Kapnak szegények hideget, meleget. A derék levelibéka gyűjtő kispárt, az öndefiníciója szerint újbaloldali zöldnek mondott LMP alapítása percében lehetetlen helyzetbe lavírozta magát. „Elvei feladása nélkül” a mai mezőnyben gyakorlatilag alkalmatlanok minden létező együttműködésre, alkura, kompromisszumra, szövetségre. Ők ezzel járulhatnak hozzá az orbáni folytatáshoz, a demokrácia önfelszámolásához. Létük lényege (és ez nem csupán kitaláció) a hideg polgárháború korszakának meghaladása, az antikorrupt attitűd, a „Gyurcsány korszak emblematikus figuráinak” megtagadása. Hogy a demokrácia leépítő jobboldallal nem játszhatnak össze, nem is kérdés.
Szegények. Kapnak hideget-meleget. Nem hallják a szövetség hívó hangjait, és ha hallják, leginkább befognák a fülüket. Nem közösködnek sem a sima modorú (bár illően szerény és józan) felszámoló biztossal, ahogy a zavaros fejű facebookos kendermag termesztő nyüzsgönccel (valami Juhász), vagy a derék, kiszolgált katonával. Esküszöm, ebből a nagy hármasból a katona a legelfogadhatóbb. Hogy mi legyen a még mindig izmos, síron túl is strapabíró MSZP-vel, az külön kérdés. A szövetségkötési kísérletek az indulásnál bukni látszanak. Szegény LMP kap majd hideget-meleget. Híveinek egyik fele (az mondjuk három százalék) azért marcangolja szét őket, mert kényesen őrzik különállásukat, a másik azért, mert szövetkeznek. Mondhatjuk: azért politikusok, hogy a legnehezebb helyzetből is megtalálják a kiutat. Ez bölcs megállapítás, csakhogy itt nincs kiút. Legapróbb mozdulatukon, minden elejtett félszavukon látszik, mit összekínlódnak. Kivel ülnek ők együtt ellenzékben, egy padsorban? A Ferivel? A zselézett hajú rapper párttitkárral, Attilánkkal? Mondhatjuk: azért politikusok, hogy önmagukkal is elszámoljanak. Hogy legelőször magukat tagadják meg. Hogy beismerjék: nem léphetnek ki a világból. Hogy Nem Lehet Más a Politika. Ez a kísérlet elbukott.
„Mit csináljunk? Csak ez az egy csürhénk van”, mondta szegény Hofi és meghalt. És valóban. Ez van, csak ebből főzhetünk. Lássuk, mit lehet kihozni belőle.









Mit lehetne ? Sz@rbol varat epiteni ? Az igaz hogy mar a fejunk fole er…
Az egyetlen fogatókönyv, amit el tudok képzelni, az az, hogy a normális lmpsek (Karácsony, Jávor stb.) alakítanak egy új jobbközép pártot, amely szövetkezik Bajnaival.
Bajnai begyűjti a balközép bizonytalanjait.
A DK hozza az ő baloldali szavazóit.
Az MSZP-t utolsó pillanatban betiltja a Fidesz, így a baloldaliak is Bajnait fogják támogatni (már aki felébred a sokkból).
Én erre a forgatókönyvre készülnék és hajtanék. Ennek még lenne is esélye, mert megfoghatatlan, és az utolsó percig lehet képlékeny.
.
De fenntartom, hogy még ezzel sem lehet valamit is csinálni, mert sok a hülye. Még mindig nyeri a fidesz az időközi választásokat. Kell ennél több bizonyíték? A “nép” hülye.
Ezért így is, úgy is a fidesz fog nyerni, de ha valami csoda folytán nem is, mindenhol az ő embereik vannak 9 évre bebetonozva, és mindent meg fognak akadályozni a parlamentben is.
.
Talán van remény egy új Alkotmány népszavazással való megalkotására, És utána a puccs felelőseinek börtönbe vágására, majd a köztársaság új törvényeinek megalkotására.
Viszont mondom, ez CSODA lenne, esélye a nulláhöz közelít.
Tehát ez a rosszabb megoldás.
.
A jó megoldás a totális bojkott, mely akár 1-2 év alatt Orbán teljes elhiteltelenedését, gazdasági csődjét és bukását eredményezné. Majd Vonáék kinyírják. Ekkor jöhetne egy új előrehozott választás, és akkor már lehetne nyerni. Sőt.
