Toronto – A Kanadában menedékért folyamodó magyarok körében elterjedt a jóléti intézményekkel szembeni csalás, a kisszerű bűnözés, és a jelek szerint kifinomult, magyarországi központú művelet segíti és koordinálja a menedékesek mozgását – közölte a hét végén a kanadai határőrizet (CBSA) felderítési jelentéstervezetére hivatkozva a CBC News televízió.
.
A tervezet megállapította, hogy a legtöbb Magyarországról érkezett menedékkérő roma. Többségük azért folyamodik menekültstátusért, mert állításuk szerint etnikai kisebbség tagjaként üldöztetés éri őket hazájukban.
.
A dokumentum értelmében azonban Kanadának van alapja elutasítani a magyar menedékkérőket, mert Magyarország az EU tagállama, ezért állampolgárai, ha veszélyeztetve érzik magukat, az unió bármely más országába távozhatnak.
.
A jelentéstervezet arra a megállapításra jutott, hogy a kétoldalú vízumkényszer csökkentené ugyan a magyarországi menedékkérők számát, de az nem jelentene hosszú távú megoldást, mert az érintettek más európai országokból is benyújthatják folyamodványukat.
.
A dokumentum szerzői ehelyett azt javasolják, hogy gyorsítsák fel az EU-állampolgárok menedékkérelmének elbírálását. Az indítvány egybecseng a júniusban elfogadott új bevándorlásügyi törvénnyel, amely ezer napról 45 napra csökkentette a demokratikus országokból érkező menedékesek ügyének elbírálási idejét, s megvonta tőlük a fellebbezés jogát is.
Szellemes a cím.
*
A cikkíró helyében én a “menedékesek” kifejezés helyett a menekültek kifejezést használtam volna. A cigányok akkor is menekültek, ha fizikailag esetleg még nem bántották őket.
Azonban a mentális bántalmazás Magyarországon már olyan méreteket öltött, amit normális ember elviselni képtelen. A hétköznapi megalázásokon túl a jobboldal terrorisztikus megnyilvánulásai állami segédlettel, kvázi a hivatalos félelemkeltés már-már mindennapos megnyilvánulásai. És ha ezt még tovább fokozzuk, akkor azt kell mondanunk, hogy ez a fajta terror válogatás nélkül érint öreget, fiatalt, felnőttet és . g y e r m e k e t .(!) egyaránt.
Márpedig, akit ilyesfajta inzultus rendszeresen ér, az joggal menekül ebből “az Isten kalapja melletti bokrétából”.
*
(Még egy megjegyzés)
*
Azért “kvázi hivatalos” a félelemkeltés, mert a nyilasok felvonulásait
az . á l l a m . e n g e d é l y e z i,a gyűlöletbeszédeiket pedig nem csak engedélyezi, de hallgatólag el is fogadja, sőt az állam vezetői hivatalos beszédeikben néha célozgatva (segélyek, munkakerülés stb) még rá is tesznek a tűzre egy-egy lapáttal.
A náci-felvonulásokon az állam rendőrsége már csak a frontális összecsapásokat megakadályozandó tartózkodik a helyszínen.
*
*
A cigányok elleni merénylet sorozat tetteseinek tárgyalása 3-4 éve nem akaródzik ítéletbe fordulni.
*
Az EU is ébredezhetne már az ilyen ügyekben.
Menekültek, ja…
“A Kanadában menedékért folyamodó…Magyarországról érkezett roma körében elterjedt a jóléti intézményekkel szembeni csalás, a kisszerű bűnözés…”
Akárcsak itthon.
KORDON BLUED!
Talán nem kellene a szövegkörnyezetből kiragadni egy-egy részletet, mivel az igencsak félrevezető! Ha csak a Csóri cigányok esetére gondolok, akik a menedékjoggal visszaélve pumpolták a francia államot, majd színesfém lopásért börtönbe kerültek, már megértem a kanadai álláspontot.
Ami viszont a cigánygyilkosok perének elhúzódását illeti, abban maradéktalanúl egyetértünk.
Ha menekültként (a kanadai földre lépés első pillanatától, még mielőtt eldöntenék, hogy jogos-e a kérelem, vagy sem) nem jutnának annyi pénzhez (amiből a magyar átlagnál nagyságrendekkel jobban lehet megélni, anélkül, hogy egyetlen szalmaszálat arrébb kell mozdítani) erre az egész cécóra nem lenne semmi szükség. Amíg a kínálat túl csábító, addig a kereslet nem csökken.
