen józan EMBER!
.
maradjunk, s ki se engedjük őket onnan élve!
egyetlen egy sem menekülhet!
.
.
nem SE,hanem DE
elírtam, bocs
csakigazatmondó: Orbár azt szeretné, ha polgárháborót robbanthatna ki, így lehetne megsemmisíteni börtönbe vetni az ellenzék magját. A gyilkológépek a kezében vannak, használtani is tudja. A honvédségtől kezdve minden hatalommal rendelkezik. Utána hogy mi lenne, nem tudom. Azt azonban igen, hogy gyilkos gyűlölettel nyerni nem lehet. Egyetlen erő az összefogásban van.
Irén: Rátapintott a lényegre. Az emberek két krajcárért eladják a lelküket. Pillanatnyi előnyért képesek elveszteni hitüket. Ilyen volt a 300,-Ft-os népszavazásdi és a 13. félhavi nyugdíj elvétele. Ilyen gondolkodásmóddal élő emberekkel vagyunk körülvéve. Lehetne sorolni a többi mézesmadzag históriát, de le kell vonni a tanulságot és elővenni a józan észt. Sokszor olvasom, hogy ne hagyjuk, menjünk és ne a kényelmes székünkből írogassunk, noszogassunk embereket. Sajnos van az az életkor, amikor csak írogatunk a kényelmes ülőhelyünkről, a tanulsággal együtt, amit megéltünk a 30-as évektől kezdve.
jo a kép,ez nekünk szol és láthatjuk,hog elég egy ember aki karbatett kezekkel áll és mást akar,csak annyi hogy kövessük példáját,és vannak már most is ha kevesen is de mernek nemet mondani,fedezzük fel öket.
Csak egy példa,hogy a youtubon sok közgazdász és ügyvéd nyilatkozik a devizahitelekkel kapcsolatban,a többi a mi dolgunk,a facebookon és sok beirás van,valahol el kell kezdeni a rablok visszaszoritását.
“Remény adhat az, ha tudjuk, hogy előbb-utóbb mindig az egyekből lesz a sokaság!”
Igen, és az új sokaságból egy karba tett kézzel áll és abból az egyből lesz megint sokaság amiből egy megint karba tett kézzel áll…
:))
hóvirág 2013. január 4. péntek 09:47
Nincs új a nap alatt! Családi házban vagyunk, a szomszédunk nagyon jól tudta – közelmúltban elhunyt -, hogy baloldaliak vagyunk. Az utcai front egyik nagy ablakát becsúzlizták – a nyoma még mindig látható -, amikor listázták ki balos, ki jobbos………
A Fideszes Kubatov nyilvántartás precíz !!!!
Tetszik ez az írás, a lelkemhez szólt!
Hogy amit írtam, azon miért van mínusz? Már lehet, hogy nem is érdekel! Valószínű, hogy kettéosztottságunk, születésünknél fogva adekvát! Ha ez igaz, akkor értelmetlen feltennem, mindig ezt a kérdést.
Kydonna 2013. január 4. péntek 16:04
Én már sok év óta mondom, hogy van a Fidesznek listája a szimpatizánsairól, ill. az “ellenségeiről”. Soha nem kapok tőlük semmiféle szóróanyagot, no, nem hiányzik, de ez is bizonyítja a Kubatov-listák létét.
Kydonna 2013. január 4. péntek 16:04
A rendszerváltás környékén mondta nekem a vállalati KISZ titkár: “Tibikém, nekünk életünk végéig ott marad a homlokunkon a vörös csillag.”
A faluban, ahol élek, kb. 10 éve egyedül képviselem az ellenzéket. Pontosabban mondva: én vagyok az ellenzék. Mások ezt a feladatot nem merik vállalni. Tavaly nyáron hasonló gondolataim és gondjaim támadtak, mint Bartus Lászlónak az AN-val kapcsolatban, és úgy döntöttem felfüggesztem az általam szerkesztett weboldal mûködését.
A hétvégén vissza állítom az egészet és folytatom a harcot…
hóvirág
2013. január 4. péntek
08:40
Nehéz megszólalni….. Szép! Kavarognak az indulatok bennem, néha én is ilyen egyedül érzem magam környezetemben, de nem kezdhetek el üvölteni, hogy nem lehettek ennyire hülyék, mert ………………………………………………
Nem vagy egyedül!!!!
És az én környezetemben pont fordítva történnek az események!!!
Legyek bárhol a világban és a hazámban, a munkahelyemen, a barátaim közt, vagy csak úgy legyek……………………………………….
Azt érzékeltetik velem (velünk) hogy nem hiába emeltük fel a szavunkat az orbáni elnyomás ellen!!
MEG LESZ AZ EREDMÉNYE!!!
