New York – Az Amerikai Népszava szolidaritását fejezi ki Örményországgal és az örmény néppel, amelyet Orbán Viktor magyar miniszterelnök durván megsértett. Együttérzünk örmény barátainkkal, akik úgy érzik, hogy szándékosan megalázták és provokálják őket, és ehhez Orbán Viktor nyereségvágyból segédkezet nyújtott. Elítéljük Magyarország miniszterelnökét és kormányát, a megsértett Örményország oldalán állunk.
Az Amerikai Népszava szerkesztősége elítéli Magyarország miniszterelnökét és kormányát, mert vélhetően anyagi haszonszerzésből szabadon engedett egy köztörvényes bűnözőt, aki nemzeti hovatartozása miatt gyilkolt meg egy örményt. Olyan súlyos bűncselekményről van szó, hogy a tettest csak azért ítéltek életfogytiglani börtönre, mert Magyarországon nincs halálbüntetés. Mindenki tudhatta, hogy Ramil Safarov kiadatása egyenlő a szabadlábra helyezésével. De még ennél is több történt, amikor virággal és kitüntetéssel várták a gyilkost, akit hősnek tekintenek azért, mert egy örményt lemészárolt. Orbán Viktornak tudnia kellett volna, hogy tettével elősegíti azt, hogy hős legyen egy emberből azért, mert örményt ölt. Ezzel Orbán Viktor hozzájárult ahhoz, hogy megalázzák Örményországot és az örmény népet. Orbán tettét elítéljük, és a magunk részéről bocsánatot kérünk Örményországtól.
Szeretnénk, ha az örmény nép tudná, hogy Magyarország nem azonos Orbán Viktorral. Mi a magunk részéről egy hatalombitorlónak tartjuk, aki egy demokratikus választáson szerzett választási győzelmét az alkotmányos rend megdöntésére használta fel, és önkényesen egy illegitim alkotmányt hozott létre, és egy alkotmányellenes puccsot követően törvénytelenül kormányoz. A magunk részéről sem az új magyar alkotmányt, sem az arra épülő kormányzást nem fogadjuk el, nem tartjuk legitimnek. Orbánt bűnözőnek és terroristának tartjuk, aki saját népe ellen is hasonló aljasságot követett el, amikor felszámolta a demokratikus szabadságot és a köztársaságot.
Nagyra értékeljük a két nép barátságát, köszönettel tartozunk az örményeknek mindazért, amit 1848-ban a magyar szabadságért tettek, és közülük sokan életüket áldozták a magyarokért. Gyalázatosnak tartjuk, hogy Magyarország miniszterelnöke egy titkos paktum keretében lábbal taposta a két nép barátságát, az örmények becsületét és az örményeknek a magyar szabadságért adott vérét.
Bocsánatot kérünk mindazért, amit Magyarország miniszterelnöke tett. Kérjük, hogy tettét ne azonosítsák a magyar nép érzelmeivel és akaratával. Kérjük, hogy legyenek megfontoltak, és ne büntessenek ezért a jogos sérelemért ártatlan magyarokat. Mi megalázzuk magunat Önök előtt, elítéljük Orbán tettét, és együttérzünk az Önök fájdalmával és gyászával.
Amerikai Népszava Szerkesztősége









Egyetértek a cikk tartalmával.
Felelősségünk, hogy az orbán nevű hitvány bűnözőt örökre elzavarjuk a politika közeléből is. A felelősségrevonást és az ezt követő súlyos büntetést azonban nem úszhatja meg!
Sajnos a cikk téved; egyik reformkori nagyságunk elmagyarázta, hogy a vezető a néplélek tükreként szolgál, és mivel voltak pár százezren, akik szeme előtt csak-és-kizárólag Gyurcsány eltiprása állt, az ország megítélése igenis Orbán Viktor személyiségén keresztül folyik mindaddig, amíg eltűrjük azt. De nem kell meglepődni a cinkos némaságon, hiszen a cigány-sorozatgyilkosságokat se követte társadalmi szembenézés vagy tüntetés, miközben egyetlen pszichológusnőért összefogtak nemcsak virtuálisan, hanem helyileg is, és amint kiderült a gyilkos származása, azonnal morgolódott a köz.
