Budapest – Talán még sincs veszve minden és a diákok decemberi akciói után mások is látják, hogy bár tiltakozni veszélyes, de nem reménytelen. A legveszélyesebb pedig az, ha szótlanul tűrjük, amit ránk ró a kormány. A Szilágyi Erzsébet Gimnázium 49 pedagógusa tiltakozik az iskolák visszaállamosítása ellen.
„Megdöbbenésünket és tiltakozásunkat fejezzük ki az iskolák visszaállamosításának következtében kialakult helyzettel kapcsolatban” – kezdik a tanárok a Balog Zoltánnak címzett, s szerkesztőségünkbe is megküldött levelet, amelyben felhívják a figyelmet arra, hogy a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KIK) alá rendelt és az iskolákat irányítani hivatott tankerületek hivatali szervezete még nem épült ki.
„Sok helyen a tankerületi igazgató egymagában – infrastruktúra és munkatársak nélkül – próbál megküzdeni a feladatával, nem készültek el a működési szabályzatok, nincsenek kialakítva a feladat- és hatáskörök, a felmerülő problémákat nem tudják megoldani, a kérdésekre nem tudnak válaszolni. A tankerülethez tartozó összes iskolát egyetlen, helyismerettel nem rendelkező, egy távoli központból jelentésbekérésekkel irányítani próbáló tankerületi igazgató jogosult vezetni.”
Kifogásolják, hogy míg az iskola mint intézmény a KIK-hez tartozik, az épület önkormányzati működtetésű maradt – tehát egy abszurd társbérlet lett az iskolából. Sérelmezik azt is, hogy az iskolák igazgatóit megfosztották munkáltatói és gazdálkodási jogosítványaiktól, a központi akarat végrehajtó bábjaivá degradálták őket. Nincs lehetőségük még arra sem, hogy váratlanul adódó helyzetekben felelősséggel, megfelelő jogosítványok birtokában járhassanak el. Naponta alázzák meg őket újabb és újabb jelentések, listák és kimutatások bekérésével, teljesíthetetlen határidőkkel. Mindez a tanév kellős közepén, a félévzárás időszakában.
Azt írják, hogy a kormányzat nem mérte fel erejét és lehetőségeit, de jure végrehajtotta, ám de facto nem képes végrehajtani az állami irányítás alá vételt. A régi struktúrát fölszámolták, az új még nem létezik. A helyzet irracionális – szögezik le a pedagógusok, akik „– politikai szimpátiától és világnézeti hovatartozástól függetlenül – aggódva, kirekesztettként szemlélik az erőltetett iramú, homályos tartalmú és célú átalakítást”.
Az aláírók szerint oktatásunk, iskoláink, egyetemeink nemzedékek munkájával fölhalmozott nemzeti kincset képeznek. Ezért tiltakoznak e nemzeti örökség elherdálása, a tanárok, diákok, szülők bizonytalanságban tartása, a napi improvizációk és a valós helyzetet elleplező, megszépítő vagy félremagyarázó, a közvélemény félrevezetését szolgáló kormányzati kommunikáció ellen. Tiltakoznak továbbá az ellen a gyakorlat ellen, hogy a kormányzat az érintettek bevonása, a velük való tényleges egyeztetések és tárgyalások nélkül, előkészítetlenül, még saját szakértőinek véleményét is figyelmen kívül hagyva forgatja fel az iskolák életét.
A pedagógusok követelik, hogy az iskolák igazgatóinak adják vissza cselekvési lehetőségüket, hogy továbbra is felelősséggel működtethessék a rájuk bízott iskolákat. Követelik az iskola kiszámítható, nyugodt működésének biztosítását, a tanárok munkájának és szakértelmének megbecsülését, elismerését. Követelik, hogy a tankerületi igazgatók kinevezésének módja legyen nyilvános, és ezekbe a kinevezésekbe legyen beleszólása az érintett intézményeknek és vezetőiknek. És követelik azt is, hogy a kialakult veszélyes és káros helyzet megváltoztatása érdekében haladéktalanul kezdődjenek valódi tárgyalások az igazgatókkal, a pedagógusokkal, a diákokkal, az oktatási szakemberekkel, a szülői, tanári és érdekvédelmi szervezetekkel.
A 49 szilágyis középiskolai tanár hisz a demokrácia erejében. Ezért arra buzdítják az iskolákat, tantestületeket, középiskolákat, egyetemi hallgatókat, tanárokat, oktatókat, szülőket, szakmai és érdekvédelmi szervezeteket, hogy csatlakozzanak a tiltakozásokhoz és követelésekhez.
A köznevelési törvény elfogadása előtt, 2011-ben a budaörsi Illyés Gyula Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola tanárai gyűjtöttek aláírásokat, több ezer pedagógus követelte a köznevelési törvény elfogadásának elhalasztását. Azt szerették volna elérni, hogy a kormány hozzon létre egy Köznevelési Kerekasztalt, amely – az addigiaktól eltérően – valódi szakmai egyeztetések után, konszenzusra épülve alakította volna ki a közoktatás új rendszerét. Akkor lapunknak azt mondták a tiltakozók, hogy rengeteg pedagógus biztosította őket a támogatásáról, de féltek aláírni az íveket, féltették egzisztenciájukat. A – mostani államosítást is előrevetítő – törvényt 2011 decemberének végén fogadta el a parlament.









Fog ez menni, csak nem szabad abbahagyni. Orbán tudja, hogy Magyarországon hamar lecsengenek a dolgok, általában a magyarok belekezdenek, de nem viszik végig.
.
Ha azonban másképp történik, akkor a Fidesz is tanácstalanná válik, mert arra nincs forgatókönyve, hogy mit tegyen, ha mégsem a szokott módon mennek a dolgok. Mit sem szólva arról, hogy sorban követik el a hibákat, fellazul a belső fegyelem és egyre sérülékenyebbé válnak. Csak így tovább, be fog ez jönni szépen.
A 120 ezer tanár között van 49 (szilágyis) bátor ember, aki nyiltan fel meri emelni a szavát. Nagy dolog ez, hiszen hosszú hónapok óta hallgatnak, s szakszervezeteik is rendkívül puhányak. Sokuknak nyílván nehéz elszámolnia a saját, FIDESZ-t ellenzékben támogató lelkiismeretével, a többség pedig még mindig hisz a teljesítetlen ígéreteknek, régen elfelejtve az MSZP 100 napos programja keretében kapott jelentős fizetésemelésüket.
Késő bánat!!!!!!
A pedagógusok jobb lesz, ha kerülik a szakszervezetükkel együtt való fellépést, mert volt az a pénz, amiért zsírosodott a hajuk az elmúlt ciklusban, azért nem állnak ki egyértelműen, és keményen a kollégáik,a diákok és az oktatás mellett.
Szégyenteljes viselkedésüket most jóvá tehetnék, csak úgy SZAKSZERVEZETKÉNT!!!
A pedagógusoknak, és a diákoknak kitartást kívánok! Sokan vagyunk mellettük!
Sovány vigasz !
Mindenben, ami állam-működtetés vagy állam-igazgatás, teljesen dilettáns ez a banda. Nem értenek (hóthülyék) hozzá!
Reménykedjünk, hogy ennek hamar vége lesz…
Lehet, hogy megtisztulási folyamat kezdetének lehetünk tanúi. A pedagógusok valószínűleg régen tudják már, hogy a szakszervezeteik vezetői inkább csitítanak, mint ténylegesen problémát oldanának meg.
Szurkolok, hogy saját kezükbe vegyék végre sorsukat. A jövőnk szempontjából kivételezetten fontos helyen vannak, nagyon sok függ attól, milyen példát adnak, és mi mellé állnak. Akár el is dönthetik az ország sorsát.
Kicsit későinek tartom az ébredést, tavaly, a törvény elfogadásakor is lehetett már látni, hogy ez lesz. De nem baj, jobb későn, mint soha. Én is üdvözlöm a pedagógusok megszólalását. De van még egy veszély. Az eljárási, szervezési problémákat fél év alatt kiküszöbölik. Igaz, hogy ma még van olyan tankerületi vezető, aki egy iskolaigazgató kérdésére, hogy hová küldje neki a levelet, azt válaszolja, hogy nem tudja sehová sem küldeni, mert nincs munkahelye, majd bemegy a suliba és személyesen átveszi, azonban ezek a problémák meg fognak szűnni. És akkor? Itt áll majd a pedagógus társadalom, nagy demokratikus elvekről, meg az oktatás szétveréséről papolt januárban, de májusban, júniusban már nem lesznek ezek a problémák. Vajon akkor tetszenek majd tiltakozni a pedagógus szakmai önállóságának likvidálása, a tartalmi szabályozás minden ésszerűséget nélkülöző centralizálása, a jogok megnyirbálása, az oktatás tartalmának deszekularizálása, és hasonló, már bizony egyáltalán nem szervezési, hanem nagyon is tartalmi problémákkal kapcsolatban? Meddig terjed a pedagógus tiltakozás?
Jól van az úgy, ha az állam kezébe kerülnek az iskolák, és pártvonalról neveznek ki igazgatókat. Akkor lehet felülről utasításokat küldeni az iskoláknak, hogy a diákok menjenek felvonulni, mert szükség van rá – mégis csak olcsóbb, mint egy békemenet. Olyan gyönyörűek azok a felvonulások, ahol a dísztribün előtt elvonuló diákok, dolgozók mosolyogva integetnek kis zászlócskáikkal párt-, és állami vezetőinknek. Viszik nagy transzparenseken Kádár János, Losonczi Pál, Lázár György fényképeit, a gyönyörű jelmondatokat.
Jajj! Azt hiszem eltévedtem.
Ez is tipikus, jól felépített, kitűnő szakmai testület által véghezvitt állami intézkedés.
.
Olyan tipikus fitymesz- fajta. Értitek… infrastuktura nincs, hatástanulmány nincs, előkészítés nincs, a koordinációra hivatott állammaffia- vízfej még papíron sem létezik, azon kívül, hogy adtak neki egy jól hangzó nevet… de nem baj.
.
OrKbán és bandája ezt akkor is keresztülviszik, ha másért nem, hát a miheztartás végett! Főleg, hogy ennek a kamuintézkedésnek a papírra vetésével és “végrehajtásával” valakik százmilliós fizetéseket és jutalmakat kaptak.
.
Nem csoda ezek után, hogy középiskolai tanárok menekülnek el a Zországból külföldre – segédmunkákat vállalni egy északnyugat – európai raktárban, gyárban.
.
Ez tényleg kibírhatatlan, amit az orKbán- féle szubhumán banda művel.
Az előző kormány alatt a szakszervezeteknek nem kellett ennyit filózniuk, hogy sztrájkoljanak-e vagy nem!
Sztrájkoltak, gördülően, vizsgázó diákság ide vagy oda, sztrájkolhattak!
Éger ott tartunk be, ahol tudunk dr. úr is sztrájkoltatott.
Sok pedagógus és sok egészségügyes hozzájárult a 2/3-hoz.
Most már …hattyuk van!
Nehéz lesz a nem demokratikus kormánnyal dűlőre jutni, ennyit az értelmesekről.
Köszi szilágyis tanárok!
Hajrá többiek!
Van mihez csatlakozni!
Az én kedélyállapotomat (bocs’, hogy személyes) viszont ez borzolja:
http://www.youtube.com/watch?v=7p9hlgZU_es&feature=share
Nem ezt ígérték!
MÉGEGYSZER MONDOM NEM LESZNEK ISKOLABEZÁRÁSOK
SZÁRNYVONALAKAT SEM SZÜNTETÜNK MEG,
ITT MINDENKI JÓL FOG JÁRNI – mer’, hogy ott a járda…..
Tisztelet jár a Szilágyi pedagógusainak azért mert fel merték emelni szavukat az önkény által okozott fejetlenség ellen. A kezdő lépést ők megtették. Csatlakozni kellene hozzájuk az egész pedagógus társadalomnak. Az oktatási rendszer tönkretétele az egész nemzet jövőjét veszélyezteti. Orbánék célja: öntudatos állampolgárok helyett engedelmes rabszolgákat nevelni. Meg kell akadályozni ebben őket.
Ez a helyzet a járásokkal is, nem is tudják még az önkormányzatoknál Budapesten, hogy hol lesz a járási hivatal (!), pedig jan.1-től fel kellett volna állniuk 100%-osan.
Így nem is tudnak ügyeket intézni.
A felcsúti paraszt szétverte az országot, a sok büdös csicska meg asszisztált hozzá, és itt a végeredmény: káosz.
Azt hitte, hogy az évtizedek alatt kiépített rendszereket majd ő átalakítja egy év alatt törvényekkel mindennel komplett. Ez hülye teljesen, és nincs senki aki pofán verje a parlamentben.
Az ELTE gyakorlójához csak annyit fűznék, hogy négy évvel ezelőtt, amikor szintén nagy botrányok közepette összevonták a Gyakorlóval a “Kisjancsit”, (mert kevés a gyerek, nem kell egy utcában két általános iskola) és megcsinálták a gimnáziumot, azt – többek között – azzal a céllal tették, hogy majd gyakorló lesz. Ehhez képest Pokorni Zoltán ezt sem tudta megcsinálni. Pedig előre menekülésnek nem lett volna rossz. Csak nem jött be. Vajon miért?
A Szilágyis tanároknak sok erőt kívánok, és innen is gratulálok, hogy komolyan veszik a példamutatást. Ők azok, akik előtt fejet hajtok, az év minden napján köszönetet mondok, mert a gyerekem elé olyan példát állítanak, ami majd – remélem, – meghatározó lesz a saját életében, és ha lesz “élet a halál után”, mindig szeretettel és tisztelettel gondol majd rájuk. Azokra, akik kimentek velük tüntetni, akik melléjük álltak, és ott vannak mellettük, miközben lehetetlen körülmények közé kerültek, tanítanak, tanulnak és gondolkoznak. Jó volna, ha minél többen és minél hamarabb melléjük állnánk, már nem babra megy a játék.
Ja, és Galló Istvánnét innen csókoltatom! Nem kéne lemondania?
Nem szabad a tanárainkat hibáztatni azért, mert egy az egyben a fityiszt támogatták a választásnál, most fölébredtem. De most egyesült erővel kellene egy értelmes csoportosulást létre-hozni, egy élhető országot megteremteni. Ehhez elsősorban a pedagógusokra a tanult emberekre van szükség. Nem kell sápítozni: benne vagyunk a lecsóba, de okosan kell innen kimászni és nem zsidózni és nem másra mutogatni, mert okozói mi vagyunk.
Még egy dicsérő vélemény:
http://hangulatjelentes.blog.hu/2013/01/10/mit_csinaltal_mar_megint_oszi
120 ezerböl 49 tanár merte vállalni,ennek a 49 tanárnak még szébe juthatott volna körlevelelek küldése nagyobb agitálással,hogy az összes tanár csatlakozzon,megmutatni hogy nem félünk.Hisz már sokszor elszolták magukat és figyelnek minket,tesztelnek minket hogy meddig türünk.Tehát a megoldlás,hogy minél nagyobb tömeg és félelem nélkül tiltakozzon.
Bizon-bizon kedves tanító nénik és bácsik és Ner-társak. 2010-ben már el tetszettek dönteni az ország sorsát. A továbbiakban csatlakozom Csakén mondanivalójához..
Előző kormány alatt biztos nem volt jó a sok iskola felújítás. A viszonylag független tanterv és gazdálkodás. Most eljutott az iskolákhoz az, ami 2 éve zajlik az egész országban. Káosz. Az pedig nagyon- nagyon jó a vezérnek, úgyis mondhatnánk, hogy fincsi.
Amrem
“Nem szabad a tanárainkat hibáztatni azért, mert egy az egyben a fityiszt támogatták a választásnál,”
Ha az értelmiség ennyire, hogy is írjam, nem használja az eszét(miközben a kezükben az ország jövője, ez olyan szépen hangzik). Akkor mit várunk a proletároktól?
