Washington/Lisszabon/Budapest – Újabb, 1,5 milliárd eurós hitelrészlet folyósítását hagyta jóvá Portugáliának a Nemzetközi Valutaalap (IMF) igazgatótanácsa, miután szerdán elfogadta a szakértői szintű országvizsgálati jelentés megállapításait, amely szerint a bajba jutott euróövezeti ország megfelelő úton halad közpénzügyeinek rendbetételéhez. A budapesti rezsim viszont azzal számolhat, hogy idén már nem tér vissza Magyarországra a Nemzetközi Valutaalap tárgyalódelegációja, vagyis nem folytatódnak a hivatalos tárgyalások az új hitelkeretről, írja a Népszabadság. Az Orbán-kormány is hiába készül kemény harcra az Európai Bizottság ellen a túlzottdeficit-eljárás ügyében,a brüsszeli testület ezúttal nem lesz engedékeny.
.
Az IMF ezzel a mostanival együtt 21,8 milliárd eurónyi hitelt folyósított a kisebbik ibériai államnak. Portugália 2011 májusában kapott az Európai Uniótól és az IMF-től hároméves, összesen 78 milliárd euró értékű mentőhitelt. Az euróövezeti államnak a segítség nélkül államcsődöt kellett volna jelentenie, miután piaci forrásokból már nem tudta finanszírozni adósságát. Az IMF és az EU a folyósított hitel ellenében szigorú költségvetési kiigazítási programot kért Portugáliától, ami fenntartható pályára állítja az ország közpénzügyeit.
.
Az IMF közleménye szerint jelentősen csökkentek a költségvetési és külső egyensúlytalanságok, és mérséklődtek az állampapírhozamok is, ami a portugál hatóságok jelentős intézkedéseit tükrözi. A gyengébb világgazdasági kilátások és a növekvő munkanélküliség hatására ugyanakkor nőttek a konszolidációs program végrehajthatóságának kockázatai, így további lépésekre van szükség a konszolidáció megerősítése érdekében.
.
Ezzel szemben Magyarországgal az idén már a tárgyalásokat sem kezdi meg a „hárombetűs szervezet”. Az IMF valószínűleg zokon vette a kormány két héttel ezelőtt indított médiakampányát, melyben a kormány fizetett hirdetésekben hangsúlyozza, hogy milyen kérdésekben nem enged a valutaalapnak, írja a Népszabadság.
.
A napilap egy forrásra hivatkozva azt is megjegyzi, hogy a nemzetközi szervezetek távolmaradása mögött az is meghúzódik, hogy a brüsszeli apparátust befolyásolni tudó gazdasági érdekcsoportok nem szeretnék kiengedni Magyarországot a túlzottdeficit-eljárás alól. Egy kormánypárti politikus szerint Brüsszel ezért követel egy 2/B Matolcsy-csomagot az eddigieken felül.
.
Közben a hvg.hu csütörtök reggeli cikkében kormányzati és fideszes források alapján arról számolt be, hogy Orbán Viktor és fő szövetségese, Matolcsy György hónapok óta az EU-val folytatott konfliktusra figyel, ezt a harcot akarják megnyerni. Ebben a tekintetben a valutaalappal folytatott tárgyalások számukra csak részletkérdésnek tűnnek. A portál szerint a magyar miniszterelnök rendkívüli jelentőséget tulajdonít az uniós pénzügyminiszterek november 7-i és decemberi tanácskozásának, itt ugyanis hazánkról is dönthetnek.
.
A kormányfő több okból kifolyólag is küzd azért, hogy megszűnjön Magyarország ellen a túlzott deficit eljárás: egyrészt ez az egyetlen eszköz, amellyel Brüsszel befolyásolhatja a magyar gazdaságpolitikát, másrészt nagyobb mozgásteret szeretne a kormány a 2014-es választásokhoz közeledve a következő két évben. Ha az eljárás nem szűnne meg, akkor a kormány 150 milliárd forintnyi uniós forrást kockáztatna, melynek következtében magyarországi beruházások kerülnének veszélybe.
.
A hvg.hu-nak magas rangú, név nélkül nyilatkozó fideszes forrás úgy vélte, hogy „az Európai Bizottság a kemény dió, mert a Fidesz vezetősége szerint a Bizottságban van egy olyan csoport, amely meg akarja törni a magyar kormányt”.
.
Az origo.hu szerint azért lett keményebb az EU, mert a magyar költségvetés ügye túlságosan átpolitizálttá vált. A kormány az elvártnál nagyobb csomagot tett le az asztalra és a múlt heti brüsszeli szakértői egyeztetéseken ez rendben lévőnek tűnt, ezért felsőbb szinteken csúszott el a csomag. Valószínűnek tűnik, hogy az államok politikai vezetői szólították fel a magyar kormányt.
.