.
Erre kéne dolgozni és megnyerni az ellenzéket (MSZP, DK, az új, normális “LMP”). A 2014-es választásig kell készülni, egészen az utolsó pillanatig. Mikor a Fidesz betiltja majd az MSZP-t (ebben fogadok bárkivel), akkor mindenki bejelenti a totális bojkottot, és visszavonják minden jelölésüket.
.
2 év alatt összeomlik a diktatúra, és jöhetnek a demokratikus választások.
Na?
Kedves b, lássuk, jól értem-e?
“A jó megoldás – írod – a totális bojkott, mely akár 1-2 év alatt Orbán teljes elhiteltelenedését, gazdasági csődjét és bukását eredményezné. Majd Vonáék kinyírják. Ekkor jöhetne egy új előrehozott választás, és akkor már lehetne nyerni. Sőt.”
“totális bojkott…” – értsem úgy: levegőt sem veszünk?
“1-2 év…” – biztos, hogy Orbán csődjét, bukását eredményezi, míg a bojkottálók fölvirágoznak közben?
“Vonáék…, majd előrehozott választás…” – ha Vonáék nyírják ki, kiírni is ők fogják? Tudniilik, Orbánt, tudniillik az előrehozott választást?
“lehetne nyerni…” – ?
Sajnálom, de nekem ez olyan, mint sir Bedewere terve a trójai fanyúl kapcsán:
“Sir Bedewere: Az a tervem királyom, hogy Lancelot, Sir Galahad és én várunk, míg leszáll az est, aztán kirontunk a nyúlból, és leverjük a franciákat, akik nemcsak meglepettek lesznek, de teljesen fegyvertelenek is.
Arthur király: Nem értem jó lovag…
Sir Bedewere: Tehát Lancelot, Sir Galahad és én kirontunk a nyúlból és…
Arthur király: De az bent van, ti meg kint!!!
Sir Bedewere: Hát…erre az apróságra nem gondoltam…” (Monty Python: Gyalog galopp)
b
Már megbocsáss, de ez a forgatókönyv engem a Tom Clancy regényeknek azon részeire emlékeztet, amikor a Kremlben folytatott megbeszéléseket próbálja előadni: ahogy azt a Móricka elképzeli.
Itt van mindjárt az az “apróság” hogy Gyurcsány sem igazán baloldali pártot akar csinálni a DK-ból. amit a vezetőség liberális összetételénél már eléggé kiveséztünk, és ami miatt nem is tud növekedni igazán, mert neki a jobbközépséget soha a büdös életben sem hinnék el, a baloldali tömegek meg arra nem követik.. Ennyit a balközépről.
A jobbközépen meg űr van, de az LMP túl zöld ahhoz, hogy oda tarthasson, Bajnai meg lépést tévesztett, amikor nem eleve ott lépett fel. egy baloldaléi szakszervezeti szövetséggel és egy szélsőséges liberális formációval vegyült.
És lehet, hogy jobbközépen azért van űr, mert ott nincsenek tömegek. Ugyanis a “természet irtózik az űrtől” tehát ha ott valódi szívóhatás lenne, akkor már tülekednének oda a pártformációk. De egy sincs. Mert lehet, hogy igény sincs rá.
Hogy világos legyen: egyre inkább bebizonyosodik, amit Bartus állított: NINCS normális jobboldal Magyarországon, aki jobbra hajlik, annak nagyon is megfelel ez az árvalányhajas, nemzeti romantikázós, nagymagyarországos lila köd, kerül, amibe kerül “de legalább nem a balosok vannak hatalmon” Azaz Orbán jobban ismeri a magyar néplelket, mint bárki más a politikai palettán, és amíg tömegek állnak mögötte, nem lehet semmit sem kezdeni. Szanyival szólva: szappanozott lejtőn csúszunk lefelé.
A fidesz többek között azért nyeri az időközi választásokat mert a “fortélyos félelem” visszafogja a változtatni igyekvőket, akik még bíznak a 2014-es választások tisztaságában.
taotológia, kekec
Jól kibontottátok. Valahogy így képzeltem.
