Budapest – Bűncselekmény hiányában elutasította az ügyészség a Bayer Zsolt ellen közösség elleni izgatás miatt tett feljelentést – közölte Ibolya Tibor megbízott fővárosi főügyész csütörtökön.
Bayer Zsolt ellen a Magyar Hírlap szombati számában megjelent, a szigethalmi késeléssel kapcsolatban született írása miatt érkezett feljelentés, az ügyészség azonban azt bűncselekmény hiányában elutasította.
A megbízott fővárosi főügyész közleményében emlékeztetett arra, hogy az Alkotmánybíróság (AB) egy 1992-es határozatában állapította meg azt a zsinórmértéket, amely a véleménynyilvánítás szabadságának és a közösség elleni izgatás bűntettének elhatárolására alkalmas. Az AB-döntés alapján kialakult egy töretlen bírói gyakorlat, amely az ilyen bűncselekmények jogi megítélését mára egységessé tette – tette hozzá.
Ibolya Tibor felidézte, hogy a Fővárosi Ítélőtábla egy 2003-as döntésében kifejtette: “nem a véleménynyilvánítás szabadságával él, hanem gyűlöletre uszít az, aki erőszakos cselekedetre, ilyen magatartás vagy tevékenység kifejtésére hív fel akkor, ha a veszély nem csupán feltételezett, hanem a veszélyeztetett jogok konkrétak, és az erőszakos cselekedet közvetlenül fenyeget”.
Az ügyészség minden olyan ügyben, amelyben e hármas követelmény megvalósul, megindította, megindítja a büntetőeljárást – írta a megbízott fővárosi főügyész. Ennek egyik friss példájaként említve meg azt az eljárást, amelyben szerdán a Pesti Központi Kerületi Bíróság első fokon Polgár Tamást közösség elleni izgatás bűntettében bűnösnek mondta ki.
Ebben az ügyben a terhelt olyan konkrét kijelentést tett, amely a megkövetelt hármas elemet az ügyészség álláspontja és az elsőfokú bíróság döntése alapján is megvalósítja. A Tomcat néven ismert blogger, Polgár Tamás a vitatott bejegyzésben azt írta: “Szedjetek össze húsz embert, menjetek le, és egy szó nélkül verjétek szét őket!” Ez az a konkrét magatartási forma, amely a kialakult bírósági gyakorlat szerint a közösség elleni izgatás megállapításához szükséges – magyarázta Ibolya Tibor.
Megjegyezte ugyanakkor, hogy az ügyészség korábban több ügyben megkísérelte tágítani a fenti gyakorlatot, ez azonban nem vezetett eredményre, hanem felmentő ítéletek születtek.
Az ügyészségnek mint büntetőügyekben eljáró állami szervnek, büntetőjogi kérdésekben kell állást foglalnia. Egyéb állásfoglalásra nem terjed ki a hatásköre – zárta közleményét a megbízott fővárosi főügyész.
Fazekas Géza ügyészségi szóvivő szerdán közölte, két magányszemély is feljelentést tett közösség elleni izgatásra hivatkozva a cikk miatt. A Magyarországi Cigányok Országos Fóruma (MCF) pedig jelezte, hogy hétfőn tesz feljelentést.
Bayer Zsolt a szóban forgó, január 5-ei írásában a szigethalmi esetre utalva úgy fogalmazott, hogy “gyáva, undorító, kártékony állatok” késeltek. Hozzátette: “a tények pedig ezek, a cigányság jelentős része nem alkalmas az együttélésre. (…) A cigányság ezen része állat, és állatként viselkedik. (…) Állatok meg ne legyenek. (…) Ezt kell megoldani – de azonnal és bárhogyan!” – zárta írását.









Amikor a józan ész és a jog külön utakon járnak.
.
Szerencsére Polt Péter és Bayer Zsolt kéz a kézben. Bravó Magyarország!
Ha én azt mondom, hogy gyáva undorító kártékony férgek tönkreteszik Magyarországot. Ezt szabad mondani. Senki ne izgassa fel magát. És akkor nem lesz izgatás.
Bayer cikke szóra sem érdemes. Szenny a szennylapban. Nem kell vele ennyit foglalkozni.
http://index.hu/kultur/cinematrix/hirblog/2013/01/10/samuel_l._jackson_hollywood_rasszizmusara_panaszkodik/
Olvassátok el. Az USA-ban leszarják Samuel L. Jackson véleményét .
Mi szarjuk le Bayerét.
bayer a cikkével saját magáról állított ki szegénységi bizonyítványt. Hitvány, gazember, senkiházi állat. Röviden és tömören.