Ahogy eltűnt hitler és sok nyomorult diktátor úgy el fog tűnni ez az eszement politikai rendszer is és orbán gyermekei és unokái ugyan úgy fogják szégyellni az apjukat és az általuk kreált rendszert mint tette azt hitler unokája mikor a Discovery Chanel meginterjúvolta!!!
Megrendítő kép, megrendítő írás és megrendítően tiszta és fájdalmas életút, amit a német hajógyári munkás választott azzal, hogy nem állt be a szörnyek közé, megölték, mert az igazságot képviselte az aljassággal, az embertelenséggel szemben, de az emberiség számára emléke és hősiessége örök érvénnyel megmarad.
Okeyo
Ha él az oldal, a linkje talán megjelenhetne itt is.
Időszerü.
Hí Okeyo!Nagyon helyes. Így gondolkodom én is és most egyre több barátom, ismerősöm és többen mások is. Ahogy látom egyre többen vagyunk és mindennap többen leszünk. Annál is inkább mert a kép jelentése és üzenete az : ha nem tesztek ellene ugyanúgy járhattok mint a képen látható karba tett kezű munkás. Tetten érhető itt is a náci propaganda módszer/ “egy hazugságot addig kell ismételni amíg a nép igaznak hiszi”./ Lásd Göbbelsnél./Először a “listázás” aztán törvények aztán..SA /Sturm Abteilung/ aztán …gázkamrák
Időben le kell fogni a Horthy és Szálasi – kultusz -t építeni akarók kezét.
Igen hála Istennek nem vagyunk egyedül, Tibornak igaza van! Orbán vért akar látni!
De a bumeráng már repül visszafelé! Ö a Magyar Népnek esküdött fel!, és nem a Nép neki! Igy a Népnek joga van felmondásra kényszeriteni, mivel a feltételeket nem teljesitette!!!! Igy a továbbiakban nincs szükség rá! Nagyon gyenge jellemre utal az, hogy?, ha már nem vagyunk jok korektul tovább áljunk! Egy példa már nem szeret a kedvesem-sokan komába esnek, ez egy betegség…. Ha valaki átgondolja -nem kellek mert az ö elvárásainak nem voltam elég jo! Akkor mi fáj hat?-a butaság- mert nem vagyok alkalmas erre a kapcsolatra-mert a partneromat urralni akarom tovább és ettöl a gondolattol nem tudok tovább lépni! Betegség Ùrralkodási mánia! Ez az Orbán mánia ami jelenleg úrralkodik, a többi meg hajlong a garasért :-( undorito! -hogy tudnak ezek az emberek egy falatot lenyelni! Úgy, hogy ezek az emberek nem tartoznak az emberek közzé!!! Most kell tenni amig nem késö!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Tibi
2013. január 4. péntek
15:11
“Sajnos van az az életkor, amikor csak írogatunk a kényelmes ülőhelyünkről, a tanulsággal együtt, amit megéltünk a 30-as évektől kezdve.”
Van az az életkor… de akkor meg kell ismertetnünk a körülöttünk élő fiatalabbakkal a történelmet, mert az átélt történetek kézzelfoghatóbbak a történelem könyvek lapjainál. És még azok is szűkszavúak…
Igazatok van ,de azért ne hasonlitsátok már össze Németországot velünk.
(vagy San Marinóval!)Még csak nem is hasonló kategória. Szerencsénkre!
Meg hát a környezet és a kor ,ugyebár……
A kep nagyon erdekes valoszinu a ferfi kimaradt az agymosasbol, ezert viselkedik ellentetesen a tobbi birkaval! A masik lehetseges magyarazat a ferfi IDOUTAZO! Rosszkor volt rossz helyen , o is menekult a nagy kapkodas kozben rossz helyet , rossz idopontot utott a gepbe ezert kerulhetett ra erre a kepre. A bekarikazas jobb felso reszen az a ferfi nem Orban Don Vittorio Chalez Lopez nagyapja ? Teljesen ugy ez ki.
Azért már repedezik a máz a NEMERD pofázmányán. Remélem még sokan fognak karakánul (bár kissé megkésve) búcsút inteni a sunnyogásnak:
http://nol.hu/belfold/d__toth_kriszta_bucsulevele
Leo Klein: Zsidó felesége volt. Története feljebb, valamelyik linken.
proaktiv és Almasi: én egy választási csalással hatalmat szerzett polgármesterrel és klikkjével folytatok harcot; ez nem országos téma, ráadásul nem magyarországi településről van szó, ezért nem teszem ki ide a weboldal címét.
