Ronai and Ronai
AMERIKAI

Cenzúrázta Esterházyt a Kossuth Rádió 2013. január 4. péntek 0:11 Forrás: MTI

  • Hozzászólások(24)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Cenzúrázta Esterházyt a Kossuth Rádió

Budapest – A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap vizsgálatot rendelt el Esterházy Péter író Kossuth Rádióban december 25-én elhangzott programajánlója ügyében, és elnézést kért az írótól.

Az Élet és Irodalom (ÉS) csütörtökön Facebook-oldalán részletet közölt az egyik, pénteken megjelenő írásából. Ebben Esterházy Pétert idézve azt írták: a rádió munkatársai kivágták a műsor azon részét, amelyben a Nemzeti Színházat ajánlja a hallgatóknak.

Az MTVA erre reagálva csütörtök este arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a vizsgálat kiderítette: a külső gyártású, Trendidők című műsorban a programajánlók konkrét kiállításra, eseményre, könyvbemutatóra vonatkoznak, a Nemzeti ajánlása pedig nem kapcsolódott konkrét eseményhez, ezért vágta ki a műsor szerkesztője.

Az MTVA szerint a szerkesztő hibás döntést hozott, ezért a vezérigazgató fegyelmi eljárást kezdeményezett vele szemben. A kivágott mondatok a következők voltak: “Első helyen a Nemzeti Színházat ajánlanám, politikai kekeckedés nélkül, egyszerűen csak vegyük tudomásul, hogy ez egy olyan színház, amelyik most már csak fél évig fog ebben a formában létezni. És nagyon sok nagyon jó előadása van. A Nemzeti soha nem volt ilyen közel a saját közönségéhez.”

Az MTVA szerint a Kossuth-díjas író szavai megfeleltek a műfaji követelményeknek, a szerkesztői változtatás nem volt indokolt. Az MTVA amellett, hogy az egyik hírportál cenzúrára vonatkozó vádját visszautasította, elnézést kért az írótól.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 3.9/5 (7 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +13 ( 15 szavazatból)
Cenzúrázta Esterházyt a Kossuth Rádió, 3.9 out of 5 based on 7 ratings

  • Hozzászólások(24)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

24 Reader’s Comments

  1. Ezek nagyon fontos tünetek.
    Amelyik hatalom erre képes, amelyik hatalom alatt az alattvalók ilyesmit tesznek, az a hatalom más gazemberségekre is ösztönöz, más, nagyobb gazemberségekre is hajlamos.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +20 (26 szavazatból)
  2. Ha csak napi egy hazugsag lenne , hat az mar eredmeny! Lenne!! Masrol nem szol Orban politikaja mint a hazugsagokrol , csusztatasokrol bar a csusztatas helyett mar mas szot kene hasznalni mert elavult a nemzeti hazudozo fo tolvaj alatt!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (16 szavazatból)
  3. "tisztelthölgyeimésuraim"

