Budapest – Különleges jogosultságokkal, valamint kényszerítő eszközökkel is rendelkeznek az Országgyűlési tagjai. Az esetben különösen aggályos, hogy a különös tekintetű Kövér László felügyeli ezt a sereget. A különös tekintetű házelnök köszöntő beszédében nem feladatról, hanem küldetésről beszélt munkájukkal kapcsolatban.
Kövér László üdvözlő beszédében hangsúlyozta, hogy a testület tagjai nemcsak munkát, hanem küldetést is vállalnak a legfontosabb nemzeti intézmény, az Országgyűlés védelmével. A házelnök az Országgyűlési Őrségnek csapatzászlót is adományozott, amelyet – miután felesége, Bekk Mária felkötötte rá a díszszalagot – a történelmi egyházak képviselői megáldottak. A házelnök arra kérte az őrség tagjait, hogy legyenek büszkék a küldetésükre, a zászlójukra és az egyenruhájukra, amely összeköti őket a szolgálatukban.
Kövér László szavai szerint az Országgyűlési Őrség tagjai nagy feladatot vállaltak, amelynek sikeres ellátása az ország életére is kihat, hiszen nekik kell biztosítaniuk az Országgyűlés biztonságát. Kiemelte, hogy az őrség tagjai a Szent Korona előtt tettek esküt, ami a nemzet egészét jelképezi. Mint mondta, az esküvel “életünk legfontosabb elhatározásait pecsételjük meg”, és arra kérte az egység tagjait, hogy ragaszkodjanak ehhez a kimondott szóhoz.
A parlament áprilisban döntött az Országgyűlési Őrség felállításáról. Kövér László házelnök decemberben Tóth László rendőr alezredest jelölte az egység parancsnokának.
Az őrök fokozott ellenőrzést hajthatnak végre, ruházatot, csomagot, járművet vizsgálhatnak át, magánlakásban és közterületnek nem minősülő helyeken is intézkedhetnek, kép-, illetve hangfelvételt készíthetnek, helyszínt biztosíthatnak. Kényszerítő eszközként bilincset, vegyi eszközt, elektromos sokkoló eszközt, rendőrbotot, lőfegyvert használhatnak.
Az országgyűlési őr a házelnöknek – vagy akadályoztatása esetén az ülést levezető alelnöknek – a hozzájárulása nélkül az Országház üléstermébe, az ülésteremhez tartozó páholyba és karzatra, valamint a termet körülvevő folyosóra nem léphet be, nem intézkedhet.









Valaki emlegette Argentínát.Az AN online indulása körül írtam, hogy szerintem rohanunk mi is az Argentínában történtek felé,és kekec olvtársam megmagyarázta, hogy azért azt nem…..
Felvetődik bennem kérdés most újra. Tényleg nem?
De hol van kekec????Napok óta nem látom.
“Kövér László szavai szerint az Országgyűlési Őrség tagjai nagy feladatot vállaltak, amelynek sikeres ellátása az ország életére is kihat, hiszen nekik kell biztosítaniuk az Országgyűlés biztonságát.”
.
Majd:
“Az őrök fokozott ellenőrzést hajthatnak végre, ruházatot, csomagot, járművet vizsgálhatnak át, magánlakásban és közterületnek nem minősülő helyeken is intézkedhetnek, kép-, illetve hangfelvételt készíthetnek, helyszínt biztosíthatnak. Kényszerítő eszközként bilincset, vegyi eszközt, elektromos sokkoló eszközt, rendőrbotot, lőfegyvert használhatnak.”
.
Szóval milyen célra is hozták létre ezt a fegyveres gárdát? Hol és kik ellen kerülnek bevetésre? Mindenhol és bárki ellen, aki él és mozog?
Az Országgyűlési Őrség tagjai hogyan intézkedhetnek parlamenten kívüli területeken, pl. magánlakásokban? Mit keresnek ott? Vagy álca az elnevezésük és az új ÁVO-t hozták létre?
.