Az EU keményebb hozzáállása arra is visszavezethető, hogy Brüsszel idén tavasszal már egyszer megjárta, amikor megszüntette a Magyarország elleni szankciót, ám ezt követően a kormány szinte azonnal költségvetési lazításról döntött. „Most az EU újra olyan helyzetbe került, hogy a kohéziós források befagyasztásának szankciójával fenyegethet, a bizottság pedig még egyszer nem akarja olyan könnyen megadni magát, ahogyan tavasszal”, fogalmaztak többen a portálnak.









Az IMF kivárja, míg Viktort a népharag eltávolítja. Ők úriemberek. Az a tulajdonságuk, hogy csak úriemberekkel hajlandóak tárgyalni. Bugris, eszement zsebcézárokkal azonban nem.
Még szép…éppen ideje!
Bumeráng!!! Csak így tovább Orbánka!
Ideje az otthoni FT-okat beváltani EUR és hasonló pénznemekre. Amíg “olcsó”.
Ezek csak akkor hajolnak meg, ha 350 fele az euró…
A tárgyalások nem sértődés miatt, hanem a hitelesség hiánya miatt nem folytatódnak. :(((((
Az IMF a hirdetések mellett azt sem feletette el, hogy több fide$$, vezető
hangoztatott valami olyasmit:
HA KELL AZ IMF-NEK A KÖLCSÖN VISSZATÉRITÉSE, MAJD ROHANNAK ÉRTE.
Ugyan mit ér Orbán pávatánca és szabadságharca, ha a felzárkóztatási támogatást nem a gazdaság fejlesztésére forditja, hanem a magamutogató PÖFFESZKEDÉSRE.
.
A nyugati adófizető nem magyar stadionos vagy műkövezett felzárkóztatásra akarja költeni pénzét gazdaságunk megerősitése helyett.
.
NEM PARANCSOLGATNI, HANEM FELZÁRKÓZTATNI KIVÁNNAK.
VAGY NEM ERRE VÁRTUNK, HOGY A NYUGATOT UTOLÉRJÜK,
VAGY TALÁN A BÉKÁVAL IS TÁVBESZÉLGETÉST AKARUNK FOLYTATNI
ARRÓL, HOGY MI ÚJSÁG VAN OTT FENN? NEM VOLT MÉG ELÉG?
.
Ezek tényleg azt hiszik, hogy az EU-t és az IMF-et is úgy vezethetik,
mint Magyarországot! (majd hozunk egy egy torvényt az EU-ra és az IMF-re)
“…Az IMF valószínűleg zokon vette a kormány két héttel ezelőtt indított médiakampányát, melyben a kormány fizetett hirdetésekben hangsúlyozza, hogy milyen kérdésekben nem enged a valutaalapnak…”
.
- Valahogy tájékoztatni kellene a fitymesz – zombikat is, hogy ilyen kérdések, melyekben a kormánynak nevezett bűnbanda “nem enged”, el sem hangzottak…
Az IMF fejébe vette, hogy nem akar pénzt adni Orbánnak az ellene folyó kampányra, kezdi érdekelni mekkora haszonnal adja továbbá pénzt, kiknek a kezére játssza át, kinek a zsebébe vándorol a pénz, és ha netán pénzt adna neki, ugyan nem fogja-e valami komolyabb IMF elleni támadásra használni, hogy az IMF-et eltörölje a föld színéről, hogy ne kelljen megadni a pénzt.
.
A fent leírtak őrültségnek és irreálisnak tűnnek persze, de az IMF ha későn is talán eszmél, hogy Orbán Viktornál az irrealitás a valóság.
.
Orbán Viktor hatalmas, ravasz, csavaros, paraszti eszével úgy gondolta, hogy majd ad neki más pénzt közvetlenül, az IMF nélkül, de arra nem gondolt a ráncoshomlokú, hogy más országok akiktől pénzt kér vagy remél, tisztán látják, hogy mit művel az IMF el, és hiába hazudik nekik mást, tudják, hogy velük is ugyanúgy fog bánni, taktikázni , ezért soha nem fognak neki pénzt adni.
Nem csak az IMF előtt vesztette el a becsületét, hanem azok előtt is akik ezt látták.
“…Nem csak az IMF előtt vesztette el a becsületét, hanem azok előtt is akik ezt látták….”
.
- Na, hallod, ha már az azeri diktátor is elhajtja a francba, amikor tartja a kezét a pénzért, amit azt elengedett eszelős gyilkos miatt kellett volna kapnia…
.
Ez kb. olyan, mint amikor egy útszéli, lepukkant, olcsó qrvát … egy tahó állat, aztán, amikor a qrva tartja a kezét a fillérekért, a tahó kiröhögi, és mielőtt elhajtana, a miheztartás végett bele is rúg egyet áldozatába.
.
orKbán nem több, mint egy olcsó, koszos prostituált. Csak sokra vitte – mert egy olyan nép vezére, mely többségében ezzel a magatartással és erkölcsi defekthalmazzal azonosulni tud.
.
Sokra vitte- sajátjai között. De immár mindenki bele törli a lábát, ha nincs a sajátjai között.
.
orKbán a 10 legundorítóbb modernkori magyarsztáni hírhedtség között dobogós helyen van, az biztos.