Nekem is vannak félelmeim, de én igen, úgy képzelem, hogy Bajnai csak taktikából Millázott, mert nem állhat az ATV-be azt mondva, hogy most már párt vagyok, gyertek gyerekek. Szerintem közepet akar, mint te is és Bartus is írta. Csak helyből az összefogás látszatát és a tömeget akarta mutatni. Már indulásnak, hogy lépéselőnyben legyen. Szerintem. A két másik lehetőség: Egyedül indul, de az az átlagnak úgy tűnt volna, hogy na ne már, egyedül van. (Mint az már sokszor át lett itt rágva, az átlagemberek a populizmust és demagógiát eszik, az meg erre nem jó.) Vagy jobbra szövetkezik. De kivel? Az LMP-vel.
Szóval — lehet hogy tévedek, de ez majd kiderül — szerintem csak okos stratéga. A tömeg látszata kellett neki indulásnak, és ezért szövetkezett a baloldalt hülyéző millásokkal. De a jobb közepet, vagy hívjuk így: baloldalt és szélső jobbot nem akaró középen ingadozókat, akarja megfogni. Bartus logikájával értek egyet, hogy egy új irányt akar, ez az, amit már hónapok óta mond, és szerintem erről van szó.
A többi csak stratégiai húzás. Nem azt mondja, hogy baloldalra áll, csak azt mondja, hogy össze kell fogni az MSZP-vel. Ettől még nem lesz baloldali. Azt majd a programból fogjuk megtudni, hogy hol is van a spektrumban.
Nekem tetszik a tervem (hehe), és remélem, hogy neki is ez a terve.
.
A totális bojkott alatt azt értem, hogy minden magát demokratának valló párt visszalép a választástól, és bojkottot hirdet, hogy ne lehessen rá szavazni. Az őket támogatók elmehetnek és pluszba ráírhatják a lapokra a formáció nevét, de a párt(ok), mert remélem csak egy ilyen lesz, a választói szövetség, bojkottálja a választást. Mondjuk országosan demonstrációkat szervezni a választás napján minden nagyobb városban. Oda mehetnek az őket támogatók. Mintegy ellenvállasztásra. Ezeken aláírást lehet gyűjteni arra, hogy új Alkotmánya legyen az országnak, amit népszavazással kell megválasztani. A kérdést lehet mondjuk az, hogy legyen népszavazás a 2012-ben életbe lépett alaptörvényről. Vagy ilyesmi.
Ezzel Orbán elveszti legitimitását. A választók továbbra is megmaradnak a formáció mellett, és eljárnak a tüntetésekre, stb.
Eddigre teljes csődben lesz az ország, mert senki nem fog hitelezni. Azt hogy a magyar gárda meglincseli-e orbánt, azt nem tudom. Nem is gondolkodom róla. Szerintem lemondani nem fog soha, de ki tudja, lehet, hogy felköti magát, amilyen stabil idegileg.
Aztán a demokrácia látszatát még az LMP és a KDNP is meg akarja tartani, ezért a kormány bukásával követelni lehet az előrehozott választást, amit már meg tud nyerni az eredetileg bojkottáló formáció.
Ennyi. A konkrétumok találgatás, de reméljük igazam van.
.
A másik megoldás, a CSODA, az ennél sokkal nehezebb út lesz, mert orbán ellenzékben tudjuk milyen előnyös, de a 9 évre bebetonozott csicskákkal brutális. De mondom, nekem meggyőződésem, hogy mivel annyit csalnak, amennyit akarnak, még akkor is megtartják majd a hatalmat. Ki mondaná ki, hogy érvénytelen volt a választás a fidesz-bérenc OVB vagy Áder. Na ne vicc már.
.
Ennyi, amíg élek, remélek. És szerintem Bajnai nem hülyébb nálam…
b
Igen, ellenválasztást kell tartani.
A lényegi probléma: a különítményesek és a paramilitáris őrző-védő seregek. Tehát már régen meg kellett volna kezdeni a demokrata véderők toborzását és kiképzését.
Bajnaival nem lesz közép, emellett az Együtt2014 még komoly munkát nem végzett. Hiba volt az LMP presszúrája az összefogásba a balos sajtó részéről, hiba volt egy szándéknyilatkozatot eljuttatni, ahelyett hogy programot készítettek volna.
Bajnainak voltak jó lépései is természetesen, nagyon is jól indult.
Azonban Mesterházy nem lesz másodhegedűs, ezért is kérdés hogy van-e komoly jövője az Együttnek. Nos, sok LMPs dühös mert ha a kongresszus másként dönt az talán megerősítette volna az LMP-t és Bajnait is.