Erre a Kövér-gárdára alapozva az ország egész területét országgyűléssé nyilvánítják, mivel az Országgyűlési Őrség tagjainak az ország minden szeglete saját műveleti területe lesz?
A rendőrséget minek kell akkor fenntartani? A TEK fenntartása is hiábavaló pénzkidobás, mert terroristák sehol nincsenek a láthatáron, Orbánék félelme mégis egyre nő. Addig reszketnek és fegyverkeznek, amíg a félelmük megalapozottsága önbeteljesítő jóslattá válik. Tény, hogy mindent megtesznek érte.
Molnár Géza
2012. december 29. szombat
15:00
“Jut eszembe, Gyurcsány anno mesterlövészeket állítatott fel egy ünnepség alkalmából, Orbán sem maradhat ki az effajta buliból.”
Géza,legalább itt legyünk annyira tisztességesek,hogy itt ne mossuk össze a dolgokat!
Milyen ünnepség alkalmával állított mesterlövészeket Gyurcsány, és miért?
Traianus
2012. december 29. szombat
13:48
“Gyurcsányt azok az értelmiségiek rekesztették ki, akiknek kisebbségi komplexusuk van,”
Hát úgy látszik elég széles ez a csoport,mert kevesek kedvéért, nem vonulna ennyire a háttérbe!
Kedves Senzor!
Örülök,hogy többet elárultál magadról!
Ha Budapestre jössz, szívesen találkozom veled!
Gyongyi Péter, 15:18
Ünnep mesterlövészekkel :
“Rend és ribillió között kell választani, mondta mesterlövészek árnyékában Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az 1848 forradalom 158. évfordulóján a Múzeumkertben.
2006. március 15.
Ebből ne gondold, hogy esetleg fideszes vagyok, mert egyáltalán nem látom pártszinekben a világot.
Nem gondolom,hogy az vagy, és ha az lennél,de tisztán gondolkodó konzervatív vagy, miért ne írhatnád le, hogy ez a véleményed? A jó ízű véleménycserékért szeretek ide jönni. De azt gondolom,hogy 2006 márciusában,ennek hatalmas oka lehetett. Ne keverjük össze Gyurcsányt Orbánnal, még akkor sem ha elkövetett egy pár hülyeséget! Nincs olyan politikus a világtörténelemben, aki ne követett volna el hülyeséget – ez csak Orbán Viktorra nem vonatkozik – de Magyarországon, ezért nagy árat, csak Gyurcsány Ferenc és általa az ország fizeti meg!
Úgyhogy kérlek legalább itt hagyjuk abba a Gyurcsányozást!
A félelem.
Junius 15-én volt egy cikk, ime a linkje.
liveinfo.blog.hu/2012/06/15/hazilag_keszitett_raketakkal_tamadtak_a_renorokre
ELTÜNT !
Na de egyszerű a dolog. Egy közönséges fémcsőbe bedugtak ilyen szilveszteri rakétát, meggyújtották és a végét hátul egy vaslappal nyélen gyorsan eltakarták.
Gyongyi Péter
Rendben, már csak a módját találd meg.
Jól látom? Mindegyikük majdnem ugyanúgy néz ni. Csak nem klónozták őket? Hihetetlen, mit képes alkotni a tudomány egyetlen végbél-záróizom sejtből!
El is viszem gyorsan a két kisebb gyerkőcöt a Museum of Science and Industry-ba Chicago-ba, hogy ők is okosodjanak. Köszi a tippet, AN!
Kedves komentelő társak !!!
Olvastam néhányotoktol, van aki igyekszik terjeszteni az AN-ben
olvasható cikkeket.
NAGYON JÓ KEZDEMÉNYEZÉS !
Kérek mindenkit, akinek módja van , csatlakozzon, nyomtassa ki
amit jónak lát belöle, otthon, egyszerü nyomtatóval akár,
és terjessze, ismerősök, de főleg fiatalok között.
Igy többekhez juthat el az AN, és a kommentelők véleménye !
Sokan kesergünk azért a dúlásért ami hazánkban törénik.
De tehet ellene a legkisseb kisember is, akár igy.