Szösszenetemmel inkább hóvirág üzenétéhez kívántam csatlakozni: saját környezetében mindenki vívja meg azt a kis harcot, amit helyette más nem tud vagy nem mer megtenni. Többek között ezért tisztelem Bartus László munkáját és kitartását is, valamint mindazt, amiről hozzászólásaikkal a kommentelők számot adnak.
Az Amerikai Népszava közössége erőt és bátorítást ad nekem.
Ezért üdvözletemet küldöm mindenkinek, akik e közösséget alkotják.
Tano zsido feleseg esetleg szereto nem kizaro ok:).
Gondolkodtam, hogy melyik cikkhez illene, de valahol szóvá akartam tenni.
Egyrészt respekt kijafarok Deutch Tamásnak, hogy helyre tette a rasszistákat.
Másrészt nem lehet szó nélkül hagyni Bayer Zsolt verbális ámokfutását:
http://proszektura.blog.hu/2013/01/05/megoldas_azonnal_barhogyan
Tudjátok, én mire tippelek? 1936, Berlin, Olympiai Játékok. A férfit lehet, hogy csak a sport érdekelte….
Pokfulu !
*
Hitler rokonai is csak addig szégyellik a “nagybácsit”, amíg valaki, valahol nem kezd Hitler szobrokat faragni, és nem kezdenek ismét utcákat és tereket elnevezgetni róla, mint azt magyar harcostársával, Horthyval már elkezdték. Aztán majd előbújnak patkánylyukaikból.
Akkor aztán minden “Dániel Pétert” elkezdenek hivatalosan is(!) üldözni, kizárni, megverni, stb, mert mindennek eljön a maga ideje, a kincstári optimizmusnak pedig még nem jött el… Sajnos.
*
Kekec !
*
Ez a ma Magyarországa.
Ezt a a Bayert fogadta hangos, ütemes tapssal és kitörő lelkesedéssel (no meg az igazgató által átadott ajándékkal is) az esztergomi ferencesek gimnáziumának diákserege, amikor Orbán e jeles barátja “beszámolót” tartani érkezett közéjük.
*
Kekec !
*
Sajnos D Tóth Krisztina “hibája” a mai magyar újságírás (tisztelet a kivételnek) állatorvosi lova. Amikor ő maga is bevallja, hogy azért jött el a Híradótól, hogy a háta mögött hagyhassa a politikát. Mind amellett, hogy Krisztát nem csak a szépsége miatt, de a képernyőre termett kiváló egyénisége ( meg a Nők lapjában megjelent jó írásai) miatt is tisztelem, meg kell hogy mondjam, a közszereplők eme “Mephysto szindrómája”* nemhogy nem egyedülálló, de túlságosan is általános.
*
Amikor az firkász pályára lépnek, valami olyasmiben spekulálnak, hogy majd a “nagymamák ötperce”, vagy a “hogyanfőzzünk” rovatot úgy, politika mentesen, de főleg az ilyen semmitmondó rovatok és/vagy műsorok jó nagy – politikamentes – biztonságában kibekkelhetik. (De meddig?) Pedig ezt akkor kellett volna meggondolni, amikor a főiskola, stb. kapuit e célból átlépték. Mert kedves d.t.kriszták előbb utóbb egy irányba úgyis színt kell vallani. Soha nem éltünk olyan világban amikor ezt a tényt figyelmen kívül lehetett hagyni.
Tudomásul kell venni, hogy nem az újságírói pálya, de még az állatkerti szakápoló sem politika mentes. Az élet minden szegmensét átszövi a politika és ez a társadalom természetes velejárója, ha tetszik, ha nem.
Egyéni megjegyzésem, hogy ha másképp nem is, de abban Nagy Navarróék talán már célt is értek, hogy az MTVA dolgozói között, naponta többször is látva a jogos demonstrációt, megindult a munkáltató hatalom iránti elkötelezettségük egészséges eróziója és rádöbbenve a fenti igazságra, cselekvőképessé válnak.
*
*
**Szabó István: Mephysto c. Oscar-díjas filmdrámája
Ez is most (de inkább éjszaka) történt: oszlatták Nagy Navarróékat a köztévé előtt:
http://www.ustream.tv/channel/freemedemocracy
ui.
*
Talán az egyetlen politika mentes terület, a sport, ahol nehezen lehet fogást találni a másképp gondolkodó újságírón, de még ott is ritka az olyan zsonglőr, mint a Vitray, aki egész eddigi életében azt bizonygatta, hogy ő politikailag teljesen absztinens, sőt neki nincs is álláspontja, de még származása sincs…
Ha ezt bármelyik Krisztina meg tudja csinálni, akkor az biztosan Artistaképzőt és Újságíró iskolát végzett…
*
A képet a múlt héten láttam a berlini Historisches Museum-ban: Deutschland 1919-1945.
Egy bátor fickó Hamburgból.
:)