    .
    .
    T. LeoKlein!
    “Ha csak napi egy hazugság lenne, már az is eredmény! Lenne!” – írod.
    .
    Igen, egy közszolgálati műsor-szolgáltatónál az az egy is sok, hiszen az (lenne) a feladata, hogy a népnek,”a nemzetnek” az igazságot, a színtiszta igazat szolgáltassa.
    .
    Ezzel szemben, sajnos csak időnként bukk le az úgynevezett “közszolgálat”, mert talán csak néhányan vannak akik nem hagyják magukat, c s a k . híres és nevezetes emberek esetében (pl. Lomniczy ügy és most Esterházy ügye) bújik ki a szög a zsákból… Akaratlanul is fölvetődik a kérdés, hány száz és ezer ügy lehetne, ha azok a kisebb halak is tiltakoznának, akiknek a riportjából, vagy interjujából töröltek, vagy vágtak lényeges részeket, vagy lényegtelennek tűnő szavakat. Sajnos az emberek többsége napirendre tér a hamisítás fölött és nem harcol, fél bajszot akasztani a hatalommal. Mert az igazság az, hogy ezek a médiumok (Kossuth, Petőfi, Bartók, M1, M2, Duna 1-2, plusz jónéhány csatlós magán-médium) nem közszolgálatot, hanem alázatos . h a t a l o m s z o l g á l a t o t . lát el undorító szolgalelkűséggel.
    .
    Tegnap, Bolgár György Beszéljük meg-jében a betelefonáló vajdasági újságíró idézőjelbe téve feltette a kérdést, hogy “ő nem tudja, hogy doktor Semlyén még egyáltalán doktor e ?”. Mire drága Bolgár úr gondolkodás nélkül rávágta, hogy “hogyne, abszolut”. Azt hittem nem jól hallok, de ő megismételte, hogy “abszolut”. Szégyenteljes szolgalelkűség, illetve alattvalói attitüd egy magát demokratikusnak (most már nem is baloldalinak) valló polgári fórum esetében.
    Mellesleg – szorosan e témához tartozó – kínos, n a p o n t a . t ö b b s z ö r . is futó önreklámjuk egyben [ezek szerint] az önmeghatározásuk, mely szerint ők nem is baloldaliak, mert a “spontán megszólaló jobboldali utca embere” – bizonygatja az ál-riport – szerint, hogy ő azért szereti a Klub rádiót, mert ott a jobboldal is ugyanolyan arányban szólal meg, mint a bal… Hát ide jutottunk… Jutottak; öncenzúra és felháborítóan szervilis megalázkodás.
    .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (18 szavazatból)
  4. A a pártszolgálativá tett, nevében közszolgálatinak csúfolt médiumok a fülkeforradalmárok vélt és valós érdekeit szolgálják. Eszterházy Pétert cenzúrázni, az 1950-es évek cenzorainak faragatlan “bátorságát” idézi. Ezek az évek azonban elmúltak, a hatalomgyakorlás módszereit ma is lehet alkalmazni, az internet világában a hazug médiák azonban pillanatok alatt lelepleződnek. Ettől függetlenül ezek az emberek senkit nem tisztelnek, azon közül, akik nem felettük állnak, vagy annyira bunkók, akikből pillanatok alatt lehetne ismét keret- és verőlegényeket toborozni, hiszen mindenre képesek. A rendszer eresztékeinek gyengülését okozza, hogy – bár ismét magyarázni próbálják a megmagyarázhatatlant – nem tudják elkerülni a nyilvános beismerést, s ha látszatból is, de fegyelmi eljárást kénytelenek indítani.
    Egyébként hazug forradalmároknak csak hazug médiája lehet!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (14 szavazatból)
  5. És majd szokás szerint kirúgják a portást….

    topi MaCKó

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (14 szavazatból)
  6. Ez a rádió nem Kossuth rádió (meg sem érdemelné e nevet), hanem MR1 ZOMBI rádió, és ugye a zombi nem rendelkezik önállóan, csak azt teszi, amit mondanak neki, pl a be nem hódolt szerveződések lejáratását, valamint a f…k nyelv általi tisztogatását.
    Nem a portást rúgják ki szerintem, hanem a takarítót, mert nem fényezett eléggé, mellékesen a “szemét” bennmaradt (Újszínház reklám, egyházak nyomulása “köznek” hazudott célból).

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (9 szavazatból)
  7. tihéu
    Na, de mit mondjon Bolgár György?!
    Ő nem vonhatja meg a dr-címet a stüszivadász ájtatosmanótól.
    A két egyetem sem fosztja meg tőle….