Azt hiszem, ezen a fórumon már jelezték pedagógusi oldalról, hogy nem egészen volt teljes körű az a támogatás a fidesz irányába, csak a kisebbségi vélemény soha nem lett csatolva a többségi vélemény mellé.
Azt hiszem, hasonló játszódhatott le, mint általánosan mindenütt: a beépített fideszes spionok, meg a Kubatov-lista elegendő félelmet gerjesztett ahhoz, hogy a megvásárolt vezérek Orbán szájíze szerint ügyködjenek. (én ezt szűrtem le az AN-en megjelent kommentek alapján).
Reményteljes!
Valami elkezdődött!
Most mindenki a gátra, nem szabad magukra hagyni őket és elő az összes többi elégedetlen követelésével!
Éhezők, közmunkások, kényszernyugdíjas közalkalmazottak, a járási rendszer bevezetése miatt csorbított hatáskörű önkormányzatok, itt az ideje, hogy mindenki egyszerre kiáltson egy jó nagyot! Mit kiálltan! Ordítani!
Fújni az összes létező harci kürtöt és le fog Omlani a Fidesz-rendszer Jerikójának fala és betemeti a galádokat!
Na, tudtam én hová kell gimibe járni!
Azt hiszem, nagyon meg kellene becsülni ezt a kezdeményezést. Most ugyanis sokkal veszélyesebb szembeszállni Orbán akaratával közalkalmazottként, mint amikor még csak a kettős hatalom egyike volt Orbáné. Mostmár mindegyikük az állásával játszik, és egyáltalán nem biztos, hogy lenne akár egyetlen hónapnyi tartalékuk.
Csatt
Megvigasztaltál. Reméltem is, hogy nem minden pedagógus butuska.
csatt, egyetértek.
A honlapjuk alapján szerintem az összes szilágyis tanár aláírta. Ez önmagáért beszél.
Az ELTE gyakorlóról meg még annyit, hogy egyre inkább ingatlanügyletnek néz ki, sajnos… és az ELTE ovit is érinti. így öszesen kb. 1000 gyereket. mindeközben se a gyerekekről, se a hallgatókról,se a tanárokról, se a szakmaiságról nem vesznek tudomást, ráadásul még a saját gazdasági számításaik, érveik is sántítanak… A magyar (v)iszonyokra jellemzően pillanatnyilag egyik újságíró se lát át a szitán, vagy nem merik leírni, pedig pörögnek a szülők rendesen. Még arra se kapták fel a fejüket a “kollégák”, hogy a kerület polgármesterét hazugságon kapták tegnap este a suli szülői fórumán, mondjuk szerintem Pokorni se jött igazán zavarba…
Szerződésszegés, szerződésszegés eltűrése 5 évig, önkormányzati, értékes helyen lévő épület lepukkantása (“egyéb” célból), nyílt színen elkövetett arcpirító hazugság, azzal való szembesítés eredmény nélkül, egyházi iskolára való, nem elég jól titkolt vágyakozás…kérdések, amikre nincsenek korrekt válaszok, csak sunyin ismételgetik, idézgetik magukat és egymást….ismerős címszavak a hétköznapokból, gondolom nem csak nekem.
jajj, bocs, hogy ilyen hosszúra sikerült:)
Szilágyi Örzsébet
Levelét megírta;
Szerelmes
Könnyével
Azt is telesírta.
Fiának
A levél,
Prága városába,
Örömhírt
Viszen a
Szomorú fogságba:
„Gyermekem!
Ne mozdulj
Prága városából;
Kiveszlek,
Kiváltlak
A nehéz rabságból.
„Arannyal,
Ezüsttel
Megfizetek érted;
Szívemen
Hordom én
A te hazatérted.
„Ne mozdulj,
Ne indulj,
Én egyetlen árvám!
Ki lesz az
Én fiam
Ha megejt az ármány?
„Adassék
A levél
Hunyadi Mátyásnak,
Tulajdon
Kezébe,
Senkinek se másnak.”
Fekete
Viaszból
Nyom reá pecsétet;
Könyöklõn
Várnak az
Udvari cselédek.
„Ki viszi
Hamarabb
Levelem Prágába?
Száz arany,
Meg a ló,
Teste fáradsága.”
„Viszem én,
Viszem én,
Hét nap elegendõ.”
„Szerelmes
Szivemnek
Hét egész esztendõ!”
„Viszem én,
Hozom én
Válaszát három nap.”
„Szerelmes
Szivemnek
Három egész hónap!”
„Istenem,
Istenem,
Mért nem adál szárnyat,
Hogy utól-
Érhetném
Az anyai vágyat!” -
S ahol jön,
Ahol jön
Egy fekete holló;
Hunyadi
Paizsán
Ül ahhoz hasonló.
Lecsapott,
Lecsapott
Fekete szélvészbõl,
Kikapá
Levelét
Az anyai kézbõl.
„Hamar a
Madarat!…
El kell venni tõle!”
Szalad a
Sokaság
Nyomba, hogy lelõje.
Madarat
Nem egyet,
Százat is meglõnek:
Híre sincs,
Nyoma sincs
A levélvivõnek.
Napestig
Az erdõn
Ûzeti hiába:
Éjfelen
Kocognak
Özvegy ablakába.
„Ki kopog?
Mi kopog?
Egy fekete holló!
Nála még
A levél,
Vagy ahhoz hasonló.
Piros a
Pecsétje;
Finom a hajtása:
Oh áldott,
Oh áldott
A keze-irása!”
(Arany János, Mátyás anyja, 1854.)
Bocs, hogy a magasröptű Dániel témát megzavarom.
Erről mi a véleményetek?
“Pokorni Zoltán azt javasolja a XII. kerületi önkormányzat képviselő-testületének, hogy az idén továbbra is ötvenmillió forinttal támogassák az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) ottani gyakorlóiskoláját.”
anonyme
Javasolni én is tudnék. És mit tesz?
Dániel témánál megírtam (és le a kalappal az előtt az emberke előtt), van egy testrész, gerincnek hívják, és sok mindenre használható.
Javaslom alkalmazását azon fideszeseknek akik már kezdenek gondolkodni.
Ez a kézi irányítás téboly, hogy évente kunyerálni kelljen, kabarénak lehetne nevezni, csak nem tudok nevetni rajta.
Szenzor
Ahogy közeledik a választás úgy fognak gerincműtétre jelentkezni.
Késő!
hát igen, javasolja az 50M-t…
az általános iskolai tanulók fele kerületi, és ez egyébként körzetes iskola is, szóval extrém a helyzet.
íme egy gyöngyszem, az ELTE határozata a suliról:
http://www.elte.hu/hir?iyd=NW-4052,
http://www.elte.hu/file/szen121217_gyakisk.pdfat
Az igazi megoldás az lenne ha a helyi iskolákat a helyi közösségek működtetnék . Ők választánák meg az igazgatót, a tanári kart, és a költségeket a helyi önkormányzat fedezné. Semmiféle politikai/vallási/faji érdekek nem érvényesülhetnének az iskolában, a renitens diákokat akik akadályozzák a többiek tanulási lehetőségét, az iskola keretein belül lehetne szankcionálni akkor is a fehér vagy más szinü… Amenyiben a diák olyan törvénysértést küvet el ami az iskola hatáskorén kívül van (pl elveszi a kisebbek pénzét, megtámadja a tanárt) a rendörségnek kel beavatkoznia.
Persze ehhez ki kell építeni egy uj nem korrupt rendörséget, mi azt jelenti hogy jól meg vannak fizetve, és csak az értelmesebbeket alkalmazni nem a bunkókat.
Az oktatás és iskola rendszer része az egész ország müködésének és amig az ország életképtelen (a vérszívók lenyulják a vagyont, rossz elosztás, tulzott elvonások) addig nem lehet jobbá tenni. A legjobb ha a jelenlegi állapot marad fenn, a fidesz pedig nem akar ujitani semmit mert ugyis mindent csak el… izé … rontanak…