Zsigmond
Csatlakozom a véleményedhez.Kiegészíteném még annyival, hogy a kormány tagjai is egytől egyig azok.
Még elhatárolódni sem mernek…Vagy ugyanazt az elvet vallják mint az a görény.
Miért lenne Polt Péternek baja Bayerral kapcsolatban? Majd ha Bayert az írása miatt jól pofánvágja valaki, akkor rögtön intézkedési kényszer lesz úrrá nemcsak a főügyészségen, hanem az összes alügyészségen is.
Van rá egy icce borom.
csatt, szívesen meginnám veled a bort.
“A megbízott fővárosi főügyész közleményében emlékeztetett arra, hogy az Alkotmánybíróság (AB) egy 1992-es határozatában……….”
..
Ja!
Akkor még alkotmányba az is volt rögzítve, hogy Magyarország államformája, köztársaság.
Lehet tévedek, de abban viszont biztos nem, hogy ma az országot egy ember irányítja, kénye, kedve szerint, és 1000, ismétlem 1000 %-ig meg van győződve, hogy szerinte ez a demokrácia.
Mi meg?
(Az utcák még mindig csendesek.)
A cikkhez nincs hozzáfűzni sok valóm. Talán annyit, hogy ki kéne kerülni, mert ők ilyenek. De a Cenzúra Minisztériumra miért nem tartozik az ilyesmi? Mért nem köt már bele valamelyik “demokratikus ellenzék”?!
De csatt! Ha még bor is, akkor már barátkoznék is veled!
Remélem holnap reggel a hazai online média Navracsis Tibort , – a papagáj kommandó fő alakját – Hitler bajusszal hoza le.
.
Vasárnap óta eltelt öt nap, a Führer még mindig nem határolódott el a cigányok kiírtása ellen, tehát Navracsis egy bedobott , hiteltelen papagáj kommandós volt , akinek a nyilatkozata mára semmivé olvadt.
Navra mára már egybeforrt orban utasításával és a Nerrel – szájnyalinkás fütyentésre a milliárdos Széles Gábor (főbenyalonc, békamenetes elnyomó) média tulajdonost véleményt váltott egy éjszaka alatt .
(Széles Gábor hazánkban élősködő nemzeti Hazaáruló úr gyártja a német Mercedes buszokat a BKV-nak háromszoros Magyarországon gyártott busz áron -magyar munkahely ellenes módon – simicska és saját zsebébe )
No, elég lelombozó, ha bor szükséges ahhoz, hogy felkeltsem az érdeklődésedet…
Jobbikos ellen lép az ügyészség, hadd lássák mindenhol, hogy ők igenis lépnek, ha kell.
Fideszes elleni akció esetén körültekintőbbek.
Talán van valaki, aki mást várt az ügyészségtől?
Gyalázatosak.
.
@Bohém
A tákolmány szerint is:
Alapvetés – B) cikk (2) Magyarország államformája köztársaság.
Fogadjunk, hogy felkiáltasz!
.
” Későbbi időpontra halasztja a Bayer Zsolt publicistával és Stefka Istvánnal, a Magyar Hírlap főszerkesztőjével tervezett személyes találkozót az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) – közölte Farkas Flórián elnök, fideszes országgyűlési képviselő csütörtökön az MTI-vel.
A szervezet vezetője azt írta: tekintettel az elmúlt napok politikai hangulatkeltésére, a péntek délre tervezett megbeszélést későbbi, békésebb időpontra halasztja, és erről tájékoztatta az érintetteket is.
Farkas Flórián álláspontja szerint az ellenzék a szigethalmi bűncselekménnyel kapcsolatban ismét a “botránypolitika szintjére kívánja süllyeszteni a romaügyet”, és ez veszélyezteti az európai és nemzeti roma stratégia, valamint a kormánnyal kötött keretmegállapodás végrehajtását. Szavai szerint az érintett pártok “beáldoznák a cigányügyet saját érdekeik érvényesítésére”, így az eddigi eredmények “ismét a politikai harcok martalékává válhatnak”. Az ORÖ elnöke arra kért minden pártot és “jóérzésű állampolgárt”, hogy ne tegye ezt.”
Hanem ezt?
“Ezt kell megoldani – de azonnal és b á h o gy a n!”
.
A szomszédom már tudja, hogy itthon vagyok.
Kuksi!
Köszönöm!
Tudatlan vagyok, belátom!
Nekünk viszont bajunk van az ügyészséggel, na meg az általuk is támogatott aljas kormányukkal, na meg vezető pártjukkal!