Rengeteg embernek nincs internet elérése, vagy érdeklődése.
Bárki tehet azért, hogy érni, erjedni, terjedni kezdjen amit képvisel az
AN, és benne mi , az olvasói !
Ébreszteni kell az alvó, demokráciaéhes lelkiismeretet !
Itt az idő !
Az a legnagyobb baj, hogy míg Orbán és bandája gondoskodik saját biztonságukról, addig a hajduhatházi kiképző bázison a szerződéses állomány még jó minőségű ívó vízhez sem jut. Megy a rongy rázás a Sándor palota előtt a bohóckodás. Természetesen ezek a költségek a védelmi kiadásokat terhelik, de mi köze hozzá? Nem értem 22-évig nem voltak a képviselő Urak biztonságukban veszélyeztetve, vagy nagyon fél Orbán és bandája, vagy nagy disznóságra készülnek. Ez a f….szopó Kövér aki 7 év alatt ,két év ismétlésével végezte el a jogi egyetemet most úgy ítéli, hogy Ő élet halál ura. Arra vagyok kíváncsi, hogy kit fog kivezettetni először, kétségem nincs, már fogadást kötnék, hogy ki lesz az a egy- két személy. ILYEN közjogi méltóságra kell a m.népnek büszkének lenni. Az, hogy közjogi méltóság nem lenne baj, csak a személlyel igen. Már a Kövér felesége is debütált, szalagot kötött az őrség csapatzászlajára. Mi lesz még itt? Az egyenruha a chilei PHINOCSET tábornokéra hasonlít, ha jól emlékszem Ő egy diktátor volt.
Horthy először a gyilkos különítményeseit, majd IV. Károly király hatalmának, gyáva, trónfosztás nélküli megpuccsolása után a darutollas csendőreivel fegyelmezte a népet. Rákosi az ÁVH-t szabadította az országra, Kádár Munkásőrséget szervezett hatalma védelmére.
A mai kényurak viszont már magán bandériumokat szerveznek, személyes védelmükre, köztük az Orbánt védők titkosszolgálsti jogkörökkel is fel vannak ruházva. Ez az igazi demokrácia! Ennek örül a választói hajlandóságot mutató magyar polgárok többsége, ami a szégyenletesen torz demokrácia felfogásukról tanúskodik.
Azért a munkásőrség a horthysta, klerikálfasiszta restauráció ellen lett szervezve. Nem a tisztáramosdatás, csak a tényszerűség végett. Nem véletlen, hogy az mdf kormány ezt akarta a leghamarabb eltüntetni, miközben már horthy újratemetésén és rehabilitálásán gondolkodott. Persze elkezdődött rögtön a trianonozás is. Nem tudok olyanokról, akiket a munkásőrség vagy akár egyetlen munkásőr meggyilkolt volna politikai parancsra, szemben horthy darutollasaival, csendőreivel, a nyilas csürhével. Nem kell összemosni őket az ÁVH-val sem. Köztörvényes bűnözőt persze segítettek elfogni a rendőrséggel vagy akár eltűnt gyereket megkeresni a kukoricásban a katonasággal.
Történt egynémely dolog Magyarországon.Például az Orbánpucs. Például az első lépések egyikeként 3 000 milliárd Ft. elrablása a kisemberektől. Például az Alkotmány megszüntetése és egy szájeri agyrémmel való kicserélése. Történt különféle terrorszervezetek létrehozása, mint TEK, mint Koronaőrség, mint Parlamenti Őrség.
A 3 000 milliárd Ft.-ból osztogattunk az EU vezetők feneketlen zsebeibe és a bankok sötét trezorjaiba is.
Így aztán Európa hallgat. Merkel hallgat és mindenki hallgat. Orbán beszél és dörzsöli a kezét. A Fidesz gusztustalan vezetői kosztól bűzölgő bajszukat pödörve őrjöngenek, Varga és Nvracsics síma pofával ugyancsak.
Európa hallgat.
Nyilván akkor is hallgatna, ha Pesten a fegyverek kezdenének kiabálni, ha vidéken perzselnék a disznókat. Rendkívüli állapot? Égne a Fidesz székház, a felcsúti ház, a Cinege utcai és a többi.