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (5 szavazatból)
  8. Ahol Esterházyt, Nádast, Kertészt és a hozzájuk hasonlóan gondolkodó művészeket, tudósokat cenzúrázni lehet az már nem az én országom. Az az ország a hülyék és a konfrontációt kerülő megalkuvók országa.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +18 (20 szavazatból)
  9. anonyme
    Március 15. ünnepén Petőfi versét is cenzúrázták – találtak egy nőnemű lény, felvállalta a vers elmondását…..és ez egy mívisznő)))))

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (11 szavazatból)
  10. Csak a kitudódott dolgokért kérnek elnézést, és ha neves emberről van szó. Egyébként meg utasításba van adva minden ellenzéket romboló hír, és az már nem semmi.
    Ha valaki erre figyelne egyáltalán, naponta rakhatná fel gyakori ismétlésekkel ezeket az anomáliákat az internetre.
    Most akkor meg vagyunk lepődve?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (12 szavazatból)
  11. A hibás döntést hozó szerkesztő a fegyelmi eredményeként olyan súlyos büntetést fog kapni, mint a Cohn-Bendit riportot meghamisító, vagy a Lomniczi Zoltánt kitakaró szerkesztő. Vagyis felfelé fog bukni, mint azt megszokhattuk, hiszen a regnáló hatalomnak tett jószolgálatot. Igen , elnézést kértek most,egy december 25-én elhangzott, az MTVA által szokás szerint hamisított riport miatt. Itt tartunk közmédia ügyében.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (12 szavazatból)
  12. Bizony itt tartunk kedves “marslakó.”A Média Tanács szorgalmasan végzi a megbizatását a Szalai A.Mária vezetésével.És valóban “szemfényvesztésként”csak akkor kérnek elnézést,ha kiderülnek a dolgok. De ezt is rafináltan teszi,mint a fenti esetben.Elnézést kér,de a “cenzurárás vádját vissza utasitja.”Ez az a bizonyos “nesze semmi,fogd meg jól.”eljárás.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  13. “Pedig ha megszokjuk, ami ebben az országban megy, ha próbálunk kibekkelni és békén tűrni, akkor végünk van; és ez nem uszítás vagy riogatás, csak ténymegállapítás.”
    .
    http://balavanyposzt.blog.hu/2013/01/03/igy_gondozd_az_esterhazyt?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_content=2013_01_04&utm_campaign=index

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  14. Mégcsak nem is az alig nézett-hallgatott “közszolgálati” média a legnagyobb baj. Hanem a tonnaszám készülő “ingyenes” önkormányzati meg egyéb lapok, amelyek minősége alulmúlhatatlan. Az itt is szereplő oroszlányi izé “humoros” írásából ízelítőt kaphattunk. Ha valaki viccesnek tartja az ellenzéket (f)agyhalottnak minősíteni, az egyéb baromságokra is képes. Kivágták Eszterházy interjújának egy részét? Na és? Mi van azokkal az információkkal, amik be se kerülnek a “közszolgálatba”?!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  15. Magyarországon ma egy darab szabad sajtó van, ez pedig az Amerikai Népszava !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (15 szavazatból)
  16. Nemcsak Eszterhazy Petert cenzurazhatta december 24-én, hetfon karacsonykor a tisztelt kossuth radio, hanem mas musort is. Ugyanis keszultunk a radioujsagban elojegyzett erdekes csaladi musornak igerkezo musorra, de nem azt adtak, hanem egy unalmas, nulla musort. ennek is utana lehetne nezni. udvozlettel Frici bacsi

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  17. Ez a Kossuth Rádió ugyanaz, amelyben 1956 október végén többször is bemondták, hogy “hazudtunk éjjel, huaudtunk nappal, hazudtunk minden hullámhosszon” – pedig akkor még nem is volt olyan sok hullámhossz. Igaz, tisztességes adó sem. Mit várjunk egy Gazsó L.-től , egy Kocsis Évától vagy egy Jónástól és Ujhelyitől? Ezek nemsokára örökre ki lesznek írva a hazai médiából…….