…
Nem tudhatjuk, hogy mekkora az ellenségesség az azeriek és az örmények között, de remélem utóbbiak már pár éve tisztába vannak azzal, hogy az ország egy álomvilágba révedő, buldózeres jogtipró foglya, de csak azért, mert hagyják neki.
Amit Orbán Viktor tett,az megbocsáthatatlan. A cikkel egyet értek! Valóban egy megszállott politikai kalandor garázdálkodik a bandájával Magyarország élén!
Nem hiszem, hogy lehet ennél mélyebbre süllyednie egy ország kormányának! Orbán! Ezt is te tetted! Van mitől félned! Talán most már érthetővé válik, hogy hetekkel óta miért védik a lakhelye környékét a TEK-legények. Már nem csak a magyaroktól kell félnie a disznónak!
Folyt. A politikai disznók nem a demokratikus ellenzékiek, hanem a Fidesz és csatolt részei Orbántól, Semjénig bezárólag!
Na akkor egy kis idézet talán ismerős
Lemossuk a gyalázatot!
Orbán amit műveltél szó szerint a fenti idézett sornak kell majd működni, de azt még nem tudom, hogy hogyan tudjuk ezt a gyalázatot lemosni MAGYARORSZÁGRÓL
gab2000
Observer ferdítése jobban ideillik:
“Mit lemostak a századok,
Rákenjük a gyalázatot!”
(Bocs, Petőfi…)
A leghátborzongatóbb a jobbos blogokon és hozzászólásokban az az erkölcsi nihil, ami ott megnyilvánul, ahogy mentegetik a menthetetlent, ahogy nem érzékelik amit Petőfi a Nemzeti dalban megfogalmazott: hogy a Haza becsületéről van szó, ami drágább a rongy életnél is. Na ilyen az, amikor valaki csak kívül hordja a kokárdát, és nem a szívében, aki csak magyarkodik, de nem érti, hogy a magyarság nem csak egy kirekesztő szöveg , és a régmúlt dicsőség felemlegetése nem csak pótlék a saját kudarcok elfedésére. És nem mentség az újabb gyalázat rákenésére!
Az örményektől meg tényléeg bocsánatot kell kérni azért, amit nem is mi követtünk el, előtte viszont 11-kor rendkívüli évnyitó a Szalay utcában a DK és Gyurcsány részéről. Onnan is át lehet érni a Kossuth térre 11.45-re.
Nagyon helyes. Én személyesen mindigis támogattam az örmény nép felszabadító mozgalmat az azeri hordák ellen. Sajnos azonban a világ hallgat. Az azeri olaj miatt a világ ma is az azeri oldalt támogatja Karabah ügyében. Az USA, Euópa, Kína, Izrael, az arab világ, Afrika, Japán sajnos mind az azeri oldalon áll. Csak Oroszországnak van semleges hozzáállása a kérdéshez, ami végülis segít az örményeknek.
Orbán nagyon jól tudta, hogy ha ki adják Ramil Sahib Safarov, az országában felmentik, annak ellenére hogy állítólag megegyeztek, hogy tovább folytatja a büntetés végrehajtását, és hiába mutogatják most a megállapodást:
http://www.hir24.hu/kulfold/2012/09/02/hazudtak-az-azeriek-magyarorszagnak/~~fokusz
Én biztos vagyok benne hogy a kormány ugyan így tenne Tóásó Előddel, ha a Bolíviai kormány átadná nekünk.
Az hogy ráadásul kötvények jegyzése is felmerült az ügy kapcsán, csak még aljasabbá teszi a Fidesz cselekedetét
Büntetésül el kellene venni az Orbán bagázs magyar állampolgárságát,(tudom hogy lehetetlen) és oda rakni őket az örmény – azeri határhoz,hogy viseljék (csak ők!) a tettük következményeit..
A cikkel mélységesen egyetértek.
Egyetértek.
Amit ov tett, aljasság.
Tudta, hogy a gyilkosból nemzeti hőst fognak csinálni, és nem börtönbe kerül.
Ezt ov pénzért csinálta, ez volt a bakui megállapodás, tehát ezerszeresen aljasság.
Európai egyezményekre (vagy egyezményre) is hallottam hivatkozást. Ne hivatkozzon egy bűnöző ilyesmire, amikor egy másik hozzá hasonlóval megállapodik.
Vajon megkapják? Nem kapják meg?
http://www.origo.hu/nagyvilag/20120902-a-magyar-kormany-bocsanatkereset-varjak-az-ormenyek.html
Bizonyos megfontolásokból már rég nem szólok hozzá az AN írásaihoz, de most nagyon fontosnak tartom,hogy csatlakozzak a cikk szellemiségéhez, mondanivalójához. Épeszű,egészséges lélekkel, erkölccsel rendelkező magyar ember csak tiltakozni tud a jelenlegi helyzetben a kormány kalandor, gusztustalan és megvetésre méltó, HAZAÁRULÓ politikája ellen.
Kekec megfogalmazásaival maximálisan egyetértek. A magyar és a magyarkodó között lévő óriási különbség ebben a történetben is jól látható. És nem a századok, hanem a magyar urak kenték rá a századok során a magyarságra a gyalázatot, amit mindig a nemzetnek kellett lesikálni (megfizetni).
A titkos tárgyalások megkezdése a két Diktátor között, (titkosítva)
http://kepfeltoltes.hu/120902/keletinyitas-qpr_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
Adjuk ki Orbán Viktort Örményországnak!
Öregszeder – jogos a módosítás.
Ezt pedig jó lenne, ha minél többen megosztanák:
https://www.facebook.com/photo.php?fbid=226810280778317&set=a.226810267444985.50309.226653270794018&type=1&relevant_count=1
Egy örmény zászló, alatta angolul és magyarul az “Örményország és az örmények mellett állok. Elítélem a rasszista gyilkos szabadon bocsátását.
Share this!” szöveggel.
” László Major Nem lehetetlen hogy külső utasításra cselekedett felcsúti nagyvezérünk.Egy Irán elleni támadáshoz Izraelnek és az USA-nak nagyon nagy szüksége e van az Azeri kormány támogatására.A magyarság meg magasról le van szarva.
18 órája · Tetszik · 2″
Ameddig ilyen hozzászólások léteznek (facebook) addíg nincs miről beszélni Magyarország népéről!
Köszönjük az AN felszólalását az örmény és magyar nép mellett, reméljük hogy, ez volt az utolsó szög a magyar diktátor koporsóján, élete zárt helyen, örök rettegésben teljen emberi életek százezreinek és az ország tönkretétele, megalázása miatt.
Avi
Mi ezzel a gond? Nemzeti sajátosság, hogy mossuk kezeinket, és mindig mindenért másokat hibáztatunk. Ha már a jobboldal nem jeleskedik VALÓS nemzeti érzülettel, nincs annyi érzékük, hogy nem adjuk el a haza becsületét semmi pénzért – akkor legalább ebben a mosakodásban és hárításban hozzák a nemzeti formát!
PROSTITUÁLTÁK az országot, amikor pénzért adták a becsületét – ezek meg helyeslik és mentegetik. Kinek van ezek után még bármi illúziója afelől, hogy van Magyarországon normális jobboldal is?
((“Mint tudjuk az ördög mindig a részletekben bújik meg.”))
Két ellenséges állam, katonatiszjeinek legkivállobbjait magyarországon készitik fel, az egymás elleni hadviselés fortélyaira(… ) a Zrinyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen úgy, hogy a szálásuk közös, noha nem egyazon szobákban hálhatnak, hát persze, hogy elöbb vagy utóbb verbális támadások fogják érni egymást.
Nem vitás, hogy ezért ki volt a felelős.
Azonban azt most sem értem, hogy a katonai bűncselekményt, miért polgári perben a magyar Btk. szerint a magyar bűntető eljárás alapján vezényelte le a magyar igazságszolgáltatás.
Szégyenletes mindaz ami történt!
Én személyem szerint Orbán Viktort nem tartom Magyarország Miniszterelnökének!
Már rég nem méltó erre a címre és már rég nem a 10 millió ember érdekében, nevében jár el!
Undorító mindaz amit Orbán és pártja művel! A pohár már rég betelelt és csak azért maradhat ott ahol van pártjával egyetemben mert a Magyar nép a végleteken túlmenően
(valami perverz oknál fogva) hagyja.
Az Örmény nép és kormány felháborodása jogos és maximálisan érthető!
Reménykedjünk benne, hogy elég bölcsek ahhoz, hogy láthassák, hogy nem a Magyar nép akarata
történt akkor, amikor a gyilkost kiszolgáltatta a kormány.
.