Farkas Flórián!
A Cigányság örökre meg fogja jegyezni a nevedet!
Meddig vagy képes élni a Fidesz 30 ezüstjéből!?
Haladunk a nácizmus felé. Hitleri retorika minden szinten. A FIDESZ egyik előretolt helyőrsége (képviselője) egyértelmű kiállása a náci Bayer mellett.
http://nol.hu/belfold/fidesz__az_mszp_politikusai_a_gyilkosok_partjara_allnak
Vajon a kormánypárt-tagok vallásos tagozata imádkozik egymás lelki üdvéért?
Külföldiek panaszkodnak, nehéz a magyar nyelv megtanulása.
Úgy látszik, hogy az Ügyészség is hasonló gondokkal küzd: az írás és értő olvasás tekintetében még sok az általános iskolai ismételni való…
A probléma ezzel csak az, hogy ezen hiányosságon felbuzdulva mindig vannak arra alkalmasak, akik tesznek azért, hogy ebben az ország a fasizálódás tovább folytatódjon.
Könnyen megválaszolható a kérdés: Ugyan, kinek áll érdekében ilyen helyzetet teremteni?
Zsigmond
Ez így túlságosan bőbeszédű. Röviden és tömören: NÁCI!
Tegyük élhetővé
Navracsicskás nincs, de narancsos van:
http://negymadar.blog.hu/2012/06/24/egy_elveszett_kelp_visszakerult_a_fel_narancs_az_jo_cim
Az ügyészségnek meg toll a fülébe. Hát mióta szempont a vádemelésnél, hogy majd hogyan dönt a bíróság? egyedül a jogszabálysértés lehet/NE a mérvadó. Persze TISZTESSÉGES ország TISZTESSÉGES ügyészségénél. Ne de hát erről Orbánisztánban – mivel nincsenek – említés se essék!
Miert is nyomoznanak, kormanyparti emberrol van szo ? Nem ertem , ez igy szokas Orban vilagaban! Jogallam szot kitoroltette az ertelmezo keziszotarakbol! Van benne egy ket uj szo ! Mint peldaul Orban van a josagos kifejezes helyen aztan Orban van az igazsagos helyen , Orban van a vallas helyen aztan ahogy lapozgattam megtalaltam a Gyurcsany nevet a csalo , a gazember, a hazug,helyen tulajdonkepen mondhatam azt is Orban nem tudja sajat magat megszabaditani Gyurcsanytol akire rettenetesen haragszik amiert nem engedte uralkodni 2002-2010 kozott talan ez Gyurcsany legnagyobb hibaja! Ezert ennyire elvetemult Orban aki 8 evig szenvedett ellenzekben .
“Ezert ennyire elvetemult Orban aki 8 evig szenvedett ellenzekben .” És tartott be a kormánynak ahol tudott . Ennek szellemében akadályozta meg a reformokat órási kárt okozva a magyar gazdaságnak és az országnak azaz a népnek. Sajna ezt a tényt nem akarja tudomásul venni még az un.”ellenzékiek” egy része sem.
Az ügyészség megállapította hogy ez egyszerű vélemény nyílvánítás, ezt vehetjük alapnak.
Most már szabad a pálya. Véleményem szerint, de nem állítom .csak úgy néz ki, a fideSS felsővezetése fasiszta és náci , képtelen az együt élésre, küldetéstudatos problémával küzdenek, klinikai eset mind, fegyver van a kezükben ŐK törvénynek hívják, teljes szociális érzéketlenség jellemzi ŐKET van akinél sokkal kirívóbb, a hazudozást a legmagasabb szinten művelik, és kifosztják az országot s.t.b
És akkor most hogy legyen, kell nekünk ilyen “emberekkel ” élni , kell nekik élni ….
Harrach Péter a Népszabadságnak azt nyilatkozta (2013. január 10: “A KDNP-t zavarja az AB-döntés és az ultraliberális irány”), egy alkotmánybírósági döntést követően „nem steril, jogi szempontok szerint kell eljárni, hanem a társadalmi hatást is figyelembe kell venni”
.
Nocsak. Akkor most mi a helyzet, kedves Ügyészség: ha van rajta sapka, akkor steril, jogi szempontok szerint járunk el, ha nincs rajta sapka, akkor a társadalmi hatást is nézzük?
.
Meg kellene beszélni a dolgot Harrach Péterrel, ha már. Tipikus Fidesz-KDNP gyakorlat: értelmezzük a jogot napi igény szerint. Oszt jó napot!
A Harrach rossz tanácsadó :)
Ha mind a törvényhozás, mind a rendfenntartó erők megbuknak a törvény helyes alkalmazásával és a törvénytisztelő, demokratikus és törvényes megoldást kereső állampolgárokat magukra hagyják, akkor fennáll annak a veszélye, hogy a sértett, védelemre szoruló emberek, magyar vagy cigány vagy bárki más, a sajt kezükbe veszik a védelmüket, saját maguk gondoskodnak magukról és kezdetét veszi az öntörvénykezés és önhatalmú egyéni ítélet végrehajtás.
.
Ez országos káoszhoz, egyéni fegyverbirtokláshoz vezethet amit a kormányzat fegyveres erők bevetésével sem lesz képes megfékezni.
.
A magyarok, egyben az országból inkább elmenekülő zsidók eddig bebizonyították, hogy Orbán és a Fidesz gyakorlatilag bármilyen messze elmehet komolyabb következmények nélkül, ezért a most a Fidesz, Bayer segítségével időszerűnek vélte, hogy tesztelje a soron következő társadalmi csoportot az kisebbséget, a cigányokat is.
.
Kérdés a cigányok, a zsidók, és egyben a magyarok átlátják-e ezt a tendenciózus és destruktív tervet és puhán, keményen vagy okosan reagálnak-e.
.
Képesek-e szembeszegülni, összefogni és segítséget szerezni ahhoz, hogy végre talpra álljanak egyenes gerinccel?
Elnézést kérek, helyesbítés, a mondat helyesen:
……..hogy tesztelje a soron következő társadalmi csoportot az etnikai kisebbséget, a cigányokat is.
Szerintem a cigányok tesztelésére Orbánnak semmi szüksége nincsen, ő pontosan tudja, hogy cigányság hangadói abból élnek (éppen azért vannak megvásárolva), hogy a cigányság valós érdekeit soha sehol ne képviseljék. Minél tovább segítenek fenntartani ezt az áldatlan és teljességgel kilátástalan állapotot, annál tovább lakmározhatnak az eléjük szórt morzsákból.
Ha nem a többségi és a cigány kisebbségi társadalom közti ellentétek elnyújtása lenne a céljuk, már régen figyelembe vették volna – kormányzati szinten – a saját hagyományaikhoz ragaszkodó és a többségi társadalomra jellemző felépítettséghez képest mind tartalmában, mind formáiban eltérő hierarchizáltságukat, és vajdákon keresztül intéznék az integráció minden lépését. Sajnos egyre nyilvánvalóbb, hogy a szegregáció a valós cél, nagyon is jól fizet szavazatszerzésben az “ezek nem képesek beilleszkedni, de bezzeg eltartatják magukat” meg a “micsoda szemétség a cigányokkal szembeni előítélet” ellentétpár harsogása.
A cigányok pedig közben toronymagasról lesajnálják az úgy nevezett “választott” vezetőik (sokkal helyesebb lenne “megvásárolták, hogy bepalizhassák” címet adni nekik) “iránymutatásait”, és egyfolytában szenvedik a saját soraikban szaporodó uzsorások, a törvényt nem ismerő, a kizárólag brutalitásra alapozott érvényesülés életszemléletének gyakorlóterepére kényszerültségük minden kínját, és élvezik ugyanakkor annak előnyeit is, hogy egyáltalán nincsenek érdekeltté téve saját sorsuk alakítását tekintve.
Nem véletlen az, hogy államilag ki lett véve kezükből a jogosultság-kötelezettség dialektikájának minden eszköze.
Tegnapi hozzásólásomban azt vélelmeztem, hogy az általános iskolában az ügyészség nem tanult meg írni-olvasni, ezért nem értették meg Bayer “úr” írását.
Ugyanezen okok miatt pedig a magyar történelem ide vonatkozó fejezeteit sem tudták megtanulni.
Mára azonban rájöttem, bennem van a hiba!
Én nem vagyok képes megérteni, pedig egyre többször tudatják már velem, hogy ebben az országban lényegében fasizmus van. Igaz, lövés még nem dördült el, de a célpontok már ki vannak jelölve. Ugyanazok és ugyanúgy, mint akik a 20.század elején is voltak…
Vasárnap délután tüntetés lesz.
Kérdezném, hogy -az egyetértésen kívül- az AN-szellemiségének megfelelően akarunk-e szórólapokat kiosztani a résztvevők között? Például felvilágosító tájékoztatást adni a 2014-es választások valódi esélyeiről, az újellenzéki kerekasztal (szerintem) értelmetlenségéről, stb-javaslatok…
Mi legyen a szórólap szövege?
Tisztességtelen llett volna, ha fogadást kötök erre, az előre 100 % biztonsággal megjósolható döntésre. Az történt, amit valamelyik kommentemben, itt, pár nappal ezelőtt leírtam. A FIDESZ-vezérelte ügyészség tisztára mosta (elkendőzte) az 5. számú tagkönyv tulajdonosának gyűlöletkeltését. “Szegény” Tomcat-ot pedig ugyan olyan, de nagy valószínűséggel kevesebb ember által olvasott, írásáért elítéltette, ezzel próbálva fenntartani a pártatlanság látszatát.
Bayer szégenteljes megnyilatkozása ügyében az egész jobboldal lapít, s dörzsöli a markát, mert a gyülöletkeltés szelleme viszont hatékonyan fertőzi a kiválasztott célcsoportot.
Viszont a rezsimváltás után igenis el lehet majd járni a kurucinfo ellen IS!:
http://www.hir24.hu/kulfold/2013/01/11/szelsoseges-honlap-miatt-kell-ulniuk/~~fokusz
Ehhez képest egy Bayer csak ujjgyakorlat lesz.
telekis
…igaz, lövések még nem dördültek el….
Pedig igen, dördültek, amikor hat családot vadásztak le, csak úgy…..
Csacsicska
A jogot a joghézagék csapata már régóta napi szinten alkalmazza, oszt jónapot!
EdCarpin “……..az egész jobboldal lapít, s dörzsöli a markát…….” attól tartok, egyet is ért !
Bocs…EdCarping
Miért is lenne? A látszat ellenére az embereknek sincs semmi baja vele. Sokan még itt is magyarázzák Bayer írásnak a hátterét, mintegy felmentést adva neki.
Az az igazság, a többségi társadalomnak sokkal egyszerűbb csak a cigányokat felelőssé tenni, mint szembenézni saját felelősségével és őszintén beszélni a problémáról, esetleg megoldást keresni rá.
Ez képmutatás nagyon sokba fog egyszer kerülni az országnak!
anonyme 2013. január 11. péntek 09:06
Igazad van. Ez az az unortodox ország, ahol az emberek nem kis része (munkahelytől függetlenül) tíz mutatóujjal büszkélkedhet. Ja meg piros pöttyel – hogy el ne felejtsem.
Ügyészek megvannak kilóra, DE legalább JÓL ÉLNEK !!!!!!!!!!!!!!!
Egy nagyon találó írás.
http://kikellennekjonni.blog.hu/2013/01/10/ki_az_allat_327
Veszprém korábbi, fideszes polgármestere, Debreczenyi János a város antirasszista- és Fair play díjasa, Podmaniczky díjas építész, Bayer kirúgását sürgeti.
Többi fideszes, KDNP-s ájtatosék – nekik semmi reakciójuk, mint a vezírüknek?
Sokan tudják, hogy Orbán miért lapít, de külföld elvárná, hogy egy 2/3-os miniszterelnök megszólaljon és, ha nem lenne diplomáciai analfabéta, tudná, hogy most kellene egy pávatánc a kintiek felé….Navrasicsot meg is dícsérték, hogy pávatáncolt, ott kint még azer beveszik…én már a kötőszavukat sem hiszem el ezeknek a koleszosoknak.
A főügyésznő figyelmét fel kellene hívni Richard J. Evans: A harmadik birodalom születése című könyvre, ami a hitlerizmus kezdeteiről szól (magyarul Park kiadó 2012). Megdöbbentő hasonlóság van az akkori német és a mai magyar helyzet között. Nálunk ma a neonácizmus kialakítása folyik. Ehhez az ügyészség hatékony segítséget ad. Reméljük, őket is ugyanúgy bíróság elé fogják állítani, mint a náci bűnösöket annakidején.
Fidesz-KDNP maar regen beerett arra, hogy az Europai Neppart kizarja soraibol!
Mar nem csak magyarorszagot, hanem europat is lejaratjaaK!
Magyarország különös ország… Itt múltja, jelene és jövője van a gyűlöletnek, megvetésnek. Különös ország, mert lakóinak összetétele okán ez a szélsőséges felsőbbrendűségbe vetett hit, ez a másokat, másmilyeneket agresszíven gyűlölő, paranoid beállítottság értelmezhetetlen és megérthetetlen. Megérthetetlen, ha a magyar társadalmat egészséges elméjű emberek alkotják.
http://www.romalap.eu/magyarorszag-kulonos-orszag-itt-multja-jelene-es-jovoje-van-gyuloletnek/