Hogy hosszú távon ilyen bizonytalan helyzetben mi lett volna senki sem tudja.
A kérdés az hogy a hezitáló, kiábrándult szavazók lépnek-e majd és merre. Komoly munka kell a megnyerésükhöz. Hogy a jobboldal nem nagyon fog kiállni a Fidesz és a Jobbik mögül, az valószínű.
Azonban A Jobbik se nagyon fog erősödni és a Fidesz is csak tovább szemétkedhet, de azzal is csak gyengülni fog.
Van egy rossz hírem!
Szerintem a fidesz megelőz bármilyen összefogást, megszavazza az új választási törvényt és tavaszra kiírja a választásokat! Biztos győzelem, ráadásul az még nem derült ki mennyi időnként kell majd választani, az is lehet hogy az is 9 év lesz!
Lófüttyöt Más a Politika!
De azért feveszik a juttatásukat, akkor mi a különbség az “LMP” és a fideSS között?
b; “Mondjuk országosan demonstrációkat szervezni a választás napján minden nagyobb városban. Oda mehetnek az őket támogatók. Mintegy ellenvállasztásra. Ezeken aláírást lehet gyűjteni arra, hogy új Alkotmánya legyen az országnak, amit népszavazással kell megválasztani.”
.
A Fidesz napi rendszerességgel kínálja a tökéletesnél tökéletesebb okokat országos demonstrációra, és hány volt eddig? Hány olyan, aminek akár a legcsekélyebb értelme is lett volna, hogy az eredményeket most ne is firtassam? Hány ember verődött össze, hogy akármelyik náculást megakadályozza? Hányan jöttek Tétényi Évával? Hányan álltak be az éhségmenetbe? Hányan vonszolták el a seggüket a Kunigunda utcába? Hányan fogták most egymás kezét a Parlament körül? Kevesen, kevesen, kevesen. És még csak azt se mondom, hogy okvetlenül rosszaságból, csak arra akarok utalni, hogy lehetelenség érdemi demonstrációkat összehozni. Ha nem lenne lehetetlenség, már megtörtént volna, nem is egyszer.
.
“Ezzel Orbán elveszti legitimitását. A választók továbbra is megmaradnak a formáció mellett, és eljárnak a tüntetésekre, stb. Eddigre teljes csődben lesz az ország, mert senki nem fog hitelezni.”
Ez eddig bíztatóan hangzik, de mi lesz, ha a gárda nem lincsel, Orbán nem mond le, de föl sem köti magát, sőt, megerősödik idegileg? De többet mondok: mi lesz, ha az LMP és a KdNP emggondolja magát, és nem akarja fönntartani a demokrácia látszatát, és a kormány meg az istennek se akar bukni? Akkor dől az egész koncepció? De ha bukik mégis, akkor kitől követeljük az előrehozott választást?
Vagy hogy van ez az egész?
Az LMP múlt kritikája?
Jogos lenne, ha nem lukas lufiként tennék.
Ha lenne jövőképük, de csak legalább ‘múltképük’, akkor a társadalom nagy többsége mögöttük zsúfolódna.
Mert sajnos nemhogy a jövőre nézve nincs egy piciny koherens, realista és megvalósítható tervük, de még a múlt értékelése, elemzése is tévúton jár. Túl leegyszerűsítő (így igazából a Jobbik egy metamorphozisa ez a kép is).
Ahogy én látom, ez a társaság leginkább az olyan tojásfejű értelmiségiek gyűjtőhelye, akiket a melósok *jogosan* szoktak cikizni.
Öncélú ugyanakkor céltalan. Erre bízzam a jövőt?
„Mit csináljunk? Csak ez az egy csürhénk van” – tetszetős szöveg, még ha Hofi mondta is. De kicsit másképp kellene fogalmazni: Csak ez az egy csürhe vagyunk…
girbegurba
“Munkásőrnek egy baja/egy baja
Miért nincsen két élete/élete
Egyiket a Pártnak adja…”
Férfi
Hát pedig képük az van. Jó nagy! Vágó épp most hablatyolja Olgánál, hogy ők vannak “középen” Szívás az élet! Merthogy Bokros így simán előzheti őket jobbról.
taotológia
A legnagyobb gond, hogy a TÖMEG szisztematikusan el van vágva a valós információktól, és nem is értik, hogy tiltakozniuk kellene. Há má mér? Hiszen minden remekül alakul, nőnek a kötvényeink “hozadékai” csökken a munkanélküliség, nő a foglalkoztatás, egymás lökik fel a nagy tülekedésben a befektetők, a bankoknak meg csak az a bajuk, hogy nem vagyunk hajlandó tőlük hitelt felvenni, Orbán meg hősiesen védi a zembereket. Az apró bibik meg csak az EM8 év, meg az ország korábbi kirablása és eladósítása miatt vannak, de a sarkon befordulva már ott a kánaán, de legalábbis a tündérmese.