Ki kéne próbálni. Szerintem hallgatnának. Fegyverek? Hát a szír ellenzék honnan vette a fegyvereit?
Szóval ha kopogtatnak az ajtómon, hogy ők az Országgyűlési Őrség, és házkutatást tartanak nálam, mert őrzik az országgyűlést, akkor az nem magánlaksértés. Sőt! Államérdekből cselekszenek. Az ülésteremben viszont csak Kövér hozzájárulásával van joguk egyáltalán belépni. Nincs ez kicsit felburulva?
Gonoszka,mi a fenét írsz? Kinek osztogattak a zsebébe, hogy hallgassanak? Megőrültél?
Az én zsebembe nem. De az EU-nak fizettek, mint a katonatiszt. “Visszafizettek.”:))
Jusef
2012. december 29. szombat
17:30
Lehet, hogy voltak masterlövészek, . de az is lehet, hogy egy a sok városi legenda közül.
Ami biztos: 2006. okt. 23-án Orbán Viktor az általa szervezett nagg gyűlés után páncélozott autóján elsöpört a helyszínről, de résztvevőket nem tájékoztatták a endőrség kéréséről, hogy a távozók ne a Deák tér felé menjenek. Csak amikor már összeért a két tömeg, akkor olvasták be. Tehát a Vezér sunyin elinalt. Ezzel szemben Gyucsány, a közjogi méltóságok közül egyedül vett részt az 56-os emlékmű felavatásán az idős Kosáry Domonkos társaságában. Sólyom nem mert oda menni. ( De rről olassátok el Debreczeni József: A 2006-os ősz című könyvét.) Ebből láthatod ki a beszari alak.
Orbánék amilyen bátran uszítottak 2006-ban, most annyira gyáván büjnk el fegyvereseik mögé.
Kalmik .
Már megbocsáss de nem értem, miért is nekem cimezve irtad…
Talán valami félreértés?
Félreértés ne essék! Vannak bizonyos illetlen dolgok. A neveléshez tartozik, hogy a
a gyerek olyat csinál, mit nem illik, szólunk. Aztán ha hiába, akkor a kezére csapunk.
Ahogy gondoljátok, hogy mi mennyire helyes, vagy nem helyes.
Most olvastam, hogy Gyurcsány eyi szeme sír, a másik meg nevet.
Isten uccse! Mégegyszer elolvasom és mindjárt a jobbikra szavazok.
Ez az ember nem érti, hogy nem? Addig beszél, míg újra megnyereti Orbánnal a választást.
Gyöngyi Péterrel értek egyet abban, hogy a kulturális félórás “tüntetésecskékkel” semmire nem megyünk.
A január 2.-i is -előre szólok- picsafüst lesz.
Min. félmillió ember-parlamenti ülésnapon körbefogni a Kossuth teret és addig nem eljönni amíg a férgek meg nem buknak.Nem kell megijedni, pár óráról lenne csak szó…
Ferit nem szerti csak egy nagyon szuk reteg , nem tud bekerulni a parlamentbe pedig mindent megtett amit lehet! En is megtettem itt , leirtam a velemenyem rogton le is szavazott mindenki . Nem kell velem eggyet erteni de attol meg Gyurcsany nem lesz szimpi es kesz a tomegnek! Olyan szinten utalja a tobbseg ami hatranyos a DK -nak is meg mindenkinek! Gyurcsany megbukott nem kivancsi ra a tobbseg lehet megmagyarazni , hogy Orbanek megkaraktergyilkoltak , de ettol meg a teny, teny marad! Orban is megbukott csak meg nem fogtak fel, nala az a nagyobb baj ,hogy o nem tudja azt mondani amit Gyurcsany ! O SAJAT MAGAT GYILKOLTA MEG A GATLASTALAN BUTA ANTIDEMIKRATIKUS TOLVAJ ENJEVEL! Gyurcsany meg egyszer visszaterhet ha majd jobban megertik Orban aljas enjet , addig teljesen mindegy mit csinal 100 emberbol 2 szereti , es ez nem szazadveges statisztika:):):)!
Majd Gyurcsány egy zsemlével és egy petpalack vízzel megy tüntetni.
El kell olvasni a cikket, szilveszteri előzetes. :))
Na, ha ezt nem látjátok, akkor menthetetlenek vagytok. Valóban, itt a szélsőjobb terrornak vetitek az ágyat.
Igaz, itt demokratikus módszerekkel a tehén seggébe sem fogtok eljutni, csak az a kérdés, hogy mikor és ki fog az asztalra csapni.
Bocsi, a sokmilliós tömegű tüntetés nem demokratikus módszer?
Eljött az ideje a parlamenti provokációnak hadd lássa a világ micsoda csoda alakult itt ki két év alatt.Na szóval mivel ezt csak képviselő idézheti elő az ülés alatt erre az esély elég csekély eddig se volt semmi bunyó ezután se hiszem hogy lesz.sokat gondolkoztam ami néha már fáj ,és arra jutottam ,hogy orkbán és eltolcsy mellet én a tanácsadóikat is megkövezném ,mert ugye aki ilyen tanácsokat ad az szerintem minimum köztörvényes.(Havasi ,Abonyi ,Gíró)Végezetül szerintem az ország kakofóniájának vagyunk szemtanúi ami itt történik az mindenen túlmegy,és még csak az esélyét se adja meg (persze nem véletlenül)mister agyrák hogy valaha is kilábaljunk a szemétből.Ez jól látszik törvényeikből minden egyes cselekedetükből megszólalásaikból.Teljes választási és minden nemű bojkott különben csak az ő malmukra hajtjuk a szaros vizet…………………
Leo!
Itt mindenkit utálnának, aki valakinek a helyét elvehetné! Senkit sem érdekel,hogy mi lesz holnap,csak az, hogy mit és ki megtorpedózható ma! Minél rosszabb,annál jobb! Ha nekem nincs – pénz,paripa,fegyver – másnak se legyen! Ja, hogy az nekem is rossz, az nem számít, dögöljön meg a másik tehene is!
Az orruknál tovább,elnézést,ha bárkit megsértenék, de tisztelet a kivételnek itt sem sokan látnak.Mit számít,dögöljön meg a másik tehene is!
A hatalomért egymást marcangolóké lehet a jövő,hogy azok esetleg huszadrangú senkik,és ezért nem utáltatja meg senki őket, az nem számít, az takarodjon,aki valamit ér,még akkor is ha a vádak igaztalanak,mert gyávák vagyunk megvédeni azt,aki minket lenne képes megvédeni ettől a briganti bandától!
Gonoszka,könyörgöm,mit fizettek vissza az EU-nak?
Ha Gyurcsány és a DK mellé állnánk sokan, akkor meghátrálna ez a csürhe ellenzék, és Orbán bandája is, mert képesek lennénk a demokrácia mellett erőt felmutatni, de addig,amíg mi is elhatárolódunk attól az embertől,akit Orbán és pribékjei megsemmisíteni akarnak még ma is – és ez esetben a pribékek közé tartozik Mesterházyval az élen Schiffer és a Milla is – addig Orbán röhöghet a markába és úgy rángathat mindannyiunkat,mint egy Marionett bábut! Ezt érdemeljük!
Gonoszka
“A 3 000 milliárd Ft.-ból osztogattunk az EU vezetők feneketlen zsebeibe és a bankok sötét trezorjaiba is.”
.
Az elejét hogy érted, és kikre vonatkoztattad?
Gonoszka
“Majd Gyurcsány egy zsemlével és egy petpalack vízzel megy tüntetni.
El kell olvasni a cikket, szilveszteri előzetes. :))”
.
Talányokban beszélsz. Mit és hol kell elolvasni??
Leo Klein
“Ferit nem szerti csak egy nagyon szuk reteg”
.
Nem fogalmaztál pontosan. Így helyénvalóbb:
Ferit nem ÉRTI, csak egy nagyon szűk réteg. (A többi ebből következik.)
Őrjöngő Zsebdiktátor 2012. december 29. szombat 20:41
.
Ne itt őrjöngj, ez a portál nem arra való. Itt beszélgetés folyik, aminek nem része az ocsmány szóhasználat.
Lehet, hogy a Munkásőrség mezei tagjai becsületes és jószándékú emberek voltak (magam is így gondolom, ismertem is néhányat), azonban maga a szervezet, a Munkásőrség akkor is az önkényuralmat szolgálta. A bukás előtt még felmerült, hogy őrizzék a nyugati határt *kifelé*. Nagyon helyes, hogy felszámolták, ezen nem változtat, hogy az MDF volt akkor a nyerő.
Nem furcsa az, hogy Orbán nem Mesterházytól,Schiffertől és a Millától fél,hanem egyes egyedül Gyurcsánytól.Nem foglalkoztat senkit az, hogy milyen gusztustalan volt Semjén önmaga mellének veregetése, hogy a feladata pont Gyurcsány kinyírása volt, és be-be-be, de jól sikerült! Nem tűnt fel senkinek az,hogy ezt hazugsággal érték el? Csak Öszöd virtuális hazugsága volt hazugság, amikor tényszerűen elismerik hogy a szemünkbe hazudtak, és tudjuk azt hogy a szemünkbe hazudnak ma is nap-mint-nap, az nem számít. Nem baj raboljanak, rabolják ki a zsebeinket az IMF megnemállapodásból ezermilliárdokat! Ez igaz,de nem baj,mert nem ez a hazugság, hanem Öszöd! Nem a csókosok helybehozása a hazugság, mert az az igazság! Hajrá Fidesz! Őket érdemeljük, az orvosokkal és a pedagógusokkal együtt! Úr Isten!
proaktiv
2012. december 29. szombat
22:11
Igazat adok!
Néztem a Kövér seregét, aztán végigolvastam a kommenteket, nehogy olyat írjak, amit más már megtett. Látva sereget nekem az jutott eszembe, hogy mi legkevesebb 100 évvel haladunk. Nem a jövőbe, hanem visszafelé. Ha előveszem az 1920-as évekből a Tolnai újságjaimat, akkor ráismerek az akkori rendőri egyenruhára. Csak a színek mások, de a szabások, és sajnos az észjárások. Az őrség fel lett állítva. Az országgyűlésben nem intézkedhetnek, de őrzik a parlamentet. Nehogy a józan ész, a logika, a demokrácia, no meg a liberális eszmék betévedjenek. Azokat a Kövér katonái azonnal kivezetik.
Mellesleg Tisztelt Leo Kl0ein 100-ból nemcsak kettő, de lehet, hogy én vagyok a harmadik. És hozok magammal több embert.
A jobb zsebük fölött az a jelkép a tudatalatti kivetülése vajon? A formája nagyon érdekes.
http://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=F%C3%A1jl:Wehrmachtadler_%28M%C3%BCtze%29.jpg&filetimestamp=20080206131509
A Jobbik irigykedhet. A terveiket lassan a Fidesz megvalósítja.
A Mein Kampfban olvastam, hogy Hitlernek gondot okozott, hogy a csapatai már összeálltak, viszont zászlókat, színeket és jelképeket kellett kitalálni. Most ez következik? Épül a rendszer.
Gyöngyi Péter
Már miért volna furcsa?
A fidesz erre van trenírozva. Milyen boldogan hitték anno, hogy 2 millióan vannak ott, ahol pár 10 ezer ember fér el!
Milyen boldogan hitték, hogy a Semjén + Navracsics hazugságai igazak!
Milyen boldogan hiszik a mai napig is, amit Orbán istenük hazudozik!
Egy nyugdíjas magyar tanárral beszélgetve döbbentem rá, hogy ezek azt hiszik,hogy Orbán most ment meg bennünket…És nem hogy én is örülnék ennek az “önfeláldozásnak”, mert idejét, erejét nem kímélve fáradozik éjt nappallá téve.
Amit én mondtam erről a modern kori betyárról, az el sem jutott a füléig, pedig elég hangosan beszéltem!
Vagy a rokonságomban is egy példa… Szidja Gyurcsányt ész nélkül… Mondom állj már meg. Most mi van? Tudod a választ? Hát nem, de úgy gondolja, hogy Orbánnak nagyon sok munkájába telik amíg…. Mondom neki a tényeket, szisztematikusan felsorolva,és a Gyurcsány intézkedéseit párhuzamba állítom az Orbán mostani dolgaival.Néz ki a fejéből a szerencsétlen, és azt dadogja, hogy a Tv ezt nem mondja, de a kocsmában beszélték, hogy…
Azóta felolvasásokat tartok neki, és mivel még ő dolgozik is, és ezen keresztül érzi amiket beadagolok neki óvatosan, hogy fel is érje ésszel, hát le van döbbenve!
Ez két szélsőséges példa volt. Közteseket is tudnék írni, de minek? Kb tudjuk az igazodási pontokat, hogy kinél hol van.
Ezért haragszom rettenetesen az ellenzékre, mert időt, pénzt nem sajnálva kellene munkálkodniuk a felvilágosítással, de rá sem hederítenek, hogy hülyítve van a médián keresztül a lakosság.
És akkor Te azt várod, hogy bevallják maguknak a fidesz hívők, hogy ők csúnyán át vannak verve az orbáni hazugságok által?
Nekem meggyőződésem, hogy ezt a pancser Orbánt azért szeretik, mert átsüt a lényén, hogy nem nagyon van különbség a panelproli szocializáltsága, és az Orbáné között.
Elvileg Orbánnak magasabb fokon kellene állnia, de a Bartus L. által kielemezett frusztráltsága nem hagyja kilépni abból a kisszerű létből,amiből táplálkozik.
bumburi
2012. december 29. szombat
23:07
Nekem nem furcsa!
Leo-nak az!
NE finomkoggyunk már.
Zsebdiktátornak őrülten igaza van !!!
Én szeretem becsülöm Gyurcsány Ferencet. Tisztelem hogy nem adja fel. Honnan veszi a lelkierejét? Átélni azt a sok hazugságot mocskot gyűlöletet amit az álkeresztény kormányunktól , a sok agymosott buta embertől kapott. Nem tökéletes. De melyikünk mondhatja magáról ezt? Egyetlen ember ma Magyarországon akitől orbán (jogosan) RETTEG. Mellékellene állni. Én ma Magyarországon egyetlen embert sem látok rajta kívül aki orbán kihívója lehetne.Soha nem voltam semmilyen pártnak a tagja. De most imádkozom hogy a Dem. Koalíció megtalálja az embereket.
Hát, ahogy elnézem ennek fegyveres testületnek a hatáskörét, úgy látom, ezek a mai országgyűlési képviselők és a jövőbeniek is eléggé egy vad népség lehet, ha kordában tartásukhoz ennyiféle kényszerítő eszköz kellhet.
Tiszta ázsiai hordák ők, meg persze mi is.
Van is ok a félelemre!
Lehet, hogy eljön az idő amikor kövér lászló kötelet ajánl a nem fidesseseknek.
Ezek a Kövér-gárdisták majdnem annyian vannak, mint a parlamenti képviselők száma:
.
“Fotók: esküt tett az Országgyűlési Őrség
Pénteken letették az esküt a 2013. január elsején hivatalosan is megalakuló Országgyűlési Őrség tagjai a Parlament Kupolatermében.
.
A korábban megjelent hírek szerint a Parlament működésére vigyázó 349 házőrségi posztra többszörös volt a túljelentkezés, a kiválasztottak pedig külön kiképzésben részesülnek. A férfiaknak legalább 180, a nőknek legalább 170 centiméter magasnak kellett lenniük, és pszichológiai teszten is átestek.
.
Az Országgyűlési Őrség díszegyenruháit a veszprémi Méretes Szabóságban varrták.”
http://hvg.hu/nagyitas/20121228_fotok_eskut_tett_az_orszaggyulesi_orseg
Engem ezek nagyon az SA-ra emlékeztetnek, a nácik rohamcsapatára, akiket bármikor be lehetett vetni mindenki ellen aki nekik nem tetszett. Nem lepne meg egyáltalán ha egyszer kiderülne hogy Kövér elvtárs onnan vette ezt a zseniális ötletét.
Anno a nacik is nyakra fore hoztak letre az ilyen olyan “biztonsagi” egyenruhas alakulatokat. Persze csak joszandekbol. Anno ilyen alakulatok jottek letre csak hogy a nagy “evolucio” osszeolvadas utani legnagyobbakat emlitsem mint a SA, es az SS. Ez utobbi “fenyes” karriert futott be a vilagtortenelemben es ma is kozismert a neve.
/
/
/
Palotaorseg a kozt elnoknek, meg szuper rendori csoport ( TEK ) es orszaggyulesi orseg stb stb . Iszonyat penzeket nyomnak el erre. Pl az egyenruha a kozt orsegnek olyan 100 milla volt es csak a hagyomany a latszat miatt a majd szaz eve gyartott es a Horthy katonasag altal hasznalt Manlicher puskak masolataival lattak e oket.
/
/
Kozben meg a honvedsegel lyukasak a bakancsok de nem tudnak nekik ujat adni. Az egyenruhak szinten. A katonak maguk veszik sajat penzbol azokat a felszereleseket amiket szuksegesnek tartanak a mindennapokban. Ha afganbisztanba mennek akkor is sajat penzbol veszik meg azon felszereleseket ( 100 000 FT + ) ami kint az eletbenmaradasukat segiti.
/
A rendorsegen belul a TEK es csapat is kozutalatnak orvend mert ok apuci kedvenc fiai es mig ok fizuemeles hegyeket es szuper technikakat kapnak addig a tobbiek csak hajtva vannak es tamogatas az semmi.
/
A TEK es vcserebe viszont barmikor hajlandoak kimenni egy kis tunteto puhitasra , viszont az atlag rendornek ettol felall a szor a hatan. EZ egyben a gyenge pontja is a rendszernek. Ha valaha ki kell menni konfrontalodni a hatosagokkal akkor nem mindeg ki van a barrikad tuloldalan. Ha egyszeru rendor akkor az megfordithato lesz es igy is kell majd kozeledni hozza mert ruhelni fogja o is azt hogy az olyan atlagmberek ellen kuldik amilyen o is. Ha TEK es csapat lesz akkor mar ovatosabban kell majd kozeledni.
.
.
EdCarping!
“A mai politikusok magánbandériumokat hoznak létre…”
.
…Ha igaz lenne, amit írsz, hogy tudniillik m a g á n lenne az a csapat, akkor [legalábbis európai szemmel] nem léphetne a parlament területére. Épp ezért, meg aztán a saját péntárcájuk kímélése érdekében keményen állami fenntartású, állami – azaz az adófizetők pénzén – költségen működtatnek még, és mégújabb újabb erőszakszervezeteket önmaguk védelmére.
Mitől is kell megvédetni magukat, amikor az ellenzék annyira lusta és nyúlszívű, hogy keményebben megszólalni is – ritka, nagyon ritka kivétellel – alig mer ?
A válasz, alighanem valamiféle előrelátásban rejlik. Az ő előrelátásuk egy
k o r á b b a n .m e g h a t á r o z o t t . s t r a t é g i a . ismeretében rejlik, amelyet a közvélemény nem ismerhet.Ők maguk szeretik ezt a szót, túlságosan sokszor is használják propagandájukban is, ám most márodáig jutott a terv, hogy kevés nekik a szó, lesz ami lesz, a bumerángot el kellett hajítani…
Várható, hogy most mármég keményebben fogják . p r o v o k á l n i . a demokratikus oldalt, bár az, eddig lényegében meg sem mozdult – ahogy ezek szerették volna. Most jött el az ideje a nyílt erőszaknak…- az ő számításuk szerint s, hogy ennek “parlamentáris látszatot” kölcsönözzenek, magában a “gótikus házban” hozták létre ezt legújabb Fekete Sereget…
.