Aki ismeri csak egy kicsit is Orbán Viktor életpályáját tisztában lehet azzal, hogy ez az ember
csak az erőszakban hisz! Egy olyan ember ő aki minden bizonnyal sem a Magyar nép, de még a saját választóit sem képviseli!
.
Hánynom kell ettől a pojáca és hazaáruló kormánytól!
Pénz beszél, kutya ugat, avagy a pénznek nincs szaga.
A megszerzett konc elosztásán bizonyára már tülekednek.
Ki fog belőle részesedni? Ez nem is nehéz kérdés.
Mert ugyebár, aki kimarad, az annyit is ér.
Végtelenül gyalázat amit a közveszélyes Orbán tett ! – de ki hatalmazta fel ilyen paktum megkötésére?
Egyértelmű volt minden józan eszű ember számára, hogy az IMF-fel azért nem akar megegyezni, mert akkor betekinthetnek az ország költségvetésébe, beleszólhatnak, márpedig ezt ez az elmeveszett orbán el nem viselte volna, mert ebben az esetben a maga által kreált uralkodása sérülne! – inkább ez a 3 milliárd euró kellett neki, a MAGYAR NÉPET ÉLETVESZÉLYBE sodorva. Persze, mit számít ennek a magyar nép? – semmit, csak a 2/3-ot tévesztette meg! – rá már biztos bunkerek várhatnak, hiszen azt építtet ki magának amit akar, szabadon rabolja a nép pénzét! Gyilkos Orbán! – tényleg elmebeteg, DE KI ÁLLÍTHATJA meg????
Ma, már senki sem csodálkozik, hogy lezáratta Cinge utcai villáját, hatalmas biztonsági intézkedésekkel, őrökkel, amiket a MI PÉNZÜNKBŐL fizetnek, de most olvastam, hogy a
HAJLÉKTALANOKAT REGISZTRÁLJÁK, azért, hogy naponta nehogy KÉT HELYEN egyenek zsíroskenyeret !!!! – Normálisak ezek? – hát nem! – sőt nagyon nem!
Kik segítik ki országunkat ebből a közveszélyes szélhámos Orbán által megteremtett azeri csapdából? – hiszen a magyar nép nagy többsége is szenved ennek a szemétnek a zsarnokságától!!!! – és még mer vigyorogva beszélni a TV-ben a “néphez”, közben meg iszonyatos fintorokba kezd a szája, valami igen komoly betegséggel küzdhet, reméljük a betegség leveszi a lábáról ezt a szemétbe való, Csauszeku-kettőt!
orbán viktor anyagi haszontól vezérelve eladta Magyarország becsületét.
Aprópénzért odadobta az országot egy félázsiai diktatúrának, az elmúlt évtizedek legnagyobb szégyenét hozva ezzel ránk.
Mélységesen szégyellem, hogy magyar vagyok!
Na ugye van lejjebb .
Ki tudja mit tartogatnak még nekünk a tévedhetetlen NARANCSOSOK!
Az a durva amikor nem mer megszólalni egyik fíreg sem , akkor kiállítják a butaszőkenőt aki mindent bevállal a pénzért!!!!!!!
ÉLJEN a pÁRTUNK és KURMÁNYUNK , “éljen” fideSS
Úgy látom hogy az “azeriek” mínuszolnak .
EGYETÉRTEK a leírtakkal!
Ahogy a másik cikkhez írt hsz-emben írtam: ÉN (MI, A NORMÁLIS ERKÖLCSŰ MAGYAR LAKOSSÁG) KÉREK ELNÉZÉST AZ ÖRMÉNY NÉPTŐL !!!!!
.
Ezt az erkölcsileg NULLA, KÖZVESZÉLYES ELMEBETEG, TETTEINEK KÖVETKEZMÉNYEIT ÉRTÉKELNI KÉPTELEN, FERTŐZŐ MÉTELY ORBÁNT pedig EL KELL TIPORNI, BÁRMI ÁRON !!!
Még azelőtt, hogy EURÓPÁT ÉS A VILÁGOT IS TELJESEN MEGFERTŐZNÉ !!!!!!!!!
Őrmény testvérek!!! Tapossátok el az orbán tetüt. Jót tesztek a Magyaroknak ezzel.
Őrmény testvérek!!! Tapossátok el az orbán tetüt. Jót tesztek a Magyaroknak ezzel.
Emberek!
Most végre vehetnénk valami hasznát a Magyar Gárdának, a Gój Motorosoknak és a Jobbiknak.
Vehetnénk nekik egy odajegyet Örményországba, hogy bosszút álljanak a magyar nemzeti zászló és a magyar nép meggyalázása miatt.
Készen állok egy jelentősebb összeggel az utat támogatni. Még valaki?!
Úgy látszik, mindig van lejjebb. Azt hittem, már elég edzett vagyok, de ettől már kifejezetten hányingerem támadt. Még szerencse, hogy Orbán mélyen elítéli a cinizmust… Igen, jogszerűen jártak el. Csakhogy nem ez volt a kérdés.
Napról napra jobban szégyellem a magyarságomat. Persze… szerintük nyilván nem is vagyok az. Hiszen én sem hordok kokárdát, nincs zászló az erkélyemen, se Nagymagyarország matricám, nem éneklem úton-útfélen a székely himnuszt… Így van ez, kekec, ahogy mondtad!
Köszönet az Amerikai Népszavának, amiért minden jó érzésű Magyar ember nevében megfogalmazta az érzéseinket, és felháborodásunkat a történtek miatt. Már nem csak egy ember hatalmáról van szó, hanem valós veszélyt jelent a környező, és a távolabbi országok, nemzetek békéjére, biztonságára. Az ilyen embereknek nincs helye nem csupán a politikában, hanem sehol, ahol bármiben, akár a legcsekélyebb dologban is döntést hozhat.
Kedves admin!
A feletti cikket angolul is le kellene közölni, hogy a még többen olvassák és tudják, hogy a magyarok TÖBBSÉGE együtt érez az áldozat családjával és az
örmény néppel, és elitéli a mostani – remélhetöleg IDEIGLENES – bûnözõ kormány viselkedését.
Köszönettel
120992
Egy figyelemre méltó link, amely vitatkozik veled, miszerint már nem csak egy ember hatalmáról van szó. Pedig dehogynem! Az érthetetlen, hogy az alapjaiban normális nép, ahol felmérések szerint is csak 1-1,5 millió narancsbolsi hívő található – miért nem tesz ez ellen?
http://szentgroti.nolblog.hu/archives/2012/09/01/Orban_a_balek/
Angolnyelvű blog ahol alaposan el van magyarázva a helyzet az örményeknek is, hogy lássák kivel állnak szemben Magyarországon:
http://drmandler.wordpress.com/2012/09/02/hungary-enters-world-stage-in-disgrace-releasing-an-axe-murderer/
Bocsánat Örményország!
Az orosz újgazdag maffiózók kezében van az országuk gazdaságának jelentős része.
Ez a példa a Kedves Vezetőnek, aki hazánkban ugyanezt szorgalmazza.
Ez az botrány is majd elül, de a belőle származó gazdasági haszon nagyon kis létszámú belső körben kerül felosztásra, és egy lépéssel közelebb vannak a kitűzött célhoz.
Argentínában is néhány család kezébe került az egész ország.
Itt is így lesz, mert a birkák nem mennek tüntetni, amíg nem terem fű az aszfalton.
Az azeriek mar a Gyurcsany – kormannyal is folytattak targyalasokat a kiadatasrol. Azonban Gyurcsany NEM TALALTA ELG MEGGYOZONEK az azeriek “igertet”, hogy ez a “szemet” tovabbra is a borton lakoja lesz, ezert NEM ADTAK KI!
A kovetkezo kerdesek merulnek fel bennem:
1.) Ennyire nem ertenek a dologhoz? ( a kiadatashoz GARANCIA KELL !!!!! A neten olvashato faxos “garancia” – melyet csak egy ujsag kozolt le, hivatalos helyen SEMMI NYOMA!!!!!!!!!!!!!!!!, minden, csak nem garancia.)
2.) Senki ne vegyen ra be semmit, hogy ennek a kiadatasnak – a szegyen mellet – barmi egyeb anyagi hozadeke lesz!
Ugyanis, ha ezek utan osszejon az azeri kotvenykibocstas, az nyilt beismerese az “uzletnek”.
3.) Arrol viszont nem vagyok meggyozodve, hogy egyesek maganszamlaja nem gyarapodott!
Meg kopkodnek egy kicsit, aztan az ugy le van zarva (selmeczi utan szabadon)
Minden kormányzati reagálás: SÜKET DUMA!
Példátlan otrombaságuk, egy harmadosztályú focicsapat öltözőjének láb- és sörszagával átitatott létezésük immár a nemzetközi porondon is a megillető helyre fokozza le őket.
Sajnos, velük együtt Magyarországot is.
Megúszhatják??!!??
Vajon az örmények elhiszik, hogy ezzel a tettel nem azonosul a magyar nép?
Én sem vagyok biztos benne. Egyre kevésbé hiszem.
Angolul irt cikkem. Ajanlom, hogy terjesszek angol nyelven tudo ismeroseik koreben (Facebook-on vagy barhol mashol). Remelem minel tobb emberhez eljut akik most Magyarorszagot egy moralis pocegodornek nezik:
http://drmandler.wordpress.com/2012/09/02/hungary-enters-world-stage-in-disgrace-releasing-an-axe-murderer/
gusztavnagy
2012. szeptember 2. vasárnap
22:31
Hát kormányunk tele van “csavaros” eszű jogásszal!
Hát nem néztek utána, hogy ott is létezik az elnöki kegyelem intézménye?!
Ekkora politikai baklövés azért már nem semmi!
Egy azért bajdzsán túl járt a rafkós csavaros észjáráson!? Elég ciki kérem!
Na de hát kérem ezek bebizonyították, hogy nem is félázsiaiak, hanem teljesen és annak is hülyék !
Őrményország! Őrmény barátaim! Magamat szégyellem miattuk, de még inkább szégyellem Őket! Méltókká lettek a teljes megvetésetekre!
Orbán Viktor ülje le a hátralévő éveket a Baltás helyett, de azeri börtönben!
Ott a tévedés, hogy azt hiszi valaki, ezzel az azeriek Örményországot alázták meg. Nem. Ezzel az azeriek Magyarországot alázták meg. Ezzel az amnesztiával és előléptetéssel, az azeri kormány deklarálta, hogy a budapesti gyilkosság nem volt más, mint a két nép közötti háború egy újabb hadmozdulata. Vagyis a köztörvényes emberölésből háborús tettet kreáltak. Ebből viszont az következik, hogy a kettejük háborúját kiterjesztették egy harmadik fél, Magyarország területére.
Szóval ez csak egy háborús cselekmény volt, ahol az egyik fél vesztett. Nem becsületes harcban, de ezt a háborúkon sosem kérjük számon. Mint háborús felek, mindkét ország esküdözhet bosszúra, avathatja hőssé a résztvevőket. Itt csak egyvalaki van, aki semmi jót nem tud ebből kihozni, aki lefosott nadrággal áll középen és mindkét fél, valamint a nézők nemkülönben, megvetéssel nézi, mint az árulókat, vagy saját ostobaságuk csapdájában vergődőket szokás: Magyarország.
Egyetertek a cikkel!!! Viktorkiraly ismet szarba martott bennunket!!!!
“…szabadon engedett egy köztörvényes bűnözőt…”
.
Biztos? Biztos, hogy csupán köztörvényes volt? Kizárható, hogy nem éppen valamilyen megbízatást teljesített? Hiszen már katonai rendfokozattal rendelkezett…
A történtek után most már nagyon is érdekelnének a részletek, a vizsgálat és a bírósági tárgyalások anyaga. Hogy a fenébe került ez a két ember – a gyilkos és áldozata – Magyarországra, majd szomszédos szobába? Ki fogadta őket? Megszűrték e az “anyagot” kellően és szabályosan, stb.?
Mea culpa, mea, mea culpa.
A cikkben írtakkal teljesen egyetértek.
Szégyen!
OVI és kormánya mondjon le, OVI pedig már régen megérett a bíróságra és a börtönre!
Csatlakozom a felhíváshoz. Örmények veletek érzek. Ne a magyarokra haragudjatok, hanem Orbánra. Rátok bízom a sorsát, ettől a féregtől máskép nem tudunk megszabadulni.
ÖRMÉNY BARÁTAIM! MINDEN JÓÉRZÉSŰ MAGYAR EMBER ELÍTÉLI ORBÁN TETTÉT! Ő MÁR NEM CSAK A MAGYAROK ELŐTT, HANEM A VILÁG ELŐTT IS ELJÁTSZOTTA HITELESSÉGÉT. TETTÉRE NINCS MAGYARÁZAT. SZÉGYELLEM MAGAM HELYETTE.