Minden népnek olyan vezetője van, amelyet megérdemel. Azért gondoljunk bele az elmúlt (mondjuk) száz évbe. Van köztük olyan, amely nem volt a “hazug, tolvaj, tömeggyilkos, kisstílű, báb” jelzők valamelyikével jellemezhető?
“Csak sokra vitte – mert egy olyan nép vezére, mely többségében ezzel a magatartással és erkölcsi defekthalmazzal azonosulni tud.”
.
Ez az egyetlen de nyomós ok amiért nem szabad őt alábecsülni.
Eagle
Teljesen igazad van: Orbán még mindig a legjobban rezonál a magyar néplélekre: és az sajna ilyen: Dögöljön meg a másik tehene is, és Kaparj kurta neked is jut.. És igazuk van: a magunkfajta ilyen értelemben “nem igazi magyar”, ezért nem hat ránk Orbán meséje.
Viszont!
Jó lenne tudni, hogy Széles a jobbközép űrt látva elkezd behúzni középre, vagy a gazdaságot kezdi reálisan látni, vagy pedig alulmaradt egy közbeszerzésben megint Simicskáékkal szemben – netán a szerkesztő nem figyelt, de ilyen cikk jelenet meg a Magyar Hírlapban:
http://magyarhirlap.hu/velemeny/kiegyezest?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201210
“Pedig az a legrosszabb üzenet, amikor ad hoc döntésektől hemzseg a gazdaságpolitika, és megkérdőjeleződik a magántulajdon szentsége…
Mindenesetre, ha a kormány kitart a „modellje” mellett, akkor továbbra sem lehet majd azzal számolni, hogy valaha is kimászunk a recesszióból, jelentősen csökken a munkanélküliség, és elfogadható szintre áll be az infláció. Márpedig az összkép – hiába mérséklődik az államháztartási deficit és az államadósság – továbbra sem pozitív.
Szorult helyzetben éppen itt lenne az ideje a kiegyezésnek a nemzetgazdaság tényezőivel! Nem lehet ugyanis preferálni különböző, lobbierős multikat úgy, hogy más gazdasági szegmenseket túladóztatunk”
Figyu!!!!!!!!
“Ha az eljárás nem szűnne meg, akkor a kormány 150 milliárd forintnyi uniós forrást kockáztatna, melynek következtében magyarországi beruházások kerülnének veszélybe.”
Miért???????
Van még beruházás M.o.-n ?
és erre egy jó kis Varánusz komment:
vitéz Thapóccay néma bárány 2012.10.26. 00:44:54
@Vytézffy Tekyntetesffy Őméltóságosffy Csaknézek…:
Szajlai csak egy ideig nyomta a kormánynak oly kedves bullshiteket. Aztán kezdte úgy érezni az eredményeket látva, hogy gazdasági újságíróként 2014 után is élni kéne valahogy.
Mit tesz isten elkezdte megírni a valót. A Kusza Szem minisztérium ki is akadt rögtön és minisztériumi szinten ordították amit a mandiner troll: kinek szurkolsz wazze???
http://www.kormany.hu/hu/nemzetgazdasagi-miniszterium/hirek/kinek-akar-artani-szajlai-csaba
Csudás pillanat volt :-D
kekec
2012. október 26. péntek
06:45
.
“a magunkfajta ilyen értelemben “nem igazi magyar”, ezért nem hat ránk Orbán meséje.”
.
Hányan lehetünk?
kekec:
Elolvastam a cikket. Biztos, hogy ugyanarról a Magyarországról beszélünk? Idézet a cikkből:
a vállalkozók mintegy 52 ezer új munkahelyet teremtettek és az általuk végrehajtott béremelések következtében 6%-kal nőttek a magyar reálkeresetek.
Tehát 52 ezer új munkahely, és 6 % reálkeresetnövekedés. Nos, eléggé kiterjedt az ismeretségi köröm. Nem hogy reálbérnövekedésről, de nominálnövekedésről sem tudott senki sem beszámolni. Hol található ez a Matolcsy-féle Magyarország, ahol annyira szép minden? Szívesen odaköltöznék.
Egyébként érdemes megfigyelni a szóhasználatát. Azt mondja, hogy “egyedi intézkedések is szerepet játszottak” a költségvetés pozitív mérlegében. De jó duma! Tehát ha valakit leütök és kizsebelek az utcán, az nem rablás, hanem “egyedi intézkedés a családi költségvetés pozitív mérlegnek helyreállítása érdekében”. Asszem, határtalan perspektívák vannak még előttünk.
Orbán eddig végig a gazdagoknak kedvezett, és pontosan látja, hogy ha ezt fenntartja, elveszíti a választást. Ezért jelentette be, hogy 2013-tól a “középosztályon” akar segíteni — legalább a kis jövedelmű bizonytalanokat le akarja kenyerezni, márepdig azok sokan vannak.
Ehhez pedig sok pénz kell, és az most nagyon nincs.
Pechére az EU/IMF kezd felébredni, és már tudja, mire fordítaná Orbán az újabb pénzadag jó részét.
“Ehhez pedig sok pénz kell, és az most nagyon nincs.”
.
Ha visszaadná, akkor lenne…..
Orbánék csak arra figyelnek, és ezért a “pávatánctól” a fiktív árfolyamon alapuló hamis adatközlésig minden trükköt bevetnek, hogy az EU-s támogatásokat bezsebelhessék, utána pedig önelégülten beintenek minden nemzetközi szervezetnek, és felrúgnak minden megállapodást, hogy szabadon űzhessék játékaikat. De ez már nem fog menni! A min.elnök elérte azt, ha valahol Európában belép egy ajtón, az ott lévők megtapogatják a zsebeikben lévő értéktárgyaikat, és vigyáznak arra, hogy nehogy a hátuk mögé kerüljön ez az ember.
Meggyőződésem, hogy a különböző nemzetek „szolgálatai” és a hivatalos és nemzetközi szervek világosan látják már, hogy Orbán és bűntársai mennyire korruptak. Milyen mértékben folytatnak privát befektetéseket, és pénzelnek olyan vállalkozásokat, programokat, amelyek haszna a szűk kör kezében marad.
Azt is világosan látják már az IMF nél, – meg más szerveknél, – hogy az EU pénzei hogyan vándorolnak Orbán és bandája személyes érdekeit szolgálva Romániába, Szlovákiába és a külföldre szakadt megtéveszthető magyarokhoz, szervezeteikhez, melyek hazafias jelszavakkal, istent áldását kérve egyedül egy gazember csoport érdekeit szolgálják!
Azt hiszem az információk lassan találkoznak, és a nemzetközi vélemény közös lesz abban a véleményben, hogy Orbán és bandája nem tárgyalópartner többé, és szalonképtelenek.
Az már más kérdés, hogy mind ennek az árát a szegény becsapható és bolondítható magyar népünk fizeti meg!
Rossz a cím. Helyesen:
Kigurult Budapestről az IMF.
Sajnos az a helyzet, hogy Orbán egyáltalán nem akar IMF-megállapodást. Nem véletlen, hogy itthon ellenük hergeli a birkáit. Tudja ő, hogy eljutnak a minden bajért őket okoló rágalmak azokhoz, akikről hazudja a követeléseiket, mely követelések soha nem is léteztek. Orbánnak a valutatartalékra van szüksége, nem IMF-megállapodásra. Azt el tudja lopni, az IMF-hitelt nehezebben. Sajnos a magyar választók ölbe tett kézzel fogják nézni, amint a valutatartalékot ellopva tökéletesen kirabolja az országot, és majd akkor lesz felocsúdás, amikor már nem lesz más megoldás, mint egymást ölni. Mert addigra Orbán és bandája biztos helyről röhög rajtunk.
Azt mondják klasszikusokat:) csak tisztán szabad idézni.
Mit mondott Mesterházy Attila Kaposváron?
“Mire figyelmeztet ’56? Arra, hogy a nép akaratával szemben nem lehet a hatalmat hosszú távon birtokolni. Vajon Orbán Viktor és kormánya tudja ezt?
Nem, mert ők a nép felett, a nép nélkül, a nép ellen kormányoznak.”
Tehát Orbán a nép ellensége.
Ami történetesen igaz. Bezár egy adottságaiban külgazdaságra orientált országot gazdaságilag és politikailag elszigetelve valós környezetéből.
Nyitni akar oda ahová nincs út. Mély recesszióba süllyeszti az országot.
Milliókat lök értelmetlenül mélyszegénységbe.
Az elesettektől elvesz a jómóduaknak oszt . Állami segítséggel lopják a közvagyont, a társasági adó 3 milliárdjával a Felcsuti futball akadémiának, másik 3 milliárd áltanulmányokra a Századvégnek, ötmilliárd Erdélybe állítólag oktatási célnak álcázott választási mozgosításra, hárommilliárd Töröcskei Azerbajdzsáni kereskedő házaira stb.
Elnöki diktatúrával akar az Alaptörvénnyel és sarkalatos törvényeivel hosszú távra katolikus országot, hűbéresi félfeudalizmust visszahozni.
Na ez ellen kell az október 23 án verbálisan megkezdett szabadságharcot kibontakoztatni.
Eagle:
.
“…“Csak sokra vitte – mert egy olyan nép vezére, mely többségében ezzel a magatartással és erkölcsi defekthalmazzal azonosulni tud.”… – Ez az egyetlen de nyomós ok amiért nem szabad őt alábecsülni…”
.
- Nem az alábecsülés kérdése ez… nem is erről van szó.
.
Hanem arról, hogy ezt a protoplazma- halmazt ezért nem fogja a magyarsztáni többségi társadalom leváltani. Mert a magyarsztáni többségi társadalom pontosan olyan defekt- és komplexushalmaz, mint az orKbán.
.
Ha esetleg mégis elhajtanák 2014- ben (amit kétlek), az új kormány kb. egy évet (se) fog kihúzni, mert:
.
1, orKbán és ganaj bandája azonnal utcára küldik legelvetemültebb SS orkjaikat, és lényegében olyan állapotok lesznek végig, mint 2006 októberében. Akkor egy hónap volt, most egy év lesz. Háborús állapotok lesznek.
.
2, orKbán legelvetemültebb semmirekellői mostantól számítva minimum 9 évre be vannak betonozva az állami vízfej- bürokráciába. Azokat onnan több oknál fogva sem lehet onnan sem kirobbantani, sem ellehetetleníteni.
Ezek a férgek egyfelől irgalmatlan pénzeket fognak eltüntetni továbbra is, a számonkérés veszélye nélkül, másfelől, igen nagy hatáskörüket kihasználva MINDENBEN keresztbe fognak tenni az új kormánynak.
.
Az ezért súlyosbodó anarchia miatt természetesen orKbán bandája teli pofával fogja ordítani, hogy a “kommunisták visszajöttek, és látjátok, megint nyomorba lökték a Zországot?”.
.
A “nép” pedig szó nélkül beveszi majd ezt, és lásd: első pont.
.
3, A nemzetközi szervezetek sem fognak tudni segíteni, mivel a legmagasabb posztokon lévő bajkeverőket nem lehet majd eltakarítani (lásd: 2. pont), így vissza is tértünk megint az 1. ponthoz.
.
4, Az új kormány is tele volna haszonleső senkikkel, piócákkal. Ezek ugyan szakipari tanulók az orKbán – féle maffiához képest, de tovább növelik az anarchiát.
.
Na. Akkor most mondja nekem valaki, hogy “nem is így lesz”.
.
Mert hogy, az utóbbi 20 év ismeretében biztosan állíthatom, hogy de igen, így lesz. Bárki váltja az orKbán- maffiát, mindenképpen ez fog történni, amit felvázoltam most.
.
Nem véletlen írom én mindig, hogy meneküljön, aki tud. Magyarsztánnak lőttek, egy ilyen szemét országban nem lehet gyereket felnevelni, élni, művelődni, stb.
,,A kormány az elvártnál nagyobb csomagot tett le az asztalra és a múlt heti brüsszeli szakértői egyeztetéseken ez rendben lévőnek tűnt, ezért felsőbb szinteken csúszott el a csomag. Valószínűnek tűnik, hogy az államok politikai vezetői szólították fel a magyar kormányt.”
Mondjon valaki olyan EU-s orszagot, nem EU-s szomszed,vagy nagy hatalmat
akit nem sertett meg, vagy hamis vadakkal iletve politikai celja erdekeben a csuti baltas.
Eldrad
2012. október 26. péntek
09:44
Nem kontrázni akartam az előtte levő hszedre, mert egyetértek és a mostani hszed az már nagyon elkeserítő, de sajnos igaz. Inkább csak azt akartam kiemelni, hogy az egész ember úgy ahogy van egy recirkulálásra érett csődtömeg de mit lehet tenni, ha mögötte áll ennyi mazochista, ami potenciális veszélyforrás. Szóval én is hasonlóan látom de ez a támogatottsága katasztrófa az ország számára.
.
Amit a fenti hszedben írtál, tudom, hogy igaz, csak remélni tudom, hogy nem ez lesz és észhez térnek a választók, de sok reményem nincs. Az egyetlen reményem volt, hogy a lebénult magatehetetlenné vált magyar nép kintről kap segítséget, nem olyat mint a szovjetek 56 ban, de a 3. as pontoddal sajnos ennek a lehetőségét is kizártad és valljuk be reális alapokon. Ahol élek sok különféle nemzetiségű Magyarországgal foglalkozó és a magyar helyzetet ismerő barátom van, sajnos ha szóba kerül Magyarország, ők is szó szerint azt mondják, amiket te írtál. Szomorú és tragikus vég egy országnak.
A 2. es pontodra: így igaz, én korábban is gyanítottam egyszer írtam is, ha Orbán 2014 ben veszít akkor polgárháborút fog kirobbantani. Elég egy lövés és elindul a láncreakció. Ez egy gyáva állat, tele halálvággyal.
Minden problémára egy megoldást tud, — erőszak.
.
Azt hiszem egyre jobban közeledünk a végkifejlethez, fegyveres vérontás vagy csöndes elsorvadás, kivéreztetés. Már így is fosszilis állapotban van az ország.
Orbanek jelenleg oromtancot llejtenek. Ennek oka hogy nekik csak egy celjuk volt az elmult honapokban hogy a piac bizalmanak elvesztese nelkul huzzak az idot addig ameddig a sajat emberuket tudjak az MNB szekeben ultetni es igy letudja nyulni az orszag devizatartalekat.
Az hogy ez milyen kovetkezmenyekkel fog jarni azt mindenkinek a fantaziajara bizom, bar jelzem, hogy el sem tudjatok kepzelni !
Meg az elso Orban kormany alatt terveztunk egy gyar letrehozasat 100-150 fos termeloi letszammal. A magyar de foleg az Europai piacokra termelt volna ( ezzel el is arultam hogy nem lett belole majd nem semmi illetve csak egy kis 8-10 fos uzem )
Ahogy kell igyekeztunk a kormany vallalkozas tamogato programjaba becsatlakozni. Miutan erdeklodni kezdtunk elkertek a reszletes projekttervet es a beszallitoi valamint a rendeloi listat. Miutan lattak hogy komoly dologrol van szo az egyik ma is es akkor is FIDESZ es muftihoz iranyitottak szemelyes konzultaciora.
Az illetovel folytatott beszelgetesen a gazdasagi szakmai hatter szoba sem kerult csak a penzrol ment a diskurzus ami a kovetkezo keppen zajlott le ( tomoritett verzio )
- A projektetek remek. Vegre egy eletkepes projekt ! El sem tudod kepzelni mennyi hulyeseggel kerestek meg mar minket. ( igen rogton tegezodtunk )
Export orientalt sok magyar beszallitoval rendelkezo projekt ami meg a magyar importot is ki tudja valtani. Szuper !
- Orulunk hogy tetszik a dolog es valoban mi is igy latjuk. Az elmult nyolc ev alatt vegig ez az uzem lebegett a szemunk elott , ez az amiert dolgoztunk, kuzdottunk.
- Gratulalunk hozza megerkeztetek ! No de akkor most a piszkos anyagiak. Ket fele tamogatast tudunk nektek biztositani. 160 millio Ft vissza nem teritendot, es tovabbi 140 millio Ft kamatmentes 4 eves futamideju kolcsont.
- Ez remek ! Ez tobb mint amire szamitottunk. Hol kell alairni.
- A szerzodes hamar kesz lehet csak meg a dolog mukodesehez hozza tartozik hogy a vissza nem teritendo penzt ( 160 milli ) azt vissza kell adni mas vallakozasokon keresztul, de a hitel az a tietek teljesen.
- De hat ez hogy lehet ? Miert kellene a projekt altal megerdemelten penzt masoknak odaadni akik semmit nem is dolgoztak erte ?
- Most irigy vagy ? Ersd meg magyar embernel marad, az orszagon belul marad a penz. Jo lesz ez mindenkinek.
/
/
A projektbol igy nem lett semmi.
/
/
No igy lesz az MNB devizatartaleka is vallkozas fejlesztesre elkoltve. annyobol lesz mas a szitu hogy mivel az deviza igy mar atvaltani sem kell mehet egyenesen a kulfoldi szamlara nehany kerulovel hogy a latszat meglegyen.
Eldrad, Eagle,
A most regnáló bűnszövetkezet, vezérével, a baltás gyilkos cinkosával együtt már elvesztette a legitimációt. Most október huszonharmadikán a tiltakozók többen jelentek meg az utcán, mint a pénzzel és nyomással odagyűjtött kirakatbábuk.
Akárkivel beszélek, aki gyűlöli a korábbiakat (MSzP, SzDSz), egyik sem lelkesedik ezért a bandáért, sőt, a pokolba szeretnék küldeni őket, csak egyéb alternatíva hiánya miatt bénultak. Most, hogy Bajnai tudatosan középre játszik, és a közép polgári konzervatív részét szólította meg, lesz kihez csatlakozniuk.
kekec
“Orbán még mindig a legjobban rezonál a magyar néplélekre: és az sajna ilyen: Dögöljön meg a másik tehene is, és Kaparj kurta neked is jut.”
.
Ehelyett anno Antallék, majd Orbánék irányították és irányítják a néplelket ilyenné.
Emlékszik valaki pl. a Kádár-korszakból hasonló mentalitásra? Kizárt. Ezt az új urak plántálták belé, ahelyett, hogy a kapitalizmus alapjaira, a magántulajdon szentségének tiszteletben tartására okították volna.
Persze akkor nem lehetett volna lenyúlni az állami vagyon – a közös tulajdon – nagy részét saját zsebre. Ócska banda képviseli a közösség érdeke helyett saját magát. Sajnos a korábbiak közül is többségben, de az újabban felszínre került fiatal politikusgárda – és mentalitása – ország-világ szégyene.
Október 23-án a Debrecen – Diósgyőr meccsen az egyik kapu mögötti lelátón az alábbi szöveg állt . 30 x 2 . m é t e r e s . fehér vászon transzparensen:
*
*
“A SZABADSÁG OTT KEZDŐDIK, AHOL AZ ADÓSSÁG BEFEJEZŐDIK”
*
*
Nem véletlen, hisz a mérkőzés Kósa Lajos hitbizományán, Debrecenben zajlott…
*
(+1 az előbbihez)
*
Az uszításhoz külön tehetség kell, ami hiányzik a baloldali és liberális oldalból, mert úriemberként gondolkozik és nem várja a másik oldal övön aluli ütéseit.
- Akárcsak Weimari Köztársaság politikusai. A naivság, politikus esetében már bűn…
*
ubul
2012. október 26. péntek
11:05
Ezzel sajnos nem vagy egyedül. :(((
Kiszivárogtatta az IMF is, hogy szakítottak a kormánnyal. Most jön a neheze. Kíváncsi vagyok tartósan esni fog-e az árfolyam. Még nem késő venni devizát, bár tegnap óta esik a forint!
Most jut eszembe, ha még kedden ráraknak egy lapáttal. Akkor lesz aztán emelkedés, ha tovább csökkentik a kamatot az IMF szakítás ellenére.
KORDON BLUED
“A SZABADSÁG OTT KEZDŐDIK, AHOL AZ ADÓSSÁG BEFEJEZŐDIK”
Nem véletlen, hisz a mérkőzés Kósa Lajos hitbizományán, Debrecenben zajlott…
.
Ő csak tudja hogy néznek ki az önkormányzatok (közöttük Debrecen, meggondolatlan célokra is felhasznált) brutális adósságai. Amiknek a kiegyenlítése természetesen megint a mi bőrünkre megy.
Szeretne szabad lenni, ezzel nincs egyedül.
girbegurba
2012. október 26. péntek
11:07
Nem tudom ki és hogyan, logikusan gondolkodva nincs miben reménykedni, de én habár mint írtam fogynak a reményeim, azért még van és remélek, mert már rég megtanultam, hogy az események nem hajlandók követni az emberi logikát, sokszor semmilyen logikát.
.
A jövőről pedig megtanultam, hogy nincs megváltoztathatatlanul betonba ágyazva mint a múlt, a megtörtént események amiken nem lehet változtatni.
.
A jövőn mindig lehet változtatni, ezért nevezi a csodálatos magyar nyelv jövőnek nem mert még nincs itt, csak jön felénk és bármi amit teszünk megváltoztatja. A jövő és a sors nagyon engedékeny, hajlékony, idomul ahhoz amit ma teszünk és gondolunk. Tőlünk függ és minden a fejben, a fejekben dől el. Ezért is írok, írunk kommenteket mert ez is számít.
.
Szóval a jövő nincs bebetonozva mint a múlt, és így Orbán erőfeszítése, hogy bebetonozza a jövőt, a jövőjét, halva született ötlet, lehet, hogy pont ezzel teszi tönkre magát. Rajtunk múlik.
ez az utolsó egyetlen reményem, de ez egy nagyon erőteljes remény ami működni szokott. Szóval szó sincs róla, hogy feladnám, vagy bármelyikünknek fel kellene adnia.
.
És lehet hogy nincs más alternatíva, de mindig van egy második esély.
girbegurba:
.
- Igen, lesz kihez csatlakozni, de attól még 2012. október 26. péntek
09:44 kommentem minden szava áll.
.
Az új kormány, már ha lesz, bukásra, tehetetlenségre lesz kárhoztatva.
.
Eagle:
.
- Mit gondolsz, miért léptem én is le a francba, miért jön a család is nemsokára, ha jól mennek a dolgaim?
.
Évekkel hamarabb is mehettem volna, de mindig reméltem, hogy hátha, hátha, na ez a meló. na az… és egyre sz…rabb lett minden, én meg elvesztegettem NÉGY KIB…SZOTT ÉVET, mert ennyivel mehettem volna biztos munkára. De nem mentem, mert reménykedtem.
.
Nekem már reményem nem maradt, ami sz…rgyarországot illeti.
.
Majd egyszer remélem, meg tudom valahogy mindezt “hálálni” sz…rgyarországanak.
.
:(
Eldrad,
Az új kormány nem lesz tehetetlenségre kárhoztatva, mert a tákolmány érvénytelen, bármikor vissza lehet állítani az érvényes Alkotmányt, amit a hatalommal visszaélő banda hatályon kívül helyezett. Utána már csak módosítani kell, hogy jobb legyen. A tákolmánybíróság és társai már eddig is opportunistának bizonyultak, miért pont akkor keményítenének? Bajnai is a rezsim leváltásáról beszélt, nem egyszerű kormányváltásról.
Az kétségtelen, hogy a gazdaság a bányászbéka alfelét is már csak Holdként látja átszűrődni a felhőrétegen, és az is igaz, hogy nagy a bunkóság, reflex a korrupció, és ebből nagyon nehéz kikecmeregni. Annál szebb a feladat. Az élet elrepül, és előbb-utóbb mindenki megöregszik. Amikor hátranéz, azt látja, amiben részt vett, amit elvégzett.
Az élet legnehezebb kérdése, hogy mi végre vagyunk itt, és ha már itt vagyunk, akkor mihez kezdjünk magunkkal.
@Eldrad
Teljesen megértelek. Gondolom mindannyian igyekszünk meghálálni, ha nem is mindenkinek, az egész országnak, de legalább azoknak akik ezt tették.
Mindenesetre kívánok neked sok sikert és jó szerencsét.
Úristen…
.
http://atv.hu/belfold/20121026_az_imf_gyakorlatilag_szakitott_a_magyar_kormannyal_gyengul_a_forint
.
- Itt a vége, fuss el jó messzire (ha tudsz).
girbegurba:
.
“…a tákolmány érvénytelen, bármikor vissza lehet állítani az érvényes Alkotmányt…”
.