Hiszen “azt írta a zújság, aszonta a rádió és UGYANAZT mondta a TV is!
Mondtam már: ne magunkból induljunk ki!
Szerintem az LMP is ugyanolyan “távvezérelt” párt mint a Jobbik. Az utóbbinak a cigánybűnözést kell sulykolnia, az elöbbinek Sukorót, és Semjénék által megkezdett amortizálást kell nyomni. Nincs olyan nap, hogy ne szerepelne valamelyik lmp-s a TV-ben, pedig súlyuk elenyésző. Morzsapárt! De a pávatáncot jól betanulták!
Lényeg minél több téma legyen, hogy még az a kevés tájékozódásra képes személy se a lényegről beszéljen.
Én nem mennék bele a 2014-es esélyek latolgatásába, hiszen kicsi és kiszolgáltatott országunk van, s hogy mi történik velünk, szerintem jobban befolyásolja jelenleg a közel-keleti konfliktus és az uniós országok törvénymódosításai, “mentőakciói”, mint Jávor-, Vágó-, Schiffer-keringők az összefogásról!
Én mindenesetre átnézek rajtuk, és a jobboldali táborhoz sorolom őket, még ha az ellenkezőjét is állítják….
.., a haza igazi ellensége a hazug, kapzsi, köpönyegforgató, nemzeti jelmezbe (vagy környezetvédő ruhába) bújt képmutató jobboldali.
Hát ez az elempé… egyre inkább hasonlít egy végzős gimnazista csitribandához – felnőtt politikusnak közülük egyet sem neveznék. Néha fellépnek egy-egy színházi darabra hajazó előadással az utcán vagy a parlamentben (bár az utóbbi időben mintha megritkultak volna a premierek), illetve lelkesen sajtótájékoztatnak. Ez így nem fog menni, fiúk-lányok…
b
A 2 évhez tegyél még egy nullát. Mit gondolsz, miért ment ki Kertész Ákos? Dániel Péter miért tervezi? Rájöttek, hogy a magyar öngyilkos típus. Nem lehet rajtunk segíteni. Életösztön nulla. Azt élvezi, ha minél nagyobbat szív.
kekec kedves, szerintem meg a tömeg éppen hogy nincs elvágva a valós információktól, hiszen azokat a tulajdon bőrén tapasztalja. Az összes többi csak a dolgok magyarázata, tehát a tömeg legföljebb a nem hivatalos, ellenoldali értelmezéstől, interpretációtól van elvágva. Ha úgy tetszik, a te véleményedtől.
Megcibálod a grabancomat, hogy ne magamból induljak ki, miközben te magadból kiindulva föltételezed, hogy a tömeg, mihelyt az összes, általad ismert információ birtokába jutna, azonnal a te álláspontodra helyezkedne. Pedig nem, illetve nem biztos. Hiszen ez a tömeg nem egy alternatív valóságban, nem egy párhuzamos országban él; ami nehéz, ami rossz, az neki is nehéz, neki is rossz. Hogy esetleg nem értesül a Klubrádió hányattatásairól? Most mondd! Attól a töpörtyű még neki is ugyanannyiba kerül, mint neked. Tehát, ha rögvalóságszinten lázadhatnékja volna, akkor lázadna magától, nem várna tapsra, harsonaszóra.
Én úgy gondolom, ideje volna kijózanodni, és számot vetni akár még azzal is, hogy a tömeg nem azért nem mozgósul, mert nem látja mi van, hanem mert egyszerűen nem osztja a nézeteidet. Mert esetleg nem azzal magyarázza a töpörtyű árát, amivel te. Vagy mert az “alkotmányosságot” úri huncutságnak tartja. Netán úgy gondolja: egyik kutya, másik eb.
És fontolóra kellene venni azt a lehetőséget is, hogy esetleg nem győzünk, mert a többség, vagyis a “tömeg” szerint frankón nincs is igazunk.
Ezért szálltam vitába b-vel is.
taotológia
Nem veszed figyelembe, hogy a tömeg atomizált egyedekből áll, és éppen az információ-hiány akadályozza, hogy az egyéni gondjait általánosítani tudja, vagy akárcsak összefüggésbe hozni a makrogazdasági ámokfutással. Tehát ugyan az érzi, hogy neki rosszabbul megy – netán a piacon azzal is szembesül, hogy ezzel nem áll egyedül – de még mindig hiheti, hogy hozzáértők vezetik az országot, és a javulás előbb-utóbb hozzá is le fog csorogni – vagy pedig elhiszi, hogy lehetne sokkal rosszabb is, ha Orbán nem védené olyan bőszen és karakánul. És az állandó döngölés miatt azt is elhiszi, hogy ugyan korábban jobban élt, de a mostani bajaink oka az akkori herdálás és eladósítás.
Orbán ÉRT, méghozzá nagyon a magyar zemberekhez. Mit gondolsz mi a fenének herdált százmilliókat arra, hogy tőmondatos állításokat hozzon az ő népe tudomására? Mert szerinte ennyi a befogadó képességük! És az a szánalmas és rémisztő, hogy igaza van!
Egyébként meg az ország 80 %-a szerint “rossz irányba mennek a dolgok” ez nem igazán támasztja alá, hogy a többség szerint igaza van a qurmánynak. A baj az, hogy mivel az ellenzék nem tud érthetően, tömören kommunikálni, ez nem hozza magával azt a felismerést, hogy nekik viszont igazuk van. Ezért fordul el egyre több ember a politikából süllyed apátiába, mert nem is jut el hozzá, hogy lenne alternatíva, vagy azt olyan szofisztikáltan fogalmazzák meg. hogy azt nem is érti.
Hiányoznak hozzá még az alapismeretei is, az alapinformációkról már nem is szólva.
Az ellenzék meg abból sem tanult, hogyan kell ellenzékből megszerezni a hatalmat, nem szervez “polgári” köröket, nincs ott minden kilométerkőnél. Vagy azt hiszed, ha Gyurcsány csinált volna ilyen plakátkampányt, akkor akár csak egy is maradt volna ráfújás, rongálás vagy más manipuláció nélkül. Megyek a városban többfelé, és ott virítanak a szűz, érintetlen plakátok!
Kekec, hát hogyne venném figyelembe az atomizáltságot. Még arra is volt példa, hogy emlegettem.
Információhiányt mondasz egyfelől, célba találó orbáni információt másfelől. Erre mondtam én az imént azt, hogy az infó így, vagy úgy, igenis eljut, legföljebb nem a te infód, azaz véleményed, értelmezésed, látásmódod, összefüggésteremtésed, miegyebed jut el.
Ne haragudj, az csak egyike a sok agytompító közhelynek, hogy Orbán nagyon ért a magyar emberekhez. (Meg jó szónok, meg karizmatikus, ésatöbbi.) A konfliktusgerjesztés, az uszítás, a szarkavarás képessége nem hozzáértés. A demagóg manipulátorságnál könnyebb mesterség nincs a világon. Egy ötéves gyerek már simán hozza. És ha annyira értene hozzánk, nem kellene ennyit költetnie velünk napi betevő tőmondatainkra.
Különben, úgy veszem észre, a lényeget tekintve nincs vita köztünk.
kekec, most nem tudom elmondani, hogy mit hiszek, mert el kell köszönnöm. Szóval csak annyi, hogy nem faragatlanságból.
taotológia
Rendben, de tartom a véleményemet: az ember az, amit megeszik – szellemi téren is. Van akik nem választhatnak, mert az ország nagy részén csak a kormány KAMUnikáció érhető el ingyen, vagy kedvező áron. De abban azt hiszem egyetérthetünk ,hogy ezt a kampányt nem az AN szintjére lőtték be?
Megkérdezhetem, T. AN vagy más, aki moderál, hova lett szerdára virradóra, kb. 3 és fél öt óra között tett hozzászólásom, nopasaran nick-névvel? Firtattam közéleti szereplők magánéletét, tárgyilagosan, külföldi példákra hivatkozva, és nem állítottam semmit, csak kérdezni, kérdezgetni mertem.
Másik, ezt megelőző észrevételem pedig az LMP-nek nevezett katyvaszra vonatkozott.
Talán a magyar népre vonatkozó állításaim /beteg, öreg, alulképzett/ verték ki AN-nál a biztosítékot?
Magyar szociológus megállapításai ezek kb. egy évvel ezelőttről.
Volt e hozzászólásokban bármi kivetni való?
Megint azt kell megkérdeznem, egy amerikai szerverről érkező megjegyzések miatt is félni kell? Jónéhány olyan cikket olvasok itt, amelyek sokkal szókimondóbbak, sértőbbek /bár igazak/, mint az én szösszeneteim.
Várom AN, illetve a moderátor szíves válaszát.
Kénytelen vagyok ismétlésbe bocsátkozni. Ha törlik, hát töröljék.
SZIGETVÁRI VIKTORT nem fogadnám el tanácsadómnak, félnék, hogy megfenyít, ha nem fogadom meg tanácsait.
Mindig komoly, mosolytalan technokratát látok személyében, aki tévedhetetlennek hiszi magát, nem nyitott semmilyen más véleményre, csak a magáét tartja csalhatatlannak. Legújabb koncepciója az ellenzéki együttműködésre vonatkozólag máris gellert kapott, rogyadozik.
SZ. V. nem vonta le a konzekvenciát abból a kudarcból sem, amelyet Gyurcsány mellett dolgozva szenvedett el. Nemcsak ő, hanem az egész baloldal, kivált Gyurcsány Ferenc volt szenvedő alany, Gyurcsány, igen, akiből, ha mások tanácsaira hallgat, lehetett volna egy etalon, a baloldal etalonja.
Mert jót akart Magyarországnak, jót, de rosszul. Többek közt SZ.V. tanácsai nyomán.
Remélem, fent hagyják, hiszen ez csak egy vélemény, és az USA-ban szólás- és véleményszabadság a módi.
Kedves Nopasaran, nem moderáltuk ki egyetlen hozzászólását sem, valami más ok lehet. Kérjük, tegye fel ismét a hozzászólását, nem fog eltűnni. Admin
kekec,
A Munkásőrséget hatalmi helyzetben hozta létre az MSzMP, mikor mögötte volt a Szovjet Hadsereg, és már ellenőrzése alatt tartotta az államapparátust.
Én másra gondoltam.
kekec: “Vagy azt hiszed, ha Gyurcsány csinált volna ilyen plakátkampányt, akkor akár csak egy is maradt volna ráfújás, rongálás vagy más manipuláció nélkül.”
Nem hiszem azt.
“De abban azt hiszem egyetérthetünk ,hogy ezt a kampányt nem az AN szintjére lőtték be?”
Elvileg egyetérthetnénk, ha nem találkoznánk itt is viszonylag gyakran orbánfertőzöttségről árulkodó véleményekkel. Nézd csak meg, mit ír a csupa jó szándék nopasaran 2012. november 21. szerda 18:44: “Mert [Gyurcsány] jót akart Magyarországnak, jót, de rosszul.”
Néha (folyton) az az érzésem, hogy a gyurcsánymocskolás lehet az összmagyarok megtalált szent Grálja, de még inkább a közmegegyezéses minimál-misung a nagy nemzeti önbefalazásban.
És ez is azt bizonyítja, hogy nem az információáramlás szabadsága illetve korlátozottsága befolyásolja érdemben és zsigerileg a véleményt. Hiszen nopasaran itt van, tehát nem szenved szellemiekben hiányt. Tehát édesmindegy, hogy eljut az infó vagy sem, hatni ténylegesen úgyis csak akkor hat, ha állandósult egy már-már idiomatikussá letisztult szókapcsolat szintjén. Ha a gondolat szinte már kötőszóvá, rutin beszédelemmé sűrűsödik. Ilyen az “igazságosmátyás”, a “báncsákamagyart”, és már ilyen a “csúnya-béna-hazug-rosszgyurcsány” is.
Én például a mai napig, ha azt hallom: “magyar hangja”, gondolatban mindig (de tényleg mindig, és ez már direkt furcsa) hozzáteszem: “lángjózsef”. Nem azért, mert akarom, hanem mert rájár az agyam. Nyilván a hüllőagyam. És innen már csak egy lépés, hogy ki is mondassa velem.
Nomármost, én még tartom magam.
kekec, én úgy emlékszem, hogy egy munkásőr (így van ez!) egyharmad macskát ér, azaz, három élete van (mért nincs), mégpedig: eggyike ta Pártna kadja, másikatba bájakapja, har-madikka leggyafegyvere!
Sej.
Az LMP kongresszusa már meghozta a határozatot. Mely a következő:
(NEM) LEHET MÁS A POLITIKA!
Ők is ugyanazt teszik, ugyanúgy, mint eddig a többi: CÉL A HATALOMBA JUTÁS!
A többi csak félrevezető mellébeszélés.
.
Nem tudom elképzelni, hogy olyan otromba barmok lennének a nemválasztók
között, hogy ne tudnák kiválasztani azt a pártot, aki nekik megfelel. Láthattuk,
milyen könnyen lett 2/3-a a fide$$nek, ami ugyanúgy elveszne, ha nem
fasizálódott volna a törvényeink nagy része. Igy ma már a szétvert ellenzéket
elkezdték leszalámizni. Miért ne? Hiszen hagyja magát!
.
Feleslegesen fárasztják magukat az ellenzékiek a demokratikus irányban.
Láthatóan ugyanúgy fognak járni, mint a Horthy ellenzéke. Addig játszák
a demokráciásdit, amíg észreveszik, hogy már nem is léteznek.
HOVÁ TŰNT A TÁJÉKOZTATÁS LEHETŐSÉGE?
Az a néhány “dísznek meghagyott lehetőség” bizonyítja, hogy az új törvények
mellett mukkanni sem mernek, mert abban a pillanatban a rájuk kiszabott
büntetések miatt anyagilag lehetetlenné válnának mivel,
CSAK KORMÁNYPÁRTI HANGON LEHET “DEMOKRATIKUSAN” ÉRVELNI A
TÖRVÉNYEK SZERINT!
Van egy annak látszó Tv és egy rádió amit állandóan vegzálnak klf módon.
Hiába dönt a más(?) hatalmi ághoz tartozó bíróság. A legalább 9 évre
kinevezett nagyságából “alkotott” kényúrnő úgy irányít, mintha nem lenne
bíróság.
.
ITT VAN! EZT AKARTUK? BESZÉLNI MÁR LEHET! (otthon, magadban)
ILYEN A DEMOKRÁCIA? Pedig más lett, mint volt. (legalább is a politika)
nopasaran
Nem ehhez a poszthoz írtad, ebben biztos lehetsz. Keresd meg, hogy melyikhez. Tegnap olvastam, de nem itt. Ha fontos valami, el kell menteni a linkjét, utána bármikor megtalálható.
Klasszikusokat csak szószerint: Hofi nem csürhét mondott, hanem csőcseléket. Árnyalatnyi különbség. Másrészt ő is idézett Nagy Lajostól.
Az előbb azt kérdeztem: HOVÁ TŰNT A TÁJÉKOZTATÁS LEHETŐSÉGE?
Az itt emlitett cikgyüjtemény 1913-ból megmutatja, honnan veszik a példát.
file:///E:/Let%C3%B6lt%C3%A9s%20pol/121122/Voks%20populi%20-%20coMMMunity.eu.htm
„A sajtó éppolyan nevelő intézmény, mint az iskola. A sajtónak kötelességei
is vannak. Kötelességeire pedig barátságosabb, vagy keményebb eszközökkel,
olyannal, amilyenre szükség lesz, rá fogjuk szorítani.” – nyilatkozta a
miniszterelnök. „Nem ijedek meg attól – különben sem vagyok ijedős
természetű –, hogy erről ki miként vélekedik akár bent akár külföldön. Ez országos feladat. A sajtó olyan hangon beszéljen, amely példaadó és társadalomnevelő. Olyan feladat ez, amelyet az ország egyetemes érdekének szolgálatában és az ország erkölcsének érdekében el kell valakinek végeznie. Meg fogom próbálni.” Befejező szavaiban a miniszterelnök arról beszélt, hogy a mi politikánk, Magyarország politikája békés és önérzetes politika, végezetül az összefogást sürgette.”
.
Mit i fűzhetnék hozzá, hiszen Rózsika néni is “az ország erkölcsének érdekében”
teszi a dolgát.
.
EZÉRT NEM LEHET MÁS A POLITIKA, AMIG ORBÁN ERKÖLCSE JÁRJA.
MEG SEM HALLJÁK NSZAVAITOKAT, HISZEN TI SEM MONDTOK MÁST.