Elfogyott a turelem. Kanadanak igaza van ! Lehet menni mashova is az unioban !
CommonSense
Brüsszel környékére esetleg?
Tapasztalatom szerint mar az usa-ba szivarognak be! El kell menni egy hetvegi Horvath-duo bulira, ott lehet veluk nagyobb letszamban talalkozni!
Roma? Nincs ilyen magyar szó.
Ahogy az angolt sem hívjuk magyarul englishmannek, az osztrákot sem österreichernek, úgy magyarul a cigánynak a neve: CIGÁNY.
Ahogy a fenti kommentárok értékeléseit elnézem, érdekes megosztottság ötlik a szemembe. Ugyanis eddig úgy gondoltam, hogy ezen a fórumon általában “baloldali” fórumozók szoktak megfordulni. Most azonban a plusz és mínusz “osztályzatok” aránya fordult meg. Csak nem azért, mert a téának cigányok az alnyai? Vagy egy kis rasszizmusért a baloldalon sem kell a szomszédba menni? Ejnye !
Jo otlet! Az usa is atvehetne, hogy az eu-bol, itt elo illegalisokat ne fogadja be!
Az usa nagyon vonzo a magyarok szamara, mert illegaliskent buntetlenul munkat vallalhat,dolgozhat, adot nem kell fizetnie es ha ugyesen hazudik meg orvosi ellatas is ingyenes!
Miert nem orultok hogy elmennek? Csak ide az USAba ne jojjenek!
Hmmm. Sok oldalról kell megvizsgálni ezt a kérdést. Kordon Blued sok mínuszt kapott, de mondandójának legnagyobb része igaz. Másrészt Kanadának tökéletesen igaza van. A megélhetési menekült áradatnak gátat kell szabni.
Épp pár napja gondolkodtam el rajta, hogy megkérdezem Admint: Mit tud Kertész Ákosról, jól van-e? Semmit nem hallottam Róla azóta, hogy eltávozott Magyarországról.
Tisztelt Admin!
Írjon pár szót Kertész Ákosról és üzenem Neki, hogy várjuk írásait, itt az Amerikai Népszaván!
Sőt, ha jól meggondolom Kordon Bluednek mindenben igaza van. Az állami segédlet kifejezésben főleg. A “Helyi téma” c. barna massza kavaró lapban olvastam,
“Filmes attak Bajnai beszéde után” Filmet akar készíteni a hazugsággyár számára Dézsy Zoltán. Megint van a cikkben szokásos, gumilövedék, békés járókelők megtámadása, brutális rendőrtámadás bla-bla-bla. A randalírozó kockakövet dobáló, gyújtogatókról, kopasznyakúakról szó sem esik. Ezt a forgatást pedig a lepocskondiázott rendőröknek kell biztosítani. Mi ez, ha nem állami segédlet?
Kedves „ex-navy!”
Orbán Viktor a magyarok miniszterelnöke ugyan csak ahhoz a „családhoz” tartozik, akik a Kanadaiaknak problémát okoznak.
Ennek következtében neki joga van az USA –ba is jönni és az itt található minden magyart bolondítani a magyarországi helyzetet illetően.
Sajnálom, de ki kell jelentenem, ennek a „családnak” minden tagja mások terhére van!
Még szerencse, hogy Orbánnal már szinte nem áll szóba senki! Ezt kellene a kanadai bevándorlókkal is csinálni!
Kedves kormorán, megtisztelnél, ha az erre a fórumra vonatkozó “rasszista” bélyegzésedet megindokolnád.
Köszike.
Déja vu – Evian, 1938
“Augusztusban bejelentették a több mint négyszáz embert érintő átszervezést, ezzel együtt a Belügyminisztérium megszüntette a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) és a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szervezett bűnözés elleni egységeit, illetve az NNI gazdaságvédelmi főosztályát is.”
Mióta a maffia került hatalomba, az államot használja pajzsként, nem véletlenek a fenti cikkben szereplő átszervezések, megszüntetések. Egyre több rendőr hagyja el a pályát, a közbiztonság egyre romlik.A maffia után nem szabad nyomozni. Eljön az az idő, amikor már nem csak cigányok menekülnek oda.
Kivancsi lennek, hogy mit takar a “kisszeru bunozes” kifejezes.