- Igen? De jó, akkor már csak kétharmadot kell szerezniük az újaknak, annál kevesebbel semmit nem lehet módosítani az alkotmányban.
.
Barátom, nem lesz itt lófütykös se, ha meg igen, ott van a folytonos orKbán – féle söpredéklázítás.
.
Ez, meg a fentebb linkelt hír… maga a halál.
Eldrad,
Nem kell 2/3, elég olyan parlamenti többség, ami mögött a választók nagy többsége áll. Szükség esetén népszavazásra is lehet vinni a kérdést.
.
Az IMF szakítás eddig is a fejünk fölött lógott, most leszakadt. Igen, ez maga a halál, de mi feltámadunk.
Hogy világos legyen:
Irch bán 2/3-os parlamenti többsége mögött nem áll a választók többsége.
(Gyengébbek kedvéért: irch az orch /ork/ neve a tündék nyelvén, az eredetiben. Kiejtése: kb. mint a hányás hangja.)
Ha csak 51 százalékos parlamenti többség van, de mögötte áll a választók valódi többsége, pl. 60%, az bőven elég annak kinyilvánításához, hogy a tákolmány benyújtása, ismertetése, “vitája”, megszavazása és bevezetése érvénytelen volt. Minden többé-kevésbe pártatlan jogász elismeri. Ezután minden, a tákolmányra alapozott intézkedés és jogszabály érényét veszti.
inax 2012. október 26. péntek 06:58
“Van még beruházás M.o.-n ?”
Remélem tudod, hogy a beruházás nem a gyereknek vett télikabátot jelenti.
Jelenleg is – de úgy általában mindig – rengeted beruházás van országunkban.
Egy beruházás ugyanis a tervezési folyamattól, a létesitmény, vagy termék
átadásáig – elég gyakran a garanciális javitások elvégzéséig – tart. A beruházásra
forditottak ugyanis mindent tartalmaznak.
A beruházás több évet felölelve átnyúlik a következő évekre is.
.
A gazdasági évre alapozott költségvetés viszont január.1.-én 00:00 órától,
december. 31.-én 24:00 óráig tartó időszakra vonatkozik.
.
Az általad emlitett “150 milliárd forintnyi uniós forrás” viszont több évre szól,
vagyis a FELZÁRKÓZTATÁSI IDŐSZAKRA, mely néhány év múlva véget ér.
.
Jelenleg sok beruházás van folyamatban országunkban
- egy része az EU által támogatott beruházás: Ezekhez pályázattal jutottunk
hozzá, meghatározott célra és feltételekhez, valamint időben rögzitett
ütemezéssel. Lényeg, hogy mi előre fizetjük a megkezdett részfeladatokat
és annak meghatározott részét utólag fizetik az EU támogatásából részünkre.
(ilyen például az épületek utólagos hőszigetelése is és még sok más.)
Ezek egy része ezután pályázattal elérhető. Más részük a beruházási folyamat
különböző szakaszában van, részben további munkafolyamatban, részben
már befejezéshez közel, vagy befejezve várja az EU-tól esedékes rész
megtéritését. Az egész – kivülről – áttekinthetetlen.
.
- más része kül-, vagy belföldi beruházás, melyeknek az előbbihez látszólag
semmi köze. Tehát ezek nincsenek benne a 150 milliárdos veszteségben.
.
Nyilvánvaló, hogy az országot a 150 milliárdnál nagyobb veszteség érné
a jelenlegi támogatások befagyasztásával
- nemcsak a 150 milliárdot nem kaphatnánk meg
- a saját keretből megkezdett beruházások megtéritése is elveszhetne
- a külföldiek saját beruházásait is meggondolnák, hiszen bizalmuk elveszhet.
.
Gondold meg hogyan érinthetné a panelek – most folyó -hőszigetelésének egy lakásra eső költségét, ha az eddigi ~30-35% körüli EU támogatás megszűnne.
Ha valaki másat várt az túl optimista volt ! Hagyták ezt a kis vidéki vezért , hogy bontakoztassa minél jobban ki magát,hogy tudják megismerni aztán most lecsapnak rá mint a sas az egerre ! Most békemenetelhetnek, csinálhatnak akkár mit vége ! Csak az a szomorú hogy még a többség támogatja öt ! Nagy gondok vannak Ma-on nemcsak a vezérekkel hanem a néppel is ! A bükkfejü büszkeség nem visz semmire !
Nem elég a tébolyultnak az Együtt 2014, még ez is ?!
Mi lesz, ha előbb -utóbb összefognak a demokratikus erők?
Akkor lesz csak igazán, szájnyalogatás, könyökrángás, kényszermozgás….
Nem javaslom a féktelen € vásárlást, mert az gyorsítja a csődöt !!! :) :(
girbegurba
már feszegette ezt a kérdést, de tényleg gond van a címmel.
Esetleg az lehetne még helyes, hogy “Begurult Budapesten az IMF”.
…
A másik kérdés meg az, hogy mi, a zemberek mikor gurulunk már be?
És nemcsak Budapesten.