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  18. telekis

    +++++++++++++

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  19. Az ember aki anno azt nyilatkozta ő még sosem hazudott és azóta csak csuklik csak csuklik…………………………………………

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  20. De hol van Csűrös Csilla?! Szinte üres az életem nélküle. (Bár Kocsis Éva nagyon igyekszik, hogy elérje az elődje mélységeit.)
    .
    Ami a konkrét ügyet illeti, az kissé fura, hogy külsős cég készítette a műsort, de az MTVA oszt fegyelmit érte. Vagy az már belsős szerkesztő volt? Akkor miért lényeges, hogy külső gyártású volt a műsor?
    Na, mindegy! Ez legyen a legnagyobb problémám.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  21. Leslie G. Charteris

    Az ÉS karácsonyi számában Vásárhelyi Mária írja, hogy az ellenzéki vélemény a népesség 5-8%-ához ha eljut.Vidéken Kossuth,Petőfi,Bartók és Class FM fogható. A helyi tévék, rádiók mind fideszes önkormányzati fenntartásúak, újságosnál ( még Pácsen is !) először a Népszava és a Népszabadság fogy el, a benzinkutaknál már régóta csak Agyar Nemzet és Agyar Hírlap kapható.Ami bizakodásra ad okot, hogy 1989-ben is hiába volt a nagy média monopólium, mégis megbuktak a régiek. Így fog járni Orbán is, de az akkoriak nem ragaszkodtak annyira a hatalomhoz, és nem voltak ilyen elvetemültek, mint ezek.Az az agymosás, amit véghezvittek az elmólt tíz évben, az nem tíz év alatt fog elmólni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  22. “Az MTVA szerint a szerkesztő rossz döntést hozott.”
    *
    A francokat ! A cenzornál belépett a mindennapok során m e g s z o k o t t . és
    k ö t e l e z ő . a u t o m a t i z m u s : n y i s s z. Csakhogy ebben az esetben, és sajnos kivételesen(!) a cenzúra alanya – joggal – nem tűrte el a megalázó csonkítást.
    *

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  23. Mintha történt volna már ilyesmi. Nem hasonló stílusú hírhamisításokért tüntetnek Navarroék már több mint egy éve az mtva székház előtt? Legalább ilyenkor vihetne nekik sütit valaki, ha már nem áll a tüntetők mellé senki. Na hányan is vannak a sajtószabadságért, egymillióan vagy csak tizen? És kik azok, akik támogatják őket? Újságírók, a szakma vagy csak pusztán lelkes demokrata civilek, esetleg rokonok?Bár férfi rokonban nem hiszek mert amikor egy hölggyel a biztonsági őr feltörölte a flasztert, senki nem lépet fel ellene ( még a rendőrök sem). Fel kéne már fogni, ha Navarroék tiltakozása közömbösen hagy mindenkit, akkor ezt addig csinálják a “köz”-médiákban, amíg csak nekik tetszik. Ez van., de akkor ne nyavajogjanak az nemtudéménhányan a sajtószabadságért mozgalmárok és az “ellenzéki” újságírók. Érdekes módon a diákok nem ilyen dilettánsok, vagy csak őszintébbek?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  24. Kedves Öregszeder!
    *
    Ezen már én is sokat gondolkoztam és arra sejtésre jutottam, hogy az MTV székháza túlságosan kiesik az igazi – fizikai – figyelem középpontjából ott kinn a már majdnem periférián.
    *
    Szerintem, ha Navarroék ugyanezt a Pollack Mihály téren, vagy a Kossuth téren csinálják, bizony nem esnek ki a fókuszból. Így pedig odakinn a prérin, e l z á r v a . a . p o l g á r i . s z e m e k . és privát kamerák . kereszttüze . e l ő l, a diktatúra azt tesz velük, amit csak akar és amit nem szégyell. … Márpedig ezek semmit sem szégyellnek, mint azt az eltelt több mint két évtizedes köpönyegforgatásuk is bizonyít…
    *

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos